Szolnok Megyei Néplap, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-26 / 47. szám

6 «701 MW MFG VEI VßPfc AP 1974. február 26. h üldötlkösgyü lések Egyre feljebb — tiszta eszközökkel / Szekeres László a Szolnoki MTE tanácskozásán Felszólalt Szabó János, aki iskolai tantárgynak javasolta a sakkot, Kálmán Anna, pe­dig annak az aggodalmának adott hangot, hogy a női ko-, sárlabdacsapat játékereje még nem éri el az NB I-es szintet. Bokodi Károly, a női kosárlabda-csapat szak­vezetője viszont optimistáb­ban nyilatkozott: mindént elkövet a gárda az 1. osztály­ba jutásért. Nagy érdeklődés kísérte Szekeres Lászlónak, az MSZMP megyei bizottsága titkárának felszólalását, aki elismeréssel beszélt arról a szervezettségről, amely ma már a Munkás Testedző Egyesület életét jellemzi. — Ebben az- egyesületben számos ígéret van a jövőre vonatkozóan — mondta töb­bek között. Ezután a megye sportéletéről szólt; elemezte azt a látszólag kedvező hely­zetet, hogy Szolnok megyé­ben minden ötödik ember sportol. E biztató statisztikai adat nem vonhatja .el a fi­gyelmet a számtalan tenni­valóról. A sport fejlesztése po­litikai feladat, a megyei párt- bizottság tehát támogatja e Szombaton délután a váro­si tanács nagyterme megtelt sportolókkal, a sportbarátok­kal, Megjelent Sándor László a városi pártbizottság első titkára,. Árvái István, az SZMT vezető titkára, Bíró Boldizsár- a városi tanács el­nökhelyettese és Sárkány Géza a megyei sporthivatal vezetője. Szekeres Ernő megnyitója után Hangya Mihály ügyve­zető elnök ismertette az 1973 év eseményeit, a sportélet át­szervezésére tett intézkedése­ket. A létesítmények korsze­rűsítése -jó úton halad: a sportolók egyre kedvezőbb körülmények között fejleszt­hetik képességeiket. A labdarúgó szakosztály okozta a legnagyobb prob­lémát az egyesületnek. A je­lenlegi játékosgárda felfogá­sa, fegyelmezetlen magatar­tása az egyesület iránti ér­dektelensége olyan útvesztő­be vitte a szakosztályt, ami­ből a kiutat nem lesz könnyű megtalálni. Az új 1974—75 Jászberényi I as as A Jászberényi Vasas a na­pokban tartotta küldött köz­gyűlését. Beszteri Béla sport­köri elnök beszámolójában elmondta, hogy a pártoló ta­gok számát növelni szerették volna és bár az Aprítógép­gyár párt, szakszervezeti és gazdasági vezetésétől ehhez kellő támogatást kaDtak, ter­vük mégsem sikerült. Az egyesület megfelelő anyagi támogatásban része­sül, működése biztosított. A beszámoló további részében értékelte az egyesület szak­osztályainak helyzetét A labdarúgó szakosztály­nak 70 igazolt játékosa van, az egyesület nagy gondot for­dít az utánpótlás nevelésére, gz ifjúsági csapat mellett serdülő csapatot is verse­nyeztet. A legfiatalabbak munkáját szakképzett edző Lövész verseny Karcagon munkát, alapelve a követke­ző: csak tiszta kezű emberek dolgozhatnak a sportmozga­lomban és a jelszó: Egyre feljebb — tiszta eszközökkel! A tömegsport kereteinek kimunkálása ;— hangoztatta — a tömegszervezetek fel­adata is: éljenek hát a meg­növekedett lehetőségekkel, biztosítsanak teret a sporto­láshoz ,az üzemi 'munkások­nak, az ifjúságnak, a dolgo­zóknak. A sport a honvédel­mi nevelés része és e tekin­tetben is társadalmi ügy. Ezért a sportegyesületeknek különösen sürgető feladata minél több fiatalt bevonni a testedzésbe. A minőségi sportágak irá­nyítóinak nem csak a ma si­keres csapatát kell megtalál­niuk — mondta — de már a holnap együttesének kiépíté­sére is gondolni kell. Ezért is örvendetes az MTE vezetői­nek célratörő, alapos munká­ja. a versenyzők egyre maga­sabb szintű felkészítése. A vitát dr. SodS István fog­lalta össze. Ezután a.közgyű­lés elfogadta az egyesület alapszabályát és a fegyelmi szabályzatot. évi bajnoki kiírás, lehetősé­get nyújt az újjászervezésre.' Szekeres Ernő levezető el­nök ismertette a Szolnoki MÁV SE sportfegyelmi sza­bályzatát, amit a küldöttgyű­lés egyhangúlag elfogadott. Felszólalt Sándor László, aki méltatta a 64 éve fennálló sportegyesület múltját és je­lenét. A MÁV-nak a megye- székhely sportéletében ki­emelkedő szerep jut — han­goztatta. Tovább kell lépni a szakmai munka színvonalá­nak emelésében, az utánpót­lás szervezésében, az iskolák­kal való kapcsolatok megte­remtésében. Dénes János szavai nagy fi­gyelmet keltettek: rendet és ' fegyelmet kell teremteni, mert elérkezett a cselekvés időszaka. Felszólalásában a többi között sürgette a mód­szertani bizottság megszer- ' vezését. A létesítmények megvannak, ezeket pezsgő élettel kell megtölteni. Sietni kell, mert a többi egyesüle­tek „lekörözik" a MÁV-ot! Tegnap délután Szolnokon, a megyei tanács nagytermé­ben közgyűlésre ültek össze a Munkás Testedző Egyesület küldöttei és vezetői. A testü­leti fórumon megjelent Sze­keres László, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságá­nak titkára, Árvái István, az SZMT vezető, titkára, Sár­kány Géza, a megyei sport­hivatal .vezetője és Halmai Levente, az OTSII munka­társa. is elnökség beszámolója Kukri Béla, a városi ta­nács elnökhelyettese nyitotta meg az ülést, majd dr Sous István, a sportegyesület tár­sadalmi elnöke számolt be a tagságnak a végzett munká­ról, az elért eredményekről, s egyben megjelölte a tenni­valókat. Beszélt az állami irányítási rendszer bevezeté­sének kedvező hatásá­ról, majd azokról a megnövekedett lehetősé­gekről, melyek a klub mun­káját előrevitték. A fúzió után a legfontosabb feladat volt az egyesület vezetésének megerősítése, e tennivalót si­keresen végezték el, s a ve­zetés demokratizmusának erejére támaszkodva léptek előre a szakmai munka szín­vonalának emelésében. Az egyes szakosztályok te­vékenységét elemezte ezután dr. Soós István. Megfogal­mazta azokat a követelmé­nyeket, amelyeket az egyes sportágakkal szemben tá­maszt a közvélemény és a vezetőség. A számos sikeres sportág közül az idén a lab­darugók és a női kosárlabdá­zók szereplését kíséri a leg­nagyobb érdeklődés: mind­két csaaptot az NB I-be vár­jak híveik. A célkitűzés me­résznek tűnik, ám az egyesü­letben végzett következetes, alapos szervező munka biz­tos alapot nyújt ahhoz, hogy e sportágakban a jelentős előrelépés megtörténjen. Az idei év csak akkor hoz­hat valóban maradandó sportsikereket, ha az egye­sületet; az egész megyeszék­hely támogatja céljainak el­érésében. Llénk vita A beszámoló után a szám­vizsgáló bizottság jelentése hangzott el, majd a felszóla­lok követték egymást hosszú sorban. Elsőként Vasadi Já­nos, a Szolnoki Vízügy-Dó- zsa sportegyesület elnöke köszöntötte a testvérklub közgyűlését, majd elmondta, hogy az MTE-t az eddiginél is jobb munkára kötelezi az egyesület munkás jellege. Ehhez a Vízügy Dózsától minden támogatást megkap­nak a piros-feketék. Csépe Mihály, a labdarúgó szakosztály vezetője a r port­ira nyitás „új mechanizmu­sát” dicsérte. Elmondta, hogy a sportban éppolyan komoly­sággal, felőlsséggel kell le­rakni az alapokat a tovább­lépéshez. akár a társadalmi-, vagy gazdasági életünkben. Halmai Levente arról a je­lentős fordulatról beszélt, amely a jcözelmúltban a sportmozgalmunkban végbe­ment. A totó it. heti eredménye 1. Tatabánya—Ü. Dózsa i 1:0 2, Bp. Honvéd—MTK X 1:1 3. ETC—Videoton 1 2:0 4. Dorog—Féc* X 1:1 3. SBTC—Ecrnelértés X 0:0 6. Ganp-M.—MÁV DAC 1 1:0 7. VárraTct*—3’“. Spart. 1 2:0 8. !T«er 2 2:4 9. Ólait.—DunatHv. » 2:2 10. C^c^ány 1 1:0 H. —■'‘e-nfina 2 0 :l 12. Palerrrc—Vcvara X 1:1 13. Parma—Spal 1 1:0 + 1 14. Atlanta—’Taranto I 1:0 A Vörös Hadsereg megala­kulásának 56. évforcjulőia tiszte1 a Dimitrov Tsz lövész klubia ..Dl'— Vörö= Hadsereg” elnevezéssel lövés’vemenvt rendezett az MHSZ rv>'ncelőféren. Eredménvek. Úttörő leány: I 1. Aggod Erzsébet. Úttörő fiú: L Gyökeres’ Sándor- Kö­,irányítja. A felnőtt csapat 1973—74-es bajnoki idény­ben már átszervezett együt­tessel indult. A játékosok az edzéseket rendszeresen lá­togatták, ennek az eredménye is megmutatkozott, s az őszi idény végén a táblázat első helyen végeztek a megyei I. osztályban. A beszámoló után több hozzászólás hangzott el. Dá~ nvi László a szakszervezet sport irányító szerepéről, az üzemi tömegsport jelentősé­géről, Pintér István edző a felkészülést gátló tényezők­ről szólt. Udvara Tibor az üzemi tö­megsport . jelentősegéről be­szélt. Bejelentette, hogy az idén az Aprítógépgyár és a Hűtőgépgyár rendezi meg a megyei Vasas Sport Napokat. B. I. zéoiskolás leány: 1. Csordás Mar"1!. Közép5 skolás fiú: 1. Egedj János. ífiúsági leány: 1 Kralra Eszter. Ifjúsági fiú: 1. Csontos Tános Felnőtt rői: 1. Molnár Erzsébet. Fel­nőtt x Kovács Sándor. Csapatban: 1. Területi LK 632. 2. ÁFÉSZ LK, 3. ÁFÉSZ LK II. Közel állt a győzelemhez az MTE Szolnoki MIÉ—Komlói Bányász 1:1 (1:0) Komló, 2000 n. v.: Nagy B. SZMTE: Szendrei — Racz, Simon, Kovács, Árvái, Papp II. (Baran, a 16. percben, Szolnoki az 57. percben), Szatmári, Porhanda, Mile, Nagy, Garics. Edző: Czibulka Mihály dr. Komló: Erdősi — Tallósi. Kovács. Csordás, ha­hó, Pál, Cs. Kovács, Kole- sánszky, Kiss (Tresch, a szü­netben). Dárdai, Hohmann. Edző: hantos Mihály. Már kora reggeltől vonult a szolnoki szurkolók népes karavánja a Mecsek aljára. A mérkőzés kezdetén felezer MTE szurkoló teremtett ha­zai bari gúla tot a komlói pá­lyán. A csúszós játéktéren he­ves iramban kezdődött a mérkőzés, hol az egyik, hol a' másik kapu forgott veszély­ben. A 0. percben vezetést szerzett az MTE: Árvái lőtt kapura, a labda elakadt a védőkben, Mile Porhandához csúsztatta, aki 14 méterről jól eltalált lövést zúdított a ka­pu bal oldalára, 1:0. A hazaiak fergeteges roha­mokkal válaszoltak a- gólra, beszorult az MTE, és a vé­delemre óriási nyomás nehe­zedett. A piros-feketék — sajnos — teljesen átengedték a középpályát a hazaiaknak, ahol Lahó nagyszerűen szer­vezte a támadásokat — ugyanakkor Nagy Ferenc nem tudott karmestere lenni csapatának. . Negyedóra után. kis&é fel­szabadult a vendégek kapu­ja, és az MTE erejéből né­hány ellentámadásra is fu­tottá. A 16. percben sajnála­tos sérülés történt; Papp II. szemöldöke felrepedt, s he­lyét Baran foglalta el. A 25. percben Szatmári sokat ígé­rő helyzetben lesen állította meg Nagy Béla, majd 3 perc múlva egy kellemetlen pat­togó labda a vetődő Szend­rei térdéről vágódott a me­zőnybe. A fiatal kapus egy­re inkább főszereplővé lépett elő, és a mérkőzés hátralévő részében szinte percenként bizonyította tehetségét. A mezőnyben a gólszerző Porhanda hatalmas munkát végzett, de a védelem tagjai is egymást múlták felül. A félidő végéig a komlóiak nem adták ki a kezdeményezést kezükből, és a két szélsőjük révén számos alkalommal vezettek életveszélyes táma­dásokat. Különösen a? apró termelű jobbszélső, Cs. Ko­vács scmlegesltese jelentett megoldhatatlan feladatot az MTE számára. A második félidő ott foly­tatódott, ahol az első befeje­ződött: tovább rohamozott a Komló. Idegfeszítő perceket élt át az MTE védelme, sze­rencsére Rácz, Simon és Ár­vái szíve a helyén volt, ha pedig őket is átjátszottak, ott volt a mezőny legjobbja, Szendrei kapus. A mezőny­ben is kemény, férfias csata folyt: Porhanda és a máso­dik félidőre hátravont Szat­mári sokat ütközött, a csatár­sorban Mile és Garics pedig annyi rúgást kapott, amennyi egy szezonra elég... A 60. percben Tresch tel­jesen tiszta helyzetben 8 mé­terről a kapu fölé 'fejelt, majd a 67. percben Szendrei a fel­ső sarokból tornászta fölé I.ahó remekül eltalált labdá­ját. Ügy tűnt, megszületik a forduló nagy meglepetése, az MTE megszerzi a 2 pontot a nagyszerű játékerőt képviselő Komlóval szemben, ám a 75. percben egy bosszantó hiba nyomán odalett az egyik baj­noki pont: Nagy Ferenc fe­leslegesen rúgta ki a labdát Szendrei kezéből, Dárdai lö­vése először a felső lécről le­pattant, majd Cs. Kovács kö­zelről a felső sarokba fejelt, 1:1. Egy perccel a befejezés, előtt megszerezhette volna a vezetést az MTE; Mile lab­dájával. Garics egyedül nyar­galt a kapu felé. kicsalta Er­dősít is, ám amikor el akarta: mellette húzni a labdát, a kapuvédő közbe tudott avat­kozni. A hármas bírói sípszó után a szolnoki szurkolók nagy ün­neplésben részesítettek kedvenceiket, s erre teljes mértekben rászolgált az MTE. Olyan elszántan küzdött a csapat, ahogy ‘ talán még soha nem látták őket harcolni a nézők. Szendrei a kapuban a mezőny legjobbja volt — a nehéz lövések egész sorát tette ártalmatlanná. P.ácz Simon és Árvái valóságos élőfalat vont a kapu elé, a lövésekbe önfeláldozóan dobták bele magukat. Kovács valamivel haloványabb volt társainál, Cs. Kovács nem egyszer megkeverte. Porhanda, a csapa t egyik leghasznosabb tag ja volt. a gól után szárnyakat - kapott, s mintegy fél órán át.ő szervezte az MTE támadásait. A második félidőben inkább védekezett. Szatmári elől gyá­moltalanul játszott, hátra vonva viszont jól hasznosította ma­gát. Nagy Ferenc ezúttal kilógott a sorból. Keveset ütközött, bátortalan volt, az átadásul pedig rendre rossz helyre szálltak. A gólnál nagyot hibázott. Mile nagyon akart, jól is játszott, ám legtöbbször három őrzővel'találta szemben magát. Garics harcos volt, a támadásoknál azonban akcióit nem kísérte sze­rencse. A csereként beállt Baran jól vizsgázott, Szolnokinak vi­szont nem ízlett a szikrázó küzdelem. A hazaiak közül Tallósi, Csordás, hahó, Cs. Kovács és Hohmann játszott kiemelkedően. Nagy Béla korrektül, pél­dás nagyvonalúsággal vezette a kemény, de sportszerű ta­lálkozót. — palágyi — E!őkészületi labdarúgó-mérkőzések Eredmények, táblázatok Az NB I. eredményei: Tata­bánya—Ü. Dózsa l :0, Bp. Hon­véd—MTK i:l. Pécsi MSC—Do­rog l :1, Rába ETO—Vide<?.t,on 2:0, Csepel—ZTE S :l, SBTC—Egyet­értés 0:0. SZEOL-rVasas 1:1. Haladás—FTC 1:1. Az NB I. állása: 1. Ü. Dólzsa 16 9 2 5 36-23 20 2. FTC 16 8 4 4 31-18 20 3. Tatab. 16 8 4 4 22-19 20 4. Pécs 16 6 a 2 18-16 20 5. ETO 16 8 4 4 20-19 20 6. Honvéd 16 9 1 6 31-17 19 7. SBTC 16 5 9 2 15-13 19 8. Videoton 16 7 4 5 23-20 18 9. Cseoei 16 7 3 6 24-20 17 10. MTK 16 6 4 6 20-19 16 11. ZTE 16 6 3 7 17-24 15 12. Vasas 16 2 8 6 14-20 12 13. Haladás 16 3 6 7 15-24 12 14. Szeged 16 3 5 8 16-21 U 15. Egyetért. 16 — 10 G 10-26 10 16. Dorog 16 1 5 10 14^27 7 A a NB I. B eredményei i DVTK-DVSC 2 :0, SZMTH Komló 1:1. Budafok—Oroszlány 1:0, Dunaújváros—Ola.lbánv ász 2:2. Ganz-MÁVAÓ—MÁV DAC 1 :o, Kossuth KESE—Sze^szárd 5:2, ~ Várp^lota—Bo. Spartacus 2:0. Békéscsaba—Pénzügyőr 2:1. Eger—Kecskemét 4:2. Az NB I. B állása: 1. DVTl* 18 11 4 3 33-14 26 2. Budafok 18 7 8 3 22-13 22 ’ 3. Szolnok 18 8 6 4 25.-18 22 4. B.-csaba 18 8 5 5 19-15 21 5. Dunaújv, 18 7 6 5 32-27 20 6. KKFSE 18 8 3 7 26-25 19 7. 18 7 5 6 17-16 19 3. Olajb. 18 7 5 6 24-25 19 9. MÁV D 18 6 5 7 21-ia 17 10. Eger 18 6 5 7 28-28 17 11. DVSC 18 5 1 6 17-18 17 12. Szekszárd 18 4 8 6 18-17 16 13. Vároa.lota 18 S 6 7 15-17 16 14. Bp. Sp. 18 6 4 8 18-23 56 15. pénzügy. 18 6 3 9 29-32 1p 16. Ganz-M. 18 5 5 3 15-24 15 17. K.-piét 18 5 5 8 20-35 $ 18. Oroszt 18 4 410 ia-24 12 Szolnoki M \ V—Ceglédi Bem SE 4:0 (2:0) MÁV-sportielep, 'vezette Balazs J. A Szolnoki MÁV: Fehér, — Tóth M, wlíle, Tóth I (Lackó) Kucser-- Varga—Pagonyi, Kollár, Kalmár (N. Szóból Sár­kány, Kovács (Ladányi) Edző: Himer István. Mindkét együttes- nagy becsvággyal játszott. A MÁV sokmozgásos, széle­ken vezetett támadásait csak 30 percig tudta feltar­tani az ügyesen és elszán­tan küzdő ceglédi csapat védelme. A 30. -ércben Kollár remek kapáslövés­sel megszerezte a vezetést, 1:0: öt pere múlva Kovács S. közelről újabb gólt szer­zett, 2:0. Szünet után minő­két csapatban csere tör-' tént. A hullámzó játék so­rán az 55. percben Sárkány '3:Ü-ra, majd a 75. percben Kollár 4:ü-ra alakította ai eredményt. Lehel SC—Cinkota 5:0 (2:0) Cinkota: 200 néző. Lehel SC: Vasas, — (Nagy 1) Karkusz, Hajdú T, Ví í, - Kátai, Sárközi, Juhász, Ambrus, (Orosz), Lukácsi, Németh. Bacher. Edző. Sin- kovits Ferenc, Biztató, jó játékot muta­tott a Lehel SC az NB III-: as csoportjában első he­lyen álló hazai csapattal szemben. A? első 20 perc^ ben szinte lerohanták el­lenfelüket, és két pélt is szereztek. A második fél­időben újra a Lehel csapa­ta vette át a játék irányítá­sát, s a végig nagy akarás- " sál játszó vendégcsapat- gólokra is vallotta .ölényét. - •' Gyoma—Kilián FSE 2:1 (1:1) Gyoma 400 néző. A pálya rossz talaja miatt csak küzdelem folyt, tervszerű játék nem alakulhatott ki. A félidő közepén a gyoi„ax; ak megszerezték a vezetesí; ' dé a szemfüles Molnár Ki­szedte a labdát az elleniéi egyik védőjétől és kiegyen­lített. Szünet után a Kilián kezdett jobban, öt helyze­tük is volt, de egyiket sem sikerült értékesíteni. Vé- eül a hazai csapat szeren­csés góllal nyert. Szolnoki Cukorgyár—Szol­noki MTE 1L 5:4 (0:2) Tiszaligetí Sporttelep. Vezette: Ozsváth. Cukor­gyár: Fenyvesi, — Budai, Márkus, Moravszki, Bakk —Pintér (Libárdi), Géczy I. —Vereb, Csyüák, Leel (ssi (Géczi II.), Major, Edző: Vi- lisch Ferenc. MTE II Kiss (Kovács) — Balogh (Horváth Arany, Kántor. Lakatos (Szűcs) — Földi (Barocsi) Bujdosó—Géczi, Cirnák. Magvar, Kálmán (Rákóczi), Edző: Nagynál Béla, A második félidőben a Cukorgyár húsz perc alatt öt _ gólt. ért el. A nagy 5 ra- mú találkozón, nindkét csanat jó erőnlétről t.tt ta- núbizonvs'áot. GóUövc: Csodák (3); Leelossi rp, Major (1), ill. Czirnák Géczy (1). A Szolnoki MAV-nak fontos szerepe van

Next

/
Thumbnails
Contents