Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-11 / 264. szám
Államfőnk útja L osonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Gowon tábornok nigériai. Acheampong ezredes ghanai, Stevens Sierra Leone-i és, Burgiba tunéziai államfő meghívására november 12-től hivatalos látogatást tesz a Nigériai Szövetségi Köztársaságban, a Ghanai Köztársaságban a Sierra Leonei Köztársaságban és a Tunéziai Köztársaságban. A magyar államfő mostani afrikai kőrútjával tulajdonképpen folytatja azt a látogatás-sorozatot, amelynek fő célja hazánk és a fejlődő afrikai országok kapcsolatainak elmélyítése. 1971 telén járt utoljára Losonczi Pál vezetésével magyar küldöttség Afrikában: Algériában Guineában és a Kongói Népi Köztársaságban. Amikor Losonczi Pál hazaérkezett erről az útról, elmondotta, hogy a meglátogatott afrikai országokban Magyarország nagy tekintélynek örvend: tapasztalatainkra Afrikában igényt tartanak, fejleszteni kívánják' velünk kapcsolataikat. 1971-ben a magyar delegáció három afrikai országban nyolc államközi egyezményt kötött. A mostani tervek szerint ugyancsak egész sor fontok egyezmény és megállapodás aláírására is alkalmat ad a magyar államfő körútja. Csak a leglényegesebbeket említjük: Nigériában megújítjuk hosszúlejáratú kereskedelmi egyezményünket, ezenkívül az áruhitelről, a kulturális együttműködésről, a légügyi forgalom fejlesztéséről kötünk megállapodást. Ghánában kidolgozzuk a műszaki-tudományos együttműködés munkaprogramját. s befejezzük azokat a tárgyalásokat, amelyek az ottani gyógyszergyár bővítésére, az állattenyésztés fejlesztésére irányulnak, azoknak a magyar szakembereknek részvételével. akiket meghívtak ebbe az afrikai 'országba. Sierra Leonéban. az előzetesen körvonalazott program szerint légügyi, műszaki-tudományos és kulturális egyezmény aláírására kerül sor. Tunéziában Losonczi Pál látogatása alkalmából írtuk alá a parafáit hitel egyezményt, a hosszúlejáratú kereskedelmi megállapodást és a műszaki-tudományos együttműködés munkatervét, s minden bizonnyal befejezzük azokat a tárgyalásokat is. amelyeknek alapján Magyarország segítséget nyújt a tunéziai tervező szakembereknek. Nemcsak a kétoldalú kapcsolatok elmélyítését szolgálja az újabb afrikai körút. Mód nyílik a legfontosabb nemzetközi kérdések megvizsgálására is. Törekvéseink egybeesnek a gyarmatosítás, a neokolonalizmus. a faji diszkrimináció minden formája elleni harcban. Magyarország szolidáris Afrika nemzeti felszabadító mozgalmaival, támogatja az afrikai egységszervezet céljait. Másfelől a nemzetközi fórumokon az afrikai országok mind szilárdabban támogatják azt a békeprogramot, amelyet a szocialista országok követnek. Egyetértenek az európai biztonsági értekezlet céljaival, az ázsiai kollektív biztonsági rendszer javaslatával, a leszerelési törekvésekkel, a nemzetközi ' enyhülés egész irányvonalával. Érthető, hiszen ez a .program számukra is előnyös. Lehetővé teszi a nemzetközi együttműködés szélesítését, ennek keretében azt a segítséget, amelyet a szocialista országokkal együtt mi is nyújthatunk számukra a szakemberképzésben. a még javarészt feltáratlan természeti kincsek kiaknázásában, a gazdasági élet, elsősorban az ipar fejlesztésében. B ízunk benne, hogy Losonczi Pál most kezdődő afrikai látogatása sikeres, kölcsönösen előnyös lesz. Ebben a reményben kívánunk jó utat. hasznos munkát az Elnöki Tanács elnökének, aki minden bizonnyal átadja népünk jókívánságait Nigéria. Ghana, Sierra Leone és Tunézia népének, K. I. Losonczi Pál ma Afrikába utazik . Hta: Több és jobban képzett szakember kell Harcban a rákkál Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke november 11-én. ma Afrikába utazik. Mint ismeretes. a magyar államfő Ya- kubu Gowon tábornok nigériai. Ignatius Kuti Acheampong ezredes ghanai. dr. Siska Stevens Sierra Leone-i és Habib Burgiba tunéziai államfő meghívására hivata- ios látogatást tesz a Nigériai Szövetségi Köztársaságban, a Ghanai Köztársaságban, a Sierra Leonei Köztársaságban és a Tunéziai Köztársaságban. Kilenc hónán után üi. 45 millió forint nyereség a Szolnoki Papírgyárban A tervezettnél négyszázötven tonnával több papír Az elveszett betű Ma halvacsora V Táncolunk-e eleget V Ócskavas V Jász-Kun Kakas V Igyunk tejet? * Két perc nyelvművelés iS Elmozdulni a holtpontról Beszélik, hogy... V Tiszainokai csend Tegnap délelőtt V. A. Kirillin akadémikus, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a Szovjetunió Minisztertanácsa tudományos és műszaki állami bizottságának elnöke — dr. Aitai Miklósnak, a Minisz'.ertanács elnökhelyettesének, az OMFB elnökének társaságában — az általa vezetett szovjet küldöttség élén ellátogatott a Központi Fizikai Kutató Intézetbe. A vendégeket az ínNovembert akár a tanácskozások hónapjának is lehetne nevezni a Szolnoki Papírgyárban. A sorozatot másodikén az újítók kezdték, folytatták pénteken a háromnegyedévi termelési értekezlettel, amelyre az eddigi hagyományoktól eltérőén harminc fizikai munkást is meghívtak, bár az első ilyen tanácskozás nem hozta a várt sikert hiszen a munkások alig szóltak hozzá. A szükebb üzemrészi tanácskozásokon tapasztalt aktivitás azonban — mint Szilágyi Ottó igazgató elmondta — garancia arra. hogy a vezetők előtti feszélvezettség is feloldódik. Ezt a jövő heti üzemközi termelési megbetézetben Tétényi Pál akadémikus. a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese és Pál Lénárd akadémikus. az intézet igazgatója fogadta. A szovjet vendégeket Pál Lénárd tájékoztatta az intézet. tevékenységéről, az eredményekről és a további feladatokról. Ezt követően a vendégek ellátogattak az intézet több kutató laboratóriumábaszélések. vagy a hónap végén a szocialista brigádvezetők és kiváló dolgozók tanácskozásán már bizonyíthatják is. A papírgyárban azonban nemcsak tanácskozni tudnak. Jó munkáról tanúskodnak a termelési grafikonok, kiemelkedő teljesítményről tájékoztatnak a háromnegyedévi tervfcladatok teljesítéséről szóló számsorok. Az egyik fő termelési ágban. a papírgyártásban 450 tonnával téliesítettek túl a tervezettet, ami 20 ezer 750 tonna papír előállítását jelenti. A több száz tonnás növekedéshez nagyban Hozzájárult a IV-es papírgép kiemelkedő teljesítménye. A gépen dolgozók és a karbantartók becsüleies helytállásának köszönhető, hogy ezen a gépsoron a tervezettnél 550 tonnával termeltek többet. A í-es számú papírgépen októberben tovább nőtt a termelés. es tíz hónap elteltével ezep a gépsoron 662 tonnával több papírt állított elő az ütemezettnél. Az októberi termelési érték a gyár üzemeiben. mindent egybevetve 5 millió forinttal haiadta meg a többi 9 hónap átlagát. és 53 millió forint volt Ez azt jelentette, hogy a Szolnoki Papírgyárban a tizedik hónap után a termelési érték csaknem 6 százalékkal magasabb a tervezettnél. és elérte a 486 millió forintot. A volt cellulózgyárban tavaly kezdődött a fénymásoló papírok gyártása. 1973 eleiétől — a teljes üzemelés óta — ez a gyáregység. 4500 tonna tervteliesítéssel a gyár legnagyobb üzeme lett. Az ott előállított termékek gazdaságosságát mutatja, hogy fénymásoló papíron az első félévben 10 millió forint nyereség keletkezeti, ami a gyár össznyereségének egyharmada. Az első kilenchónapi ezer tonnás túlteljesítés eredményeként a tervezett 41 millió forintos nyereségtervet 3.5 millió forinttal szárnyalták túl. Az utóbbi hetek biztató eredményeinek ismeretében minden reményünk megvan, hogy nyereségünk az év végén eléri az 53 millió forintot. A pénteki termelési tanácskozás legfrissebb adatai szerint négy munkaterületen már befejezték, illetve meghaladták az éves termelési tervet. A több mint 100 féle lisztes, cukros és kávés zacskókból. papírtörülközőkből legyártották a tervezett mennyiséget. Ugyanígy átadták a kereskedelemnek az egész évre rendelt áruházi csomagolópapírt is. A gyár 1160 dolgozóia elégedett lehet fizetésével. A márciusi központi béremelések után a ió gazdasági eredmények következében október elsejétől átlagosan 1 százalékkal emelkedett a munkások keresete. — bájos — V. A. Kirillin látogatása a Központi Fizikai Ku aló Intézetben wmmßttß HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK Fi ÉK ^TUDÓSÍTÁSOK ramm A finn honvédelmi miniszter látogatása egy harckocsizó alakulatnál Kristian Gestrin, a Finn Köztársaság honvédelmi minisztere. aki Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására hazánkba látogatott, szombaton kíséretével együtt — egésznapos látogatást tett a Magyar Néphadsereg egyik harckocsizó egységénél. A finn honvédelmi minisztert elkísérte Czinege Lajos és Paul Jyrkankallio, a Finn Köztársaság Budapesti nagykövete is. Kristian Gestrint és kíséretét látogatása színhelyén Mórocz Lajos vezérőrnagy köszöntötte. A vendégek ezután tájékoztatást kaptak, majd lövészettel egybekötött harcászati bemutatón vettek részt. A finn vendégek elismerően nyilatkoztak az alakulat katonáinak és tisztjeinek felkészültségéről. Véget ért az UNESCO-tanácskozás . * Tegnap végétért az asz- szociált iskolák és UNESCO- körök harmadik országos értekezlete, amelyet a hét második felében a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán tartottak. A tegnapi ülésen megvitatták az UNESCO dokumentációs központ munkáját, a záróülésen pedig ösz- szegezték az előadásokat, felszólalások tapasztalatait, s elfogadták az ajánlásokat, amelyek elveiben megegyeznek a korábbiakkal, s hasznos útmutatásokat adnak a hazánkban működő UNESCO-körök, asszociált iskolák további tevékenységéhez, e hálózat fejlesztéséhez, a nemzetközi megértésre nevelés módszereihez, az iskolák egymás közötti és különböző szervekkel kulturális intézményekkel való kapcsolatok bővítéséhez. Elkészült a csórréti völgyzáró Fontos szakaszába lépett a mátrai regionális vízmű építése. Tegnap elkészült a csórréti völgyzáró gát, ezzel a Mátra legmélyebb tavát alakították ki. A hatalmas földgát magassága 27 méter és kétszáz méter szélességben keresztezi a „nagyvölgyet”. Megkezdték a cementlapok lerakását is, amelyek nyolcezer négyzet- méter felületen borítják majd az óriás gát víztelü- leti oldalát. A Vízügyi Építő Vállalat gyors munkája eredményeként lehetőség nyílt arra, hogy a tervezettnél korábban, már az idei télen megkezdjék a csórréti mesterséges tó feltöltését. A víztározó a hegyvidék forrás- és csapadékvizeit gyűjti össze. Innen kapja majd a gondosan kezelt ivóvizet Kékestető valamint Galyatető térsége, a Mátra két legjelentősebb üdülőkörzete is. Befejeződött a gyomorrák-kutatók tanácskozása Jászberényben Jászberényben tegnap befejeződött az a kétnapos nemzetközi orvosi szimpózium, amely a Magyar Gasztroentorológiai Társaság és a jászberényi Városi Kórház közös rendezésében a gyomorrák megelőzésével, gyógyításával, a betegség korai felismerésének jelentőségével foglalkozott. A tudományos ülésen hét szocialista és öt nyugati, illetve ázsiai ország orvosai, tudományos kutatói, valamint a hazai orvostudomány jelentős képviselői tárgyalták meg a súlyos kór gyógyításának helyzetét és eredményeit. Olajszennyeződés a Bodrogon Pénteken délelőtt olajszennyeződést észleltek a Bodrogon, Felsőbereckinél. A szennyeződés rövid idő alatt már nyolc kilométer hosszúságban teljesen elborította a folyó felszínét. A tokaji belvízvédelmi szolgálat szakemberei Bodrog- keresztúr és Tokaj közötti szakaszon rö- zsekötegekböl három gátat építettek a vízfolyással keresztben, s uszályokat is „gátként” összefordítottak. Az igy felgyülemlett olajhártyára perlitet szórtak, amely megköti a szennyező- anyagot. A gyors intézkedés következtében sikerült elérni, hogy a Tiszába már nem került olaj. Bányászfiatalok szavalóversenye Az idén rendezik meg a bányászfiatalok első országos szavalóversenyét. Az üzemi vetélkedők már befejeződtek, s most a városi, illetve vállalati szintű fordulók zajlanak le az ország bányavidékein. A tatabányai Népházban tegnap rendezték meg a városi döntőt. Ugyancsak Tatabányán kerül sor november 23-án az országos szavalóversenyre is. Szintén november 23- án kezdődik meg Tatabányán az ország munkásszínjátszó csoportjainak többnapos találkozója. A századik kenyérgyár A győri Tervező Vállalatnál befejezték a századik kenyérgyár teljes tervdokumentációjának készítését. A gyár, amelyben naponta két műszakban 45 tonna kenyér süthető, Debrecenben épül majd fel. Az ország legnagyobb, 64 tonnás kapacitású kenyérgyárát ugyancsak Győrött tervezték. Ez utóbbi Miskolcon épült fel. Permetezés helikopterről Tokajhegyalján az idén alakult meg tizenkét tsz és tíz szakszövetkezet, valamint a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tarcali állomása és a tokajhegvaliai állami gazdasági borkombinát részvételével a Növény- védelmi Társulás. A résztvevők több mint ezerötszáz hektárnyi termőszőlőiét á nyáron első alkalommal permetezték helikopterről. A ..légi-védekezés” eredményeként . az idén gyakorlatilag nem pusztított a peronosz- póra a tokajhegyaljai zárt borvidéken. A társulás most újabb helikopter vásárlását határozta el. Egy mondatban — Kaposvárott a Falmiro Togliatti megyei könyvtárban tegnap délután megnyílt Dési Huber István festőművész emlékkiállítása. — Kopernikusz születésének ötszázadik évfordulója alkalmából a budapesti Lengyel Kultúra és Miskolc megvei város Művészeti és Propaganda Irodája rendezésében tegnap Kopemikusz- emlékkiállítás nyílt Miskolcon. a Kossuth Művelődési Házban. — Tegnap reggel elutazott Budapestről Bagur Rachman, a bangladesi Szolidaritási Bizottság főtitkára. aki a magyar Szolidaritási Bizottság vendégeként tartózkodott Magyarországon. — Ötödször rendezi meg ■Dunaújvárosban a Münnich Gimnázium' és Szakközépiskola - dr. Münnich Ferenci emlékhetet. m