Szolnok Megyei Néplap, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-23 / 18. szám

XXV. évf. 18. sz. 1974. január S3., szerda. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR Elemi kötelessé«; V an-e sserényebb as szomorúbb, mint az öregkor magé' nyossága ? Mikor elmúlt a gyümöleshozé nyár, s a sze­dett ta magára marad az őszben, sebekkel, horzsolá­sokkal. Van-e szomorúbb, mint a magára hagyott öreg édes­anya. édesapa? Felnevelte a gyerekeit, rájuk áldozott min­den erőt, energiát, évtizedeket 8 a felnőtté lett fiú, leány felrúgja a köteléket, hátat fordít mindannak, ami nemcsak kötelező lenne, de elemi, emberi tisztesség. Századok óta él az emberiségben a törvény; az apák és anyák tisztelete, segítése. Örökérvényű a törvény. Csak az emberre, a gondolkodó lényre érvényes. És csakis az ember tudja néhol, némelykor úgy elszakí­tani a családi kötelékeket, hogy szülője az élet alkonyán ma­gára maradjon, érzelmi és anyagi támogatás nélkül. A jogban „tartási és egyéb perek” címszóval szerepel a szülőtartási perek csoportja- Ha a statisztikai adatok között búvárkodunk, első látásra is kitűnik, hogy számszerúsegé- ben nem túlzottan jelentős a szülőtartási pertömeg. Évente körülbelül 1300 ilyen pert tárgyalnak a bíróságok; ítéleteik­ben a bírák arra törekednek, hogy az idős felperesek szá­mára a lelketlen gyermekektől — nehéz más jelzőt találni, hiszen szó szerint erről tettek tanúbizonyságot a gyerme­keik — valamelyes tartásdíjat biztosítsanak. Az öreg szülők, a perek elindítói rendszerint kisnyugdíjasok, vagy minimá­lis járadékból élők. Az óregek perei — szomorúak. Bírák mondották el, mi­lyen nehezen fordulnak az Igazságosztás szerveihez az idős apák, anyák. S milyen keserves szemérmességgel titkolják, amíg csak tudják, nehéz sorsukat. A perelt gyermekek több­sége jómódú, de legalább is megfelelő körülmények között él- 100—20C forintot kellene fizetniük havonta, de inkább vállalják a pereskedést, minthogy önként adjanak. Töredék­nyi az olyan eset, amikor a felnőtt gyerek is nehéz sorban él. körülményei tehát nem teszik lehetővé a szijlőtartást. A tanácsi szociálpolitikai előadók azonban — s ez a tény erősen módosítja a viszonylag alacsonynak tűnő statisztikát — többezer olyan esetről is tudnak, amikor az öreg szülő — nem fordul bírósághoz. Nem akar pert indítani a gyermeke ellen, kíméli az önzőt, a kegyetlent Jegyzőkönyvek, környe­zettanulmányok százai tanúsítják, milyen nehezen és milyen kevesek vállalják a pert, milyen rendkívül nehéz arra rá­beszélni egy-egy idős apát, anyát; ne legyen feleslegesen kí­méletes, ne riadjon vissza attól, hogy megítéljék neki az elemi létfenntartáshoz szükséges összeget. A szemérmesseg, az örökkön élő kímélet miatt kell olyan esetben is az állam­nak vállalnia a segítést a támogatást, amikor lenne — na­gyon is lenne — vér szerinti kötelezett is­A családjogi törvényben eddig is szerepeltek a szülő- tartással kapcsolatos kötelezettségek. Alapvető módosításuk­ra tulajdonképpen nincs szükség. A törvény azok mellett az apák, anyák mellett áll. akik becsülettel felnevelték a gye­rekeiket s akiknek joguk van erejük fogytával a támogatásra. A szemlélet azonban nem törvény dolga. Nem törvény­nyel rendelhető el, vajon él-e a fiúban, lányban a szerétette- li kötelesség elemi mértéke: nem teremthetők érzelmek rendelettel, előírással. Belülről kell fakadniuk. A törvény már csak arra szorítkozhatni, hogy kényszerítsen a segítség­re, papírra rögzítsen kötelességet s bírósági úton gondoskod­jék a végrehajtásról. Ez is fontos és szükséges. De sok minden kellene, mellé. zükséges lenne, például, hogy a szociálpolitika hiva- tott művelői maguk is kezdeményezzenek eljárásokat, mérlegelve a körülményeket, meggyőzve az öregeket. Nem azért, hogy több legyen a per, módosuljon a statisztika. Azért, mert nem tűrhető el egyetlen esetben/sem a gyermek közömbössége, kívülállása, kötelességeinek semmibe vevése. Az Ilyen perek — figyelmeztetnek. Hírük kél, akárhogv vesszük, megszégyenítést is jelentenek mindazoknak, akik ellenében ítélet születik- Eme « megszégyenítésre pedig, sajnos még szükség van. Azért, hogy ha érzelmi töltés nél­kül is, ha szeretet nélkül is, de kötelességből több jusson az öregeknek, az utolsó éveiket kis jövedelemmel morzsolok n=k. Tovább épül a Tisza II. Biztonságosabb a termelés — A II. ütemben belép a Nagykunsági Főcsatorna — A mezobéki Táncsics Tsz készül a tíb fogadására — Sajtótájékoztató Szolnokon és Mezóhéken X A mezobéki határban dolgozik a gép, épül a Nagykun­sági Főcsatorna nyugati ága Ma: A kevesebb több lenne • • • A szerkesztőség postájából • • • Jogi tanácsadó • • • Igen és nem • • • A tv képernyője előtt A Hűtőgépgyár újdonságai A jászberényi Hűtőgépgyár á hagyományokhoz hűen az idén is több új „slágerrel” jelenik meg a piacon. Új­donság lesz az S-—140 típusú hűtőszekrény továbbfejlesz­tett változatának, az S—150- es típusnak a megjelenése. Az abszorpciós család ezen­kívül egy új típussal is bő­vül, az 8—80-assal, amely­nek mínusz tizennyolc Cel­sius fok hőmérsékletű mély­hűtőtere is lesz. Érdekessé­ge továbbá ennek a típus­nak, hogy megjelenik a gáz­üzemelésű változata is­A háztartási gépek mellett gazdagítják a kereskedelmi hűtőbútorok választékát is. Ä zárt rendszerű fagyasztó­kat 1974-ben két űrtartalom­mal 350, illetve 500 literes­ben fogják forgalmazni. Űj típusként gyártják a ZM—220. „l.édo” fagylalthútőt, amely hasonló a már forgalomban lévő ZT típusú tejhűtőkhöz, azzal a különbséggel, hogy 18-tól 20 Celsius fokig ter­jed a hűtőteljesítménye. Az év jelentős állomása, hogy a jászárokszállásiv gyáregység­ben megkezdődik a Tyler tí­pusú ABC-áruházi hűtött és hűtetlen berendezések nagy szériában való gyártása. A gyáregység egyébként meg­kezdte a Fan-Coli és az ab­lakklíma készülékek gyártá­sát is, amellyel elsősorban a hazai piac igényeit szeretnék kielégíteni a következő idők­ben. Tegnap az Országos Víz­ügyi Hivatal és a Középtisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság meghívására a fővárosi la­pok, valamint a megyei újság munkatársai baráti beszélge­tésre, nem hivatalos sajtótá­jékoztatóra érkeztek Szolnok­ra, a vízügyi igazgatóság székházába. A ködös téli Ti- sza-parti városban a kora délutánig a kiskörei vízlép­csőről, tájékoztatták őket a vízügyi igazgatóság vezető szakemberei, — Nagy Illés igazgató, Herényi Árpád, a kiskörei szakaszmérnökség vezetője, Pálhidl Csaba osz­tályvezető és Zeman László főosztályvezető. A tájékoztatók előtt azon­ban emlékeztek és emlékez­tettek a házigazdák. A víz­ügyi székházban levetítették azt a filmet, amely a kiskö­rei „első kapavágástól” 1973. május 18-ig, az emberek, — tervezők, mérnökök, kétkezi munkások megfeszített és ütemes munkájának, a gépek — óriás szállítószalagok, da­ruk, betongyár — nagy küz­delmének megörökítője. A kiskörei vízlépcső és ön­tözőrendszerei építésének második üteméről Nagy Illés igazgató elmondta, hogy a második ütemben befejeződik a vízlépcső építése, megvaló­sítják a hullámtéri duzzasztó- müvet, kiépítik a távközlési rendszert. — Tovább épül a böge és a tároló — mutatta be térké­pen is. (Bögének nevezik szaknyelven a folyó két Víz­lépcső közti szakaszát, a mi esetünkben a tiszalöki és a kiskörei közötti folyósza­kaszt.) Megépülnek a tölté­sek, a töltesrendszer mellett a szivárgócsatornák és azok vizeit átemelő vízszivattyú- telepek. Alkalmassá teszik a Tiszafüred melletti kikötőt és megközelítő útját a duzzasz­tott vízszinthez, bekötőutat építenek a 33-as úthoz. A II. ütemben teljes egé­szében üzembe lép a Nagy­kunsági Főcsatorna. A nagy­kunsági öntözőrendszer víz­ellátása érdekében megépí­tik, a 40 kilométer hosszúsá­gú egyesített ágat. A Nagy­kunsági Főcsatornán hat köz­úti híd, hét dülőúti híd, négy automatikus üzemelésű víz- szintszabályozó és főcsator­na felügyeleti őrtelepek ké­szülnek. Először a Nagykun­sági 2-es ágat építik, ame­lyik 35 kilométer hosszúságú és egészen a Körösig ríyűlik. Berényi Árpád, a kiskörei szakaszmérnökség vezetője az 1973. január elsején megala­kult szakaszmérnökség szer­vezeti felépítéséről és mun­kájáról tájékoztatta az új­ságírókat. Elmondta, hogy hármas összefogással dolgo­zik a nagy vízlépcső; a Kö- zéptiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság szakaszmérnöksége mellett a Tiszamenti Regio­nális Vízmű és Vízgazdálko­dási Vállalat, valamint a Ti­szai Erőmű Vallalat egy-egy kirendeltsége a terület és a mű gazdája, rendszereinek irányítója. Nagy érdeklődést váltott ki Pálhidi Csaba előadása, — amely a vízlépcső és öntö­zőrendszereinek mezőgazda- sági hasznosításáról szólt, a negyedik ötéves tervben. A végleges kiépítés után 238 ezer hektáron öntözhetnek a Tisza II. vizéből. (Jelenleg hazánkban összesen 400 ezer hektár az öntözhető terület.) Szólt arról is, hogy hét mo­dell üzemben tanulmányoz­ták, mit jelent a víz a mező- gazdasági nagyüzemeknek. Öntözéssel e szerint őszi bű' zabol hektáronként 8, kuko­ricából ij, cukorrépából 179 mázsával több a gazdaságok átlagtermése. A kora délutáni órákban az újságírók elindultak a mezőhéki Táncsics Termelő- szövetkezetbe. Végig az út mentén látható már a szü­lető új, a Nagykunsági Fő­csatorna. A szövetkezetben Bagó Bálint elnök, Miháiy András főmérnök és Varga Kálmán üzemegységvezető a víz fogadásáról, az előkészü­letekről szóltak. Jó volt hal­lani, hogy a szövetkezetiek nemcsak azt mondják, „a Ti­sza II. átalakítja a tájat1’ — hanem az emberrel kezdték. Mert a vízlépcső öntözőrend­szeréhez elsősorban hozzáér­tő emberek kellenek a gaz­daságnak. — Két mérnökük egyetemen tanulja az öntő' zést, már van húsz öntözőszak" munkásuk, öten most végez­tek a cibakház» kihelyezett iskolán, heten pedig tanul­nak jelenleg a tiszaföldvárin. Azt ig elmondták: kár, hogy nem ilyen egységes és megnyugtató a gépi megol­dás. Jó és beszerezhető ön* tözőgeoekre lenne máris szükség. A hékiek kimondták, hogy biztonságosan víz nélkül ők már nem tudnak boldogulni, - ­—«—awn ■»üwimiii—MH HÍREK TUDÓSÍT DÚSÍ TÁSOK ­— HÍREK Újító mezőgazdászok A Mezőgazdasági szakera­b*j!-ek tanácskoztak tegnap a MEBOSZ Jókai utcai szék- h-ázáhas az újítómozsaJom helyzetéről. Az értekezleten részt vett Váneaa Jenő tru*- mszterhely«ttee is. A mezőgazdasági újító“ mozgalom eredményeit bi­zonyítja, hogy 1949 óta 83 ta&r javaslatot nyújtottak be, s ennek csaknem felét meg valósították a mezőgazda­sági üzemekben. Az Újítások gazdasági haszna megközelíti a 700 millió forintét, az újí­tókat összesen 33 millió fo­rinttal díjazták. A tanácskozáson a szak­emberek különböző javasla­tokat tettek egyes újítási ren­delkezések korszerűsítésére. Felvették Hómán Kató nevét A MÄV Művelődési Köz­pont VII. kerületi nőklqbja hétfőn este sikeres névadót tartott < A klub a munkásmozgalom kommunista nőalakjának. Bárnál* Jutónak & savói ▼ette fel. Veresegyházi Béla, • ITT titkára Ismertette Há- máa Kató életét és munkás­ságát, g az ünnepségen meg­emlékezett Lenin háláiknak 50. évfordulójáról. * jól sikerült névadó Ün­nepséget hangulatos klub foglalkozás zárta. Szocialista szerződés Tegnap tapasstalatesanene és «aecialista együttműkö­dési szerződés megkötésére 4 Kilián György Repülő Mű­szaki Főiskolára látogattak a jászberényi Tanítóképző In­tézet vezető szakemberei és tanárai. A küldöttséget Barn­sei Imre, a jászberényi párt' bizottság titkára és Andrási Béla. az intézet Igazgatója vezette. A két Intézet vezetői, párt­ós KISZ-szerveinek titkárai aláírták «a e«vf'**""űködési szerződést, amely ’kitérted a* intézmények vezetőin«.* ecvüttműködVére, a/ (ikta­tási eszközök fejlesztésére, a tudományos kutató munkára, a neveiért tapasztalatok köl­csönös átadáséra és « RIJ5Z- saarvaagf*& kagcaáLatares Könyvpremier A megyei könyvtár olvgr sotermo ebben az esztendő ben is otthont ad íré—olvas» találkozóknak. A hagyomá­nyos irodalmi délutánok mel­lett az Idén Új sorozat in­dul, egy-egy frissen meg je lent kötet szerzőjét ismerik meg as olvasók a találkozó­kon, A Művelt Nép Könyv* terjesztő Vállalat az írók, költők legúlabb műveit a helyszínre hozza, ahol dedi- káltathatják a résztvevők. A* első bemutatkozó Szász Imre lesz, akit január 22-én Réz Pál kritikus ismertet meg a szolnokiakkal, A könyvpre­miert a szakszervezeti háló­zat könyvtáraiban lg meg­tartják. Új típusú radiátor „Várda 73” megjelöléssel új típusú radiátorok gyártá­sát kezdték meg a? öntödei Vállalat wisvárrlai va°öntödé- iében. Előnve a hagyomá­nyossá’ szemben, hogv hő- technikai teliesitőWéoessége jobb, ezért kevesebbet kell felszerelni. Fővárosi megren­delésre az idén ötezer négy­zetméter készül ebből A tír púdból. A hagyományos ti* fiúsból 415 ezer négyzetmé­ternyit gyárfalnak. Gyarapodott a Rába-család A Kába tehergépkocsi-csa ­lád új tagokkal bővült. Qyó- rőtt a Kába Magyar Vagon ­én Gépgyár Kamion gyár* egységébén Man-Hcenc ét sa­ját tervezés alapján két tí­pusban négy ój tehergépko­csi mintapéldánya készült el. A kocsik hasznos teherbírá­sa 12 tonna, és 230 lóerős Rá­ba motorral rendelkeznek. Sör-előzetes 1974-ben várhatóan négy­öt literrel növekedik az egy főre jutó sörfogyasztás. A fokozódó belkereskedelmi Igények kielégítésére a pór- ipar fokozza a termelést A vállalatok idén 8,5 mil­lió hektoliter sort állítanak majd elő. Ezt a mennyiséget mintegy 700 000 hektoliteres import egészíti ki, » így min­dent eg^daevetve, félmillió hektoliterre] több sör kerül 4 fogyasztókhoz. A ny^ri és az őszfi hónapokba» a tava ■ lyinál nagyrtKfr italt kapnak as űztetek és a vendéglátói par. „Megcsordult Vince.,« Borvidék «in kn* jeles nap­ként őrzi * néphit január 22-ét, Vipoe napját Azt tart*- iák. ha Vlpoe napján enyhe, csapadékos az idő, ha meg, csordul as eresz, akkor jő bortermésre lehet számítani. A népi mondóka szerint: „Ma megcsordul Vince, tele (esz a pince”, Heves megye történelmi borvidékein az enyhe időjá­rás következtében kedvezően fejlődnek a szőlőtőkék, a rü­gyekben a tél eddig nem okozott kárt. A kedvező Idő­járást kihasználva csaknem valamennyi szőlőterme’ő kö­zös gazdaságban megkezdték á metszést Egy mondatban-»* A Minisztertanács dr. Jávor Ervin vezérőrnagyot az Országi* Tervhivatal el- Uükhelyettefej tisztségéből fel­mentette, egyben dí 56ró Gjwe©: azbaösei M Országot» Tervhivatal elnökhelyettesé­vé kinevezte. — Tegnap megnyílt a Toshlha japán híradástech­nikai vállalat első magyar- országi szakkiállítása az ELKKTROIMPKX Üllői utl bemutató termébaru •— .Kanakas László munka* Ügyi miniszter hazaérkezett a Nemáetkötd Munkaügyi Szervezet Ottfben megtartott IL európai regionális konfe­renciájáról, — Tegnap megkezdték 3 Bownhathelyen felépült Vas megyei számítóközpont Fran­ciaországból érkezett Iris,-» 5ö-es típusú számítógépének, berendezéseinek szerelését-*■ Miskolcon, a megyei ve­zető kórhá? negyven ágyas onkológiai osztálya meliett épül fel Északkelet-Magyar- ország sugárterápiás alköz­pontja.-r A lengyel TE3JTILJM­PEX külkereskedelmi válla­lat tegnap divatbemutatóval egy bek ötött kiállt fást rendű * zeit külkereskedelmi ifi ru­hásalj kpreskecjehni sóskum* berek pésaér®,

Next

/
Thumbnails
Contents