Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-28 / 227. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. szeptember 28. Mi újság a Medencében Interjú Kanizsa Tivadarral a Vízügy Dózsa edzőjével — Ma két hónapja, hogy befejeződött a bajnokság az OB ll-ben: a Vízügy Dózsa a „kisvízből” visszajutott a mélybe. Bár közben nyer- tünk egy világbajnokságot, a póló Szolnok megyei sze­relmesei hiányolják a hazai mérkőzéseket. — A bajnoki rendszerünk nem a közönség érdekét tartja szemelőtt, hanem a világ versenyeken való jó szereplést. Bajnoki mérkő­zésen legközelebb április elején szállunk vízbe — már az OB I-ben. Hosszú a szü­net kétségtelen, ezért is emelték az első osztály lét­számát tizenkettőre, hogy gyakoribbak legyenek a bajnoki találkozók, — vála­szolta az edző. — Mire emlékeznek az OB ll-es „vendégeskedésből”? — A második vonalban szinte összehasonlíthatatla­nul kevesebb a felkészülés­re fordított idő és energia. Mi azonban ott is megma­radtunk OB I-asnek. Az egyesületünk vezetősége egy pillanatra sem adta fel a feljebbjutás reményét, így a lehetőségeink változatlanul jók voltak. — Felhasználták-e csapat- építésre, kísérletezésre a gyengébb ellenfelekkel va­ló találkozásokat? — Az OB II-es bemutat­kozásunk a Tipográfia ellen balul sikerült: kikaptunk. Ez meghatározta a további szereplésünket is. Valameny- nyi mérkőzésre a legjobb összeállításban, a legnagyobb elszántsággal szálltunk víz­be, így sikerült egy vere­séggel két pont előnnyel az első helyen végezni. Nagy volt a tét, semmiféle lazí­tást nem engedhettünk meg magunknak. — A szolnoki közönség — miután beletörődött, hogy együttese átmenetileg ala­csonyabb osztályban szerepel — végülis nagy élvezettel tapsolt a látványos mérkő­zéseken, olykor tucatnyi gólnak. Az azonos képessé­gű partnerekkel szembeni „vízibirkózást” vajon tud­ják-e majd ennyire élvezni? — A szolnoki közönség szakértő így hát egy-egy szo­ros összecsapáson is jól szó­rakozik majd. Ha kevesebb lesz az attrakció, a szépség — több lesz az izgalom. Egyébként úgy érzem, vala­mivel többre lesznek képe­sek a fiúk, hiszen fiatalok­ról lévén szó, minden esz­tendő előrelépést kell hogy hozzon számukra. Pásztrai- tól különösen sokat várok, gólerős csatár volt az OB II-ben, kíváncsi leszek mit tud majd nyújtani ha egy OB I-es hátvéd csüng a nya­kán ... Mindent elkövetünk egyébként, hogy jó pólót lát­hasson a közönség és ne tapsoljon kevesebbet, mint az elmúlt idényben. Napon­ta kétszer edzünk és bár Hecsei államvizsgára ké­szül, Pesten tréningezik, a bajnoki rajtra ő is egyenes­ben lesz. — Milyen játék lehetősé­gek segítik a felkészülést? — Szeptember 30-án kez­dődik a Komjádi Kupa mérkőzés-sorozat, ahol a Vízügy Dózsa az FTC, a Vasas, a MAFC és a Mis­kolci VSC 22 évnél fiatalabb játékosaival találkozik cso­portjában. Még egy kikötés van: csak olyanok szerepel­hetnek a kupa-találkozókon, akik ötnél több OB I-es baj­noki mérkőzéseken nem sze­repeltek. Csapatunkban Ug- rai, Pintér, Takó kapusként, Zámbó, Agócs, Poczik, Pászt- rai, Gulyás, Cseh, Takács, Berkes, Varga és Orbán me­zőnyjátékosként kap helyet. — Pb — SPORTHÍREK — Három válogatottal ér­kezett Szplnokra a bolgár Haskovó tollaslabda csapata a szombaton 14,30-kor kez­dődő Kilián FSE elleni mér­kőzésre. A hazaiak Rammer. Révész, Hajdú. Englert. Vi­rágos, Németh összetételű együttesükkel jólfel készül­ten várják a mérkőzést. — Nemzetközi meghívásos atlétikai versenyt rendeznek ma a Népstadionban, me­lyen a Kilián FSE atlétái is elindulnak. Simon. Mé­száros, Korponai, Katona. Laduver és Fedor, valamint a 4x100-as váltó kapott meghívást a rangos küzde­lemsorozatra. Szombaton és vasárnap a Népstadionban bonyolítják le az idei or­szágos ifjúsági atlétikai baj­nokságot, melyen a Kilián versenyzői közül Fedor és Laduver is elindul. — Tiszafüreden befejező­dött a munkahelyi spartaki- ád keretében rendezett kis­pályás labdarúgó torna. Végeredmény: 1. Közlekedés. 2. Hajó- és Darugyár, 3. Egyetértés, 4. ÁFÉSZ. 5. Hámán Kató Tsz. 6. Alu- gyár, 7. KTSZ, 8. Háziipari szövetkezet. 9. Költségvetési üzem. 10. Rendőrség. Kukoricát tört a gólzsák Szerdán Besenyszögön hiába várták az MNK mér­kőzés kezdetére társai Gazdagot, a csapat leggólerő- sebb csatárát. A fiú nem tudott pályára lépni a tó­szegiek ellen, mert kukoricát tört. A közönség véle­ménye szerint nagyon hiányzott; nélküle bizony dö­cögött a csatársor szekere. Gilszkiék hiába igyekeztek, Gazdag nélkül még a becsületgólt sem tudták be­rúgni. Pedig a sportszerű közönség végig űzte, hajtotta együttesét. És milyen sportszerűen bíztatták a hazaiak játékosaikat! Ha olykor egy-egy néző elégedetlen volt a játékvezető ítéletével és ennek hangot adott, a be- senyszögi játékosok maguk hallgattatták el a bekia- bálót, a szépszámú gyerekhad pedig, ha lehet még hangosabban buzdította kedvenceit, hogy elnyomja az elégedetlenkedők hangját. A mérkőzés végén a ven­déglátók gratuláltak elsőnek a tószegieknek, elismerve, hogy ezúttal jobb ellenféllel szemben maradtak alul. Az egész 90 perc alatt olyan hangulat uralkodott a besenyszögi játéktéren, amilyent szívesen látnánk valamennyi pályán. ...................................................................................... ; t atám mtiűlmazühU Fiatal női fodrásznőt keresünk felvételre. Szigligeti Színház, Szolnok. A MÁV szolnoki Járműjavító üzem beruházási gyakorlattal rendelkező elektromérnököt keres, műszaki ellenőri munka­körbe. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés az üzem mun­kaügyi osztályán. Szolnok, Munkásőr u. 1. szám alatt. Előnyös feltételekkel — korsze­rű gépek kezelésére felveszünk, betanítunk fonónak, szövőnek orsózónak 15 éven felüli női dol­gozókat. Felvételre keresünk to­vábbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szál­lást biztosítunk. Bővebb tájékoz­tatás levélben. Pamuttextilmü­vek Budai Gyára munkaerögaz- úálkodás 1502 Budapest, 'Pf. il. A MEZŐGÉP Vállalat felvételre keres lakatos szakmunkásokat, kárpitos szakmunkást, elekt­roműszerészt és férfi segédmun­kásokat: Jelentkezés: Szolnok, Vöröshadsereg u. 33., munka­ügyi osztály. Bérezés megegye­zés szerint. Október elsejével gázkazánfűtőt keres felvételre a FŰSZERT Fiók, Szolnok, Csaba u. 26. szám alatt. Az Országos Mentőszolgálat fel­vételre keres gazdasági vezetőt a mezőtúri mentőállomásra. Je­lentkezési feltétel: gimnáziumi érettségi. Keres továbbá szol­noki mentőállomásra gépkocsi- vezetőt. mentőá|3olót. takarító­nőt, raktárost és műhely segéd­munkást; a kisújszállási mentő- állomásra gépkocsivezetőt, men­tőápolót mezőtúri, túrkevei mentőállomásra mentőápolót. A kisújszállási állás betöltése ese­tén szolnoki lakáscsere lehet­séges. Jelentkezés személyesen Szolnok, Beloiannisz u. 43. szám alatt. Középiskola! végzettséggel és mérlegképes könvvclői képesí­téssel és több éves szakmai gyakorlattal rendelkező dolgo­zót belsőellenőrnek felveszünk» Tiszavidcki MÉH Nyersanvae- hasznosítő Vállalat. Szolnok, Mártírok útja 9. szám alatt. Tárgyalóképp« fiatalember érett­ségivel és szakmai gyakorlat­tal műszaki vonalon állást ke­res. „Géplíocsí ismeret van’* jel­igére a szolnoki hirdetőbe. ötéves gyakorlattal rendelke­ző szülésznő és anaesthesiológiis elhelve^kedne szülészeten. „Egv szoba biztosítása szükséges’* jel­igére a szolnoki hirdetőbe. A Szolnok megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Válalat azonnali belépéssel felvesz kisegítő dol­gozókat eladó-pénztárosi mun­kakörbe. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok, Beloiannisz u. 6. sz. alatt. A Szolnok megyei Gabonafel­vásárló ég Feldolgozó Vállalat Törökszentmiklós, Bethlen Gá­bor u. 47—49. sz. mérlegképes könyvelői képesítéssel és szám­viteli ellenőrzési gyakorlattal rendelkező férfiakat alkalmaz leltározási csoportvezetői és bel­sőellenőri munkakörökben. 44 órás munkahét, fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés: a vál­lalat személyzeti osztályán. Államigazgatási önálló munka­körbe műszaki ügyintézőnek le­hetőleg építőipari technikumi végzettséggel rendelkező dolgo­zók jelentkezését várjuk. Rá- kóczifalva, nagyközségi tanács. A szolnoki sütőipari Vállalat ta­karítónőt vesz fel. Jelentkezés: Szolnok. József A. u. 38. szám alatt a munkaügyi osztályon. A Gabonafelvásárló és Feldol­gozó Vállalat női és férfi segéd­munkást vesz fel. Érdeklődni: Szolnok, Mártírok útja. Tárház. Kunmadarasi ÁFÉSZ háromsze­mélyes vegyesélelmiszer boltba egységvezetőt, valamint helyet­test keres felvételre. Feltétel: szakképzettség, 5 éves szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány szükséges. Állatgondozónak fejős tehenészet­hez, vagy növendék marhákhoz, csecsemő borjú gondozásához, valamint nyáron gulyalegeltetést is vállaló gyakorlott asszony 17 éves fiával elhelvezkedne. „La­kás szükséges” jeligére a jász­berényi hirdetőbe. A szolnoki Dohányfermentáló üzem BW kazánhoz fűtőt keres azonnali felvételre. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés az üzemben. Szolnok, Vöröshadse­reg u. í—3. szám. Szolnoki ÁFÉSZ azonnali be­lépéssel gvors- és gépírót vesz fel. Jelentkezés: Szolnok. Marx park 8., munkaügyi osztályon. Fizetés megegyezés szerint. Azonnali hatállval takarítónőt veszünk fel. MÄV Szakszó“,’’0" zeti Művelődési Központ. Szol­nok, Munkásőr u. i. Szolnok, Marx na^ki óvoda dai- kát keres szerződéssel, az^nali belépésre. Azonnali belépéssel takarítónőt és 4 órás munkára konvhalánvf keres felvételre a Kassai úti általános iskola gondnoksága. INGATLAN­SZOLNOK. Róka u. 6. sz. alatti kertes ház azonnal eladó. Érdeklődni hétköz­nap 16 órától, va- sárnap egész nap. törökszentmik­lós belterületén háromszobás, össz­komfortos (hidro- term gázfűtés), tár­sasházi lakás, ga­rázzsal e.ladó. „Be­költözhető” jeligére a szolnoki hirde­tőbe. AZONNAL beköltöz­hető. kétszobás, csa­ládi ház eladó. Tö- rckszentmiklós Kő­röst Csorna S. u 17. — Érdeklődni: szom­bat vasámao. AZONNAL beköltöz­hető háromszobás családi ház eladó. Szolnok Tófenék u. 4. (Múzeum mögött.) KÖZMŰVESÍTETT 200 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: Szandaszőllős, Kiss J. u. 55. Juhász. SZOLNOK területén 200 négyszögöl hobby telek faépü- lettej sürgősen el­adó. i,25 000 __Ft” j eligére a szolnoki hirdetőbe. SZANDASZÖLLÖ- SÖN. a Kölcsey F. utcában 273 négy­szögöl gyümölcsös (40 db gyümölcsfá­val) épülettel, víz­vezeték bevezetve, eladó. Érdeklődni: Szolnok, Bán u. 4. sz. alatt. _____________ K ÉTSZOBÁS, kertes családi ház beköl­tözhetően eladó. Szolnok, Csokonai u. 24. Érdeklődni: hétköznap. Beloian­nisz u. 80. sz. sza­bóság, vasárnap Jó­sika u. 8/a alatt. 800 négyszögöl hobby föld a Tisza árte­rületén eladó. Szol­nok. Lakat u. 5. sz. Telefon: 13-446. SZOLNOKON. a Kertvárosban 180 négyszögöl telek el­adó. Érdeklődni: Hamzi Józsefné, Szolnok, Vöröshad­sereg u. 32/3. PUSZTAMONOS­TORON szoba-kony- hás ház. 400 négy­szögöl portával, gyümölcsfákkal be­költözhetően, sür­gősen, olcsón el­adó. Érdeklődni: Jászberény, Kertész u. 6. 12 órától. KARCAG, Bem U. 3. sz. alatti családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó, sürgősen. KÉTSZOBÁS, fürdő­szobás, előszobás, konyháöí kamrás, melléképületekkel el­látott családi ház eladó. Szolnok, Baj- • nők u. 19. RÁKÓCZIÉ ALVA. Damjanich u. 3. sz. alatt családi ház el­adó, személygépko* csit beszámítok. NAGY családi ház beköltözhetően el­adó. Szolnok, Hu­nyadi u. 5. KIS családi ház, melléképülettel el­adó. Papp Mihály, Szolnok, vAar u. 21/a. rzP'rt» 4 — '«c, SIMSON 250-es, Pannónia 250-es mo­tor. jó állapotban eladó. Simson Stárt. há viszi vattyút 220 voltosat beszámítok. Jászberény. Artér u. 46. Gedei postás. FEHÉR Fiat 500-as CX-s 35 ooo km-rel eladó. Telefon: Szol- nok. 12-769. MEGKÍMÉLT. ga­rázsban tartott 29 ooo km-t futott 403-as Moszkvics eladó. Túrkeve, Petőfi u. 1. Érdeklődni: este 5 óra után. ______ 2 23-as Warsawa 22 000.— Ft-ért sür­gősen eladó. Érdek­lődni: délután 5-től 7-ig Szandaszőllős. Kiss J. u. 37. 350-es Jáwa eladó, jó állapotban. Meg­tekinthető : Szolnok, ősz u. 6. alatt. 1973-as Zsiguli ki­utalás eladó. Szol­nok, Thököly u. 22. fszt. 2. 407-es Moszkvics ol­csón eladó. Török­szentmiklós, Akácos u. 35. ______________ 8 50-es Fiat Coupé Special TO írsz. ka­rambolozott, 43 000 Ft-ért eladó. Szol­nok, Rákóczi u. 2. CI-s 1000-es Wart­burg 23 000.— Ft-ért, fizetési kedvezmény-* nyel eladó. Érdek-* lődni: Szolnok, Jó­zsef A. u. 4. I. e. Mészáros. 60l-es Trabant kifo­gástalan állapotban eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap, egész nao. Szolnok. Vak Bo+tván u. 33. Kolozsvári. KARAMBOLOZOTT 601-es Trabantot sür­gősen veszek. Iff. Tösér Sándor Jász- szentandrás, Kossuth U 5. SKODÁT ves7Ak. másféléveset. Alán­latokat ármegjelö­léssel. Envedí Fe­renc, Kétpóra kérem. TRABANT TB-g pri­ma állapotban eladó. Alattyán, Kenyér- bolt. JÓ állapotban levő 407-es Moszkvics el­adó. Karcag, Kinizsi u. 69. A L> A S V f TFL: SZOLOOLTVA- NYOK. lugasgyűjte­mények. kifogástalan minőségben őszi ül­tetésre kaphatók. Díjmentes árjegyzé­ket küldök. Vallskó szőlész. Gyöngyös. Aranysa? u. 3 Dr. GYETVAI Já­nos ált. iskola jász­berényi központi konyhája eladásra kínál 2 db vegyes­tüzelésű 30o literes teljesen új. még nem használt kony­hai üstöt. Ar: 32 000 Ft/db. ________________ S UPER Standard 72. két.tűágyas újszerű sikkötőgép eladó. Mezőtúr. Beloian­nisz u. u. I, e. 2. 17 órától. 15 család méh; nagy- boconádi, i5 keretes kaptárban eladó. Kétpó, Petőfi u. 7. sz. NAGYMÉRETŰ tég­la, ajtó, ablak és faanyag eladó. Szol­nok, Tompa u. 16. BONTÁSBÓL hár­mas ablakok, jó ál­lapotban eladók. Szolnok, Martinovics u 37. MÁSFÉL méteres filodendron eladó. Kovács Gyula 5051 Zagyvarékas, Feke­te L. u. 53. EZÜSTFENYŐ cse­meték, egyévesek, százanként 150,— Ft, 10—25 cm-es százan­ként 800,— Ft Lúc- csemete százanként 80,— Ft. Szaktaná­csot, árlapot kül­dünk, fenyőkertész, Budapest II. Guyon R. U. 3. KERTI traktor sür­gősen eladó Szol­nok, Petőfi u. 2. TÖRZSKÖNYVE­ZETT fekete német juhász kutyakölykök eladók. Szolnok, Berzsenyi D. u. 6. 8 hónapos vemhes üsző eladó. Kisúj­szállás. Árpád u. 25. sz. alatt. ÉGYÉB: MAGÁNYOS. idős asszony gondviselé­sét vállalnánk, csak karcagiak írjanak. „Nyugodt, boldog öregség” jeligére a Néplap karcagi szer­kesztőségébe. NYUGDÍJJAL ren­delkező, esetleg idős házaspárral eltartási szerződést kötnénk, kiket családtagként otthonunkba fogad­nánk. Kézzel írott, részletes ajánlatot „Békesség” jeligére a szolnoki hirdetőbe. VOSZTOK úton ga­rázs kiadó. Érdek­lődni: telefon: 13-001-től 13-005-ig. Hirdet Értesítjük a tisztelt utazó­közönségünket, hogy Tisza- földváron. KunszentmárCon- ban október elsejével sze- mély-autótaxi telephelyet létesítünk. Volán 7. sz. Vállalat Szolnok • * * Az új ingatlannvilvántartás szerkesztésének Szolnok me­gyei ütemezéséről. Tájékoztatjuk Szolnok me­gye lakosságát, hogy a Me­gyei Tanács VB 1047(1973/ VIII. 21) számú határozatá­ban foglaltaknak megfelelő­en —• az 1972. évi 31. sz. tvr, valamint annak vé«rr"hajtá- sáról szóló 27/1972. (XII. 31.) mények MÉM. sz. rendelet alapján — 1974-ben tovább folytat­juk Jászapátiban, Kunhegyesen. Mezőtúron és megkezdjük Jászberényben, Kisújszálláson. Abádszalókon, Öcsödön. Szászberekén és Tiszavárkonyban az állami földnyilvántartás és a telekkönyv adatainak összevonásából készülő új ingatlannyilvántartás szer­kesztését. Kérjük az ingatlantulajdo­nosok (kezelők, használók,) segítő közreműködésüket. Szolnok megyei Földhivatal FELHÍVÁS A BORTERMELŐKHÖZ! Minden bortermelő vagy bort előállító személy — akár összefüggő szőlőterülettel rendelkezik, akár ház körül lu- gasrendszerűen termel, vagy vásárolt szőlőből bort állít elő — amennyiben az adóhatóság részéről átalányozva nincs, a szüret, részszüret befejezését követő 8 napon belül az előállított must mennyiséget köteles bejelenteni. A bejelentést a termelési hely szerint illetékes pénzügyi szakigazgatási szervhez kell benyújtani. Ha több helységben történik a termelés, az előállított mennyiséget minden termelőhely szakigazgatási szervéhez be kell jelenteni, a helységenként elért termésnek meg­felelően. Ha a termelés és a tárolás különböző helységekben történik, úgy a bejelentést nemcsak a termelőhely szerinti adóhatósághoz, hanem a tárolóhely szerinti adóhatósághoz is meg kell tenni. A bejelentés megtételére szolgáló hivatalos nyomtat­vány az adóhatóságoknál díjtalanul kapható. Kérjük érdekelteket, hogy a bejelentési kötelezettsé­güknek határidőre tegyenek eleget, mert annak elmulasz­tása, vagy késedelmes teljesítése, továbbá a valótlan ada­tok közlése, pénzügyi szabálysértést, súlyosabb esetben pénzügyi bűntettet képez. Szolnok megyei Tanács V. B. pénzügyi osztálya Megvételre keresünk jó állapotban levő billenős platós gépkocsit IFA-— Zill., ragy Dömpert Víz- és Csatornamű Vállalat, Szolnok, Vízmű u 1. sz. Telefon: 13-010. ügyintéző: Nagy József gépkocsielőadó. A SZOLNOK MEGYEI ALLATFORGALMI ÉS HŰ SÍP ARI VÁLLALAT húsipari szakmunkásokat, betanított munkásokat, férfi és női segédmunkásokat vesz fel azonnali belépéssel. 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon. Szolnok, Vágóhíd u. T0.

Next

/
Thumbnails
Contents