Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-19 / 167. szám

* SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. július 19. A vád tanúja Miközben Marcello Caetano portugál kormányfő és kí­sérete ellen London legkülönbözőbb pontjain hevesen tüntet a tömeg, sokasodnak a lisszaboni rendszer rémuralmát le­leplező bizonyítékok. Alig több mint egy hete, hogy kirobbant a mozambiki falu négyszázvalahány lakosának kiirtása miatt a tiltako­zás hulláma, máris újabb bejelentés foglalkoztatja a világ közvéleményét. Akkor a londoni Times, most az ugyancsak angol Guardian közöl leleplező hírt, mégpedig megbízható forrásból. Ugyan ki kételkednék egy portugál tiszt szavá­ban, ha Mozambik néger lakossága ellen elkövetett rém­tettek beismeréséről van szó?! Ha valaki, úgy ez a tiszt illetékes ebben. S a Guardian-szerint a meg nem nevezett portugál tiszt, a vád tanúja elmondta: Mozambik Magoe és Mukumbura nevű Városainak térségében, Tete tartomány nyugati részén, egy különleges ejtőernyős osztag hárma- sával-négyesével gyilkolja a polgári személyeket. Ürügy mindig, akad: ha valahol ferde szemmel néznek a gyarma­tosítók járőrére, máris villan a rohamkés,, dördül a sortűz. Lisszabon szerint mindez agyrém, a képzelet szülötte. Két katolikus misszionárius személyesen tanúsítja: a porig égetett mozambiki falu több mint négyszáz lakóját egy- szálig lemészárolták a portugál katonák... Mi több, egy friss, Brüsszelben keltezett szerdai hír szerint az úgyne­Külpolitikai kérdések a Legtelsőbb Tanács ülésén Kremlben tegnap folytat­ta munkáját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa. Az ülés­szak második napján- a szov­jet közoktatási rendszer tö­kéletesítéséről szóló törvény- javaslat vitája során, a kép­viselők külpolitikai kérdése­ket is érintettek. Elégedetten állapították meg,- hogy jól halad az SZKP 24. kongresszusán el­fogadott békeprogram meg­valósítása, a szovjet. béke­kezdeményezések számos nagyszerű eredményt hoztak. A nemzetközi élet elmúlt időszakának kiemelkedő ese­ményeként értékelték a képviselők Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB fő­titkárának az NSZK-ban, az Egyesült Államokban, Fran-, ciaországban, Lengyelország­ban és az NDK-ban tett látogatását. Ausztriában, Szí­riában és Libanonban foly­tatott tárgyalásait. Csingiz Ajtmatov, a neves kirgiz író a szovjet külpo­litika eredményeit méltatva öröménél állapította meg, hogy idén megtört a hideg­háború jege, megindult a va­lóban emberi kapcsolatok kialakulása a világon, meg­inogtak a kölcsönös bizal­matlanság és a nukleáris konfrontáció bástyái. A 70-es évek embere megkönnyeb­bülten lélegzett fel”. Iraki pártközi megállapodás Mint már jelentettük. Hasz- szán Al Bakr, az iraki Baath- párt főtitkára és Aziz Mo­hammed. az Iraki Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának első titkára kedden Bagdadban megállapodást írt alá arról, hogv a két párt együttműködik az Iraki Nem­zeti Haladó Front megalakí­táséban. A megállapodásról kiadott közös nyilatkozat rámutat: a Baath-párt és az Iraki Kom­munista Párt megállapodása az egységes nemzeti front megalakításának előhírnöke! Olyan körülmények közepet­te. amikor az imperialista^ cionista és reakciós körök fo­Angol—portugál külügyi megbeszélések Ä Londonban tartózkodó Marcello Caetano portugál miniszterelnök és a kíséreté­ben lévő Patricio külügymi­niszter tegnap Alec Doug- las-Home brit külügymi­niszterrel folytatott megbe­széléseket a Foreign Office, az angol külügyminisztérium épületében. Erre a megbeszélésre az eredeti tervek szerint még kedden került volna sor, azokban el kellett halaszta­ni — éppen a Caetano láto­gatásával kapcsolatos alsó­házi' vita miatt, amelyben az ellenzék kijelölt vita­rMenet" Egyiptom és Líbia egyesüléséért Július 23-án, az egyiptomi forradalom 21. évfordulóján érkezik Kairóba az a me­net, amely kedden indult el 2500 kilométeres útjára Lí­bia nyugati határáról. A menet részvevői ünnepélye­sen összetörik az egyipto­mi—líbiai határsorompót, majd Kairóban átadják Szá­dat elnöknek azt a vérrel írt dokumentumot, amelyben követelik a két ország szep­tember elsején esedékes tel­jes egyesítését és amelyben az egyiptomi államfőt te­szik felelőssé az unió meg­valósításáért. A menet rész­vevői — túlnyomórészt fia­talok, diákok — mindaddig ülősztrájkot akarnak tarta­ni az elnöki palota előtt, amíg alá nem írják az egye­sülési megállapodást. vezeti afrikai fehér atyák szerzetesrend főnöke közölte a belga Le Soir című lappal: 400 oldalas dokumentumot állí­tottak össze a portugálok gyarmati rémtetteiről. A rendfő­nök annak a véleményének adott kifejezést, hogy a közel­múltban a Times által megszellőztetett tömegmészárlás tel­jes mértékben megfelel a valóságnak. Ez a döbbenetes dokumentum már eljutott az ENSZ illetékes bizottságához és megküldték a Vatikánnak is. Egyebek között adatokat gyűjtöttek a szerzetesek a portu­gálok írtóhadjáratairól, a gyarmati katonák vandalizmusá­ról, az afrikai lakosság életkörülményeiről. Arról is beszá­mol a 400 oldalas leleplezés, hogy a portugálok erőnek ere­jével kényszerlakhelyre — a gyarmatosítók szótárában eze­ket a koncentrációs táborokat megerősített falvaknak neve­zik — hurcolják. Caetano és kísérete az angol királynőnél vizitelt. Valószínű, hogy a hagyományos tea elfogyasztása közben a mozambiki vérengzéshez hasonló témák nem kerültek ,szóba. Elvégre a népirtás és a terror nem ad alkalmat fenn- költ csevegésre. Annál inkább kínál témát a közvélemény felháborodásához, a világméretű tiltakozás kibontakozásá­hoz. S egyben leleplezi a gyarmatosítók igazi arculatát, amely a mozambiki lakosság vérétől piroslik. Podgornij-Nixon táviratváltása Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke táv­iratot küldött Richard Ni­xonmal, az Egyesült Álla­mok elnökének és abban üd­vözletét és jókívánságait fe­jezi ki az Egyesült Államok nemzeti ünnepe — a függet­lenség napja — alkalmából. Richard Nixon válaszában minden amerikai ember ne­vében őszinte köszönetét fe­jezte ki az amerikai nem­zeti ünnep alkalmából ki-, fejezett jókívánságokért. Két fronton támadnak a kambodzsai hazafiak A kan|bodzsai népi felsza­badító erők az elmúlt 24 órá­ban . Két fronton, a fővá­rostól északra és délre ost­romolták az amerikabarát Phnom Penh-i rezsim had­erejének állásait. A legheve­sebb csaták a 3. számú or­szágos műút mentén és a fő­város védelmét északról biz­tosító Phnom Basset erőd környékén folynak. A kor­mánycsapatok számos fontos állást kénytelének voltak fel­adni. Az amerikai légierő szünet nélkül folytatja bom­bázásait a főváros körül, — hogy támogassa a szoronga­tott helyzetben lévő Phnom Penh-i rezsim csapatait. kozzák az arab felszabadító mozgalom és az iraki haladó rendszer ellen irányuló mes­terkedéseiket. az országnak csapást kell mérnie ezekre a mesterkedésekre, biztosítania kell a belső békét és a kur- dok autonómiáját —. hang­zik a közös nyilatkozat. — amely leszögezi, hogy vala­mennyi haladó erő együttmű­ködése fontos lépés a szocia­lizmusba való átmenethez. Az iraki Baath-pártnak és a» Iraki Kommunista Pártnak szilárd elhatározása, hogy fejleszti az együttműködést és erősíti a szövetséget a vi­lág szocialista és haladó or­szágaival Befejeződtek a hivatalos bolgár—török tárgyalások Tegnap Szófiában befeje­ződtek Petrmladenov bolgár és Haluk Bayülken török külügyminiszter háromnapos hivatalos tárgyalásai. A megbeszélések első napján, hétfőn a nemzetközi hely­zet' — elsősorban Európa és a Balkán időszerű kérdéseit tekintették át a miniszterek, míg kedden a bolgár—török viszony problémakörével fog­lalkoztak. Utolsó ülésüket tegnap délelőtt tartották meg és ezen elfogadták a közös közleményt, amelyet később hoznak nyilvános­ságra. Bayülken külügyminiszter feleségével és kíséretével együtt tegnap délután több­napos vidéki útra indult. partnere Home külügymi­niszter volt. A portugál miniszterelnö­köt és kíséretét szerdán is a korábbi szívóssággal kí­sérték a tüntető csoportok. Tumultuózus j jelenetekre azonban eddig csak hétfőn és kedden este került sor. Az utóbbi a Buckingham palotánál- ahova a portugál delegáció a királynő által adott fogadásra volt hiva­talos. A rendőrség itt to­vábbi kilenc fiatalt vett őrizetbe, akik ellen rend­bontás miatt emelnek vádat. í Chilei nyilatkozat : A chilei kormány főtitkársága nyilatkozatban ítél* $ te el a reakciós erők mesterkedéseit, többek között £ a Haza és Szabadság nevű fasiszta szervezetnek azt a döntését, hogy illegalitásba vonulva harcot folytat a kormány ellen. A nyilatkozat megállapítja: a népnek tudatában kell lennie, hogy országa nehéz politikai helyzetben van és hogy 'Chile jövője a lakosság magatartásától függ A chilei kormány ismételten kifejezte készségét és eltökéltségét, hogy nem engedi meg a vérontást és á jövőben is mindent megtesz a reakció terveinek meghiúsítására. A dokumentum végezetül a demokrácia megőr­zésében érdekelt valamennyi chilei állampolgár erő­feszítéseinek és egységének fokozására szólít fel. Az akció legfelsőbb hely­ről való támogatására jel­lemző, hogy a líbiai rádió több, mint, egy héten át tel­jes műsoridejét a menet méltatásának és propagálá­sának szenteli. A látványos és hatásosnak ígérkező líbiai kezdeménye­zés nyilvánvaló célja az, hogy érzelmi nyomást gya­koroljon az egyiptomi veze­tésre. Az egyiptomi kormány mint Szadat elnök hétfőn közölte — három olyan meg­oldást javasolt Kadhafi lí­biai elnöknek, amely bizto­sítaná az enyhülés fokozatos, zökkenőmentes megvalósítá­sát, Kadhafi legutóbbi kairói látogatása során mereven ra­gaszkodott az unió azonnali és teljes életbeléptetéséhez. WASHINGTON Georg Leber nyugatnémet hadügyminiszter kedden amerikai kollegájával James Schlesingerrel tárgyalj^ első­sorban az NSZK-ban állo­másozó amerikai csapatok jövőjéről. Schlesinger, akit a hónap elején neveztek ki hadügy­miniszterré, tárgyalássoroza­tot tart a NATO-szövetsége­sek hadügyminisztereivel. CANBERRA Az ausztráliai kormány azonnali hatállyal 25 száza­lékkal csökkentette a vámo­kat, hogy így próbáljon szembeszállni a fokozódó in­flációval, Budapestre érkezett a francia mlnlsz ler e Inök (Folytatás az 1. oldalról.) Pierre Messmer, a Fran­cia Köztársaság miniszterel­nöke tegnap a kora esti órákban a Parlamentben lá­togatást tett Fock Jenőnél, a Minisztertanács elnökénél. A szívélyes légkörben le­zajlott találkozón magyar részről jelen volt Péter Já­nos külügyminiszter, Nagy János külügyminiszter-he­lyettes és Mód Péter, ha­zánk párizsi nagykövete. Francia részről Michel Jo- bert külügyminiszter, Mar­ttal de la Fourniere, Chris­tian d’Aumale, Claude Ar- naud meghatalmazott mi­niszterek, valamint Gérard Amanrich budapesti francia nagykövet vett részt a ta­lálkozón. Vacsora a Por omentben Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke szerdán este a Parlament Vadász-termében vacsorát adott Pierre Mess­mer francia kormányfő, va­lamint a kíséretében lévő személyiségek tiszteletére. Részt vett a vacsorán Gé­rard Amdnrich. a Francia Köztársaság budapesti nagy­követe és a nagykövetség több diplomatája. A szívélyes hangulatú va­csorán Fock Jenő és Pierre Messmer pohárköszöntőt mondott. Könyv Brezsnyev látogatásáról Moszkvában könyvet ad­tak ki Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP Központi Bi­zottsága főtitkárának Was­hingtonban tett látogatásé; ról, A könyv tartalmazza azo­kat a beszédeket, amelyeket Brezsnyev és Nixon mondott a látogatás során, a kétoldalú szovjet—amerikai megállapo­dások teljes szövegét, to­vábbá azokat a beszédeket, amelyeket Brezsnyev és az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának vezetői, il­letve a szenátorok és az üz­leti körök képviselői között lezajlott találkozókon hang­zottak el." A könyvben he­lyet kaptak a látogatással kapcsolatos egyéb dokumen­tumok is. A Brezsnyev washingtoni látogatásáról szóló előszava idézi azt a határozatot, amelyet az SZKP Politikai Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának el­nöksége és a szovjet Mi­nisztertanács hozott erről a látogatásról. Ngo Ba Thanh asszony ieveie Ngo Ba Tanh asszony, az élethez való jogért küzdő vietnami nők mozgalmának elnöke, akit a saigoni ha­tóságok 1971 szeptembere óta tartanak börtönben, hét­főn levelet juttatott el a sajtóhoz. Ebben közölte: a saigoni börtönkórházban folytatja az április közepe táján megkezdett éhség­sztrájkját, tiltakozásul a Thieu-kormányzat ellen.'Kö­vetelte az összes dél-vietna­mi politikai foglyok feltétel nélküli és azonnali szabadon- bocsátását és ismételten fel­emelte tiltakozó szavát Thieu saigoni elnök állítása ellen, amely szerint „Dél-Vietnam­ban egyetlen politikai fogoly Bizalmat kapott az új oiasz kormány A Mariano Rumor vezet­te új olasz balközép-kor- mány, élénk vita után, teg­nap a késő esti órákban bi­zalmat kapott a szenátus­ban. Mint már jelentettük, a miniszterelnök program­beszédét követő bizalmi vi­tára a két ház közül első­nek a szenátusban került sor. A kormányban részt­vevő négy párt — a keresz­ténydemokraták, a szocialis­ták, a szociáldemokraták és a republikánusok — szená­tusi csoportjai a kormány mellett, az újfasiszták és li­berálisok, valamint az Olasz Kommunista Párt ellene foglalt állást. A vitában nagy figyelmet keltett Nenninek, a szoci­alista párt volt vezetőjének felszólalása. Nenni üdvözöl- ^ te a balközép-szövetség fel­újítását és pártja egyönte­tű — de nem kritikátlan — támogatásáról biztosította az új kormányt. A vitában felszólalt, kom­munista szenátorok rámutat­tak, hogy Rumor program­beszéde új és pozitív voná­sokat is tartalmazott anti­fasiszta-elkötelezettség, pár­beszédre való készség a szakszervezetekkel és az OKP-val, ugyanakkor azon­ban számos hiányosság, bi­zonytalanság is felfedezhe­tő benne. Az új kormány bi­zonyos területeken képtelen lesz igazi demokratikus irányt megvalósítani, éppen ezért az OKP ellenzéki ma­gatartást fog tanúsítani vele szemben. Ellenzékisége a megoldásra váró problémák­kal kapcsolódik össze és azoknak mértékétől függ majd. SZÖUL William Rogers amerikai külügyminiszter tokiói tár­gyalásainak befejeztével há­rommá jfos látogatásra a dél­koreai fővárosba érkezett. ÚJDELHI A kabuli rádió közlése szerint az afgán fővárosban az élet visszatér a normális kerékvágásba. Kabulbán a helyzet nyu­godt. Működik a városi köz­lekedés, de továbbra sincs telefon- és távirdösszekötte- tés. Egyes nyugati nagykö­vetségek előtt katonaság tel­jesít őrszolgálatot. A kabuli rádió közlése szerint Mohammed Baudot kikáltották az Afgán Köz­társaság elnökévé. DIFK javaslat a párizsi tanácskozáson A dél-vietnami felek poli­tikai tanácskozássorozatá­nak tegnap a Párizs melletti La Celle—St. Cloud-ban megtartott 17. ülésén a DIFK küldöttsége javasolta, hogy haladéktalanul kösse­nek szerződést a dél-vietna­mi Vakosság (demokratikus szabadságjogainak szavatolá­sáról. A küldöttség vezető­je, Nguyen Van Thieu egy­úttal elő is terjesztette a DIFK erről szóló szerződés- tervezetét. A 22 cikkből álló terve­zetet a saigoni küldöjttség ve­zetője, Nguyen Luu Vien el­fogadhatatlannak nevezte. A június 13-án Párizsban aláírt közös közlemény sze­rint a dél-vietnami feleknek július 28-ig kellene kialakí­taniuk a dél-vietnami poli­tikai problémák rendezésé­nek tervezetét. Saigon el­utasító magatartása miatt azonban 10 nappal a kitű­zött határidő előtt még min­dig egy helyben topognak a politikai trágyalások, a me-, lyeknek következő ülését jú­lius 25-én tartják meg:

Next

/
Thumbnails
Contents