Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-10 / 134. szám
1973. J lim US 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP / 11 Utánpótlás nélkül nincs jövő Osztályozó labdarúgó mérkőzések A me&yei s Az utánpótlás nevelése minden sportágban a legnehezebb feladatok közé tartozik. A fiatal tehetségek felkutatása, megtartása a sportágnak, a velük való rendszeres foglalkozás nem könnyű munka. Márpedig utánpótlás nélkül nincs sport. Ezért kell üdvözölni minden új, ésszerű kezdeményezést, megvalósítható ötletet. Ügy, amint azt legutóbb a Szolnok megyei Labdarúgó Szövetségben hallottuk. A szövetség vezetői az utóbbi években komoly erőfeszítéseket tettek az utánpótlás biztosítósa érdekében. Íme néhány: a megyei első és másodasztál vban kötelezővé tették az ifjúsági csapatok indítását. Négy megye részvételével évenként megrendezik az ifjúsági válogatottak tornáját, s az országban először, párhuzamosan, serdülő válogatottak is indulnak. Megvalósítják a járási-városi ifjúsági válogatottak találkozóját. a legügyesebb serdülőknek pedig évenként kéthetes edzőtábort rendeznek. Ez azonban mind kevés. Az alapokat tovább kell szélesíteni, s azt szeretnék elérni, hogy a megyei első osztályban szereplő csapatok az ifjúságin kívül serdülő együttest is indítsanak. Kiss Sándor, az MLSZ elnöke ezt a következőkkel indokolja: — Állítom, hogy megyénkben nem a legjobban rátermett fiatalság, a széles tömeg szerepel a serdülőbajnokságban. Hogy miért? Mert sok általános iskolás fiatal nem kerül sporlegyesületbe, s a legtöbb egyesület nem tart megfelelő kapcsolatot az általános iskolákkal. A seriülő bajnokságban szereplő csapatoknál talán százhat- vau—száznyolcvan, az ifjúságiaknál pedig kétszáz kö3övets?e, a labdirúeás rül van megyénkben a% igazolt játékosok száma.. Á számok világosan mutatják, hogy baj van az alapokkal. Helyt kell adni ennek az érvelésnek. Hiszen ha ösz- szehasonlítjuk a megyében élő, serdülő korú fiatalok és a közülük igazolt labdarúgók számát, nagyon rossz az arány. S az is igaz, hogy ennél jóval több fiatal szeretne rendszeresen futballozni. Sa foglalkoztatás, a fejlődés érdekében ki kell alakítani egy megfelelő versenyrendszert. sLendítéséért szervező és előkészítő munka után lehet hozzákezdeni. Hallassa véleményét minden szakember, sportvezető, akire tartozik. Mi jónak, helyesnek tartjuk ezt a kezdeményezést s szívesen bocsátjuk vitára. Tudjuk, hogy ezzel elősegítjük a nagyon kifogásolt utánpótlásnevelést és egyben hozzájárulunk megyénk labdarúgásának a fejlődéséhez is. (pi) Ismeretes, hogy a megyei II. o.-ba való jutásért oszalyozó mérkőzésükét játszanak a járási bajnokságok első helyezettjei. Az osztályozó mérkőzések semleges bátyán, június 34-én. július 1-én es 8-án kerülnek megrendezésre. A beosztás. I. csonort: törökszentmiklósi járás, jászberényi járás. II. cs.: kunszentmártoni. Uözaiüredi es szolnoki járás. Az első csoportban oda—vissza alapon játsszanak, míg a másodikban a következő a párosítás: kunszentmártoni j.—tiszafüredi J. kunszentmártoni 1.—szolnoki 1~ •Jszafüredi 1.—szolnoki 1. Mindkőt csoportból az első helyezett tut. a megyei II. o.-ba. Az osztá- lyozón csak azok a csapatok vehetnek részt, amelyeknek ifjúsági együttesük is van. Mai sportműsor — A többi sportághoz hasonlóan, ma már a labdarúgást sem lehet tizenöt éves korban kezdeni — folytatta Kiss Sándor. — Márpedig az egyesületekben csak ettől a kortól kezdik bevonni a fiatalokat s ezt is azért, mert az ifjúsági csapat indítása kötelezőr A gyerekek szervezett foglalkoztatását, nevelését már nyolc—tíz éves, de legalább serdülő kortól kell biztosítani. Az általános és a középiskolai tanulókat sport- bizottságaik igyekeznek foglalkoztatni. Ezeknek a bajnokságoknak az a fogyatékossága, hogy nem egész éven át biztosítunk folyamatos szerepeltetést. A tömegesítést, a serdülők további bevonását csakis a bajnokságban foglalkoztatott serdülő csapatok számának a növelésében látjuk. Ennek fontosságát már sok helyen felismerték. vTúrkeve például kezdettől fogva szerepeltet serdülő csapatot, korábban Üjszász ön is volt, legutóbb pedig Kunszentmárton nevezett be a bajnokságba. Helyes lenne tehát, ha minden megyei I. osztályban szereplő szakosztály indítana serdülő csapatot. Ennek személyi, tárgyi, anyagi feltételeit azonban előbb meg kell teremteni. Ügy véljük, a I megvalósításhoz csak alapos I Atlétika. NB I B. Férfi és női csapatverseny. Szolnok. MÁV- sporttelep. 8.30; Birkózás. ..Lukács András” országos ifjúsági és serdülő, szabadfogású emlékverseny. Török- szentmiklós. gimnázium. 9. Kézilabda. NB II. Férfi: Tisza Cipő SE—Laiosmizse Martfű. 11. NB III. Női. Szó. Traktor—Déva- ványa 1U. Markovics. Szabó. Szó. Spartacus—Bajai Posztó 10. Farkas. Nyári. Jászboldogháza—Városföld 11. Bene P.. Bene M. — Férfi: Szó. MÁV—Békéscsaba 1U.30. Antal. Hegedűs. Szó. Olajbányász—Bajai MTE 10.50. Brizik. Tntz. Túrkeve—Kiskőrös 11. Dohányos. Varga Megyei bajnokság. Férfi: Törökszentmiklós— Üjszász H. Palotás P.. Tiszapüs- nüki—Rákóczifalva 10. Sáfrány. Jászberény—Mezőtúr 10. Móczár. Méry, Jászalsószentgyörgy—Zagy- -'varékas 11. Gorgyán .J.. Jászla- aány—Kunszentmárton 10.30. Horvath Cs.. Horváth J. Női: Szaiol —Tiszaföldvár 10. Sajtos D., Jászberény—Mezőtúr 11. Móczár— Méry. Jászalsószentgyörgy—Tisza Cipő 10. Gorgyán J. Jászladány— Kunszentmárton 8.30 Horváth Cs,.. Horváth J.. Jászivány—Szó. MTE 9. Sándor M. Üszás. Megyei béka és delfin bajnokság. Damjanich uszodai 8.30 órakor. Vívás. Országos H. o. férfi tőrverseny Szolnok. Ba.icay-£s. u. iskola. 9.45. Vízilabda, OB H. Szolnoki Dózsa- Tipográfia Damjanich uszoda. 12. Ifjúsági bajnokság: Szó Dózsa—Bp. Honvéd li. Labdarúgás. NB I B: Szolnoki MTE—Kecskeméti SC MTE-sport- telep. 17. Katona. NB III. Szolnoki Vegyiművek—Nyírbátori Dózsa Vegyiművek-pálya. 17. Makó. Törökszentmiklósi Vasas—Debreceni Építők Törökszentmiklós. 17. Király. Megyei I. o.: Tisza Cipő- Karcag 17. (Hajdú m-ből). Rákóczifalva—Kunszentmártoni TE 17. Cs, szabó, Tószeg—Túrkeve 17. Jámbor. Jászárokszállás—Kilián FSE 17. Parádi. Mezőtúr—Üjszász 17. Csábi. Kunhegyes—Jásziákó- halma 17. Ozsvár. K. MEDOSZ— Fegyvernek 17. Bányai. Szó. Mezőgép—Kisújszállás 17, Busa. Megyei n. o.: Jászboldogháza—Jb. Mezőgéo 17. Grámán. Tiszagyen- da—Jászalsószentgyörgy 17. Magyar, Kengyel—Szászberek 17, Szabó S.. Tiszafüred—Szó. Cukorgyár 17. Hossó. Jászapáti—Abdászalók 17. Gál A.. Jászfényszaru—Szajol 17. Borics. Tiszabura—Jászladány 17. Kovács. Taratalékbainokság: Szó. MÁV—Tiszaföldvár 14.30. Török. Szó. MTE—Jb. Lehel 11. Koppány. Szó. Vegyiművek—Törökszentmiklósi Vasas 11.30. Török- Serdülő: Jb. Vasas—TTSK 9. Szo- Uegyiművek—Túrkeve 8.30. Török I.. Jb. Lehel—Szabó L. SE 1Í.S0. Szó. MTE—Törökszentmiklósi Vasas 10. Tiszaliget. Simon. */.o. MÁV—Tiszaföldvár 13. Pfeiffer. Szó. Olajbányász^-Kunszent- márton. Idegenben szerepelnek: A kézilabda NB TI-ben a ttózafölcjvári férfiak a Magyar Kábel ellen, a labdarúgó NB U-ben a Szolnoki MÁV Békéscsabán, az NB Hibán a Lehel SC a Tűzoltó Dózsa eilen, a Szabó L. SE Hajdúszoboszlón. Tiszaföldvár Makón, a Jászberényi Vasas Apcon. a Szó. Olajbányász Rakamazon. elmiszerípari V. keres felvétel- azonnali belépéssel: pénzügyi számviteli osztályvezetőt. — ígfelelö iskolai végzettséggel, ikképesítéssel. üzem- és mim- szervezőt megfelelő Violái gzettséggel, szakképesítéssel szakmai gyakorlattal, belső enőrt legalább közgazdaság» clinlkusi végzettséggel, valamint érlegképcs könyvelői vizsga- !. Fizelés megegyezés Szerint. jelentkezés: „Élelmiszeripar igére a kiadóba. Gyakorlattal rendelkező gépkönyvelőt, hűtőgépszerelőt cs fegédinunkásokat veszünk fel. J elentkezni lehet: a szolnoki FÉSZ-nél, Marx park 8. Ili. e. 9. .izonnstif belépéssel alkalmazunk kocsikísérői munkakörbe munkavállalókat. valamint raktad segédmunkásokat. FÜSZÉRT Fiók Szolnok. Csaba a. 26. Szolnoki vállalat szolnoki telephellyel, azonnali belépéssel al- kamaz. — vizsgával rendelkező Diesel-mozdonyvezetőt, jelentkezés: írásban: „Diesel mozdony’* jeligére a szolnoki hirdetőbe. Felveszünk kazánkezelőket, kazángépészeket. automatikus olajtüzelésű kazánhoz. Jelentkezési a szolnoki Cukorgyár energia osztályán. (Kenyeres Ernőnél.» TIGAZ szolnoki üzemegysége — azonnali beiepessci lei vesz női luuiüaái rajzolót, szórnom muu- kiineiyre. nzeies loucjí.uv saer- zcacs szerun. *>eienu^ezes; a vai- laiat szoigaitatasi osztályán. « ozoinoii. uuoro u. ib. Felveszünk nyári szünidő alatt 14 even ieiuU inasokat I bouapos gyakorlatra. Röntgen- és tioruaz- technlkai Valiaiat üzemegysége. üzoiuüü. Nad u. 1. sz. A Palotás! Állami Gazdaság — autóvuiamossagi szerelőt, esztergályost es ej.jcuorl keres ielveteire. «jelentkezni ichet a gépműhelyben/. Szolnoktól 10 km-re. Besenyszög irányában. Ascota gépen gyakorlott gép- könyvelőt keres a Szolnok megyei Tanács Építési es Szereiő- jpari Vállalata. (Szolnok, József A. u. 36.) azonnali belépéssel. — Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: írásban vagy személyesen a vállalat személyzeti vezetőjénél. Jó kereseti lehetőséggel felvessünk hálózati villanyszerelőt, ak- kumulátortöítesben jártas autóvillamossági szerelőt és gyors- gépírónőt. helybeliek előnyben. AGKOKLR Valiaiat. Szolnok. Kombájn út. Anyagkiadót és raktári segédmunkást keres felvételre a TI- TÄSZ Vállalat üzemigazgatósága. Karcag. Villamos u. 109. sz. Hajtót, takarmány őst vesz fel az Építőipari Szállítási Vállalat szolnoki kirendeltsége. — Szolnok, Thököly úti lótelep. Gépírni tudó. esetleg most érettségizett munkaerőt ügyintézőnek alkalmazunk. Expressz Utazási Iroda. Szolnok. Telefon: 12—137. A szandaszöllősi reptéri önkiszolgáló boltunkba és a kertvárosi ABC áruházba szakképzett bolti eladókat, pénztárosokat veszünk fel. Jelentkezni lehet a Szolnoki AFÉSZ-nél. Marx park 8. Hl. em. 9. Szolnoki Háziipari Szövetkezet Magyar u. L4. sz. alatt bedolgozó vasalónőket vesz fel. azonnali belépéssel. Jelentkezés: Szolnok, Magyar u. 14. sz. alatt. Az Erdőgazdaság pénzügyi számviteli gyakorlattal, képesítéssel rendelkező revizort keres. Fizetés megegyezés szerint. — Cím; Szolnok. József A. u. 34. Szolnok városi Tanács V. B. Igazgatási osztálya pályázatot hirdet anyaköuyvvezetői állás betöltésére. Pályázati feltétel: 3 évnél nem régebbi anyakötiyv- vezetői megbízatás. Jelentkezni lehet az igazgatási osztály vezetőnél. Szolnok. Kossuth tér 9. sz. fsz. 5. f INGATLAN: 250 négyszögöl beépíthető telek eladó. Szolnok. Kertváros. Kertész u. 23. KÉTSZOBÁS kertes családi ház. lakáscserével is eladó. — Szolnok. Mikes u. 8/a. szám. SzandaszőllősÖu. Vörösmező u. 2100 n-öl gyümölcsös- — megosztva is »(két lakással beköltözhetően! eladó. — Érdeklődni: Szplnok. Szántó u. 40. fsz. 3, MÁV ép. Két és félszobás szövetkezeti lakás. — I. emeleti eladó. .Szolnok. Bálvány u. 20. I. em. 9. Érdeklődni: 17 órától. SZOLNOK. Kőműves utca 16. sz. alatt. 3 db 250 n-öl házhely eladó.— Érdeklődni: Szolnok. Achim A. u. 21. szám. Mátraszéntimrén — a Vadvirág turistaház mögött, családi ház eladó. Érdeklődni lehet; a helyszínen. Másfélszobás kertes ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Horog u. 1/a. fMÁV-pá- l.va). Érdeklődni: 15 óra után. A TISZA-parti úritt- lősoron a honvédüdülővel szemben 500 négyszögöl két részire is osztható kerti művelésre alkalmas ^'•'bbv telek eladó. — Érdeklődni: szombat délután. — Szolnok, Szegfű u. 4. GÉPJÁRMŰ: 250-es Jóvva, n ezer km-rel eladó. Megtekinthető: Törökszentmiklós. Köztársaság u. 24/a. egész nap. MÁJUSBAN műszaki vizsgázott nagykere- kű Wartburg eladó. Kengyel. Thököly u. 12. szám. 850-cs Fiat és 353-as Wartburg eladó. Jászapáti. Petőfi u. 77. (kiséri úti du. 17 órától. vasárnap egész nap. CN frsz. 250-es Jáwa kifogástalan állapotban eladó. Rákóczifalva. Vöröshadsereg u. 54. Házi. 250-es Jáwa 68-as kiadású olcsón eladó. Rákóczifalva. Vöröshadsereg u. 70. RENDSZÁM nélküli Warsawa — alkatrészeknek eladó. Szolnok. Thököly u. 45. Maizik. JÓ állapotban lévő Skoda Octávla szeméi veépkocsi eladó. Szolnok. Mátyás király u 56. Zölel. 403-as ül Moszkvics motor sürgősen eladó. Szolnok. Csokonai u. 25. — Este 7 után. JO karban lévő 125- ös IZS motorkerékpár eladó. Szolnok. Zagyvaparti sétány 4. tsz. 2. Cipelle. ADAS-VÉTEL: 0 MÉTER hosszú .30 széles drótkerítés és gerendák eladók. — Szolnok. Achim A. u. 38. Süldők eladók Szolnok. Bem u. 20. ÖNTÖZÉSHEZ motor és csövek eladók. Szolnok. Vas Gereben u. 6. BOXER kétéves tenyésztésre alkalmas. 2XHPJ csíkos szuka és kölykei. törzskönyvi előjegyzéssel eladó. Szolnok, Dr. Durst J. u. 2. LAKÁSCSERE, ÜJ benzinkútnál lévő garázsomat elcserélném Várkonyi tér környékiért. ..Gárdonyi úti is érdekel*’ jeligére a szolnoki hirdetőbe. Elcserélném dunaújvárosi i szoba étkezőfülkés tanácsi lakásom hasonló szolnokiért megegyezéssel. ..Dunaújváros” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Elcserélném martfűi kétszobás szövetkezeti lakásomat szolnoki hasonlóért. — vagy kisebbért, megegyezéssel. ..Martfű” 1 el igére a szolnoki hirdetőbe. Területi döntők az úttörő olimpiái A IX. nyári úttörő-olimpia területi döntőit június 10—13 között Kecskeméten rendezik meg. Az ünnepélyes megnyitásra június 10-én este kertil sor. Bács. Békés, Csongrád és Szolnok megye legjobb úttörő sportolói az országos döntőbe jutásért 11—12-én mérik össze tudásukat. Ezek az összecsapások alkalmat adnak utánpótlásunk tehetségének felmérésére is. A 13—14 éves ifjú sportolók teljesítményét a legkevésbé lehet előre megítélni. Az idén is számítani lehet a tehetsegek varatlan feltűnésére és a szolnoki sportiskola sportolóinak jó szereplésére. A korábbi sikerek folytatását várjuk a kunhegyesi Kossuth úti iskolás lányoktól és a szolnoki Áchim úti iskolás fiúktól a röplabdázásban. Bízunk a jól felkészült jánoshidai nagypályás labdarúgók, és a tiszaroffi fiú kézilabdázók, szereplésében.' Tisztes helytállást várunk a többi labdajátékban indulóktól és tornász csapatainktól. Az atlétikai egyéni versenyszámokban négyöt első helyezésre számítunk. Táblázatok Megyei ifjúsági kézilabda, bajnokság. Fiúk 1. Jászberény 8 8 _ | 1 45: 50 16 2 Mezőtúr 8 7 _ 1 2 04 : 97 14 3. Üjszász 9 7 — 2 144:105 14 4. T-püspöki 8 4 1 3 37: 84 9 5. Jászladány 7 4 — 3 98: 80 9 6. T-miklós 8 4 — 4 104:135 8 7. K-márton 8 3 1 4 116:106 7 8. Szó. Vegyi. 9 3 1 5 78:101 7 9. Z-rékas 7 1 1 5 74:150 3 10. J-alsógy. 8 1 — 7 93:125 2 11. R-falva 8 8 67:187 — Tartalék bajnokság. Ifj. fiúk 1. Tm. Szék. 5 5 — _ 118: 78 10 2. Szó. Olajb. 5 4 — 1 109: 64 8 3. Túrkeve 4 3 — 1 84: 55 6 4. Tisza C. 5 3 — 2 81: 62 6 5. Karc. ITSK 5 2 — 3 75:107 4 6. Szó. MÁV 5 — — 5 41: 80 — 7. T-földvár 5 — — 5 67.129 — Sporthírek — Üzemrészek közötti nagypályás labdarúgó-bajnokságot irt ki Tiszafüreden a Vegyesipari Ktsz. A mérkőzések öt csapat részvételével már megkezdődtek. — Kunszentmártonban a KISZ járási Bizottsága és az MTS járási Tanácsa közösen az idén is megrendezi a tavaly már nagyon népszerű községi kispályás labdarúgó bajnokságot. Befejeződött Szolnokon a városi kosárlabda-bajnokság tavaszi fordulója. — Végeredmény, lápyok : 1. Közgazdasági II 6 392: 88 12 2. Tm. Gimnázium 6 205:138 8 3. Vegyipari 6 178:197 8 4. Verseghy 6 139:197 7 S. Közgazdasági I 6 121 :177 7 6. Tiszaparti 6 137:245 7 7. Üi városi ált. 6 133 :2t3 5 A Vegyiparitól egy. az Üivárosi iskolától három büntetőpont levonva. Rejtvényes utazás Vízszintes: j. Történelmi emlékekben gazdag város az NDK- bán. Berlin közelében. Két nevezetes kastélya: Cecilienhof éis Sanssouéi. 8. Itáliába látogató turisták egyik célja, a lagúnák városa. 15. Hajbókoló. 17. Kevert. 18. A pincébe. 19. Úttörők csoportja. 20. Kiejtett betű. 22. Jöjj! 23. Domboldal. 25. ...Cristo. kis olasz sziget a Tirrén-tenger- ben. Dumas regényéből közismert. 27. Szeszes ital. 28. Tdegen női név. 29. Itt ömlik a Tisza a Dunába. 30. Két dolog által határolt helyre. 31. SDN. 32. Felszívásra használt dohánypor. 33. Mozi kezdete! 34. Szovjet repülőgép-típus. 35. Fordított mutató névmás. 36. Skálahangok. 37. Epikai műfaj. 40. Válogat. 43. Ingára jellemző 46. Kortárs szobrászművész (Miklós). 48. Férfinév. 49. Izom egynemű betűi. 51. Fordított növény. 53. Indulatszó. 54. Zöld tár. 5é. nAO. 57. Szovjetunióban élő nép. 59. Rántva is ízletes. 60. Szomszéd bolygó. 61. Középen takar! 62. Üde szín. 63. A bolíviai kormány székhelye, (az ország fővárosa Sucre). 64. Női név. 66. Félkész. 67 Oöröa törzs. 68. Zeke egynemű betűi. 69. Ahol lakunk. 71. Kortárs szovjet író. többször járt hazánkban is: (Nappalok és éjszakák.) 74. Az storrjmag elektromos töltéssel nem rendelkező elemi részecskéje. 75. Váró* a Szlovák-érchegy&ésben. jégbarlangja a világon a legnagyobb. Függőleges: I. ...Athéné, a bölcsesség istennője az ókori görög mitológiában. 2. Babérrózsa: örökzöld cserje. 3. Távjrászatban hosszú jel. 4. Hajszín. 5. Gríz. 6. ATS. 7. Molibcjén vegyiele 9. Levesben van! 10 ........artis”. (a műr v észét törvénve szerint). Latin mondás. 11. Határozatlan névelőnk. 12. Győztes. 13. írón. 14. Történés 16. Fordítás segdeszköze. 21. Dalol. 24. Egyforma betűk. 25. M1B. 26. Tél kezdete és vége! 29. Tanulással megszerezhető hatalom. 30. Afrika második leghosszabb folyója. 32. A Kárpátok legmagasabb Hegylánca, üdülőhelyeit hazánkból is sokan keresik fel. Ezek közül keltőt említünk: Lengyelországban Zakopane. Csehszlovákiában Poprárd. 33. Lótenyészet.. 36. Vázunkat alkotja. 38. Borsod megye* község. 39. Nyél közepe» 41. Folvam Nyugat-Szibériában. 42. Régen a legmagasabb katonai rang jelvénye Törökországban. 44. „Megúszta...” (következmények nélkül.) 45. Közép-Európa legnagyobb tava. 47. ...-forgás. 50. Több tízezer magyar keresi fel évente a világ legnasvobb területű városát, jelképe eev vár. 52. Európai tenger, parsáról hárem ország három üdü’öhelvs: Jalta, Constanta, Várna. 55. Viadal páratlan betűi. 56. Bolygó- rendszerünk központja. 58. Város 97 Észt SZSZK-ban. könnyűipari központ. 59. Lakásban var! 60. Segédnél ömlik a Tico-äh«. 62. Hint. 63. Fa dísze. 65. Keveri; hét! 67. Csonthéja gyümölcs. 70. Nóeatá«. 72. S'óHa pároö betűi. 73 xuirirfU vég viele. a vitézin tS|j 1.. 75.; valamint a füge-HeSe« 32.. 45.. 50.. 52. számú sorok megfej- técu tó nius 14-lg. rejtvényünk bel vert rpep^’^ce: A hoM lantján a szellők. — Szeltem kerekkel • ■1*1 (J79n ««lr n',öri * ’**'<**Tfirne Mfr+n Tószeg. (A könyvet prictén küiőiuk e1-> ________ S Znr vmr MFdvrr NÉPLAP REJF^Vvc^rt vft'NYE. 1973. június 10. Centrum hétfő 20 százalék A CENTRUM PAVILON ÁRUHÁZBAN SZOLNOK, Ságvári krt. 59/a. Piactéren 1973. június 11-én •asztali lámpák, álló lámpa, asztali rádiók 880 Ft-tói és Kádi ruhaszárító