Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
1973. szeptember 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Jöttment álmodozók Egy bevándorló visszaemlékezései Bezártak egy cukrászdát Szolnokon. Rövidesen le is fogják bontani. Nézek befelé a piszkos szürke ablakon, s látom magam azon az egykori téli reggelen, amint az első kávét megittam a pultjánál ebben a városban. Tárgyalni jöttem az új munkakörömről. Izgatott a rám váró feladat, nem vagyok vándormadár természetű, de hajlandó voltam érte még arra is, hogy ide költözzek ebbe a kisvárosba. Sokszor utaztam keresztül annak előtte Szolnokon vonattal, de a városban még nem jártam. Mindig azt hittem, hogy a sivár, lebombázott állomás- épület egy kedves kisvárost takar. Nem tudom, miért hittem, de azt hiszem, ezzel mindenki így van. Mindekének van egy saját képe azokról a helyekről, amelyeket még nem ismer. / Az én Szolnok-képem azonban gyorsan szertefoszlott, amint az állomás kijáratánál a hideg szél egy csomó piszkos port vert fel, bele az arcomba Tovább mentem. Gyalog, hogy is-, merkedjek, legalább valami benyomásom legyen jövendő városomról. Szomorú képet mutatott a főutca Máladozó vakolatú házak sora. Csak itt-ott egy valamire való emeletes épület Az üzletek kirakatai ódiva- túak és szegényesek. A szemem lassan könnyezni kezdett a hideg széltől, de inkább a felkavart szeméttől. Itt nincs úttisztítás? Végül is betértem melegedni a már említett eszpresszóba Nekidűltem a pultnak, elgondolkodva kavargattam a kávém. Egyszercsak fürge futással egy svábbogár jött elő a kávéfőzőgép alól. Megkerülte a cukortartót, átment a szomszéd pultra a sütemények közé. Végül kéjesen befúrta magát egy nagy tál habossütemény alá. Ez volt az a pillanat, amikor majdnem visszafordultam. Csak azért mentem tovább, oda, ahol tárgyaló partnerem várt, mert szó nélkül nem akartam lelépni. De egyébként? Minek nekem ez a koszfészek? Látja, így kezdődött és mégis maradtam. Mindezt most azért mondom el, mert a napokban arra sétáltam. Láttam az eszpresz- sző sivár, üres falait. A kávéfőzőgép helyén a földből kiálló csövek most már szabad járást biztosítottak mindenféle bogaraknak, talán még a patkányoknak is. De már csak napokig, mert jönnek a hatalmas gépek és elsöprik a föld színéről. Űt lesz a helyén. Szép, széles út, ahol gépkocsik robognak majd. Benne emberek, akik talán életükben egyszer járnak ebben a városban. Kinéznek az autóból és tudja mit látnak? Nem dűledező házakat, port, piszkot, mint én yalarrp kor, nem svábbogárfészek cukrászdákat, hanem szép nagy házakat. Hat, nyolc, tíz emeleteseket. Világosat, tisztát, az erkélyeken virágot és gyermekkocsit. Alul üzletsorok lesznek, este villogó neonvarázslattal és mindenféle szép áruval. A városközpontot nem minden autós látja, csak az, aki megáll majd egy szusszanásra valamelyik parkírozóban, mert különben alagúton robog át vele a gépkocsi. Fölötte nyüzsgő embertömeg jár, intézi ügyes-bajos dolgait, vagy csak sétál, nézeget. Mert jó ebben a szép, tiszta belvárosban sétálgatni. Álmodozom, azt hiszi? A maguk újságjában olvasom mindezt, s tudom, hogy már csak néhány rövid esztendő kell hozzá. Mind valóra válik— Nem is erről akarok beszélni. Szeretném elmondani végül is, miért döntöttem úgy azon a hideg márciusi délelőttön, hogy mégis maradok. Kitörölhetetlen hatással volt rám egy megszállott fanatikus, egy igazi álmodozó. Látja, ő tényleg az volt. Abból a fajtából, akik jól tudják, hogy a csillagokba nézve lehet csak szép álmokat szőni, de a megvalósulásuk nagyon äs földi dolgokon múlik. Rövid idő után már nem is arról beszéltünk, hogy mit kellene nekem majd az új munkahelyemen csinálni. Várostérkép került elő. Izgatottan magyarázta, hol mi lesz. Egy új. modern város. képe bontakozott ki. Gyárak iskolák — tudja, hogy azok már mind fel is épültek? És valami új sugár- utat is említett, amikor az ujja végigszántott a térképen. Egy enyhe fordulattal letörülte azt az ósdi háztömböt, ahol az én svábbogaras cukrászdám állt. Ak- kop már egy kicsit szégyelltem is majrarn, amiért a megfutamodás járt az eszemben. Vagy engem is az álmok igéztek meg? Beálltam a sorba. TVem bánfám meg. De tudja hoigy nem volt könnyű? Mert sok minden történt közben, amíg ennek az álmodozónak az ujja nyomát ma a buldózerek követhetik. Az ember azt hinné, hogy mindazok, akikért az egész történik, lelkes örömmel állnak az ügy mögé. Hát én tapasztaltam, hogy nem így van. Jó, ha csak közöny és nemtörődömség fogadja az új elképzeléseket és nem a gyanúper: miért akarnak engem megmozdítani, nem jó úgy, ahogy apáink ránk hagyták? De sok újat akaró megszállott bélyegeztetett „jöttment”-nek és vonult vissza a városból! Igaz is, nem jártak rosszul, mert el tudnám sorolni mindről, hogy többnyire jobb anyagi helyzetbe kerültek, de azt hiszem, az ilyen embereknél ez nem minden. Azért maradt itt egy mindig szaporodó dühödt csapatflyi, akik azt mondták: itt mutatjuk meg. Áttörjük a közöny ostoba várfalait, hisz könnyű ott, ahol már eleink megtették ezt, ahol mások feje vérzett el ebben. Kicsit költői, ahogyan most kifejezem magam, de a dolgok sokkal prózaibb módon történtek. Lassan mind kevesebb lett az álmodozó. Uralkodó eszménykép lett egy időre a szorgalmas középszerűség. És a bürokrácia. Ez néha már-már elviselhetetlen volt. Soha nem lesz ott szocializmus, ahol a jövőterem tő álmokat vaskos iktatókönyvek lapjai közé egyengetik. Ahol az álmok ésszerű megvalósulását Szolgáló tervek helyett az újtól való félelem, a kissze- rűség és a kényelmes tunyaság kódifikálódik. Hogy mégis miért tartott ki a magamfajta? Nehéz megmagyarázni. Talán az a tudat, hogy mindaz, ami itt maradandó születik — ha kevesebb is, mint szeretnénk — már a miénk is egy kicsit. És tudja, ahogy teltek az évek, egyszercsak — minden tunyaság és közöny ellenére — azt vettük észre, hogy már több itt az ilyen „miénk”, mint a régi, ami még „nem a miénk”. És hát az ember egy kicsit hiú is. Szereti látni az erőfeszítések gyümölcsét. Most már különösen jő, hogy így felgyorsulnak a dolgok. A sok tégla, aminek egyenkénti cipelése olykor terhes is volt, lassan épület lesz. Most már a téglarakó is sok. Az álmoknak is újra van becsülete, hisz mindenki látja, hogy a reális álmok sorra megvalósulnak. A haszonélvezők is lassan téglarakók, mitöbb, álmodozók lesznek... A cukrászdát lebontják. Lassan semmi nem fog már itt emlékeztetni azokra az időkre. Amerre ma járunk, mi „jöttmentek”, mindenütt a kezünk nyomát látjuk. íme: mégiscsak jó, hoigy nem fordultam vissza azon a reggelen... ír Áz elmondott történetet lejegyezte: Varga József Beszélik, hogy... Hatmillió hektó borunk lesz Csaknem megrészegedtem a jó hírtől. Bejelentették, hogy az idén a tavalyinál lényegesen kedvezőbbek a terméskilátások szőlőből. Országszerte folyik a szüret, s a becslések szerint mintegy hatmillió hektoliter bortermésre lehet számítani. A Statisztikai Hivatal és mások jóvoltából népünk kellően megedződött a nagy számokkal szemben, első hallásra magam is átsiklottam a hatmillió hektónyi bor fölött, s már' egészen máson járt az eszem, amikor egysmrre belém hasított a felismerés, hogy hatmillió, te jóságos ég, az hatszázmillió liter, illetőleg hatmil- liárd deciliter, valóságos bortenger. Ki lehetne számolni ebből a hatmillióból, hogy voltaképpen mennyi bor jut egy-egy hazai torokra, de talán nem is ez a lényeges. Hanem az, hogy ez a hatmillió hektó bor nem az égből pottyant, a szőlő és a belőle készült bor semmiképpen sem hasonlítható ahhoz a sültgalambhoz, amely magától röpül az ember szájába. Nem véletlenül mondom ezt, mert mostanában sok embertől. hallottam, miszerint gazdag szüretünk van, meg hogy olyan jó bortermésünk lesz, amilyen egyszer sem volt az utóbbi tíz évben. Egyébként örülnék az ilyen beszédeknek, ha belőlük arra lehetne következtetni. hogy szépen fejlődik az állampolgárok közösségi tudata, lám a mi bortermésünkről, a mi szüretünkről ejtenek szót. Az a helyzet ugyanis, hogy ugyanezek az emberek máskor és más ügyekben, nem ilyen egyértelműen közösségi lényekként nyilatkoznak meg. Teszem azt, ha valamiből rosszabbra sikerül a termés, akkor ezzel a legritkább esetben vállalnak közösséget. Emlékszem arra a kegyetlenül mostoha esztendőre, amely után tekintélyes búzameny- nyiséget kellett importálnunk a hiány pótlására. Nos, ugyanezek az emberek akkor valami olyasmit mondogattak, hogy lám, annyira gyenge volt a termés (és nem „sünk”), hogy be kellett hozni (és nem „nunk”) kenyérgabonát. Most viszont szóban ők is a szüretelőkkel szüretelnek, ihaj-csuhaj. Eltöprengtem ezzel kapcsolatban afölött, hogy azért vannak még nálunk emberek, akik leginkább szüretelni szeretnek, azt viszont nagyon. 1835-ben alapították a Fővárosi Művészi Kézműves Válllalat aquincumi parcellán - gyárát. A gyár kézi korongozású és festésű díszműárukat készít, kis sorozatban. A gyár rekonstrukciója 4 éve kezdődött, és 1972. végén fejeződött be. Két új körkemencét, nyersgyártó műhelyt, masszagyártó részleget és új festőműhelyt építettek. Képünkön: Pillanatkép az új festőműhelyből I Napközit kérek — Halló.:: I A vonal végén egy erősen türelmetlen férfihang arról érdeklődik, hogy miért nem írunk az álatalános iskolai napközikről. — „Borzasztó a helyzet Szolnokon. Nyolcadikos fiamat az idén sem vették fel. Most mit csináljak, nem mondanák meg... ? « Költői Anna úti Általános Iskola. Kétszáznyolcvanegy gyerek kérte felvételét a napközibe. Nehezen, de valamennyinek sikerült helyet biztosítani. — Szerencsés helyzetben vagyunk — mondja az igazgatónő. Bertalan Imréné. — Az iskola a régi városrészben fekszik. Jelentős létszámváltozás nincs. Ahogy hallom, inkább az új iskolákban ... Ságvári körúti Általános Iskola. A napközi létszáma négyszáznegyven. Az elmúlt évben még mindenkit felvettek, az idén — két különösen indokolt eset kivételével — a nyolcadikosokat visszautasították. Az ok: helyhiány. Az új lakótelep miatt hatszázhúszról hétszáz- húszra növekedett a tanulók száma. Szeptember elsején száztíz elsős lépett a hatvanöt távozó nyolcadikos helyére. Dr. Majoros Károly- né igazgatónő szerint legalább ötvenen, de inkább többen igényelnének még napközit. Különösen azokat érintette váratlanul a nemPedig a bor, amely az asztalra kerül, szőlő korában rengeteg munkát követel. Egyáltalán nem veszi figyelembe az olyan óhajokat, hogy adj uramisten, de rögtön. Tengernyi munka, még végiggondolni is meglehetősen fárasztó. De mit tegyünk, ha egyszer ez a szőlő természete. Hát ilyen fura szerzet ez a szőlő. Nem szereti, ha gyorsan és kevés munkával várnak tőle termést. És főként nem szereti azokat, akik csak a szüret idején jelentkeznek, de akkor jó harsányan hangoztatják, hogy milyen jó termésünk lett és hurrá, szüretelünk. Egyáltalán: érdemes volna alaposan körülnézni, hogy mindenütt csak azok vehessék ki részüket a szüretből, akik arra' munkájukkal is rászolgáltak. Hogy kellő alap nélkül senki se mondhassa, hogy akkor szüret... Árkus István 'leges válasz, akik korábban már napközibe jártak. Talán a menza segít valamit. Kassai úti Általános Iskola. Az alsó tagozatból minden jelentkezőt felvettek, a hetedik és a nyolcadik osztályból viszont senkit sem. Az elutasítás oka a helyhiány. Tallinn körzeti Általános Iskola. Hetedikes és nyolcadikos napközis itt sincs. A tizenegy csoportból kilenc alsós. A létszám háromszáz- nyolcvanhét. Hogy kedvező esetben még mennyien jelentkeznének? Legalább százan. Tóth Gyuláné igazgató- helyettes abban bízik, hogy a menza valamit enyhít a gondokon, és hogy meg lesz végre a tervezett bővítés. És a többi iskola? Érdeklődésünkre a Rákóczi és a Beloiannisz úti, valamint az Újvárosi általános iskolából jeleztek, hasonló gondokat. A többiek „szerencsések”... Mint a nyilatkozatokból kiderül, az iskolák egyelőre a menza, vagyis az ebédeltetés lehetőségében bíznak. Sajnos Szolnok város óvodai és iskolai konyhái az engedélyezett létszámnál már most többre főznek. Nem lehet tovább nyújtózkodni. Marad a vendéglátó. A „Bástya” étteremben több mint százan ebédelnek, de sokan járnak a „Múzeumba” is. A gyermekmenü ára: 8.70. És a napközi milyen drága? A szülők keresetétől, szociális helyzetétől függően a gyerekek 1.50-től 15 forintig fizetnek naponta. Igaz. ebben benne van nemcsak az ebéd, de a tízórai vagy az uzsonna, és természetesen a felügyelet melletti tanulás lehetősége is. Mégis milyen megoldási lehetőség kínálkozik? Körbetelefonáltuk a város középfokú iskoláit, művelődési házait — sajnos eredménytelenül. Legtöbb maga is helyiséggonddal küszködik. nem beszélve arról, hogy a művelődési házak berendezése nem megfelelő oktatási célra. Aztán a távolság ... Végül, de ezt már Igazán csak ráadásként említjük. a szolnoki általános iskolákban váltott műszakban tanítanak. Tehát hol délelőtt, hol délután járnak iskolába a gyerekek. A vendégeskedés megoldhatatlan. ☆ Mindenképpen jogos a kérdés: nem lehetett volna • • • a napközis gondokat valahogy megelőzni? — A város általános iskoláiba idén kétszázhuszonhattal többen járnak, mint tavaly — tájékoztat Káplár József, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. — Napközis ellátást kétszáznegyvenhárommal többet biztosítunk. Szeptemberben hét új napközis csoport indult a tervezett három helyett. Ennek többlet- kiadásait a városi tanács vállalta, illetve megyei segítséget kértünk. Hogy a tervekben miért csak három csoportnyi jejlesztés \szere- pelt? Valószínű, hogy az évekkel korábban elkészített ütemezés pontatlan volt. — A napközis feszültséget az okozta, hogy az új városrészek általános iskoláiba a vártnál sokkal több elsős jelentkezett. Köztudott, hogy Szolnokon az óvodáskorúak 85—90 százaléka jár óvodába, s mikor a gyerekek iskolába kerülnek, a szülők napközire is igényt tartanak. A helyhiány és a költségvetési gondok sajnos megakadályozzák, hogy minden jelentkezőt felvegyünk. XJgy véljük, a napközi talán a leokisebbeknek a legfontosabb, ezért a helyhiánynál a hetedik és a nyolcadik osztályosok jelentkezését utasítottuk el. — Mi várható jövőre? — Nem változik a helyzet. Valami segítséget talán jelent. hogy ihegépül az új Zagyva-parti óvoda. Konyhája besegít az iskolai napköziknek is. — És az végleges megoldás? — Reméljük, hogy 1975. őszén már megkezdődik a tanítás a Sólyom és a Tófenék utcák térségében felépülő új iskolában. Ezt hamarosan követi — legalábbis a tervek szerint — a leendő József Attila úti lakótelepi iskola. A délelőtti napsütés fényében sétálgatunk. Az egyik parkban lármás gyerekcsapat. Felsősök, bizonyára hetedikesek vagy nyolcadikosok lehetnek A tanítás délután kezdődik, most fociznak, hintáznak, tollasoznak. A lecke? | Bizonyára rendben. Hirtelen arra gondolunk. amit pár perccel korábban a Kassai úti Általános Iskolában hallottunk. „A naoközi hiánvát október végén, november elején érezni a gyerekek tanulmányi munkáiéban.” Még csak szeptember van, Hérész Dezső
