Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-22 / 222. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. szeptember 22. Már ebben az évben Egyes svájci, nyugatnémet vagy angol lapok láttán kételyek támadtak aziránt, hogy a nemzetközi enyhülés valóban tartósnak ígérkezik-e. Ha azonban a címek alatt és főleg, a sorok között is böngészünk, nyomban kiderül, honnan fúj a szél. Bizonyos körök nem számítottak rá, hogy az európai biztonsági konferencia első, helsinki fordulóját ilyen hama­rosan követi a második, amelyen már bizottságokban és al­bizottságokban folytatódik a munka. Számukra túl gyors a tempó, amit minden eszközzel igyekeznek lelassítani. Mondvacsinált ürügyekkel nehézségeket támasztanak, meg­próbálnak eltérni a helsinki ajánlások előírásaitól. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára szerdán a szófiai Universziada-palotában tartott beszédében ezekről a próbálkozásokról a következőket mondta: „Nyugat-Euró- pában aktivizálódtak azok az erők, amelyek kétségessé akarnák tenni az utóbbi időben, létrejött szerződések és egyezmények rendszerinek egyik vagy másik láncszemét. Tudatos propagandakampányok is indultak azzal a céllal, hogy bizalmatlanságot támasszanak a Szovjetunió és, más szocialista országok politikájával szemben,. Nehéz megsza­badulni attól a benyomástól, hogy mindez egyetlen célt követ: bármi áron is, de megakadályozni a megkezdett és Fehérterror Chilében — Ä hazafiak folytatják az ellenállást A puccsisták kegyetlen terrort vezettek be Chilében. Szerte az országban razziá­kat és házkutatásokat tar­tanak, letartóztatást hajta­nak végre, A katonai dik­tatúra egyre újabb és újabb áldozatai kerülnek rács mögé. A Washington Post jelen­tése szerint kíméletlen haj­tóvadászatot folytatnak Al- lende hívei ellen. Nemcsak chileieket, hanem külföldie­ket is letartóztatnak. A fő­városban a katonák a körö­zöttek neveit tartalmazó lis­tákkal járnak házról házra és keresik a „felforgató sze­mélyeket”. Mint a New York Times jelenti, az egyik santiagói stadionban 15 000 embert tartanak fogva embertelen körülmények között A fog­lyokat megkínozzák. A szélsőjobboldali El Mer­curio című' lap azt közölte, hogy a Valparaiso! katonai hatóságok a Népi Egység helyi hatalmi szerveinek megbízottját a Maipu nevű hajón „biztos helyre szállí­tották”. Sanliagóban tegnapra vir- radói-a ismét géppuska­sorozatok voltak hallhatók. A megtorlás nem törte meg a chilei hazafiak harci szellemét, folytatják az el­lenállást. Mint közölték, a junta csapatainak mindig újabb ellenállási fészkekkel kell felvenniük a harcot. Az ország különböző részein partizáncsapatok szerveződ­nek. Á Béke Világfctrsács felhívása a világ népeihez Allcndodíjaí alapítót ak A béke világtanács el­nökségi csoportja tegnapi moszkvai ülésén, amelyet Romesh Chandrának. a BVT főtitkárának elnökletével tartottak meg felhívást fo­gadott el. Ez a chilei nép szabadságharcának erkölcsi és anyagi támogatására szó­lítja fel a világ embereit és népeit. A béke világtanács fel­szólította a világ összes tár­sadalmi és tömegszerveze- teit. a vallásos szervezetek és iótékonysági szerveket, küldjék el megbízottaikat Chilébe, hogy személyesen tanulmányozhassák az otta­ni helyzetet, és személyesen mondhassák el a teljes igaz­ságot az ott történtekről. A másik indítvány szerint a nemzetközi békemozga­lom hívei erkölcsi és anya­gi segítséget nyújtanának a chilei politikai foglyoknak és . családtagjaiknak. A BVT nagyszabású nemzetközi gyűjtést kezdeményezett a chilei hazafiak javára. Végül a béke világtanács Allende-ösztöndíj alapítá­sát indítványozza a béke­mozgalomban résztvevő álla­moknak. amelyet chilei diá­koknak ajánlanak fel, Maga a BVT Allende-díjat alapí­tott, amellyel minden évben a nemzetközi békemozga­lom kiemelkedő személyisé­geit tüntetik ki. Romesh Chandra bejelen­tette. hogy október 11-én. egy hónappal'■ a chilei elnök halála után szerte a világon megemlékeznek Allendér'ől. Kommunistaellenes diszkrimináció az NSZK-ban Továbbra is érvényben maradnak az NSZK-ban a kommunistaallenes diszkri­minációs intézkedések, nem foglalkoztathatók közsszolgá- latban. sőt azokat „törvényes alapra” helyezik. A nyugatnémet haladó szervezetek, köztük még az SPD és az FDP ifjúsági szervezetei is határozottan követelték a rendelkezésé­nek érvénytelenítését, a jobboldali CDU/CSU viszont a rendelkezés megszigorítása mellett foglalt állást. Brandt kancellár a jobb­oldali nyomásnak engedve bejelentette: törvényt dol­goznak ki, amely jogér­vényre emeli a diszkriminá­ciós intézkedéseket. Járási választások Franciaországban Abból az alkalomból, hogy Franciaországban szeptem­ber 23-án és 30-án járási választásokat tartanak, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága szeptem­ber 21-én közzétett nyilat­kozatában rámutat: a vá­lasztók számára lehetővé válik, hogy fokozzák a har­cot a társadalmi haladásért. a nemzeti függetlenségért, a békéért. Országunk állam­polgárai a Francia Kommu­nista Párt jelöltjeire adva szavazatukat, elősegítik a népi szövetség megszilárdu­lását, világosan megmutat­ják^ hogy azt a francia po­litikát, amelynek megvalósí­tását haladéktalanul meg keli kezdeni. a népek számára fontos és szükséges vállalkozás sikerét.” Fia valamikor, most nagy szükség mutatkozik a szocia­lista országok együttműködésére, a Varsói Szerződés tag­államainak egységes fellépésére. Az a szellem, amelynek jegyében a bukaresti, majd a budapesti felhívás fogant. Az a mindenre kiterjedő békestratégia, amelyet az SZKP XXIV. kongresszusán dolgoztak ki, fontos próba előtt áll. Az enyhülés légkörét, a megállapodások rendszerét, a bé­kés együttműködés feltételeinek megteremtését nem aka­dályozhatja meg semmiféle huzavona, semmilyen akna­munka. Az SZKP főtitkára Szófiában annak a véleményének adott kifejezést, hogy a biztonsági konferencia harmadik, záró szakaszát „már ebben az évben feltétlenül meg lehet, sőt célszerű is megtartani”. A nemzetközi helyzet radiká­lis, tartós megjavítására — Brezsnyev szavaival — meg­van a lehetőség. , Ezt érzik, tudják azok a körök, amelyek most min­denáron új javaslatokkal, régi Rágalmak felidézésével sze­retnék elodázni a megállapodásokat. Szerencsére, céljaik nehezen leplezhetöek, s homlokegyenest ellentmondanak a józan észnek. Ezért kudarcuk egy pillanatig sem lehet kétséges. Viktor Kulikov hadscrcglábornok. a Szovjet Fegyveres Erők vezérkari főnöke, aki hivatalos látogatáson Párizsban tar­tózkodik, Francois Maurin francia vezérkari főnök társa­ságában megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját Nyugati országok manőverei Genfben Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakasza tegnap hét albízottsági ülésével befejez­te első, rövid munkahetét Géniben. A vita a korábbi Papokhoz hasonlóan a bi­zottsági munka megszerve­zéséről folyt és nem hozott ’lényeges előrehaladást. A nyugati országok különböző munkaterveikkel, napirendi javaslataikkal hosszú időre puszta vitára próbálták kár­hoztatni az albizottságokat, jóllehet ezek munkaterve már benne foglaltatik a hel­sinki ajánlásokban. Egyelőre nem szülétett megoldás a különböző dokumentumter­vezetek megvitatásának sor­rendjéről 'és mikéntjéről sem. A konferencia köreiben nem tartják kizártnak, hogy az eljárási vita a jövő hé­ten is folytatódik és esetleg csak a koordinációs bizott­ság október 1-i ülésén hoz­nak döntést. Összeesküvés Afganisztánban A Bak tar afgán hírügy­nökség közli a kormány nyi­latkozatát, amely szerint Af­ganisztánban reakciós össze­esküvést lepleztek le. Az összeesküvés résztvevői ve­szélyeztették az állam biz­tonságát, és a hazafias forra­dalmi mozgalom felszámolá­sára törekedtek. . A hírügynökség közlése szerint az összeesküvésben való . részvétel vádjával le­tartóztatottak között van M. H. Maivandval, volt minisz­terelnök, Muhammed Khan, Nangarhar tartomány kor­mányzója, Abdul Rezak tá­bornok, a légierő parancsno­ka és más személyek. Afganisztánban teljes a njmgalom. A kormányhoz hű katonai alakulatok ellenőrzé­sük alatt tartják Kabult és az ország más' károsait. MEXIKÓVÁROS Bohuslav Chnoupek cseh­szlovák külügyminiszter, áld hatnapos hivatalos látogatás­ra Mexikóba érkezett, meg­beszéléseket folvtatott Emilio Rabasa mexikói külügymi­niszterrel., LIMA Nicolae Ceausescu romén államfő befejezte hat or­szágra kiterjedő latin-ame­rikai körútját és hazaindult Bukarestbe. BRÜSSZEL A belga fővárosban foly­tatta munkáját a Közös Piac miniszteri tanácsa. A pénteki ülés naprendjén a kilencek közös költségvetésének kér­dései szerepelnek. A kü'”gy- miniszterek megtárgyalták az idei pótköltségvetést és a jö­vő évi költségvetés terveze­tét. WASHINGTON Nixon elnök és Agnew al- elnök — a Fehér Ház tegnap délutáni bejelentése szerint — csütörtökön este ismét ta­lálkozott és újabb egyórás eszmecserét folytatott: Sem a Fehér Ház. sem az alelnök hivatala nem hajlandó tájé­koztatást adni a megbeszélés tartalmáról. Általános az a feltevés, hogy az újabb bel­politikai „csúcstalálkozó” Ag­new alelnök állítólagos le­mondási szándékával volt kapcsolatban. LONDON Heath miniszterelnök teg­nap visszavonta azokat a ki­jelentéseket. amelyek kilátás­ba helyezték Észak-írország és Anglia integrációját. Leonyid Brezsnyev hazautazott Bulgáriából Tegnap délelőtt az Aerof­lot különgépén hazautazott Szófiából Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főti ká­ra. aki a BKP KB meghí­vására tett baráti látogatást a Bolgár Népköztársaság­ban. A szófiai repülőtéren az SZKP főtitkárát Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az államtanács el­nöke. Georgi Trajkov, a hazafias front elnöke. Sztanko Todorov minisz.er- elnök, a bolgár párt és ál­lam magasrangú személyi­ségei és a szófiai lakosok ezrei búcsúztatták. A szófiai lapok Leonyid Brezsnyev látogatásának ie- lentcségét mél’atva megál­lapítják, hogy az SZKP fő titkárának megbeszélései Todor Zsivkowal és a bol­gár párt más vezetőivel új fejezetet nyitnak a két test­vérpárt és a két nép együtt­működésében. A nemzetkö­zi enyhülés folyamatát visz- szafordítani akaró reakciós erők elleni leghatékonyabb fegyver a szocialista orszá­gok egysége — írja az Ote- csesztvcn Front. Ennek az egységnek további megszi­lárdításához jelentős mér­tékben járult hozzá Brezs­nyev bulgáriai látogatása. Az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára tegnap Taskentba. Üzbegisztán fő­városába érkezett. ENSZ Segítsék elő Korea békés újraegyesítését Az ENSZ-közgyűlés álta­lános ügyrendi bizottsága csütörtök délutáni ülésén befejezte 23. ülésszaka elő­zetes napirendjének megvi­tatását, több mint 100 napi­rendi pontot hagyott jóvá és osztott fel az egyes bizott­ságok között. Az előzetes napirenden Koreával kapcsolatban két napirendi pont szerepelt. Az egyik azoknál^ a feltételek­nek a megteremtésére vo­natkozik. amelyek elősegítik Korea mielőbbi független és békés újraegyesítését. Ehhez a napirendi ponthoz a szo­cialista és a fejlődő orszá­goknak egy nagy csoportja együttes határozati javasla­tot nyújtott be. A másik a Korea egyesítésére és újjá­építésére alakult ENSZ-bi- zottság jelentése, melyet az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak terjesztet­tek elő. Az általános ügyrendi bi­zottság úgy határozott, hogy az előzetes napirendnek ezt a két pontját egy kérdés­ként tárgyalják, két alpont­tal. A , határozati javaslat szerzői azt indítványozzák, hogy szüntessék meg a Ko­rea egyesítésére és újjáépí­tésére alakult ENSZ-bizott- ságot, tiltsák , meg a Dél- Koreában állomásozó külföl­di csapatoknak, hogy az ENSZ zászlaját használják, oszlassák fel az ENSZ- parancsnokságot és ismer­jék el: valamennyi Dél­Koreában állomásozó kül­földi csapatot ki kell von­ni, hogy további lépésekei lehessen tenni Korea függet­len. békés újraegyesítésének meggyorsítása érdekében. Diplomáciai kapcsolat a VDK és Japán között Japán és a Vietnami De­mokratikus Köztársaság képviselői tegnap írták alá Párizsban a diplomáciai kapcsolatok felvételéről szó­ló okmányokat. A diplomáciai kapcsolatok felvétele után. értesülések szerint folytatódni fognak a két kormány közötti tárgya­lások a VDK által felvetett kérdésekben. Nemzetközi keresi* ede,'mi kö/pont fío^hvábau New Yorkban aláírták a szovjet Kereskedelmi Kamara és az Occidental Petroleum Corporation kö­zött létrejött egyezményt, amelynek értelmében nem­zetközi kereskedelmi központot létesítenek Moszkvá­ban. Az egyezményt Borisz Boriszov, a szovjet Ke­reskedelmi Kamara Elnökségének elnöke és dr. Ar­mand Hammer. az Occidental ;Petroleum Corporation elnöke írta alá. , A Moszkva folyó partján az Ukrajna Szállóval szemben felépítendő gigászi méretű létesítmény egy 25 emeletes igazgatási épületből, két 24 emeletes la­kóépületbő]. egy húsz emeletes szállodából és egyéb épületekből áll majd. . Kiváló amerikai építészek a moszkvai építészekkel együtt szorosan együttműködve fogják irányítani az építkezést. A belgrádi pártbizottság ülése A belgrádi pártbizottság ülésével megkezdődött Jugo­szláviában a pártértekezle­tek sorozata, amelyeken még az idén sorrakerülő köztár­sasági kongresszusokig és a jövő. évi JKSZ kongresszu­sig megvitatják a ! jelenlegi^ helyzetet, valamint az or­szág és a párt előtt álló fel­adatokat. A főváros pártbizottságá­nak ülésén feltárták, hogy az egy évvel ezelőtt eltávolí­tott régi vezetőség hogyan torzította el a JKSZ politi­káját és milyen módón foly­tatta frakciós, pártellenes tevékenységét. A pártbizottság a doku­mentumok és a beszámoló alapján úgy határozott, hogy javasolja a pártból való ki­zárását Bora Pavlovié? volt titkárnak, valamint Rajkó Danilovics és Momir Nikics volt titkársági tagoknak, akik elsősorban felelősek voltak a belgrádi pártszer­vezetben kialakult állapo­tokért. A belgrádi pártbizottság ülése. a további feladatokat rögzítő határozatok elfoga­dásával zárult. » O

Next

/
Thumbnails
Contents