Szolnok Megyei Néplap, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-19 / 41. szám

1974. február 19. SZOLNOK MEGVE1 NÉPLAP 5 Észt grafikai kiállítás a Darmamch Múzeumban Vasárnap délelőtt a szolno­ki Damjanich Múzeum föld­szinti kiállítótermében ünne­pélyes keretek között meg­nyílt az „Észt grafikai kiállí­tás”. amely a Szolnok megye — Tallinn kapcsolat kereté­ben az észt képzőművészek kiváló alkotásait mutatja be. Sipos Károly, a megyei ta­nács elnökhelyettese meg­nyitójában, az 1966 óta tartó és egyre szélesedő testvér- kapcsolat kulturális esemé­nyeiről és jelentőségéről be­szélt, majd a kiállított műve­ket jellemezve kiemelte, hogy az észt grafika hatásos poli­tikai kifejezőeszköz. Az idősebb és a fiatalabb észt grafikusnemzedék több mint ötven alkotását bemuta­tó kiállítást a megnyitó után megtekintette a népes közön­ség, melynek soraiban ott volt B. D. Sevikin, F. P. Bog­danov a magyarországi szov­jet nagykövetség kultúrtaná- csosa, Tönis Laanemaa és Alex Kütt az Észt Képzőmű­vészeti Szövetség képviselő­je, maguk is kiállító művé­szek, dr. Majoros Károly, az MSZMP Szolnok megyei Bi­zottságának titkára, a megye politikai és állami vezetői, a szolnoki művészek -és a mű­vészetkedvelő nagyközönség. Külön említést érdemel a tárlat rendkívül ízléses, szép kiállítású katalógusa, amely nem csupán jó minőségű/ reprodukció-gyűjtemény, ha­nem az észt művészeket be­mutató „művészeti kislexi­kon” is. FILM JEGYZET PÓKHÁLÓ Gál góczi Erzsébet „Pókhá­ló” című műve meglehető­sen kalandos oálvafutással dicsekedhet. Már megírása­kor filmre szánta az írónő, a kisregény mégis előbb fo­lyóiratban jelent meg, majd elbeszélés gyűjteményben — és önálló kötetben. — A téma filmes megvalósításá­ra csak a múlt év második felében került sor. Mihálvfi Imre rendezőnek ez az első na.gvfilmes bemutatkozása, hiszen korábban estik tv- filmeket forgatott. A „pókháló” makacs el­lenfél, de makacs a film hő­se. Niklai Géza is. Talán egy évtizede már, hogy megalku­vást, legyőzhetetlen felada­tot nem ismerve, elnökként harcol a mezőháti termelő- szövetkezet ügyeiért. Olyan húsfeldolgozót, borkombiná­tot stb. építenek vezetésével, melyeket bárki megnézhet Nézik is: külföldiek — ha­zaiak. s egyiknek, másiknak annyira megtetszik (no nem a munka, hanem a feltétele­zett kereseti lehetőség), hogy életét ezután nem tudja máshol elképzelni... A „pók” titokban szőni kezdi tehát fonalát de mindez csak akkor derül ki, mikor a háló kész. Decki Zsiga, a szövetkezet agronómusa rajtaveszt pár kilónyi, aiándéknak szánt halon. A vezetőség bünte­tésként felmenti állásából, ám a „patrónusok”. köztük az önjelölt Csegei keze messzire ér. Niklait egv új­ságcikk segítségével lehetet­lenné teszik, és hasonló sorsra jut helyettese is, Zsupán. Galgóczi Erzsébet sokak szerint közvetlen, személyes élményekből merítette témá­ját. Természetes tehát, hogy kisregénye legfőbb erőssége épcen a realitás, a valósze­rűség volt. A film furcsa módon, mégis megingatta a történet néhány, megingat­hatatlannak hitt elemét. En­nek oka elsősorban a dra­maturgiai pontatlanság, de oka egy-két kulcsfigura — például Csegei — mármár túlzott egysíkúsága, arcnél­külisége is.. Mindez szeren­csére csak csekély mértékben rontja a film hitelét. Mihály- fi Imre bemutatkozása jól sikerült; izgalmas, ízig-vérig mai történetet alkotott, még­hozzá a magyar filmgyártás legelhanyagoltabb területé­ről, a szocialista falu min­dennapjairól. Reméljük, e próbálkozás nem marad majd folytatás nélkül. Már a „Pókháló” felszínre hozott több olyan személyes élet­sorsot (Decki Zsiga. Zsupán), melyek újabb filmet érde­melnének. A remélhető közönségsi­kerben oroszlánrészt vállal a teljes szereplőgárda. Külön méltatás helyett hadd követ­kezzék egy szubjektív felso­rolás: Avar István. Madaras József. Horváth Sándor. Ba­lázs Péter. Patkós Irma, Koncz Gábor. Zombolyai Já­nos operatőr teljes rangú társalkotó. Különösen a hajnali munkaképei szépek. — sz — ő A HAZAI ÉPÍTÉSZET emlékeinek összegyűjtése már több mint 100 évvel ezelőtt, az Országas Műemléki Felügyelőség megalakulásakor elkezdődött. Azóta sok, érdekes tárgyi emlék, építészettörténeti és művészettörténeti kö.iyv, több mint 100 ezer terv és jelentős fotógyűjtemény került a múzeum birtokába. Ezt az ezüst kalapácsot az újjáépített Budai Vár alapkőletételekor használták 1867-ben Az öregek jótevői Házi gondozok Jászberényben Házi, területi szociális gon­dozók, akik takarítanak, mos­nak, főznék, aholv szükséges mosdatják, öltöztetik a ma­gatehetetlen idős, beteg em­bereket. így lehetne összegez­ni a házi beteggondozók munkáját, amit ők, akik vég­zik, hivatásnak tekintik. Jászberényben, a városi ta­nács vb egészségügyi osztá­lya szervezte meg a házi be­teggondozást. A városban harmincnégy olyan magányo­san élő idős ember van. akik­hez a gondozók rendszeresen kijárnak. A gondozottak kö­zül sokan ágyban fekvő be­tegek. — Kezdetben az idős em­berek idegenkedtek ettől az egészségügyi szolgáltatástól — mondta Csányi Károlyné, az egészségügyi osztály szo­ciálpolitikai főelőadója. — Féltették házikójukat vagy csekély nyugdíjukat. Idő kel­lett, amíg megértették: a ta­nács díjtalanul biztosítja a házi beteggondozást, azonkí­vül más juttatásokkal is se­gíti az idős embereket. Az ápolásra szorulók közöl tízen kapnak rendszeres szociális segélyt — havonta 480 forin­tot — évente három vagy négy alkalommal rendkívüli segélyt ad a tanács. Tavaly tízezer forintot fizettünk ki segélyezésre. Az öregek nap­közi otthonában ebéddel és uzsonnával várjuk naponta őket természetesen díjtalanul. Parányi Lászlóné és Pethö Ferencné 1971 óta házi be­teggondozó, Kocsis Lászlóné ez év január elején csatlako­zott hozzájuk. Minden reggel nyolc órakor az öregek nap­közi otthonában kapják meg az „eligazítást”, és indulnak egésznapos, néha az esti érákba nyúló útjukra. — Hetenként kétszer ju­tunk el egy-egy idős ember­hez, de vannak olyan bete­geink is ahova naponta elme­gyünk — mondja Baranvi Lászlóné. — Sokan várják érkezésünket, ezért szaporán kell lépegetni, takarítani, főzni, vagy bevásárolni. Any- nyira azonban sohasem si­etünk, hogy ne váltanánk egy pár szót velük, hogy ne hallgatnánk meg gondjaikat, panaszaikat. Mit mondanak ők. a gon­dozásra szoruló idős embe­rek? A Fazekas út 26. szám alatt lakik a 84 esztendős Fülöp János 82 éves feleségével. A ház kívülről elhanyagolt. A hulló vakolat, a rozoga kerí­tés árulkodik: munkában megfáradt idős emberek lak­ják. A tenyérnyi szobában azonban ragyogó tisztaság. A rend Baranyi Lászlóné gon­dozónő szorgalmát dicséri. A két idős ember meghatódva beszél a Számukra oly sokat jelentő egészségügyi szolgál­tatásról. — Nagyon elhagyott az em­ber, öregen és betegen — pa­naszolta Fülöp János — és olyan hosszú az idő reggeltől estig, amikory figyeli, hogy nyílik a kapu, hogy jön hoz­zá valaki. Azelőtt annak is örültünk, ha adóhátralék ügyében „zavartak” bennün­ket. Tisztáztuk, hogy nem vagyunk adósok, közben el­beszélgettünk, emberi szót hallottunk. Most minden más. Tudjuk, melyik napon jön „jótevőnk”, Baranyiné. Min­denben segít. Nem is tudjuk, mi lenne velünk nélküle. A vízvezeték például a másik utcában van, én asztmás és szívbeteg vagyok, a párom járni is alig képes szegény, még vizet sem bírunk hozni. Meghatódva beszélt a házi beteggondozókról Kocka Pál- né, aki gyomorbetegen ápol­ta 95 éves koráig beteg édes­anyját, és most, amióta őt ápolják, azt vallja: az öreg­ség is elviselhető annak, aki nincs magára hagyatva. Illés Antal LÉPCSŐ AZ ALAGSORBA Edit lassú léptekkel el- • sétált egészen a saro­kig, csak aztán fordult el jobbra, hogy elérjen a vaske­reskedésig, ahol útjaiknak már feltétlenül keresztezni kellett egymást. Már a kirakat előtt állt, azt nézte, amikor a férfi mellé­lépett és megszólította. Szinte meglepően szertar­tásos volt. — Bocsásson meg kisasz- szony — mondta már-már halkan —, hogy az ismerke­désnek ezt a banális módját választom, de különben alig­ha nyílt volna alkalmam ar­ra, hogy egyáltalán beszél­hessek magával... Meg aztán azért is zavarban vagyok egy kicsit, mert én már nagyon rég óta nem jártam itthon — már kezdett kissé természe­tesebbé válni a hangja —, így aztán azt sem tudhatom, hpgy mennyiben változtak meg azóta a szokások, mióta én Spanyolországban ... — Külföldön él? — csúsz- szant ki Edit száján a kérdés. S ez a kis gesztus, hogy — jelképesen szólva — felvette a kesztyűt, lényegében el is döntötte a megismerkedés sorsát. — Frank Róbert — nyúj­totta kezét a férfi. — Nekem már fölösleges bemutatkoznom. Mint érte­sültem róla, már tudja a ne­vemet. Mindketten elmosolyodtak. — Teljesen tanácstalan voltam. Valahol csak el kel­lett. kezdeni... — És pont ott? — Nemigen volt nagy a vá­lasztok. — És mit csinált? — Hát... leírtam részlete­sen a külsejét... Meg kell hagyni, mindjárt magára is­mert ... És tudja, mit mon­dott?... Hogy maga a város legszebb lánya ... — Biztos sok borravalót adott neki. Mostmár egészen fesztele­nül nevettek, mint akik tény­leg túljutottak a megismer­kedés első perceinek kínos kellemetlenségein. — Csak ácsorgunk itt. In­kább sétáljunk — mondta jó ösztönnel a lány. És elindultak a korzói for­gatagban. , — Mióta él Spanyolország­ban? — Már évek óta. — És előtte? — Hosszú — mosolyogott el a férfi. — Akarja, hogy mind az egészet végigsorol­jam? .. Attól fél°k, éjfélre sem érnék a végére ... En­gedje meg inkább, hogy most egy icipicit én kérdezzek... Van udvarlója?. — Nincs. — Dolgozik valahol? — Igen. Edit úgy érezte, most nem árt egy pillantásra visszahú­zódni. — Maga most biztos rossz véleménnyel van rólam, hogy ilyen könnyen meg tudott is­merkedni velem. A férfi nyugodt zavartalan­sággal nézett vissza rá: — Aligha hiszem, hogy ezt a kérdést egyszerűen meg le­hetne válaszolni. Először is: valahogy meg kellett ismer­kednünk. Közös ismerős hí­ján csak így lehetett. Azt meg. hogy maga milyen lány, aligha lehetne abból megítél­ni. hogyan ismerkedik. Editnek el kellett ismer­nie: talpraesett válasz volt, annyi szent. De segítségével ezen a nehézségen legalább túljutottak. — Meddig marad itthon? — Az nagyon sok minden­től függ. — Üzlet? — Természetesen az is. Meg más dolgok. Ügyhogy most még nem tudnék pon­tos választ adni. Egyelőre mindenesetre maradok. És S7eretf'im kel' 'm^sen eltölte­ni az időt. . Mit szólna pél­dául ahhoz, hogyha újra ta- lálk^’^ánk. „ — Tényleg találkozni akar velem? És ha szabadna kér­deznem, miért? Nem volt valami szeren­csés a kérdés, de célját azért elérte. — Mert szeretnék együtt lenni egy kellemes partner­ral. — Máris annak tart? — Ilyen szempontból sze­rintem az első impressziók tévedhetetlen biztonságúak. Edit most már meredekeb­ben kérdezett. — És azt is megtudhatnám, hogy mi lenne a program? A férfi mosolygott: — Én afra gondoltam, hogy elmen­nénk egy jó étterembe, meg­vacsoráznánk. Aztán táncol­nánk valahol egv bárban. És végül e jól sikerült este után hazakísérném. Esetleg az úton még kellemesen el is be­szélgetnénk. Mit szól hozzá? Most Edit nevette el ma­gát: — Hát lehet ennyi sok jóra nemet mondani? És mi­kor? — Nekem holnap reggel el kell utaznom fontos üzleti ügvben. Csak szombaton jö­vök vissza. Akkor. — Tehát szombaton. És mos! mée ne kísérjen el. — Viszontlátásra, mondta a féi fi — és °rősen megszo­rította a kezét. ’’ V (Folytatjuk) HANG-KÉP MAGAZIN Műsor műsorokról. Arról, hogyan, milyen ösztökélő gondolatoktól sarkalltan szü­letik meg egy-egy adás. s míg megszületik mi minde­nen kell keresztül mennie riporternek, szerkesztőnek, műsorvezetőnek. Egyszer — egy előadáson azt mondták, hogy a ripor­ter, az újságírófajta ember, a legrosszabb beszélgető part­ner. Nehéz saját szakmájáról beszéltetni, ötleteit, fogásait nem szívesen meséli el. Ez a magazin-sorozat, egy­általán már a létével is, el­lentmond ennek. Szél Júlia, (akiről megtudjuk, hogy sú­lyos autóbalesete miatt nem találkozhatunk vele hónapok óta) gyógyulóban már ismét terveiről, ötleteiről diskurál, nagy kedvvel, felszabadultan. Gyárfás Miklós rendhagyó színháztörténeti sorozatáról (Kalandozás 2000 év színpa­dán) beszél sok szeretettel, arról, milyen fontos, hogy a néző ne csak a szórakozás keresője, de értő résztvevője is legyen. & Színház. Egyszer már szí­vesen hallanánk, talán éppen ebben a műsorban, milyen szempontok szerint kell szín­házi rádióközvetítést vezet­ni. A Kaukázusi krétakör szolnoki előadásának vasár­napi közvetítése például azt igazolta, hogy Brecht sza­vainak szuggesztivitása pó­tolja a látható élményt. Az adás közvetítője ritkán szól, cselekvést jelző mondatai nem törik meg az előadás rit­musát. * Még a mikrofont is steri­lizálni kellett, meséli dr. Eke Károly, s egy agyműtét felvételének olyan titkait tár­ja a hallgató elé. amik ak­kor a műsorból nem derül­hettek ki. Elmondja, hogyan igyekezett a véres és bizony borzongató műtétből csupán azt átmenteni az adásba, ami a koponyát felnyitó orvos hallatlan felelősségét, a mű­velet valamennyi résztvevőié­nek összehangolt munkáját mutatja meg. v * Dr. Eke Károlynak a hé­ten is elhangzott egv figyel­met érdemlő ismeretterjesztő műsora. Egy sikeres veseát­ültetés történetét mondták el, s nemcsak műtétről, de az életben tartott és ma már egészséges kislányról és a fél veséjét odaadó édesanyáról is sok szó esett. De tájékoz­tatott bennünket a lengyel és magyar orvosok összefogásá­ról, arról, hogy a tudomány és az embersée hogyan egé­szíti ki egymást. * Most a Hang-kép magazin­ból azt is megtudtuk, hogy egy-egy ilyen műsor készí­tése mennyi fáradtságot, öt­letet és lelkiismeretes után­járást kíván. így a hallgató, a néző, egy kicsit bennfen­tesnek érzi magát és a ri­porterben nemcsak a kérde­zőt. de a gondolkodó embert is látja, INGÁZÓK A szolnoki stúdió műsora a Petőfi adón. A megyeszék­helyre beiáró dolgozók gond­jait. problémáit keresi sok­rétűen, megszólaltatva mun­kásokat, munkahelvi vezető­ket, a környező teleoülések képviselőit. Noha a téma so­kakat foglalkoztatott már. a riportműsor mégis hozzá tu­dott tenni a képhez. Nem­csak az ingázó munkásember, de a család is szóhoz jut. Egy mondat a műsorból: Gyárból az ágyba — ágyból a gyárba. Elgondolkodtató. — trömbőczky « j J f PAPP ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents