Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-21 / 169. szám
1973. július 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 TISZAI LAJOS: HÁROM NAP PETŐFIVEL Petőfi emlékév van. 150 évvel ezelőtt született, 1849. július 31-én halt meg. Elindultam nyomában, együtt akartam vele lenni élete utolsó három napján. A tragédia nyitánya Marosvásárhelyhez kötődik. Forrón tűz a nap, akárcsak akkor. A főtér jól karban tartott barokk és kiasz- szicista stílű épületei azokat a napokat is idézik, de . a látvány egésze már a modem nagyváros hangulatát adja. ■ A tér északkeleti végében á Görög-ház. Görög Károly kereskedő tulajdona volt, amikor a költő az első emeleten vendégeskedett. A homlokzaton emléktábla. A vár alatt, a Bérnády tér 3-as épülete, a Telekiház, Bem tábornok volt főhadiszállása, néhány lépésnyire a költő szálláshelyétől. Petőfi 1849. július 21-én érkezett Marosvásárhelyre, innen ment Bereckre, ahol végre találkozott szeretett tábornokával, Bemmel, majd július 29-én újra _Marosvásárhelyen van, alibi visszasereggel Segesvár alatt harcba bocsátkozom a cári ármádiával, — ez valószínűleg holnapután, tehát július utolsó rtapján következik be, — ereikkel a Kü- küllői folyó völgyében inin- ket támogassanak. Azonnal továbbítani. A szolgálatos segédtiszt már szaladt is. Bem a térképhez sán tikál: Lüdersz tábornok szándéka világos előttem. Mielőtt az Alföld felé törne, el akarja foglalni ezeket a városokat, erősségeket! — mutatott Bem a térképre. A székelytisztek arca megkeseredik. Cári hadak a Székelyföldön! Rágondolni is borzasztó. A tábornok folytatja. Hol émetül .beszél, rosszul, alig érthető németséggel, hol franciául. Magyarul nem tud. — Reggel a sereggel elindulunk. Vásárhelyről a ga- gyi vízválasztó vonulatán keresztül Székelykeresztúr- ra igyekszünk. Keletről támadjuk meg ellenségeinket, a Küküllő völgyében megállítjuk hadaikat. Szemlét az átkelés után, Keresztáron tartok. Távozhatnak urak, A marosvásárhelyi Teleki-ház, Bem főhadiszállása kapta őrnagyi rangját. Mi történhetett a kritikus 72 óra első napján? Állok a Teleki-ház előtt, fürge „Daciák suhannak mellettem, a „Jézus Cristus Supersztár” dallamait bömböli a táskarádió, de én már az emlékezeté vagyok, megpróbálom összerakni a múlt mozaikjait a Petőfi irodalom és a látottak alapján. Nyílik a Teleki-ház kapuja, a parancsőrtiszt, a lovasfutárokért, küldöncökért kiabál. A futárok sorakoznak. Sebtében kapkodják magukra a ruhát. A kapitány mérgesen néz végig rajtuk: — Menjenek rögtöh a tiszt urak szálláshelyére, vigyék a generális parancsát, ide rendelé őket. Nemsokára jönnek a tisztek. Bemennek az épületbe. Köztük Petőfi. Fáradtak. Vasárnapi szendergésüket zavarta meg a parancs. Rek- kenő a hőség. A tisztiszolgák izzadva, fújtatva hordják a hideg borvizet. — Mit akarhat az Öreg, mi a szándéka? — próbálják faggatni a parancsőr- tisztet az egybegyűltek, de az semmi biztosat nem tud, csak annyit, hogy Lüdersz tábornok, a cári hadakkal elfoglalta Segesvárt. A tisztek egymásra néznek. Valamire készül az Öreg! Egymás között csak „öreg”, . Bem altábornagy. Még a közhuszárok, diáktüzérek is így titulálják. A tábornok gondterhelt, de bizakodva beszél. Elmondja, hogy a cári sereg sokkal közelebb van, mint gondolta: elfoglalta Segesvárt. — Uraim, parancsom a Kőhalom közelében állomásozó Dobay alezredes úrnak és Kemény Farkas ezredes prnak, hogy amikorra a főpihenjék ki magukat! A tisztek elmerínek. Petőfi marad. A tábornok int: — Maga is ... Menjen, őrnagy úr. Nincs köröttem teendője. Eltávozhat... ! A költő nem mozdiil. Bem az ablakhoz' biceg. Petőfi megérzi a taszító ridegséget. Miért, miért, teszi ezt vele az öreg, hiszen néhány nappal ezelőtt, amikor Bereckén végre ösz- szetalálkoztak, akkor fiának szólította, összecsókolta. Egy pillanat alatt végigfut előtte ez a jelenet. Amikor Bem meglátta őt a kocsijából, felállt, elkiáltotta' magát és feléje nyújtotta a kezét. „Móri fils, mon fils... fiam, fiam.” ■Most meg, most meg, milyen rideg és elutasító. — Miért nem hagy már magamra, őrnagy úr. Leköt a hadi készülődés. Pihenni' térhetne, Ön is... ! — Nem kaptam meg a szolgálati feladatomat, mon general... Bízom remélni, hogy az eljövendő napók csatáiban Önnel tarthatok, ön mellett lehetek. Az altábornagy újra hátat fordít Petőfinek. Nehezére esik a tiltó szó, de tudja, a Kiikűllő völgyében gyilkos ütközet várja. Lüdersz túlerőben van. Félti a költőt. A magyar tábornoki karból egyetlen ez a hazáját veszítette lengyel forradal-j már, aki felismeri és a legteljesebb mértékben értékeli a költő zsenialitását. — Nem, őrnagy úr, Őn Vásárhelyt marad, bevárja legközelebbi parancsaimat... Petőfi közbe akar szólni, de az altábornagy bicegő lépésekkel kimegy a teremből. ‘ A szűkszavú visszaemlékezés szerint ez a sorsdöntő beszélgetés valahogy így történhetett... Szétnézek az esti forró- ságtól pihegő városban. Százezres város, ahány ember, annyiféle nyelven beszél. Utcai könyvárusok majd minden sarkon. Illyés Gyula Petőfijének új, romániai kiadása az egyik „sláger”.., (Folytatjuk) Fgyhefe« lóbor írókns* A Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága a Miskolcon megjelenő Napjaink irodalmi folyóirat szerkesztőségével közösen az idén második alkalommal rendezi meg a Borsodban élő, illetve az onnan elszármazott * írók táborozását. A táborozásra ’a fennállásának 900. évfordulóját ünneplő Tokajban kerül sor. Az augusztus 5-től augusztus 12-ig tartó táborozás résztvevői ellátogatnak Sárospatakra, Sátoraljaújhelyre, Széphalomba és találkoznak a borsodi üzemek dolgozóival. Miskolcon, Öz- don, Kazincbarcikán és Le- ninvárosban üzemlátogatáson vesznek részt, majd író-olvasó találkozón vitatják meg a munkásábrázolás kérdéseit.1 .Automata informátor Naqv vázsonvb »n A nagyvázsonyi Kinizsi vár kápolnájában gépesítették az idegenvezetést. Olyan készüléket állítottak fel, amely négy nyelven, oroszul, angolul, németül és magyarul tájékoztat Kinizsi Pál legendás tetteiről, a vár történelmi múltjáról, a környék műemlékeiről és idegenforgalmi neVezetességeiről. Az autorhata informátor már az első napokban közönségsikert aratott. ] A kézfogás többet ér j (» Ügy szokás — és szép szokás, — hogy a nyug- díjba vonulóktól rögtönzött ünnepségen vesznek bú- 1 csut a régi munkatársak. Szó ami szó, van helye * ilyenkor a meghatottságnak. Hiszen olyan ember távozik a közösségből, aki negyven, negyvenöt éven át T1 — gyakran ugyanazon a munkahelyen — dolgozott, jól ismert mindenkit, s őt is ismerte mindenki. De távozik, nem lesz többé velünk és közöttünk. Lehet, v hogy be-belátogat majd hozzánk fehér ingben és va- 1. salt nadrágban, mosolygósán és megelégedetten, pi- * henten. De ez már nem az a mindennapi találkozás. Ez niár más. Az egymásra utaltság, az együvé tartozás kötelékei lazábbak lesznek... S talán, mert a maradók tudják, érzik ezt, azért próbálják meghitté, emlékezetessé tenni a búcsút. Mindenki mond egy-egy kedves szót, megölelgeti a távozót, kezét szorongatja, s egy kicsit — bár nem mondja — sajnálja is. Mert valami véget ért. És a nyugdíjba vonulóval együtt egy kicsit talán magát is sajnálja, hiszen az ő életéből is kilép egy kedvelt ember. Üj jön a helyébe, akit meg kell szokni, ismerni, s vajon tudja-e pótolni azt, aki elmegy? Elmegy," merj mennie kell. „Tartson meg bennünket emlékezetében s fogadja e kis ajándékot, amit a kollektíva nyújt át szeretettel, emlékeztesse ez is az együtt töltött hosszú évekre és ránk, akik ] tiszteltük, becsültük.” Szép gesztus az ajándékozás. Miért az ajándékot csupán az emlékeztetés eszközéül szánják. Ajándékot kap a távozó a közvetlen kollegáktól, a brigádtól, s egész műhelytől, a szakszervezettől, esetleg valamelyik társadalmi szervtől. És — nem is ritkán — az első számú vezetőtől. Ű is elküldi a maga ajándékát. Az a baj, hogy elküldi. Mennyivel emberibb lenne, ha maga is megjelenne a kis ünnepségen, meg- 'j szorítaná a távozó kezét s mondana néhány keresetlen szót. Például ezt: köszönöm, Jani bácsi, mindannyiunk nevében köszönöm ezt a negyven évet. És az órát — az ajándékot — csak úgy mellékesen adná oda. Nem a negyven év jutalmaként, mert egy óra nem lehet negyven év jutalma. Csak jelképe a tiszteletnek. Csak eszköze az emlékezésnek. ), Ám a kézfogás se jutalom! Nem is kötelesség. L Egyszerűen: emberi gesztus. Becsületemre mondom: U ez a búcsúkézfogás többet ér és emlékezetesebb a tá- '(lj vozónak, mint az óra Cs. L. Az egyetemi, főiskolai felvéteti vizsgákról Tlzenöáezren tanulhatnak tovább Országszerte befejezéshez közelednék az egyeterni, főiskolai felvételi vizsgák. A nappali, esti és a levelező tagozatokon az első összegezések szerint csaknem 64 000-en írták meg írásbeli dolgozataikat, illetve feleltek a szóbeliztető felvételi bizottságok előtt. Nem végleges adatok szerint mindössze néhány százan nem jelentek meg a jelentkezők közül az írásbeli felvételi vizsgákon. Azokat a pályázókat, akik két tárgyból is elégtelen dolgozatot írtak — vagyis az írásbelin nulla pontot értek el — nem bocsátották szóbeli vizsgára. A következő tanévben a nappali tagozatokon mintegy tizenötezren kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat. A túljelentkezés mellett ebben az esztendőben is jellemző volt az egyes karok, szakok közötti aránytalan és egyenetlen pályázati megoszlás. A' szóbeli vizsgák befejeztével . országszerte megkezdődött a felvételek elbírálása: a szakemberek jelzése szerint ez a munka befejezéséhez közeledik. A különböző karok felvételi csúcs; bizottságai zömében ezekben a napokban dönJ ' töttek végérvényesen arról* hogy kiket vesznek fel> kiket nem, és kik fellebbezhetnek. Azokat a pályázókat, akilc a felvételi vizsgán két elégi télén osztályzatot kaptak, vagy akik 50 százalék alatti teljesítményt nyújtottak, eleve alkalmatlannak tekintették. ehet, hogy nem fogják elhinni, de ha nem velem történik a dolog, magam is nehezen hinném el. Nagyon szomorú történet. Két hete megbetegedtem. Megyek a fizetés után hazafelé, s hirtelen tisztán azt hallom, hogy valaki így szól: „Kértél egy tízest Petrovtól kölcsön? Meddig? ötödikéig, ma meg már tizenötödike van! Kérj elnézést és add meg neki!” Sajnálom megadni. Ez a makacs hang azonban egyre csak hajtogatja: add'meg, add meg. No, elmentem hát Petrov- hoz és megadtam. Még bocsánatot is kértem. Megyek haza. Az asszony nyit ajtót. Be akarok menni a lakásba, de ugyanaz a hang ismét megszólal: „Köszöntél már a feleségednek?” „Nem.” ' „Köszönj neki.” Valahogy nem akarózik. Nem szoktam hozzá. De azért mégis odavetem: „Jó napot.” De a hang csak tovább szajkózza: „Így kell köszönni egy feleségnek? Azt mondd neki: „Szervusz, kedvesem!” .Hót, én ilyen Szót a számon még soha ki nem ejtettem. A hang meg csak mondja a magáét: „Mondjad, muszáj.” Nos, ha egyszer 'muszáj, akkor mondom: •— Szervusz, kedvesem! Ügy néz rám, mintha nem lennék normális. A hang tovább uszít: „Csókold meg.” Még mit nem! . öt éve nem csókoltam meg — most meg tessék. Azt már nerti. De csak mondja: „CsóA hang nem nyugodott: „Eredj, vegyél.” Na, mit gondolnak? Elmentem és vettem. Meghozom. — Ezt, — mondom, — Nyusa, neked hoztam. Feleségem — elájult. Alig tudtam magához téríteni. Még jó, hogy volt a háznál szalmiák. Megnyugtattam, megvacsoráztunk, már ké• • flagyimir Poljakov: Titokzatos hang kőid meg, csókold meg.” Nem értem, hogyan sikerült, de megcsókoltam. Azt mondja az asszony: — Mi van veled, részeg vagy? Sajnos, józan vagyok. Az asszony nekilátott a vacsorafőzésnek. Éppen hogy levetettem a zakómat, készültem, hogy asztalhoz ülök, mikor a hang megszólalt: „Menj, vegyél a feleségednek virágot. A sarkon, — mondja, — kamillát árulnak, húsz kopejka egy csokor.” Na, gondolom, ez aztán már sok! Huszonkét kopejkáért égy csornai’ cigit is lehet kapni! szültem lefeküdni — a hang: „Mosd el az edényt. Az asszony főzött, legalább az edénnyel ne fáradjon.” Érzem, hogy nem fog békén hagyni, kimentem a konyhába és elmostam az edényt. Azt mondja1 nejem: _ — Mondd meg nekem őszintén, lehet, hogy nagybeteg vagy? Lehet, hogy valamilyen agyi elváltozásban szenvedsz? Azt mondom: — Nem, minden rendben van. De magam is érzem, hogy valami nem stimmel. Lefeküdtem. Holnap, gondoltam, szabad nap lesz, kialszom magam. Ám reggel nyolckor, mintha valaki megrázott volna! És már megint ez a tolakodó: „Eredj, sétálj egyet a kisfi- addat, mert már azt is elfelejtette, hogy apja van.” Na, mit gondolnak? Elmentem a fiammal sétálni. Sőt, azt is megígértem neki, hogy elviszem ebéd után az állatkertbe. És, lehet, hogy nem hiszik el, elvittem. Még a pónilóra is felültettem. Mikor hazamentem, azt mondja a feleségem: — Holnap mégis csak menj el az orvoshoz. Egész éjjel nem aludtam miattad, — mondja. Hogy hogy nem, hétfőn tizenöt perccel előbb érkeztem a munkahelyemre. Az osztályvezető, mikor meglá- .tott, megkérdezte: — Mi van veled? — Hogyhogy, mi ? — Csak úgy, általában. Munkaidő után elmentem az orvoshoz. Mindent elmondtam őszintén. Az orvos, amolyan intelligens ember, megvizsgált, megkopogtatott, elküldött röntgenre, meg vizeletvizsgára, majd így szólt: — Felébredt önben a lelkiismeret hangja. Itt nem használ semmiféle orvosság. De azért, — mondja, — ne idegeskedjen, ezzel lehet még élni. De hogy éljek, mikor a" hang meg is teszi azt, amit velem megbeszél. Sőt, már a házimunkát is magamra vállaltam. Lám, meddig fejlődtek a dolgok. Az egyik fogorvoshoz fordultam, aki a házunkba lakik és az ismert jóga módszer szerint gyógyít. Meghallgatott, megnézett alaposan minden oldalról, és azt mondta: — Próbálja meg vissza- tartani a lélegzetét, engedje el magát és álljon fejre. Megmutatta, hogyan kell lélegezni. Orron át szedem a levegőt. Félig-meddig sikerül. Üszőm a kék égen, s hirtelen meghallom a felhők mögül az ismerős hangot: „Iratkozz be továbbképző tanfolyamra” Leereszkedtem az égből éh elmentem, hogy beiratkozzam. Beiratkoztam és haza mentem. Mi lesz ebből ? Nem elég, hogy a munkahelyen lenyomok nyolc órát, most még hetenként négy órát tanulni is fogok. Mi lesz ebből? És fejre áll tanú. Állok a fejeimen és hallom azt az átkozott hangot: „Vidd el a feleséged a moziba, egy fél éve sem moziban, sem színházban nem volt.” Fejemről a lábamra álltam és elmentem, hogy az utolsó két rubelemen jegyet vegyek. Egy vasam sem maradt. Emberek! Mit tegyek? Hogyan csillapítsam le ezt a hangot, hogy soha többé ne támadjon fel? Molnár Sándor fordítása /
