Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-20 / 220. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR XXIV. évf. 220. sz., 1973. szcpt. 20., csütörtök w Élelmiszergazdaság! nagyaktíva S zolnok megye élelmiszergazdaságának hétszáz akti­vistája, állami, szövetkezeti vezetők, tudósok, szakemberek tanácskoznak a mai mezőgazdasági nagyaktíva értekezleten. Várakozással és bizakodással néz­hetünk e íontos eseményre. A korábbi hasonló tanácskozá­sok ugyanis mindig hoztak valami újat, mindig a fejlődés meggyorsítóinak bizonyultak. A megyei mezőgazdasági, majd később élelmiszergazdasági nagyaktívák — az állami és a pártvezetés, valamint az üzemek, a dolgozók képviselőinek e gondolatcseréje, a nyilvános lépésegyeztetés — a mező- gazdaság átszervezése óta hagyományosak. Ilyen fórumokon indult el még a 60-as évek elején a 30 mázsás kukoricater­melési mozgalom, a sertés- és baromfiprogram, ilyen aktí­va indította el a megyei öntözési programot. Mind valóság­gá lettek azóta ezek az elképzelések, sőt a legtöbbjét túl is szárnyaltuk már. Minden ilyen tanácskozásnak nagy szerepe volt a me­gye élelmiszergazdaságának történetében. A legutóbbi — az 1972. szeptember 13-i — mégis kiemelkedik a sorból, őszinte és kemény hangon fogalmazta meg: lassan hala­dunk, korábbi előnyeit elvesztette a megye, nem a hagyo­mányainak és adottságainak megfelelő helyen áll a növény- termesztésben, az állattenyésztésben, a műszaki fejlesztés­ben. Ezen, a tavalyin fogalmazódott meg az igény: gyorsab­ban lehet és kell az élelmiszergazdaság minden ágazatában előre haladni. Program lett ebből a gondolatból. Bár az itt kidolgozott feladatrendszer nemcsak egy évre szóló, de az elmúlt egy esztendő alatt jelentős változások történtek. »?éhány példája ennek: egy esztendeje még összesen hat tagja volt a megyéből a szekszárdi iparszerű kukoricatermesztő rendszernek, önálló zárt ter­melési rendszer pedig egy sem létezett még akkor Szolnok megyében. S mi történt egy év alatt? Többek között 35 gazdaság termeli iparszerűen a kukoricát, a cukorrépa tér­ni elés a vetésterület 70 százalékán zárt rendszerben törté­nik. A Héki Állami Gazdaság technológiáját 27 üzem vette át, répatermelő társulás alakult az újszászi Szabadság, a mezőhéki Táncsics Tsz vezetése alatt is. Indulásra kész a tiszaföldvári búza, a besenyszögi lucerna, a karcagi rizs, a rákóczifalvi répa, a zagyvarékasi legelőgazdálkodás! iparszerű termelési rendszer. , Egy év alatt 4 ezer hektárral nőtt a cukorrépa vetéste­rülete a megyében. (Megjegyzendő, hogy tudomásunk sze­rint az ország egyetlen más részén sincs ilyen arányú terü­letnövekedés a répatermesztésben.) Elkészült a megyei szarvasmarha-tenyésztési program, most vitatják meg az üzemek, s egészítik ki év végéig a maguk elképzeléseivel, terveivel. Huszonhét gazdaságban épül szakosított tenyésztő­telep, a megye közös tehénállománynak egynegyede kerül korszerű, ipari módon szervezett és működtetett istállókba. Az állami gazdaságokban máris 100, a termelőszövetkeze­tekben 90 százalékos a fejés gépesítése. MEGYEI KORKÉP Vetik a búzát a megje állami gazdaságaiban E néhány példa is bizonyítja, hogy nagyot léptünk a tavalyi mezőgazdasági nagyaktíva óta. Bizonyít­ja, hogy az ott kialakított elhatározások, célok helyesek voltak, a gyakorlati élet is igazolta azokat. Igaz, máshol sem aludtak közben. Az eddigi legjobb búzatermést takarították be a Szolnok megyei gazdaságok, mégis „meg­verték” őket a dunántúliak. A magyarázat: előbb alapoz­tak, mint mi. A múlt évi tanácskozás célkitűzése ma is érvényes: a jelenleginél gyorsabban lehet és kell fejleszteni a megye élelmiszergazdaságát. A cél ilymódon tehát marad, de most jobb helyzetből, szilárdabb talajról indulunk, mint tavaly. Van még sok hátrányunk is. Ilyenek: az öntözési lehe­tőségek hasznosítása még mindig nem százszázalékos; az urebetán program alig haladt egy évvel ezelőtti állapotához képest; a termelőszövetkezetekben még mindig kevés a szakember a vezető posztokon és még sorolhatnánk. De ez már a ma kezdődő tanácskozás feladata. Megvizsgálni a so­ron következő tennivalókat, gondos helyzetelemzés után új­ra, részletesen megfogalmazni az élelmiszergazdaság gyors fejlesztéséhez szükséges feladatok sorát. E' \ lelmiszergazdaságunk elindult minden területen az élvonal felé. Ez a törekvés magában foglalja a termelő kollektívák érdekeit ugyanúgy, mint a dolgozók egyéni boldogulásának zálogát. Ugyanakkor helye­sen tükrözi a népgazdasági érdekeket is. Végrehajtása fel­tétele ezért annak is, hogy a X. pártkongresszus e kérdé­sekben hozott határozatai maradéktalanul megvalósuljanak Szolnok megyében. Tanácskozás Szolnok fejlesztéséről A megye tíz állami gaz­dasága 73 ezer hektáron gaz­dálkodik. Közel másfél mil­liárd forint értéket termel­nek földjeiken. Csak az őszi betakarítású növények mennyisége meghaladja a 170 ezer tonnát. Ennek biz­tonságba tételén fáradozik ezekben a napokban is 8 ezer gazdasági munkás és vezető, a gazdaságok dolgo­zói. Kukoricatörés éj jel- nappal Tegnap a szolnoki Városi Tanács vezetői az MSZMP megyei bizottságának titká­rai és a megyei tanács tiszt­ségviselői előtt adtak számot városfejlesztési elképzelése­ikről, a megyeszékhely előtt álló feladatokróL A városi tanács vb-termé- ben tartott tanácskozáson részt vett: dr. Gergely Ist­ván, a megyei pártbizottság első titkára, Szekeres László. Tóth János titkárok; dr. He­gedűs Lajos, a megyei ta- / nács elnöke, Sós István, Be- reczki Lajos, a megyei ta­nács elnökhelyettesei; a vá­rosi pártbizottság részéről Brezvai István és Turóczy Ferencné titkárok; Barta László, a városi tanács el­nöke és Kukri Béfa általá­nos elnökhelyettes. Szó volt — többek között — a lakásépítés helyzeté­ről, a kereskedelmi hálózat, gyermek-, kulturális, egész­ségügyi intézmények fej­lesztéséről. a Tiszaliget to­vábbi építéséről. Napiren­den szerepelt a szanálás kérdése, a 4-es fő közleke­dési út rekonstrukciójával együtt az Eötvös téri cso­mópont kialakítása, vala­mint a Beloiannisz út és Ságvári körút találkozásá­nál a gyalogos aluljáró épí­tése. Az állami gazdaságok sza- kosítottan termelnek. Kuko­ricával például csak a héki. a jászsáfgi. a középtiszai, a szolnoki és a törökszentmik­lósi gazdaságban foglalkoz­nak. A héten meg is kezdő­dött Héken, Szolnokon és Törökszentmiklóson a törés. Igaz. már csak nevében tö­rés ez a művelet, hiszen teljes egészében gépek taka­rítják be a 4700 hektár ter­mését. Kivételt csak a tö­rökszentmiklósi hibridüzem vetése képez, az üzem esvéb- ként a jövő héten kezdődik. A betakarítás — csakúgy, mint a szántás is — kettős műszakban történik. Éj jel ­nappal a határban vannak a kombájnok. dolgoznak a terményszárító géprendsze­rek. Elhatározták ugyanis, hogy október 25-ig befelezik a kukorica betakarítását. Ami a kukoricát illeti, a hozammal elégedettek, hi­szen takarmánykukoricából megyei átlagban 60 mázsa termésre számítanak. Kivá­lóan fizet a szőlő is. igaz, csak a Jászsági Állami Gaz­daság termeszti, de hatal­mas területen. 417 hektáron. A szüret október elején fe­jeződik majd be. eddig 80 mázsát szüreteltek hektáron­ként, de a végleges termés­átlag is 75 mázsa fölöttinek ígérkezik. Ez azt jelenti 3 ezer tonna szőlőt kell a tő­kékről begyűjteni. Nincs panasz a rizsre sem. Ezt is több mint 4 ezer hek­táron -termelik, és a tavalyi 23 mázsa ellenében az idén 27 mázsás átlagtermésre számítanak. Ennek a beta­karítása is gépesítve van. de Mezőtúron és Tiszasü- lyön a vetőmagot még kéz­zel aratják. Az előbbiekkel ellentétben annál riasztóbb hírek érkeznek a cukorrépa­termesztő gazdaságokból. Cukorrépával csak 5 üzem foplalkozik. valamennyi a héki zárt rendszer tagia. Be­csülettel meg is tettek min­dent a jó termésért, de a hosszú szárazságban, a fa­laiban megfonnvadt a nö- vénv. Eddig 600 hektáron szedték fel a termést a gé­pek. eddig 30o mázsa a ter­mésátlag. Már tavaly 412 mázsás hozamuk volt, az idén ió. ha a S5o mázsa meg lesz az 1700 hektár átlagá­ban. és a hékiek fáradoznak so­kat vele. hogy az őszi növé­nyek után ts jó magágyat tudjanak készíteni. Ezt is csak több soros munkával érik el. Búzát 21 ezer hek­táron vetnek az idén és a mezőtúri, a nagykunsági, a tiszasülyi gazdaságokban már elindultak a vetőgéoek. Elsőnek a hosszú tenyész­idejű Bezasztája, Auróra, Kavkáz és Jubileínaja faj­tákat teszik a földbe. Mostantól különben már a vetésterület 60 százalékán bőven termő fajtákat ter­mesztenek. Igaz, a bő ter­mésnek tőlük független aka­dályozója van: a műtrágya- hiány. A Jászsági, a Nagy­kunsági és a Tiszasülyi Ál­lami Gazdaságban 106 vagon káli és összetett műtrágyát nem kaptak meg. Tovább azonban nem várhattak rá. s a szikes és a réti agyag- talajokon már elkezdték a vetést. Kampányterveik sze­rint október 31-ig földben lesz minden őszi vetésű nö­vény. november 20-ra pedi? a szántásokkal is végeznek. B. L. Ma: A chilei dráma ☆ Aranyérmet hoztak, üzletet kötöttek Ür Szolnoki dalosok Angliában ☆ Tanév elején — új intézetben ☆ Évgyűrűk a tudomány szolgálatában ☆ Lokátorok a háborúban ☆ A sportlövészet bűvkörében ☆ Leütöttek egy férfit 16 forintjáért 800 Tagon lucernálKzt a rali tárban Miután minden állami gazdaságnak lucernaszárító üzeme van. szántóterületük egyötödén termesztik a lu­cernát kiváló eredménnyel. Az idén például 62 mázsa szénát nyertek minden hek­tárról, jóval a tavalyi 50 mázsa fölött. Ezentúl a me­gye állami gazdaságainak történetében most először félszáz vagon magot is „foglalt”. Csak a karcagi gazdaságnak 10 vagon mag­termése van. A lucernából egyébként lisztet gyártottak a gazdasá­gok. eddig 2400 vagonnal. A jó termés azonban az őszi betakarítás akadálya is lett. Mint dr. Fodor Sándor me­gyei főosztályvezető-helyet­testől megtudtuk, a gabona­ipari vállalat még 800 va­gon lisztet nem szállított el tőlük, pedig most nekik is nagy szükségük lenne a rak­tárakra. Arra is panaszkod­nak hogy a vetőmagtermel­tető vállalat hasonlóképpen otthagyott még náluk 120 vagon búzavetőmagot Három gazdaság a török­szentmiklósi. a héki és a mezőtúri most ősszel is tor vábbi lucernatáblákat tele­pített Sajnos a szárazságban nem kel ki a mag, a hékiek és a mezőtúriak keleszfcő öntözéssel próbálnak segíte­ni a bajon. Eddig különben 14 ezer hektáron öntöztek a megye állami gazdaságai. A szárazság nagyon pró­bára teszi azokat is. akik szántanak-vetnek. Különö­sen a szolnokiak, a török- szén tmikló&iak. a jászságiak Könnyen romlik a gép, a nagy szárazságban nehéz a talajelőkészítés a vetéshez. hítíhk>- Tudósítások — hírek — tudósítások— hírek Békemozgalmi aktivisták kitüntetése Az Elnöki Tanács a nyol­cadik magyar békekongresz- szus alkalmából kitünteté­seket adományozott béke­mozgalmunk legeredménye­sebb munkát végzett akti­vistáinak. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át a kitüntetéseket tegnap az Országházban rendezett ün­nepségen. Az ünnepi ese­mény elnökségében foglalt helyet Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Cseter- ki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Sebestyén Nán- dorné, az Országos Béketa­nács főtitkára. A munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést kapta Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnöksége tagja, a Magyar Szolidaritási Bizott­ság elnöke, az Országos Bé­ketanács alelnöke; dr. Simái Mihály, a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem tanára, az Országos Béketa­nács alelnöke; Tóth Károly, a református zsinati iroda főosztályvezetője, a keresz­tény békekonferencia főtit­kára. A Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést tizenheten, bronz fokozatát pedig tizen kapták meg. Kétnapos tudományos ülésszak Ma délelőtt 10 órakor kez­dődik Szolnokon, a Kilián György Repülő Műszaki Fő­iskolán a Hadtörténelmi In­tézi't, a TIT Hadtudományi Választmánya és megyei szakosztálya rendezésében a IV. Országos Hadtudományi Vándorgyűlés. \ A kétnapos tudományos ülésszak első előadását A hadtörténelem helye és fel­adatai a hadtudományi is­meretterjesztésben címmel Liptai Ervin ezredes, a tör­ténelemtudományok kandi­dátusa tartja. A labdarúgó kupa-szerda BEK: Waterford—Újpesti Dózsa 2:3. UEFA: VSS Kosice—Bp. Honvéd 1:0. Gwardia Var­só—Ferencváros 1:0. KEK: Vasas—Sunderland 0:2. Érdekesebb labdarúgó MNK-eredmények Szolnoki Olajbányász— Szabó Lajos SE 1:1. Az NB III-as csapat jó játékkal ütötte el a továbbjutástól magasabb osztályú ellenfe­lét. Szolnoki MÁV—Tisza Cipő 5:2. A vasutasok tech­nikai fölénye a csúszós pá­lyán jobban érvényesült Szolnoki MTE—Jászjákóhal- ma 6:0. Az NB I. B s gár­dának nem jelentett komoly akadályt a megyei bajnok­ságban küzdő ellenfél le­győzése. Egy mondatban — A zöldségtermelés fej­lesztésével kapcsolatos in­tézkedések hatását, ered­ményeit vizsgálta a nagykő­rösi Konzervgyárban meg­tartott, üzemlátogatással egybekötött tanácskozáson az országgyűlés mezőgazda- sági bizottsága. — A pécsi akadémiai bi­zottság székházában tegnap megnyílt a váratlan szén­ás gázkitörések elleni küz­delem témakörével foglalko­zó VII. nemzetközi kollok­vium, amelyen magyar, len­gyel és NDK-beli kutatók ismertetik az elmúlt két év kutatási eredményeit. — Balatonfüreden tegnap nemzetközi bányagazdasági konferencia kezdődött.

Next

/
Thumbnails
Contents