Szolnok Megyei Néplap, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-21 / 298. szám

jóváhagyták a jövő évi költségvetést Befejeződött az országgyűlés ülésszaka Tegnap délelőtt az 1974. évi állami költségvetésről szóié törvényjavaslat vitájával folytatta munkáját az országgyűlés ülésszaka. A tanácskozáson részt vett Losonczi Pál, a Népköz­társaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a kormány elnöke, Apró Antal, Gáspár Sándor, és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Pullai Árpád, a Köz­ponti Bizottság titkára, s ott voltak a kormány tagjai. Az ülést Varga Gáborné az országgyűlés alelnöke nyitot­ta meg, majd Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyette­se emelkedett szólásra Tímár Mátyás beszéde Jövő évi állami költségve­tésünk az 1973-ban elért ered­mények alapján biztató képet nyújt az előttünk álló eszten­dőre. Természetesen az éves terv és a költségvetés csupán előirányzat, amelynek meg­valósításán erőteljesen kell munkálkodnunk. A költségvetéssel kapcso­latosan elsősorban az ipar- és építőipar feladataival és problémáival foglalkozott. — Az energiatermelés struktúrájának átalakulására kormányunk hosszabb távú tervet hagyott jóvá, amely­nek lényege: a szénhidrogé­nek fokozott ütemű felhasz­nálása, a legkevésbé rentábi­lis szénbányák termelésének csökkentése, az atomenergia meghonosítása hazánkban. Az energiaforrások szerkezeté­ben 1970-ben a szénhidrogé­nek 43 százalékos részarányt képviseltek, 1974. évi elő­irányzatunk szerint ez az arány 55 százalék. Az energia- koncepció megvalósításában tehát jelentős előrehaladást tettünk és továbbra is ezen az úton kívánunk haladni; a közel-keleti háborúval kap­csolatos olajválság ellenére sem szabad elhamarkodott lépéseket tennünk. Ha-az olaj magasabb világ­piaci árszintje tartóssá válik, célszerű hazai szénbányászati lehetőségeinket az eredetileg tervezettnél jobban kihasz­nálnunk. A továbbiakban részlete­sen elemezte az ipar szerke­zeti átalakulását jelző ténye­zőket, főként a gazdaságo­sabb termésösszetételre való törekvéseket értékelte, ki­emelve: a gépipar Iránti kö­vetelmények növekedése ösz- szefügg a külkereskedelem­mel is. A miniszterelnök-helyettes külgazdasági kérdésekkel foglalkozva többek között ezt mondta: A szocialista integrációhoz vezető úton még csak a kez­deti lépéseket tettük meg. Ezt bizonyítja a kooperációk előbb említett alacsony volta is. Nem kielégítő vállalataink munkája a szocialista import­lehetőségek felkutatásában. Sokszor, a könnyebb utat vá­lasztva, tőkés devizáért sze­reznek be olyan anyagokat és feldolgozott termékeket, részegységeket és alkatrésze­ket, amelyeket jobb piacfél- táró munkával, idejében tör­ténő megrendeléssel a szocia­lista országokból is beszerez­hetnének. Megkülönböztetett figyel­met kell fordítani a piackuta­tó munkára, elsősorban a tő­kés piac pénzügyi válságje­lenségei és a növekvő nyugati infláció miatt. A tőkés világ­piacon az árak emelkednek. Az árstabilitás biztosítására jelentős összegű támogatáso­kat folyósítunk az állami költségvetésből. Ennek azonban valahol ha­tárt kell szabni. Részben mert a költségvetés teherbíró ké­pessége véges, s részben mert ez elszakadást jelent a világ­piaci és a belső árviszonyok között és zavarja gazdasági tisztánlátásunkat A tartós­nak bizonyuló árváltozásokat megfelelő mérlegelés után bi­zonyos mértékben követnünk kell. Ez a tényező még inkább arra ösztönöz, hogy mind tel­A költségvetés vitájában kormány elnökhelyettese jesebben felkutassuk a »okkal stabilabb árakon beszerez­hető szocialista import áru lehetőségeket Iparunk fő ereje Iparunk fő ereje a magyar munkásosztály. A nemzeti jövedelem nagyobb részét munkásosztályunk termeli. Pártunk és kormányunk ha­tározatai alapján az idén béremelést hajtottunk végre a nagyüzemi munkásság kö­rében. Ennek kétségtelenül jelentős szerepe van azokban a termelési eredményekben, amelyeket 1973-ban sikerült elérni. A párt és a kormány természetesen tudatában van annak, hogy még bőven van tennivaló. Éppen ezért az 1974. évi terv- és költség- vetés is számos olyan intéz­kedést tartalmaz, amely to­vább növeli a munkásosztály életszínvonalát. • Néhányat közülük kiragadnék: Az 1973 márciusi béreme­lés elveivel összhangban, jö­vő év áprilisában sor kerül az1' iparon kívüli ágazatokhoz tartozó vállalatok munkásai­nak fizetésemelésére. Része­sedési alapjuk terhére bizo­nyos mértékű béremelésre kapnak lehetőséget az OKISZ területén működő szövetke­zetek is. Jövő évi életszínvonal- emelő intéakedéseink között a legfontosabb a népesedési helyzetünkre vonatkozó kor­felszólalt Tímár Mátyás, a Ezután az építőipar és a szállítás-hírközlés fejlesztésé­ről beszélt Tímár Mátyás, majd így folytatta: a munkásosztály mányhatározat, amely kiha­tásában évi körülbelül 2 mil­liárd forinttal növeli a csalá­dok jövedelmét Mindehhez hozzáteszem: vállalati vezetőinknek meg­különböztetett figyelmet ke” szentelniök annak, hogy a rendelkezésre álló béremelési lehetőségeket a legésszerűb ben használják feL Egyszer s mindenkorra szakítani keli a napjainkban, még m' élő és érvényesülő eayenlősdi szemlélettel. Határozottan érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy akik erejük­höz és felkészültségükhöz mérten többet tesznek a tár­sadalomért, azok mindenben többet kapjanak. Továbbra is méltó megbecsülésben ke” részesíteni a munkahelyük­höz hű, évtizedeken át tisz­tességgel dolgozó törzsgárda- tá sokat Az üzem- és munkaszer­vezés javításáról szólóan hangsúlyozta: — Számos jó példát sorol­hatnék, de szeretném fel­hívni a figyelmet arra: még nagyon sok helyen tapasz­talható, hogy a konkrét mun­ka helyett csupán az irány­(Folytatás a 3. oldalon.) T DÚSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK:— HÍREK Az OTP és a megye vezetőinek tanácskozása Szolnokon Tegnap az ebéd utáni órák­ban Szolnokra érkezett dr. Szirmai Jenő, a- OTP vezér­igazgatója, az Országos Ta­karékpénztár több veszető munkatársa kíséretében. A vendégeket a megyei pártbi­zottságon dr. Gergely István, az MSZMP Szolnok megyei Bizottság első titkára, Tóth János, a megyei pártbizott­ság titkára. Soós István, a megyei tanács altalános el­nökhelyettese, Sándor Lász­ló. a Szolnok városi Pártbi­zottság első titkára. Barta László, a szolnoki Városi Ta­nács elnöke. Árvái István, az SZMT vezető titkára, va­lamint a meevei pártbizott­ság és megyei tanács több vezető munkatársa foeadta. Szűcs Ferenc, az OTP me­gyei igazgatója tartott rövid tájékoztatót munkájukról, majd a megye és a város vezetői a vendégekkel meg­vitatták az OTP megyei igaz­gatóságának idei tev ékenysé­gét, tárgyaltak az 1974. évi feladatokról, kiemelten fog­lalkoztak a lakásépítési kér­désekkel. Aczél-nyilatkozat bolgár hetilapban Aczél Györggyé! készített interjút között tegnap a szó­fia! Literaturen Front. Az MSZMP PB tagja, a KB tit­kára, az irodalmi hetilap szerkesztőségének kérésére a szocialista kultúra kérdé­seiről. az ideológiai harc fel Hdatálról, a magyar Irodalmi és művészeti élet jelenségeiről és eredményeiről tájékoztat­ja a Literaturen Front ol­vasóit. Emlékkő Tegnap a Blaha Lujza té­ren a volt Nemzeti Szín­ház helvét lelölő — emlék­követ avattak. Dr. Cenner Mihály színháztörténész ün­nepi megemlékezésében el­mondta. hogy száz évvel ez­előtt rakták le ezen a he­tven a Népszínház alapkövét. Az épületben 1907-ig a Nép­színház, 1908-tól 1964-ig a Nemzeti Színház társulata játszott. Ezután az emlője vön elhelyezték az emlékezés és tisztelet koszorúit. Egy mondatban —> Tegnap Pécsett, a Volán 12-es telepén ünnepélyesen átadták a forgalomnak azt a tíz Ikarusz 255 típusú autó­buszt. amelyet eredetileg 1974-ben kívántak forgalom­ba állítani. — A Nagykanizsán mű­ködő Kanizsa Bútorgyár de­cember 20-ra teljesítette er­re az évre tervezett bútor- szállítási. értékesítési tervet — Tamás Lajos akadémikus­nak, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete igazgatójának nyug­díjba vonulása alkalmából a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa a Munka Ér­demrend arany fokozatát ado­mányozta. — A Diósgyőri Lenin Ko­hászati Műveknél a tegnap tartott termelési tanácskozá­son bejelentették, hogy az üzem határidő előtt decem­ber 20-án teljesítette idei éves termelési értéktervét. «7» Hatvanban tegnap tel avatták az AFIT új gépkocsi - karbantartó állomását, amely harminckétmillió forintos költséggel épült — Tegnap adták át ren­deltetésének Miskolcon az Slelmiszerellenőrző és Vegy­vizsgáló Intézet új székha­zát — Teljesítette évi tervét Középdunántúli Szénbányák Vállalat a programnak meg­felelően több mint 2,5 millió tonna szén került felszínre öt bányájából — A Népköztársaság El­nöki Tanácsa több évtizedes munkája elismeréséül, nyug­állományba vonulása alkal­mából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette lei Szántó Tibort a Buda­pesti Harisnyagyár pester­zsébeti gyáregységének igaz­gatóját t Kádár János fogad’a Greesko marsall! A. A. Greesko marsall az SZKP Politikai Bizottságá­nak tagja, honvédelmi mi­niszter, magas rangú katonai delegáció élén Czinege Lajos vezérezredesnek, a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének meghívására hivatalos baráti látogatásra Prágából, tegnap délelőtt ha­zánkba érkezett Az ünnepi díszbe öltözött Ferihegyi repülőtéren a Ma­gyar Néphadsereg tisztjei, tá­bornokai várták a kedves vendégeket. A TU 134-es repülőgépből kilépő vendégeket Németh Károly az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Czinege Lajos, honvédelmi miniszter, Borbánéi János, az MSZMP KB osztályvezetője, Marjai József külügyminisztériumi államtitkár, valamint V. J. Pavlov a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövete kö­szöntötték. A díszszázad parancsnoka jelentést tett, felhangzott a szovjet és a magyar himnusz, Greesko marsall Czinege La­jos vezérezredessel ellépett a díszszázad előtt. Úttörők vi­rágcsokrokat nyújtottak át a vendégeknek. A repülőtéri fogadtatás a díszszázad díszmenetével zá­rult. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára az MSZMP KB szék­házéban fogadta Greesko marsallt, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, honvé­delmi miniszter vezette szov­jet katonai küldöttséget. A szívélyes elvtársi beszélgeté­sen résztvett Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke, Bor- bándi János, a KB osztályve­zetője és Czinege Lajos ver zérezredes, honvédelmi mi­niszter, a Közoonti Bizottság tagjai. A találkozón jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjet-, unió magyarországi nagykö­vete is. Délután a Honvédelmi Mi­nisztériumban szívélyes ba­ráti légkörben megkezdődtek a két fél közötti hivatalos tárgyalások a kölcsönös ér­dekű kérdésekről. Diplomáciái kapcsolat a Magyar Népköztársasá? és a Németországi Szövetségi Köztársaság között A Magyar Népköztársaság kormánya és a Német- országi Szövetségi Köz­társaság kormánya — attól az óhajtól vezé­relve, hpgv a kölcsönös érde­kek alapján tovább fejlesz­szék a két ország kapcsolata­it — elhatározták, hogy or­szágaik között a mai nappal diplomáciai kapcsolatot lé­tesítenek, s nagykövetségeket állítanak fel. Á adlak a lisújswll i (dúljáldt (Tudósítónktól) Tegnap délután megnyitot­ták a forgalom előtt a 4-es számú főút kisújszállási fe­lüljáróját. Egy év alatt ké­szült el a közúti híd, amely a feljárókkal együtt 2 kilo­méter hosszúságú, s több mint 27 millió forintba ke­rült. A Hídépítő Vállalat előregyártott betonelemekből szerelte össze a híd szerkeze­tét, az útpályát pedig az Asz­faltútépítő Vállalat készí­tette. A 4-es számú főút évek óta tartó rekonstrukciója a teg­napi átadással .jelentős állo­másához ért: Budapest és Debrecen között megszűnt az utolsó vasúti kereszteződés. A nagyforgalmú vasútvonalat keresztező úton eddig napon­ta többször, gyakran félórá­kat várakoztak a gépkocsik, s a lassabb közlekedés egy- útjal nagyobb balesetveszélyt is jelentett. A 4-es út Szol­nok megyei szakszának teljes átépítése jövőre fejeződik be, amikor elkészül a megye- székhely Kisújszállás és Kenderes átkelési szakasza. A jövő év végére a főút Pest és Hajdú megyei szakaszain is elkészül a rekonstrukció. Robbanás Madridban Leonysd Brezenyev fogadta a KB-titkárok at Ma megnyitó Genfben Tv-riport az űrhajóról KCLFOLITIKAJ TUDÓSÍTÁSAIN* A t, OLDALON

Next

/
Thumbnails
Contents