Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-22 / 195. szám

1973. augusztus 22.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Jubileumi

A szemet vakító reflektorok kialszanak, a fényfüggöny „lehull”. A belgrádi operaház vendégművészeinek ünnepélyes előadásával augusztus 20-án éjfélkor befejeződött a Szegedi Ünnepi Hetek idei programja. Ez az est is bizonyítja: a felújított játékok tizenöt esztendeje alatt ideszokott az ország — és mindinkább egy kicsit Európa is. Ezen az éjfélen is valóságos autókaraván indult a főváros, vagy a többi vidéki város irányába, hazafelé, egy vagy két kellemesen eltöltött nap, gazdag élményt nyújtó előadás feledhetetlen emlékével.

Egyet lehet érteni Papp Gyulával, a városi tanács elnökhelyettesével. aki — mint a játékok igazgatója — így nyilatkozott egyik laptársunknak: Nem hiszem,

hogy akadna olyan magyar település, ahol legalább egy embernek ne lennének emlékei valamelyik előadásunkról. Hozzátehetjük, hogy Szolnok megyéből — azt hiszem, ez minden helységünkre elmondható — százaknak és ezreknek nyújtott az idén is jó szórakozást, kulturális élményt Szeged.

Az utolsó est méltó volt a tizenöt éves jubileumhoz. A belgrádiak előadásában

szinte maradéktalanul érvényesült Borodin muzsikájának dús, érzékletes dallamvilága, különös erővel szólaltak meg a kórus előadásában az Igor herceg szláv dallamai. Az opera monumentális zenei élményként ható tömegjelenetei, mint az előjáték, vagy a második felvonást impozánsan záró poloveci táncok mellett része volt a kellemes estben a szólisták teljesítményének is. Az egész produkció jól illeszkedett a Dóm tér keretei közé — s néhány vetített díszlettel, jelképpel egyszeriben a távoli orosz mezőkön. a messzi történelmi múltban érezhette magát a közönség.

Sokat vitatott kérdés, mi a titka a szabadtéri játékok előadásain a közönségsikernek. Az olyan produkcióknál, mint az idén is a néptáncfesztivál gálaéstje, a válasz egyértelmű. A belgrádiak Igor hercegénél azonban már nem ilyen könnyű a válasz. Kevés próbalehetőséggel, a nagy színpadra való adaptálás minden buktatójával, halványabb tudású, hem is a legjobb formában éneklő szólistákkal arattak nagy sikert. Minden bizonnyal azért, mert a környezethez, hangulathoz jól illő opera, a szabadtér varázsa olyan „kellékek”, amelyek felfokozzák. mintegy előkészítik a közönség hangulatát a rendkívüli élmény befogadására. A színpad ihletett művészek keze nyomán mindig varázslat színtere, de különösen az a szabad téren. Ezért növekszik a szegedi játékok közönségsikere évről évre.

ür

A Szegedi Ünnepi Hetek ma már nem csak a Dóm téri előadásokat jelentik. Egyre inkább felnőnek ezek mellé a többi rendezvények is. Az idén tíz féle képző- művészeti kiállítás, nemzetközi méretű néptáncfesztivál, orgonakoncertek és sok más rendezvény nyújtott további élményt az odalátogatóknak. Számos sportesemény, vidám műsor szórakoztatta az ünnepi hetek vendégeit.

Bizonyosan akadt a nagy rendezvénysorozatban bírálni való is. De a szomszéd részéről mégis csak az elismerés és dicséret kívánkozik ide, azoknak a patriótáknak címezve, akik szülővárosuk szeretetétől áthatva, ilyen nagyszerű eseménysorozattal lépnek évről évre az ország színe elé.

Szeged jó példa. S a jóból tanulni nem szégyen. Ez Szolnoknak szól elsősorban, hisz a megyeszékhely fennállásának 900. jubileumára készülve, nagy tettekre szánta el magát. Érdemes e szándékot valóra is váltani. Soha nem volt ugyanis ilyen nagy érdeklődés hazánkban egy-egy terület, város iránt, mint most, amikor egy ország indult el egymással ismerkedni. Szeged jól példázza, ahol érdemleges dolgot sejtenek, tíz- és százezrével mennek oda az emberek.

V. J.

SZ. LUKÁCS IMRE;

AZ ÚT KEZDETÉN

16*

Eloldották? Üjra kezdték a kabarét.

— Nauszikaá, eldobja a labdát — így a vágott képű.

— Kihozom a tenger hűs vizéből,

— Nauszikaá ágyát előkészítették.

— Belebújok.

— Nauszikaának hentes a papája.

— Hozok nektek kolbászokat — ugrott' Bandi dacosan a szőkéhez. — Ne haragudjon, ütődöttek a barátaim, itt maradok.

— Én nem ért...

— Beszélsz németül? — kérdezte Bandi.

— Igen.

— Hogy hívnak.

— Hilkia.

— Szép név.

— Téged?

— András — mondta. — Hol laksz?

— Amszterdamban.

— A tenger csodálatos lehet.

— Szeretnék veled sokat beszélni — mondta a lány.

— Én is.

Hilkia tizennyolc éves volt és csúnyácska. Dadogott. A teste, szép, üde. Hosszú szőke hajat hordott. Vízbe nem ment, délben édesanyja várta.

— Nauszikaá, szerelmem — nevettek —, kiugrók Hollandiába, megkereslek. A dátum még nem pontos.

Este felkeresték a csecs- rázdát. Áruhiány.

Alvás előtt csinálták a cirkuszt.

— Nem kellett a szőke szűz? — kérdezte a vágott képű.

— A púpját neked küldi. Az ajtónál megtalálod.

— Jártas már a szerelemben?

— Emlékszik rád, mióta megkérted a kezét — mondta Bandi —, kész entellek- tüel.

— Akkor találkoztatok.

— Szellemileg föléd nőtt.

— Szellemi kielégülésre vágyói ?

— Társalgásodnál elviselhetőbb.

— Kapuzárás — ordított

egyikük.

Reggel esett. Vonatra ültek. Kezdődött az életük.

Bandi szomorúnak látta a nyarat. Lehangolónak. A tegnapiak fényénél fakult, szürke színbe takaródzott a falu, a Csillag majorja. Nem annak tűnt, aminek legutóbb itt hagyta. Az utcák, a házak megváltoztak, emlékeiben elevenebbül, színesebben éltek. Kopár valóság fogadta.

„Az emberek? Készüljek rosszabbra?” — kérdezte önmagát.

A major beszélt. Múltjában őrizte történelmét. Elnézegette a régi istállót, falára pingált lovacskákkal, korhadó deszkaajtaját, töp- pedt falait, nem képzelhette, hová tűntek emlékeiben őrzött méretei, miként zsugorodhatott parányivá?

Minden használódik, fogy. Az ember is.

Az új istállók tömbje monumentálisán, palasapkában tündökölt. Űj tejház, fiatal major.

„Ilyen lehetek, új és mutatós” — gondolta.

Az ólban gondozott tehenek sorakoztak. Ösztövér apja Novákkal beszélgetett.

— Jó napot — köszönt.

— Szerbusz — mondta Novák, zavar tükröződött arcán, pirosság, hozzátette: — Jó napot, tanár úr.

Potornai mosolygott boldogságában, borotvált volt és józan. Megfogta már az öregedés, időváltozáskor kegyetlenül hasogatott térde, dereka, felesége órákig dö- gönyözte, perelt, nem állt a szája.

— Az ital betege vagy, az jön ki rajtad. A rosszaság.

Arca füst-szürkévé fony* nyadt, erősödő ráncszakadékok élték. Hangja maradt a régi, rekedtes, ordibálós, de már alig vették komolyan. Távol ülő szeme élénken, melegen tapadt fiára, fényes haja csomóban csüngött kopott svájcisapkája alól.

— Gyújtsatok rá — lökte eléjük dózniját. Körmei töredezettek, ápolatlanok.

Novák ösztönösen mozdította kezét, ám félútban el- kanyarította, vakarta fülét, félszemmel a nyurga Bandira pillantott. Potornai megszólalt.

— Vegyél, tanár úr — mondta remegő hangon és megütődött, amikor az nem nyúlt érte. — Szívod, fiam?

— Nem dohányzom.

— Több marad nekünk — nevetett Novák, de hirtelen elhallgatott.

— Meigyek az iskolába, utána Zsuzsáék.

— Felnőtt vagy, a fejed se üres hordó.

Kettesben maradtak, Novák mérgesen taposta cigarettáját.

— Fene tudja, hogy csináljam. Nem visz a szám tegeződésre. Tanár úr, ka- lapolhatok.

— Megérdemli, nem? Szép. magas ember — mondta büszkén apja. — Agyas magyar.

— Meg.

— Fékezem a nyelvem én is, ne piruljak.

— Seggit verte a porban, most tanár. Falu esze. Mihez kezdjek? — sopánkodott Novák —, kezet ne csókoljak mán.

— Honnan tudjam?

— Te csináltad, ismerheted.

— Csinálni könnyű, igazodni hozzá nehéz.

— Veletek marad?

A kultúra a népé

7. Könyvek — falak

A hatalmas krisztinavárosi eklektikus barokk épülettömbben már január 9-én megkezdődött a műszaki átadás. Az épület belsejében levő két tizenegy emeletes

acélszerkezetű raktártorony máris teljesen készen, kifestve, könyvállványokkal és kettős tűzbiztos acélajtókkal felszerelve várja, hogy az Országos Széchenyi Könyvtár birtokába vegye. Erre azonban csak a teherliftek

elkészülte után kerülhet sor. Ezek átadását az év végére ígérik az építők, így a raktári anyag egy részének, a szükségraktárakban elhelyezett köteteknek és a ritkán olvasott műveknek folyamatos átszállítása már az idén megkezdődhet.

Mostmár csak néhány év. és nemzeti könyvtárunk végleg kiköltözhet a Nemzeti Múzeum épületéből, átadva azt teljesen saját céljainak.

Tanulmányút alapján

Egy modern könyvtár legfontosabb része tagadhatatlanul nem az olvasóterem, nem az iroda, hanem a raktár. A két említett raktár- toronyhoz még további három 4—4 szintes raktárcsoport kapcsolódik majd, arrji azt jelenti, hogy az új könyvtárban összesein — az évi gyarapodást is tekintetbe véve — 50 évig elegendő, mintegy 15 000 négyzetméternyi raktártér áll rendelkezésre.

Egy érdekes adat: a raktárakban a polcok hossza együttvéve 100 kilométert tesz ki!

Az új könyvtárnak nem csak a raktárai lesznek korszerűek, minden igényt kielé- gítőek. Az olvasószolgálat helyiségei és a könyvtári üzemek is a legmodernebb építési elvek szerint készülnek. A tervező Havassy Pál főépítész és könyvtártudományi konzultánsai több hónapos szovjet, lengyel, svájci, NSZK és osztrák tanulmányút tapasztalatait felhasználva és az épület adta lehetőségeket figyelembe véve készítették el a terveket 1961-ben. Elképzelésük a klasszikus hármas tagoltság elvét követte: a könyvraktárokat, az olvasótermeket és a szolgálati helyiségeket egymástól teljesen elkülönítve tervezték meg.

Ennek megfelelően az új olvasótermek a két raktártorony fölé, az épület hetedik szintjére kerülnek, gyűrű alakban véve körül a középen kiképzett katalógustermet. Itt, ebben a 300 négyzetméteres nagyteremben egyszerre 400 olvasónak gondoskodnak kényelmes helyről mgy, hogy egy hatalmas 90 000 kötetes, szabadpolcos könyvállvány-rendszerrel — mint valami válaszfalakkal — tagolják' kisebb, szakosított olvasórészlegekre az igencsak tágas, bő teret.

Száz kiskocsi

r . ■

Különálló kisebb termek is kiszolgálják majd az olvasókat:

Minden külön gyűjteménynek saját olvasóterme, saját helyisége lesz. Feltétlenül figyelemre méltó, hogy a tervezők gondoltak, számítanak a legfiatalabbakra is: a

nyolcadik emeletre egy klubszerű ifjúsági olvasószoba kerül. A tetőtér fogadja be a tudományos kutatókat, itt

— Velünk.

— Elszégyelli innen ma- gát, meglátod.

— El? — döbbent meg az erőszakos Potornai. — Miért?

— Gondolom.

— Megvan mindene.

— Akkor is.

— Pedig szeretném, hogy maradjon. Nem akarok tőle pénzt, semmit. Maradjon. A többi úgyis elment a háztól, Pista hűséges.

— Iskolába nem iratkozol miatta?

— Ne röhögtess! Nincs rajtam gumibugyogó.

Bandi újra felfedezte faluját. Számba vette. Széles főutcáját, ostornyeles világítását. Hová tűntek a zöld- ernyős japán akácok, a gépállomásiak akció-házai? Emeletes épületek a főtéren, a kultúr szomszédságában. A fodrászok más helyre költöztek, a fényképészek csomagoltak, a húsüzem boltja nyitott. Szemben tanyai kollégium. Ablakán át látszanak az ágyak, vörösük az udvar salakja.

„Jó nekik — mosolyodott el —, jönnek a tanyákból, kész a terülj asztalkám. Így kezdhettem volna, helyembe hozott gimnáziummal.’'

Az iskola csendes volt. Hűvös. Nyárra mindig meghalt. Csattogva szedte a lépcsőket, a hosszú folyosón szusszantott, az igazgatói iroda zöldes-szürke ajtajánál fölpördült a szíve.

„Erre vágytam valaha? Hittem? — gondolta. — Szüntelenül kívántam.”

Két fiatal tartózkodott az igazgatóiban, kolléganők, más tájról idecseppenve. Bandi percekig maradt. A nyolcadik osztályba ment, leült a katedrára. Nyár aranylott az ablakokon, tiszte- letes úréktól csapódott a kertek szaga, pipiskédé, poros akácok a 'kövesút szélén, autó pöfékelt, langyos por lebbent.

„A jóban kell hinnem nagyon erősen, tántoríthatat- lanul. Akkor boldog leszek — gondolta és sűrű barna hajába túrt —, a jót és tisztességest szolgálnom.’!

Zsuzsa várta. Húslevest főzött és csirkepörköltet, fehér abroszt terített. Lapos tányérra mély tányért, kanalat, villát, kést, fogpisz- kálót helyezett az asztalra, talpas poharat, szifont és málnaszörpöt.

A konyhában lavór, tiszta víz, szappan, tiszta törülköző. Jó volt. A tanár élvezettel evett. Sokat. Feketekávé illata terjengett.

— Jó sorod lesz. Ügyeskedhetsz, okos helyre teszed a gatyádat — beszélte nővére —, pocakot ereszthetsz.

— Már eladtál?

— Te árulod, amid van. Az elején ne rontsd el.

— Akarom?

— Hol laksz?

— Anyámék.

— Hülyeség.

— Szégyelled őket? — borult el a fiú nagy, barna szeme —, felneveltek.

— A rossztól menekülök — szedte le az asztalt Zsuzsa.

— Egyedül maradjanak? Büszkék rám.

— Mire? A kolhozra, amit összecsaptak? Nincs köszönnivalónk. Szerencséd vólt és kitartásod, diplomádat dobhatod a kutyáknak.

— Nem értem — vonta össze vastag szempilláját a fiú. — Miért?

— Gondolkozz! Naponta akarsz a majorból járni?

— Hetente tanítanál ?

— Gyalog? Kerékpárral? Egyik sem megfelelő.

— Ne mondd! Luxus?

— Bűn, öcsikém. Vétek, amiért előbb-utóbb megfizetnél. Koszosán nem taníthatsz. Sikálhatod magad a vízcsapnál, amikor beérsz.

— Helikoptert elfelejtettem igényelni.

— ősszel lovaskocsi-jára- tot indíthatsz. Romantikus, igaz? — csipkelődött a kacér asszony.

— Javasolsz jobbat?

— Lakj a faluban!

— Mondod a címet? Az ára? A kezdő fizetésű pedagógus nem téesz színvonal ...

(Folytatjuk)

lesz számukra egy szoba berendezve.

Mindent együttvéve: A

Nemzeti Múzeum-beli 120 helyett az új otthonban 500—540 olvasóhelyet biztosít a könyvtár a közönség számára. Több mint négyszer annyian vehetik igénybe egyidejűleg az olvasók az Országos Széchenyi Könyvtár szolgáltatásait, mint eddig.

Valamennyi olvasóterem (a tervezők általi „igényesen takarékosnak” nevezett elvek alapján) kényelmes bútorzatot, speciális hangtompító búrkolatot, igen modem világítást és fűtést kap. A teremfelügyelő pultján az olvasót zajtalanul hívó fény- tábláit iszerelinek fel, amilyeneket egyes OTP-fiókok- ban már láthatunk.

Az olvasótermek és a raktárak közti könyvforgalmat a müncheni TeleŰft cégtől vásárolt — több európai könyvtárban már sikerrel kipróbált — elektromos, automatikus vezérlésű száz kiskocsi bonyolítja le, az épületet valósággal beszövő, behálózó fogaskerekű sínpályarendszeren. A kikeresett könyv így a lehető legrövidebb időn belül az olvasó asztalára kerülhet.

Természetesen számos jól felszerelt műhellyel is gazdagodik a könyvtár. Fokozott lehetőség nyűik a könyvek karbantartására, épségük, olvashatóságuk megőrzésére.

Mátyás kincsei

i

Eddig a gyakorlati, az olvasók és a könyvtár dolgozóinak dolgát megkönnyítő újdonságokról beszéltünk. Most azt vegyük sorba, mit lát majd szemünk ha belépünk az „F” épületbe?

Egyet már előre elárulhatunk: nemzeti könyvtárunk igen esztétikus környezettel fogad bennünket.

A márványburkqlatú -főbejárattól háromkarú, díszes lépcső vezet az emeletre, ahol — középen — a magyar irodalom történetének állandó könyvészeti kiállítása kap helyet. Itt lesz a Corvina-terem, ahol Mátyás király egykori világhírű könyvtárának ritka hecsű, felbecsülhetetlen értékű kincseit vehetjük szemügyre.

Mindig

megtérni...

Egyetlen adatot nem írtam ide, mégpedig', hogy menynyibe kerül nemzeti könyvtárunk új szállása. Volt aki óvott is attól, hogy megírjam: mondván ne bosszantsuk ezzel az ipari-szemléletű embereket, akik azonnal így kiáltanának fel: úristen, milyen üzemet lehetett volna építeni ebből a pénzből! — és ne szomorítsuk azokat, akik lakásra várnak, mert ők meg így sóhajtanának fel: mennyi lakás épülhetett volna fel ebből az ösz- szegből!

Különí-külön persze mindkét tábornak igaza lehet, ám mi mégis Czine Mihálynak. a neves irodalomtörténésznek a véleményét osztjuk, aki szerint: „A könyvtárra adott pénz mindig megtérül.”

Végezetül pedig hadd idézzük Schopenhauert: „Az ember^ tudás betűkbe temetve papíron száll át nemzedékről nemzedékre. A történelem előtti korban, mielőtt az ‘ emberek írni tudtak, minden gondolatuk, tapasztalatuk, felfedezésük velük együtt szállt a sírba. Csak az írás tette lehetővé, hogy az új nemzedékek a régiek megismeréseit újra lemérek s vívmányaikat továbbfejlesszék. A könyv az emberi nem életében az. ami az egyén életében az emlékezőképesség.”

Az új könyvtár elődeink, a mai építők és mindannyiunk. valamennyi dolgozó emlékét őrizni fogja. A könyvekben — és a falakban.

Gulay István

(Következik: Megtartottuk

az alkotmányban írottakat!