Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-24 / 275. szám
I VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLER XXIV. évi. 275. sz. 1973. / KISZ a falun M indinkább városiasodik a hagyományos magyar íalu, fejlődő mezőgazdaság, megnonosodó ipar jellemzi, művelődési ház, könyvtár várja az érdeklődőket, mindenki bekapcsolhatja szabad idejében rádióvagy tévékészülékét. Ezek mind tények. Csak éppen a változást, fejlődést nem szabad összetéveszteni a városi és falusi körülmények azonosságával, amiről egyelőre azért nincs szó. Ezek a gondolatok a KISZ Központi Bizottságának legutóbbi ülésén is felmerültek. Az első adat, ami a fiatalok falun éiő rétege iránt kevéssé érdeklődőket is töprengésre kell késztessen: ma az országban a KISZ-korúaknak több mint fele falun él. Ugyanakkor a falusi KISZ-tagok száma &i összlétszám felénél jóval kevesebb. Amikor a KISZ VIII. kongresszusán a termelőszövetkezetekben dolgozó fiatalokról esett szó, arról, hogy az ifjúsági szövetségnek körükben nincs elegendő tekintélye, hogy számukra nem nyújt eléggé vonzó programot, több helyen csodálkoztak: „Miért a buzgalom, hiszen faluról elvándorolnák a fiatalok, mit akar ott a KISZ? S mondhattak példákat is az érdektelenségre, mert volt olyan község, melyben egyáltalán nem működött KISZ-szervezet. Azóta a reális felmérések tanúsítják, hogy az elvándorlás korábbi mértéke átmenetinek bizonyult. Ma már a faluról városba költöző fiatalok és a visszatelepülő ifjak — zömükben képzett mezőgazdasági szakemberek — száma nagyjából azonos. Azoknak sincs tehát igazuk, akik a falu elöregedésétől tartanak, de azoknak sincs, akik rövid időn bedül ugrásszerű fiatalodást, a gépesítés csodálatos következményét várják. Ilyen csoda nincs. Az utóbbi néhány évben u falun élő, dolgozó KISZ-korosztályúak sfima alig változott. Mi tehát a teendő? Megnyerni a meglevőket, megteremteni számukra a szervezeti formát, erősíteni az ifjúsági mozgalom tömegbefolyását falun. Körülbelül ilyen gondolatokat fogadott el a kongresz- szus is határozatában. A két kongresszus közti félidőben időszerű volt megvizsgálni: mi valósult meg az elképzelésekből? Az első, szembetűnő változás, hogy ma minden községben működik KlS^-szervezet! A termelőszövetkezetekben olyan ugrásszerűen növekedett a KISZ-tagok száma, amilyenre példa csak az ifjúsági szövetség újjászervezését követő hónapokban volt! A KISZ-szervezetek megalakulása természetesen az első lépés. A következő: vonzó program, tehetséges ifjúsági vezetők.' Honnan vegyék őket? A központi bizottsági ülésnek e kérdésben figyelemre méltó megállapítása volt. A* nevezetesen. hogy a nagyvárosi üzemek jelentős része foglalkoztat falun élő fiatalokat. Odáig már eljutottak a gazdasági vezetők, hogy a munkások közlekedését könnyítik, autóbuszt indítanak értük. Arra is van már példa, hogy a gyermekes anyák kérését figyelembe véve a gyár „beszállt” a községi bölcsőde-óvoda bővítésébe. Vajon nem természetes-e, hogy az üzemi KISZ-szervezet a gyár falain kívülre is pillantson1? Hiszen a gyári mozgalmi munka nem elégítheti ki azokat, akik munkaidő után hazasietnek falujukba. Érdemes utánuk menni, megnézni, miként töltik szabad idejüket. Milyen az a közösség, amelynek tagjai, miiven kérdések foglalkoztatják otthon dolgozó kartársaikat, akiktől nyilván nem szakította el őket a gyárban töltött napi nyolc óra. Az üzemi KlSZ-bizottsáeok ugyanakkor mozgalmi módszertani tapasztalatokat kínálhatnak. Természetes, hogy a nagyüzemi ifjúsági szervezetekben jóval több tanasztalat halmozódott fel, mint amennyit saiát kútfejükből meríthetnek a frissen szervezett, ezért még tapasztalatlan, KISZ- szervezetek. V • an még különbség a falusi és városi KlSZ-szer- vezetek lehetőségei között. De ezt a különbséget csökkenteni lehet, kelj is. A két kongresszus közötti központi bizottsági értékelés egyik lpgföbb tanulságának ezt tartjuk. Losonczi hazaérkezett at «a • r a n r afrikai ut*a Losonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsáhak elnöke tegnap hazaérkezett a Nigériai Szövetségi Köztársaságban, a Ghánái Köztársaságban, a Siera Leone Köztársaságban tett hivatalos látogatásról. Az Elnöki Tanács elnökével együtt visszaérkezett Szabó István, az Elnöki Tanács tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, Garat Róbert küülgyminiszter- helyettes, dr. Szálát Béla külkereskedelmi miniszter- helyettes, Lakatos Ernő, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának általános elnökhelyettese és Nagy Miklós, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese. A Ferihegyi repülőtéren fogadásukra megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Minisztertanács több tagja, dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács tagja, jelen volt a fogadáson Phil Ogwuazor, a Nigériai Szövetségi Köztársaság budapesti ideiglenes ügyvivője. Losonczi Pál a megérkezés után adott nyilatkozatában többek között elmondotta : — Először fogadtak Európából ilyen szintű küldöttséget a meglátogatott három nyugat-afrikai országban. Vendéglátóink nagyon sokszor aláhúzták ennek jelen-' tőségét, s azt, hogy először fogadják szocialista ország küldötteit. Nagyon hasznos eszmecseréket folytattunk a nemzetközi helyzet megítéléséről, kétoldalú kapcsolatainkról. Megkönnyítette tárgyalásainkat, hogy nézeteink csaknem minden kérdésben azonosak, vagy nagyon , közelállók voltak egymáshoz. Fontos államközi szerződéseket kötöttünk, s továbbiak előkészítésében egyeztünk meg. Hta: A tanyák Holnapja őrjárat a gyári boltokban I A nagy olajkrízis Világgazdasági hírek Értéke pénzben nem mérhető Szüretelő diákok Thália önkéntes papjai Nagyközségek népfronttitkáraiiiak tanácskozása Bencsik István főtitkár Sxolnokon (Tudósítónktól) Eszmecsere a Vízügy igazgatóságánál Több mint négyszáz újítás — Csaknem kétszáz szocialista brigád /Szolnok megye 18 nagyközségének népfronttitkárai tanácskoztak tegnap Szolnokon, a Hazafias Népfront megyei titkárságának székhazában. Az eszmecserén részt vett , Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. A tanácskozáson Oláh János megyei titkár tartott vitaindító előadást a mozgalom időszerű feladatairól. Hangsúlyozta, hogy a nagyközségekben több mint 143 ezer ember, a megye lakosságának 31,6 százaléka él. Ez a nagyságrend meghatározza a népfrontmozgalom feladatait is. A nagyközségeket a megalakulásuk óta eltelt három év alatt dinamikus fejlődés jellemzi, új ipari üzemek telepedtek le, megerősödött a munkásosztály. A nagyközségek általános fejlődését hatékonyan segítették és segítik ma is a népfrontbizottságok. Az önállóságukban, feladatkörükben megnövekedett tanácsokkal együttműködési szerződés alapján erősítették a kapcsolatokat, sokoldalúan közreműködnek mEMMMnMManmFMnn a faluépítési mozgalomban, eredményesen szervezik, mozgósítják a lakosságot az aktuális politikai, gazdasági feladatokra, a községfejlesz- «.tésre. A megyében, így a nagyközségekben is decemberben kezdődnek meg a tanácstagi beszámolók. Fontos feladat, hogy a népfront aktivistái segítsék a jó előkészítést, hívjanak meg minél több állampolgárt a tanácstagok munkájának értékelésére. a közös társadalmi számvetésre. Nem kevésbé fontos feladat a falugyűlések jó megszervezése. A községi fórumokon az idén elsősorban á szolgáltatások helyzetének vizsgálata, valamint az ifjúságpolitikai feladatok végrehajtásának elemzése szerepel napirenden. Szó esett a tájékoztatóban a tanyai népfrontcsoportok munkájának erősítéséről és más aktuális kérdésekről ' is. A bevezető előadást követő vitában többen mondtak véleményt és szót kért Bencsik István főtitkár is. Rövid felszólalásában felhívta a figyelmet a népfrontkongresszus határozataiban foglaltak következetes végrehajtására. Tanácskoztak tegnap a szolnoki vízügyigazgatóság szocialista brigádvezetői. Megszokott esemény ez a vállalat életében, ez az ösz- szejövetel mégsem egy volt a sok közül. Már csak azért sem, — mint erre az ott felszólaló Árvái István, a szak* szervezetek megyei tanácsa vezetőtitkára is emlékeztetett — mert Szolnok megyében innen indult útjára a munkások e nagyszerű mozgalma. Ma pedi* 185 brigád 1873 tagja tartozik ebbe a „kollektívába” uáluk. Az igazgatóság munkavállalóinak“ négyötöde. A tanácskozásnak olyan színfoltja is volt, amilyennel kevés vállalat dicsekedhet. A 330 emberből álló hallgatóságban ott ültek a feltalálók is. Éliás Lajos mérnök, a csemetekiemelő feltalálója és a KZM partbiztosító feltaláló csoportja. Nagy Illés igazgató beszámolójában az újítókedv olyan méreteiről szólhatott, amelyre szintén alig van példa. Az utóbbi 5'évben ötszáz- harminchárman 407 újítást nyújtottak be az igazgatóságnál, — ebben az évben is 77-et — 5 36 százalékát el is fogadták. Az igazgatóság örömmel vállalja, hogy nagy összegek kifizetésével ösztönözze a mozgalmat. Szurmay Ferenc például 75 ezer forintot kapott 1,5 millió forintos megtakarítást hozó ötletéért. S hogy egyaránt pezsgő a szocialista brigádok és az újítók élete azt az Is mutatja, hogy tegnap is sokai) akartak véleményt mondani. A megbeszélésre szánt időre való tekintettel azonban „csak” huszonnégyen kaphattak szót. Köztük a Tisza II. öntözőrendszer építőinek képviseletében B. Nagy Kálmán. Bejelentése Is közérdekű. hiszen arról szólhatott, hogy december 3l-e helyett, már november 7-re végeztek a munkával Kisújszálláson, s így korábban áttelepülhettek AbádSzalőkra, ahol most építik a Lenin Tsz öntözőrendszerét. B. Papp Iglek szolnoki szocialista brigádvezető felszólalása is érdekes volt, elmondta, hogy Szolnok jubileumára a brigád még a Bács- Kiskun megyei, lakitelki tagjai Is szívesen vállaltak társadalmi munkát. gnagiHEH 2Ű fülKttU g: — illllllilB ill DÚSÍTÁSOK T(1 DÚSÍTÁSOK Bsinnzs Dr. Carlos Rafael Rodriguez Budapestre érkezett Tegnap délután Budapestre érkezett dr. Carlos Rafael Rodriguez, a kubai kormány elnökhelyettese, a magyar— kubai gazdasági és műszakitudományos együttműködési bizottság kubai tagozatának elnöke, aki az együttműködési bizottság harmadik ülésszakán vesz részt. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács' elnökhelyettese, az együttműködési b izo ttsá g magyar tagozatának elnöke, valamint Floreal ■ Chomen Mediavilla, Kuba budapesti nagykövete. Elutazott az osztrák honvédelmi miniszter Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tegnap délelőtt hivatalában fogadta Kari Lütgendorf osztrák szövetségi honvédelmi minisztert. A baráti légkörben lezajlott találkozón résztvett Cziner* Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, és ott • volt dr. Friedlich Frölichsthal budapesti osztrák nagykövet is. Az osztrák honvédelmi miniszter tegnap elutazott hazánkból. Képviselők a közlekedésről A- magyar közlekedés nemzetközi tevékenységéről tárgyalt tegnap — Gyarmati János elnöklésével — az országgyűlés építési és közlekedési bizottsága. Az ülésén dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter tartott tájékoztatói. A miniszter tájékoztatójában egyebek között rámutatott : napjainkban szinte minden ország közlekedés- politikája — a miénk is — a belső szállítási igények kielégítése mellett különleges figyelmet fordít a nemzetközi személy- és áruforgalomra. Parancsolóan megköveteli ezt a nemzetközi munka- megosztás rohamos fejlődése, különösen a szocialista világpiac kiszélesedése, a gazdasági, kulturális kapcsolatok bővülése, az élet- színvonal emelkedése, a lakosság utazási és üdülési igényeinek növekedése, valamint az Idegenforgalom bővülése. Hasonlóan fontos szempont a népgazdaság de- „ vizamérlegének javítása. Mindezek a befolyásoló tényezők tükröződnek a nemzetközi forgalom növekvő alakulásában. Megalakult az ifjúsági kubok országos bizottsága Az ifjúsági klubmozgalom továbbfejlesztésére tegnap a KISZ Központi Bizottságának kulturális osztálya megalakította 1 javaslattevő, véleményező, tanácsadó testületet, az ifjúsági klubok országos munkabizottságát. A bizottságban résztvevő húsz KISZ-* és klubvezető, népművelő évek óta eredményesen tevékenykedik klubjában és a megyei ifjúsági klubtanácsokban. A testület feladata, hogy segítse az ifjúsági klubokban folyó eszmei, politikai nevelőmunkát, iképviselje az ifjúsági klubok érdekeit, javaslatokat dolgozzon ki a mozgalom továbbfejlesztésére. NIM-vezetők értekezlete A Nehézipari Minisztérium vezetői tegnap értekezletet tartottak, amelyen a i szocialista országokból behozott anyagok, késztermékek és beruházáshoz szükséges gépek importjának bővítési lehetőségeit vizsgálták meg. Megállapították, hogy tervszerűen, az előirányzottnak megfelelőén fejlődik a baráti országokból származó import. Családi ünnepek műsorainak seregszemléje A megyében jó szokássá vált, hogy kétévenként megrendezik a családi és társadalmi ünnepekre készült kultúrműsorok bemutatóját. Az idei, sorrendben a negyedik megyei bemutatót december 2-án tartják Tö- rökszentmiklóson. örvendetes, hogy a bemutatóra csaknem harminc művészeti csoport nevezett be, házasságkötési, névadó ün- nepségi és egyéb jellegű műsoraival. Társulás csatornaépítésre Tegnap délután a jászárokszállási nagyközségi tanács tanácstermében a szennyvízcsatomázó társulat alakuló közgyűlést tartott. A gyűlésen az a százöt lakos, illetve vállalati képviselő vett részt, akik a nagyközségi tanács indítványozására társulásos formában próbálják megoldani a település szennyvízcsatorna kiépítését. A 12 millió 500 ezer forint értékű csatornahálózat költségéből egy-egy lakosra hatezer forint jut. A tegnapi gyűlésen az alapszabályok rögzítésén túl megvitatták azokat az elképzeléseket, amelyeket az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság fog majd megvalósítani. Egy mondatban — A DÍVSZ és a KISZ nyilatkozatban ítélte “el a görög katonai kormány terrorját. ’ — Az Országos Béketanács meghívására tegnap Budapestre érkezett a román békebizottság küldöttsége. — Tegnap a munkaszervezés fejlesztéséről tanácskozott a bányaipari szakszervezet központi vezetősége. — Szocialista vállalat helye és szerepe a gazdasági növekedésben címmel dr. Wilcsek Jenőnek, az MSZMP Központi Bizottsága politikai akadémiájári a közelmúltban elhangzott előadása megjelent füzetalakban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. — Borsod megyei tanács az Idén mintegy tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást adott óvodaépítésre azoknak a településeknek, amelyek saját anyagi erejükkel is hozzájárultak az intézmények felépítéséhez. — Dr. Gosztonyi János művelődésügyi miniszterhelyettes vezetésével tegnap kormányküldöttség utazott Bukarestbe, az UNESCO európai oktatásügyi minisztereinek II. konferenciájára. %