Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-10 / 159. szám

1973. Július 10; SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hét Uborkaszezon. Mostaná­ban ritkán használjuk ezt a szót, mégis, önkénytelenül éz ötlik eszembe, ha átné­zem a hét rádióműsorait. Kiemelkedő jelentőségű és érdekességű műsorral szinte nem találkoztunk, a jobbak (pí: a Mikrólánc, mely most a válások társadalmi prob­lémáival foglalkozott, Zol­tán Péter nyári Kaleidosz­kópja, vagy a vasárnapi Hang-kép-magazin) is vala­milyen adássorozat részei, amolyan kötelező gyakorla­tok, de ezek legalább kis­sé színesebbé tették a hét egyébként — különösen az esti, úgynevezett főműsor­időben — bizony eléggé egyhangú műsorszerkezetét. Hová megyünk? A rádiós-csemege számba menő zsebrádiószínházi pro­dukció, László Anna rövid jelenete megérdemel .né­hány szót. Azért, mert né­hány perc alatt fontos dol­gokat tud megpendíteni, mert szólni tud az értelmet­len anyagiasságról, arról, hogyan keverik az emberek a célt az eszközzel. Egy öt­ven év körüli házaspárról van szó, akik kemény ku- porgatás árán megszerzik a Kocsit, — s nem tudnak mit kezdeni vele. Hová me­gyünk? — kérdi a cím. A kocsival — s egyáltalán: merre terelgetjük életünket, s miért? Ezt a kérdést teszi fel a pontosan szerkesztett párbeszéddel az írónő, s a kérdés hétköznapi de egy­ben jelképes értelmét, jelen­tőségét Tolnay Klári és Pé­csi Sándor kitűnő alakítása hitelesíti. Kafka Eörsi István ismét reme­kelt. Valószínűleg feltalálta a nehezen emészthető dol­gok népszerű elfogadtatásá­nak módját. Franz Kafkát bemutató összeállítása hasonlóan a ko­rábbi Brecht-műsorhoz, a szárazon tudományoskodó irodalomelméleti értékelést helyettesíti, pótolja egy sokkal könnyebben befogad­ható formával. A szereplők egy elképzelt, de történeti­leg hiteles szituációban, szinte hangjátékszerűen vi­tatkoznak Kafka művészeté­nek lényegéről, érveiket egy-egy az író regényeiből vett betéttel erősítve meg. Belátható, hogy ennek a formának sokkal jobb a ha­tásfoka, amellett, hogy a tudálékosságnak még a lát­szatát is szerencsésen elke­Munkásstúdió Munkások beszélgetnek gondokról, félévi tervteljesí- tésről, a kollektív szerződés­ről, üdülési lehetőségekről, az újítómozgalom, a munka - védelem problémáiról. A műsoridő: tizenoi «««•­Megnéztem — még egy­szer megnéztem — a rádió­újságot. A héten ezenkívül volt még egy tizenöt perces riport (A munkaszociológus házhoz megy) és egy alig több mint huszonötperces dokumentumműsor (a Je­lenidőben aktuális adása). Ha leszámítjuk a króni­kában és egyéb napi aktu­alitásokkal foglalkozó műso­rokban esetlegesen megszó­laló, munkások elmondta véleményeket (sajnos, ilyen sincs túl sok), mindössze ez az alig egy óra adott lehe­tőséget arra, hogy azok, akik kétkezi munkával ke­resik kenyerüket, elmond­hassák véleményüket. A két adó, a Kossuth és a Petőfi reggeltől estig napi 35 órán keresztül szolgáltat műsort, y "f t j» trómbóczky ~ . ) Az előadás elmarad... • • Üres széksorok a karcagi moziban Közeledik július 20., a Szegedi Szabadtéri Játékok megnyi­tója. Képünkön: a Dóm téri színpadon készülnek a János vitéz díszletei ,»;u i . i.. SZEQEDRE KÉSZÜL A BELQRÁDI OPERA — „Az előadás elmarad” —mondta sajnálkozva a vetí­tésre várakozóknak a karca­gi Déryné művelődési köz­pont filmszínházának pénz­tárosnője. majd magyarázat­ként még hozzátette: — „ennyiőjüknek vetíteni gaz­daságtalan lenne...” Mindez június 23-án, szom­baton, este fél nyolckor tör­tént. „A harmadik nekifutás" című Bacsó Péter filmre mindössze négyen váltottak jegyet. V: * © — Karcagon nem divat mo­ziba járni — válaszolta ér­deklődésemre egy szőke gim­nazista lány. Potyog a vako­lat, nyikorognak a székek, s ráadásul az első sorokban rendszeresen „arénáznak” néhányan. — ócska, öreg filmek — tette hozzá véleményét szem­üveges barátnője. A város egyetlen mozija, de két. sőt három hónap is eltelik, míg az országos premier után Karcagra kerül a film. i : v a Á karcagi műsorfüzetet la­pozgatom. Saccó és Vanzetti, Plusz mínusz egy nap. Lát­szólag ok nélkül a júniusi műsoron, míg a júliusin: A miniszter, Bartlaby, Vénlány stb. Szó ami szó, nem a leg­frissebb termés. Egy meghökkentő ajánlás Kovács András új filmjéhez: „elsősorban a közönség in­tellektuális rétegének...” Mi ez, figyelmeztetés? , ‘ 1 Figyelmembe ajánlják '„Az űzött szamuráj” című japán kalandfilmet, de a „Harma­dik nekifutás” már nem ér­demelt egy megjegyzést..! ~ * © : ' I — Mi különleges helyzet­ben vagyunk — kezdi a be­szélgetést Dobos István, a művelődési központ igazga­tója, — A mozi tanácsi üze­meltetésű, tehát nem a Me­gyei Moziüzemi Vállalathoz tartozik. Ennek vannak elő­nyei, és sajnos vannak hát­rányai is... — ??? — Csak filmkölcsönzési di­jat fizetünk, a bevétel a mi­énk. Ez, kétségkívül előny. Hátrány viszont, hogy a mű­sort a moziüzemi vállalat ál­lítja össze, s tőlük kapjuk a propagandaanyagot is. Ez utóbbi, bizony nagyon sze­gényes. Különösen a magyar filmeknél. — Milyen a nézőtér, a vetítési lehetőség? — Jöjjön, megmutatom... Nem részletezem. Ä lát­vány elszomorító volt. A nagyterem különlegesen csú­nya, s ráadásul bizony, elha­nyagolt. Mint megtudtam, fű­tési lehetőség tulajdonképpen évek óta nincs. Az egyik közelmúltban ké-' szült felmérés adatai szerint 1972-ben 681 előadásra száz­ezer nyolcszáznyolcvannégy néző váltott jegyet. Figye­lembe véve, hogy a nézőtér befogadási lehetősége 540 néző, a kihasználási százalék így mindössze 27,3. Bizony, nagyon alacsony. © — 'A művelődési központ épülete már rég megérett a felújításra — tájékoztat Új­házi Béláné. a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. — A tervek sze­rint ez mintegy nyolcmilliós beruházást igényelne. — Rendelkezésre áll ez az összeg? t 1 1 , — Sajnos nem. 'Az osztály évente alig kétmillió felújí­tási alapot kap. Marad tehát a lépcsőzetes megoldás. Idén. új vetítőberendezést kap a filmszínház, továbbá meg­kezdődik a központi fűtés szerelése is. — Nincs többé hideg tél a moziban ? 1 ‘ 1 — Hát egy még azért lesz. A kazánház sajnis csak jövő­re készül el.*. j 1 a H. D. Tizenöt éve újították fel Szegeden a szabadtéri játékokat. A jubileumi prog­ram zömét vendégegyütte- sfek adják: Madách Mózesét a Budapesti Nemzeti Szín­ház, Gershwin Porgy és Bess-ét az Operaház mutat­ja be. fellép az Ukrán Ál­lami Táncegyüttes, a Hegyen völgyön lakodalom című műsorban a nemzetközi szakszervezeti néptáncfeszti­vál csoportjai szerepelnek, a szezonzáró előadásokon pedig a Belgrádi Opera tel­jes társulata viszi színre Borogyin Igor hercegét és Bellim Normáját. Az idei szegedi nyár tehát az együt­teseké. A Belgrádi Opera fellé­pését fokozott várakozás előzte meg. Bár ez az együt­tes gyakorta jár külföldi tur­néra, de hazánkba először látogatnak el. Belgrádban, a Köztársa­ság térre nyíló Népszínház folyosóin ezekben a napok­ban sokat hallani Szegedről. Gyurgyevka Csakarevics, a kitűnő mezzoszoprán éne­kesnő ma is áradozik a fi­gyelmes és hozzáértő ma­gyar közönségről, a pazár Don Carlos előadásokról a szegedi ünnepi játékokon. Branko Bekics igazgató pe­dig hatodszor látogat a sze­gedi Dómhoz, tehát a sza­badtéri egyik leghűségesebb vendége. A világ legkülön­bözőbb tájainak színházait és szabadtéri színpadait lá­togató szakember kitűnően ismeri és érzékeli a szege­di játékok speciális környe­zetéből fakadó lehetősége­ket. Bekics készségesen mutat­ta be a Népszínházát, ame­lyet drámai színháznak ala­pított 1868-ban Mihajlo szer* biai herceg. Az operát és a balett-együttest csak 1919- ben hozták létre. Azóta há­rom tagozatú a Népszínház, s három színpadon játszik. A város szívében, az ezer nézőt befogadó épületben játszik a nagyszínház. A kamarateremben a Kör 101 (nevét körbefutó nézőteréről és az ülőhelyek számáról kapta) társulat játszik, míg a külvárosi Zimonyban fő­leg drámákat és kevesebb szereplőt foglalkoztató ope­rákat mutatnak be. A tech­nikai személyzettel együtt az összlétszám félezerre te­hető, s előfordul, hogy egy- egy darabra ideszerződnek a jugoszláv Drámai Szín­Gyakran vagyok útón; zömmel gépkocsin, s ilyen­kor érdekes, olykor pedig egészen különös emberek­kel találkozom. Van, akit aztán elfelejtek közülük, van akit nem. Péterre, a szakállas és igen fiatal vízügyi kutató­mérnökre jól emlékszem. Az elmúlt hetek egyik borús hétköznapján Sopron felé tartottunk, s éppen eleredt az eső amikor felvettük. Be­mutatkozott, aztán egy da­rabig szótlanul ültünk. Azt figyeltük, hogyan birkózik az ablaktörlő két kaszáló karja a szélvédőn szétporla­dó hatalmas vízcseppekkel. Ügy öt perc telt el, ami­kor gépkocsivezetőnk meg­törve a hallgatást, cigaret­tát ' vett elő, s megkínált bennünket. Miközben tüzet adott a hátsó ülésen ülő Péternek, a visszapillantó tükörből ránézve megkér­dezte: „Mit csinál Sopron­ban? Nyaral?” Péter megrázta a fejét. „Tulajdonképpen nem is Sopronba megyek, 'hanem a környékre. Van arra egy falu, ott rendezik idén az országos ifjúsági klubveze­tő tábort.” Nicsak, állapí­tottam meg magamban, hi­szen kollégát fuvarozunk. Péter azonban, mintha ar­ról győzne meg, hogy a te­lepátiában mégis csak van valami, folytatta. „Nem va­gyok népművelő, egy víz­ügyi vállalatnál dolgozom kutatóként. A klubvezetés a hobbym.” Gépkocsivezetőnk újra rá­nézett a visszapillantó tü- körre, báj; ezúttal elképed; ve. ;,Mémök és klubveze­tés?” Péter kis mosollyal elma­gyarázta, hogy még a logi­ka is mellette szól, tudni­illik az ember igyekszik va­lami olyasmit találni a sza­bad idejében, ami a szak­májával, a munkájával le­hetőleg ellentétes. -Meg az­tán, mondta, megszerettem ezeket a gyerekeket. Van köztük persze okosabb is, meg kevésbé okős. De nem ez a lényeg. Az a fontos, hogy közösségben vannak és nem csavarognak. Eltűnődve forgatta a csik­ké rövidült cigarettát, az­tán kidobta a lehúzott ab­lakon. „Mondtam, hogy so­kan vagyunk? Majdnem harmincán. Amióta velük vagyok, hárman jelentkez­tek középiskolába, egy srác pedig éppen most felvételi­zik a vízügyi főiskolán.” — Felnevetett. — „Merthogy * minden szentnek maga fe­lé hajlik a keze”. „Gondolom, rengeteg ide­je megy rá?” — így én. Megvonta a vállát. „Nem áldozat. Egy hétből általá­ban négy estét vagyok ve­lük, de fogadok, hogy én érzem magam a legjobban”. Hallgattunk. Bent jártunk már Sopron kanyargós ut­cáin. Péter szólt, hogy itt jó, letehetjük. Sofőrünk fé­kezett és búcsúzóul megje­gyezte: „Legalább annyi haszna van az egészből, hogy ezzel a táborral egy héttel több a szabadsága”,; ­Péter nevetett. „Kevesebb egy héttel. Szabadságot vet­tem ki, hogy eljöhessek, Köszönt és kék sporttáská­ját vállára dobva elment. Gépkocsivezetőnk nézett utána, aztán megvakarta a fejét és felém fordult. Na­gyon tanácstalannak lát­szott. Pétert talán elfelejtem, és lehet, sosem beszélek róla seniknek, ha nem találko­zom Gáborral. Gábort Sió­fok előtt vettük fel. Balaton- szentgyörgyre tartott. Nem vitás — állapítottam meg, bár furcsálltám kicsit, hogy miért jut ez eszembe — Péterhez viszonyítva Gá­bor egy világfi. Könnyed csevegés közben elmondta, hogy épületgépész, és hogy Szentgyörgyön van egy kis meló, amit útbaejt, ha már erre jár. Marlborot Vett elő, és körbekínált bennün-. két. Tüzet is adott egy szu­perelegáns Ronsonnal, • és folytatta azzal, hogy ebben a pocsék nyárban saját ma­gával tol ki az ember, ha a tóhoz jön nyaralni. Ám­bár, jegyezte meg filozofi­kus hangsúllyal, az időjárás nem sokat változtat azon az egyszerű alapelven, hogy él­ni tudni kell. Áki ehhez ért, az a rossz időben sem ■érezheti vacakul magát. „Ingen — mondta vonta­tottan soff őrünk”, és szoká­sához híven a visszapillan­tó tükörből nézett rá Gá­borra. — „Ezt hogy érti?" ..Áq nézze, — mondta ba­rátságosan Gábor; és kihají­totta az ablakon a félig szí­vott Marlboró fehér csutká­ját — itt az én esetem. Huszonnyolc éves fejjel kel­lett rádöbbennem, hogy a lelkesedés, a szerelem egyenlő idealizmus. Csak­hogy ez a társadalom mate­rialista alapokon nyugszik, nem beszélve a dalektiká- ról, mint módszerről. Mi hát itt a lényeg? „Mi?” — kérdezte gépko­csivezetőnk, nem véve ész­re a kérdés költői jellegét. „A ráció — folytatta Gábor, — az értelem. Az ésszerű­ség. A gyakorlatban pedig az, hogy én most leugrom Szentgyörgyre, ott felcsípek egy tízest, és irány Keszt­hely, ahol...” Tízezret? — így gépkocsivezetőnk, kis elképedéssel. „Ennyit kapok egy társas-nyaraló épületgé­pészeti munkáiért. De Keszt­helyen ...” És mesélt, egészen Bala- tonszentgyörgyig. Amikor kiszállt, és elbúcsúzott, so­főrünk megjegyezte: „Nem mondhatja, hogy haszonta­lanul tölti a szabadságát”. Gábor szemöldöke magasra ugrott. „Szabadságát?! Hát, palimadár vagyok én? Mondtam, hogy csak gazda­ságosan! Ez vonatkozik uram, a munkaidő kihasz­nálására is.” Ment. Frissen,' ruganyo­sán, tele optimizmussal. Gépkocsivezetőnk hosszan nézett utána. Aztán amikor visszafordult, és rámpillan­tott, fogadni .mertem volna, hogy Péterre gondol. , Bencslk Máté _ 1 U, h * Egerben Megnyitották a filmművészet nyári egyetemét Egerben vasárnap ünnepé­lyesen megnyitották a film­művészet tárgykörével fog­lalkozó nyári egyetemet. A rangos nemzetközi ren­dezvény a Francia—Magyar Baráti Társaság, valamint a Francia Filmszövetség kez­deményezésére jött létre. Az egri nyári egyetemre 44 vendég érkezett Francia- országból. A kéthetes prog­ram javaslataik, kívánsá­gaik figyelembevételével ké­szült Huszonhat magyar já­tékfilmet és számos kisfil- met mutatnak be. A filmművészeti nyári egyetem vendégei vasárnap délelőtt Eger nevezetességei­vel ismerkedtek, délután Kovács András filmrendező tartott bevezető előadást. házból és más társulatoktól is. Ök viszont időnként el­látogatnak nagyobb hazai városokba — különösen Szerbiába. Az opera viszont sokat utazik — külföldre. Azon túl, hogy csillagai: Mirosz- lav Csangalovics, Radmilla Bakocsevics. Milka Sztoja- novics vagy a már említett Gyurgyevka Csakarevics az európai operaszínházak ke­resett énekesei, a társulat is gyakran vendégszerepei. Az idei nyár pedig bővelkedik eseményekben. Május elején nyitották meg a tizedik madridi fesztivált, ahol négy operát (Igor herceg, Pikk dáma, Az eladott menyasz- szony, Három, narancs.. szűr­rel mese) két-két előadásban játszottak, majd május 21- tő] a lausanne-i zenei fesz­tiválon vitték színre az Anyegint, a Három naran­csot, a Borisz Godunovot és Rimszkij-Korszakov Rettene­tes Ivánját. Júniusban az opera Verdi Ernaniját, a ba­lett Rodion Scsedrin Anna Karenináját mutatja be Zág­rábban, majd a ljubljanai fesztivál következik a Porgy- val. Rövid pihenő után augusztus elején már újra próbálnak Belgrádban: az utolsó előkészületeket teszik Szegedre, ahol 16-án lépnek közönség elé az Igor her­ceggel. Augusztus I8-án a Normát mutatják be, majd 20-án ismét az Igorral bú­csúznak és egyben zárják az idei szegedi szabadtéri já­tékokat. N. J. Helyreállítják a visegrádi fellegvárat A Dunakanyar Intéző Bi­zottság visegrádi területi bi­zottságának kezdeményezé­sére megkezdték a visegrá­di Fellegvár helyreállítását, A tíz évre ütemezett hely­reállítási program első fel­adataként megtisztítják a vár területét, a falakat a növényzettől, és felépítik a belső vár nyugati falát. A jövő évben kezdik az épüle­tek helyreállítását. Többek között felépítik a belső ka­putornyot, tetőt kap az öreg­torony, helyreállítanak több lakóépületet, amelyekben ké­sőbb kiállítás nyílik. A bel­ső várban helyezik majd el a kőtárat. Az északi szárny legmagasabb pontján kilátó-terasz lesz, a romte­rületen pedig utakat, lépcső­ket építenek a látogatók számára. A keleti kaputo­rony közelében üzletsort he­lyeznek el. Rendezik, parko­sítják továbbá a yárhegy oldalát is. , w i t I A «* Autóstop kétszer

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents