Szolnok Megyei Néplap, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-12 / 9. szám
1974 január 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 1974-ben Negyvenhétmilliárd szociális és egészségügyi kiadásokra Emelkedik a betegségi biztosítás színvonala — Több hely a bölcsődékben A csépel Autógyár műszaki gárdája kifejlesztette az üj speciális teherjárművek család' ját, itt készitik egyebek közt az tizemanyagszálJitó, cementszállító gépkocsikat és a mezőgazdaság számára összkerek meghajtású teherautókat. Képünkön a mezőgazdaság számára készített billenő platós teherautó Magasabb a mérce Pártépíiés a jász fény szarui Béke Tsz-ben Az állami költségvetésből 1974-ben — a felújítási és beruházási kiadásokat nem számítva — 47 milliárd forintot költenek szociális és egészségügyi célokra, 10.8 százalékkal. vagyis 4,6 milliárd forinttal többet, mint tavaly. Ezen belül a társadalombiztosítási kiadások összege eléri a 35,4 milliárd, az egészségügyi és szociális célokra szánt összegeit pedig a 11,6 milliárd forintot. Az állami nyugdíjak öszsege például 1.8 milliárd forinttal. 11,1 százalékkal emelkedik, és az idén már túlhaladja a 18,2 milliárd forintot. A nyugdíjasok száma is várhatóan 45 ezerrel gyarapszik. 1974 végére egy és háromnegyed millió ember, a lakosságnak csaknem 16 százaléka részesül nyugdíjban, járadékban, illetve rendszeres segélyben. Főként a népesedéspolitikai intézkedések nyomán a tavalyi 6,7 müüárdról az idén 8,3 milliárd forintra emelkednek az anyáknak, a . gyermekes családoknak nyújtott készpénztámogatások. A kétgyermekesek családi pótléká- nak. — június elsején életbe A bátaszéki Cserét»- és Vázkerámi aevárban új mintájú. úgynevezett francia cserepek gyáriását kérdjék meg. A táwezérléses cserépssitoló gépsorral előállított jijfajta cserép nagv előnye, hogy a fedésnél négy oldalról töké- totesen zár. így csapadék, hó, kerülhet & padlástérbe. lépő — emelkedése egymaga 550 millió, a gyermekgondozási segély növelése 460 millió. az anyasági segély és a csecsemőkelengye-juttatás növelése 250 millió, a gyermek- ápolási táppénz feltételeinek javulása 100 millió forint többlethez juttatja a családokat Tovább emelkedik a betegségi biztosítás színvonala is. Mivel a kötelező betegségi biztosítást tavaly lényegében a lakosság teljes körére kiterjesztették. a létszám az Idén már jelentősebben nem növekszik. A szolgáltatásokat azonban többen veszik majd igénybe saját jogon, mivel az idén körülbelül 65 ezer új munkavállalóval számolhatunk. Ami az egészségügyi ellátás fejlesztésének egyéb kérdéseit illeti, az egészségügyi törvény alapelveivel összhangban az idén is központi feladat a fekvőbeteg gyógyintézeti hálózat bővítése és az ellátás színvonalának emelése. Annak ellenére, hogy az idén 500 kórházi ágyat szanálnak, az ágyak száma 1600-zal növekszik, s eléri a Az élelmiszer- és fagazdaságban, a vízgazdálkodásban és az ÁFÉSZ-eknél dolgozó falusi fiatalok a szocialista munkaverseny különböző ifjúsági formáiban tevékeny- kedve mind eredményesebben segítik a szűkebb munkahely, s az egész népgazdaság terveinek végrehajtását — állapították meg a közelmúltban a KISZ Központi Bizottságának illetékesei, mérlegre téve a falusi fiatalok részvételét a gazdasági építő munkában. Az elmúlt esztendőkben az ezen a területen a megyében dolgozó csaknem 18 ezer fiatal közül ötezren vettek részt a KISZ szervezte termelési versenyek különböző formáiban, a védnökségi munkában, a kiváló mozgalmakban, a különböző vetélkedőkön és pályázatokon, társadalmi munkaakciókban. Az élelmiszer- és fagazdaságban, a víz- gazdálkodásban, valamint az AFÉSZ-ek területén 140 ifjúsági brigádban kétezernél többen dolgoznak. , A KISZ megyei védnökségi skálás bolti mérleg. A különleges berendezés nemcsak az áru súlyát mutatja, de a beépített mini-komputer segítségével az árat Is pillanatok alatt kiszámítja. A súlyt és az összeget kivilágított számjegyek mutatják. A mérlegeket az osztrák Flprenz cégtől vásárolt licene alapján, kooperációban gyártják. A gyártást megkezdték. A hagyományos cserépnél valamivel nehezebb, viszont sokkal tartósabb. A Baranva-Tolna megyei tégla ipari vállalathoz tartozó és három műszakban működő bátaszéki gvár az előírás szerint az idén 32—íi4 millió kisméretű téglaegvséfn^k megfelelő vázkerámiát és ugyanennyi cserepet gyárt, 88 ezret. A klinikáik 10 százalékkal nagyobb értékű gyógyszert kapnak, mint tavaly, b tovább javul a kórházak gyógyszerellátása is. Az egészségügyi intézmények a gyógyászat anyagi eszközeire 103 millió forintot költhetnek. három százalékkal többet, mint í973-ban. A mentőszolgálatot 40 új gépkocsival és két mentőállomással bővítik. A népesedési helyzet javítása is egész sor újszerű feladat ellátását követeli meg az egészségű g>'i apparátustól. Az idén újabb 2 ezer 400 hellyel gyarapszik a bölcsődék befogadóképessége, s így a negyedik ötéves tervidőszakra előirámvzwtt 8—9 ezer többletférőhelyből 7 ezer 400 már 1974 végére megvalósul. Az állam jelentős összegekkel segíti az idős emberek helyzetének javításéit is. A tervek szerint több mint ezerrel több hely lesz a szociális otthonokban. Az öregek napközi otthonainak fenntartására majdnem 16 százalékkal többet fordítanak, mint tavaly. akcióban ötven falusi KISZ- szervezet és mintegy 40—50 úttörőcsapat tevékenykedik. A fásító és környezetvédelmi munkában a Tisza II. vízlépcső építésében és mezőgazda - sági hasznosításában, a táj üdülőkörzetté fejlesztésében — Ugyancsak védnökségi munkában — csaknem 150 ezer óra társadalmi munkát végeztek. Az állattenyésztés, az állati eredetű termékek feldolgozása és forgalmazása során jelentkező feladatok teljesítésének hatékony segítésére fokozott figyelmet fordítanak az élelmiszergazdaság ifjú kommunistái. A Kiváló Ifjú Mérnök címért az elmúlt évben tizenöten versenyeztek, a Szakma Ifjú Mestere címért pedig több mint ezerhatszázan nyolc szakmában küzdöttek. A fiatalok szakmai fejlődésének fontos eszközei a különböző vetélkedők: az elmúlt három év során hatvan vetélkedőn csaknem 1500 mezőgazdasági és falusi fiatal adott számot szakmai, politikai felkészültségéről. Nyergesújfalun félidejéhez érkezett az etemitgyár nagyarányú bővítése. 1972-ben új lemezgyár építését kezdték itt meg, s az első két gépsornak már ez év első felében termelnie kell Az ország egyetlen eternit- gyára már nem tudta olyan mértékben növelni a kapacitást, mint ahogy azt a piaci igények megkívánták. Így importra szorul a népgazdaság, több országból is vásárolunk eternit termékeket. Ezért nagy teljesítményű és korszerű lemezgyárat létesítenek Nyergesújfalun. A modern nyerslemezgyártó gépeket szovjet, a feldolgozó, formázó és az egyéb berendezéseket pedig dán, olasz, csehszlovák és magyar gyárak szállítják. Az Új gyár építése Alig több mint egy év telt al a Központi Bizottság 1972. novemberi határozata óta. A határozat nagy visszhangot váltott ki a párttagság körében, ég jelentás hatást gyakorolt a pártszervezetek belső életére. A határozat többek között kimondja: „...a parttagságnál fokozottabb mértékben meg kell követetni a szervezeti szabályzat szerinti magatartást, kommunista példamutatást, az Igényességet a munkában. Az új tagok felvételénél szigorítani kell a felvételi -normákat ...” — A Központi Bizottság határozata többször szerepelt tavaly a pártvezetőségi ülések, pártcsoport -értekezl etek és a taggyűlések napirendjén — tájékoztat Csáki Sándor, a jászfény szarui Béke Tsz nyolcvankét tagú pártszervezetének titkára. — A KB állásfoglalását messzemenően érvényesítettük a pártépítési munkánkban, és magasabb követelményeket támasztottunk a párttagokkal szemben is. Gondosabban bíráltuk el, kiket veszünk fel a sorainkba. A Béke Tsz-ben 1972-ben hat új párttagot vettek fel, tavaly csak kettőt, ők viszont fiatalok, 30 éven aluliak. — Rigó László szövetkezetünk neveltje — mondja a párttitkár. — Tehenészből képezte magát traktorossá. Lelkiismeretes munkájával elismerést vívott ki környezetében. Ezért is választották meg szocialista brigádvezető8őó millió forintba kerül, s ezt az összeget vállalati erőforrásból és állami beruházásból fedezik. A megfelelően téliesített háromhajós csarnokban a szovjet, dán és cseh szerelők irányításával befejezték az első két gépsor összeszerelését, Az utolsó simításokat végzik a fűtést biztosító első kazánon is. Miután ezzel a munkával végeznek, várhatóan márciusban megkezdik az első két gépsorral az eternitlemezek próbatermelését. Az utolsó, a hatodik gépsort a jövő év közepén adják át rendeltetésének. Az új lemezgyár létesítésével több mint háromszorosára növelik a különféle etemitlemezek gyártását vé. A gépesítési üzemág párt- csoportja hosszú ideje foglalkozott vele, rábízta a pártlapok terjesztését, bevontuk a pártoktatásba. Így készítettük elő a felvételét. — És a másik új párttagét? — Tóth Tibor neiji fizikai dolgozó. Ö a tsz személyzeti vezetője, és évek óta a KISZ-alapszervezet titkára. Dicsekvés nélkül mondhatom. hogy a miénk a legjobban működő ifjúsági szervezet a községben. Tóth Ti" bor KlSZ-islfólán' 'Volt. s áz 'ott tanultakat jól hasznosíl- • ja a szervezeti munkában. Egyik ajánlója a KISZ taggyűlése volt. a másik én. Rigó Lászlót két pártveaetőségi tag ajánlotta. — Meddig terjed az ajánlók felelőssége? — Természetesen a felvétet után is figyelemmel kísérik munkájukat. Korábban az egyik új párttag munkájában fegyelmezetlenséget tapasztaltunk. A pártvezetőség az ajánlóit bízta meg azzal. hogy figyelmeztették: változtasson a magatartásán. — Érre az évre müven terveik vannak? — A pártcsoporbok most — a KB-határozat szellemében — három leendő párttag, fizikai dolgozó felvételét készítik elő. Pártmegbízatást adtak nekik, levelemmel kísérik munkáiukat. Hozzásegítik őket ahhoz, hogy helyes politikai állásfoglalást tanúsítsanak napi munkájukban, a környezetükben. Természetesen elvárjuk tőlük, hogy a magánéletük is példamutató legven. Kellő időben taggyűlés elé terjesztjük felvételi kérelmüket. —- A Központi Bizottság határozata ■ hangsúlyozza, hogy a párt régebbi tagjaitól is fokozottabban kell megköTíz esztendővel ezelőtt kezdték meg a termelést Kazincbarcika új üzemében, a kör.nyűbetongyárban. Ez jelenleg lg hazánk egyetlen olyan Ipari létesítménye. — amelyben a közeli Borsodi Hőerőmű kazánjaiban elégetett szén pernyéjéből jó minőségű építőanyagot: gázszi- likát falazóblokkokat, válasz- fallaookat és különböző szigetelő elemeket készítenek. Ezeket a termékeket szívesen vásárolják a kislakásokat építő családok. A gázszilikát blokkok előnye, hogy kőny- nyebbek a téglánál, kiváló hang- és hőszigetelők fúrhatok faraghatok anélkül, hogy drepedaésefe, saff Unterer. vetelni a szervezeti szabályzat szerinti magatartást. — Nálunk három olyan párttag volt, akik rendszertelenül jártak taggyűlésekre, s egyéb rendezvényekre. Hiányoztak a pártoktatásról. — Mire hivatkoztak? — Fáradtságra, s egyéb elfoglaltságaikra Az efo^k fiatalasszony gyermekgondozási segélyen volt. de már rég letelt neki, s dolgozott, de a taggyűlésekről hiányzott. Fizikai dolgozók mindhárman, . nem akartunk tőlük megvál- - hi, viszont a fegyelmezetlenségüket sem tűrhettük. — Mit tett a pártvezetésig? — A két elvtárs ellem oárt- fegyelmit kezdeményeztünk, a harmadikat pedig a taggyűlés fievelmeztette. — ök hogyan fogadták ezt? —■ Elismerték hibáikat, s ígérték, hogy megváltoznak. A taggyűlésen a párttagok keményen bírálták őket felhívták figyelmüket kötelezettségeik teljesítésére. — Milyen hatása lett a felelősségre vonásnak? — Az említett taggyű’és több mint fél évvel ezelőtt volt Azóta megvá’toztak, egyszer sem hiányoztak a taggyűlésekről. Tanulnak, s pártmegb'zatást kértek és kaptak. Egyiküket a szocialista címért küzdő brigád vezetőiévé választották meg munkatársai. A KB határozata nevelő hatással volt az alapszervezet esész tagságára. A taggyűlések látogatott- sáea emelkedett, az aktivitás is javult. A Béke Tsz pártszervezete ten--’erűm és eredményesen foglalkozik a DártéDítéssel. Megköveteli, hogy tagjai a szervezeti szabályzat szellemében éljenek. tevékenykedjenek. — m. L — tűk folytán a házak falai Igen termékenyen húzhatók feL A jó minőségű falazóblokkokból az elmúlt tíz esztendőben annyit gyártottak és értékesítettek, amennyi kereken ötvenezer kétszobás összkomfortos családi ház felépítésére elegendő. A jubileumi esztendőt a lengyel berendezésekkel felszerelt gyár dolgozói új termelési rekorddal kívánják emlékezetessé tenni. Elhatározták, hogy az év végéig a minőség további javítása mellett kétszáznegyvenezer köbméter gázszilikát anyagot adnak át a kereskedelemnek. amelyből újabb nyolcezer családi ház építtet ML __ fi ISZ-vállutasok Eredményesen kamatozik a védnökségi munka Leltár a szövetkezetekben Befejeződött a leltározás a hajdúsági termelőszövetkezetekben. Több mint 6.5 milliárd forint ' értékű vagyont vettek számba. Bár az elmúlt három esztendőben két esztendő csapadékmennyisége sem hullott le ezen a tájon, mégis tovább emelkedtek a termésátlagok. s egyes növényeknél már az 1975. évi előirányzatot is elérték. Minden eddiginél több búza és kukorica termett. Búzából 36. kukoricából pedig -15 mázsás termést takarítottak be hektáronként. 8 ezer 500 vagon volt a hústermelés, s a szarvasmarha program megvalósításaként tavaly 3500-zai növekedett a tehénlétszám, húsz százalékkal több tejet vásároltak fel, mint a megelőző esztendőben. A 133 hajdúsági termelő- szövetkezetben dolgozó több mint 55 ezer tsz-tag munkája könnyebb és eredményesebb lett. Ez elsősorban a magasfokon gépesített kukorica ás Cukorrépa termelési rendszereknek köszönhető. 1973-ban a paraszti jövedelem többségét kitevő részesedési alap két-három százalékkal nőtt. Nemcsak mer, számol is Több lesz az eternit termék Új km^ztryir épül Nyeroesújfa’wi Hazánk egyedüli mérleggyára, a hódmezővásárhelyi Metrípond a hagyományos mérőeszközökről mindinkább a legkorszerűbb, elektronikus, illetve optikai elven működő berendezések gyártására tér át. Az idén gyártmányainak fele már elektronikus vezérlésű lesz. Idei első új gyártmányuk az elektronikus vezérlésű, ár* Francia cserepeket gyárt a bátaszéki gyár Jubileum a kaziw barcikai könny übeiongyárban