Szolnok Megyei Néplap, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-13 / 291. szám

E973. december 13. SZOLNOK NEGYEI NÉPLAP 7 A Vas megyei Tanács határozata szerint ingyen kapják a tejet november 1-tői a me­gye három városának, alsótagozatos iskolásai. A tanács évente 1 millió hatszázezer forintot biztosit erre a szociális alapból /( népjront fórumán A szónoki aulóLuszköz'ekedés A 200-as Ikarus-esalád javít a helyzeten-— Az első ajtón is felszáslhatnak a gyermekkel utazók Kedd este a szakszerveze­tek megyei tanácsa és a Ha­zafias Népfront városi bi­zottsága a szolnoki Barátság klubban fórumot rendezett. A fórumon Szolnok kiemel­ten a déli iparterület autó­buszközlekedésről beszélget­tek a meghívott vállalatok képviselői, valamint Kerekes Ferenc a 7. sz. Volán Válla­lat igazgatója, Máthé János forgalmi igazgatóhelyettes és Hagyák László, a személy- forgalmi osztályvezetője. Zakár Zoltán, a HNF vá­rosi bizottsága elnökének megnyitóját követően Kere­kes Ferenc ismertette azokat a változásokat, melyekkel az elkövetkezendő időben szá­molni kell a város közleke­désében. így többek között szólt a 4-es számú főútvonal rekonstrukciója miatt törté­nő járatváltozásokról. Isme­retes, hogy az 1974 elején megkezdődő újjáépítési mun­ka az év végére befejeződik, $ addig három alkalommal módosítják az autóbuszjára­tok irányvonalát. Az első átállás jövő év január ele­jére várható. Elmondta azt is, hogy a negyedik ötéves terv sze­rint 19.5 millió utassal szá­moltak, de már a tervidő­szak második évében ennél jóval több, 20.5 millió volt az utaslétszám. Idén, az év végéig várhatóan 21 millió 34 ezren veszik igénybe Szolnokon a Volán autóbusz- járatait. Az utazók számá­nak emelkedése összefügg a város dinamikus fejlődésé­vel. Az országos 7—8 száza­lékos forgalomnövekedést túlszárnyalva, Szolnokon 11 százalék a növekedés. A je­lenlegi autóbuszparkkal egy­re nehezebb eleget tenni a növekvő igényeknek. Ezért a vállalat a közlekedés javí­tása érdekében 28 modem, nagy befogadó képességű Ikarus buszt vásárolt a 200- as családból. Bár a jövő év­ben 25 régi, korszerűtlen járművet selejteznek, a ki­lépő és a forgalomba belépő autóbuszokon a helyek ará­nya kedvezően alakul, 760 hellyel lesz több. A szolno­ki közlekedésben részt vevő buszok 520 hellyel bővülnek. A Volán Vállalat igazga­tójának tájékoztatója sok kérdés elejét vette, de így is számos kérdés javaslat hangzott el a városi, a déli ipartelep autóbuszközlekedé­sének javítására. A problé­mák zömét csak az új autó­buszok forgalomba állításá­val lehet majd megoldani, de néhány kérdésre már a népfront fórumán megnyug­tató válasz hangzott el. Így többek közt a vállalat veze­tői megígérték, hogy a kö­zeljövőben a bérlettel ren­delkező kismamák és a gyer­mekekkel utazók az autó­busz első ajtaján is felszáll­hatnak, hogy gyorsítsák a le-felszállást. A jövőben a le- és fel­szállás rendje is megválto­zik. A nagyvárosi közleke­dés mintájára az új autó­buszok minden ajtaját igénybe lehet majd venni le- és felszállás céljából. A fórumon a kérések mel­lett többen elismeréssel szól­tak a Volán Vállalat dolgo­zóinak munkájáról, erőfe­szítéséről. Beszéltek az új pályaudvarról, az URH irá­nyító indítóállomásokról, új járatok beiktatásáról, azok­ról az elképzelésekről, ame­lyeket a városi forgalom nö­vekvő igényeinek kielégítése miatt sürgősen meg kell va­lósítani. Hiszen Szolnokon jelenleg naponta hatvanez­ren veszik igénybé a Volán Mit lehet tenni Kolopfürdőért? Nyilatkozik « megyei tanács elnökhelyettese különböző járatait. Az egy autóbuszra jutó kilométerek tekintetében Pécs, Győr után a megyeszékhely a harmadik az országban. A közlekedés viszont Szolno­kon a leggyorsabb, 26.2 kilo­méterlóra az autóbuszok se­bessége. Ez messze megelőzi az országos szintet a sorban következő Székesfehérváron csak 19.7 kilométer lóra. Az elhangzott tájékoztató alapján és a város 900. év­fordulójára való készülés je­gyében a fórum résztvevői megfogalmazták azt a kérést is. hogy Szolnokot, hasonló­an az ország öt legnagyobb városához, a közlekedés fej­lesztésében az illetékes szervek kiemelten kezeljék. A közlekedési fórumon el­hangzott kérdések és vála­szok, az üzemek, a lakosság képviselőinek és a Volán Vállalat vezetőinek párbe­széde hasznos célt szolgált. Hiszen a város egészét érin­tő gondokról beszélgettek őszinte segíteni akarással, s a problémák felvetése, a megoldás szándéka és a fó­rumon ígért dicséretes gyors intézkedések, a várható új járművek mindenképpen a kultúrált, jobb közlekedést biztosítják a szolnokiaknak. Szqke György A Néplap november 25-i száma riportot közölt „A kolopi kincs” címmel a kolopíürdői rádiumtartal­mú iszapról. A riport megjelenése után felkerestem Soós Istvánt, a megyei tanács illetékes elnökhelyette­sét, s arra kértem, mondja el, hogy véleménye szerint lehetséges-e Kolopon belátható időn belül fürdőt épí­teni. az iszapnak a helyszínen történő felhasználása érdekében. — A kérdés nem új, a ti- szasülyiek egyszer már fel­tették ezt megyei fórumon. Sajnos Kolopfürdőn semmi sincs az iszapon kívül, ezért az építést a legalapvetőbb dolgoknál kellene kezdeni. Rögtön meg kell mondanom azt is, hogy a megyei ta­nácsnak a IV. ötéves terv­ben ötmillió forintja van a fürdőkre. Ez olyan kevés, hogy négy-ötszöröse sem lenne elég a már meglévők fejlesztéséhez. Ezt az ötmil­liót Cserkeszöllő, Berekfürdő és Szolnok-Tiszaliget, tehát ismert, közkedvelt fürdők bővítésére, fejlesztésére for­dítjuk. — Mindez azt jelenti, hogy belátható időn belül semmi sem változik Kolop­fürdőn? — Nem szeretnék illúzió­kat kelteni, de azt sem ál­lítom, hogy lehetetlen vala­mit kezdeni az értékes iszappal. Az első lépést mindenképpen Tiszasülyön kell megtenni. Először is föl kellene mérni, hogy mennyi iszap van a kolopi földben? Utána tisztázni például, hogy az oda vezető út ki­nek a kezelésében van? Ezek után helyben rögzíteni kel­lene az elképzeléseket. Eh­hez természetesen szükség van minden számbajöhető segítség felkutatására. Föl­tétlenül szükséges a terüle­tet bérlő Fővárosi Fürdő­igazgatóság bevonása is. — Nem valószínű, hogy helyben sikerül elkészíteni a felépítendő fürdő terveit. — Elképzelésekre gondol­tam, nem konkrét tervekre. Az majd egy későbbi lépés lehet. Ezeket az elképzelé­seket csak úgy érdemes ösz- szeállítani, hogy a lehetsé­ges legszerényebb eszközök­kel is meg lehessen valósí­tani őket. Így is sok pénzre van szükség, hiszen például kutat kell fúratni... — Milyen összegig tartja reálisnak az elképzeléseket? — Helytelen lenne konk­rét összeget mondani. Min­denesetre olyan összeggel számoljanak, amely pénz­ben, társadalmi munkában, esetleg külső támogatásban várhatóan rendelkezésre áll. Ismét a realitásokra szeret­ném felhívni a figyelmet. Ne arra számítsanak, hogy azonnal nemzetközi vagy akár országos hírű fürdő lesz Kolopon. Erre tíz vagy százmilliók, kellenének, ez pedig nyilvánvaló lehetet­lenség. — Milyen létesítmények tervezését tartja reálisnak az adott helyzetben? — Ezt ugyanúgy nehéz megmondani, mint a költsé­geket. Semmiképpen sem le­het szó többről egy kis me­dencénél, néhány káddal be­rendezett fürdőháznál, a leg­szükségesebb kiegészítő épü­leteknél. Ehhez hasonlót több községben létesítettek, például Jászszentandráson. Érdemes megtudakolni, hogy ott hogyan kezdtek hozzá, s követni a példát. A lé­nyeg az, hogy jó ötletekkel helyben kezdjenek valamit, amit már apránként is lehet fejleszteni, bővíteni a to­vábbi évek során. — A megyei tanács sem­mit sem tud, ebben segíteni? — A negyedik ötéves terv­ben semmit, illetve legfel­jebb majd a részletes ter­vek elkészítéséhez tudunk hozzájárulni néhány ezer forinttal. Az ötödik ötéves terv előirányzatai még nin­csenek kidolgozva, ezért nem mondhatok semmit ar­ról, hogy tudunk-e majd támogatást adni. — Egyetért-e Soós elvtárs azzal az elképzeléssel, hogy a kolopi fürdőt be kellene építeni a Tisza II. üdülő­körzetébe? — Igen. A megalakuló Ti­sza II. Intéző Bizottságnak is foglalkoznia kell ezzel a témával. A fürdő kihaszná­lása csak úgy lehetséges, ha a lakott helyektől viszony­lag távoli Kolop bekerül a környék vérkeringésébe. Nem könnyű új fürdőt építeni, különösen egy olyan kis községnek, mint Tiszasüly. De a sülyi határban a föld alatt rejtőző gyógyító iszap, a kolopi kincs, hasznosítása olyan cél, amiért érdemes áldozatot hozni. Tiszasüly lakói meg­mutatták az elmúlt évben is, hogy tudnak és akarnak dol­gozni községükért. Méltóak rá, hogy megkapják a megyé­től mindazt a segítséget, ami múlhatatlanul szükséges az első, legszerényebb lépések megtételéhez. Ha a megye se­gítségét említem, nem csupán a megyei tanács pénzére gon­dolok, hiszen a tanács csak a meglévővel tud gazdálkodni. Gondolok például az üzemek segítségére, a KISZ mozgósító erejére, mert akármilyen kicsit lépünk is a kolopi kincs hasznosításának útján, az valamennyiünk hasznára válik. 'istey András Ágy nem ököl cső ii zés — kifogásokkal Lapunkban — örömmel — rendszeresen írtunk a szol* r.oki Patyolat Vállalat, egyik legsikeresebb szolgáltatásáról, az ágynemű csereakcióról. A példátlan népszerűség oka a rendkívül előnyös csereak­ció. amely egyaránt jó a vál­lalatnak és a lakosságnak is. A vállalatnak 5 százalékos nyereséget hoz a kasszába, - ami szolgáltatóiparban szép teljesítmény, hiszen gyakran „nulla nyereség” is sikeres gazdálkodásnak könyvelhető el. Így aztán meglepetéssel értesültünk, amikor újabb panaszok érkeztek szerkesz­tőségünkbe telefonon, szó* Országgyűlési bizottságok ülése Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága szerdai ülésén — dr. Pestá László elnökletével megtár­gyalta az egészségügyi és szo­ciális intézmények, a társa­dalombiztosítás és a szak- szervezeti üdültetés iövő évi költségvetésének előirányza­tát A költségvetési javaslat figyelembe veszi a nővédel­mi és ifiúságvédelmi, vala­mint a népesedési helyzetből adódó feladatokkal kapcso­latban a közelmúltban meg­jelent határozatokat, továbbá gvi törvény vég­rehajtásával. valamint a tudo­mány fej lód ésével ielentkező új igénvek kje1 építését. Az orszátfwűlés énbési és közlekedési bizottsága is ülést tartott tegnap a Parlament* ben, Gyarmati János elnök­lésével, és megtárgyalta az Építésügyi és Városfejleszté­si Minisztérium, valamint a Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium jövő évi költség- vetési tervezetét. Néhány adat az 1974-es programból: a fő úthálózaton csaknem 200. az alsóbbrendű útháló­zaton csaknem 100 kilométer­nyi korszerűsítést Irányoztak elő. Az új utak és hidak épí­tésére a jövő észtén dóben több mint egvmilliánd forint beruházási keret áll rendel­kezésre. Ebből tovább énül az M—7-es autórv$iva máso­dik vonala a Siófokig terie- dő szakaszon, a hirs’e-*- mártoni P'/>’*mris-KörSQ-'r’'’ és befoiazs^sv aj, algyői Ti­saa-híd építés©, A Flnnm’-erámiai Művek Csiszolókorong és Kőedény Gyá­rában fMzncz há-tartáH r^ényeket, tányérokat és csészé­ket, tálakat és étkészie' "Ari feszítenek. Részlet a festő­műhelyből ban a Patyolat ágynemű cse­reakciójáról. — Kérésünkre Trigola István igazgató a kö­vetkező tájékoztatást adta. — Meglepetéssel veszem tudomásul én is. hogy pa­nasz érkezett az ágynemű csereakció minőségére. Azért, mert azon a néhány „zsörtö- lődésen” kívül, amelyet az üzleteinkben dolgozók tolmá­csoltak, más. írásos panasz­bejelentés még nem érkezett központunkba. Illetve olyan panasz igen, hogy miért nem lehet belépni. Jelenleg négy­ezer garnitúra van forgalom* ban, de sajnos még mindig kétezren várnak belépésre. —- A panaszok oka. hogy foltos, szakadt lepedők is visszakerülnek a tisztított csomagokba» — Azonnali intézkedést ígérek. — Elsősorban azért, mert részünkről is jól jöve­delmező könnyen végezhető munkáról van szó. Nehezen mondóm el, de sajnos igaz, jónéhány ügyfelünk hanyag­sága is hozzájárul egyes ágy- neműek, ruhafélék tönkre­meneteléhez Olyan állapot­ban kapjuk vissza áruinkat, hogy azt semmiképp nem a rendehe'ésének megfelelően használták, ahogy a szerző­dés előírja. — A 21 napos, meghatáro­zót! használati időt betart* ják-e a kölcsönvevők? — A többség igen. A szer­ződésben három dolgot szab­tunk meg. az akció indulása­kor. Legyen szolnoki lakos, fizesse be a 11.70 forintos fágynemű garnitúra). 10 fo­rintos (törülköző) mosási dí­jat Harmadikként 3 hét múlva hozza vissza az árut Nos. az utóbbit többnyire „elfelejtik”. Jelenleg 25 gar­nitúrát nem hoztak vissza, még a harmadik felszólításra sem. Ezeknek visszaszerzését most már a megyei tanácson keresztül, feljelentés útján kíséreljük meg. — Sző esett a panaszokban a törülköző előnytelen cse­réjéről? — Valóban, Ügy kezdtük, hogy egy csomagban 10 fe­hér és 5 színes törülköző volt. Ezt sokallták többen és kérték, hogy csak tízet ad­junk. Ezért úgy határoztunk, hogy 5 fehér és 5 színes tö­rülköző kerül egy készletbe. De ígérhetem, hogy ezentúl tartunk bontott csomagot, — amelvben bárki olvan és annyi törülközőt vihet ma­gával. amennyit akar. Jól sikerült akcióként kez­dődött — még az is — a Pa­tyolat Vállalat ágynemű és törülköző cseréje. Az ország­ban elsőként bevezetett, bi­zalomra épített szolgáltatás — ha kisebb zökkenőkkel is *— eredményes Szolnokon, örülünk, hogy a vállalat igazgatója a színvonalromlás első jelekor határozott intéz­kedéseket ígért. Rémé'jük, az akciót Szolnokon továbbra is megfelelő színvonal jel­lemzi. és a lövő év közepé­től Karcagon, Kisújszálláson, Jászberényben is bevezetik, 1

Next

/
Thumbnails
Contents