Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-06 / 156. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR XXIV. évi. 156. sz. 1913. július 6., péntek. A gyümölcstermesztés helyzetéről és fejlesztéséről, a földgázprogram végrehajtásáról tárgyalt — többek között a Minisztertanács Fontos feladat az egészséges közszellem ht r u r erositose Kádár János látogatása Veszprém megyében Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, szerdán és csütörtökön látogatást tett Veszprém megyében. A látogatásra elkísérte Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB agitációs és propaganda osztályának vezetője és Nagy Tibor, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője. A Veszprém megyei Pártbizottság székházánál Pap János, a megyei pártbizottság első titkára, Horváth János, Kovács Gyula és Tóth István, a megyei pártbizottság titkárai fogadták. Ezt követően Kádár János eszmecserét folytatott a pártbizottság titkáraival, majd részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság kibővített ülésén. A tanácskozáson a IV. ötéves terv eddigi végrehajtásának megyei tapasztalatait tárgyalták meg. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács tegnap ülést tartott. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az MSZMP Központi Bizottsága 1972. november 14—15-i ülése határozataiból adódó állami feladatok végrehajtásáról szóló jelentést. Megvalósultak többek között a központi bérintékedések, rendezték a kórházak, szociális otthonok, oktatási és gyermekintézmények étkezési normáit. Sor került egyes fogyasztói termékek árának leszállítására, korlátozták a reprezentációs költségeket, differenciáltan növelték a gépjárműadót. Számos egyéb intézkedés született az állam- igazgatás működésével. — a gazdasági szabályozással, a termeléssel és a beruházásokkal kapcsolatos területeken. A Minisztertanács megtárgyalta az 1968-as káderpolitikái irányelvek végrehajtásának tapasztalatait az állami szervek és vállalatok területén. Megállapította, hogy a vezetőállomány nagy többsége — megfelel a káderekkel szemben támasztott követelményeknek. A jelenlegi vezetőknek mintegy 50 százaléka nincs öt évnél régebben jelenlegi beosztásában. Többségük szakmai gvakrolatát alsóbb szintű vezetőként szerezte. Nőtt, a pártiskolát, főiskolát és egyetemet végzett vezetők száma, de az elmúlt öt év során nem javult számottevően a fiatalok és a nők aránya a vezetői beosztásokban. Az utóbbi két-három évben a kádercsere folyamata lelassult. Továbbra is alapelv. hogy a munkásosztályból a legjobbakat és legalkalmasabbakat kell vezetői beosztásba emelni. A szocialista brigádvezetők, kiváló dolgozók. a termelést közvetlenül irányítók közül kell a legjobbakat fokozatosan vezetőkké nevelni. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, és a káderpolitikai irányelvek hatékonyabb érvényre juttatása érdekébén meghatározta a szükséges tennivalókat. Az igazságügyminiszter és a központi Statisztikai Hivatal elnöke előterjesztése alapján a kormány megvitatta a statisztikáról szóló törvény tervezetét, és úgy határozott, hogy a törvényjavaslatot az országgyűlés elé terjeszti. A nehézipari miniszter jelentést tett a földgáz-felhasználás központi fejlesztési porgramja végrehajtásáról. Az alapenergia“hordozók között a szénhidrogének részaránya tovább növekedett, elsősorban a lakossági és kommunális felhasználásban, és minden lehetőség megvan a lakásállomány vezetékes és palackos gázellátásában az 1975-re kitűzött 65 százalékos arány elérésére. Különösein fontos Budapest gázellátásának a programban előírt ütemű fejlesztése. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A kormány megtárgyalta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztését a gyümölcstermesztés jelenlegi helyzetéről, várható alakulásáról és a fejlesztés érdekében teendő intézkedésekről. A gyümölcstermesztés mezőgazdaságunk egyik leggyorsabban fejlődő ágazata és távlati fejlesztéséhez is számottevő népgazdasági érdekek fűződnek. A legfontosabb a korszerű nagyüzemi termelés kialakítása. Elsősorban a meglévő fii' tetvényeket kell korszerűsíteni és a termelés színvonlát javítani. A kormány az előterjesztést elfogadta, és utasította az érdekelt tárcákat, országos hatáskörű szerveket, hogy a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Az Országos Tervhivatal elnöke és a pénzügyminiszter jelentést terjesztett elő a folyamatban lévő nagy beruházások helyzetéről. 92 nagy beruházás közül az elmúlt évben 23 befejeződött és 6 kezdődött el. Javult a területi megoszlás, csökkent Budapest részaránya és erőteljesen nőtt Borsod megye részesedése. Az elért eredmények mellett még több fogyatékosság akadályozza a tervszerű megvalósítást A kormány felhívta az érdekelt miniszterek és országos hatáskörű szervek vezetőinek figyelmét hogy fordítsanak nagv gondot a tervezett költségek betartására, a rendelkezésre álló források hatékony felhasználására. a befejezetlen beruházások számának további csökkentésére. A Minisztertanács megtárgyalta az építésügyi és városfejlesztési miniszter. a könnyűipari miniszter, a kohó- és gépipari miniszter, a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, valamint a nehézipari miniszter jelentését a termelés gazdaságosságának javítására vonatkozó intézkedési tervek végrehajtásáról. A kormány a jelentést tudomásul vette és megállapította, hogy a gazdaságos termelésre való törekedés mind az irányító szerveknél, mind a vállalatoknál szervezetebbé vált.' ' A termelés gazdaságosságát az intézkedési tervek következeteg végrehajtásával és a termék-korszerűsítést előtérbe helyező műszaki-gazdasági szemlélet erősítésével kell tovább javítani. A kormány elfogadta az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének előterjesztését a szerződéses árról és az árváltozás bejelentési kötelezettsége alá tartozó termékek körének bővítéséről. Felhatalmazta az Országos Anyag- ésArhivatal elnökét, hogy amennyiben az árváltoztatás nem kívánt hatásai nem háríthatók el. az árváltozás végrehajtását — legfeljebb hat hónapra — felfüggesztheti. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Az ülést követően Kádár János — Szabó Lászlóné, a városi pártbizottság első titkára és dr. Bodogán János, városi tanácselnök társaságában — megtekintette a Cserháti és Felszabadulás úti lakótelepeket. Kádár János tegnap Pápán ellátogatott a Veszprém megyei Állatforgalml és Húsipari Vállalathoz, ahol az igazgató tájékoztatást adott a pápai központtal működő, s Veszprémben és Keszthelyen gyáregységgel rendelkező vállalat munkájáról. Vörös István csúcstitkár, a vállalati párt- és tömegszervezetek tevékenységét ismertette. Ezután Kádár János megtekintette az egyes üzemrészeket, az „alapanyag”, az élő állatok beérkezésétől kezdve a különböző végtermékekig. A Központi Bizottság első titkára hosszasan elbeszélgetett az egyes üzemrészek vezetőivel dolgo- zóival, sok sikert kívánt további munkájukhoz és üdvözlő sorokat írt a szocialista brigádok naplóiba. A látogatás végén megtekintette a termékekből rendezett kiállítást, majd közös ebéden vett részt a vállalat, üzemrészek, szocialista brigádok vezetőivel, dolgozókkal. Kádár János a látottakat összegezve elismeréssel szólt a korszerű gyártási rendszerű és technológiájú húsipari üzem dolgozóinak jól szervezett, fegyelmezett munkájáról, a jó kollektív szellemről. A jó közszellemben kifejeződik az is — mondotta — hogy a párt politikája megértésre, cselekvő támogatásra talál a vállalat dolgozóinál is. miként szerte az országban tettekkel bizonyítja ezzel való egyetértésünk dolgozó népünk. A jövőre vonatkozóan fontos feladatnak jelölte meg, hogy a hazánkban érvényesülő egészséges közszellemet fenntartsuk, a lehetőség szerint még tovább erősítsük. A Központi Bizottság első titkára délután a nemesvámosi Petőfi Termelőszövetkezetbe látogatott el, ahol Vincze Farkas, a Veszprémi járási Pártbizottság első titkára, s a termelőszövetkezet vezetői fogadták. Nagy Sándor, a termelőTegnap jóváhagyta az év második felére érvényes munkatervét az SZMT megyei elnöksége. A program a szakszervezeti munka több területét öleli fel. Az elnökség legközelebbi ülésén a XVII. sz! AFIT dolgozóinak bér-, munkaügyi, szociális, egészségügyi helyzetéről és a vállalati szakszervezeti tanács tevékenységéről tárgyalnak. Az ÉDOSZ megyei bizottsága a béren kívüli vállalati juttatások alakulásáról, a szociális, sport és kulturális alapok felhasználásának iparági tapasztalatairól számol be októberben az elnökségnek. Az üzemi szakmunkásképzés és továbbképzés, a szakmai végzettség szerinti foglalkoztatás tapasztalatai és feladatai is az elnökségi ülés napirendjére kerülnek. szövetkezet elnöke ismertette a Bakony fennsíkján és a Balatonfelvidéken elhelyezkedő, négy községre kiterjedő, 24 éves múltra visz- szatekintő közös gazdaság munkáját. Kádár János elismeréssel 6zólt a termelőszövetkezetben látottakról, a közös gazdaság elért eredményeiről, s további sikereket kívánt munkájukhoz. Kádár János este népfront vacsorán találkozott a megye párt- és állami vezetőivel, társadalmi életének képviselőivel, közéleti személyiségeivel. A vacsorán pohárköszöntőt mondott Pap János, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Bakos Lajos református püspök. Tóth József, a népművészet mestere kedves ajándékként átnyújtotta saját faragású pásztorbotját. Kádár János meleghangú pohárköszöntőben válaszolt, összegezte benyomásait és köszönt el a kétnapos látogatás után. Kialakítja az elnökség együttműködési programját a Szolnok városi Tanács Végrehajtó Bizottságával és a MTESZ-szel is. A mezőgazdasági üzemek munka- és üzemszervezésének helyzetéről és az ezzel kapcsolatos szakszervezeti munka tapasztalatairól a MEDOSZ megyei bizottsága készít jelentést. Megvizsgálja az elnökség még ebben a félévben, hogy milyen eredménnyel és körülmények között működnek azok az ifjúsági és szocialista brigádklubok, melyeknek a szakszervezet a fenntartója. A tegnapi ülésen megvitatta az elnökség azt a jelentést is, mely a nagycsaládosok és gyermeküket egyedül nevelő dolgozók életkörülményeinek és szociális helyzetének alakulásáról szólt. Jóváhagyták a következő félév munkaprogramját A* SZMT megyei elnökségének ülése HÍREK — TUDÓSÍT ÄSO Y v — HÍREK — r ü DÚSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Nemes Dezső látogatása Heves megyében Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora tegnap Heves megyébe látogatott. Egerben, a megyei pártbizottság székházában dr. Sípos István, a Heves megyei Pártbizottság titkára és Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke fogadta. Nemes Dezső meghallgatta a megye politikai és gazdasági életéről szóló beszámolót, majd a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiről tartott előadást az egri pártszékházban megrendezett megyei kommunista aktíván. Ezután — a megye vezetőinek társaságában — felkereste az Egerben nemrég felépült Agria bútorgyárat. Nemes Dezső délután felkereste a Szilvásváradi Állami Gazdaságot, majd a Szalajka-völgyben megtekintette az erdészeti és a lovas-múzeumot. Kállai Gyula látogatása Csongrád megyében Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke kétnapos látogatást tett Csongrád megyében. Szerdán Kisteleken a helyi párt- és állami vezetők tájékoztatták a nagyközség gyorsütemű fejlődéséről. Ezután Kállai Gyula rövid látogatást tett a megyei pártbizottság szegedi székházában. Tegnap délelőtt a szegedi városi pártbizottság nagytermében megyei aktívaértekezletet tartottak, amelyen Kállai Gyula tartott tájékoztatót az időszerű kérdésekről — majd Csongrád megyei látogatásának befejező programjaként Szentesre látogatott, ahol a megyei és a helyi vezetők társaságában felkereste a Termál Tsz-t. Hazaérkezett a megyei delegáció Tallinnból Dr. Hegedűs Lajosnak, a megyei tanács elnökének vezetésével június 28-án öttagú tanácsi delegáció utazott Szolnok megye testvér- városába, , Tallinnba. A delegáció tagjai: Bereczki Lajos, a megyei tanács elnök- helyettese, Sándor László, a Szolnok városi Pártbizottság első titkára, dr. Czakó Sándor, a Szolnok városi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára és Bencsik Elekné megyei tanácstag, a martfűi Tisza Cipőgyár kísérleti programozója. A látogatás során megismerkedtek a baráti ország élelmiszergazdaságának helyzeteveit a városfejlesztést kérdésekkel és az állami vezetés feladataival. A delegáció tegnap , hazaérkezett Szolnokra. Ma kezdődik a magyar-finn barátsági hét Tegnap délután Budapestről Helsinkibe utazott Bencsik István, a Hazafias Népfront főtitkára vezetésével az a tíz tagú politikai delegáció, amely a 300 főnyi magyar vendégsereggel együtt részt vesz a magyar —finn, illetve finn—magyar barátsági hét finnországi eseménysorozatán. Bencsik István az elutazása előtt a többek között a következőket hangsúlyozta nyilatkozatában: — Minden olyan rendezvénnyel tovább mélyül és mind szélesebb körűvé válik a két nép barátsága, másfelől pedig mind tartalmával, mind formájával — konkrét eredményeivel — kétoldalú kapcsolatainak követhető példát adnak a más országok, népek közötti nemzetközi együttműködéshez. Nemzetközi szövetkezeti nap Hajdú-Bihar megye három szövetkezeti ágazatának képviselői ünnepi megemlékezést tartottak tegnap Debrecenben, a KISZÖV székházában az 51. nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából. Becski Ede, a KISZÖV megyei elnöke emlékezet meg a szövetkezeti összefogás jelentőségéről és fontosságáról, majd a hajdúsági szövetkezeti mozgalom eredményeit méltatta. Egy mondatban — A nyári meleg bekö- szöntével Nyíregyházán is szerelik. — A finnországi Lahtiból — Pécs északi testvérvárosából — Lahden Tanhujat elnevezésű tánccsoport érkezett Baranyába. — A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége tegnap ülést tartott az iparágban végzett eszmei politikai nevelőmunka tapasztalatairól. — Dr. Bakos Zsi gmond Könnyűipari miniszterhelyettes vezetésével hazaérkezett Bulgáriából a magyar delegáció, amely a kétoldalú együttműködésről tárgyalt a magyar—bolgár könnyűipari összefoglaló munkacsoport ülésén. — A Venezuelai Köztársaság nemzeti ünnepe — a függetlenség napja — alkalmából Manuel Villanue- va rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter, a Venezuelai Köztársaság ideiglenes ügyvivője tegnap fogadást adott a Gellért Szállóban.