Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-11 / 187. szám

1973. augusztus 1L

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Klubról klubra

Esték a könyvek

Jászapátiban az aranykoszorús címre pályáznak

Jászapátiban két meglehetősen kislétszámú klub működik. Az egyik a gimnáziumban a másik a könyvtárban. Igen, könyvtári klub. Többek között arról is híres, hogy a jelentkezők 90 százalékát elutasítani kénytelen. Helyhiány...

Újság és kiállítás

Mindezt maguk a klubtagok mondják el, méghozzá a saját újságjuk hasábjain. A kiadvány címe: „Jászapáti klubhíradó”. Évente kétszer jelenik meg, 18—20 oldalnyi terjedelemben, s a vállalkozás értékét növeli, hogy a megyében egyedülálló. Korábban Tiszasülyön terveztek hasonlót. A klub persze nem csak az újság hasábjain mutatkozik be. A napokban nyitották meg „hobby” kiállításukat.

Az előszobában képes útmutató fogadja a látogatót és a klub trófeái. A legelőkelőbb helyen természetesen az 1971. és az 1972. évi munkáért kapott „kiváló” kitüntetés. Közvetlen alatta egy vándorserleg. a jászapáti „Tavaszi vasárnapok” című vetélkedő első díja.

A belső teremben tablók, tárlók sorakoznak rendben. Képeslap, szalvéta. bélyeg, pohár, gyufáscímke. ex libris, üveg, képregény, cigaretta gyűjtemény, hogy csak néhányat soroljunk. Mellettük egy-eev cédulán a gyűjtő neve: Király Márta, Bor- bás Miklós. Kecskés Éva és a többiek. A klubtagok — mint elmondták — azokra a szőnyegekre. faliképekre, Dámákra büszkék elsősorban, melyeket maguk készítettek. Mestermunkának is' beillene Szikszai Márta. Kökény Erzsébet és Andrási Rozália faliszőnyege.

Az , egyik sarokban vendégkönyvet fedezünk fel. Molnár Gábor, Móricz Virág, Fábián Zoltán írók nevével találkozunk ...

Az olvasás szeretete

— A Jász ifjúsági könyvtári klub, mert ez a pontos neve, 1971. januárjában alakult — tájékoztat Szikszai Mária klubvezető, aki „civilben” könyvtáros. — A társaságot az olvasás szeretet hozta össze. Célunk: szórakozva művelődni. A klub tagjai főleg munkások. Van közöttük kovács és asztalos, de tanítónő is. A katonákat nem számítva a létszám húsz, sajnos nem férünk el többen.

Nagyon szeretnek kirándulni is.

— Voltunk Hollóstetőn,

Felsötárkányban, most Gödöllőre és Budapestre megyünk ■— újságolja Urbán Magdolna. — Nekünk nagyon sokat jelent ez a klub. úgyszólván mindent. Nem nagyon tudunk máshová men- mi, itt viszont nagyszerűen érezzük magunkat.

— Barátokra találtunk — egészíti ki Csinta Eta. — Olyan a klub, mint egy nagy család. Hallom, másutt jön- nek-mennek a gyerekek; nálunk ez ismeretlen. Van aki megnősül, férjhez megy. de azért továbbra is eljár közénk.

Levelező kiskatonák

Vaskos levélgyűjtemény kerül elénk. A borítékon a címzés mindig az ifjúsági klubnak szól...

— A kiskatonák írták — magyarázza a klub vezetője. — Rendszeresen levelezünk velük, sőt alkalmanként meglátogatjuk őket. Ha szabadságon vannak, jönnek mint régen.

És jönnek a klúbbarátok is. A jászberényi, la j ászki- séri, a szentandrási és a já- kóhalmi klub tagjai.

— Kölcsönösen tanulunk —

Rora ínkri szentély Somogy váron

A Somogy megyei Somogyváron folytatott ásatások során, az 1091-ben László király által alapított bencés apátsági templomtól mintegy 300 méterre, dr.

Magyar Kálmán, a Somogy megyei múzeumok igazgatóságának régésze,'' egy három hajós bazilika több alapfalára bukkant.

fogalmazza meg* valaki, a többiek bólogatnak.

Gond? Akad. Szegény a klub. Talán a legszegényebbek egyike. A napokban 1200 forint támogatást kaptak — eddig ez minden.

Tervek? Természetesen vannak. Szeretnék szebbé, barátságosabbá tenni klubjukat, a programot pedig még az eddigieknél is tartalmasabbá. Az aranykoszorús klub címre pályáznak. Reméljük sikerrel...

H. D.

Tornyai János nyomdokain

Hú'zeve•• a hóiimezövasárhe-yi művésztelep

Húsz évvel ezelőtt alakult meg a hódmezővásárhelyi művésztelep. Korabeli feljegyzések szerint 1953. augusztus 10-én Székely La- josné festő és egy grafikus- művész érkeztek oda első vendégként, hogy az alföldi tájat, az ott élő embereket megörökítsék.

A művésztelep hivatalosan ugyan két évtizedes, az itteni képzőművészeti hagyományok azonban a régebbi múltba tekintenek. Ez a vidék, ez a város ugyanis már századunk első éveitől hosz- szabb, rövidebb időre otthont adott számos kiváló művésznek, alkotó munkához adott inspirációt Tornyai Jánosnak, Endre Bélának, Rudnay Gyulának és másoknak.

A művészek bemutatkozását, a képzőművészeti közízlés fejlesztését jól szolgálja az évenként megrendezésre kerülő őszi tárlat, amelyen minden évben egy-egy művészt Tornyai emlékpiakettei jutalmaznak. Az idén huszadik alkalommal nyílik meg októberben ez a tárlat. Vele egyidőben a hornyai plakettet eddig elnyert művészek a város Medgyes- sy termében külön kiállításon is bemutatkoznak majd. Ezzel is megemlékeznek a művésztelep két évtizedes fennállásáról.

— „Asszonyom, ön feljelentést tett

— „Elégtételt keresnek . .

— Megígérem, hogy ..

Becsületbeli ügyek a bíróságon

— A Kovács Károly ügyében megidézettek jöjjenek a 73-as terembe — recsegi a hangosbemondó a szolnoki járásbíróság folyosóján. Ideges alkatú, vörösre sírt szemű középkorú asszony lép a tárgyalóterembe, mögötte egy 50 év körüli férfi.

„Név... lakhely... a tárgyaláson megjelentek...” . — csattog az írógép.

— Asszonyom, ön feljelentést tett az albérlője ellen, mert becstelenítő, megszégyenítő megjegyzésekkel illette.

— Igen.

— Elismeri tettét? — hangzik a férfihoz a kérdés.

— Igen, de nem úgy gondoltam ... — és magyarázkodik, mentegetőzik.

— Asszonyom, kéri Ko- yács Károly megbüntetését?

— Nem, csak azt akarom, mondják meg neki, viselkedjen tisztességesen.

)

„Kérem, bocsásson meg”

Az elnöknő a férfihez fordul: — Megígéri, hogy nem sértegeti többé ezt az asz- szonyt?

— Igen, és kérem, bocsásson meg.

Ülnök a jegyzőkönyvbe: „Vádló: A vádat elejtem.

Vádlott: Megígérem, hogy ... Az eljáró ülnök ... év... hó... napján meghozza az alábbi végzést...” Az eljárás megszüntetéséről szabályos jegyzőkönyv készül, amelybe belefoglaltatik: \ a felek kibékültek.

Valóban őszinte bocsánatkérés volt, vagy az albérlő csak a büntetéstől félt? Ez már a kettőjük dolga. Minden esetre a 100 forint illetéket neki kellett megfizetnie.

A hangosbemondótól újból visszhangzik a folyosó: „...ügyében megidézettek jöjjenek ...” És ők mennek: akik rágalmazásért, becsületsértésért, könnyű testi sértésért a feljelentést tették, és ákik elkövették.

Nincs bíró, nincs háromtagú tanács, nincs ügyész. Az ülnök egyedül ül a bírói pulpitus mögött.

A szolnoki járásbíróságon a magánvádas ügyekben Mészáros Istvánná, az őszhajú nyugdíjas asszony az egyik eljáró ülnök. Ö hallgatja, békíti ki a marakodó házaspárokat, szomszédokat, fő- bérlőket, albérlőket.

— Hány ügy kerül ön elé havonta?

— Hat éve foglalkozom

ilyen ügyekkel. Amikor kezdtem, még 80—100 volt havonta a magánvádas esetek száma. Ma már csak a fele. Hogy miért? Talán kultúráltabbak lettek az emberek.

— Mennyi végződik bocsánatkéréssel és megbocsátással?

— A zöme, legalább kilencven százaléka.

— Az ön tapasztalata szerint, miért citálják egymást az emberek a bíróságra, ha itt úgyis kibékülnék.

Elégtételt akarnak

— Miért? Az embernek szüksége van a környezete

megbecsülésére. De ne beszéljünk most többről, csak arról a minimális tiszteletről, ami az embert embervoltáért illeti meg. Akiket ' jogtalanul megbántanak, akiknek bemocskolják nevét, megalázzák emberi méltóságát: elégtételt keresnek. Nem azt kérik, hogy csukják le a sértegetőt. Csak tudni, hallani akarják, itt, hivatalos helyen, mások jelenlétében, hogy igazságtalan volt minden bántó szó, vagy az a pofon, amely az elmérgesedett hangulatban elcsattant. Ezek után ők nagylelkűen megbocsátanak.

— És ha nem?

— Rendes bíróság elé kerülnek, ahol szabályos érdemi tárgyaláson tisztázzák a történteket és ítéletet hoznak. De ilyen kevés van. Mindössze két-három magánvádas ügy jut el az érdemi .tárgyalásig egy-egy hónapban.

Nem jelentéktelen büntetés ez, amelyek a rosszhiszemű sértegetőt, kötekedőt, pofozkodót sújtják, ha a sértettek is kívánják megbüntetésüket. Nem arról van szó, hogy minden csipri- csupri ügy mesterkélt felfújásával a bíróság elé lehet rohanni. A rendőrségen, az ügyészségen szelektálják a feljelentéseket. Csak azokkal szemben indul eljárás, akik magatartásukkal —• szóval vagy tettel — az emberi méltóságot és a kialakult együttélési szabályokat durván megsértették.

K. K.

Segíteni

kellene

Düledező, múló vako- latú épület. Falait kívülről gerendák támogatják, olyan mintha minden pillanatban össze akarna dőlni. A falon tábla: „Művelődési Ház”.

Az öreg, roskatag épületet 1890-ben emelte Jászkisér lakossága. Az idén a belvíz annyira megrongálta, hogy be kellett zárni. Felújítani nem érdemes, hiszen vályogból készült, új művelődési ház építésére pedig nincs pénze a nagyközségi tanácsnak. Egy olyan művelődési központ felépítése, amelyre egy hétezer lakosú nagyközségnek szüksége van, körülbelül 10 millió forintba kerülne. A tanács évi fejlesztési alapja csak 1 millió forint. Ez a pénz pedig óvoda, bölcsőde korszerűsítésre, járdaépítésre, a villanyhálózat bővítésére kell.

Sajnos csak a legfontosabb szakkörök működhetnek. Nincs hol tartani nagyobb szabású rendezvényeket. előadásokat. Meddig lesz ez így?

Segítség kellene. A községben van a MÁV . Építő Gépjavító Üzem. a zománcipari szövetkezet. két termelőszövetke-, zet. egy állami gazdaság, öt vízügyi szerv. Ha ösz- szefognának a lakossággal, segítségére lennének a tanácsnak, a közös munka biztosan eredményhez vezetne. A mindennapi élethez tartozik a munkán kívül a művelődés, a szórakozás is. Mikor lesz Jászkiséren újra művelődési ház?

Akkor, ha segítenek az üzemek, társadalmi munkát vállal a lakosság, s a tanács is megteszi a magáét.

— szekeres

MEGJELENT

Második kiadásban megjelent Lenin Válogatott Művei I—III. kötete. A három-1 kötetes mű első kötetében az 1897 januárjától 1917-ig, második kötetében az 1917 januárjától 1918 júniusáig, harmadik kötetében pedig áz 1918 júniusától 1923 márciusáig írott művek találhatók.

Ugyancsak a Kossuth Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot a Négy- szemközt a chilei forradalomról című érdekes, időszerű munka.

SZ. LUKACS IVIRE:

AZ UT KEZDETEN

8.

Böske pár nap alatt asz- szonnyá érett. Lány se volt, boldog se, mégis falurossza lett. Nem haragudott szeretőjére, önmagára, szüleit utálta Miért nem segítették? Életében ki törődött vele?

A kápolnánál találkoztak, fehér határban. Az őszi mag megfogant, csírába szökkent, levélbe, engedelmesen pihent a hideg hótakaróban. Mozdulatlanság dermedt.

— Nem szóltál — mondta Bugyi Laci, aki apjával és nővérével a közeli tanyán lakott —, máshogy csináltuk volna.

— Féltem, hogy haragszol.

— Enyém, nem? Apádék mit akarnak? •

— Vegyél el.

— Én is.

— Hát te?

— Hová költözhetnénk, tudsz valamit?

— Menjünk hozzátok, a tanyára.

— Nem engedi apám. Azt mondta, nősüli csak. van

mire, már kemény. Te > tartód.

— Elmegyek veled, akárho- vá.

Otthon Novákné sopánkodott.

— Kislányom, látom a sorsodat. Fiatalon kezdtem én is, siettem, nehogy kihűljön, egy esztendő, egy gyerek. Mire volt jó? Hová jutottunk? Te tudod legjobban. A javadat akarom, milyen ember lesz ez, iszik, meg hempereg az ágyban, leinná Krisztusról a keresztet.

— Elmegyek, mert ettől jobb lesz. Az engedélyt szerezzék meg.

— Pelenka kellene még alátok, de megkeresem Nemes Lajost, a Csillagnak kerül üres tanyája, ő nagy ember, titkár. Nyelvével keresi kenyerét.

— Maguk miért nem költöztek tanyába?

— És «a munka? A jószágok? A jó kereset?

Böskéék tavasszal tanyát kaptak. Teherben járt.

Három akácfa birkózott ablakuk előtt. Fehérfalú tanya volt, tenyérnyi, nádtetős, két vakablakkal. Ólak és kút az udvaron. A cselédházaktól messze, a sertéstelep közelében.

Lakodalmat nem csaptak. Március végén sétáltak az anyakönyvvezetőhöz, Böske bátyját, Novák Józsit, Laci pedig barátját, Gulyás Imre fiát kérte tanúnak. Közömbösen hallgatták a szöveget, semmit sem jelentett életükben. A Fényesbe mentek. Konyakoztak.

• — Nektek se könnyű — mondta Novák Józsi —, de alakul, csak türelmetek legyék.

— Anyám megvette a szobabútort, páros ágy, éjjeli szekrények, tükör, asztal, négy szék. Szép barna. Ötezer forintért.

— Gazdagok vagytok.

— Laci apja süldőt ad — nevetett Böske. tenyerét mutatta —, ekkorát.

— Zsugori, a szarba harapná monogrammját, ha nem lenne büdös — mondta az ifjú férj. — Sebaj, megélünk valahogy.

— Egészségetek legyen és

vigyázzatok egymásra, az a legfontosabb.

A konyakokat Novák Józsi, a traktoros fizette. A pincér leszedte a rengeteg apró poharat, számolt. Kettőszázötven fprint. Jókedvűen látták a világot. Fényt kapott szemükben a tér, az ázott, levél nélküli bokrok, a megindult rózsák, a télire kintfelejtett piros padok, a református templom kopott méltósága. Megcsókolták egymást és elváltak^

A régi épületből alakított ÁBC áruházban kenyeret, cukrot, sót, gyufát, paprikát, petróleumot, zsírt és lisztet vettek. Két nagy papírzacskóba csomagolták és gyalogoltak a tanyára.

Csatákká ázott lábukon cipő, nadrág, harisnya, térdig gázoltak a sárban, mire hazajutottak. Fokozatosan mosta ki fejükből a mámort a tavaszi szél, szemükből az örömöt. Böske sajnálta az italra költött pénzt.

— Vehettünk volna rajta cipőt vagy fehérneműt.

— Egyszer élünk. Esküvőnket ünnepeltük.

— Több nap, mint kolbász.

Nyirkos, párás levegő ölelte őket, a fák permeteztek. Lámpát gyújtottak, i székre roskadtak. Nem tudták, hogy megöregedtek.

Bugyi Laci sertéstelepen

dolgozott. Hajnalban kelt, este jött. Bűzlött ruhája. Ennivalóban nem válogatott, italban sem, ha beleszabadult, tökrészeg lett. Napokig magánkívül ténfergett, használhatatlanul. Utolsó tízesét is italra költötte. Szombaton, vasárnap, szabadnapjain felvette ünneplőjét, zsebregyűrte százasát, a Fényesben sört ivott. Télen röviditalokat.

Hétvégén megérkeztek a városokból a Novák és Po- tornai gyerekek, emelgették a poharakat. Cigányzene szólt. Elgyengültek egészen, szájuk lefittvedt, szemükben bambaság látszott, hajuk szétcsúszott, üvöltöztek a nótákba, ernyedten ültek az asztaloknál, hangosan ütötték össze a poharakat. Néha táncoltak. A zenekar előtt kevés hely szabadon maradt, ropták a táncot, lökdösődtek, izzadtak, önfeledten dúdolták a szöveget. Záróráig boldogok voltak.

Másik szombaton újra kezdték. Szórakozásból, szenvedélyből.

Laci nem tudott otthon maradni, kíméletlen vágy hajtotta az italhoz. A kul- túrban is szeretett. Az előcsarnokban mértek italokat, rexeztek, televízióztak. Bélákkor a pénztárnál jegyet árusítottak, farmemadrágos, nagyhajú fiatalok üvöltöz- tették gitárjukat, egyre gyorsabb ütemű táncokat jártak, a lányokat kísérő anyák megfogyatkoztak, más mulatságok voltak ezek. nem hasonlítottak a régiekhez, idegenebbek, rikítóbbak, fülsiketítőbbek. Nem ismerték dallamaikat, a táncok értelmetlen rángatózásnak tűntek. beszélgetni sem lehetett az éktelen ricsajban.

A presszóba zenészeket szerződtettek. Zongora, gitár. Esténként fiatalok kávét, jaffát ittak, hallgatták az új dalokat, táncoltak. Társaságban érkeztek, nem jártak házakhoz beszélgetni, tanyázgatni, itt sorolták az újságokat, a napi eseményeket. Törzsközönség alakult. Laci a Fényesre esküdött.

Éjszakánként ért a tanyára. Részegen ordibált, a szoba földjére vizelt, ruhástól dőlt az ágyba. Böske megszeppenve bújt dunna alá, dagadtan, kettőjükre vigyázott. Legközelebb nem nyitott ajtót. Rengett, reszketett a csepp tanya az ütésektől, rugdosásoktól. Nem szánta urát, aki unva az üvöltözést, dörömtclést, elnyúlt a küszöb előtt, s hajnalra kialudta mámorát. Utána kezes lett, igyekvő, napokig szorgalmas, tervezgető. Aztán megint találkó- zott az itallal.

(Folytatjuk)

/