Szolnok Megyei Néplap, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-28 / 253. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 1,— Ft Fiatalok számvetése M ozgalmas heteket él mostanában a KISZ. Egymást követik az aiapszervezeti vezetőségválasztó tag­gyűlések, az üzemi, járási, városi küldöttértekez­letek. Ez az idő a számvetések időszaka. A KlSZ-csopor- toktól kezdve a megyei bizottságig Szolnok megyében is mindenhol azt kutatják, hogy az eddigi eredményekre támaszkodva hogyan lehet még jobban, még magasabb színvonalon dolgozni. A megyében mintegy kilencvenezer KISZ-korosztályú fiatal él, s körülbelül egyharmaduk tagja az ifjúsági szer­vezetnek. Az arányuk csökkent, ez azonban korántsem je­lenti azt. hogy a KISZ befolyása ma kisebb a fiatalok körében, mint régebben. A közömbösek, a csupán formális KISZ-tagsággal rendelkezők nélkül mozgékonyabbak, aktí­vabbak lettek az alapszervezetek, javult munkájuk szín­vonala, s nagyobb hatást tudnak gyakorolni a munkahelyek. Iskolák valamennyi fiataljára. A KISZ VIII. kongresszusa a korábbiaknál jobban rá­irányította az ifjúsági szervezet figyelmét a fiatalok egyes rétegei körében végzett munka fontosságára, e rétegek sajátosságainak, igényeinek messzemenő figyelembe véte­lére. A KISZ-kongresszus ilyen értelmű határozata össz­hangban a párt Közoonti Bizottságának ifjságpolitikai állásfoglalásával, az ifjúsági törvénnyel és az azt követő konkrét intézkedésekkel megteremtette az alapot a ko­rábbinál színvonalasabb munkához Az élet minden terü­letén bátrabban, céltudatosabban építenek az ifjúság tár­sadalmi. politikai aktivitására. Ez fokozott követelménye­ket is jelent, de a két év tapasztalatai meggyőzően bizo­nyítják, hogy a fiatalok többsége képes megfelelni e na­gyobb követelményeknek is. A vezetőségválasztó taggyűléseken részt vett munka­helyi vezetők szinte mindenhol egyértelmű elismeréssel nyilatkoztak a fiatalokról. A jó munka eredményeként egyre több fiatal kerül a vezetésbe, s ma már egyáltalán nem ritkaság például a huszonéves osztályvezető, aki a lee- felelősségteljesebb munkakörben is képes megállni a helyét. Javult a fiatalok közéleti aktivitása is. Egyre nagyobb számban vannak jelen a választott párt-, állami, társa­dalmi és tömegszervezetekben. Az 1971. évi szakszervezet* választásokon például a megyében majdnem ötezer fiatalt választottak meg különböző tisztségekre. A fiatal tanács­tagok aránya átlagosan húsz százalék körül van. s bár még mindig nem érte el az optimális szintet, a korábbi ará­nyokhoz képest, szinte minden tanácsban számottevő a2 emelkedés. A Hazafias Népfront különböző szintű szerveibe hétszáztizenkét fiatalt választottak, ez a tisztségviselők hu­szonhárom százaléka. Majdnem kétezer KTSZ-tag egyúttal tagja az MSZMP- nek Is Ezekre a fiatalokra különös felelősség hárul, hiszen munkahelyükön, az ifiúsági mozgalomban, sőt az élet min­den területén úgy kell helytállniuk, hogv társaik számára példát, mércét jelentsenek A vezetőségválasztó taggyűlések tapasztalatai szerint ezek a fiatalok megfelelnek a köve­telményeknek. s közülük sokan különböző KISZ-funkciók- bán közvetlenül is részt vesznek a kisebb-nagvobb közös­ségek formálásában, irányításában, a KISZ kommunista jellegének erősítésében. S zínesebb, értékesebb lett az elmúlt két évben a KISZ munkája. Az alapszervezetekben mindenhol beszámoltak a szaporodó, mind nagyobb érdek­lődést keltő rendezvényekről, a társadalmi munkaakciókról, melyek igen értékes hozzájárulást jelentenek a városok, községek gyarapodásához Ezek a konkrét tettek, külön- külön gyakran nem is tűnnek túlságosan jelentősnek. Együttesen azonban hatásuk óriási. A szocialista munka­versenyben a brigádmozgalomban, a védnökségvállalásban, a társadalmi munkában, a szakmai és politikai oktatásban megyénkben is fiatalok tízezrei vesznek részt. Mindez azt bizonvítja hogv megyénk ifjúsága megfelelően kiveszi részét a gazdasági és társadalmi fejlődésünk meggyorsítá­sáért végzett munkából s a mai és korábbi generációk leg­jobbjainak méltó örököse lesz. B. A. Tiszafüred a hazai aiuiwmumoyartás kózpoui/a (Tudósítónktól) Az Alumíniumgyár Tisza­füredre telepített gyáregysé­ge lett a hazai alumínium­edény gyártás központja. Eb­ben a hónapban befejeződött a gyártósor 1970 óta tartó letelepítése a budapesti anyaüzemből a korszerű fü­redi gyáregységbe. Ma már a Magyarországon gyártott különböző méretű lábasok, fazekak, tea- és tejeskannák. ételhordók 90 százaléka ké­szül ebben az üzemben. Az év első háromnegyedében 40 millió forint értékű korszerű, világszínvonalú termékeket állítottak elő. amelynek 80 százalékát exportálták, öt világrész több tucat állama vásárolja az ízléses formá­ban. szép kivitelben készülő „magyar ezüst” edényeket. A külföldi vásárló partnerek számát az afrikai államok, valamint az NSZK. Hollan­dia Dánia is gyarapította. A megye állami gazdaságaiban Befejezés előtt az őszi vetés és betakarítás Szolnok megye állami gaz­daságaiban a finiséhez érke­zett az őszi munka, ezen a héten befejezik az őszi ve­tést és az őszi betakarítást is. őszi búzát több mint 21 ezer hektáron tesznek földbe az idén; már 19 000 hektáron ké­szen vannak ezzel a munká­val. Sőt. a mezőtúri és a nagykunsági gazdaság már túl is van a vetésen, és az utolsó hektárokat járták a gépek a szolnoki és a kar­cagi gazdaságban is. Hasonlóképpen jól halad­nak a betakarítással is. A cu­korrépát már mind az 1700 hektáron felszedték, sajnos, csak 300 mázsás az átlagter­més a nagv szárazság követ­keztében. Befejezték a rizs betakarítását Is. 4300 hektá­ron, 26 mázsás átlagtermés­sel. Végzett a kukoricatörés' sei a törökszentmiklósi és a szolnoki gazdaság, — de az egész megyében már csak 8 százaléka töretlen a kukori­cának az állami földeken. Folylalfa munkáját a béke-vi á^ion^pesszits Tegnap reggel plenáris üléssel folytatta munkáját a békeerők moszkvai világ- kongresszusa. A tanácskozá­son felváltva elnökölt Hertta Kuusinen és Eleonóra Rom­berg. Az ülés elnökségében foglalt helyet Nagy Mária, az MSZBT főtitkára, a ma­gyar küldöttség tagja. A kongresszus résztvevői először a közel-keleti hely­zettel foglalkoztak. Ezt. követően McBride. a békefórum nemzetközi elő­készítő bizottságának alelnö- ke bejelentette, hogy üdvö­zölte a békekongresszust — Ceausescu. az HKP főtitkára, a román államtanács elnöke, valamint Senghor. szenegáli köztársasági elnök. Ezután Romesh Candra is­mertette a kongresszus ösz- sz.ekötő bizott^á-ának péntek esti ülésén kidőleozo't javas­latát. amely szerint a béke­fórum bizottságainak ülései hétfő délig tartanak. A prog­ram szerint hétfőn találkoz­nak egymással a kongresszu­son résztvevő szakszervezeti vezetők, egyházi személyisé­gek. valamint ifjúsági, nő­mozgalmi és más szaktanács­kozások lesznek. A béke­kongresszus jóváhagyta az összekötő bizottság indítvá­nyát. Ezután Vasco Cabral. Bissau-Guinea Köztársaság gazdasági minisztere kapott szót. aki a gyarmatosítás és a faj üldözés elleni harccal foglalkozó bizottság nevében szólalt feL Tomas Travnicek (Cseh­szlovákia) a gazdasági és tu­dományos-műszaki együtt­működési bizottság, Herve Basen (Franciaország) pedig a békefórum kulturális bi­zottsága nevében szólalt fel. A tegnap délelőtti ülésen szólalt fel Cola Draaoicseva. a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tag­ja. valamint Hugo Daniel a brazíliai béketanács képvise­lője. Jtla Újra a vásárcsarnokban Munkáscsatorna & A humanizmus korunkban Már nem kísérlet* ☆ Irodalmi összeállítás Ür Külpolitikai magazin A tanács és a sport Készül a nagy „ütőér”. Korábban hírt adtunk arról a 220 millió forintos beru­házásról, amelynek megvalósítása az ÄFOR szajoli bázistelepén az idén kezdődött J A Varga János telepvezetőtől kapott információ szerint ez az összeg már 307 i <11 ió forintra emelkedett. A beruházás az olefin program szerves része. Százhalombattától Szajolon keresztül I.eninvárosié a különböző üzemanyagok szállítására vezeték énül. Ez a vezeték a szajoli bázistelepet is — amely újabb nagy befogadóképességű táro­lókkal bővül — ellátja majd különböző hajtóanyagokkal. A nagy „ütőérnek” nevezett országos hálózat építése megkezdődött. Az ÄFOK és_ a kivitelező Mátravidéki Szénbányák dolgozói közös összefogással fektetik a 329 milliméter átmérőjű vezetéket, amelynek Százhalombattától Szájéiig húzódó szaka­sza november Tre készül el, és ezzel biztosítani lehet a terület téli fűtő-, valamint üzemanyagellátását. Képünk Tószeg mellett készült, ahol fektetik és heeesztik a cső­vezetékeket, (Fotó; Nagy Zsolt) HÍRFk OTüíEfl TASOK HÍRE Apró Antal látogatása Bács-Kiskun megyében Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja. az Országgyűlés elnöke kétnapos látogatóst tett Bács-Kiskun megyében. Kecskeméten dr. Horváth István, a megyei pártbizott­ság első titkára és dr. Gaj- dócsi István, a megyei ta­nács elnöke fogadta és tá­jékoztatta az alföldi megye életéről. A városházán dr. Körös Gáspár, a tanács el­nöke informálta a vendéget a megyeszékhely fejlesztési tervéről A program a Fém­munkás Vállalat kecskeméti gyárában folytatódott, ahol Horváth János igazgató is­mertette a gyár üzemszerve­zését. termékeit. Apró Antal ezután munkásgyűlésen ta­lálkozott a vállalat dolgozó­ival, szocialista brigádtagjai- vaL A látogatás szombaton a megye déli részén folytató­dott — az ország legna­gyobb szőlőtermelő állami gazdaságát, a kunbajait, ke­reste fel Apró Antal a házi­gazdák kíséretében. Dr. Ajtai Miklós és Peter Walker zárótárgyalásai Dr. Ajtai Miklós, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se. az OMFB elnöke és Pe­ter Walker angol kereske­delem és iparügyi csúcsmi­niszter tegnap tartotta záró­tárgyalásait a Parlamentben. Áttekintették a budapesti tárgyalások eredményeit, s egyetértettek abban, hogy mindkét ország számára hasznos a gazdasági kapcso­latok továbbfejlesztése. Kü­lönösen az ipari kooperáció bővítését tartják hasznos­nak, mert ennek segítségé­vel a kereskedelmi forgal­mat is kiegyensúlyozottabbá tehetik. Szovjet akadémiai küldöttség Magyarországon A Magyar Tudományos Akadémia vendégeként há­romhetes tanulmányútra ha­zánkba érkezett E. I. Ka- pusztyin, a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiája Köz­gazdaságtudományi Intéze­tének igazgatója. I. I. Orlik- Garlik. a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiája Szoci­alista Világgazdasági Inté­zetének helyettes igazgató­ja. L. Sz. Jagodovszkij, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Szocialista Vi­lággazdasági Intézetének osz­tályvezetője és R. G. Kara- gedov. a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiája Novo- szibirszki Ipargazdasági és Szervezési Intézetének osz­tályvezetője. A szovjet delegáció többek között a magyar szocialista tervgazdaság fejlődését, a népgazdaság irányítását és tervezését tanulmányozza. Megszépült a jászladányi művelődési ház Befejeződött a jászladányi művelődési ház felújítása. Az elmúlt három hónap alatt 200 ezer forint költ­séggel korszerűsítették a villamos berendezést. A munkát a helyi ipari szövet­kezet végezte. Az ifjúsági klub tagjai hatezer forint értékű társadalmi munká­val a felszerelések felújítá­sából vették ki a részüket. Az ünnepélyes megnyitón a Déryné Színház délután a gyerekeknek a „Peti és a róka”, este pedig a felnőt­teknek a „Kilépek a törté­nelemből” című darabot mu­tatta be. Magyar—cseh szlovák bőr-, cipőipari együttműködés Budapesten véget ért a magyar—csehszlovák köny- nyűipari állandó munkacso­port VI. ülésszaka, amelyen Pesti Ernő és Jozef Kopca miniszterhelyettesek vezeté­sével megvitatták a két or­szág könnyűipari együttmű­ködésének alakulását a gyártás-szakosításban és kooperációban. Az ülésen határozatot hoztak a bőr- cipőipari munkacsoport ala­kítására A munkacsoport javaslatokat tesz majd a bőr-cipőipari együttműkö­désre. A csehszlovák dele­gáció tegnap utazott el Bu­dapestről. Küldöttértekezlet Jászapátiban Jászapátiban, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség községi bizottsága tegnap tartotta községi KISZ-küldöttértekezletét. A művelődési otthonban meg­rendezett értekezleten elő­adás hangzott el a KISZ VIII, kongresszusa határo­zatainak végrehajtásáról. Nagy érdeklődés kísérte azt a beszámolót, amely a KISZ-bizottságnak és a nagyközség KlSZ-alapszerve- zeteinek az előző választá­sok óta végzett munkájáról adott számot. Az értekezlet következő napirendjén ke­rült sor a KISZ-bizottság, valamint a felsőbb KISZ- értekezleten résztvevő* kül­döttek megválasztására és a felsőbb szerv tagjainak ajánlására. Egy mondatban — Az utóbbi évek egyik legnagyobb beruházási prog­ramja kezdődött az idén Ba­ranya i mezőgazdaságában: 150—200 tnilHió forintos költséggel szárítóüzemet épí­tenek a termelőszövetkeze­tek és az állami gazdaságok. — Madách Imre születé­sének 150. évfordulója alkal­mából tanulmánykötet je­lent meg a Nógrád megyei múzeumok igazgatóságának gondozásában. — A Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság, a KISZ Köz­ponti Bizottságával és a Miskolc megyei városi ta­nács Művészeti és Propa­ganda Irodájával közösen november 4—5—S-án Mis­kolcon rendezi meg az orosz­szovjet költészet és próza fesztiválját. — Felavatták Bányai Kor­nél költő síremlékét a szol­noki temetőben. — Szombaton Gyulán be­fejezte munkáját a Magyar- országi Románok Demokra­tikus Szövetségének IV; kongresszusa. — Budapesten7 Vasas Láng—Szabó L. SE 2:1, a, labdarúgó NB U-ben.

Next

/
Thumbnails
Contents