Szolnok Megyei Néplap, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-07 / 31. szám

1974. február 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Meggyorsult a szolnolii vízmű építése - Tizenkilenc áj küldi fúrnak Megyénk földrajzi fekvésé­ből, talajviszonyaiból és az időnként jelentkező pana­szokból arra lehetne követ­keztetni, hogy a vízellátás rossz és az országban az utolsók között vagyunk. En­nek azonban éppen a fordí­tottja az igaz. Dr. Polónyi Szűcs Lajos, a Szolnoki me­gyei Víz- és Csatornamű Vál­lalat igazgatója mindezt or­szágos adatokkal bizonyította Élvonalban A vállalat állóeszközeinek értéke 1972-ben 944 millió fo­rint volt, ugyanakkor, példá­ul Borsodban 700, Csongrád- ban 650, Somogybán pedig 443 millió forint. Megyénk­ben 1972-ben 11 millió 399 ezer köbméter vizet értékesí­tettek, raíg Borsodban 10, Hevesben 8, Szabolcsban pe­dig 8 milliót. Mégis sokszor akadozik a Vízellátás. Ennek oka, hogy az igényekhez mérten kevés a kutak száma. A vállalat 63 vízműve csaknem kétszáz kútból, és a Tiszából kapja a vizet, de mégis legalább száz új kútra lenne szükség. (Meg kell jegyezni azt is, hogy bár a vízügyi törvény tiltja, mé­gis sok helyen csúcsfogyasz­tási időben öntöznek. Me­gyénk egyik városában mér­ték, hogy éjjel több víz fo­gyott, mint nappal). Csatornázásban már ko­rántsem ilyen kedvező a helyzet. Két éve 5 millió 75 ezer köbméter vizet vezettek el. Ez a szám a megyék sorá­ban a közepes helyet bizto­sítja, de a kitermelt vízhez viszonyítva kevés. A tavalyi eredményeket te­kintve, a vállalat minden szinten túlteljesítette tervét. Növekedett az egy személyre jutó termelési érték, a dol­gozók jövedelme átlag ezer forinttal emelkedett, a nye­reségrészesedés kedvezőbben alakul, mint az előző évben. A vállalat állóeszközeinek ér­téke meghaladja az 1 milliárd forintot. Vezeték a Tisza-hídon Az idén, a tényszámhoz vi­szonyítva 3.5 millió forinttal emelték a szolgáltatás tervét. A folyamatosan növekvő víz­szolgáltatás mellett első szá­mú feladatuk saját kivitele­zésben a Szolnokon áthaladó, 4-es út alatti vízvezeték át­építése. A József Attila úton az 500-as átmérőjű vezeték fektetését már befejezték, je­lenleg a 200-as vezeték át­építésén dolgoznak. Az idén tervezik, hogy a Tisza-hldon áthúznak egy 300 milliméte­res vezetéket, amely részben Rákóczifalva és Rákócziújfa- lu, részben pedig Szandaszöl­lős, Kertváros és az üdülőtel­kek ellátását javítja. Az idén a tiszafüredi járás­ban létrehozták a nyolcadik üzemvezetőséget. Fontos fel­adat a vízművek gyors üte­mű építése Tiszaszöllősön, Tiszaőrsön, Tiszagyéndán, Jászfényszarun, Kunszent- mártonban és Csataszögön. A városok közül Jászberényben folyik jelentős rekonstrukció. Meggyorsítják a szolnoki felszíni vízmű építését. A pénzügyi lehetőség megvan, el kell érni, hogy a negyedik ötéves tervben előirányzott 58—60 millió forinttal szem­ben 100—110 milliót használ­janak fel. Tavaly 31 millió forintot költöttek e célra, az idén ez az összeg 32 millióra emelkedik. A vízmű elkészül­tével javul a víz minősége is. Bővül Cserkeezöliő A megyében 19 új kutat fúrnak, 120 ezer méter hosz- szú hálózatot fektetnek le és mintegy hatezer lakásba kö­tik be a vizet. Május végéig két változat­ban elkészül a szolnoki szennyvíztisztító-telep tanul­mányterve. A vállalat hét fürdője közül Cserkeszöllőn növelik a befogadóképessé­get, az 50 méteres medence vízellátásának javítására hi­deg vizű kutat fúrnak, és megépítik a medence vízfor­gatóját (pataki) Februárban, márciusban > ÁFÉSZ-közgyülé sek Dr. Molnár Frigyes nyilatkozata A fogyasztási-, a lakás- és a takarék-szövetkezetek 1974. évi közgyűléseit feb­ruár, illetve március hónap­ban hívják össze. A sok községet, többezres tagságot átfogó szövetkezetek köz­ségenként tartják a rész- közgyűléseket. amelyeken a tagság tulajdonosi jogait, a legközvetlenebb formában gyakorolhatja. Az időszerű eseménysorozat jelentőségé­ről dr. Molnár Frigyes, a i-íZÖVOSZ elnöke nyilatko­zott az MTI munkatársának : — Tavaly egeken a gyű­léseken mintegy 800—900 ezer fogyasztási szövetkezeti és 450 ezer takarékszövetkezeti tag vett részt. A múlt évi­hez hasonlóan az idén is a szövetkezeti tagság nagy többségének részvételére számítunk — mondotta, — Bízunk abban, hogy ezek a tanácskozások a szövetkezeti önkormányzat erejével ha­tékonyan segítik élő a szö­vetkezeti tevékenység tovább fejlődését és a belső ellen­őrzési rendszer további erő­södéséit — A Fogyasztási Szövet­kezetek Országos Tanácsá­nak ajánlása nagy figyel­met szentelt a nő- és ifjú­ságpolitikai feladatokra. Éppen ezért örvendetes, hogy a közgyűlés bizottsá­gai sorában a szövetkezeti nőbizottságok is számot ád­A Tisza Cipőgyárban Fc'automata gépsor A martfűi Tisza Cipő­gyárban szovjet gyártmá­nyú félautomata gépsort szerelnek fel. A cipőgyár­tás legtöbb munkát igény­lő, jelenleg harmincöt- negyven munkafázisból ál­ló, gyártási folyamata a felsőrész és a talp össze­dolgozása. A szovjet gép­sor ezt tizenkét részben, automatizált munkafázis­ban, lényegesen gyorsabban végzi cl. A gépsoron kívül szocialista országokban ké­szülő új ragasz tokát, műbő­röket is kipróbálnak a , martfűi Tisza Cipőgyárban. nak, — ezúttal első ízben — tevékenységükről. A gyűlé­seken értékelik az Ifjúsági Törvény végrehajtásának szövetkezeti tapasztalatait is. — Nagyon érdekes eszme­cserére számítunk a mun­kás fogyasztási szövetkeze­tekben és azokban az ÁFÉSZ-ekber>, ahol ilyen szekció működik, mivel moz­galmunknak ez mindössze néhány éves múltra vissza­tekintő ága. Jelentősége ab­ban áll, hogy a munkás fo­gyasztási Szövetkezetek cél­ja kifejezetten a munkások ellátásának. életkörülmé­nyeinek javítása. — Az ÁFÉSZ-ek kereté­ben működő, mintegy 190Ö mezőgazdasági szakcsoport százezres tagsága is rész­közgyűléseken tárgyalja meg a működéssel, a fej­lesztéssel kapcsolatos tenni­valókat­—*• Hasonlóképpen meg­tartják közgyűléseiket •» la­kásfenntartó V* lakásépítő szövetkezetek, e térén is ki­emelkedő jelentőségű a munkás- és ifjúsági lakás­építő szövetkezetek közgyű­léseinek érdemi munkája. — Mivel ez év második felében sor kerül a megyei szövetségek és tisztségvise­lőik újjáválasztására, a mos­tam rész-közgyűlések fon­tos mozzanata lesz azoknak a küldötteknek a megvá­lasztása, akik a megyei fó­rumon képviselik majd szö­vetkezetüket. A megyei fogyasztási la­kás- és takarékszövetkeze­tek idei közgyűléseit jelen­leg a küldöttgyűlések szer­vezése, megtartása előzi meg — tájékoztatott Boda Mi­hály, a MÉSZÖV elnöke. A küldöttgyűlések — a tervek szerint február 20-ig tartanak, majd ezután már­cius közepéig kerül sor a 40 ÁFÉSZ, a 23 takarék- és a 46 lakásépítő- és fenntartó szövetkezet közgyűléseire. A szövetkezetek közel hatszáz rendezvényén várhatóan száz—«záztfzezer tag vesz majd részt. Egy-egy közgyű­lésen napirendre kerül a te­rületi igazgatóság elmúlt évi munkájának értékelése. Megvitatják áz idei év üz­letpolitikai terveit, vala­mint az alapszabályok és a szervezeti és működési sza­bályok módosításának tidr- vezetét. Fiatal szakembereknek Modern garzonház épül Kevés a felsőfökú végzettséggel rendelkező szakember Szolnok me­gyében; a hazai rang­sorban ez a megye áll az utolsó helyen. A to­vábbtanuló fiatalok kö­zül sokan azért nem térnek vissza szülőhe­lyükre. mert évekig kell lakásra várniuk. A szakembergondok enyhítésére hetvennégy lakásos gafzonháZ épül az idén a megyeszékhe­lyen. A garzonház egy és másfélszobás lakásai­ban a Szolnokon letele­pülő fiatal szakemberek kapnak otthont addig, amíg igényeiknek meg­felelő, nagyobb méretű lakáshoz nem jutnak. Csomagolják a teát a Compack Kereskedelmi Csomago­ló Vállalat tiszaroffi telepén Gazdaságosan saját erőből Kétszeresére nő a födémpanel gyártása Uj üzemrész a Betonelemgyárban Meglepődtünk, mikor arról kaptunk hírt, hogy a Betön- és Vasbetonipari Művek szól­nék! gyárában új gyártósor beállítását tervezik. A „Mü­vek” ugyanis a hat kiemelt nagyvállalat egyike, amelynél a párt- és kormányhatároza­tok végrehajtásaként 1973- ban a gyártmányprofil át­szervezésére, a gazdaságo­sabb termelés megteremtésé­re egy sereg változtatást kel­lett végrehajtani. Mivel a szolnoki gyár több termeké­nek gyártása veszteséges volt, ezek termelését beszüntették. Közel félmilliárdot érő (a művek gyárai között legna­gyobb) eszközállományának kihasználatlansága így to­vább nőtt. Most mégis új beruházásba kezdenek. — Tulajdonképpen nincs ellentmondás. Lényegében nem új beruházásról Van szó — mondja Kozma Tibor igaz­gató — csupán arról, hogy egy eddig kihasználatlan, csarnokrészbe a már üze­melőhöz hasonló födémpanel- gyártó sort állítunk be saját terveink alapján, jórészt már meglévő berendezések fel­használásával. A beruházás mindössze 1 millió 200 ezer forint, de az új gyártósor 50 millió forint értékű terméket produkál, így egy év alatt megtérül a ráfordított ösz- szeg. — A gyárban évek óta gyártanak födémpanelt. Mi­ért van szükség az új gyártó­sorra? — Az elmúlt évben 218 ezer négyzetméter födémpa­nelt gyártottunk két méret­ben, egy keskenyebb, s egy szélesebb változatot. Ha egyikről a másik gyártására kellett áttérni, a gyártósablo­nok átszerelése, az átállás öt teljes műszakot vett igénybe. Ma már nemcsak lakásépít­kezésekhez, de ipari és kom­munális létesítményekhez is egyré inkább az előregyártott vasbeton födémet használják. Érthető ez, hiszen az építési munkát — nem kell a beton kötésére várni — nagy mér­tékben gyorsítja. Az igény növekszik. Ebben az évben 360 ezer négyzetméter gyár­tására van szerződésünk. Ezen felül a zsolcai Épület- élemgyár jónéhány megren­delőjét hozzánk Irányította. Előre számítva az évközi megrendelésekre, összesen félmillió négyzetméter vas­beton födémet kell gyárta­nunk. — Ehhez ® számok alapján a két gyártósor is kevésnek tűnik. — Tavaly nem értük el a negyedmilliót, ez igaz. De a második gyártósor beállításá­val elmaradnak az átállással kieső műszakok. Egyik soron a keskenyebb, másik soron a szélesebb panelt fogjuk gyártani. Ezen túl a gyártási idő csökkentésére további le­hetőségeink is vannak. — Mikor áll üzembe a má­sodik gyártósor? — A telepítést már meg­kezdtük. Februárban szeret­nénk befejezni. Az első ne­gyedév végén már gyártani kell. — Az új munkahelyen új munkásokra, szakemberekre van szükség. Míg betanulnak, bizonyára lassabban fog menni a munka. —- Annak érdekében, hőgy ez minél fövidebb ideig tart­son, a már üzemelő gyártó­sor szakgárdájának félét ál­lítjuk át az új sorra. Így mindkét munkahelyre új em­berek is kerülnek ugyan, de a régiek várhatóan hamar betanítják őkét. — A több mint kétszeresére növekvő termelés hogyan szolgálja a megye jobb ellá­tását t — Gyárunknak elsősorban az állami nagyberuházásokat és az állami építőipari valla- tokat kell kiszolgálnia. De a termelés növekedése jó lesz Szolnok környékének is. Ha nem indítjuk meg az új fö­démgyártó sort, az ÉPSZEK, a tanácsi, szövetkezeti igé­nyeket már nem tudtuk vol­na kielégíteni, nem beszélve a csaladiház-építésekrőL Az új üzemrész létrehozása ugv látjuk, feloldja majd a piaci feszültséget, ugyanakkor jo lépés a gyár gazdaságosabbá tétele szempontjából is. T. P. A medinai Béke Tsz-bcn megkezdték a saláía (ápkorkákba , az üvegházakba. Képünkön: gyomlálják a fűzdelésct cs kiültcícsct palántákat KHszíz korszerűsített élelmi vz rsmbvány A kifli csak két grammal lehet kevesebb Az élelmiszergazdaságban 80Ó-féle szabvány szabályoz­za az árúk minőségét, az elő­írások, a termeléstől a fel­dolgozáson át a kereskede­lemig elkísérik a termékeket. A szabványoknak egy része azonban elavult, ugyanis a termelés műszaki-színvonalá­nak emelkedése, a technoló­giák korszerűsödése folytán lehetővé vált, hogy szigorít­sák a minőség iránti követel­ményeket. A választék bő­vülése pedig új szabványok életbe léptetését sürgeti. Ezért a Magyar Szabványügyi Hivatal felülvizsgálja, s a kor követelményeinek meg­felelően modernizálja az élel­miszer-szabványokat, s úja­kat is alkot. A szabványok rekonstruk­ciójához először azokat a termék- csoportokat jelölték ki, amelyek különösen fonto­sak a napi étrend összeál­lításánál. Az elmúlt három évben a kertgazdaság, a hús, a tejipar és a malomipar 160 szabvá­nyét korszerűsítették, s ugyanakkor 40 új szabvány is született. Az új minőségi előírások rugalmasabban alkalmazkod­nak a termelők és a vásárlók igényeihez, még korszerűbb élelmisze­rek gyártására ösztönöznek. Lehetővé teszik az adalék­anyagok variálását, s új anyagok alkalmazását is. Üjfajta anyagoknak a tésztá­hoz keverésével például alu­fóliában már öt napig is fris­sen tartható kenyeret süthet­nek. A súly meghatározásánál a gyártástechnológiákhoz al­kalmazkodnak á modern szabványok. A kiflinek például a régi szabvány 34 grammos súlyt írt elő, az újabb azonban két gramm tűrést engedé­lyez, mert a tésztaadagoló gép ennyit „tévedhet". A vásárló mégsem károsodik, ugyanis az előírás szerint 30 lemért kifli átlagsúlya mindig 1 ki­ló 2 deka, á kisebb és na­gyobb kiflik kiegyenlítik egy­mást. A Magyar Szabványügyi Hivatal a már korszerűsített 200 élelmiszerszabvány után az idén további 100-at alakít át, a következő években pe­dig az összes további élelmi­szerszabványt felülvizsgálja. 1

Next

/
Thumbnails
Contents