Szolnok Megyei Néplap, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-09 / 33. szám

1974. február 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s A legkedvesebb a cserfaleveles Hu sói István műhelyében Volt-e jobb, kedvesebb té­li mesélőhély régen, mint a tűzhely környéke? A legtöbb felnőtt gyermekkorából ma is őrzi a szelídhasú búbos kemence, vagy a díszes cse­répkályha képét Egyiket- másikat talán Rusói István népművész motívumai dí­szítik. — A kerámiakészítést Sár- di Géza szobrásztól tanul­tam a romhányi cserépkály- hagyárban — kezdi a beszél­getést az idős mester. — A gyár az Angol—Magyar Bank tulajdona volt. s így elsősor­ban külföldi megrendelések­re dolgoztunk. Gótikus, ro­kokó és biedermeier stílusú kandallókat készítettünk, ez a munka jó iskola volt: a mesterség csínját-bínját megismertem. Rádión hallotta, hogy Szé­kely Szűcs Sándor karcagi kályhásmester segédet keres. Ügy tervezte, pár hónapra beáll hozzá... 1936 március 6 óta karcagi lakos, keze alól cserepek tízezrei kerül­tek ki. — A legkedvesebb ez a cserfaleveles — mutatja a párlépésnyi „alkotószoba” díszét. — A nyéki királyi műhely egyik kályhájának mását ke11"“ megterveznem az újjáépülő budai várba. Nyéken európai ’hírű kerá­miaműhely volt a XIV. szá­zadban, s én sokáig gondol­koztam azon. milyen motí­vum lenne a legkifejezőbb. Szerencsére kaptam néhány korabeli cserépdarabot, így született meg a dísz: cserfa­levél — mogyorókkal. A gipszmintákat két évig csiszolgattn, s a 373 centi­méter magas kályha végül 1967-ben került felállításra. __ Ismerősök, ismeretlenek a zóta gyakran megállítanak: „Pista bácsi voltunk Pesten, láttuk a kályhát. Nagyon szép...” Olyan öröm ez, melyet mással aligha lehet­ne pótolni. Először akkor éreztem, mikor 1954-ben megnyertem a mezőkövesdi matyóház pályázatát. Ezért a győzelemért ju­talmazták a „Népi iparmű­vész” címmel, majd öt év­vel később: magas színvona­lú, népi ihletésű kerámikus munkájáért megkapta a „Népművészet mestere” ki­tüntetést is. Üjabb munkái ugyanúgy megtalálhatók Londonban és Tokióban, mint Hortobágyon, vágj’ Bugacon. — Nemzetközi alkotónak nehéz a dolga. Külföldi munkáim végered mérvét csak fényképről ismerem. Itthon a leggyakrabban azt kérdik: mi dönti el. hova milyen forma, motívum ke­rül? Mindig a táj jelleg, a hangulat — válaszolom. Pél­dául a badacsonyi Kisfalu­dy házban szőlőt csipegető madarak kerültek a kályhá­ra, míg a tokiói minta a naphoz hasonlít. Ez utóbbi­ra példát egy régi magyar „szemes” cserépen találtam. Ilyen szemes cserépből rakta a saját kályháját is. Hét sor magas, öt sor széles, négy sor mély. Esténként nekiveti a hátát, s gondolat­ban új mintát, új formákat keres. A készülő kerámia terve először papírra kerül, majd a mester agyagból is kifa­ragja. „Anyaforma”, aztán „modell” készül, s legvégül formába öntik az anyagot. 16—18 órát tart az égetés, a hőmérséklet csaknem ezer fok. — Egyformán fontos a munka mindegyik szakasza, rontani bárhol lehet. A fia­taloknak mindig mondom: első perctől áz utolsóig a cserép figyelmet követel. Pista bácsi, a napokban múlt hatvanéves, mégis ter­vekkel teli. A karcagi Agyag- ipari Népművészeti Szövet­kezetben — ő az egyik ala­pító — együtt dolgozik a fiával, s a tanítványok egész seregével. A kályhacserepek és a fali kerámiák készítése mellett újabban tányért is karcol. — Meglepetésnek szántam — húzza össze huncutul a szemét. — Mit gondol, foly­tassam még? Fotó: N. Zs. H. D. Felvétel művészeti főiskolára A Színház- és Filmművé­szeti Főiskola az 1974—75-ös tanévre felvételt hirdet szí­nész és színházrendező szak­ra. A felvételre érettségizett, vagy az 1973—74-es tanévben érettségiző fiatalok jelentkez­hetnek. A színházrendező szakon előnybe részesülnek azok, akik egyetemi, főisko­lai végzettséggel rendelkez­nek vagy néhány évet már munkában töltöttek. Felvéte­li korhatár: színész szakon 18—22 év, színházrendező szakon 18—26 év. Jelentkezési határidő: 1974. március 30. Cím: Színház- és Filmművészeti Főiskola Rek­tori Hivatala, 1088 Budapest, Vas utca. A prágai Tyl színházban csütörtökön este mutatták be Örkény István Macskajáték című darabját. Képünk: Székely Gábor a darab rendezője a női főszereplővel Vaságy és kottaállvány Látogatás egy zeneiskolában Ritka alkalom az, amikor a kisújszállási zeneiskola ab­lakai alatt elhaladva nem hallunk kiszűrődő muzsikát — korán reggel éppúgy, mint késő este. Hat éve működik mint önálló iskola, s a hat év alatt megkedvelték a kisúj­szállási szülők is, gyerekek is. Az engedélyezett tanuló­létszám kétszáztíz, de jelen­leg közel kétszázharminc gyerek ízlelgeti a zenélés örö­mét. — Nincs szívünk elküldeni őket — mondja dr. Lázár Szabolcsné igazgató, inkább azon fáradozunk, hogy a je­lentkezőket a képességeiknek leginkább megfelelő tanszak­ra irányítsuk. Sokan még mindig azt tartják, hogy a zongora a „sikk”, viszont ez az igény nem mindig találko­Adás-vételi szerződés nem rögzíti, hogy a helyi Dózsa Tsz hány méter vasrácsos kerítéssel „fizet” a zeneisko­la nagy zenekarának egy szimfóniáért vagy operanyi­tányért, de a kölcsönös pat­zik a gyerek rátermettségé­vel. Minden zeneiskolában zongora-dömping van, a vo­nósok rovására. Nálunk igen szolid, 80:65 az arány. A zeneiskola tanulói a zon­gorán, a hegedűn és a csellón kívül fuvolán, klarinéton, oboán, rézfúvós hangszereken és citerán tanulhatnak. Ez utóbbit a „gyöngyhúrú cite- ra mestere”, a lapunkban nemrég bemutatott Tuka Zsigmond oktatja, aki tanári képesítés nélkül az ország egyetlen hivatalos „citerape- dagógusa” — külön minisz­tériumi engedéllyel. Tanítvá­nyai közül többen a városi citerazenekarnak is tagjai. A zeneiskola és a város élő kap­csolatát más tények is bizo­nyítják. ronálási szerződés nyomán az ifjú zenészek teljes műsort mutattak be a Dózsa évfor­dulón, s hogy-hogynem, ma új kerítése van a zeneisko­lának. Nem gond a hangsze­rek szállítása sem. A patro­náló tsz mindig ad egy-egy teherautót a kényes „porté­kák” költöztetéséhez. Ebbe besegít a MEZŐGÉP Vállalat is, amellyel ugyancsak rég­óta tart a „jó viszony”. De nem csak velük. A Kossuth úti zenei álta­lános és az Arany úti álta­lános iskolával „hivatalból” is együttműködnek, hiszen nagyrészt innen kerülnek ki a zeneiskolások. Közös hang­versenyeken szerepelnek a város nyilvánossága előtt A gimnázium énekkarával pél­dául nemsokára bemutatják Gluck Orfeusz című operá­ját. — Ügy érzem, a város igényt tart az iskola szerep­lésére — mondja az igazga­tónő. Alig van esküvő, név­adó, amelyiken ne adnának a gyerekeink egy kis hangulat­teremtő műsort. Ezt lehetővé teszi az is, hogy több kama­razenekari csoportunk van például Bartók duók, triók, fuvola kvintett, s természe­tesen a vonósok, amelyek jól illenek az ünnepek hangula­tához. Rácskerítés szimfóniáért LÉPCSŐ AZ ALAGSORBA Gedeonék — mint min- • denki a villák lakói kö­zül — a konyhában ettek. Reggel, délben, este. Talán egyetlenegyszer for­dult elő, hogy a nagyobbik szobában terítettek ebédhez, amikor az idősebb lány el­jegyzése volt. Utána hetekig érezték az ételszagot. Gedeonná ki is jelentette: — Míg mi itt la­kunk, addig az én szobám­ban senki sem fog többet enni! ‘ Kijelentésével mélységesen egyetértett a család. Meg is szokták már, meg különben is, kényelmesebb volt a kony­hában enni, nyugodtan elter­peszkedni az asztalnál, nem csinálva gondot abból, ha a leves vagy a szaft véletlenül rácsöppen az asztalra: a vi­aszosvászon térítőről igazán könnyű letörölni. Úgyhogy a lakodalmi ebéd­kor is, mint színhely, először a konyha jött számításba. A nagyobbik Gedeon-lány vi­szont azonnyomban kijelen­tette, hogy ő világgá megy vagy vízbe öli magát, ha ar­ra a csúfságra vetemednek, hogy a konyhában etetik a lakodalmas vendégeket. Inkább étterembe mentek végül. Mert Gedeonná a tisz­taszobában való ebédelésről hallani se akart. 4 Ennek azonban már vagy három hete. Most ott ettek — a házaspár meg a kisebbik lány — megint a konyhában. Jóízűen kanalazták a le­vest. Csak Gedeon szimatolt bele időnként a levegőbe. — Mit szaglászol, mint va­lami kutya? — förmedt rá neje, akit nem lehetett éppen azzal vádolni, hogy túlságo­san udvariasan társalgóit volna az urával. — Tán nem tetszik a főztöm?! — Dehogynem — felelt bé- kítőleg a nagy türelmű férj, aki a hosszú házasság során épp eleget nyelt már ahhoz, hogy mindazok után kellő rezignációval, sőt némi meg­bocsátó elnézéssel szemlélje és kezelje nejét. — Már mi­ért ne ízlene? Hanem — és újra beleszimatolt a levegő­be — ez a szag... Olyan édeskés... — Az hát, te agj'alágyult. Mert édes tésztát sütöttem vajjal. De te sose eszel be­lőle, mert inkább azt a för­telmesen büdös bagót válasz­tod. Megebédeltek, az asszony elmosogatott, kiszellőztettek, majd Gedeon rágyújtott, két cigarettát is elszívott egvmás után, úgyhogy alaposan be is füstölte a helyiséget. De azt az édeskés szagot csak ott érezte az orrában. Megvárta, míg az asszony bemegy másik birodalmába, a tiszta szabába, nippjei, té­rítői közé, és akkor elkezdett módszeresen kutatni a kony­hában. Tudta ő ennek a módját. Biztos ez a szeleburdi asz- szony beejtett valami mögé egy darab húst, vagy elgurult valahová egy alma. Még emlékezett rá, amikor a nagyobbik lány — persze vagy tíz éve — kilopott egy keszeget a lábosból a tisztí­tásra váró halak közül. Aztán se szó, se beszéd, eldugta a kredenc mögé. Volt ott egy néhány centi- méteres falpárkány, arra tette rá. Napokba beletelt, mire megtalálták. És akkor már negyvennyolc órája nyit­va tartották az ablakokat, mert az egész lakást elárasz­totta az a szörnyű szag, amit sosem fog elfelejteni. Módszeresen körülszaglász­ta a konyhát. Benézett a bú­torok alá. Elmozdította he­lyükről a székeket. Az asz- szony rongyszőnyeggel borí­totta be a padlót, hogy ne piszkolódjék el olyan köny- nven. Most felszedte helyük­ről a szőnyegeket Egviket- másikat még meg is szagol­gatta. Aztán kinyitotta a kre- dencet, és sokáig túrkált az edények között. Megnézte, só van-e a sótartóban? Nincs-e véletlenül valami romlandó anyag abban a tál­ban, amelyre rá volt téve a teteje? Még egy székre is fölállt, és nem átallotta a kredenc tetejét is tüzetesen végigvizs­gálni. (Meg is állapította, hogy vastagon áll rajta a por, pedig neje nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy kínos pedantériáról árulkodó tisztaságigényéről és -szere- tetéről szónokoljon.) Nem talált semmit. Tanácstalanul állt a kony­ha közepén. S mostmár leg­alább az irányt próbálta be­tájolni, merről jöhet ez az édeskés szag. Lassan elindult az ajtó fe­lé, majd elfordult balra, és ebből az irányból kezdte el körbejárni a nem túl nagy helyiséget. Így jutott el a korláthoz. A lépcsőfeljáró csapóajtaja már régóta le volt eresztve. Nyáron egyáltalán nem hasz­nálták az alagsort, fölösleges lett volna nyitogatni. Erre az időre az asszony mindig letakarta egy szőnyeggel. Most azt emelte föl. Hatá­rozottan az volt az érzése, mintha erősebben érezné a szagot. Mintha az a csapóajtó mögül szivárogna be a kony­hába. Eldobta a szőnyeget, föl- kattintotta az alagsori vil- ianyt, aztán megmarkolta a fogantyút, és erőlködve ugyan, de sikerült fölnyitnia a csapóajtót. Rögzítenie kellett volna az ajtót, beakasztani a falba erősített kallantyút a fogan­tyúba, mert így most vállával tartotta a nehéz ajtót. Mozdulni se tudott. Lent ugyanis, lent, a lépcső alján egy ember feküdt, arcrabuk- va, holtan. (Folytatjuk) Ipari tanulók és állami gondozottak A zenekari csoportok kö­zött szó esett a fúvószenekar­ról is. Ennél nagy gond, hogy az általános iskolás gyerekek többsége — mire „beletanul” — kiválik a zenekarból. Az utánpótlást az iparitanuló­iskolából várják, ahonnan egyre többen — de még nem elegen — jelentkeznek is. A zenekarba még a létszámke­ret ellenére is szívesen fo­gadják a szakmunkás jelöl­teket, akiknek zenei művelt­sége sokat fejlődhet a szak­tanárok munkája nyomán. Nemcsak hívják a kisúj­szállási fiatalokat a zeneis­kolába, hanem helyükbe is mennek a tanárok. Ez is rit­ka kezdeményezés az ország­ban: a városban lévő gyer­mekotthon állami gondozott leányai részére rendszeres ze­neoktatást tartanak, kint az intézetben. Ingázó tanárok Amikor a zeneszótól han­gos termeket végigjártuk, a gyakorlószobában a pianínó és a kottaállvány között a falhoz támasztva sodronyos vaságy meredezett. A vidéki zeneiskolák pedagógus ellá­tottságának szimbóluma. A kisújszállási iskola tíz taná­ra közül hat ingázik. Ketten Szolnokról, ketten Jászbe­rényből, ketten Budapestről utaznak a városba, s termé­szetes, hogy többször kényte­lenek átalakítani az irodát vendégfogadóvá. (így válik egy tábori ágy a zenekultúra segítőjévé!) Félreértésre adna okot, ha nem mondanánk el, hogy a jelenlegi arány két éve még 8:2 volt az ingázók javára, s nemrég egy új lakással sike­rült a városhoz kötni egy zenetanár-házaspárt. Lakást követelni könnyű — megadni nehéz. Mégis, talán segítene egy — a mezőtúri jó példa nyomán — pedagógus szálló létesítése. Ez nemcsak a ze­neiskola, hanem a többi ok­tatási intézmény gondján is enyhítene. I. Zs. A Tihanyi Biológiai Intézet felfedezése A Magyar Tudományos Akadémia tihanyi Biológiai Intézetében — ahol az ideg­sejtek és az idegrendszer is­meretlen faktorait kutatják — nemzetközi viszonylatban is rendkívüli érdeklődésre számottartó felfedezést tet­tek. Ez a felfedezés az ideg­sejtek újszerű rendszerezésé­nek alapjait jelenti. A tihanyi kísérleti alanyok óriási idegsejttel rendelkező csigák, ezeknek egy-egy sejt­je gyakran eléri a félmilli­métert is. így a sejtek műkö­dési mechanizmusa könnyeb­ben szemmel tartható, mint a 20—30-szor kisebb emberi idegsejteké. A nagyszabású és szerteágazó kísérletekbe a biológusok mellett elektro­mérnökök és kibernetikusok is bekapcsolódták. Ennek az egviittműködés- nek egyik svümölcsöző ered- ménve a m >;tani felfedezés, amelynek lényege, hogy az idegsejteket aszerint külön­böztetik meg egymástól, mi­ként reagálnak az ingerüle­teket szállító kémiai anya­gokra. PAPP ZOLTÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents