Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-16 / 191. szám

1973. augusztus 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 I cnnDBRRm Hépesmp | Ha Canberrában összejönnek a legöregebb kormánytiszt­viselők, s az állomáshelyükön legrégebben szolgáló diploma­ták, előbb-utóbb okvetlenül a hőskorra terelődik a szó. Nem is olyan távol a múltban, nyaranta cséplőgép zúgott a hiva­tali épületek között elterülő szántókon, s az egyik ázsiai or­szág nagykövete nyálra vadászott rezidenciájának ablalvóból. Két veszekedő közön Canberra fiatal főváros és keletkezése az ősi böl­csességet példázza, hogy két veszekedő között rendszerint a harmadik örül. Az Auszt­ráliai Államszövetségbe hat volt brit gyarmat tömörült, s a tagállamok állandóan ve­télkedtek egymással. Külö­nösen így állt ez a két szom­szédvár, Üj'-Dél Wales és Victoria esetében; mindket­ten saját székhelyüket, Syd- ney-t, illetve Mel bt>urne-t ajánlották fővárosként. Syd­ney régebbi történelmére és nagyobb lélekszámúra hivat­kozott — Melbourne azzal válaszolt, hogy szabad tele­pesek alapították és nem fe- gyencek, mint a másik nagy­várost. Sydney a pénzügyi világ központja. Melbourne Viszont a kultúráé. Sydney mozgalmasabb és életvidá­mabb — Melbourne tartóz­kodóbb és előkelőbb. Az ado­ma szerint Sydney-ben az­zal köszönnek: „mennyi bankbetéted van?”. Melbour- ne-ben az első kérdés: „honnan származol?’’ kiküldtek egy kormánybi­zottságot. amely éveken át tai-tó vita után egyezségre jutott. Oj fővárost építenek, amely gyakorlatilag valahol a félúton lesz a két versen­gő metropolis között. Hátra volt még a kijelölés nehéz feladata, ami rövidesen bot­rányba fúlt különböző pénz­ügyi panamák miatt. A fő­város-keresés hírére magas­ba emelkedtek az addig el­hagyatott, lakatlan vidékek telekárai: vesztegetések és spekulációs üzletek követték egymást A választás, hosszas vita után, egy kellemes éghajla­tú, hegyek karéjában fekvő, vízben viszonylag / gazdag síkságra esett, ahol már a bennszülött őslakók is szí­vesen táboroztak. Canberra törzsi nyelven halban gaz­dag találkozóhelyet jelent, ahol kellemesen tölthető el az idő. A kormány kényte­len volt kisajátítani a terü­letet, nehogy egy újabb bot­rány idő előtt „rombadönt- se” a még meg sem épült „fővárost..,” szont gyönyörködtető lát­ványt nyújt a diplomáciai negyed. A japánok egy igazi teaházat építettek fel — ja­pán sziklakért övezi, ott tartják a fogadásokat. A thaiföldi nagykövetség pa­goda-alakú, az indonéz akár egy Báli szigeti templom. A francia nagykövetség viszont arról híres, hogy nem kap postát, mert a muruorai atomkísérletek miatt szigo­rúan bojkottálják. Az új kí­nai nagykövetségnek egy emlékgyűjtő okozott bonyo­dalmat: az első napon el­lopta a diplomáciai misszió tábláit... A korszerű . Canberrában is fellelhető betonba öntött anakronizmus: a parlamen­tet atombiztosnak mondott óvóhelyrendszer köti össze a hadügy- és külügyminiszté­riummal. A menedéketv amely a szakértők szerint' egyáltalán nem véd a jelen­legi nukleáris fegyverekkel szemben, a koreai háború idején építették, amikor Ausztrália konzervatív-libe­rális kormányai elkötelezték mftgukat az amerikai hideg- háborús irányvonal támoga­tására. Az új szelek csak de­cember óta fújnak Canber­rában, amióta a Whitlam vezette munkáspárti kabi­net elhatározta, hogy poli­tikájában figyelembe veszd és érvényesíti a világban és otthon bekövetkezett válto­zásokat. i» (Jserdei du só Canberra egyik oldalán szinte még szűz őserdő te­rül el, csak az autópálya vágja ketté. Délután három­negyed 5 óra tájban, araikor az összes hivatalokban nem lépcsőzetesen. hanem egy­szerre leteszik a tollat, bi­zony Griffin széles útjain is csúcsforgalom van. Pon­tosabban mondva a sztráda egyik oldalán, hiszen min­denki az alvó városokba igyekszik, kifelé ... Dehát ez is Canberrái sa­játosság: egy főváros, ahol őserdei dugó is látható... Réti Ervin Végülis a század elejen Griffin megsértődött Mesterséges tavacskában tükröződik a parlament épülete Búcsú a ligetben „Tavaszi szél vizet áraszt..a rögtönzött kórus tagjai vietnami diákok és magyar úttörők Három nap rövid idő. De ennyi elég volt a szol­noki tiszaligeti KISZ-tábor- ban pihenő vietnami diá­koknak és a kisdobos őrs- vezetőképző tanfolyamon résztvevő úttörőknek, hogy jó barátságba kerüljenek. Esténként sokat beszélget­tek. Meséltek egymásnak országukról és életükről. A tábortűznél együtt énekel­tek, játszottak, mókáztak. De hamar véget ért a há­rom nap, és eljött a búcsú. A vietnami fiatalok úgy akartak elválni a tábortól, a gyerekektől, hogy a bú­csú emlékezetes maradjon. Az utolsó estére színes mű­sort állítottak össze. A han­gulat forró és baráti volt. Szép emléke marad a fiata­loknak. — szekeres — Foto: Nagy Zsolt Lesz mivel dicsekedni otthon a pajtásoknak! Aláírá­sok, rajzok a piros nyakkendőn i — Nálunk az olyan - kisfiúk, mint te vágj), a háború alatt dzsungel-iskolába jártak. — Áhítat és csodálko­zás a kisfiú arcán, míg vietnami barátját hallgatja. A búcsú! Viszontlátásra! Kiírták a tervpályázatokat és az első világháború ide­jén elfogadták az amerikai Griffin — korát messze megelőző — elképzeléseit. Akkor még nem volt par­kolási gond. közlekedési du­gó, de Griffin kitűnően szervezett széles útvonalak­ról álmodott; nem vitatkoz­tak környezetszennyeződés­ről, de az építész száz fát tervezett minden egyes la­kosra. Nem is értették meg, s a gazdasági visszaesés éveinek kényszerű takaré­kosságában egyre „szűkí­tették” az utakat. Griffin megsértődött, lemondott fő­építészi hivataláról, s pálya­díjának összegét arra hasz­nálta fel, hogy a maga költ­ségére kialakította dédelge­tett sugárútjait. 1927-ben Canberra lakos­sága jóval a tízezer alatt mozgqtt, s amikor ebben az esztendőben, felépült a Par­lament épülete, odaköltözött a törvényhozás — a képvi­selők. miniszterek alig vár­ták a szüneteket, hogy me­nekülhessenek a fővárosból. Az utolsó tíz-tizenöt év­ben rohamos fejlődésnek in­dult Canberra: ma 140 ezer lakosa van, a tervek szerint évszázadunk végére 350— 400 ezerre emelkedik majd népessége. Kormányhivata­loknak még mindig szűké­ben van: a bevándorlásügyi minisztérium ideiglenes ba­rakkban dolgozik, a környe­zetvédelmi minisztérium pe­dig egy üzletház bérelt eme­letén. A lakásgondok nem nyomasztóak. az ausztrálok által annyira kedvelt kertes, családi házakkal „alvó vá­rosok” valóságos 'láncolata alakult ki, s Griffin elkép­zelése szerint nyolcmilliónál több fa található a ligetek­ben és erdőkben. Canberra családi város, a gyermekek Paradicsoma, helyreállt a ne­mek közötti egyensúly is, ami a hőskorban 4:1 volt a férfiak javára. S az egyet­len főváros talán a világon, ahol nem ismerik a parkolás gondját, pedig minden má­sodik lakosra jut egy gép­kocsi. Akadnak diplomaták, akik panaszkodnak: nincs éjsza­kai élet Canberrában. Egy brit tanácsos „koktélpartik­kal súlyosbított irodalmár­nak” titulálta az ausztrál fővárost. A látogatónak vi Megfelelő gyakorlattal rendelkező ívhegesztőket veszünk fel. Fizetés megegyezés szerint; 44 órás munkahét. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalat központi gyártó üzeme Szolnok, Hunyadi J. u. 4. A felszólgálónő már tud­ta előre, hogy mit kér­nek, de azért rutinsze­rűen megkérdezte: — Két kávé, két cola? — Igen — bólintott a fiú. A lány elmosolyodott. — Látod, itt már törzsven­dégnek számítunk. Tudod mikor találkoztunk először? — Pontosan két hónapja és öt napja. Órára is átszá­mítsam? — Nem kell, te buta. De azt már elárulhatnád, hogy hol dolgozol, mit csinálsz. — Ne haragudj, szégyell­tem eddig megmondani. Tu­dod én csak egyszerű vil­lanyszerelő vagyok. Igaz, elég jól keresek, a három­ezer mindig megvan. Meg er­re jön még néha egy kis ma­szek. — Miért mondasz ilyene­ket. Én is csak egyszerű kis adminisztrátor vagyok. Különben is nem ez a lé­nyeges. Legalábbis nekem nem... — Nekem sem... A közéjük telepedő csen­det a felszolgálónő hangja törte meg: — Tessék, a kávé és a cola. Miközben a forró kávét szürcsölgették, néha szinte lopva egymásra pillantottak. A szomszéd asztalnál egy öreg nénike halkan szólt oda még öregebb élete pár­jának: — Látod milyen szép sze­relmesek. Elfogyott a cola is. a fiú az órájára pillantott: — Későre jár. indulnunk kell. A szüleid már biztosan aggódnak. . — Igazad van. Menjünk. — Holnap a szqkásos idő­ben várlak. — Jó. Ott leszek. V Ismét eltelt egy hónap. A felszólgálónő most már kér­dezés nélkül hozta a kávét és az üdítő italt. A fiú jó darabig némán bámult a poharába. — Miért vagy ilyen hall­gatag? Valami bajod van talán? — Á, semmiség. Magán­ügy. lek és a lakást meglepetés­nek szántam volna. — Miért mondod, hogy „volna”. — Mert a lakás nem lesz készen. Legfeljebb csak jö­vőre. Elfogyott a pénzem, egyelőre nincs tovább. — Mennyi kellett volna még? — Körülbelül tízezer fo-. yrint. Felejtsük el, beszél­jünk inkább másról. — Szó sincs róla. Marad­junk csak a témánál. Ne­kem ugyanis van egy tíz­ezer forintos betétkönyvem. A CSALÓ — Mondd el nekem is. Persze, csak ha akarod. — Őszintén szólva nem szívesen. Nem akartam, hogy tudjál róla. — Miért? Valami „olyan” dolog? — Nem, nem. Tudod ar­ról van szó, hogy én lakást építek. Óbudán örököltem egy szép kis telket, és úgy gondoltam, hogy otthont te­remtek magamnak. Amióta dolgozom, folyton arra spó­rolok. Gyönyörű kétszobás házacska lesz, valóságos kis villa. Az épület már készén van, de még parkettázni meg festeni kell. Ügy terveztem, hogy az ősszel már be is le­hetne költözni, de sajnos ... / — Mi sajnos? Ne légy már olyan titokzatos! — Ne haragudj, zavarban vagyok. Szóval, az ej olt a tervem, hogy feleségül' vesz­— Csak nem képzeled? Hogy én pénzt fogadjak el tőled? Hiszen alig ismersz! És ha becsaplak? — Eléggé ismerlek már. Rendes vagy és becsületes. Az előbb akaratlanul is ki- mondtad, hogy szeretsz. Most már én is bevallom: szeretlek, és hozzád megyek bármikor. Ha mégis becsap­nál? ..'. Akkor ... Akkor nem leszek a feleséged .. . Tessék itt a betétkönyv. Te is felveheted a pénzt, bemu­tatóra szól. Nem, ne mondj semmit! Holnap elutazom a szüleimmel. Mához két hét­re ugyanitt találkozunk. ft A lány már egy órája ült az asztalnál, egyre idege­sebbnek látszott. A felszol­gálónő harmadszor lépett oda: — Talán mégis hozzam az egyik kávét és a colét? — Nem, köszönöm. Még várok egy kicsit. Az óra mutatója kínos las­súsággal vánszorgott a sár­ga számlapon, a lány gon­dolataiba mélyedve reflex- szerűen nézett néha rá: úgy látszik mégis becsapott. Én vagyok a hibás, hiszen ő figyelmeztetett. Ennyire nem ismerem még az embe­reket? Pedig milyen rendes, aranyos volt. Soha nem erő­szakoskodott, még a keze­met is csak az utolsó este merte megfogni. Nem. Nem a tízezer forintot sajnálom. Azt hiszem, annál sokkal többet vesztettem... — Ne haragudj, hogy késtem, közbejött valami. A lány lassan emelte fel a fejét, hirtelen megszólalni sem tudott. A felszólgálónő asztalra tette a szokásos két kávét és a Colát. — Legyél már egy kicsit jókedvű, hiszen többet nem válunk el. Még ma este fel­megyek hozzátok és megké­rem a kezedet. Tessék itt a takarékbetétkönyv. — A betétkönyv? Hát nem váltottad ki? — Nem. Nem volt rá szük­ségem. A ház már régóta készen van. teljesen beren­dezve. Nézz ki az ablakon! Látod azt a zöld Zsigulit? Az is az enyém. Egyébként nem villanyszerelő vagyok, hanem főmérnök. Csak pró­bára akartalak tenni. — Próbára tenni? Tel.;.’ Tudod mi vagy te?! Egy utolsó szélhámos, csaló gaz­ember! És most örökre is­ten veled,: „ Záiuüíó Árpád „

Next

/
Thumbnails
Contents