Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-01 / 152. szám

Önarckép szerkesztői üzenetek Az 1867-es kiegyezés a sajtószabadság terén is je­lentős változásokat hozott a magyar társadalomnak. A Jászkun kerületek törvény­hatósága is, élve az alkot­mányos jogokkal, már 1868- ban kiadta a kerületek he­lyi hetilapját a Jászkunsá­got, amely akkor a megye régi székvárosában Jászbe­rényben jelent meg. A mint­egy hét évig rendszeresen megjelenő hetilap szellemi részének jelentős részét he­lyi munkatársak, levelezők írták a szerkesztők nem ke­vés buzdítására. Alkalmasint azért, mert ver­seket ír hozzá. Gyakran fordultak a lap­hoz az írásra elhivatást ér­zők szépirodalmi próbálko­zásaikkal, költői zsengéikkel. A csalódott szerkesztő ilyen­kor nem habozott, vállalko­zott a szerkesztői üzenetek között e beküldött versek tréfás elemzésére, kritkájá- ra. E tanulságos szerkesztői üzenetekből idézünk néhá­nyat a költészet rögös, de talán ma is gyakori mellék­ösvényeinek illusztrálásra. Ági M.-nek: ön díjat is kér verseiért — először ol­vassa el, mit írt! „Zöld ágon ül énekes pacsirta (eddig is ott szokott) Sírja rózsám könnyeit, hogy sírja, Sírtam én is, most pedig nevetek Kocsmáros úr jöjjön, hogy fizetek.” Teringettét, mennyi pénze van, és mégis tőlünk kér! F. I.-nek: ,;Miért büntetsz leány, látod, hogy szeretlek?” Pompeiusmak, helyben. Szép reményei lehetnek ön­nek, midőn így énekel: „Rózsa felhő száll nyugatra, Hozza a reményeket.” A többire nézve: „Ti vagytok mindenek, Én nem vagyok semmi.” önbírálatát osztjuk. — T. „Esik eső, permetez, a réten, Gyere rózsám, mennyországi szépem, Ülj ölembe, szálljunk föl az égbe, S ha fölszálltunk, áldjuk Istent érte!” Csak siessenek, hogy ne ír- hasson e földön több ilyen verset, B. A.-nak „Ne mosolyogj, szép szemed sugára Mint vihar tört szívem várfokára.” Szerkesztőségünk nagy szomorúságára. Z. G.-nek „Csépelik a szalmát, Nem hull mag belőle; Talán a verebek Kiverték belőle.” Ügy látszik, ön is szalmát csépel. Z. J.-nek: „Mint lángol az Etna Nápojy háta megett, Annyira kedvelem Én a költészetet." Barátom! Látom, hogy sokat ígéri, hogy nem fog tovább utazott: járt-« a többi közt geográfiában. B. K.-nak Gyöngyösön, ön ezért mérgelődik, hogy ver­sét nem adjuk ki. Ha meg­mérgelődni, kiadjuk ezennel, mégpedig a gyengébbek ked­véért minden versszakát egy sorral megszaporítva. „Te Mátra felől eljöttél, mint csillag az égen, , S felvirul általad nagy távra minden a vidéken.” Ezt olvasva alig maradék meg ülve a széken. Végtelen elbájolt két szemed, igazi csillag, Nincs nyugalma szívemnek azóta, hogy tégedet látlak. Mennyire nyugodt az, aki mindkét szemeivel vak!” Ilyen és hasonló biztatások után nem csodálkozhatunk, hogy a szerkesztő rövidesen a következő üzenetet volt kénytelen megjelentetni: „A T. olvasó közönségnek, üzeni, hogy rossz versek hiányában szenvedünk; mi­vel ugyan azt nem akarjuk mondani, hogy amit adunk, az tán mind remek volna, csak annyit, hogy mint lát­szik a fűzfapoéták fogynak és hogy emiatt a szerkesztői üzenetek érdekesebb része aszkorban szenved.” Gyűjtötte: Arató Antal ÜUliseAMl (A Wochenpresse-ből) Különös vadászat Halászat — Folyóparton egy halász üldögél. Kezében könyv és kalapács. — Mit csinál? — kérdi tő­le egy járókelő. — Halat fogok a sajá‘ módszeremmel. — És az milyen? — A könyvet a víz fölé tartom. A halak nagyon kí­váncsiak. és ideúsznaK, hogv olvassák a címét. Amint ki­dugják a fejüket rögtön ütök a kalapáccsal. — És sok fogása volt már? — Maga a tizennyolcadik. Üzlet Az amerikai kisvárosban új üzlet nyílik. A cégtábla fel­irata meghökkentő: ..Trom­bita és revolverbolt”. Egy idő után a tulajdonos szom­szédja megkérdi: — Mondja, mit ad el töb­bet trombitát vagy revol­vert? — Mind a kettőből ugyan­annyit. Valahányszor vesz valaki egy trombitát, másnap a szóm”'"!te revolvert vásá­rol... Mindig van indok Takács rég nem látott ba­rátjával találkozik az utcán, akin látja, hogy ivott. — Hogy vagy? — Megnősültem. — Ahogy elnézem, a há­zasság nem sokat változtatott rajtad. Még mindig iszákos vagy. — Ez igaz — válaszolja a barát —. csakhogy korábban maga az ital vonzott, most pedi' bánatomban iszom. Született tehetség A filmrendezőtől szerepet kér egy ió megjelenésű, is­meretlen fiatalember. — El tudná ön játszani egy gazdag külföldi turista sze­repét? — Mi az. hogv tudnám? Emiatt ültem két évet! Férfiak eoymásközt — Márta ma azt mondta nekem, hogy én vagyok min­den eddigi ismerőse közül a legérdekesebb férfi. — És te olyan lánytakarsz elvenni, aki már kezdettől fogva hazudik neked? Taiány — Nem tudom, mi történ­hetett. a szomszédaim már harmadik napja nem vesze­kednek. — Talán összevesztek volna? ÜJ MÓDSZER A í* yerek kérdez Az ötéves Peti megkérdezi a mamáját: — Anyukám, szeretsz? — Persze, hogy szeretlek. — Akkor miért nem mész hozzá ahhoz a bácsihoz, aki a fagylaltot árusítja? 2*^" ^ V. Kép szöveg nélkül Az üzletvezető öröme Egy vendég beül az étte­rembe, és megebédel. Ebéd után odahívja az üzletvezetői! és azt modnja neki: \ Uram, itt rémes pincérek vannak. — Igazán — feleli a veze­tő boldogan —ennek nagyon örvendek. ( — Miért örvendezik en*. nek? — Hogy végre akadt egy, vendég, aki nem az ételekre panaszkodik. Kép szöveg nélkül UJLUJ <U.nn A mellékutca már néptelen volt ebben a késő esti é~'^n. A nő — bronzhajú, negy­ven év körüli, eny­hén molett te­remtés — idege­sen fordult hátra: követik-e? Meg- nyu ;odva látta, hogy követik. A szikár, magas fér­fi, homlokába hú­zott kalappal, gu­mitalpú cipőben, hangtalanul lép­kedett a nyomá­ban. A nő most megállt egy ház­tartási bolt kira­kata előtt, és hosz- szan. elmerülten gyönyörködött a petróleumos üve­gekben. A férfi közvetlenül a há­ta mögé került. Halk sikoly. A nő izgalmában leve­gő után kapkodott. A szikár alak egyetlen szó nél­kül elhaladt mel­lette és gyorsan befordult a sar­kon. Ekkor a nő, kopogó tűsarkú ci­pőben, utána fu­tott, majd a férfi mellé érve, lassí­tott és közömbös ráérős léptekkel sétált az oldalán. Igv mentek egyet­len hang nélkül: egyik utcából ki, a másikba be. Jó fél­óra múlva a nő haragtól szikrázó tekintettel, erélyes hangon megszó- lalat: — Ne gondolja, hogy gyenge el­lenféllel van dol­ga! Figyelmezte­tem, hogy nem ije­dek meg ilyen ala­koktól, mint ma­sak egy ismeret­ien hölgyet. A nő mérgesen megragadta a fér­fi gallérját: — A leghatáro­zottabban kiké­CSAPDA ga! Ha nem visel­kedik tisztessége­sen, szólok a leg­közelebbi rendőr­nek, s az majd megtanítja mé­résre ! Meglát egy csinos, magányos nőt, és mindjárt szemtelenkedik. Azt hiszi, ha bele­nézek a két szép szemébe, azon nvomban a kar­jaiba szédülök? Nagyon téved, ba- rátoeskám! Ben­nem emberére ta­lált. Figyelmez­tetem, hogy elvé­geztem egy alap­fokú cselgáncstan- folyamot! A férfi tisztelet­tel levette a ka­lapját: — Elnézést ké­rek, drága höl­gyem. Most fejez­tem be a gyárban a délutáni műsza­kot. Jólesik egy kis gyaloglás a friss levegőn ha­zafelé. Eszem ágá­ban sincs, hogy tolakodóan visel­kedjem. Soha nem vennék bátorságot ahhoz, hogy az utcán megszólít­rem magamnak! Milyen jogcímen sérteget engem? Olyan csúnya, szánalomra méltó nő vagyok, akivel nem lehet néha el­beszélgetni? El­képzelhetetlen, hogy valaki el­menjen velem egy moziba, színház­ba, hangverseny­re? Olyan kiáll- hatatlan, undok nő vagyok én? — Ellenkezőleg. Maga rendkívül csinos. S máris megszerettem azt a búgó, simogató hangját. A nő gúnyosan mosolygott: — Azt hiszi, ezekkel az ócska bókokkal meg­szédít? Velem ■nem lehet csak úgy egyszerűen megismerkedni az utcán. Egy férfi legyen szellemes, találékony. Derítse ki, hol lakom. Na­ponta küldjön egy csokor rózsát. Mel­lette egyetlen sor: „Hódolattal egy rciongója”. Ké­sőbb egy kis bon­bont, édességet is küldhet. Egy ió hónap után aztán megvárhat a kapu e’őtt, és bevallhat­ja, hogy maga küldte az apró ajándékokat. — Igenis. Bo­csánatot kérek, ha zavartam. Kézit csókolom ... — Álljon mega menet! Hová si­et? Teljesen el­vesztette az önbi­zalmát? Maga vi­szonylag jó megje­lenésű férfi. Ha tetszik magának eev nő, ne legyen zavarban. Ha va­lóban úgy érzi, hogy nehéz.lenne most elszakadnia tőlem, azt a ká­vét, amit egy hó­nap múlva ittunk volna meg, most is megihatjuk itt, a sarki cukrász­dában. Világos? — Világos — bólintott engedel­mesen a férfi. — Magába ka­rolok, mert lá­tom, hogy reszket az örömtől, alig áll a lábán — mondta a nő na­gyon határozottan. A cukrászda előtt megálltak. — Záróra van! — mormolta hal­kan a férfi. —Ha meg tetszik en­gedni, akkor ta­lán majd más­kor... Galambos Szilveszter

Next

/
Thumbnails
Contents