Szolnok Megyei Néplap, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-19 / 15. szám

2 S10LMOK MEG YES NÉPLAP m%. Sasaufe SS) ES¥ l@P@s a hosszú úton Fontos pillanat volt: 1974 január 18-a, magyar idő szerint délelőtt fél tizenkettő. A Kairó—Szuez országút 101. kilométer­kövénél az egyiptomi és az izraeli vezérkari főnök közös ok­mányra írta alá a nevét. A szembenálló csapatok szétválasz­tásáról szóló egyezményt hagyták jóvá. A megállapodás rész­leteit később ismertetik. Mind a részleteket, mind a végrehajtást illetően — az ed­digiek ismeretében — eképzelhető és nem okozna meglepe­tést további vita, értelmezésbeli eltérés, kisébb-nagyobb fe­szültség. Mégis: a pénteki aláírás a 101. kilométerkőnél — az egész közel-keleti helyzet alakulásában jelentős előrelépés­nek tekinthető, ha egyetlen lépésnek is csupán, azon a nagyon hosszú, rendkívül sok akadállyal kirakott úton, amely a kon­fliktus végső, békés politikai rendezéséhez vezet. ' Hiszen a politikai rendezés a végső cél, amelynek kifeje­ződése: az igazságos béke. Csakhát előbb a katonai rendezést kell végrehajtani, azt kell elérni, hogy — bármennyi vita és nehézség merüljön is fel ezek után a felek között — ne a fegy­verekkel próbálják el eldönteni ismét az ellentéteket, hanem maradjanak meg a tárgyalásos rendezés útján. Az egész héten át a szembenálló felek közt „ingázó” Kissinger amerikai külügyminiszter is elismerte: a csapat­szétválasztást úgy kell tekinteni, mint a Biztonsági Tanács 242-es — a megszállt arab területek kiürítését szorgalmazó határozatának részét. Az első nemzetközi sajtóvisszhangok­ból ítélve: világszerte így látják a kérdést. „Az első lépés a béke felé” — ilyen címmel jelentették az eseményt a francia lapok. Az Humanité rámutatott: „az adott esetben hatékony­nak bizonyult a Szovjetunió s az Egyesült Államok közös erő­feszítése. .. Lassan kialakulnak a békés rendezés előfeltételei.” A Figaro pedig kiemeli, hogy a megállapodás Szadat elnök politikai sikere. A brit, a nyugatnémet, az olasz sajtó, vala­mint az einlített államok — és más országok — felelős állam- férfiai is elégedetten üdvözlik a 101. kilométerkőnél aláírt meg­állapodást, azt a reményüket kifejezve, hogy — mint Douglas Home brit külügyminiszter fogalmazta — „az általános rende­zést célzó további folyamatok meggyorsítását eredményezi.” Egy másik fontos eseményről is bejelentés hangzott el pén­teken. Egy egyiptomi kormányszóvivő közölte: Asszad Szíriái államfő felhatalmazta Szadat egyiptomi elnököt, hogy kezd­jen tárgyalásokat Kissingerrel a Szíriái és izraeli csapatok szétválasztásáról a Golan magaslatokon. Az USA külügymi­nisztere pénteken délután visszatért Szadat elnökhöz: tárgya­lásaikon minden bizonnyal a Szíriái frontra vonatkozó csn- patszétválasztás lehetőségeit is megbeszélik. Megnyílt ax osztrák kommunisták kongresszusa Tegnap délelőtt Becsben a Bohemia szálló tanácskozó termében ünnepélyesen meg­nyitották az Osztrák Kom­munista Párt 22. kongresszu­sát. 450 küldött és 16 ország delegációja vett részt a meg­nyitón. A testvérpártok kül­döttségei között van a ma­gyar delegáció is, amelyet Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a budapesti párttúzottság első titkára vezet. A szovjet pártküldöttség élén Edvard Sevarnadze, a Grúz Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának első titkára áll. Jelen van a tanácskozáson többek között a francia és olasz test-' vérpárt delegációja és elküld­te képviselőjét az illegalitás­ban lévő Chilei Kommunista Párt is. A hadsereg készen áll a sztrájkolok elless A Stren című nyugatné­met képes hírmagazin leg­utóbbi számában londoni tu­dósítójának azt az értesülését közli, hogy az angol hadsereg már hetek óta készen áll a sztrájkoló munkások elleni bevetésre, ha a Heath minisz­terelnök által elrendelt há­romnapos munkahét miatt zavargások robbannának ki. A lap feltűnést keltő jelenté­se szerint már december kö­zepén megalakult az „ipari feszültségek országos koordi­nációs bizottsága”. Ez a bi­zottság az utóbbi időben tö­meges házkutatásokat tartott és főleg jegyzetfüzeteket ko­bozott eL Tito távirata Joszip Broz Tito, a Jugo­szláv Szocialista . Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugo­szláv Kommunisták Szövet­ségének elnöke táviratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak, Losonczi Pálnak és Fock Jenőnek, a jugoszláv nemzeti ünnep alkalmából küldött jókívánságokért. A 101*es kilométerkőnél Megállapodás a csapatok szétválasztásáról Tegnap a Kairót Szuezzel összekötő országút 101. kilo­méterkövénél aláírták az Egyiptomi Arab Köztársaság és Izrael kormányának az egyiptomi és az izraeli csa­patok szétválasztásáról lét­rejött megállapodást. Az egyezményt Mohamed Abdel Ghani Al-Gamazj egyiptomi és David Elazar izraeli ve­zérkari főnök írta alá Eusáo Siilasvuo tábornok, az ENSZ Közel-Keleten állomásozó; rendfenntartó erői főpa­rancsnokának jelenlétében. Az egyezmény mindenek­előtt leszögezi, hogy „Egyip­tom és Izrael pontosan be­tartja a Biztonsága Tanács­nak a szárazföldi, tengeri és légi hadműveletre vonatkozó tűzszüneti , felhívást, és a dokumentum aláírásától kezdve tartózkodik minden­féle katonai vagy katonai jellegű cselekménytől a má­sik fél ellen.” A megállapodás részletesei) intézkedik a szemben álló csapatoknak a jövőbeni el­foglalandó állásairól, s ezt egy csatolt térkép rögzíti. A térkép tanúsága szerint Iz­rael a Szueá-csa tornától mintegy 30—32 kilométerre levő hegyvosnulatok lábáig vonja vissza haderőit, bele­értve a csatorna nyugati partján levő egységeket, és ilymódon egy több mint 10 kilométer szél® folyosó jön létre a szembenálló felék között, amelyen az ENSZ közel-keleti békefenntartó haderői helyezkednek eL Az egyezmény leszögezi, hogy mind Izrael, mind Egyiptom bizonyos mérték­ben csökkenti a Sinai-félszi- geten levő fegyverzetét és haderejét. Előírja, hogy a haderők elkülönítésének részletes végrehajtását a két fél katonai képviselői dol­f ózzák ki, s ennek a mun- ának az egyezmény aláírá­sától számított 48 órán be­lül, a Kairó—Szuez közötti gén borúlátóan nyilatkozottá közöspiaci integráció esé­lyeiről. Nyilatkozatának végén a kancellár az NSZK és a szo­cialista országok viszonyá­val foglalkozott és ezen be­lül meglepően barátságtalan szavakkal illette a Német Demokratikus Köztársaságot. Egyrészt megkísérelte, hogy az NDK-t — következetessé­gét ..rideg magatartásnak” tüntetve fel — hátrányos színben tüntesse fel és szem­beállítsa a többi szocialista országgal, másrészt azzal vá­dolta meg. hogy politikája kedvezőtlenül befolyásolja az NSZK és a szocialista orszá­gok viszonyát, ami — fenye­getőzött *— kihathat a kelet— nyugati együttműködés üte­mére. többek között a genfi európai biztonsági értekezlet munkáiéra is. Mindazonáltal Brandt azt ió ol*a hoev az 1074 e« esz­tendő .aktív év lesz” az NSZK és Kelet-Európa. to­vábbá Nyugat- és Kelet- Európa kapcso&ataifoaa. országút 101 -es kilométer­kövénél, az ENSZ felügyelete alatt meg kell kezdődnie. A csapafcszétválaszfcás részletes programját a feleknek 5 nap alatt ki kell dolgozn.iok, s a tulajdonképpeni elkülönítési akciót az aláírástól számított egy héten belül meg kell kezdeniük. E műveleteik nem tarthatnak tovább 40 napnál — mondja ki az egyezmény,' A 101-es kilométerkőnél pénteken aláírt okmány vé­gezetül hangsúlyozza, hogy azt egyik fél sem tekinti véglegles békeegyezménynek. „A megállapodás első lépés a Biztonsági Tanács 338-as számú hatarozatába-n foglal­tak szellemében & a genfi békekonferencia keretei kö­zött megvalósítandó végle­ges, igazságos és tartós béke felé” — állapítja meg a do­kumentum. Holnap délelőtt 10 órakor újból találkozik az egyipto­mi és az izraeli vezérkari fő­nök, hogy megvizsgálja s pénteken aláírt megállapo­dás rendelkezéseinek végre­hajtását — közölte Ensd© Siilasvuo tábornok, az ENSZ békefenntartó erőinek főpa­rancsnoka és Gamazi tábor­nok, egyiptomi vezérkari fő­nök a csapatok szétválasztá­sáról szóló egyiptomi—izra­eli megállapodás aláírása után. Egy újságíró megkérdezte Gamazitól, vajon e két ve­zérkari főnök megvitatta-e a megállapodás egyes pontjait, mielőtt aláírta volna. Gama­zi azt válaszolta, hogy csak aláírták az egyezményt. Ismeretessé vált még, hogy a 101. kilométerkőnél történt ünnepélyes aktuson jelen volt Harold Saunders ameri­kai nem zetbí ztomsá gi tanács­adó és Carlyle Mohr, a Fe­hér Ház jogi tanácsadója, mindketten a Kissinger veze­tésével Közel-Keleten tar­tózkodó amerikai küldöttség tagjai, Újabb Szadat —Kiss?üget talál közé Szadat egyiptomi elnök ® Közel-Kelet történelme szem­pontjából „fordulópontnak” nevezte az Egyiptom és Iz­rael között létrejött megál­lapodást. Az államfő Kissin­gerrel tartott űjabb megbe­szélése után nyilatkozott Leszögezte: „Remélem, hogy a csapatok szétválasztásáról Egyiptom és Izrael között létrejött megállapodás meg­könnyíti a szíriai és az izra­eli csapatok szétválasztá­sát is.” Az AP amerikai hírügy­nökség Szadat elnök kije­lentését idézve közölte: az egyiptomi államfő ma Da­maszkuszba utazik, hogy Asszad szíriat elnökkel ta­nácskozzék a szíriai—izraeli csapatok szétválasztásának fontos kérdéséről. Mint már jelentettük, Kissinger amerikai külügy­miniszter is Damaszkuszba utazik a hét végén. Az ame­rikai küldöttség egy része már a szíriai fővárosban tartózkodik. Kissingerrel tartott tanács­kozásának befejeztével Sza­dat elnök kijelentette még: asszuáni dolgozószobájában — Kissinger jelenlétében —■ telefonon beszélt Asszad Szí­riái államfővel és azt mond­ta neki. hogy „a helvzet töb­bé nem teszi lehetővé a mozdulatlanságot: a sem há­ború. sem béke állapotából a dtnamiT-mus szakaszába ju­tottunk”. Szadat kijelentette: „az egyiptomi és a szíriai front egységes, közös front”. Hoz­záfűzte: erről a problémá­ról akar tárgvalni. Damasz­kusziban Asszad államfővel. Az egyiptomi államfő vé­gül annak a meggyőződésé­nek adott hangot, hogy a csapatok szétválasztása 40 napon belül megtörténik és azutáp megkezdődhet a genfi békeértekezlet második sza­kasza. A közel keleti csapatszél válasz! isi me* ’llapjd is bejelentése után Nixon elnök telefonon gratulált mind Anvar Szadat egyiptomi elnöknek, mind Golda Meir izraeli miniszter­elnöknek. Tudományos konferencia Moszkvában Pénteken Moszkvában a szakszervezetek házának osz­lopcsarnokában Lenin halá­lának 50. évfordulója alkal­mából „Lenin tanítása és ügye —halhatatlan” — cím­mel tudományos-elméleti konferencia kezdődött. A tanácskozást Mihail Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára nyi­totta meg. A megnyitó után Borisz Ponomarjov tartott beszámo­lót „Lenin és a nemzetközi kommunista mozgalom” cím­mel. Pjotr Fedoszejev akadémi­kus, a szovjet Tudományos Akadémia alelnöke a fejlett szocialista társadalom fel­építésével foglalkozott elő­adásában. Georgij Markov, a szovjet írószövetség első titkára Le­nin és a szocialista kultúra kapcsolatát elemezte. Ülést tartott a LEMP Központi Bizottsága Edward Gierek elnökleté­vel pénteken ülést tartott a LEMP. Központi Bizottsága. A plénum napirendjén a párt tavaly októberi országos kon­ferenciája határozatainak gyakorlati végrehajtására ki­dolgozott kormányprogram megvitatása szerepelt. A lengyel kormány 12 feje­setből álló, 50 komplex fel­adatot magában foglaló prog­ramja pontosan meghatároz­za az ország ipari, mezőgazda- sági, beruházási, szállítási, la­kásépítkezési, anyaggazdál­kodási, műszaki fejlesztési, életszínvonalemelési, közok­tatásügyi, gazdaságirányítás- tökéletesítési, kulturális, tu- ' dományos, stb. célkitűzéseit — rövid és hosszabb távon. Dél-Vietnai® EtedményfeVen tárgyalások Párizsban A Párizs környéki La Cell® Baint-Cloud-ban újabb ered­ménytelen ülést tartottak a Dél-Vietnam politikai jövő­jéről tárgyaló vietnami felek. Az ülésen Nguyen Luu Vian saigoni miniszterelnök- helyettes újabb demagóg ja­vaslatot tett az országos vá­lasztások megrendezésére, ez­úttal július 20-i dátummal. Dinh Ba Thi, a DIFK kép­viselője válaszában rámuta­tott, hogy a saigoni delegáció isimét csaló manőverhez fo­lyamodott, amikor az orszá­gos választások kiírásáról be­szélt. „Hogyan lehet szó sza­bad és demokratikus válasz­tásokról, amikos- a saigoná adminisztráció szakadatlanul! megsérti a tűzszünetet, láb­bal tiporja a demokratikus szabadságjogokat, és mind­máig nem helyezte szabad­lábra a letartóztatott és fog­va tartott polgári személye­ket?” A konferencia következő ülése január 25-én lese. Befejeződött a nemzetköze valuta alap m niszteri értekezlete Pénteken befejeződött Ró­mában a nemzetközi valuta alap „húszak bizottságának” miniszteri szintű értekezlete. A tanácskozás a világ vezető tőkés országai és néhány fej­lődő ország pénzügyminisz­terei között a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjá­val volt hivatott foglalkozni. A nemzetközi valuta alap legutóbbi közgyűlésének ha­tározata értelmében konkrét intézkedéseket kellett volna hoznia a valutáris zűrzavar kiküszöbölése, egy új nem­zetközi pénzügyi rendszer kidolgozása érdekében. A tanácskozás ezen a téren nem hozott eredményt: az olajválság ismét összekever­te a kártyákat, megerősítette a dollár helyzetét és megne­hezítette a dollár egyedural­mát kiküszöbölő úi pénzügyi rendszer felé vezető utat. A Szolnok megyei I Állami Épilőipari Vállalat behkoláz 1974—1975*08 fan érre* — áes-áSIványoző, *== kömfive§6 — vasbetonszerelő, — épületlakatos* =■ épületasztalos, == központi fűtésszerelő, =* víz-gázszerelő, 1 = villanyszerelő, = műkőkészít©, “=* tetőfedő, bádogos, hőszigetelő, — szobafestő, géw«wre!ő, üvegező szakmára Ipari tanulókat Üvegező, hőszigetelő szakmákra lányokat is beiskolázunk. le»en»k»7*v SMdnok 60S ns é< í?33 sz. intézetekben. 1974 aktív év lesz Willy Brandt nyilatkozata Kívánatos lenne, há az SPD és az FDP kormány­koalíciója fennmaradna 1976 után is — jelentette ki Wil­ly Brandt szövetségi kancel­lár a Frankfurter Rundschau tegnapi számának adott in­terjújában. A nyugatnémet kormányfő jórészt belpolitikai kérdé­sekkel foglalkozott nyilatko­zatában. Elismerte, hogy a közvéleménv bizalma egy év alatt csökkent a koalíció irányában. Ezt részben az­zal magyarázta, hogy kor­mányának tavaly nehézségei támadtak. 1973 elején az NSZK-nak gazdaságpolitikai­lag biztosítania kellett ma­gát a külső kedvezőtlen ha­tások ellen — utalt a dollár­válságra — és már-már mu­tatkoztak is az eredmények, amikor az energiaválság je­lentkezett. Ennek ellenére — ilította Rrandt — az N'íZK óbb helyzetben van. mint sok más ország. Korábbi kijelentéseivel el- teatátbe® Brandt meglehető^

Next

/
Thumbnails
Contents