Szolnok Megyei Néplap, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-08 / 32. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ím. febnsáf % Kerékpár-vásár Párizsban Uj állam született Csütörtökön hivatalosan független állammá nyilvánították Grenada szigetet, — amely a Karib-tenger délkeleti részében helyezkedik el. A 120 000 lakosú, 344 négyzetkilométer területű sziget brit gyarmat volt, — majd 1967-től „Nagy-Britannia társult államának” státusával rendelkezett. — Ennek alapján joga volt bizonyos autonómiára, de hadügyi és külügyi kérdései az angol kormány hatáskörébe tartoztak. A nemzeti függelenségi mozgalom 1973 végén arra kényszerítette az angol parlamentet, hogy törvényt hozzon Grenada függetlenségének megadásáról. Az alkotmány értelmében Grenada monarchista rendszerű állam marad, ahol az államfőt — Nagy-Britannia királynőjét — az általa kinevezett főkormányzó képviseli. Grenada tagja lesz a Brit Nemzetközösségnek. A benzin árának növekedése miatt mind több párizsi vásárol kerékpárt. Az új konjunktúrának megfelelően vált óznak az autószalonok áruk inálatai is. Képünk egy párizsi Peugeot-autószalonról készült, ahol a keresletnek megfelelően gépkocsik helyett kerékpárokat árusítan ak Lázadás Jordániában ? Gatí-értekezfet Palesztina! gerillaforrásokból származó híradások szerint a jordániai hadsereg kebelében lázadás tört ki öt nappal ezelőtt. A hadsereg két dandárja a 40., amely a fővárostól 20 kilométerre lévő Zerka városánál, s a 60., amely Amman környékén állomásozik, Zaid Rifai miniszterelnök és Zaid Ben Saker vezérkari főnök elmozdítását követeli, s a tisztek illetményének emelését szorgalmazza. Jordániából származó értesülések alapján tudni vélik azt is, hogy á hadsereg lázadó egységei négy napot adtak követeléseik teljesítésére Husszein királynak, aki állítólag éppen e katonai megmozdulás miatt volt kénytelen lemondani tervezett amerikai útját, s Londonból visszatérni Ammanba. A jordániai katonai zendülésről szóló információk Csütörtökön a hajnali órákig elhúzódott maratoni tárgyalások eredményeként feltételes megállapodás jött létre a tehergépkocsi fuvarosok országos sztrájkjának beszün tetésére. Az egy hete meghirdetett sztrájk következtében 42 amerikai államban bénult meg a közúti teherszállítás, az üzemanyag- és alkatrész utánpótlás hiánya miatt számos ipari és mezőgazdasági üzem állt le, ugyanakkor országszerte súlyosabbá vált a városokban a benzin- és fűtőolajhiány. A kompromisszumos megegyezés értelmében a kormány teljesíti a sztrájkolók egyik legfontosabb követelését: hiztosftia a folyamatos Diesel-üzemanyag ellátást. A csütörtöki megállapodás azonban nem jelenti a sztrájk azonnali beszüntetését. A megegyezés feltételeit nég el kell fogadtatni a szerint a kormány ellen fordult katonai egységek megszállták a főváros külterületeinek kulcsfontosságú épületeit, s a pártütést kezdeményező 40. dandár körülzárta az ammani rádió épületét, megszállt egy olajfinomítót a főváros közelében, valamint elfoglalta a hadsereg főhadiszállását. — Egyes hírek szerint egy száz tankból álló csapategység élén maga Husszein király ment volna a Zerkánál állomásozó egységekhez tárgyalásokra. A kormányhű és kormány- ellenes csapatok közti fegyveres összetűzésről mindeddig nem érkeztek jelentések. Jordánia londoni nagykövetsége csütörtökön határozottan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint Jordániában fellázadtak a hadsereg egyes alakulatai. sztrájkolókkal, akiknek laza szervezete, a „független tehergépkocsi fuvarosok tanácsa” nem utasíthatja őket a munka felvételére. Belgium választanokra készül Több ismert idős politikus nem jelölteti magát a márciusi belgiumi választásokon. Visszavonul a politikai élettől a kormány néhány tagja is. A pártok már csaknem teljesen összeállították jelöltlistájukat a képviselőházi, szenátus és tartományi tanácsi választásokra. A szocialista irányítás alatt álló szakszervezeti szövetség az FGTB hivatalosan is bejelentette. hogy támogatja a szocialista párti jelöltlistát valamennyi választási körzetében. Genfben csütörtökön összeültek az általános vámtarifa- és kereskedelmi egyezmény (GATT) tagországainak képviselői, hogy elkezdjék azt a több hónapon át taró tanácskozás-sorozatot, amelynek végén — előreláthatólag 1974 őszén — megkezdődhet a világkereskedelemben meglévő akadályok további csökkentéséről illetőleg elhárításáról szóló érdemi tanácskozás. A tanácskozáson — a GATT tagjaként — Magyar- ország is részt vesz. Jólértesült genfi forrásokra hivatkozva a Reuter tudni véli, hogy a részvevők 21 pontból álló programot hagytak jóvá. Ennek értelmében A Japán Szocialista Párt képviselője azzal vádolta a parlamentben a Tanaka-kor- mányt, hogv nukleáris tengeralattjárókat szándékozik építeni és a japán haditengerészet rendelkezésére bocsátani A szocial'V ■ kéovi selő szerint ilven irányú előkészületek folynak a japán hadiipar és a hadseregvezetés köreiben, 8 ugyancsak megkezdték az előkészületehat munkacsoportot létesítenek. A mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó csoporton belül külön alcsoportban tanácskozik az Egyesült Államok és az Európai Gazdasági Közösség országainak képviselője, a két fél közötti kereskedelemben felmerült legsúlyosabb nehézségek ugyanis éppen a Közös Piac erősen protekcionista agrárpolitikája és az USA agrároffen- zívája miatt merült fel. Hírügynökségi értesülések szerint most valamivel előbbre tartanak az ellentétek áthidalásában, a közeljöv5ben esetleg kompromisszumra jutnak. zelebb 1974. február 21-én Bonnban találkoznak. Az NDK és az NSZK postaügyi és távközlési megállapodásáról folyó tárgyalássorozat február 6-án és 7-én Berlinben tartott 9. ülésén a két német állam küldöttségvezetője megállapodott abban, hogy a legközelebbi kétnapos találkozót február 28-án és március 1-én a bonni Postaügyi Minisztériumban tartja. két az atomtengeralattjárók felfegyverzésére szolgáló rakéták gyártására. A kormány és a hadsereg vezetői tagadták, hogv előkészületek folv-iának az országban atomteng’r-ilattiá rók építésére. Azt azonban elismerték, hogv mind a parlamentben, mind azon kívül vannak, akik úgy vélik, hogy Japánnak szüksége van atomfegyverekre. Megállapodás a fuvarozókkal Vita az atomfegyverekről Japánban Közlemény \g r> p tr I r i«l r r *r( a Varsói Szerződés üléséről A Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszterei bizottságának üléséről a következő közleményt adták ki. 1974. február 6—7-én a Román Szocialista Köztársaság fővárosában, Bukarestben ülést tartott a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi minisztereinek bizottsága. A bizottság munkájában részt vettek a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei, valamint az egyesített fegyveres erők fő- parancsnoka és vezérkari főnöke. Az ülésen megvizsgálták a Varsói Szerződés szervezete katonai szerveinek tevékenységével összefüggő időszerű kérdéseket A honvédelmi miniszterek bizottságának ülése baráti légkörben, valamennyi résztvevő kölcsönös megértésének szellemében folyt le. A megvitatott kérdésekben összeegyeztetett határozatokat hoztak. Az ülésen Ion Ionita hadseregtábornok, a Román Szocialista Köztársaság nemzet- védelmi minisztere elnökölt MINDENFELŐL SANTIAGO RÖMA Svédország santiagói ügyvivője (Edelstam nagykövetet a junta kiutasította Chiléből) közölte, hogy Rolando Calderon, az Allende-kormány földművelésügyi minisztere elhagyta a kórházat és visz- szatért a svéd nagykövetségre. Calderont december közepe táján sebesítették meg a junta emberei, jóllehet a miniszter akkor már a nagy- követség területén tartózkodott WASHINGTON Robert Byrd, a demokrata párt szenátusi csoportjának helyettes vezetője felszólította Nixon elnököt hogy az Egyesült Államok állítsa helyre a normális diplomáciai kapcsolatokat Kubával. A hét elején Edward Kennedy szenátor követelte a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását a havannai kormánynyal. Több mint egymillió olasz dolgozó tartott csütörtökön egynapos munkabeszüntetést Milánóban és a környező Lombardia tartományban. A legfejlettebb olasz iparvidék dolgozói általános sztrájkkal sürgették az ország gazdaságpolitikai irányának megváltoztatását. A sztrájkban néhány órára leállt minden lombardiai nagyüzem, avas-, és gépipar, vegyipar, textilipar, élelmiszeripar. Milánóban, a Dóm téren hatalmas szakszervezeti tömeggyűlést tartottak, amelyen Luciano Lama, az Általános Szak- szervezeti Szövetség (CGIL) főtitkára mondott beszédet. Az olasz dolgozók néhány hónapja egyre erősödő megmozdulásaikkal a déli országrész fokozottabb fejlesztését, a bérek vásárlóerejének biztosítását, a foglalkoztatottsági helyzet javítását követelik. f Uj munfcaferv készül ülést tartott csütörtökön Genfben az európai biztonsági és együttműködési értekezlet koordinációs bizottsága. A bizottság mindenekelőtt a következő négy hétre szóló időrendi tervvel foglalkozott — február 8-án ugyanis lejár a konferencia munkájának január 15. felújítása óta érvényes ügyrendi program — és jóváhagyta az új munkatervet. Az új munkaterv első ízben intézkedik annak a munkacsoportnak az üléseiről is, amely a 4. napirendi pontról — összeurópai tanácskozó testület létrehozása — szóló záródokumentum megszövegezésével foglalkozik. A koordinációs bizottság csütörtöki ülése után szocialista országok küldöttségeinek képviselői reményüket fejezték ki. hogy az új munkapropram alapján az eddigieknél hatékonyabban fogják kihasználni a rendelkezésre álló időt. „Látni és látszani" Biztonságosan közlekedni csak elől — hátul jól kivilágított járműve] lehet! Hazai és import kerékpárvilágítási felszerelések nagy árukészletével — gazdag választékával áll a vásárlók rendelkezésére. KERESKEDELMI VÁLLALAT Kirendeltségei: Szeged, Bakay Nándor u. 52. Békéscsaba, Szerdahelyi út Szolnok, Landler Jenő út Kecskemét, Halasi út 12. Raktárház: 3aja R Mnay Gv. út. 25/a. Magánvásárlók részére a 31. sz. Vas Műszaki szakbolt Szolnok, Vöröshadsereg útja 4. Vigyázzon embertársai Szerelje fel kerékpárját és a saját életére! világítás garnitúrával! < Tulajdonképpen minden úgy történt, ahogy a londoni megfigyelők jóelőre megjósolták: a konzervatív kormány hosszú huza-vona után végül is a választások mellett döntött. Másfélórás — legfrissebb jelentések szerint drámai hangulatú kabinetülés után Edward Heath kormányfő a jövőre esedékes választások előrehozatala mellett foglalt állást. Nagy-Britanaiéban február 28-án, csütörtökön járulnak majd a választók az urnák elé. Ezzel a hivatalos bejelentéssel nyíltan is megkezdődött a minden eddiginél ádázabbnak, szokatlanul hevesnek ígérkező korteshadjárat. A toryk — szándékukat nem is titkolták — már jóideje a rendkívüli választásokat tekintették egyedüli kiútnak a jelenlegi súlyos válsághelyzetből. Az a körülmény, hogy a kormány jottányit sem engedett álláspontjából a bányászok béremelési követelésének megítélésében, arra utal, hogy Heath és pártja bízik abban: az energiagondok miatt elkeseredett választók szembefordulnak a sztrájkharcot támogató munkáspárttal. A helyzet korántsem ilyen egyszerű. Mert igaz ugyan, hogy az angolok szeretik a kényelmet, s az utóbbi hetek kényszerintézkedései — a háromnapos munkahét, a közMenekülés az urnákltoz lekedés gyakori korlátozása, az áramkimaradások és a takarékossági felhívások — általános elégedetlenséget váltottak ki. Csakhogy a zúgolódók nagyrésze a konzervatív gazdaságpolitika gyengéit is ostorozta, s nem volt hajlandó a bányászokat bűnbaknak elfogadni a válságos állapotokért. Heath nem hallgatott pártja egyes képviselőinek egy hónappal ezelőtti javaslatára, s akkor még igyekezett más eszközökkel időt nyerni, pedig a januárban kiírt rendkívüli választások kétségkívül a mostaninál jobban kedveztek volna a toryknak: a régi névjegyzék alapján listába vett szavazók körét ugyanis most már kénytelenek kiegészíteni az ifjakkal. az első választók tömegével. S a fiatalok voksai — előreláthatóan — Wilsonékat, az éUemzédcbe vonult munkáspártot erősítik. Ma természetesen még nehéz lenne mérlegelni a küszöbönálló választások esélyeit. Annyi azonban bizonyos, hogy a bányászok általános sztrájkja elől az urnákban menedéket kereső konzervatív kormányt súlyos presztizsvere- ség érte. Kérdés, vajon február 28-ig sikerül-e ezt kiheverniük. NDK~NSZK kapcsolatok Kurt Nier, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszter-helyettese és Günter Gaus, az NSZK kancellári hivatalának államtitkára csütörtökön — munkatársai kíséretében — Berlinben az NDK Külüeymi- nisztériumában folytatta megbeszéléseit a két országot kölcsönösen érdeklő kérdésekről. A felek megállapodtak abban, hogy legkö-