Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-07 / 131. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. június 7. Szép búcsú a kupától Bp. Honvéd—Szó. Olajbányász 18:12 (9;7) Tiszaliget, 200 *n., v.: Márki és Schali. Bp. Honvéd: Széplaki — Füzesi (4), Ti- finger (2), Molnár, Herte- lendi (3), Takács (3), Kocsis P. (3). Csere: Gristel, Winkler (1), Kocsis Gy. ( 1), Budai (1), Verőczi. Sz. Olajbányász: Danyi — Cseh, dr. Szász (1), Boros (3),. Ratkai (3), Kiss (3), Varga. Csere: iMatuz, dr. Szűcs (1), Törő- csik (1), Hajdú, Ludvig. Nem kedvezett az időjárás a Bp. Honvéd—Szolnoki Olajbányász kézilabda Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzésnek, amelyet a legjobb nyolc közé jutásért játszottak. Sok nézőt elriasztott a zápor, s így lényegesen kevesebben voltak a vártnál, az egyébként élénk érdeklődéssel kísért találkozón. Kovács József, az Olajbányász elnöke köszöntötte az NB I-es Honvéd együttesét, a szolnoki játékosok virággal kedveskedtek, majd tócsákkal borított játéktéren kezdett a két csapat. A fővárosiak kezdtek jobban, és rövidesen 4:l-re elhúztak. A kissé megilletődött szolnokiak nehezen lendültek bele, de aztán kiegyenlítődött a játék, és az első félidőben a Honvéd két gólnál nagyobb előnyre nem tudott szert tenni. Szünet után sokág nem esett gól, majd mintegy tíz perc után a fáradni látszó szolnokiak ellen egyre jobban elhúzott a Honvéd. Kár, hogy a csúszós talaj zavarta a játékot, és az Olajbányász négy hétméterest nem tudott értékesíteni. Végeredményben a szolnokiak becsülettel helytálltak, és szépen búcsúztak a kupától. ATLÉTIKA Pásztor úfabb megyei rekordja A Szolnoki MÁV versenyzői közül Budapest atlétikai bajnokságán Pásztor Zsuzsa és Bata Erzsébet indult. A két felnőtt versenyző mindkét napon jól szerepelt. Pásztor szombaton az 1500 méteren 4:39 perces idővel negyedik, Bata 400 méteren 57.9 másodperccel ötödik lett. Biztató formájukat vasárnap is igazolták. Bata 800 méteren 24 induló között 2:13.00 perces idővel 6. helyezést ért el. Pásztor 3000 méteren állt rajthoz. Az első két körben egy bolyban haladt Völgyi, Velekel, Hudiné és Pásztor, a harmadikban Velekei és Völgyi erősített, és fokozatosan elhúzott. A negyedik körben Velekei kiállt, Pásztor felzárkózott a második helyre, és ez is maradt a sorrend. A győztes Völgyi mögött Pásztor 10:02.4 perces idővel új megyei csúccsal ért célba. Az ifjúsági NB I B-ben nőknek Debrecenben, férfiaknak Budapesten rendeztek versenyt. A Szolnoki MÁV tartalékosán szerepelt, lányoknál Madarasi, Csorna, Gyöngy és Nagy iskolái elfoglaltsága miatt távol maradt. Jobb eredmények lányoknál, 100 m gát: 1. Zsem- beri 16.1,' súly: 1. Mengyi 11,02, diszkosz: 1. Csőke 35,54, 100 m: 2. Németh 13, gerely: 2. Lázár 38,42, diszkosz: 2. Mengyi 32,80, 200 m: 2. Németh 26.8. Jó eredményt ért még el Juhász 400 m-en 62.8 mp-cel és Fazekas tá- volugrásbari 502 centiméterrel. Fiúknál 10 km gyaloglás: 1. Pap J. 46:31, 1500 m: 1. Pap J. 4:07.3, gerely: 1. Németh 56.78, 2000 m akadály: 1. Brener 6:17, 3000 m: 1. Brener 9:03, kalapács: 1. Juhász 60,20, 800 m: 1. Fe- dor 2:00.8, hármasugrás: 1. Halász 13,34. Fedor István 400 m-en kerek 50 másodpercre javította a megyei ifjúsági csúcsot, de ezzel , is csak harmadik létt, Halász magasugrásban 192 cirt-rel negyedik. Élre került az Olajbányász Végéhez közeledik a kézilabda bajnokság A megyei kézilabda-bajnokságban lassan lezárul a tavaszi szezon. Mindössze két forduló van hátra, s ha végigtekintünk a táblázatokon, megállapíthatjuk, hogy úgyszólván minden osztályban kialakult az élmezőny. Férfiaknál Mezőtúr meg' őrizte veretlenségét. A Vasárnapi mérkőzéseken csak a Kilián FSE csapata szolgált meglepetéssel, a többi találkozón a várt eredmények születtek. Nőknél fekete vasárnapjuk volt az otthonukban játszó csapatoknak. — mindössze kettő tudott győzni. Kialakult az élcsoport az ifjúsági bajnokságban is. Dicséretet érdemel a Jászberényi Lehel fiatal gárdája, — amely nyolc forduló után Is megőrizte veretlenségét. Az NB III-ban nőknél idegenben szerzett pontot a Szolnoki Spartacus, de úgy. hogy a játékvezető 6:3-as szolnoki vezetésnél öt perc alatt öt hétméterest ítélt a szolnokiak ellen. Férfiaknál a Szolnoki Olajbányász tartja egyenletes, jó 'formáját, s miután Kiskundorozsma elszenvedte első vereségét, az az Olajbányász vette át a vezetést. Nagyarányú győzelmet aratott a Szolnoki MÁV. Eredmények. Megvet bajnokság. férfi: Rákóczifalva— Jászberény 20:35. Törökszent- rnlklós—Tiszapüspöki 18:23. Kunszentmárton—Kilián FSE 21:17. Mezőtúr—Jászalsó- szentavörgy 18:14. Új-szász— Szó. Vegyiművek 27:16. Hétközben: Kunszentmárton— Úiszász 25:21. Női: Tiszaföld" .vár—Jászberény 15 6. Török- **2t-mikhós—Szajol 13:0. Kunszentmárton—Jászivány 7:15. Tisza Cipő—Jászladány 5:18. Mezőtúr—Jászalsószentgyörgy 10:14. Üjszász—SZ..MTE 3:14. Hétközben: Kunszentmárton —Üjszász 12:8. Ifjúsági: Rákóczifalva—Jászberény 4:35. Törökszentmiklös—Tiszapüspöki 15:13. Mezőtúr—Jászalsószentgyörgy 32:6. Üjszász—. Vegyiművek 12:8. NB III. Női: Szó. Traktor- Szentesi VSC 13:16. Békés- Szó. Spartacus 6:6. Férfiak: Békés—Sz. Olajb. 19:24, Szó. MÁV—Kiskunhalas 29:17. NB m. Férfi 1. Szó. Olajb. 9 8—1 205-157 16 2. Kiskundor. 9 7 1 1 185-158 15 3. SZEOL 9 612 158-139 13 4. Baia 9 5—4 166-151 10 5. Hódm. H. 9 5—4 153-157 10 6. Kiskőrös 9 4—5 149-166 8 7. Túrkeve 9 4—5 190-208 8 R. Kiskunhal. 9 315 173-191 7 9. Szó. MÁV 9 3—6 158-170 6 Ifi. Bcs. M^V 9 3_R 164-183 6 11. Békési So. 9 216 150-172 5 12. Kondoros 9 2—7 164-167 4 Megyei bajnokság. Férfi 1. Mezőtúr 9 9 — — 196-136 1 8 2. Kilián FSE 9 7—2 242-143 14 3. T-püspökl 9 7—2 213-194 14 4. Űi szász 9 6—3 212-179 1? 5. S*ó. Veffvi. 9 6—3 202-171 12 6. K-márton 9 6—3 230-200 12 7. Jászberény 9 4—5 215-197 8 8. Jászladány R 3—5 174-161 6 9. J-alsósztgy. 9 3—6 163-182 6 ló. Tm. Barrl. 9 1—8 170-226 9 11. Z-rékas R 1 — Í 115-243 2 12. R-falva 9------ 9 138-241 0 NAt 1. .Tászladánv 9 711 134- 77 15 2 Szó. MTE 9 7—2 jé*)- 59 14 3. 9 7 — 2 96- 7« 14 4. Tm. Barn. 9 5 1 3 81- 51 11 5. .7-alsősztgy. 9 5 -**■ 4 1Ó* P7 10 6. Mezőtúr 9 5 — 4 97- 77 in 7. TisznfÖldv. 9 5—4 109-109 10 8 Jászberény 9 4—8 107-100 8 9 K-márton 9 4 — 5 78- 88 3 ló. Szaiol 8 2 — 6 49-88 4 11. tŰszá«z, 9 2—7 54-111 4 12. Tisza Cloő 10 1 a 9 42-117 2 Latdarúgás Nagyarányú győzelmek a megyei II. osztályban Hajrához érkezett el a megyei II. o. labdarúgóbajnokság is. Jászfény szaru már felkerült a megyei I. osztályt«, a másik feljutó csapat minden bizonnyal a Szolnoki Cukorgyár lesz. Az elmúlt fordulóban a mezőtúri főiskolások ellen nyert a gyári csapat. Az eredményből arra lehet következtetni, j hogy könnyű győzelem szü- 1 letett, de nem így van. Az első félidőben egyenrangú ellenfelek voltak a mezőtúri fiatalok, de szünet után mintha elfáradtak volna. Kiesés elleni félelmében fölényes győzelmet aratott néhány jászsági csapat, Szajol ismét rabolt egy pontot idegenben, ezúttal Tisza,burán. Nagy küzdelemben nyert Szászberek, Jászfényszaru keservesen szerzett egy pontot Abádsza- lókon. Eredmények (zárójelben az ifjúsági csapatoké): Jb. Mezőgép—Tiszagyerada 5:0 (7:0), Jászladány—Jászbol- dogháza 5:1 (5:0), Tiszabura —Szajol 2:2 (2:1). Abádsza- lók—Jászfényszaru 2:2 (1:0), Sz. Cukorgyár—Mezőtúri FFT 4:2 (5-:l), Szászberek— Tiszafüred 1:0 (4:3), Jászalsószentgyörgy—Kengyel 5:2 (0:5), Tartalékbajnokság: Szabó L. SE—Sz. MTE 3:2 (1:2), Tra. Vasas—Tiszaföld- vár 2:1 (—). Sz. Olajbányász —Jb. Vasas 0:1 (1:0), Jb. Lehel—Sz. MÁV 0:0 (5:3). Serdülőbajnokság: SZMÁV—Jb. Lehel 2:1, Szabó L. SE—Sz. Vegyiművek 4:3, Tm. Vasas—ITSK 1:4, Jb. Vasas—Sz. Olajbányász 1:1, Kunszentmárton—Tisza- földvár 0:0, Túrkeve—Sz. MTE 3:1. A megyei n. o. bajnokság állása 1. J-fénvszaru 25 15 7 3 50-22 37 2. Szó. Cukor. 25 14 6 5 72-32 34 3. Tiszabura 25 9 12 4 42-31 30 4. Szászberek» 25 13 5 7 50-31 29 5. Tiszafüred 26 13 2 11 44-38 28 6. Jb Mezős. 26 10 7 9 74-56 27 7. Kensyel 26 12 3 13 37-56 25 8. Szaiol 25 8 8 9 41-50 24 9. Jászladánv 25 10 4 11 35-47 24 10. Jb Mezősén 25 9 5 11 59-41 23 11. Jászapáti 25 9 4 12 54-58 22 12. J-alsésztSV. 25 6 8 11 33-46 20 13. J-boldoeh. 25 6 6 13 33-53 18 14. Abádszalók 25 6 6 13 27-64 18 15. Tiszaeyenda 25 6 5 14 27-53 17 • 2 büntetőpont levonva. Síit eres szereplés az MMi-ban Szolnoki Vörös Meteor— v Budapesti EAC Sí:47 (24:23) Szolnok, v.: Cseresznyés és Mihájlovszkij. Szolnok: Bagi (3), Horváthné (12), Kálmán (12), Zsldalné (12), Czitán (16). Csere: Onódi (2), Szekeres, Németh. Herczeg, Her- pian. Edző: Horváth János. A szolnokiak — igen sportszerűen — közel egy órát várakoztak az autóbusz meghibásodása miatt későn érkező egyetemistákra. Hatalmas iramban kezdett a Meteor, és valósággal lerohanta NB I-es ellenfelét. Jól zárták ki a palánk alól a fővárosiak magas embereit, sőt a lepattanó labdákat is rendre megszerezték. A végig vesztésre álló egyetemisták a második félidő közepétől egész pályán létámadtak, de a jó napot kifogó Meteornak szinte minden sikerült, és csak az eredmény aránya volt kérdéses. A Magyar Népköz- társasági Kupában eddig is sikeresen szereplő szolnoki kosarasok ezzel a győzelmükkel bejutottak a legjobb 16 közé. HIRDETMÉNY Coöpturlst július 14-1 Indulással 4 napos kirándulást szervez Bécsbe. Részvételi díj: 1950.— Ft. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ságvári krt. 6. H'rde lsen a J\5plap-han INGATLAN: 800 négyszögöl gyümölcsös eladó, megosztva is. villany, víz van. Szandaszőllős. Rckkantföld 3. — Id. Koionvi ____________ S ZANÁLTAK figyelem * Kétszobás családi ház. 208 négv- szöeöl telekkel eladó, tanácsi lakáscserével. Szolnok. Pálma u, 9. nAUo.ViaZotíÁ.3 Közművesített ház. 1000 négyszögöl telekkel eladó. 2119 Péeel. Ra- *•»«* „ 0 KUs._____ T ízemeletes OTP-s t. ársasházban nagyméretű másfélszobás lakás eladó. ..OTP- átvállalással” jeligére a_szolnoki_hirdetőbe. H AROMSZOBÁS. gá- gázos. összkomfortos lakás azonnali beköltözéssel eladó. — Szolnok. Rákóczi u. 47. fsz,______________ H AROMSZOBÁS. — összkomfortos. log- giás, gázfűtéses öröklakás tehermentesen eladó. ..Előnyös vétel 221050” jeligére — a szo|noki hirdetőbe.__ K ülönbejáratú. beköltözhető. — szoba- konyhás. kamrás. — előszobás fél ház eladó. Szolnok. Bimbó u. 6. szám.__________ S ZOLNOKON beköltözhető hat helyiségből álló családi ház. 160 négyszögöl telekkel eladó. Csallóköz V. 35. szám. _________ N AGYKÖRŰN. Kun B. u. 24. szám alatt, szoba-konyhás ház eladó. (mellékhelyiségekkel). KÉT és fél szobás. 9«szkomfortos új családi ház. egy szoba félkomfortos, melléképületekkel. azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok. Szellő u. 30/a. (Kertváros). KOCSOROS 14. sz. alatt kétszobás, összkomfortos ház. beköltözhetően eladó. (Serfőző). KÉT és félszobás ■— szövetkezeti lakás. I. emeleti eladó. Szolnok. Bálvány u. 20. I. em. 9 Érdeklődni: 17 órától. ELADÓ 12.5x9.5 méteres nagyságú názra való. úi. télié«? faanyag. — (gerendák, szarufák). Szolnok. Abonyi u. 82. VENNÉK Szolnokon kis családi házat. — havi 1000.— Ft-os részletre. ..Pontosan fizetünk” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 90 n-öl telek eladó. Szolnok. Hunyadi J. u. 12. szám. GÉPJÁRMŰ* GARAZSIRUZG IT - üzembiztos. megkímélt Wartburg »000- es sürgősen eladó — Tigyi Márton Törökszentmiklös. Táncsics u 30 _________■___ W ARSAWA üzemképes. sürgősen eladó. Jászherén v. Toborzó u. 35. MŰSZAKI vizsgázott 250-es. ol.ialfcocpis Jáwa motorkerékpár eladó. Kormos László. Szolnok. Kotozs- vári u. 26. sz. 1/5. P—10-es Pannon'a. 19 ezer km-rel és hat- kalapácsos 380 V/12 LE elektromotorral szerelt te*ménvdará - ló elactó. Érdeklődni: Szolnok. József A. u. 4. «z. alatt reggel 6— 6.30 óráig. 350-es Horex olda’ko- csival eladó. Szfol- nok. Hunyadi u, 12. áDÁS-VÉTFL: MARVANYO? fara- gásos ebédlőszekrény. egv Topolya hálószobaszekrénv- — fotelek. — párnázott székek, ágy ovális asztal eladó. Karcag Káta! Gábor u. 19 Megtekinthető: délután -és oéntek-«7om- baton egész nap. Használt fürdőszoba berendezést vennék, árajánlatot kérek. — Törökszentmiklös. — Budai N. A u. 12. Mátyás István. BÁRHOL felépíthető víkend faház eladó. Érdeklődni: Szolnok. Család u. 9. MODERN. — mély gyermekkocsi eladó. Szolnok. Csillag u. 11. szám. AGROSZTROJ kerti traktorhoz permetező, fűkasza. talafmaró. — valamint szálas- takarmány darálására is alkalmas — 12 kalapácsot? gviri daráló eladó. Szath- mári Sándor Szaiol. Tisza A. u. 36. GYERMEK kiságy. — ágyneműtartós eladó. Szolnok. Rákóczi u. 17 óráról. 23/b. LUZSNYIK varrógép eladó. Szolnok. Úttörő u. 45. KÉT db ágyneműtartós heverő., 3 fotel, (garnitúra) eladó. — Szolnok. Üttörő u. 18/a. . GYALUPAD eladó. Szolnok. Petőfi u. 28. sz. (V. kerület) EGYÉB: GARÁZS kiadó. Szolnok. Tanács u. IV. éD. fsz. 2. FIATAL házaspár — egy gyermekkel különbejáratú üres. — szoba-konyhás albérletet keres. ..Lehetőleg a központban” jeligére a szolnoki hirdetőbe. IPARI nagyvállalat keres Szolnokon, lehetőleg belterületen, telefonom üzlethelyiséget szervizrészleg számára. — Váfíásfct ..Minél előbb” jeligére a kiadóba. KülönbéJáratú, pibér- leti szoba-konvha — fiatal házaspár részére kiadó. Szolnok. Rozmaring u. 5. MÍAT alkalmazunk Kétműszakos gyárunkba felvételre keresünk automata csévélő (orsózó) és fonógépekre női dolgozókat átképzős munkakörbe. Betanulási idő alatt (három hónap) biztosított kereset! Vidékiek részére szálláshelyről gondoskodunk, levélben részletes tájékoztatást küldünk. Pamuttextilművek központi gyára, munkaerőgazdálkodás. 1502 Budapest. 112. Pf n. Azonnali belépéssel felveszünk gépírni tudó számlázót. Jelentkezés:» Mezőgazdasági Ellátó Vállalat Szolnok. Kombájn u. A törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat - középiskolai végzettséggel és gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót vesz fel. Bővebb felvilágosítást a vállalat személyzeti vezetője ad. Azonnal} belépéssel — általános műszerészt mérlee'akafost. ka- rosszéria'akatost. húsipari szakmunkásokat. segédmunkásokat veszünk fel. — Jelentkezni lehet: Adatforgalmi Vállalat munkaügvi osztálváfi Szolnok. Vágóhíd u. 70. szám alatt. Jó kereseti lehetőséggel felveszünk hálózati villanyszerelőt. — akkujmuiátOi töltésben jártas autóvillamossági szerelőt és gyers-gépirónót, helybeliek előnyben. AGROUER Vállalat. Szolnok. Kombájn út. Felveszünk kazánkezelőket, ka- #zángépészeket. automatikus olajtüzelésű kazánhoz. Jelentkezés: a szolnoki Cukorgyár energia osztályán:1 (Kenyeres Ernőnél.) Azopnaii belépéssel felveszünk — asztalosipari szakmunkásokat, asztalosipari technikust, valamint nnnosuo vizsgával rendelkező hegesztő szakmunkásokát. Bérezés megegyezés szerint. Munkásszállást. étkezést biztosítunk. Jelentkezes: Petófibány a. — Vertikális Egység. Telefon: Selyp 901. MEZŐGÉP Vállalat Szolnok. Vöröshadsereg u. 33. sz. lelveteire Keres géplakatos, hegesztő szakmunkásokat es fern segédmunkásokat. Jelentkezés a lenti címen a munkaügyi osztályon. A Kohászati Alapanyagelőkészit4 Közös Vállalat szolnoki üzemé azonnali beíepessei felvesz Dutra rakodogepkezelót. Jelentkezess Szolnok. Mártírok úttá és Vöröshadsereg út sarkán tévő épületben. Azonnali belépéssel alkalmazunk kocsikísérői munkakörbe munkavállalókat. valamint raktad segédmunkást. frL»ZLRI Holt. Szolnok. Csaba u. 26. Női dolgozók kiképzése — átképzése! Műszaki fejlesztés miatt mechanikai és modern automata szövőgépek kezelésének betanítására 16—30 év közötti női dolgozókat felveszünk. A gyakorlati és elméleti oktatás 6 hónap. Kiemelt betanulói bérrel. — A tanfolyam után a résztvevőket, mint betanított munkásokat — szakmunkás munkakörben foglalkoztatiuU. Vidéki dolgozók részére szállást biztosítunk. A keresetről és egyéb feltételekről levélben részletes tájékoztatást küldünk. A leveleket életkor megjelölésével az alábbi címre kérjük: Pemuttextümüveb központi gyára, munkaerő gazdálkodás Budapest. I.. Hatisz- mann A. u. 20. sz. 1502 Budapest. U2. pf. 11. A szolnoki Állami Gazdaság felvesz takarítónőt. Jelentkezni lehet naponta 8—10 óráig a gondnokságon. — Fizetés megegvezés szerint. — Cím; Szolnoki Állami Gazdaság Szolnok, Szigligeti u. 2. A Törökszentmiklós és Vidék© Általános és Fogyasztási Értékesítő Szövetkezet óballai italboltjába és vegyes élelmiszerboltiá« ba szakképzett, gyakorlattal. ír köles! és működési bizonyítványnyal rendelkező boltvezetőket keres felvételre. — Szolgálati lakás biztosítva van. Jelentkezni lehet: az ÁFÉSZ központjában. TöröV- szenfmiklós. Kossuth L. u. 139. sz. alatt. Anyagkiadót és raktári segédmunkást keres felvételre a TI- TÁSZ Vállalat üzemigazgatósága. Karcag, Villamos u. 109. sz. Ascota gépen gyakorlott gépkönyvet keres a Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vái'alata, (Szolnok. József A. u. 36.) azonnali belépéssel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: írásban vagy személyesen* a vállalat személyzeti ve^ zetőjéhél. Faipari középvezető munkahelyet változtatna. „Technikus” jeligére a szolnoki hirdetőbe. A Lőrinczi Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére. A betanulási Idői hónap. Kereseti lehetőség: 1700—2100 Ft-ig a betanulás után. Vidéki lánvok részére szállást biztosítunk Cím: PIV Lőrinczi Gyár. — Budapest* XVII.. Gyömrői u. 85—91. Június 16-ig Nyári ruházati vásárt rendezünk SZOLNOKON a 33-as Ruházati boltban a „PÁVA” női divatáruboltban JÁSZBERÉNYBEN a „FANTÁZIA” Divatházban a „FORTUNA” Készruhabázban a „FAVORIT” Méterárüházban TISZAFÜREDEN a „SZTÁR” Ruházati Áruházban TÖRÖKSZENTMIKLÓSON , az „ADONISZ” Ruházati Házban és a „CSILLAG” Divatházban KISÚJSZÁLLÁSON a „SZTÁR Áruházban 300,Ft-on'felüli vásárlás esetén AJÁNDÉKUTALVÁNYT RÚZHAT! Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat M M