Szolnok Megyei Néplap, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-20 / 297. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. december 20. Bombák és dilemmák Duzzog a brit közvélemény. Okkal, őfelsége alattvalója nem szoKutt hozzá a sztrájkokhoz, kínosan érinti az inflá­ció lazgói béjenek emelkedése és nem szívleli a váratlanul robbanó bombákat. Sem a plasztik robbanószerkezeteket, sem a hirtelen vihart kavaró politikai bombákat. Mindezekből pedig az utóbbi napokban bőségesen ki­jutott Nagy-Britannia lakosságának. A bányászok, a vas­utasok és az erőművek gépészeinek munkalassítása súlyos anergiaproblémákhoz vezetett, ami csak fokozta az olaj- hiány okozta amúgy is súlyos helyzetet. Újévtől heti három napon át kényszerszabadságra küldik az angol ipar külön­böző ágazatainak sokmillió dolgozóját. Krónikus immáron az ország államháztartásának deficitje. A pénzügyminiszter emiatt egymilliárd 200 millió fontsterlingge] mérsékelte a közkiadásokat, ami azt jelenti, hogy leállítják az állami ámogatással épülő lakások építkezéseit, sőt, felülvizsgálják a kórházak és az iskolák'építési terveit. A brit alsóházban a drasztikus intézkedések indulatos szóváltásokat provo­káltak Heath miniszterelnök mindenért a bányászokat tette felelőssé A közvélemény azonban jól tudja: az árak ugrásszerű emelése semmiképpen sem írhatók a bánvászok számlájára. Azt sem lehet a bányászok munkalassításával magyarázni, hogy a torry párt gazdaságpolitikája nem hozta meg a várt eredményt. Csak fokozza a feszült hangulatot, hogy kedden Londonban 60 járókelőt sebessíteltek meg a főváros különböző pontjain felrobbant pokolgépek. A hatóságok teljes apparátussal nyomoznak és mindenekelőtt az IRA ideiglenes szárnyát teszik felelőssé a merényletekért. .Mindez együttvéve kissé nyomasztó légkört idéz elő brit politikai körökben. így aztán nem mondható várat­lannak. hogy a rendkívüli választásokról is egyre több szó esik. Politikai berkekben mindenekelőtt Heath miniszter- elnök januárra tervezett pekingi látogatásának elhalasztása nyomán röppentek fel az első kísérleti léggömbök, hogy vajon valóban az urnák elé akarják-e szólítani a válasz­tókat, s a kormányfő ezért nem utazik, vagy más okot kell keresni a lemondás mögött? Egyesek már azt is tudni vélik, hogy eselea már január végére kiírják az általános választásokat, holott a kabinet mandátuma csak másfél .év múlva jár le. Legkésőbb 1975 májusáig kellene a válasz­tásokat megtartani. Mindenesetre egy villámválasztás netán Heath és pártja választási győzelmét jelenthetné. A közvéleménynek, a most okkal-joggal duzzogó brit választópolgárnak nem lenne ideje megnyugtató feleletet kapni dilemmáira. <KS) Londonban több pokolgépes robbantást hajtottak végre gép­kocsikba épített bombákkal. A merényletek következtében ■iőbb mint 50 ember megsebesült. Képünk a Horseferry House mellett felrobbant bomba pusztításairól és marad­ványainak rendőri vizsgálatáról készült. A hatóságok észak- írországi tettesekre gyanakodnak Eredményes volt a világ- szervezet 28. ülésszaka Jakov Maiik nyilatkozata az ENSZ rádiójának JWajíTí*r vezetők táv rafa a DNtF forda lója flkalm»ból DR. NGUYEN HUU THO URNÁK, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottsága elnökén“1'­Jakov Malik a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője, New Yorkban, az ENSZ rá­diójának adott nyilatkozatá­ban megállapította, hogy a világszervezet közgyűlésé­nek 28. ülésszaka nem­csak örömmel üdvözölte a nemzetközi politikai lég­kör egészségesebbé válásá­nak folyamatát, de alkotó módon hozzá is járult ahhoz, hogy ez a fojyamat a jövőben visszafordíthatatlan legyen. Széleskörű támogatást és helyeslést kapott a szovjet javaslat a Biztonsági Tanrés állandó tagjai katonai költ­ségvetésének 10 százalékkal történő csökkentésére és a megtakarított eszközök egy részének a fejlődő orszásoK megsegítésére való fordítá­sára. A 28. ülésszak pozitív eredményei közé sorolta Ja­kov Malik a két német állam, az NDK és NSZK felvételét az ENSZ-be, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság delegációjának egyenrangú részvételét a koreai kérdés megvitatásában, a leszerelés és nemzetközi biztonság, a gyarmatosítás, a fajüldözés és apartheid kérdéseivel kap­csolatban hozott fontos hatá­rozatokat. A Szovjetunió képviselője hangsúlyozta annak a tény­nek rendkívüli fontosságát, hogy az ülésszak folyamán ismételten megnyilvánult a szocialista országok szoros együttműködése az el nem kötelezett országokkal a leg­fontosabb politikai kérdések­ben. Malik ugyanakkor leszö­gezte, hogy a kínai delegáció negatív álláspontra helyezke­dett „minden alapvető nem­zetközi politikai kérdésben és a közgyűlésnek azokkal az erőfeszítéseivel szemben, amelyek a feszültség enyhíté­sére, a béke és biztonság megszilárdítására, a leszere­lésre, a nemzetközi kapcso­latokban az érőszakról törté­nő lemondásra vonatkoznak”. „A kínai delegáció kísérletei, nem tudták megtéveszteni a közgyűlésen résztvevő dele­gációk túlnyomó többségét, a béke, a biztonság, a leszere­lés híveit. Kína ezekben a kérdésekben tökéletesen el­szigetelődött”. Eddig példa nélkül álló el­szigeteltségbe került Izrael is és mindazok akik támogat­ják, szögezte le a szovjet de­legátus, ☆ Az ENSZ közgyűlés 28. ülésszaka tegnap magyar idő szerint hajnali 3.50 órakor gyakorlatilag befejezte mun­káját. azzal, hogy még az 1974. őszi ülésszak előtt újra összehívható, amennyiben kedvezően alakulnak a kö­rülmények a közel-keleti helyzet megvitatásához. A 28. ülésszak szeptember 18-án kezdte meg munkáját és 109 napirendi pontot vita­tott meg. Klimuk és Valentyin Lebegyev megkezdte az űrrepülés más- sodik napjára készült prog­ram teliesítését. Miután meg­vizsgálták a fedélzeti rend­szereket, üzemeltetésre ké­szítették elő és bekapcsolták az Oázis—2 jelzésű berende­zést. bmelv egves biológiai tárgyak növekedési és te­nyésztési saiátosságait kutat- ia a súlvtalanság állapotá­ban. — Az űrhPt*sok ezutár megkezdjék az Orion—2 te- 'eszkóu-rendszer üzembeh»­* *'07A<jA| A te’ememikus adatok t az űrhaidnaranepnok lelenté- sei szerint az űrrepülés rend­ben folyik, A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megala­kulásának 13. évfordulója al­kalmából a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a dolgozó ma­gyar nép nevében szívből jö­vő őszinte jókívánságainkat küldjük önöknek a Dél-viet­nami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságá­nak és Dél-Vietnam hős né­pének. A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front a meg­alakulása óta eltelt időszak­ban meggyőzően bizonyította életerejét, tevékenyen szer­vezte és irányította Dél-Viet­nam testvéri népének hősi harcát nemzeti függetlensé­géért, szabadságáért és tár­sadalmi haladásáért. Öszin.­Tegnap délután megérke­zett Genfbe a december 21- én kezdődő közel-keleti bé­kekonferencia színhelyére — Andrej Gromiko szovjet és Iszmail Fahmi egyiptomi kül­ügyminiszter. Gromiko szovjet külügymi­niszter a repülőtéren ossze- •—ült nagyszámú újságíró előtt rövid sajtónyilatkozatot adott. Kijelentette: A Szovjetunió békenoliti- kája jól ismert. Szilárdan támogatia az arab néoek jo­gos harcát, és a közel-keleti rendezést a Biztonsági Ta­nács ismert határozatai alap­ján tartja lehetségesnek. — Mindent megteszünk itt a Éenfi békekonferencián a’ért. hogy a tárwalások a rende­zést szolgáló konstruktív ha- táro7atnVhn-7 vezessenek... Iszmail Fahmi — akinek gé^e alig fél órával a «zoviet k4i’ügvrnirusz*er érkezé-e előtt szállt le — ugyancsak FlRrilnffcn-rqtOf tét*. elotfc v»r.cfRr jTiir* WpWfce*™ Fi*rQ^-f*mir$r fo1- kérésének eleget téve utazott Az öt fegyveres géprabló, akik hétfőn a római Fiu- micino repülőtéren egv ame­rikai repülőgép felrobbantá­sával ás lövöldözéssel 33 sze­mély halálát okozta, majd hatalmiba kerítve a Luft­hansa nyig-tn z?ret térit«­'•/ r*' óét és túszok ő ejtve. Athé és Damaszkusz érintőével kedden délután Kuvaitiban tén; örülünk nagy sikereik­nek, amelyek elősegítették, hogy létrejöjjenek a béke feltételei Vietnam földjén. A magyar nép továbbra is szolidáris a vietnami nép harcával és a jövőben is megadja a szükséges támoga­tást annak érdekében, hogy a párizsi megállapodások ér­vényesítésével elősegítse a békés független demokratikus Dél-Vietnamért, a nepizeti egyetétésért folytatott ' küz­delmét. Az évforduló alkal­mából szívből kívánjuk a Dél-vietnami Nemzeti Fel­szabadítási Front Központi Bizottságának és a frontban tömörült hazafiaknak, hogy eredményes munkájukkal si­keresen valósítsák meg ne­mes célkitűzéseiket Vietnam és Indokína békéje, a viet­nami nép társadalmi haladá­sa javára. Budapest, 1973. december 20. Genfbe. „Az ENSZ határoza­tait az ENSZ felügyelete alatt tartandó konferenciá­nak kell végrehajtani. Az egyiptomi fél célja, hogy ezen a konferencián létrejöj­jön a tartós és igazságos béke a Közel-Keleten és vég­rehajtsák az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsának a válsággal kapcsolatos határozatait. A térré-’ben a helvzet robbané­kony és a jelenlegi tűzsriínet törékeny. — ezért Genf ben nincs vesztenivaló idő. Az arab delegációdnak az a ha­tározott szándékuk, hoav el­érték az Izrael által meg­szállt összes terület kiürí­tését”. Az izraeli delegáció érke­zését előkészítő b'zo+'ság szó­vivőié tegnap dóHi+án sattó- értekezle*en iel°n*ptte be bogv Izrae’ delegációja Abba Fknn TrWxrvzniniszter veze- tZsákét vesz részt a nén'eken délelőtt 10 óra 30 nerckor meriu-fló konfere—rián Az izzaelj .tolpzán,z p ♦áizirnzta­tác «zó-int ma érkezik a helyszínre. szállt le, megadta magát az ottani hatóságoknak és sza­badon bocsátotta túszait. A 12 szabadon bocsátott túsz kedden éjjel a kuvaiti Hilton-szállodában pihente ki az átélt izgalmakat. Teg- mtj reggel a nyug''*'' jmr ’ *' ■*--** eg”*' , !nd Ijik el Rómába Közben a kuvaiti hatóságok megkezdték a géprablók ki­hallgatását KADAR JANOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LÖSONCZI PÄL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke KÁLLAI GYULA, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke Gromiko és Fahmi megérkezett Genfbe Haza indu'fak a lu?zok KÖZLEMÉNY a szoc'alísta országok kommunista és munkáspártjai KB titkárainak moszkvai értekezletéről Moszkvában december 18— 19-én megtartották a szocia­lista omzágok kommunista és munkáspártjai központi bizottsági titkárainak érte­kezletét. amelyet részt, vet­tek a Bolgár Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja, a Kubai Kom­munista Párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Ma­gyar Szocialista Munkás”' 1 a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Német Szocialista Egységűért, a Román Kom­munista Párt és a Szovjet­unió Kommunista Pártja kép­viselői. Az értekezletet Mihail Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság^ titkára nyi­totta meg. Az értekezleten felszólalt a Bolgár Kommunista Párt ré­széről A. Lilov. Csehszlová- * kia Kommunista Pártja ré­széről V. Bilak, a Kubai Kommunista Párt részéről A. Perez, a Lengyel Egyesü't Munkáspárt részéről J. Szvd- lak, a Magyar Szocialista Munkáspárt részéről Aczél György, a Mongol Néni For­radalmi Párt részéről D. Csimíddorzs a Román Kom­munista Párt részéről K. Burtica. a Szovjetunió Kom­munista Pártja részéről B. N. Ponomarjov. Az értekezlet résztvevői ki­cserélték pártjuknak az ideo­lógiai tevékenység során szerzett tapasztalatait, és megvitatták a testvérpártól? közötti, a jelenlegi viszo­nyoknak megfelelő ideológiai együttműködés további el­mélyítésének kérdéseit. A szocialista államoknak az egyetemes béke megszi­lárdítását Célzó elvi külpoli­tikai irányvonalából kiindul­va az értekezlet résztvevői hangsúlyozták: az ideológia minden eszközével elő kell segíteni a nemzetközi fe­szültség enyhülése elmélyí­tésének és kiszélesítésének folyamatát, a nemzetközi életben a különböző társa­dalmi rendszerű államok bé­kés egymás mellett élése el­veinek megszilárdulásit. Az értekezlet--, kidombo­rodott az az eltökélt szán­dék, hogy , feilesztik a test- vém-rtok kétp’-ta’ú és sok­oldalú. együttműködését, amelv a szoc'ah'sta közössé'»- hez tartozó országok további összekovácso!ásá*-a. az ezek­ben az országovbar é’ő né­oek testvön barátságának me'Ts-u'lárd'tá'-ára a dolgo­zóknak a szocialista hazafi- ság és a oro’etár internado- n-Rizmus szeliirrőv^n törté­nő nevelésére irányul. Az ideológiai barp id'e-u*. rű nroFiAnaáj iközé sorolná'? az értek sriotgn a szőri at Ir­mus és a bé’-“ e“7Tr>át*v?k vé- d«i*r>4t és elteries^ésát; áz ímtikoinmuniznnus. az impe­rializmus, a gyarmati rend­szer és a reo’-o’onj a t izmus reakciós iHeoióaiái^nak. a Szovjetunió és más szogin- liriq (vszánok, elleni ide-őó- giai divoi-riónak. valamint az agresszív imuerisiist-, kö­rök arra iránvutó kísérletei­nek határozott visszave-á”átt hoav meghiúsítsák a nem­zetközi f?czü’t«ég enyhítésé­nek folyam—tő. akadályoz­zák a ráaa'rn«'? a js-mKsdsá- gért. a függetlenségért és a társadalmi h-’1-dósért vívott igazságos harcát. Az értekezlet elvtársi, gya­korlatiam légkörben végezte munkáiét. A résztvevők ki- fpiez+ék azt a mpuavSmd't- süka-t. hogy a testvá—iá-tok idnoláaiai egvöttm'Vö<Sá-£_ nek fei’e'i+ése szolgálni fog­ig a nrr’vizmas—lenmiimus, a szőri-lista intemarionaiiz- mus e'vein alapul/; «ms-efo­gásuk további erősödését. Gierek elutazott Mo?ikvából Edward Gierek. a LEMP Központi Bizottságának első titkára — aki Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB fő­titkárának meghívására ba­ráti látogatást tett a Szovjet­unióban —. tegnap vissza­utazott hazájába. A vnukovói repülőtéren — Giereket Leonyid Brezsnyev búcsúztatta. Szovjet—de’-vietnami tárgyalások Tegnap a Kremlben befe­jeződtek Nyikolaj Podgornij. az SZKP KB PB tagja, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Ngu­yen Huu Tho, a Dél-vietna­mi Nemzeti Felszabadítási Front KR elnökségének elnö­ke. a DIFK konzul a*ív taná­csának elnöke közötti tát- gyalások. A baráti légkörű megbe­szélések során a felek foly­tatták a Szovjetunió és a Dél-vietnami Köztársaság kö­zötti kapcsolatok további bő­vítésének és elmélyítésének kérdéseiről szóló eszmecse­rét, valamint több. kölcsönös érdé'-'"désre számot tartó kérdést vitattak meg. 0 Magyar--szovjet űrtávközlési egyezmény Fokozatosan kiépü nek a fö di á lomások * Dr. Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi mi­niszter és V. V. Arhipov, a Szovjetunió Állami Gazda­sági Együttműködési Bizott­ságának alelnöke a két or­szág kormányának megbízá­sából egyezményt írt alá, amelv szerint hazánkban föl­di állomást létesítenek az in- terszputnyik távközlési rend­szer keretében. A Magyarországon felépülő földi állomás lehetővé teszi maid a távbeszélő, távíró, rádió és televízió összeköttetések kibővítését és fejlesztését^ az információcserét közvetlenné teszi az űrtávközlési rendszer tagországaival. Az Interszputnyik megalakításáról már 1971 novem­berében megállapodást kötött kilenc szocialista ország. A szervezet nyílt, bármely álíam tagja lehet és nem zárja ki az együttműködés megteremtését az Intelsat nemzetközi műhold-rendszerrel sem, amelynek ma már mintegy het­ven tagállama van. Az Interszputnyik űrtávközlési rendszeren belül még csak a Szovjetunió lő- fei mesterséges holdakat, de tervbe vették, hogy a szervezet néhány év múlva közösen is földkórüli oálvára bocsát majd műholdakat. A több) tag­ország egyelőre fokozatosan kiépíti saját földi állomásait \ maeiiiiái Ulánbátor közelében már működik földi táv- •özlési állomás hasonló állomás felépítése Kubában Is be­fejezés előtt áll. s már megkezdték az NDK. a csehszlovák ég a lengye] földi állomások építését Is. Hazánkban a ter­vek szerint 1977-ig kezdi meg wwmMJáfe s® M léteetomám! } Mint a TASZSZ-hírügy nökség külön tudj sítója teg­nap az űrrepülés Irányító Központjából jelentette: A Szojuz—13-as jelzésű szovjet űrhajó, amely kedd óta ke­ring a világűrben, moszkvai idő szerint 17 óra 30 percig 18 fordulatot tett meg a Föld leörül. Pjotr Klimuk és Va­lentyin Lebegyev űrhajós — hozzászokott a súlvtalanság állapotához és folytatta a műszaki-tudománvos ku*atá«i t s kísérleti program teljesí- ésőt, A leeénysé- munkanap teggel 8 -'rakor ke dődött — . íz urv'-'l eRe” őrzés és a reg­geli elfogyasztása után Pjotr SZOJUZ—13 MINDEN RENDBEN

Next

/
Thumbnails
Contents