Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-02 / 205. szám
1973. szeptember 2. i SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 1976. évi elnökválasztás Minél ismeretlenebb, annál több az esélye Teljes a bizonytalanság az amerikai Republikánus Párlb n Már nem olyan forró a drót Nixon, kormányát és a Republikánus Pártot rendkívül keüenmetlenül érintette az újságok címoldalán közölt hír, amely az Agnew alelnök ellen indított vizsgálatról számolt be. A Fehér Ház hivatalos személyei tartózkodnak mindenféle nyilatkozattól, senki nem akar beleszólni az ügybe, sőt még Agnew hivatalos nyilatkozatát — „Remélem bebizonyíthatom ártatlanságomat” — sem kommentálják. — Bombaként hatott a hír — jelentette ki Nixon egy New York-i híve. — Szeretnék már egyszer jó hírt hallani Washingtonból — mondta az egyik nyugati állam republikánus pártjának elnöke. A Demokrata Párt hívei tudatában vannak a jelenlegi pszichológiai és politikai helyzetnek, megvan hát az okuk a hallgatásra. A demokraták Nemzeti Végrehajtó Bizottsága nem tett hivatalos nyilatkozatot, sőt az egyik bizottsági tag széles mosoly kíséretében megkérdezte a riportertől: — Miért tennénk megjegyzést? Ez az ügy nem tartozik ránk. Az üggyel kapcsolatos véleményeket egyébként hároan csoportra lehet osztani: Űjabb csapás a Republikánus Pártra és kormányzatra. amely a Watergate- botrány miatt amúgyis védekezésre kényszerült. Nagy csapás ez Agnewre, megakadályozza, hogy sikeres harcot folytasson az elnöki tisztségért. Fokozódott a bizonytalanság az 1976-ban megtartandó választás fclnökjélöltjeinek versengésében. Az Agnew ellen indított vizsgálat híre akkor jelent meg, amikor a republikánusok — Bush pártelnököt is beleértve — kezdtek bízni, hogy a Watergate-botrány okozta sebeket kiheverték és újabb ellentámadásba lendülhetnek a demokraták ellen. Agnewra jelentős szerep várt, most azonban egy idői*e politikailag lehetetlenné van téve. Tartózkodás Ross Whealton, Robert Bauman szenátor választási kampányának irányítója közölte, hogy Agnev — mindentől eltekintve — jelölteti majd magát. — Miért ne tenné? — fűzte hozzá. Egy másik párttag azonban reméli. hogy Agnew visszavonul legalábbis addig, amíg ügye nem tisztázódik. Hozzátette. hogy Baumann a Watergate-botrány ellenére is sikeresen halad előre. A Republikánus Párt konzervatív szárnya, amely különben Agnew leghűségesebb támogatója volt. megbotrán- kozott a kedvencüket ért vád hallatán. — Sokan közülük megszokták. hogy Nixon nem az az ember, akinek mutatja magát. de ezt nehéz elhinni Ag- newról. Hibátlannak tekintettük. Sikeresen elhárította 1963-ban a New York Ti- mesben közölt vádakat, a Watergate-üggyel kapcsolatban senki sem gyanúsította — és most itt van ez a megvesztegetési botrány. Bármilyen következménye is lesz az Agnew elleni vádaknak, már az a tény, hogy a Watergate-üggyel egy időben ilyen nagy szerepet játszik, káros hatással lesz esé- lveire. A konzervatív vezetők szerint ha Agnew népszerűsége csökken, a legtöbb esélye Kalifornia kormányzójának, Rónáid Reagannak és Texas állam volt kormányzójának, John B. Connallynak lesz. Reagan a republikánusok egyike, aki Agnew mellett áll és elismerően nyilatkozik róla: — Agnewt becsületes és tiszteletreméltó embernek ismerem, öt is. mint minden más kiváló embert, mindaddig ártatlannak kell tekinteni, amíg ennek ellenkezőjét be nem bizonyították. Alternatívák A republikánusok szóvivői haladékot kértek, hogy_dönt- senek: , a három jelölt — Agnew, Conmally és Reagen közül, melyiket támogassák. Agnew esélyei igen komolyak voltak, és ha be tudja bizonyítani ártatlanságát, továbbra is az élen marad. A reDublikánusok egyik hivatalos személyisége szerint minél több szó esik a botrányról. annál több esélyük lesz másoknak. Itt Reaganra, Nelson A. Rockefellerre és Illinois szenátorra. Charles H. Percyre gondolt, ők húzhatnak hasznot a jelenlegi helyzetből. Az ország politikai jövőjének kérdése válasz nélkül marad. Hihetetlen bizonytalanság tapasztalható, senki sem tudja, kit gyanúsítanak meg legközelebb. Mindenkinek van esélye, aki eddig nem szerepelt a politikai színen. Percy és Baker újak és egyelőre tiszták, de 1976-ig még újabb személyek kerülhetnek előtérbe —. mondotta egy beavatott. Mibe kerül a korszerű hadfelszerelés egy darabja? A milliós nagyságrendű szamok nem sokat fejeznek ki de a statisztia. amivel Arbatov szovjet professzor ismertetett meg, s amely a nyugati becsléseket is alapul veszi, valóban elgondolkoztató. Kiderül ugyanis, hogy a tudo- j mányos-techniai forradalom korszakában az életnek nincs még egy területe, ahol a költségek olyan gyorsan nőnének. mint a haditchniká- ban. 1945'höz képest a hetvenes évek elejére egy tengeralattjáró gyártási költsége több mint negyvenszeresére, egy reptilőgépanyahajóé — majdnem tízszeresére. — egy stratégiai bombázóé harminc- hatszorosára. egy vadászgépé pedig százharmincszorosára emelkedett. A fegyverkezési verseny kezdeményezője a nyugat volt. s Moszva és Washington homlokegyenest különböző indítékoktól — fejlesztette ki korszerű fegyveres erőit az elmúlt negyedszázad alatt, az atom-rakéta hadviselés követelményeinek megfelelően. A történelmi indítékok különbözősége azonban nem változtat azon a tényen hogy napiairkban nincs ország, amelynek fegyverzetében a legkorszerűbb — és éppen ezért a legköltségesebb — fegyverzet részaránya olyan magas lenne, mint a Szovjetunióéban, s az Egyesült Államokéban. Azok az egyezmények. — amelyeket Leonyid Brezs- nyev amerikai látogatása ideién írtak alá. részben azért jelentősek, mert a közeliövő- re vetítik előre, hogy a fegyverkezési verseny fékezésével a békés .célokra fordítható összeg emelkedjen. Brezs- nvev és Nixon megegyeztek piíban. hogy — az első ..SALT” egyezmény eredményeiből kiindulva — az ideiglenes megállapodást állandósítani kell és ki kell dolAz elmúlt öt esztendőben Japán jelentősen megnövelte gazdasági befolyását Nyugat-Európában. Míg a Japánba'irányuló nyugat-európai kivitel csak mérsékelten emelkedett, a távolkeleti ország árui szinte elöntőitek Kontinensünk nyugati részét. 1968-ban 652 millió dollár volt a „Hatok” Európájával folytatott japán kereskedelmi forgalom, ez a szám 1972-re 2 milliárd dollárra emelkedett, igaz most már a „Ki- lencek” szövetségének viszonylatában. Ez a tendencia 1973-ban is megmaradt. Ez év első négy hónapjában a japán cégek nyugat-európai exportja az előző év azonos időszakához képest 40%-kal nőtt, áruik ma már 4%-kal részesednek a Közös Piac kereskedelmi forgalmában. Figyelmet érdemel, hogy a szigetország főleg a gépjármű, az irodagép, az optikai és az elektronikát ipar területén igyekszik befolyását növelni. A japánok 1972-ben 368 025 gépkocsit adtak el Európában, ugyanakkor megszerezték az olasz motorkerékpárpiac 28, a magnetofonpiac 48 és a nyugatnémet fényképezőgéppiac 50%-át. A Közös Piac országaiban az elmúlt évben a kis számítógép-kereskedelem 74%-a is japán ellenőrzés alatt állt. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az utóbbi időben a japánok a kereskedelmi tevékenységről átállnak a beruházásokra és az építőipari tevékenységre is. Olaszországban például acélgyár-bővítéshez, hajógyárépítéshez nyújtanak segítséget. Északon pedig részt vesznek a Svédországot Dániával ösz- szekötő híd építésében. A jelek arra mutatnak, hogy Japán az elkövetkezendő években még fokozottabban kívánja felhasználni Nyugat-Európában a rendelkezésre álló hatalmas tőketartalékait. Ugaudában is hivatalos oyelv lesz a szuahéli évente több mint egymillió karát kitermelésével (a kapitalista világtermelés 4°,0- ával) a tókésországok között a negyedik helyet biztosítják Angola számára. Mindezek mellett -az elmúlt években számottevő arany-, kén-, foszfát-, nikkel-, mangán- és rézlelőhelyeket is találtak. Ezek kitermelését még meg ?em kezdték. Az új gazdasági térképek Mozambikban is hasonló gazdagságra mutatnak. Már az egyszerű felsorolás is elegendő ahhoz, hogy érthetővé váljék az ország megkülönböztetett jelentősége Portugália politikájában. Berilliumot, kolumbitot, biz- mutot és uránt találtak^ a mozambiki tájak felszíne alatt. Ide sorolhatjuk a közelmúltban felfedezett ba- uxit-, arany-, kősó-, azbeszt- és kőszéntelepeket is. Portugál Guinea és a Zöldfoki-szigetek; továbbá a Sao Tómé és Principe-szige- tek viszont nem annyira gazdasági, mint inkább katonai jelentőségüknél fogva állnak közel a lisszaboni kormány szívéhez. Minden elfojtási kísérlet és terror ellenére immár 13 éve fegyveres felszabadító harc folyik Portugália afrikai gyarmatain. A függetlenségi harcok Angola területén kezdődtek el, az Angola Felszabadításának Népi Mozgalma (MPLA) elnevezésű szervezet irányításával. Mozambikban 1964-től a Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) állt a J»arcok élére, míg Portugál ban az anyaországtól távol- Guineában és a Zöldfok’- szigeteken Amilcar Cabral Afrikai Függetlenségi Pártja, a PAIGC vezeti sikerre a törekvéseket. A három szervezet összesen 65 000 jól felfegyverzett és kiképzett harcossal rendelkezik, akik mintegy 150—160 000 portugál katonát tartanak sakkeső gyarmatokon. Ez az állapot jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Portugália évi költségvetésének mintegy 45 százalékát költi a gyarmati háború céljaira. A népi függetlenségi mozgalmak kibontakozásával párhuzamosan Lisszabon növelte a terrort és a kegyetlenkedéseket gyarmatain. Minden eszközt alkalmasnak talált arra, hogy afrikai területeit megtartsa. A portugál katonaság ellenőrzése alatt álló u: n. stratégiai falvakba kényszerítették a lakosság egyrészét, ahol pedig ellenállásba ütköztek, ott gyilkoltak, és gyújtogattak. Ilyen akciónak estek áldozatul a mozambiki Wiriyam és az angolai Kis- bashi falvacskák lakói is. A politikai gyilkosságoktól sem. riadtak vissza. Portugál bérgyilkosok ölték meg például ez év januárjában Amilcar Cabralt, a zöldfoki származású, radikális forradalmárt is, az afrikai felszabadítási mozgalom egyik kiemelkedő képviselőjét. Mindez azonban nem törte meg az afrikai hazafiak lendületét. Portugália helyzete egyre súlyosabbá és tarthatatlanabbá válik az afrikai kontinensen. T. L, — Ugandában bevezetik a szuahéli nyelvet — jelentette ki Kampalában Amin tábornok. A továbbiakban elmondotta, hogy az angol nyelv az idén még hivatalos nyelv lesz, de ha a lakosság megtanul szuahéliul, a közigazgatásban is ez lesz a hivatalos nyelv. Tanzániában már ré&ó^t a szuahéli a hivatalos. Egyébként egyes bantu törzsek beszélnek szuahéli nyelven, de számos arab és indiai, továbbá portugál, angol, sőt német jövevényszó is akad benne. Afrika keleti partvidékén a kereskedők évszázadokig | szuahéli nyelven beszéltek. I Szabadságharcosokra vadászó gyarmati katonák Portugál Guineában gozni a hadászati támadófegyverek korlátozására, sőt fokozatos csökkentésére vonatkozó intézkedéseket. Az erről szóló okmány utalt arra. hogy elő lehet készíteni a megállapodás 1974. évi aláírását. Ez a közeli határidő még az optimista megfigyelőnek is kellemes meglepetést jelentett. A- látogatás, a fárasztó sokszor napi 18 órás tárgyalássorozat eredményeképpen most az emberiségtől messzebb került a nukleáris háború — s vele az életet, s a civilizációt fenyegető teljed pusztulás — apokaliptikus rémképe. Megváltozik a jellege a híres „forró drót”-nak-. amelynek segítségével a Szovjetunió, s az Egyesült Államok legfelső vezetése kapcsolatba léphet egymással* Amikor létrehozták, az volt a főcél hogy megakadályozzák a nemzetközi válságok ..elfajulását”. — azt, hogy egy politikai konfliktus atomháborúba torkollhasson. Ez azokban az években egyáltalán nem volt kizárt eset. s amellett fenyegetett a véletlen atomháború kitörésének veszélye is. E sorok írója, aki fél évtizedet töltött az Egyesült Államokban jól emlékszik, hogy egy ízben egy kód-szóval (..szombaton a jelszó gyűlöletesség”) amerikai városok százaiban hozott létre egy alárendelt tisztviselő atom- háborús készültséget. Több olyan eset is volt. amikor madárral okát néztek interkontinentális ballisztikus rakétáknak és hajszál híján fo- ganatosítoták ..a megfelelő ellenintézkedéseket”. Ma már nem születnek ehhez hasonló regények, s kevés szó esik a forró drótról. Érthetően: a Brezsnyev út alkalmával megkötött megállapodások csökkentették az atomháború kockázatát, mert Dontosan körülírták, miként lehet elkerülni a katonai konfrontációkat a másik féllel, vogv az olyan helyzeteket, amelyek bármilyen módon veszélyesen kiélezhetik a kapcsolatokat. Magyarul: a Szovjetunió és az Egyesült Államok kötelezte magát, hogy ha valamilyen nemzetközi konfliktus merül fel. akkor a megállapodás értelmében automatikusan ..működésbe lépnek a fékek”. — amelvek megakadályozzák a válság elfajulását. Korábban érnen ennek az ellenkezője volt a helyzet: az Egyesült Államok katonai-ipari komp lex urnának agresszív köret minden konfliktust egy veszélyes töréspontig igyekeztek élezni. ígv történt ez a berlini és kubai válság idején. Ma már — a nemzetközi erőviszonyokban végbement mélyreható eltolódások' következményeképpen — ezek az erők háttérbe szorultak. messzebb kerültek az amerikai politika parancsnoki posztjaitól. V. P. í