Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-17 / 192. szám

1973. augusztus 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kardos László köszöntése A kultúra vára 4. A Nemzeti Galéria jövője Akadémikus, egyetemi tanár, író, kritikus esszéis­ta, műfordító, szerkesztő, — de minek elősorolni mindazt, amit csinált, annak az egy­nek a sok-sok oldalát. Mert tulajdonképpen egyetlen hi­vatása, szenvedélye van: az irodalom szolgálata, az ol­vasók nevelése. Akadémián, egyetemen, szerkesztői asz­tal mellett, mindenütt. Meg- számlálhatatlanok a világ- irodalomnak azok a művei, amelyekkel az ő munkálko­dása révén ismerkedett meg a magyar olvasó. Nevéről a legtöbb irodalombarátnak elsősorban talán az általa szerkesztett folyóirat, a Nagyvilág jut az eszébe, amely kitartóan munkálko­dik csaknem két évtizede azon, hogy a magyar társa­dalom szellemi látóhatárát tágítsa, ízlésének mércéjét emelje. A folyóirat mintegy eleven cáfolata annak a balvélekedésnek, hogy a szo­cialista kultúra valamiféle beszűkülést, „korlátokat” je­lent a polgári kultúrával szemben. S ez a siker nem utolsó sorban a szerkesztő érdeme. Kardos László már igen fiatalon, debreceni tanár korában eljegyezte magát az igazi humanizmus nemes eszméivel. Első nagyobb esszéje „A huszonegy éves Ady Endre” már teljes fegyverzetében mutatja a haladó magyar irodalom későbbi kutatóját. Fiatal ko­rában a Nyugat nemzedé­kéhez tartozott, e mozgalom örökségét élesztgette, ápol­ta hosszú éveken át. Tekin­tete sohasem hagyta el ezt a korszakot, kiváló művek Csokonai évforduló „Kiálts város” l A Csokonai évforduló je­gyében készült el a debrece­ni Csokonai Színház 1973— 74. évi műsorterve. A meg­nyitó előadást szeptember 28-án tartják Szabó Magda erre az alkalomra írt „Ki­álts város” című drámájával. Az írónő művében bemutat­ja Debrecent, Csokonai szü­lővárosát. A 200. évforduló­hoz kapcsolódik Tempeíői és Karnyóné bemutatása. Ezen­kívül ünnepi megemlékezést tartanak a költőről, s kiál­lítást rendeznek műveiből. SZ. LUKÁCS IMRE: AZ ÚT KEZDETÉN 13. Este pörköltet főzött any­ja. csirkét, galuskával. Na­gyon szerette. A régi esték, ft ritka, boldog vasárnapok izei tolakodtak; a kiló húsok, fél kiló húsok, rengeteg ra­gacsos, egybefőtt galuskák ünnepei, lepattogott szélű lábasok az asztalon. Anyja elporciózta tányérokba, egy­formán, ügyeskedve, állan­dóan csak ügyeskedve, hogy magának végén falat hús se maradjon. Honnan meríthet­te szeretelét. önfeláldozását? Megkeményedett a galus­ka, csipegette a húst. késsel evett. Valahányszor az idom- talan, elgörbült alumínium villára nézett, kővé vált gyomrában az étel. „Nem, nem. nincs megál­lás, hátra-arc — gondolta —, sorsom szólít, értük is éljek, világítsak előttük. Szerete- tük legyek.” Az avató ünnepségre meg­érkeztek szülei. Az állomás­egész sorát írta kortársai­ról s a Nyugat első nagy nemzedékének tagjairól. S aki tőle tanult „világirodai­mat”, érzékletes és magas művészi és pedagógiai ér­tékű előadásokból ismerhet­te meg az európai irodalom jeles alkotásait, költőket, írókat. Hogy csak néhány nevet említsünk, teljesség igénye nélkül, abban a sor­rendben, ahogyan emléke­inkből felszínre futnak: Rimbaud, Shakespeare, Goethe, Racine .Tvardovsz- kij, Tyihonov... Megismerésre, értelemre és szerénységre személyes példával is oktat, nemcsak művekkel, nemcsak a ka­tedrán. Halk, hűséges és fá-' radhatatlan mindig, amikor igazi értékekről van szó — máshoz pedig nem szeret nyúlni. S úgy tud szólni az emberekhez, hogy szelíd lé­nye a figyelem központjá­ba kerül, mintegy ellenáll­hatatlanná válik, mert olyan szuggesztíven árad belőle a fénylő értelem. Kardos pro­fesszorral töltött éveik után ezt az élményt viszik ma­gukkal növendékei az egye­temről, — s ha valamennyi­re is megközelítik későbbi munkájukban az ő példá­ját, már igen sokat, adtak a tanítványaiknak. HetvenÖtÖdik szüle­tésnapján a magyar iroda­lom minden barátja ragasz­kodással és őszinte hálával köszönti Kardos Lászlót, s további eredményes jó munkát kíván neki — va­lamennyiünk okulására és örömére. A szigetvári hősök tiszteletére Szigetvár népe — az év­százados hagyománynak megfelelően az idén is em­lékünnepséggel adózik az 1566-os várvédelem hősei­nek. Szeptember 9-én egész­napos ünnepségsorozattal emlékeznek meg az évfor­dulóról a történelmi múltú városka lakói. Megkoszorúz­zák a hadvezér és a költő­hadvezér Zrínyi Miklós, va­lamint a vár hajdani kapi­tánya, Horváth Márk szob­nál várta őket. Két arc fe­ketében, félszegen a vonaton, villamoson, elhasznált pa­rasztkezek. földdel, határral itatódott arcok, darabos mozdulatok, tízesztendős ci­pők, színevesztett, fonnyadt szavacskák: — „Eső lesz, jó idő van. tegnap vihar volt”. — Nyugodtan ment velük. Szégyenkezve és büszkén. Napernyők alá ültek, az öre­gek székek szélére, mintha minden percben rájuk kiált­hatnának: el innen, nem a világotok. Potornai cigaret­tát húzott elő és az apró kő­kockákra hamuzott. Felesége arca elbújt fekete kendőjé­ben. — Két szörpöt és duplát — rendelte Bandi. A téren autók parkíroztak. Elegáns nők. jólöltözött fér­fiak kortyolgatták kávéju­kat, töltötték idejüket. — Mind ráérnek? — Igen. — Itt süttetik hasukat egész nap? — Nem mindig. Mit ígér a televízió a jövő hétre Kedden kerül képernyő­re a Brezsnyev Amerikában című dokumentum film. A mű nemcsak a nemrég le­zajlott látogatás legfonto­sabb és legérdekesebb ese­ményeit idézi fel, hanem fontos adatokat közöl Leo- nyid Brezsnyev pályafutásá­ról is. Szerdán előbb Caterina Valente műsorát sugároz­zák felvételről a párizsi Olympia Színház színpadá­ról, majd Vitray Tamás be­szélget „Ötszemközt” Hofi Gézával. Csütörtökön indul Ország­utak címmel az NDK ötré­szes, magyarul beszélő film­sorozata. A film után a Színházi album foglalja ösz- sze az idei nyár színházi eseményeit. Pénteken részleteket hall­hatunk Verdi: a Trubadúr című operájából. Vallomá­sok a XX. századról című műsorban Romját Irén, Romját Aladár felesége be­szél a kommunista költővel folytatott közös harcukról, az együtt eltöltött évekről. Szombaton „A feleségem, fiam, meg én” című magya­rul beszélő francia film után a veszprémi tv-találkozó díjnyertes produkciói közül Örkény István Diagnózis című tv-filmje kerül kép­ernyőre. A film egy orvosnő erkölcsi és lelkiismereti ví­vódásaival ismertet meg. Vasárnap Abody Béla ma­gazin műsorát láthatjuk az én háztájim címmel. Abody Szilágyi Tibor színművész társaságában emlékezik visz- sza élete és pályája érdekes eseményeire, ismeretségeire. rát. A városi tanács ünnepi ülést tart és ennek kereté­ben avatják fel Szigetvár új címerét. Az emlékünnepség során látványos zászlójáté­kot rendeznek a várban a szigetvári hősök tiszteletére. A hősöket egy-egy zászló szimbolizálja majd: Zrínyit a családjának kék-piros, had­nagyait pedig — a város színeinek megfelelően —> egy-egy fehér, illetve sárga lobogó. Ittak. Potornai az üveg­ben maradt jaffát felhajtot­ta, kézfejével törölte száját. Szívott cigarettáján, csikkét kőre dobta. Bandi szenvedett és örült. Fájt szülei félszegsége, ide­genkedése. rikítóan, bántó­an kitűntek a környezetből, örült, szenvedjenek kicsit, lássák, más élet is van. ta­lálkozzanak vele, közelítse­nek. fogadják, ami megilleti őket. — Maradunk? — izgett- mozgott székén a tehenész, felesége mozdulatlanságba merevedett —, szóljál mán. — Már elmehetünk. Egyetem. Ünnepség. Audi­torium Maximum. Élmény. Feszítő ünnepélyesség, sok szülő autóval érkezett, vi­rágcsokrok, virágerdők, meg­hatódott fiatalok, megszívle­lendő beszédek: .....elindul­nak az életbe, tisztességes, szép pályán dolgoznak, a jö­vő nemzedékét nevelik, ami­lyenre formálják, olyanná lesznek, lehet ennél szebb, felemelőbb hivatás? Szeres­A Magyar Nemzeti Galé­riának a megváltással ér fel, hogy új, tágas és nem utolsósorban reprezentatív épületbe költözhet. A „tá­gasság” azért igen lényeges szempont, mert az intéz­mény egyre szorongatóbb helyhiánnyal küzdött, alig volt lehetőség folyvást gya­rapodó gyűjteménye rend­Ä végleges beköltözés egy- csapósra megoldja majd a Galéria valamennyi gond­ját. összesen 7000 négyzet- méternyi kiállítási terület és tekintélyes, korszerű raktár­tér áll rendelkezésre. Ez le­hetővé teszi, hogy az intéz­sék szüleiket, áldozatot hoz­tak magukért, támogassák, ha öregek. Állandóan műve­lődjenek, gyarapítsák, fris­sítsék szellemi tőkéjüket...” Potornai megilletődve, mozdulatlanul állt. Hihetet­len volt számára az egész. „Mit keresek ebben a vi­lágban? Úgy érzem, mások rám pillantanak — gondol­ta —, elhúzzák szájukat, tán állandóan figyelnek, mint valami vásári bohócot. Bűzlik a trágyaszag? Hom­lokomra írták, béres, fejő­gulyás, cselédházban alszok? Ilyennek is kell lenni. El­múlna már a ceremónia, ro­bogna velünk a vonat, ott­hon lehetnénk a jól ismert, idomult világban.” „A többiek? Ilyen kutyá­ul érzik magukat? Büszkék lehetünk, tanár úr. Elhigv- gyem? Tegnap takony csün­gött orrából, szalajtottam borért a faluba, százast dug­tam a zsebébe, elindult a kollégiumot járt bőrönddel, amit lottópénzen vettünk. A faluban okítgatja majd a né­pet, megsüvegelik. Diplomás. Jószagú isten, tényleg igaz? „Innom kellene, hordó bort elszopogatni. A családban senki sem vitte eddig. Hit­tem, hogy kitart? A nyo­morból nehéz kikecmeregni. Éjszakánként felriadtam, csak egyhatodát, az érmék­nek csupán elenyésző kis hányadát mutathatta be kö­zönségének a Galéria állan­dó kiállításon, a 22 000 lap­ból álló grafikai gyűjtemény állandó kiállítására pedig egyáltalán nem volt lehető­ség. Az* amúgyis kicsi rak­tárakban zsúfolódtak össze a műalkotások; sem korszerű meny betölthesse funkcióját és ne csak a XIX. és a XX. század magyar képzőművé­szetével foglalkozzék, mint eddig tette, hanem a teljes magyar képzőművészet gyűj­tőhelyévé és bemutatójává váljon. Ezt megvalósítandó vagy üldögéltem a cseléd­ház előtt, hányszor gondol­tam, talán nincs már az is­kolán. koncsorog valamerre, de levélben sem meri tu­datni. Megjött a postás, lát­tam az írását, megkönnyeb­bültem. jobb vót az ivásnál. Nehezen silabizáltam a sza­vakat, elfáradtam, aztán újra kezdtem, micsoda hosz- szú leveleket küldött.” Potornainé kisimította. A sifon aljából előszedett szür­ke kartondobozába tette. Vacsora után a fénynél forgatta. Még nem olvadtak szavakká a betűk, mondatok­ká, de már megbizonyoso­dott. Régebben küldött le­velek is ott sorakoztak, elég volt a címzésre pillantania, a boríték felső sarkára, s látta, ugyanolyanok a betűk, mint a korábbiak. Jó érzés­sel dőlt a szék támlájának. A betűk, átkozott csodabo­garak megkínozták, elszív­ták kitartását, legszívesebben lecsapta, végi gtaposta volna, de nem tehette. Hatalma­sabb erő kötötte, bűvölte a kopott, zsíros asztalhoz, a táncoló kimeríthetetlen be­tűtengerből értelmes szava­kat, üzeneteket hallgatott. Szuszogott, fújtatott a csa­lád, a virradat vonatfüttyöt hozott. (Folytatjuk) a Szépművészeti Múzeum, (mely maga sincs bővében a helynek) teljes, úgyneve­zett Régi Magyar Gyűjtemé­nyét átadja, így a Galéria a teljes nemzeti gyűjteményt állíthatja a közönség elé. Az új otthon, a nagyobb feladat némi szervezeti vál­tozást is szükségessé tesz. Pogány Ö. Gábor főigazgató tájékoztat bennünket ^rről: — Most szervezzük a mai művészet osztályát, mely a jelen festészetét, szobrásza­tét, grafikáját lesz hivatva összegyűjteni. Tulajdonkép­pen ez az osztály lesz az „előszoba”, ezen keresztül juthatnak be a mai alkotók művei a Magyar Nemzeti Galériába. A begyűlt alko­tásokat öt évenként szelek­táljuk. Amelyek kiállták aa idő próbáját, bekerülnek a szakosztályok anyagába, a kimaradtakkal a vidéki mú­zeumok anyagát bővítjük, művelődési otthonokat díszí­tünk, esetleg aukción értéke­sítjük^ Az új osztály köl- csönanyaggal is fog dolgoz­ni, kiállításaira kölcsön kér a minisztériumi vásárlások és a Képzőművészeti Alap vásárlásainak anyagából is. Fotózza, dokumentálja eze­ket a műveket az adattár és a tudományos áttekintés szempontjából. így bármikor jön látogató a Galériába, tá­jékozódhat az élő magyar művészetről. Terv, hogy min-, den év elején megrendezzük az előző év termését átte­kintő kiállítást. Mindez azon­ban még csak a jövő. A vá­sárhelyi művésztelep 20. évfordulója alkalmából meg­rendezendő nagy bemutat­kozó 1974-ben még itt zaj­lik le, a régi épületben a Kossuth téren. Panoráma a kupolából A könyvtár, az adattár, a nyilvántartás már a várba költözött. A Szépművészeti Múzeumból a Régi Magyar Gyűjtemény és a XX. száza­di szobrászati anyag költö­zőiéiben van. S most lássuk: mit talál majd a látogató a Várpalota­beli Galériában? A közön­séget három hatalmas épü­letben különböző állandó és időszaki kiállítások fogadják majd. A központi kupola­épületben, ahol az impozáns díszbejárat is lesz, állandó grafikai és éremkiállítás és kisplasztikái tárlat kap he­lyet. A Budapesti Történeti Múzeum melletti épületben tervezik, a régi magyar kép­tár és a XX. századi alko­tások elhelyezését, s itt, az egykori trónteremben mutat­ják be a nagyméretű szár­nyasoltárokat. Átellenben, a kupola melletti északi szárnyban s a volt bálte­remben állítják ki egyebek közt a XIX. századi festmé­nyeket, a történelmi tárgyú tematikus vásznakat. A Galéria tízezer kötetet és tizennégyezer katalógust számláló könyvtára már be­költözött a palotába, és fo­lyamatosan átkerül a folyó túlsó oldalára a mintegy 44 ezer, felbecsülhetetlen érté­kű műtárgy. A Magyar Nemzeti Galé­ria — a Szépművészeti Mú­zeum után — az ország má­sodik leglátogatottabb mú­zeuma. Negyedmilliós törzs- közönsége figyelemmel köve­ti a nagy változásokat. A Várpalotába való átköltözés minden bizonnyal újabb tíz­ezreket csábít a képzőművé­szet „templomába”, már csak azért is, mert a Galéria épü­letén elhelyezkedő kupolá­ba fel lehet majd menni, gyönyörködni fővárosunk panorámájában. Ám akik csupán ezért az élményért lépik át a Galéria küszöbét, azok is a magyar képzőmű­vészet múzeumába lépnek be, s mi Pogány Ö. Gábor­ral együtt bízunk a művé­szet erejében, hogy a csak a kupolára kíváncsiakat is meghódítja a kiállított mű­veknek ... Gulay István (Következik: Múzeum a fegy­verraktár helyén) T. I. Kőszirom a Történeti Múzeum előtti várudvarban tárolásukra, sem restaurálá­szeres bemutatásra. A gaz­dag XIX—XX. századi anyagnak alig tíz százalé­kát, a szoborgyűjteménynek Fényűző hajlék Pogány ö. Gábor, a Ma­gyar Nemzeti Galéria főigaz­gatója munkaidejének felét a Kossuth Lajos téren, felét pedig a várban tölti. Költö­zik a hivatal, vagyis az in­tézmény. — A budai Várpalota B épületét foglaljuk el — nyi­latkozza lapunknak. —* Ez nem smegy egy-kettőre, még legalább két évet vesz igény­be. Az épületet képtárnak, vagyis múzeumnak alakítot­tál?: ki, végre mód nyílik műtárgyaink hangsúlyozásá­ra a kiállításra szolgáló te­rekben. Fényűzően kialakí­tott hajlékunk lesz, mégis rendkívül szerény, tartózko­dó a belsőépítészeti megol­dás. Nem tolakszik az épü­let, átadja a szerepet a mű­tárgyaknak. A tervezők cél­A teljes nemzeti gyűjtemény sukra nem volt mod, mivel hiányoztak a megfelelő, mo­dem műhelyek is. ja, hogy biztosítsák a lát­hatóságot, a műtárgyak ér­tékeit és szépségeit feltáró környezetet. Lehetőség nyí­lik rá, hogy a magyar együt­tesben szerepeljen az 1800 előtti anyagunk is a XII. századig visszamenőleg. Az éremtárnak, kisplasztikának önálló teremsora lesz. Önál­ló teremben kap helyet a magyar képzőművészet leg­újabb termése is. A XX. századi és a felszabadulás utáni művészeté lesz az egész harmadik emelet, az épület­kolosszus egyharmada. Gyö­nyörű kiállítótermek fogad­ják be majd a különböző művészeti iskolákat, csopor­tosulásokat bemutató kiállí­tásokat, így az alföldiekét, a vásárhelyiekét is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents