Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-15 / 190. szám
Jövőre elkészül az utolsó tízemeletes lakóépület a Zagyvaparti városrészben — Jó ütemben épül a vasútállomás Haívaa helyen dolgoznak az állami építőipari vállalat munkásai NYITÁS ELŐTT Költöznek az elárusítók a vásárcsarnokba — Nyáron reggel hattól este hitig vásárolhatunk — Bőséges ellátást ígérnek a kereskedelmi vá la átok és szövetkezetek A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat majdnem négy ezer dolgozót foglalkoztat, az évi termelési értéke 700 miliő forint. Jelenleg 60 munkahelyen dolgoznak, ezeknek nagy része a megyeszékhelyen van. Nem véletlenül, hiszen Szolnok alapításának 900. évfordulójára új lakótelepeket, áruházakat építenek. Mint Schmidt Tibortól, a vállalat tervosztályának vezetőjétől megtudtuk, jövőre befejeződik a mintegy félmilliárd forintba kerülő Zagyva-parti lakótelep építése. Év végére elkészül a 10., számú épület, 1974. első félévében pedig átadják a 9-es és a 11-es épületet is. (A számozás csak a kiviteli terv szerinti sorrendet jelenti). Az Ady Endre út és a Tisza Antal út sarkán ugyancsak ebben az évben összerakják a 12. tízemeletes lakóházat, elvégzik az alapozását a 13. épületnek és előkészítik a munkaterületet az utolsó, 14. „tízemeletesnek”. A vállalat a József Attila úton a Zagyva-partihoz hasonló, csak annál kisebb lakótelepet is épít Szolnokon. Az öt, egyenként 64 lakásos, tízemeletes épületbe — amelyhez a debreceni házgyár szállítja az előregyártott elemeket — a következő évben már beköltözhetnek a lakók. Természetesen elkészül addig a lakótelep fűtését és melegvízszolgáltatását biztosító kazánház is. Jó ütemben halad az új vasútállomás építése, ott az AÉV 120 millió forint értékű munkát végez. A „postaszárnyat” 1973-ban átadják, Ide költöznek majd ideiglenesen a régi állomás pénztárai, büféi stb., hogy az elavult épület bontását megkezdhessék. Az új állomás előtt a jubileumi évfordulóra elkészül a 25 szintes toronyház is. Jelenleg a szerelőszintet építik, csúszózsaluzásos módszerrel készülő betonkolosz- szus tulajdonképpeni építése október elsején kezdődik. A hatalmas lakóépületen éjjel-nappal dolgoznak majd, és hat hét alatt (!) elérik a 23. emeletet. A toronyház mellett 120 lakásps „MÁV házat”, ABC áruházat, éttermet és presz- szót épít a vállalat. Talán már nem is kell hozzátenni, hogy 1975-re mindez elkészül. A Csokonai utcában középblokkos elemekből 102 lakásos három épületből álló tömb épül — a földszinten 16 garázzsal, — az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt „megrendelésére” pedig 42 lakás építését kezdik meg a második félévben. Ugyanekkor kezdik a 77 lakásos garzon ház építését, amelyekbe jövőre költözhetnek be a lakók. (Tudósítónktól) Hozzákezdtek a megyében annak a társulásnak megszervezéséhez, amely a haltenyésztést zárt rendszerű technológiával folytatja majd. A kezdeményező a Középtiszai Állami Gazdaság, a megye egyik legnagyobb haltenyésztő ágazattal rendelkező üzeme. A gazdaság bánhalmai kerületében csaknem ezer hektár szikes területet rendeztek be intenzív haltenyésztésre. Az iparszerű tartási körülmények eredményeként évente több mint száz vagon áru- és te- nyészhalat, illetve ivadékot értékesítenek. Az exportpiacon is keresett halhús 1,8— 2,2 millió forint évi bevékészül a Pelikán Szálló, a VÍZIG székháza és az új nyomda is. A járműjavító bölcsődéjét határidő előtt átadják — előreláthatóan 1974. első negyedévében —, az elkészült MüM 12 tantermes iskolájához pedig a következő év augusztusára megépítik a tornatermet és a tanműhelyt. Rövidesen hozzáfognak a Vízügyi Szakközépiskola és kollégium építéséhez, amelyet 1975. szeptemberében vehetnek birtokukba a diákok. Az osztályvezető elmondta azt is, hogy határidőre, vagy inkább előbb minden kötelezettségüknek eleget tesznek. Hogy csúszás valóban ne legyen, a nagyobb építkezéseknél szocialista szerződést kötöttek a beruházókkal. telt hoz a gazdaságnak. A bánhalmai módszer előnyét és fejlettségét mutatja, hogy 100 hektár vízterület gépesített tenyésztői munkáját csupán két ember látja el. Kiemelkedőek a tenyésztés gazdasági mutatói is. Egy kiló halhúst 13,50 forintért állítanak elő, 3—4 forinttal olcsóbban, mint néhány évvel korábban. Az állami gazdaságok megyei főosztálya, a megyei tanács illetékes osztályával együttműködve tárgyalásokat folytat a haj termeléssel foglalkozó társgazdaságokkal és közösen dolgozzák ki az lparszerű haltenyésztés legfejlettebb módszerét, alakítják ki szervezetét. — Kereken 28 millió forintba került a fedett piac, beleértve a szanálási költségeket is — mondta tegnap reggel Kukri Béla, a városi tanács általános elnökhelyettese. — A korszerű, tetszetős csarnokba megkezdődött a bérlők, vagyis a kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek beköltözése, örülünk, hogy idáig eljutottunk, ilyen rövid idő alatt. Hadd mondjam meg, hogy büszkék vagyunk a fedett piacunkra, mert az országban ilyen rövid idő alatt még nem épült hasonló. A dicséret elsősorban az építőket illeti, a MEZŐGÉP Tröszt két vállalatát, a szoltámoaatnsával 0' gyár épül Kunszentmártonhan Tíz évre szóló együttműködési szerződést kötött a TANNIMPEX és a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat. A TANNIMPEX 24 éve exportálja a Pannónia termékeit a-~ világ- 47-~ államába,- többek között Kanadába, a világ második szőrmetermelő országába. 1968 óta a tőkés kivitel 42 százalékkal emelkedett, és ebben az évben további 20 százalékos exportnövekedést irányoztak elő. Az egyre növekvő igényeket mindkét vállalat szeretné kielégíteni, ezért a Pannónia Kunszentmárton- ban új gyárat épít, amelynek költségeihez a TANNIMPEX 1973-tól 1982-ig 85 —100 millió forint támogatást nyújt. Ennek feltételeit és az együttműködés sok egyéb területét öleli fel a szerző-' dés. (MTI) nokit és a nyíregyházit, valamint a Tiszamenti Regio- rvilis Vízmüvet, a TI- TÁSZ-t s a tanácsi útfenntartó üzemet. A rekordidőben jelentős szerepük van e vállalatok szocialista brigádjainak, akik igyekeztek kötelességükön túl, sok társadalmi munkával is segíteni az építést. — Hogyan sikerült elosztani a pavilonokat, elárusító helyeket? — Aránylag minden gond nélkül, megtelt a fedett piac. A kereskedelmi vállalatokkal, szövetkezetekkel már korábban megállapodtunk az anyagiakról, a piac rendjéről. A Barátság klubban tartotta ülését tegnap délután a Hazafias Népfront Szolnok városi elnöksége. A négy napirendi pont közül az egyik az az előterjesztés volt, — amely a népfront városi elnöksége mellett működő öttagú várospolitikai albizottság megalakításáról szólt. E bizottság feladata lesz, hogy a. város-fejlesztésével, a várospolitikával kapcsolatos lakossági észrevételeket, javaslatokat közvetítse az illetékes szervek vezetőihez. Továbbá gondoskodjon arról, hogy a város polgárai javaslataikra megfelelő választ kapjanak. E bizottság vállalná annak a közvéleménykutatásnak a megszervezését is. amelyből a város vezetői megismernék a lakosság véleményét egy-egy közérdekű kérdésről. A közvéleményt foglalkoztató várospolitikai témákat a negyedévenként rendezett népfron testeken a lakosság és az illetékes szervek vezetői együttesen megvitathatják, fórumot teremtve ezáltal is a nyílt város- fejlesztési politikának. Az elnökségi ülésen Bíró Boldizsár, a városi tanács A tíz pavilonban helyet kapott harminc kereskedelmi egység. A vállalatok, szövetkezetek mintegy kétmillió forinttal járultak hozzá a beruházáshoz, s ezzel a városi tanács tíz évre jóváírta a bérleményt részükre. A magánkereskedők, őstermelők figyelmét is felhívtuk a rendre, a szabályokra Mint a vállalatoknak, szövetkezeteknek, nekik is elmondtuk, hogy elvárjuk bőséges választékú áruvá jelenjenek meg a szolnoki piacon. Különben a pia nyáron reggel hattól esti hatig, munkaszüneti napo (Folytatás a 3. oldalon.) elnökhelyettese, a tanát ciklusprogramlának jóváhi. gyásáról tájékoztatta a jelei lévőket. A ciklusprögramo 1973. februárban, mint tér vezetet a városi tanács vég rehajtó bizottsága és a Ha zafias Népfront városi elnök sége együttes ülésen megvi tatta. majd a város polgár; a tanácstagi választások elő készitése során, a jelölőgyí. léseken Ismerkedtek — me- vJele. Számos javaslat is el hangzott a programtervez' módosítására. Végül is a 1973—77 évig tartó idősza programját a városi tanát legutóbbi ülésén me «tárgya! ta és néhány módosításs' elfogadta. A program szerir a megyeszékhelyen kiemel gondot kell fordítani a lakás építésre, a gvermekintézmé nyék bővítésére, az iskolai hálózat fejlesztésére. Fontos feladat továbbá a város közművelődésének tudományos életének fejlesztése is. Az ülés végén az elnökség megköszönte a városban mfl. ködő kilenc nőklub vezetőiének eddigi eredményes munkáját és annak elismeréséi)’ ajándékot nyújtott át nekik A követkző év végére elZ. A. Zárt rendszerű haltenyésztésre társulnak A TANMMPhX Fórumot terem*, közvéleményt kutat Várospolitikai albizottság alakul ti HÍREK DÚSÍTÁSOK — HÍREK Záróhét Szegeden t Befejezéshez közelednek a szegedi szabadtéri játékok idei előadásai. Július 20 óta 65 ezer ember nézte már meg az eddig megtartott tizenhárom Dóm téri előadást. A mostani záróhét további jó szórakozást, magas művészi élményt ígér a Szegedre látogató vendégeknek. A belgrádi opera teljes társulata csütörtökön és augusztus 20-án hétfőn Boro- gyin Igor hercegét, szombaton pedig Bellini Normáját mutatja be. Vasárnap még a nagy közönségsikert aratott János vitézből is lesz egy előadás. Gyógyszerész konferencia Szarvason A VI. Országos Gypgyszer- technológiai Konferenciát augusztus 29—31. között Szarvason rendezik meg. Az eseményre hazánk minden tájáról háromszáznál több gyógyszerészt és tudományos kutatót várnak. A három nap alatt összesen 60 előadás hangzik el. Ugyancsak Szarvason nyitják meg az eszköztörténeti kiállítást, amelyen több mint 300 évre visszamenőleg bemutatják, milyen módon készültek a különféle gyógyszerek. Termel az új öntőgép egység Jelentős esemény történt tegnap hazánk egyik legnagyobb kohászati kombinátjában, a Dunai Vasműben: megkezdte a termelést a gyáróriás új létesítménye, a folyamatos acélöntőmű egyes számú öntőgép egysége. A folyamatos acélöntőmű jelentősen hozzájárul majd a Dunai Vasmű kapacitásának növeléséhez. A több, mint egymilliárd forintos költséggel épülő öntőmű két gépegységből áll majd. A két egység évente 800 ezer tonna acélból készít bugát. Kigyulladt a fény Sárgaházán, SZabolcs- Szatmár megye nyírbátori járásának kis tanyai településén, ahol 150 család él, az Alkotmány ünnepe tiszteletere a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat dolgozói befejezték a tanya villamosítását. Ebből az alkalomból tegnap fényünnepet rendeztek, amikor a tanya minden házában kigyúlladt a fény. Korszerű határállomás Letenyén jóval a novemberi határidő előtt, augusztus közepére befejeződött az egyik legnagyobb forgalmú magyar határátkelő állomás bővítése és korszerűsítése. Az állomáson évenként mintegy 800 ezren lépik át a magyar határt. A korszerűsítéssel és bővítéssel a letenyei határátkelő állomáson egyidőben 100 személy- gépkocsi ellenőrzésére, útlevél- és vámkezelésére nyílik majd lehetőség. A letenyei határállomás későbbi fejlesztési tervében egy új, korszerű négysávos Mura híd építése is szerepel. Melléktermékből tápszer A répcelaki sajtgyárban naponta 80 ezer liter savó keletkezik melléktermékként, amelynek hasznosítása mind nagyobb gondot okoz a Vas megyei Tejipari Vállalatnak. A melléktermék hasznosítására a Tejipari Vállalat — társulva a Phylaxia Oltóanyag és Tápszertermelő Vállalattal, — poritó, tápszeranyaggyártó üzemet hoz létre, amely naponta 100 ezer liter savó, 50 ezer liter sovány tej és író feldolgozására lesz képes. A számítások szerint/ évente négyezer tonna Phy- lak tápszert, 320 tonna savóport és 1600 tonna sovány tejport gyárt majd a sajtérlelő csarnok mellett épülő új üzem. A beruházásra mintegy 80 millió forintot fordítanak. Érdekes szabálymódosítások Egy nappal a moszkvai Universiade megnyitója előtt a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) megtartotta közgyűlését, a versenyek színhelyén pedig technikai értekezleten találkoztak edzők, vezetők. A nemzetközi szövetség ülésén a FISU eddigi tevékenységét tárgyalták meg a részvevők, majd több érdekes szabálymódosítást hoztak. Ezentúl az Universiádé- kon a maratoni futás nem lesz „maratoni”: mostantól a hagyományos negyvenkét kilométer helyett csak harmincat futnak a főiskolás sportolók, ezzel is óvni akarják a fiatal atléták egészségét (ezt a határozatot igen hosszú vita előzte meg). — A főiskolai labdarúgó Európa bajnokságok ezentúl világbajnokságok lesznek. Egy mondatban — Átadták a KPM és a szakszervezet vörös vándorzászlaját a MÁV szegedi Igazgatóságának. — Nagykanizsán a belváros zsúfoltságának csökkentésére korszerű autóbuszpályaudvart építettek, amelyet augusztus 20-án adnak át a forgalomnak. — Tegnap megérkeztek az első vendégek a SZOT új soproni hatszáz személyeí üdülőjébe. — Táviratban üdvözölte a SZOT a Kongói Szakszervezeti Szövetséget, a kongói forradalom győzelmének tizedik évfordulója alkalmából. — Budapesten megnyílt a Nemzetközi Művészeti Nevelési Szövetség regionális kongresszusa. — A közeljövőben Somogy megyében Barcson adnak át ÁBC áruházat és még négy helyen kezdenek kis&ruház építéséhez a kereskedelmi szövetkezetek. — A szarvasmarhaprogram végrehajtásáról tárgyalt Szombathelyen a tsz területi szövetség küldöttközgyűlése. — Mint a Hajdú megyei Tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén szó esett róla: új szárnyépülettel bővítik Debrecenben az Aranybika Szállót.