Szolnok Megyei Néplap, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-21 / 247. szám

ÍVn. október 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 fáklya világa Reggelente a Tiszazug Bünden nagyobb falujából elindul egy-egy autóbusz, körbejárja a homokbuckák között sorjázó kisebb tele­püléseket. Viszi a gyereke­ket „Kunszentre”, az isko­lába. Ezek a járatok nem Igen késnek, nyolc óra előtt beérnek a járási székhelyre. A „gimnazista járat”, ' — így emlegetik. A klasszicizáló homlokza­tú, kissé felemás stílű épü­let 17 éve várja *a gyereke­ket, a homok, meg a ne­héz sziki föld fiait. Harmadik évében tipegett B kunszentmártoni gimnázi­um, amikor az épület, amely magánviselte a szük­ség nyomait, hajlékot adott a Tiszazug legmagasabb szintű iskolájának. Bejár a gyerek „Kun­szentre”, így mondják a környékbeliek, s úgy ér­tik, hogy a József Attila gimnáziumban tanul a fi­uk, vagy a lányuk. Hang­súllyal mondják. Érthető, hiszen gyökeres életforma (változást jeleznek, — ta­lán akaratlanul is. Ott voltam amikor a 17 |éwel ezelőtti gimnazisták birtokba vették az új épü­letet. Volt nagy öröm, hi­szen addig itt, ott, alkalmi tantermekben tanultak. Mi­re is emlékszem még? A, tiszta szép tantermekre, meg az új padokra. Olyan volt az iskola, — mint min­den akkori új épület: tisz­ta, de rideg. Amikor elmondtam mind­ezt dr. Görög József igaz­gatónak megmosolygott. Egy kulcscsomót vett elő és hívott: nézzük... Nézzük, milyen most. Először a kémiai labora­tóriumba mentünk. Nem előadóba, — laboratórium­ba. Minden gyereknek kü­lön munka asztala van, szekrénye, benne a kísérte-, tekhez szükséges eszközök, vegyszerek. A falon elek­tromossággal vezérelt szem­léltető eszközök. A laikus felnőtt számára megfejthe­tetlen talányok. A tiszazugi diákok értik a nyelvüket... A folyosó túlsó oldalán a fizikai laboratórium, az épület másik felén a nyel­vi laboratórium, a biológiai előadóterem. Mellettük a szabadpolcos ifjúsági könyv­tár — nyolc ezer kötet könyve van az iskolának — Odébb a társadalomtudp- mányl előadó. Mindenhol, ahol kell, diavetítő, epidi­aszkóp, keskenyfilm vetítő­gép, magnetofonok, lemez­játszók ... Nem sérteni akarom a múltat: öreg egyetemem fa­lai között még álmodni ,se mertünk ilyen laboratóri­umokról, előadó termekről. Az iskola vonzó hatásáról már szóltam. De milyen a kisugárzása? Fáklya-e a fák­lya, s meddig világít? Klincsik János tanár — több mint tizenöt éve tanít Kunszentmártonban — a természettudományos mű­veltségű emberek egyszerű, de a legbonyolultabb té­nyezők között is összefüg­gést találó logikájával úgy válaszolt jelképrendszerem­re: — Bemegyek a gyógyszer> tárba, így köszönnek: „Jó napot, tanár úr”. Volt nö­vendékeink. Kimegyek va­lamelyik környékbeli szö­vetkezetbe, az agranómus- nak osztályfőnöke voltam, az elnöknek biológiát, ké­miát tanítottam. Bárhová is megyek a járásban, min­denhol megszólítanak: em­lékszik, tanár úr... Persze, hogy emlékszem. A tanár életéből egy kicsi mindig ott marad a tanítványainál. Hozzáteszem: a jó tanár életéből. Az igazgató néhány fris­siben érkezett levelet tesz elém: „ örömmel értesítem a Gimnázium Tisztelt Ta­nári Karát, hogy orvossá avattak és a János-kórház belgyógyászati osztályán dolgozom”. Aláírás. Egy volt tanítvány. Másik le­vél: Tisztelt Igazgató Ür! Felvettek a drezdai tudo­mányegyetemre. Először is önökkel, régi tanáraimmal osztom meg örömemet”. Aláírás. Egy volt tanítvány. Jönnek a köszönő levelek mindenfelől. Az iskolának évenként — átlag szám! — kétszáznyolc­van tanulója van és az „öreg diákok”, a dolgozók gimnáziumában, ezerhétszáz- hatvanan az elmúlt húsz év alatt. Jelenleg tizenhét ta­nár működik a tantestület­ben, összesen 120 túlórában tanítanak, mert nevelőhiány van. Miért? Magyarázható is, — meg nem is. Az élet által megcáfolt szemlélet, hogy a pedagó­gus a nemzet napszámosa. Ez már rég a múlté. Min­den tanárnak megfelelő la­kása van, jónéhányan pe­dagógus kölcsönnel építke­zett, sőt a megyei tanács is vásárolt lakást pedagó­gusnak, új gépkocsitulajdo­nosok vannak a tantestület­ben. Részt vesznek a. tanácsok, a község, a járás vezető­szerveinek munkájában. Ket­ten járási pártbizottsági tagok, az iskola igazgató helyettese, Dobrosi Dénes pedig a nagyközségi ta­nács végrehajtó bizottsá­gának tagja, míg mások egyéb társadalmi funkciót töltenek be. A közéleti megbecsüléssel tehát nincs baj, — noha a tantestületben van olyan vélemény is, hogy a néve­lők méginkább részt ven­nének a szellemi élet for­málásában, ha erre több le­hetőséget kapnának. A nagyközségben viszont olyan hangok is hallatsza­nak, hogy a gimnáziumi ta­nárok nem fejtenek ki elég társadalmi tevékenységet. Nem vagyok hivatott arra, hogy eldöntsem ezt a vitát, de az a véleményem, hogy ha a gimnázium ne­velői az eddigieknél is töb­bet tesznek a magasszintű közoktatás, a szocialista ne­velés érdekében, akkor a legtöbbet adják amit a pe­dagógusok tehetnek a tár­sadalom érdekében. Az ő munkájuk is benne lesz abban, ha Kunszentmárton a városokkal azonos vonzó­Zutflói kórus Szolnokon Á fővárosi kerület. Zugló dalosait látta vendégül me­gyeszékhelyünk Dénteken es­te a Ságvári Endre megyei Művelődési Központban. A Telefongyár férfikórusa közel húsz számból álló másfél órás változatos, nagysikerű hangversenyt adott a főként munkásfiatalokból álló kö­zönségnek. A műsor első részében mozgalmi — és .munkásdal feldolgozásokat hallottunk, melyek közül kiemelkedett a lendületes, katonás határo­zottsággal előadott Sosztako- vics mű. a Vörös Zászló és az Észtországból „hozott” Föld és tenger című szerze­mény. Ez utóbbit az együttes Szolnok testvérvárosában Tallinnban 1966-os vendég­szereplése alkalmával tanul­ta meg. Külön meglepetés volt a pénteki estén a vendégek ki­tűnő tolmácsolásában opera­részleteket hallani. hatással bír majd a kezdő pedagógusok számára Et­től, mi tagadás, még mesz- szi vagyunk. De állandó és előremutató változásban van az egész táj élete. Megragadt bennem egy kép. Az igazgató, azt mond­ta, hogy új padok kellené­nek. Miért, néztem rá cso­dálkozva, hiszen majdhogy újaknak látszanak még a régiek Is? Kinőtték a gye­rekek. Hát, igen, nőnek! — mondtam. Nem, nem úgy kell érteni. A gyerekek na­gyobbak — azonos életkor­ban — mint voltak. Szellemiekben is megnőtt a táj embere, s ebben je­lentős része van a húszéves iskolának. Nem mindig op­timális még a tantestület munkája, a körülmények sem mindig a legkedvezőb­bek, van bőven javítani va­ló, — de hol, az élet me­lyik területén nincs? Ér­heti az iskolát ilyen, vagy olyan jószándékú bírálat, — ahogy dicséretet is kap — de az bizonyos, hogy szándékában mindig nemes fáklya lobog a Körös-part­ján, s messzire világíthat a fénye. Megmutatták a tanárok a most készülő pinceklubot. Elnézést, először azt hittem, hogy ők jobban örülnek az igen szépnek, praktikusnak ígérkező klubnak, mint a gyerekek. Azután beszélget­tem az iskola tanulóival is, és most már úgy gondolom, a tanárok a gyerekek örö­mének örülnek. Jó lesz a klub, mondja az igazgató, lesz hely ahol az .öreg diákokat is fogadhat­juk, akik vissza-vissza-láto- gatnak az iskolába. Kicsi lesz ez, mondtam. Nem a... hisreu két nagy szo­ba, három kisebb, igy az igazgató. De iíúsz év múlva, ami­kor csaknem az egész Ti­szazug és környéke ennek az iskolának lesz az öreg­diákja! Bár úgy legyen, — mond­ta —- s ebben is egyet ér­tettünk. A múzeum falain túl KATAI MIHÁLY ZOMÁNC­KÉPEI TISZAFÜREDEN A múzeumi hónap pezsdü- lést jelentett Tiszafüred kul­turális életében is. A külső­ségeiben megszépült Kiss Pál Múzeum egyre jelentő- i sebb szerepet tölt be a járás kulturális életében. A Hor­tobágyi Nemzeti Parkot is­mertető vándorkiállítást pél-‘ dául több községben bemu­tatják. Más jelek is arra val­lanak, hogy az intézmény vonzásköre egyre inkább ki­terjed a múzeum falain túl­ra, intenzívebbé válik, mind­inkább kiteljesedik közmű­velődési célokat szolgáló munkája. Sokrétű feladat megoldását jelenti ez. A honismereti tá­jékoztatás érdekében például a szocialista brigádok között Múzeumi Leveleket osztot­tak szét, külön felhívta fi­gyelmüket a helyi vonatko­zású cikkekre. Füvessy Ani­kó múzeumigazgató ezernyi Tiszai Lajos Kátai Mihály zománcképe tennivalója közben is megkülönböztetett gondot fordít az „utánpótlásra”. A szakmunkástanulóknak a m est érkép zésről, valamint a régi céhes iparról tartott elő­adást, az úttörő honismereti szakköröknek pedig néprajzi tárgyak gyűjtésével járó ve­télkedőt szervezett. A fiata­lok igen dicséretes gyűjtés­sel gazdagították a múzeum anyagát A Kiss Pál Múzeumnak az újra törekvő, a szokványos­tól eltérő, a közönség érdek­lődésére méltán számot tartó fáradozásának bizonyítéka Kátai Mihály festőművész zománcképeinek: tegnap meg­nyílt kiállítása. Tanúlsággal is szolgál ez a kiállítás. Nevezetesen azzal, hogy figyelemre méltó kiál­lítást nemcsak Budapesten lehet rendezni, a vidéki váro­sok és községek is tevékeny szerepet játszhatnak a kép­zőművészeti kultúra terjesz­tésében. — sb — Furcsa jubileum Jákóhalmán Ki lesz a harmincegyedik igazgató? A művelődési ház zárva. Hiába kopogtatok, nem nyí­lik ajtó. A biztonság kedvéért még végigzörgetem az abla­kokat, de az eredmény ha­sonló. Mindez persze már nem meglepetés. Ugyanígy jártam előző nap, sőt egy héttel korában is. Jászjákó- halmán csak a művelődési ház előcsarnokáig jutottam. Az ajtó zárva volt. 11! !7I ’.i A hatodik még ismeretlen A „tényállás” száraz, rövid sorokban ismertethető: Ez év április 30-án Fodor István, az ‘ intézmény addigi igazgatója, bár munkájával mindenki elégedett, felmond. Megma­rad ugyan jákóhalmi lakos­nak, de dolgozni ezután a jászberényi városi-járási könyvtárba jár. Utóda, ideig­lenes megbízással Váradi Zoltán, idős, nyugdíjas peda­gógus lett. Az intézmény munkája ettől kezdve csak a legszükségesebb feladatok el­végzésére korlátozódik. Egy hónap múlva, június elsejével munkába lép az új Cikkünk n/omán Nem szolgálja a kitűzött célt címmel tegnapi számunkban bíráló megjegyzéseket fűz­tünk egy rosszul sikerült ju­bileumi kiadványhoz. Kifogá­soltuk A 900 éves Szolnok ipara című könyv ténybeli tévedéseit. pontatlanságát, valamint minősíthetetlenül alacsony színvonalú szövegét, szerkesztését. A felelőst ke­resve feltettük a kérdést, mi­ért magánszemély a kiadója, s a városi tanács illetékesei mennyiben vállalnak felelős­séget a könyvért. Cikkünkre példás gyorsasággal válaszolt Barta László a Szolnok városi Tanács elnöke. Válaszát az alábbiakban ismertetjük: „A városi tanács korábbi elnökhelyettese a Jubileumi Ünnepségeket Előkészítő Ipa­ri Szakbizottság elnökével együttesen 1972. május 5-én megkereste,a Magyar Hirdető Vállalatot és felkérte, hogy a Szolnok város területén mű­ködő ipari vállalatok, üzemek, gyárak életéről reprezentatív kiadványt jelentessen meg. Szándékuk szerint a jelzett kiadvány elsősorban reklám­célokat szolgál, nem pedig tanulmányt a város inarának kialakulásáról, fejlődéséről és mai állapotáról. Ezért a könyv megjelentetését a Ma­gyar Hirdető gondozására bízták. A városi tanács korábi el­nökhelyettese és a Jubileumi Ünnepségeket Előkészítő Ipa­ri Szakbizotság elnöke felhí­vással fordult az üzemek, vállalatok igazgatóihoz, hogy a kiadvány eredményes elő­készítése érdekében közremű­ködésükkel segítsék ezt a munkát. A kiadvány ennek megfe­lelően nem a városi tanács, illetve a Jubileumi Ünnep­ségeket , Előkészítő Ipari Szakbizottság gondozásában jelent meg 1973, február hó­napban. A kiadvánnyal kap­csolatos lektorálási, összeál­lítási, kiadási feladatok és kötelezettségek a Magyar Hirdetőre hárultak. A városi tanács a kiadáshoz anyagilag nem járult hozzá, abból egyetlen példányt sem ren­delt. Hozzánk is néhány, csu­pán tiszteletpéldányként ju­tott el. A kiadványt mi sem tartjuk méltónak Szolnok város iparának bemutatásá­ra. A könyv kiadásával kap­csolatban az újságcikkben felvetett problémák kivizsgá­lását a városi tanács és a Jubileumi Intéző Bizottság részéről is szükségesnek tart­juk, ezért felkértem a Szol­nok megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnökét a vizsgálat lefolytatására.” ☆ A vizsgálat eredményéről olvadóinkat tájékoztatni fog­juk. Szerkesztőség igazgató, Szabó Erzsébet. Augusztus 20-án általános meglepetésre (?) távozik, még a faluból is elköltözik. Né­hány nap bizonytalanság után a községi tanács Mézes An­nát, az általános iskola egyik pedagógusát bízza meg, hogy tiszteletdíj fejében vezesse a ház szakmai munkáját. Mézes Annát közben fel­vették a pedagógiai főiskola levelező tagozatára. A tanu­lás és a másodállás együtt sok, ezért ő is lemond. „Sze­rencsére” akad újabb vállal­kozó, Deszpoth Imréné óvó­nő. Ez évben már ő az ötö­dik; 1950, a művelődési ház fennállása óta pedig a har­mincadik igazgató. Jákóhal­mán „jubilálnak” tehát, bár ezért különösebb elismerés aligha jár. Sajnos Deszpothné még nem zárja a sort. A megüre­sedett állást a szabályoknak megfelelően meghirdették a Művelődésügyi Közlönyben. Két jelentkező már van — egyik sem szaképzett — dön­tést majd a tanácsülés hoz. A hatodik, azaz a harmincegye­dik igazgató személye egyen­lőre még ismeretlen... Egy aprócska, de nem je­lentéktelen információval még tartozom. A jászjákó- halmi művelődési ház Szol­nok megye színeit képviselve benevezett a kiváló művelő­dési otthon címért folyó or­szágos pályázatra. Hogyan látják a helyzetet a község vezetői? „Homá’yos“ lávo*á* Terjéki István, a jászjákó- halmi Községi Tanács V. B. titkára: — Már a harminca­dik igazgató lenne? Nem tu­dom, én nem számoltam. Igaz. a függetlenítés előtt gyakran cserélődtek az embe­rek. Fodor volt az első, aki már nem tiszteletdíjas volt. Hogy miért ment el? Egész­ségügyi okokra hivatkozott, nem álltuk útját. Szabó Er­zsébet távozása után meg­hirdettük az állást, eddig két jelentkező akadt. Ami a pá­lyázatot illeti, kicsit elhamar­kodott volt a benevezés, utó­lag persze már késő bánni. Abban bízok, hogy végre olyan embert találunk, aki hosszú időn keresztül, becsü­letesen elvégzi majd munká­ját. Bár az az 1800 forint, amit fizetni tudunk, nem nagyon csábító... Borics Gyula, az általáhos iskola igazgatója: — Hát persze, hogy tudok a változásokról. Még az isko­la munkájában is érezteti hatását. Az együttes közmű­velődési feladatok most mind ránk várnak. Igaz, rosszabb is lehetne a helyzet. Szerencsém a szakkörök vezetői igyekez­nek pótolni az igazgató hiá­nyát. Mert egy, esetleg két hónapig igazgatni az annyid mintha az illető hozzá se kez­dett volna. Itt az iskolában ez elképzelhetetlen. Ügy vé­lem, nincs minden rendben a közművelődés helyi, tehát községi rangjával. Annyit Ígérhetek, hogy az új igaz­gatót a tantestület minden tagja segíteni fogja. Szeret­nénk, ha végre rend lenne. Varga Lajos, a községi pártbizottság titkára:' — Most itt állóink műve­lődési házzal, igazgató nélkül. A hely betöltése számunkra létfontosságú. Hogy talá­lunk-e megfelelő utódot? Na­gyon remélem. Igaz. a köve­telmények^ rendkívül maga­sak, s az anyagi-erkölcsi el­ismerés mintha nem volna arányban ezzel. Több megbe­csülést, gondoskodást érde­melnének népművelőink. És főleg több segítséget a köz­ségtől. Kiss Antal, a jászberényi Járási Hivatal népművelési felügyelője: — A művelődési ház igaz­gatók jövés-menése nem já­kóhalmi „találmány”. Az okokat elsősorban a munka­kör sajátosságai szolgáltat­ják. Közismert, hogy az igaz­gatók túlnyomórészt fiatalok, akik gyakran szakképzettség, szakmai gyakorlat és megfe­lelő élettapasztalat nélkül ke­rülnek vezető beosztásba, s egy-egy balsikernek néha túl*, zott jelentőséget tulajdoníta­nak. Igaz viszont az is, hogy tanácsaink a legjobb szándék mellett sem tudnak kellő energiát fordítani a közmű­velődési munka irányítására, összehangolására, vagy éppen ellenőrzésére. É kettősség okozta a jákóhalmi fluktuá­ciót is, annak ellenére, hogy a tanácsi vezetők kádermun­kája megfelelő volt. Megoldás ? A nyilatkozatok önmagu­kért beszélnek. Kirajzolódnak az igazgatók távozásának okai és itt-ott megfogalmazó­dik már az is: hogyan, mi­ként lehetne ezt a munkát a jövőben másként, az eddigi­nél nagyobb gonddal végem i. Remény van tehát arra. hogy megszűnik végre a vándorlás és helyreáll lassacskán majd a művelődési ház hajdani szakmai tekintélye. A furcsa „jubileum”, úgy tűnik, jó figyelmeztetőnek bizonyult Sainos, a jákóhalmi ügy nem egyedülálló megyénk­ben. Az utóbbi években valóságos népvándorlást tapasz­taltunk a népművelők kő ében. Hogy miért? — Talá­lóan indokol Varga Lajos, a láfeóbalmi pártbizottság tit­kára: ,.A követelmények magasak, s az anyagi, erkölcsi elismerés mintha nem volna aránvban ezzel.” Nagyon sok községben a vezető testületek és az értelmiségiek segítsége is elmarad. A népművelők letelepedését sem támogatják úgy, mint a pedagógusokét. És amfg rm'nd0zek nem vál­toznak, addig számolni lehet a népművelő’- »-óndobásával. Hérész Dezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents