Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-29 / 228. szám
Kádár János hazaérkezett Finnországból Közleményt adtak ki a tárgyalásokról Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és felesége tegnap délután hazaérkezett a Finn Köztársaságban tett baráti látogatásáról. Ugyancsak megérkezett a Kádár János kíséretében levő Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője, és Nagy János külügyminiszter-helyettes. Fogadtatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Ben- kci András belügyminiszter, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Púja Frigyes külügyminiszté- riumj államtitkár és Gyen es Kádár János és Biszkn Béla a repülőtéren András, a Központi Bizottság osztályvezetője. Jelen volt Ulla-Marla Tainio, a Finn Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A tárgyalásokról Helsinkiben közleményt adtak ki. (Folytatás a 2. oldalon.) Együtt a 900 érés Szolnokért Több mint 200 millió vállalatoktól és szövetkezetektől Hozzájárulnak-e; s ha igen, hogyan és mivel Szolnok fejlődéséhez a vállalatok, a szövetkezetek és az intézmények? Erről végzett közös értékelő felmérést a városi tanács vb öt szak- igazgatási szerve (a műszaki, az egészségügyi és szociálpolitikai, a művelődésügyi, a termelés- ellátásfelügyeleti és a pénzügyi osztály.) Vizsgálódásuk eredményét tegnap a várospolitikai bizottság elé terjesztették. A kép jó, amit csokorba gyűjtve az imponáló számadatok bizonyítanak. A negyedik ; ötéves tervidőszak első három esztendejében 164 millió forinttal járultak hozzá a szolnoki vállalatok és szövetkezetek a tanácsi beruházások költségeihez. A tervek szerint ez az összeg 1975 végéig 228 millió forintra emelkedik. ,,És ez nem minden. Sőt, csak egy része, a kisebbik része annak, amit a vállalatok a városnak már eddig is adtak és a jövőre felajánlottak” — mondta Kukri Béla, a várospolitikai bizottság elnöke a tegnapi tanácskozáson. hez is adjon segítséget Kisújszállás lakossága. Az operatív bizottság javasolta, hogy a munkahelyek dolgozói két év alatt tizenhat órás kommunista műszak vállalásával járuljanak hozzá a felajánlások anyagi fedezetének biztosításához. Ez mintegy 800 ezer forintot jelentene. A városi tanács költségvetéséből 200 ezer forintot ajánlott fel, így Kisújszállás 1 millió forinttal járul hozzá a megye- székhely jubileumi terveinek megvalósításához. A legértékesebb segítség Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Az Elnöki Tanács megvitatta és elfogadta a működéséről szóló új ügyrendi szabályzatot. Az Elnöki Tanács hatályon kívül helyezte a Magyar Népköztársaság fegyveres erői szolgálati szabályzatát jóváhagyó határozatát, mivel a honvédelemről szóló törvény, a honvédelmi miniszternek adta a felhatalmazást a katonai szolgálat alapvető elveit tartalmazó általános érvényű szabályzatok kiadásárá. Az Elnöki Tanács a párt és a tömegszervezetek, valamint a társadalmi szervek kimagasló munkát végző aktivistái részére a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából különböző fokozatú kitüntetések adományozását határozta el. Az Elnöki Tanács végül egyéb folyamatban lévő ügyeket tárgyalt. Hla: Ünnepségek a fegyveres erők napján ☆ Dr. Arno Köörna észt professzor Szolnokon ☆ Világgazdasági hírek ☆ „Vádolom az amerikai titkosszolgálatot” ☆ Egy óra Maria Fortusszal SZfcPTEMBER 29 Ä fegyveres erők napja A fegyveres erők napja alkalmából rendezett tegnapi ünnepségekről tudósításaink a 3. oldalon. (Foto: Nagy Zsolt) Valóban a legértékesebb segítség, ha a vállalatok saját erőből építenek gyermek- intézményt, áruházat, utat, lakásokat. 1971 óta vállalati összefogással épült fel 252 lakás, három ABC-áruház, szennyvíz- és vízelvezető csatorna és egy vásárcsarnok ;— rekordidő alatt. Tanácsi, vállalati és szövetkezeti kooperációban épül meg a Zagyva-parti bútor- és élelmiszeráruház, közösen vállalja a tanács és az ÁFÉSZ a vasútállomás környékére tervezett ABC-áruház és étterem költségét. ABC-áruházat épít az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat a Réz—Rét úti lakótelepen, négy vállalat összefogásával két új óvodát kap Szolnok, filmszínházat épít a Moziüzemi Vállalat, az autóbusz-pályaudvar költségeit a Volán és a tanács ködösen vállalja. A felsorolás korántsem teljes. Valóban vannak kisebb üzemek, intézmények, amelyeknek szerények az anyagi lehetőségei, s nemhogy milliókat, de még ezreket sem tudnak adni. Nekik is jutna azonban erejükhöz mért feladat, hiszen annyi, de annyi csinosítani, szépíteni, takarítani (!) való van még a városban, de még szűkebb környezetünkben is, hogy eltűnjenek az omladozó vakolatok, a szemétkupacok, hogy több legyen a park, a játszótér. Van feladat és tennivaló bőven, össze kell hangolni, mire van szüksége a városnak és ki mit tud a feladatokból vállalni. Éppen ezért döntött úgy tegnap a város- politikai bizottság, hogy valamennyi szolnoki vállalat és szövetkezet vezetőinek részvételével tanácskozást kell tartani, ahol a tanács vezetőivel együtt megbeszélik, egyeztetik, ki mit tehet Szolnok fejelsztése, szépítése érdekében. laná<*«l«ozta kisújszáliá* kommunistái Tegnap délelőtt Kisújszálláson a tanácsháza nagytermében kommunista aktíva- ülést rendezett a városi pártbizottság. A tanácskozás napirendjén a 900 éves jubileumára készülő Szolnoknak nyújtandó segítség szerepelt. Oláh János tanácselnökhelyettes javaslatot terjesztett elő a segítség lehetőségeiről. Kisújszállás a tervezet szerint a vízügyi szak- középiskola kollégiumának építését 300 ezer forinttal támogatja. Javasolta, hogy a jubileumi park építéséHllil K fi DÚSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSIlÁSttk-— HÍMEK Koszorúzási ünnepség, zászlófelvonás A fegyveres erők napja alkalmából tegnap délelőtt koszorúzási ünnepség volt Budapesten, a Hősök terén a magyar hősök emlékművénél. Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter tegnap délután fogadást adott a Magyar Néphadsereg központi klubjának nyári helyiségében. A fogadáson megjelent Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Fehér Lajos, a kormány elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. A Magyar Néphadsereg érdekében, a honvélelmi nevelés és a hadkiegészítés területén több éven át végzett kiemelkedő társadalmi munkájuk elismeréseként a honvédelmi miniszter kitüntetéseket adományozott párt- és államigazgatási szervek, vállalatok, egyes minisztériumok, országos hatáskörű szervek dolgozóinak. Ugyancsak délután a Cél- lért-hegyi Felszabadulási emlékmű előtt felvonták a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. Pullai Árpád Sárváron Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára, tegnap Sárvárra látogatott. A párt székházában a megye és a sárvári járás vezetői tájékoztatták munkájukról, tevékenységükről, továbbá tájékoztatást kapott az öt évvel ezelőtt várossá nyilvánított Sárvár fejlődéséről, problémáiról. Ezután Pullai Árpád a Sárvári Cukorgyárat kereste fel, majd kíséretével ellátogatott a Sárvári Állami Gazdaság káldi szakosított sertéstelepére, és az épülő szakosított szarvasmarhatelepre. A látogatás délután Sárvárott aktívaértekezlettel fejeződött be. Járási jogot kapott a megyei tanács pártbizottsága Ünnepélyes hangulatú pártbizottsági ülést tartottak tegnap délelőtt a megyei tanácsnál. Az MSZMP Szolnok megyei Végrehajtó Bizottságának 1973. szeptember 11-i határozata értelmében a megyei tanács pártbizottsága október 1-től járási jogokat nyert, s munkáját közvetlenül a megyei pártbizottság irányítása alatt végzi. A megyei tanács tizenhárom alapszervezetében kétszázkilencvennyolc párttag tartozik a járási jogú párt- bizottság irányítása alá. Az ülésen megválasztották azt az öt tagot, akikkel kiegészült a pártbizottság. Megválasztották a fegyelmi bizottságot, valamint a párt és tömegszervezeti, az agi- tációs-propaganda és az államigazgatási munkabizottságot is. A pártbizottság titkára, Bárdi Imre a választásaié után az új feladatokról tartott tájékoztatót, majd dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke és dr. Zsmurin Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője, a szakszervezeti bizottság nevében pedig Cserfalvi Gyula köszöntötte a megyei tanács pártbizottságát. Bölcsődét avattak Karcagon Tegnap délután Tóth István tanácselnök-helyettes átadta a Püspökladányi úton a határidő előtt egy hónappal felépült új hűszszemé- lyes bölcsődét. A másfél millió forint értékben megépült bölcsődét Fábián Márton országgyűlési képviselő kezdeményezésére az öt termelőszövetkezet, az állami gazdaság, az építőipari ktsz, a városgazdálkodási vállalat és a talajjavító vállalat a városi tanács koordinálásával, társadalmi összefogással építette. A város ktsz-ei a gyermekintézmények támogatására évi 180 ezer forintot biztosítanak, a berendezéseket ebből vásárolták. A bölcsődét 1974-ben újabb húsz személy elhelyezésére alkalmas bölcsődei résszel bővi- tík. Egy mondatban — Tegnap a Kulturális Kapcsolatok Intézetében I. D. N. Sahi indiai oktatásügyi államtitkár és dr. Rosta Endre a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke aláírta a két ország 1974—75« re szóló kulturális munkatervét. — Jászberényben a Magyar Űttörőszövetség városi elnöksége a fegyveres erők napja tiszteletére és az 1973—74. mozgalmi év megnyitásának alkalmából tegnap nagyszabású expediciós. vetélkedő napot rendezett,j