Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-07 / 131. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLER XXIV. évf. 131. sz. 1973. június 7., csütörtök. Kádár János fogadta A. IV. Selepint Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága első tit­kára tegnap a Központi Bi­zottság székházában fogadta a hazánkban tartózkodó szovjet szakszervezeti küldött­ség vezetőjét, A. N. Selepint, az SZKP Politikai Bizottsá­gának tagját, a Szovjet Szak- szervezetek Központi Taná­csának elnökét. Az elvtársi, baráti eszmecserén jelen volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára. Hia: Jubileumra készül Szolnok * * * Vita nem volt * * * Amerika útjain Huszonöt ország szakemberei a kiskörei vízlépcsőnél Elismeréssel nyilatkoztak a Tisza Il-röl (Tudósítónktól) Az öntözés ma a világ me­zőgazdálkodásának — egyik központi témája. Ez derült ki tegnap Kiskörén, ahová hu­szonöt európai és tengeren­A száznegyven főnyi ven­dégsereg — a kilencedik európai regionális öntözési és vízrendezési konferencia résztvevői — nagy érdeklő­déssel tanulmányozták a Ti- sza-völgy második nagy víz­lépcsőjét. mezőgazdaságunk jelenlegi legnagyobb beruhá­zását. Az érkezőket az üzemeltető Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság nevében Karcagi Gábor igazgató-helyettes fő­mérnök üdvözölte, — majd több szekcióban és több nyelven került sor a vízlép­cső és öntözőrendszerének is­mertetésére. Mátrai István, az OVIBER főmérnöke el­mondotta, hogy a Tisza víz­készlete igen szélsőséges. — A résztvevők körbejárták a gigantikus létesítményt majd a mezőgazdasági üzemeket keresték fel. A Középtiszai Állami Gazdaság bánhalmi krületében elismeréssel szól­tak a korszerű öntözőberen­dezések üzemeléséről, ahol az eső ellenére — helyesen — zavartalanul öntözték a me­téli ország, többek között a Szovejtunió, az Egyesült Ál­lamok, Franciaország. Japán. India, Szíria, Egyiptom, a skandináv államok szakértői látogattak eL ezért a vízszintingadozás megszüntetését a vízlépcsők építésével oldhatják meg. Ti szalökön húsz év óta sikere­sen működik az első tiszai vízlépcső, elkészült a máso­dik beruházás, és a közeljö­vő témája lesz a harmadik csongrádi vízlépcső létreho­zása. Ezt követi majd a Tisza jugoszláviai szakaszán meg­épülő negyedik vízügyi beru­házás. A vendégek különös érdek­lődést tanúsítottak a létesít­mény mezőgazdasági haszno­sítása iránt. Erről a témáról dr. Szabó Lajos, a MÉM Ti- szavidéki Mezőgazdaságfej- lesztési Irodájának igazgató­ja informálta az érdeklődő­ket zőgazdasági kultúrákat. Több mint ezer hektár cukorrépa, lucerna, rizs, -gabona kapott eddig vizet. A takarmánynövényekre már másodszor permeteznek. Az öntözött kultúrnövények igen szépek, fejlődésben ala­posan felülmúlják a száraz művelésű növényekét. Igen hasznosnak - ítélték meg az üzem korszerű halgazdálko­dását. A nagyüzem több mint 900 hektár szikes, gyenge földön — halhús termeléssel évente több mint kétmillió forint bevételre tesz szert. A kellemes ízű, kevésbé zsíros „sziki halak” csaknem há­romnegyed részét exportál­ják. Az évi csaknem 100 va­gon halat termelő kombinát további hasznosítása céljából — átmeneti szünet után — visszatérnek a jövedelmező kacsatenyésztésre is. Magyar w\*x/uántt A Középtiszai Állami Gaz­daság után a kisújszállási Búzakalász Tsz öntözési rao- dellgazdaságába vitt a ven­dégek útja: megtekintették a több mint 1600 hektár öntö­zésére alkalmas felszín alatti nyomócsöves öntözőtelepet, a másodpercenként 200 liter vizet szolgáltató nyomásköz­pontot és a működő beren­dezéseket. A gazdaság szán­tóföldi kultúrákat termelő te­rületének mintegy felén hasz­nosítja az éltető vizet. — A vendégek azt a meggyőződé­süket fejezték ki, hogy a víz nagyüzemi hasznosítása min­denképpen okos és jó befek­tetés. Az egyiptomi küldött summázta így a véleményét: a kis magyar „Asszuán” még sok örömet hoz majd ennek az igyekvő, fejlődő ország­nak. E. S. A konferenciáról érkeztek Látogatás Bánhalmán Folytatta munkáját a KGST ülésszaka A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának prágai XXVII. ülésszaka tegnap délelőtt további küldöttség­vezetők felszólalásával foly­tatta munkáját. Beszédet mondott Piotr Jaroszewicz lengyel, Ion Gheorghe Mau­rer román és Lubomir Stro- ugal csehszlovák miniszter- elnök, valamint dr. Anton Vratusa, a Jugoszláv Szö­vetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettese. Gustav Husak, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkára délután baráti be­szélgetésen fogadta a KGST ülészakán résztvevő delegá­ciók vezetőit — közöttük Fock Jenőt, a Miniszterta­nács elnökét, — valamint Nyikolaj Faggyejevet, a KGST titkárát. Jelen vol­tak még Vasil Bilak és Josef Kempny, a CSKP KB elnökségének tagjai, a Köz­ponti Bizottság titkárai. Gustav Husak szívélyesen üdvözölte a vendégeket, majd beszédében hangsú­lyozta a XXVII. tanácsülés jelentőségét a szocialista gazdasági integráció komp­lex programjának teljesíté­se szempontjából. A megbe­szélés során eszmecserét tartottak az ülésszak napi­rendjén lévő kérdésekről. Közös érdekként hangsú­lyozták annak szükséges­ségét, hogy a szocialista gazdasági integráció előnye­it, mint fontos tényezőt ha­tékonyan ki kell aknázpi valamennyi résztvevő állam népgazdaságának fejlesztése, az egész szocialista világ- rendszer gazdaságának erő­sítése érdekében. Ludvik Svoboda hadse­regtábornok, köztársasági elnök a prágai várban fo­gadta Alekszej Koszigin miniszterelnököt, a szovjet delegáció vezetőjét. A szí­vélyes és baráti megbeszé­lésen jelen volt Lubomir Strougal csehszlovák mi­niszterelnök és Vlagyimir Mackevics prágai szovjet nagykövet is. (Folytatás 2. oldalon) Megbeszélést tartott ' az országgyűlési képviselők megyei csoportja A képvislők tegnap dél­előtti ülésén dr. Kuti György, a' megyei tanács vb-titkára beszámolt a tanács választá­sokról, majd kérdésekre vá­laszolt. Elmondotta többek között, hogy a jelölőgyűlése- ken • felvetett jogos panaszok­nak csak mintegy 10 százalé­kát nem lehet orvosolni, a feltételek hiánya miatt. A választókerületek beosztásá­ról szólva megerősítette, hogy vannak bizonyos aránytalan­ságok, azaz egyes kerületek­ben aránytalanul sok. illetve kevés szavazat kell a tanács­tagok megválasztásához. En­nek oka a nagyarányú lakó­hely-változtatás. • Dr. Hegedűs Lajos, a me­gyei tanács elnöke azt kérte a képviselőktől, hogy a to­vábbiakban is támogassák a tanácsok munkáiét. Megkö­szönte a választások idején nyújtott segítséget, majd a tanácsi munka jelenlegi hely­zetéről tájékoztatta őket. Dr. Létai Sándor, a megyei pártbizottság közigazgatási és adminisztratív osztályának munkatársa a tanácsválasz­tások jelentőségéről beszélt, valamint összefüggéséről a megye gazdasági és politikai helyzetének alakulásával. A továbbiakban Révész Fe­renc. a megyei tanács pénz­ügyi osztályának vezetője a megye 1972. évi költségvetési zárszámadásáról. Oláh János, a Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottságának titkára pedig az országgyűlésre való felkészülés feladatairól tájé­koztatta a képviselőKet, Az országgyűlés legközeleb­bi ülésszakán a megye kép­viselői közül Burka Ilona je­lentkezett felszólalásra. Finnországba utazó ft az MSZMP KB küldöttsége Tegnap elutazott az MSZMP KB küldöttsége, amely a Finn Kommunista Párt KB meghívására hivatalos láto­gatást tesz Finnországban. A küldöttséget Biszku Béla. a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára vezeti. Tagjai: Katona Imre. a KB tagja, az MSZMP Budapesti Bizottsá­gának titkára és dr. Berecz János a KB külügyi osztá­lyának helyettes vezetője. A küldöttséget a Ferihegyi re­pülőtéren Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára búcsúztatta. Újra Párizsban Magyar—amerikai konzuli egyezmény KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON HÍREK — TUDÓST 7m K — HÍREK — r ü DÓSÍ FÁSOK — HÍREK ifi DÚSÍTÁSOK — HÍREK Az országgyűlés kulturális bizottsága megtárgyalta Az országgyűlés kulturá­lis bizottsága tegnap dél­előtt ülést tartott a Parla­mentben. A képviselők megtárgyalták a Művelődés­ügyi Minisztérium, a Ma­gyar Rádió és Televízió, a Magyar Tudományos Aka­démia, valamint a Magyar Testnevelési Sporthivatal 1972, évi költségvetésének végrehajtásáról szóló jelen­tést. Az előterjesztésből egyebek közt kitűnik, hogy a kulturális ágazatban a fejlődés mind a központi, mind a tanácsi intézmé­nyeknél meghaladta a ko­rábbi évek fejlesztési üte­mét. Figyelemreméltó az óvodai hálózat bővülése, ami szociál- és népesedés­politikai szempontból egy­aránt nagyjelentőségű. Az óvodai helyek száma 1972- ben országosan csaknem 15 ezerrel növekedett. Dalostalálkozó Szolnokon Á tavaszi békehónap »Szolnok megyei pogramjá­nak záróeseményeként jú­nius 9-én és 10-én rendezik meg a szövetkezeti dalosok IV. országos találkozóját. Az ország különböző tájai­ról negyven együttest hí­vott meg a rendező SZÖ- VOSZ, a Hazafias Népfront és a Kórusok Országos Ta­nácsa, valamint a megye művelődési szervei. A nagy­szabású seregszemle ezúttal három helyen, Szolnokon, Jászberényben és Mezőtúron lesz. A záróünnepségre Szolnokon a Tisza-parti Le­nin parkban kerül sor, együtt a megyei békehónap záró aktusával. A több mint ezer dalos ünnepélyes fel­vonulása után nagygyűlést tartanak. Percenként hatvan másolat­A Nyugati pályaudvar postaépülete mögötti vá­gányra tolatott különvonat- ban nyitották meg tegnap a londoni Rank Xerox cég korszerű másoló és sokszo­rosító gépeinek bemutató­ját. Többek között megte­kinthetik a szakemberek azt a berendezést, amely per­cenként 60 másolatot készít, s szükség szerint kicsinyítve sokszorosít. Az angol cég három napig tartja Buda pesten e kiállítási vonatot, majd a szerelvényt ország­járó útra indítja. Magyar—szovjet vizuális nevelési konferencia A Magyar Képzőművészek Szövetsége és a Szovjet Képzőművészek Szövetségé­nek rendezésében tegnap háromnapos konferencia kezdődött a vizuális nevelés időszerű feladatairól Buda­pesten. Első ízben rendeznek ha­zánkban ilyen jellegű kon­ferenciát, amelynek alapve­tő célkitűzése, hogy a vizuá­lis nevelés legjobb módsze­reit meghatározza: az álta­lános vizuális ízlés fejlesz­tését, amely mindenütt szükséges, s a vizuális esz­tétikai (környezetkultúrái) tanítás legcélszerűbb útjait jelöli ki. Az első napon el­méleti előadások hangzanak el, ma, valamint holnap konkrét módszertani kérdé­seket vitatnak meg a részt­vevők, amelyek között a képző- és iparművészeken kívül műtörténészek, pszi­chológusok, művészeti írók is szót kértek. Várfesztivál Siklóson A siklósi várfesztivál idei rendezvénysorozatában jú­nius 8-án a megyei úttörő és ifjúsági fúvószenekarok napját rendezik meg, ugyan­ezen a napon ifjúsági rajz­kiállítás is nyílik, majd lát­ványos haditorna lesz a sik­lósi sportpályán. Június 9- én, szombaton a fúvósötö­sök és a fúvós kamaracso­portok országos találkozóját tartják, amelyen részt vesz­nek kolini, szófiai és más zenekarok is. Itt vagyok ott­hon címmel Tfmár Éva színművésznő és Sólyom Nagy Sándor operaénekes műsorát tartják a várká­polnában. Éjszaka torony­zenét közvetítenek a spa­nyol bástyáróL Petőfi-emlékkonyvtár Az ünnepi könyvhét al­kalmából tegnap Balaton- márián felavatták a falusi könyvtárat, amely a „Petőfi- emlékkönyvtár” nevet vise­li. Németh Ernő, a fonyődi járási hivatal művelődés- ügyi osztályának vezetője mondott ünnepi beszédet. Ebből az alkolmból író­olvasó találkozót is rendez­tek, amelyen Somogyi Tóth Sándor József Attila-díjas író és Zimre Péter író be­szélgetett olvasóival. Három hét múlva békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár három hét múlva, jú­nius 26-án és 27-én rendezi a II, a III. és a IV. Béke­kölcsön 1973. első félévi sor­solását Budapesten. A két­napos húzáson ' a három bé­kekölcsönből összesen 1 348 950 kötvényre 191.8 millió forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés for­májában. Egy mondatban Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására Magyarországra érkezett Pedro Antonio Saad, az Ecuadori Kommunista Párt főtitkára, akit a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizott­sága külügyi osztályának vezetője fogadott. — A Neues Deutschland tegnapi száma dicsérő han­gon ír a berlini Magyar Kultúra Házában látható kiállításról, amelyen a bu­dapesti Iparművészeti Fő­iskola végzős növendégeinek műveit tekinthetik meg a látogatók. — Dr. Szabó Zoltán egész­ségügyi miniszter meghívá­sára tegnap délben Buda­pestre. érkezett dr. Ingrid Leopolter, az Osztrák Köz­társaság egészségügyi és környezetvédelmi minisztere. — A Pécsi Tudomány- egyetem állam- és jogtudo­mányi karának tanácsa teg­nap — rendkívüli nyilvános ülés _ keretében — diszdok- torrá avatta dr. Adam We- tulani lengyel professzort, a krakkói Jagelló Egyetem jogtörténész tanárát, a Len­gyel Tudományos Akadé­mia levelező tagját, a Stras­bourg! és a nancy-i egye­teme díszdoktorát. — Tegnap kéthetes fran­ciaországi vendégszereplésre indult a Kiváló címmel két­szeresen kitüntetett ózdij Kohász népitáncegyüttes.' j*

Next

/
Thumbnails
Contents