Szolnok Megyei Néplap, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-24 / 19. szám

2 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1974. január 24 Hangok és tettek Pekingben Ludwig Van Beethovenről és Wolfgang Amadeus Mo- lartrui. az/egyetemes kultúra óriásairól már sokféleképpen rtak. ügy azonban meg sona, anogy a minap a Kínai Nép- cöztarsasag fovarosaóan. Pekingben: „a nemet kapitalista Beethoven, valamint Schubert es Mozart a kispolgári han­gulat propagandistar’ Ezt a nem akármilyen megállapítást a kínai sajtot idézve a londoni Times közli, a TASZSZ szovjet hírszolgálati iroda pedig ismerteti­Nemcsak magát a megállapítást, hanem a kommentárt is, amelyet a tekintélyes angol lap hozzáfűz. Ennek lényege az a gondolat, hogy a kínai támadás éle esetleg azok ellen irányul, akik nem is olyan régen üdvözölték a bécsi vagy a philadelphiai zenekar vendégszereplését. A kirohanás tehát lem a múltra és a zenére vonatkozik, hanem a jelenre és a politikára „Lehetséges — idézi a TASZSZ a londoni lapot — hogy ideológiával álcázzák azt a szakadatlan harcot, ímely a fontos vezető posztokért folyik.” Az utóbbi időben számos egyéb jel is arra mutat hogy a Kínai Népköztársaságban ismét elszabadulóban vannak bi­zonyos olyan szélsőséges indulatok, amelyek tobzódása az emlékezetes „kulturális forradalom” egyik legfőbb jellegze­tessége volt A szovjetellenesség azóta sem csökkent, sőt: minden kí­nai külpolitikai döntés legfontosabb szempontja marad. Olyan hangok sem mentek ritkaság-számba Pekingben, ame­lyek a NATO-t a valóságosnál is nagyobb ütemű fegyverke­zésre buzdították. A provokatív hangokat néhány nappal ez­előtt különösen provokatív tett követte. Változatlanul a vi­lágsajtó egyik főtémája a szovjet diplomaták elleni brutális támadás és az ezzel kapcsolatos szovjet jegvzék, amelynek egyik legfontosabb megállapítása ígv hangzik: „A KNK hatóságainak magatartása azt mutatja, hoev a Szovjetunió ellen Iránvuló. gondosan kitervelt akciót haitot- tak végre...” A szovjet kormány mindent megtesz — Gro- miko január 19-én elhangzott szavaival — „a Kínához fűző­dő normális kapcsolatok” érdekében mérhetetlen azok fele­lőssége. akik Pekingben provokatív hangokkal és provokatív tettekkel válaszolnak a konstruktív szovjet erőfeszítésekre. Breisnyev fogadta Fahm»f Szadat befe'eite arabközi e? körútját — Újra szabad a Kairó—Síuez közötti műút Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, Nyikolaj Pod- gornij, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke és Andrej Gromi- ko külügyminiszter tegnap fogadta Iszmail Fahmit. az Egyiptomi Arab Köztársaság külügyminiszterét. A megbeszélés során a fe­lek megelégedéssel nyilatkoz­tak a szovjet—egyiptomi ba­ráti kapcsolatok fejlődéséről, sitii megfelel az 1971. május 27-én megkötött barátsági és együttműködési szerződés­nek A jelenlegi közel-keleti helyzetből és a békés rende­zés feladataiból adódó kér­dések megvitatásánál a felek hangsúlyozták a Genfben megkezdett békekonferencia fontos jelentőségét. • ooo Anvar Szadat egyiptomi el­nök tegnap befejezte tárgya­lásait II Hasszán marokkói királlyal, sajtóértekezleten számolt be arabközi kőrútjá­nak eredményeiről, majd ha­zarepült Kairóba. Szadat a sajtóértekezleten kijelentette, hogy körútja, amelynek célja a háború ide­jén kikovácsolódoít arab egy­ség további megerősítése volt. teljes sikerrel zárult. Az el­nök elmondotta, hogy benyo­mása szerint Szíria kész a csapatok szétválasztásának megtárgyalására Izraellel, ugyanúgy, mint Egyiptom tet­te. A katonai feszültség meg­szüntetése a Golan-magasla- tokon feltétlenül szükséges a genfi békekonferencia felújí­tásához. Ezután valamennyi érdekelt félnek részt kell vennie: a békekonferencián, beleértve a palesztínai nép törvényes képviselőit is, akiknek a nevében egyetlen ország sem szólhat ooo Az Izraeli katonai parancs­nokság bejelentette, hogy csa­patai megkezdték harci tech­nikájuk kivonását a Szuezi- csatorna nyugati partjáról. A páncélosok visszavonásá­val és a többszázezer akna felszedésével egyidejűleg megnyitották a Szuezt Kairó­val összekötő műutat a forga­lomnak. s egyiptomi mentő­autók máris átszállítottak 300 sebesült katonát a kairói kór­házba. Eközben a műút 101- es kilométerkövénél Egyip­tom és Izrael katonai képvi­selői folytatták a csapatszét­választás technikai kérdései­nek megvitatását. CHILE Könyörtelen terror Chilében folytatódik a leg- könyörfcelenebb terror mind- . ,zok ellen, akik a legkisebb mértékben is gyanúsíthatok azzal. hogy rokonszenveztek a meggyilkolt Salvador Al- 'ende elnökkel és híveivel. A helyzet Chilében egy­szerűen iszonyú. Mindenütt :olvik a hajtóvadászat a baloldali személyek után. A latóságok a legkegyetlenebb kínzásoktól sem riadnak •issza. hogy értesüléseket : zerezzenek a demokraták­ról Chilében egyébként fegy­vere® ellenállás folyik a fa- í íszta lunta ellen. Éjszakán­ként Valparaiso külv árosai- : an és más helyeken is ; yakran lövöldözéseket lehet t allani. Huszonnégyórás sztrájkkal válaszoltak az El Teniente 'ézbánya munkásai a chilei íasiszta katonai junta nép- ellenes politikájára. A bá­nyászok a munkabeszünte­Valufahelyzef A francia nemzeti bank ■ ovábbra is csak jelentős i olláreladásokkal tudja meg- édeni a párizsi valutapia­con a fi*ank árfolyamának még elfogadható, mintegy .5 százalékos csökkenését. — értesülések szerint a nemze- I bank a lebegtetés életbe épése óta eltelt két nap alatt : 30 millió dollárt adott el a Jraak támogatásán, téssel mindenekelőtt a junta által alkalmazott terror és megtorlások, valamint a ma­gas adók és az egyre nö­vekvő drágaság elfen tilta­koztak. ‘ A Chile-Films elnevezésű állami filmtársaság munkásai és alkalmazottat ugyancsak sztrájkba léptek, hogy ily módon támasszák alá szociá­lis követeléseiket. PHNOM PEN® Tegnap súlyos harcok foly­tak egy kis kambodzsai te­lepülésen, mindössze hánm kilométernyire Lón No! el­nöki palotájától. A hazafiak rakétákkal lőtték, a főváros Pochentong repülőterét Is. PÁRIZS * A l’Humanité tegnap is­mertette a Francia Kommu­nista Párt és a Német Szo­cialista Egvségoárt közös közleményét abból az alka­lomból, hogy az FKP kül­döttsége Gaston Plissonnlér­nék, az FKP Politikai Bizott­sága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezeté- sével-január 14-től 19-ig tar­tózkodott a Német Demok­ratikus Köztársaságban. TOKIO Kétnapos zárvatartás után tegnap kinyitották a tokiói valutapiacot és az első órák­ban lázas dollárfelvásárlás kezdődött Jiri Götz csehszlovák külügyminiszter-helyettes (jobbról) és Barity Miklós magyar nagykövet (balról) Prágában kicseréli a magyar—csehszlovák konzuli egyezmény ratifikációs okmányait Zsivkov Kat!-Marx-Sfadt-ban Az NDK-ban tartózkodó, Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kormányküldöttség tiszteletére tegnap délben Paul Roscher, a Német Szo­cialista Egységpárt * Karl- Marx-Stadt megyei első tit­kára adott ebédet. Ezen résztvett Todor Zsivkov, a' BKP KB első titkára, a Bol­gár Népköztársaság Állam­tanácsának elnöke. Sztanko Todorov. a Politikai Bizottság tagja, a BNK miniszterelnö­ke. illetve Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Merényletek Nagyerejű bomba robbant és szakította meg tegnap vir­radó éjjel Cipruson a Nico­siába vezető I. számú vil­lanyvezetéket, Limassoltól 10 mérföldre. Limassolban is négy nagyobb bombarobba­nás történt. Az egyik súlyo­san megrongálta a helyi pos­tahivatalt. A merényleteket a ciprusi rendőrség feltételezé­se szerint az enózísért (Gö­rögországgal történő egyesí­tésért) harcoló Grivasz tá- •' homok illegális szervezete követte el KB első titkára, Horst Sin- dermann, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, az NDK miniszterelnöke. A Karl-Marx-Stadt-i Fritz Heckert szerszámgépgyárban tartott baráti nagygyűlésen Sztanko Todorov beszédében hangsúlyozta, hogy ez a mos­tani látogatás még közelebb hozta egymáshoz a szocialis­ta államközösség két egymás­tól távol fekvő, de annál szo­rosabb barátságban lévő or­szágát: az NDK-t és Bulgá­riát Portugál gyarmatosítok Bissau-Guineában a fegy­veres erők légvédelmi tüzér­sége 1974 január elejétől há­rom portugál helikoptert lőtt le. A hazafiak jelentős vesz­teséget okoztak a portugál gyarmatosítóknak emberben és hadfelszerelésben. Az el­lenség 30 katonáját és tiszt­jét semmisítették meg, to­vábbá nagymennyiségű lő­szert és hadfelszerelést zsák­mányoltak. GENS' Genfben tegnap befejezte munkáját a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet II. európai regionális konferen­ciája. Az értekezleten az ILO európai tagországai, mintegy 30 ország kormányának, — munkavállalóinak és munka­adóinak képviselői vettek részt. LA PA2 Három bogotai szakszerve­zet, amelv százezer dolgozót egyesít magában, tegnapra ”4 órás sztréikot hirdetett tiltakozásul az alapvető élel­miszerek árának a kormány által hétfőn elrendelt emelé­se ellen, PÁRIZS A komunisták, a szocia­listák és a baloldali radiká­lisok tegnap, a késő délutáni órákban hivatalosan a fran­cia nemzetgyűlés elé terjesz­tették bizalmatlansági indít­ványukat a Messmer-kor- mány ellen. TOKIÖ Miki Takeo miniszterelnök­helyettes, aki a közelmúltban tizenkilenc napos körutat tett nyolc arab országban, szer­dán felhívta a iaoío nagytő­ke képviselőit, fokozzák a gazdásági együttműködést az arab országokkal. RÓMA Olaszországban megkezdő­dött a váláqoiianes népsza­vazás ksmnánya: az «“mé­vazást ..felien'Wés’-e” akarja kihasználni, fokozódtak a jobboldali megmozdulások, provokációk. KÖZLEMÉNY H szocialista org'á^ok kommunista és munkáspárt éi KB-titkárainak értekezletéről Moszkvában január 22—23- án megtartották a szocialista országok kommunista és munkáspártjai KB-titkárai- nak értekezletét. amelyen részt vettek a Bolgár Kom­munista Párt. a Magyar Szo­cialista Munkáspárt, a Né­met Szocialista Egységűért, a Kubai Kommunista Párt. a Mongol Népi Forradalmi Párt a Lengyel Egyesült Munkást» rt, a Román Kom­munista Párt. a Szovjetunió Kommunista Pártja és Cseh­szlovákia Kommunista Párt­jának képviselői. Az értekezletet Mihail Szuszlov. az SZKP PB tag­ja. a KB titkára nyitotta meg bevezető beszédével. Az értekezleten felszólal­tak: a Bolgár Kommunista Párt részéről — Borisz Vel- esev. a BKP PB tagja, a KB titkára: a Magyar Szocia­lista Munkáspárt részéről — Pullaj Árpád, az MSZMP KB titkára: a Német Szocia­lista Egységpárt részéről — Horst Dohlus. az NSZEP KB titkára: a Kubai Kommunis­ta Párt részéről — Izidoro Malmierca Peoli, a Kubai KP KB titkárságinak tagia; a Mongol Népi Forradalmi Párt részéről — Sz. Zsalan- Azsav. az MNFP PB tagja, a KB titkára; a Lengyel Egyesült Munkáspárt részé­ről — Edward Babiuch. a LEMP PB tagja, a KB tit­kára; a Román Kommunista Párt részéről — Gheorghe Pana. az RKP Végrehajtó Bizottságának és Állandó El­nökségének tagja, a KB tit­kára: a Szovjetunió Kom­munista Pártja részéről — Ivaa Kanitonov, az SZKP KB titkára; Csehszlovákia Kommunista. Pártja részéről — Frantisek Ondrich, a CSKP KB titkára. Az értekezleten a résztve­vők kicserélték tapasztalatai­kat a pártépítés időszerű problémáiról, és e problémák gyakorlati megoldásáról az értekezleten részt vevő tesi- várpártoknál. A résztvevők leszögezték az egész történelmi fejlődés arról tanúskodik, hogy a szocialista és a kommunista építés feladatai és méretei növekedésének megfelelően fokozódik a marxista-leni­nista pártok vezetőszerepe. Az pedig, hogy a párt ho­gyan tölti be a munkásosz­tály és a dolgozók politikai vezetőjének szerepét, döntő mértékben magának a párt­nak a szilárdságától, a pár­ton belüli kapcsolatok jelle­gétől. a párt politikai és szervező tevékenységének ha­tékonyságától függ. Nagy figyelmet szenteltek az értekezleten a taglétszám növekedésének, a minőségi aránvok további javulásá­nak. Hangoztatták, hogv kö­vetkezetesen be kel] tartani a demokratikus centralizmus elvét, mint az eszmei és a szervezeti egység alapját, mint a párt cselekvőképessé­gének döntő feltételéi. A találkozó során a résztvevők kicserélték a párton belüli demokrácia fejlesztése. a kollektív vezetés, az aktivi­tás fokozása és a- pártfegye­lem szilárdítása terén szer­zett munkatapasztalataikat. Megvitatták továbbá a ká­derpolitika. a gazdasági és a kulturális építés, az állami és a társadalmi szervezetek politikai irányítása kérdé­seit valamint a párt'és a munkásosztály, a párt és , a dolgozók közötti kapcsolatok szilárdítása formáinak és módszereinek tökéletesítésé­vel kapcsolatos kérdéseket A moszkvai értekezlet résztvevői egyöntetűen meg­állapították : a történelmi gyakorlat meggyőzően bizo­nyítja. hogy a pártélet le­nini normái, és a partirá­nyítás elvei, amelyeket e testvérpártok a mai követel­ményeknek és tevékenység->k konkrét feltételeinek megfe­lelően alkalmaznak. inter­nacionalista jellegűek és mind máig érvényesek. Az értekezlet résztvevői rámutattak arra is. hogy nagy jelentősége van a kom­munista és níurikáspártok közötti két- és többoldalú kapcsolatok szélesítésének, a szervező és a pártmunka kér­déseivel kapcsolatos konzul­tációknak és-'tapasztalatcse­réknek, valamint annak, hogy a pártépítés időszerű problémáit, kollektiven dol­gozzák ki és vitatják meg. Az értekezlet termékeny és elvtársias légkörben folyt le. Kissin ^er a szovjet-am gi lkai viszonyról Henry Kissinger amerikai külügyminiszter Walter Síoesselnek. az Egyesült Ál­lamok új moszkvai nagykö­vetének eskütétele alkalmá­ból kijelentette. hogy az Egyesült Államok számára jelenleg nincs fontosabb dip­lomáciai poszt a moszkvai­nál. Hangsúlyozta, hoev a két nagyhatalom kapcsola­tainak javítása nemcsak a két ország érdekeit, hanem a világ egészének érdekét szol­gálja. „Nemcsupán bizonyos kérdések megoldását várjuk ettől, hanem az egész em­beriség elpusztításának le­hetőségével rendelkező két állam viszonyának minőségi megváltozását is” — mon­dotta Kistin^n». ma»d hozzá­fűzte: „reményt lát arra, hogy az elkövetkező években számottevő lépések történnek majd ebben az irányban”. Tömeges gázolás vasúti alagűfhan Éjszakai meneígyakorlatot tartó katonákba rohant tegnap hajnalban egy tehervonat a franciaországi Chateau-Thierry közelében egv alagútban. Az első ielentések szerint nyolc katona életét vesztette, többen súlvosan megsebesültek. A hatóságok vizsgálatot indítottak annak megálla­pítására, hogyan kerülhetett a menetoszlop a vasúti alagútba. Bonfii mesterkedés A nyugatnémet kormány tegnapi ülésén törvényjavas- 'atot hasvott tóvá, amelynek 'ftel méhen Nvugat-Berlln- ien folóllítiák a „környezet­ismeretes, hogv a Szovjet­unió és az NDK több ízben védelmi szövetségi hivatalt”, is kifogásolta a nyugatnémet szövetségi jelenlét kiépítését Nyugat-Berlinben. A bonni kormányszóvivő azt hangoztatta, hogy a dön­tés nincs ellentétben a négy­hatalmi megállapodással és az N^ZK három nyugati szö­vetségese támogatja ezt az álláspontot,

Next

/
Thumbnails
Contents