Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-27 / 148. szám

1 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A chilei Carlos Altamirano, a Chilei Szociálist Párt főtitkára — jelentik a hírügynökségek Santiagóból — felszólította a fegyveres erőket: „Mozdítsák elő a nemzet történelmi je­lentőségű forradalmi folyamatát”. A felületes szemlélő szá- ♦ mára ez talán csak egy hír a sok közül, olyan jelentés, amelyhez hasonlók mostanában tömegével érkeznek Chilé­ből. Az igazság mégsem ez; nem véletlenül figyelt fel erre a nyilatkozatra a bel- és a külföldi sajtó, pártállásra való tekintet nélkül. Az ország egyik legjelentősebb politikai szervezete, a szocialista párt ugyanis vezetője állásfoglalásával látványo­san megváltoztatta eddigi véleményét egy rendkívüli fon­tosságúnak tűnő kérdésben. Altamiranóék eddig határozot­tan ellenezték, hogy a hadsereget bevonják a politikai veze­tésbe és ezt az ország hagyományaira hivatkozva tették. Az általános latin-amerikai gyakorlattól eltérően Chi­lében valóban nem játszott jelentős politikai szerepet a hadsereg, most azonban minden eddigitől eltérő, új hely­zet alakult ki, a jobboldal az élet minden területén fokozza akcióit a törvényes hatalom ellen és már nem is titkolja azt a célját, hogy a parlamenti, a közéleti és a gazdasági élet megbénításával a polgárháborút akarja elkerülhetet­lenné tenni. A haladás és a reakció harca annyira ki­éleződött, hogy a kérdés most már nem az: vajon meg­tarthatja-e régi, „közbülső” helyzetét a hadsereg, hanem az, hogy melyik fél oldalán avatkozik be. Dr. Salvador Allende már korábban is bevonta a ve­zetésbe a fegyveres erők magasrangú tisztjeit, de akkor még csak korlátozott időtartamra és egy-egy meghatározott feladat végrehajtására (a választások előkészítésére stb.) úgy tűnik, ez ma már nem elég. A polgárháború fáklyájá­val hadonászókat alaposan lehűtheti, ha bizonyos neural­gikus területek irányításába — megfigyelők szerint a bánya és közmunkaügyi, a gazdasági és belügyi tárca került szóba — bevonják a főtiszteket is. A szocialista párt nyilatkozatával ez elől hárult el az egyik legnagyobb akadály és ehhez alaposan hozzájárult a Népi Egység most befejeződött kongresszusa is. Az a kongresszus, amelynek jelszavát Allende elnök így fogal­mazta meg: „teljesítjük küldetésünket”. Vagyis harcolva, építve végigviszik Chile megújhodását. (KS) Teiületszerző hadműi Saigonban, a Thieu rend­szer hadseregének szóvivője tegnap azt közölte, hogy he­ves harcokról érkeztek hí­rek a Mekong folyó delta­vidékéről, valamint az or­szág partvidékének középső szakaszából. A beszámoló­ból kitűnik, hogy a saigoni hadsereg indított terület­szerző hadműveletet a ha­gyományosan DIFK-es el- lenőrzésű területnek számí­tó U Minh őserdő térségé­nek északi része ellen. A Felszabadulás hírügy­nökség tegnap kiadott ösz- szefoglaló jelentésében rá­mutat, hogy a saigoni kor­mányzat és az Egyesült Ál­lamok az elmúlt tíz napban sorozatban és súlyosan meg­sértette a januárban meg­kötött párizsi \ valamint a június írt közös köziemé, ve a június 15-i tű parancsot. A saigoni mányzat nem hajlandó rehajtani a megállapodás előírt sürgős intézkedések«. Hamisan értelmezi a közle­ményt és rágalmazó vádas­kodással illeti a DIFK-et és a VDK kormányát, megsérti a közös közlemény vala­mennyi előírását. A saigoni kormányzat mozgósította szá­razföldi, légi ép tengeri erőit, nagyarányú támadá­sokat indít a DIFK által el­lenőrzött térségek ellen, s az elmúlt tíz napban 2405 A világpolitikában új korszak kezdődik Megkezdődtek Brezsnyev és Pompidou tárgyalásai Tegnap délelőtt 10 óra 45 perckor megkezdődtek Leo- nyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának és Georges Pompidou francia köztársa­sági elnöknek a tárgyalásai a Párizs környékén levő rambouillet-i kastélyban. A két államférfi a szov­jet—francia politikai kon­zultációk keretében véle­ményt cserélt a szovjet— francia kapcsolatok további fejlesztésének kérdéseiről* és megvitatott néhány köl­csönös érdeklődésre szá- mottartó nemzetközi problé­mát A tervezettnél tovább, több mint három óra hosz- szat tartott Leonyid Brezs­nyev és Pompidou elnök tegnap délelőtti négyszem­közti tanácskozása. Michel Rougagnou, az Elysée-palota szóvivője rövid nyilatkoza­tában rámultatott, hogy Leonyid Brezsnyev a megbe­szélés során kiemelte: szov­jet vélemény szerint Fran­ciaország meghatározó szére- pet tölt be Nyugat-Európá- ban. Jobert és Gromiko kül­ügyminiszterek külön foly­tattak tanácskozást és ezen szinte kizárólag az európai biztonsági és együttműködé­si értekezlettel foglalkoztak. Mindkét részről megelége­déssel nyilatkoztak arról, hogy az értekezlet előkészí­tése során jó együttműkö­dés alakult ki az európai országok, különösen a Szov­jetunió és Franciaország között. Francia források sze­rint mindkét külügyminisz­ter derűlátóan ítéli meg az Dr. Bruno Kresky osztrák szövetségi kancellár (balról) foly­tatta varsói megbeszéléseit Edward Gierekkel, a LEMP KB l első titkárával Gíerek fogadta Kreisky-t Pompidou elnök az ebéd során rövid pohárköszöntő­vel üdvözölte Leonyid Brezsnyevet, kiemelve, mi­lyen rendkívül fontosnak tartja a Szovjetunió és Franciaország közötti együtt­működést. Ügy vélem — mondotta —, hogy ön épp olyan nagy fontosságot tu­lajdonít az országaink kö­zötti együttműködésnek, mint mi. Azt hiszem, hogy helyes, — most talán még inkább, mint máskor —, ha ez nyilvánvalóvá lesz és megerősítést nyer nem csu­pán az európai, hanem az egész világközvélemény előtt. Pompidou ezután kijelen­tette, hogy a délelőtt folyta­tott eszmecsere teljes mér­tékben megfelelt várakozá­sának. „Ismét megállapíthat­juk, hogy találkozóink gyü­mölcsözőek mindkét ország, egész Európa és az általá­nos béke szempontjából” — hangsúlyozta. Leonyid Brezsnyev vála­szában rámutatott, hogy a világpolitikában most új korszak kezdődik: a veszé­lyes feszültségek és a hideg­háború időszakát a béke és együttműködés korszaka váltja fel, amely eltávolít­ja az emberiség feje fölül a nukleáris háború veszélyét. Az SZK főtitkára a Wa­shingtonban aláírt megálla­podások jelentőségét méltat­értekezlet július 3-án kezdő­dő első szakaszának kilátá­sait. Mindketten egyetértet­tek abban, hogy az értekez­let befejező szakaszát is Hel­sinkiben tartsák meg. Teg­nap reggel néhány párizsi lap olyan feltevéseket kö­zölt, hogy esetleg Párizs lesz a színhelye az értekez­let befejező szakaszának, és hogy az egy „kelet—nyugati csúcskonferencia” jellegét ölti majd. Patolicsev szovjet külke­reskedelmi miniszter tegnap délelőtt Lecat gazdasági és pénzügyi államtitkárral tár­gyalt a két ország közötti árucseréforgalom és gazda­sági együttműködés kérdé­seiről. (Giscard d’ Estaing gazdasági és pénzügyminisz­ter, aki tegnap a frank­övezet pénzügyminiszterei­nek értekezletén elnökölt, ma délelőtt tárgyal majd a szovjet külkereskedelmi mi­niszterrel.) A délelőtti eszmecsere be­fejeztével Pompidou elnök ebédet adott Leonyid Brezs- nyev tiszteletére. Ezen fran­cia részről Messmer minisz­terelnök, Jobert külügymi­niszter, a kormány több más tagja, valamint az elnöki hivatal és a külügyminiszté­rium vezető tisztviselői vet­tek részt. Szovjet részről pe­dig — Leonyid Brezsnyeven kívül — Gromiko külügy­miniszter, Patolicsev '•külke­reskedelmi miniszter, Buga- jev repülésügyi miniszter, Cservonyenko párizsi szov­jet nagykövet és a Leonyid Brezsnyev kíséretében Pá­rizsba érkezett többi szov­jet személyiség. va hangsúlyozta, hogy a Ni­xon elnökkel folytatott esz­mecsere konstruktív és hasznos volt, és hogy a most létrejött megállapodások le­hetővé teszik az előrehala­dást a két ország közötti együttműködésnek, valamint az egész világ biztonságának és békéjének útján. Leonyid Brezsnyev külön is kiemelte a nukeláris há­ború megakadályozásáról kö­tött egyezmény jelentőségét és hangsúlyozta, hogy annak célja nem csupán a Szovjet­unió és az Egyesült Államok közötti nukleáris háború megakadályozása, hanem az is, hogy más országokat is kevésbé fenyegessen ilyen háború. Így ez az egyezmény az összes népnek létérdekeit szolgálja. Az SZKP főtitkára továb­biakban rámutatott a hel­sinki összteurópai értekezlet rendkívüli fontosságára. „Elsőrendűen fontos — mondotta —•, hogy az érte­kezlet részvevői kontinen­sünk jövőjére szögezzék te­kintetüket és kijelöljék a békés együttműködésben ér­dekelt államok közötti kap­csolatok fejesztésének útjait. Világviszonylatban is törté­nelmi jelentőségű feladat ez. „Franciaország és a Szovjetunió álláspontja közel áll egymáshoz az összeuró­pai értekezlet kulcsproblé­máiban és ez kedvező ténye­ző — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev, majd kijelen­tette: „Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió és Franciaország hosszú időn át irányító sze­repet játszhat a békés együttműködésnek a konti­nensen való megszervezésé­ben, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a Szovjetunió­nak is, Franciaországnak is megvannak a saját szövet­ségesei és saját barátai.” Az SZKP főtitkára azzal a megjegyzéssel zárta pohár­köszöntőjét, hogy a délelőt­ti megbeszélés során ismét megállapíthatta: a francia és szovjet nézetek nagyon közel állnak egymáshoz. Leonyid Brezsnyev és Georges Pompidou második megbeszélse is befejeződött. Az SZKP KB főtitkárának és a Francia Köztársasági elnöknek tegnap délutáni konzultációja néhány perc­cel 15.00 óra után kezdő­dött és 18.45 órakor ért vé­get. i A két államférfi ma dél­előtt 10.00 óra körül folytat­ja tanácskozásait. BECS A bécsi előkészítő konzul­tációk résztvevői 19 állam küldötségei tegnap közle­ményben jelentették be, hogy az európai kölcsönös haderőcsökkentési tárgyalá­sok előkészítői konzultációi csütörtökön délelőtt plenáris üléssel befejeződnek. ULÁNBÁTOR Tegnap elutazott Ulánbá­torból a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely Pham Van Dongnak, a Viet­nami Dolgozók Pártja Poli­tikai Bizotsága tagjának, a VDK miniszterelnökének vezetésével tartózkodott a Mongol Népköztársaságban. SINGAPORE Á singaporei kormány kedden hivatalosan felszólí­totta a francia kormányt, hogy mondjon le a Csendes­óceán térségében tervezett nukleáris kísérletről. RÓMA Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök kanadai, majd rövid londoni látogatásé^ követően úton hazafelé meg­szakította útját Rómában. SAN CLEMENTE Richard Nixon, az Egye­sült Államok elnöke július 30^én találkozik Gough Whitlam ausztráliai minisz­terelnökkel — jelentette a Fehér Ház. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára tegnap a kora délelőtti órákban fo­gadta a hivatalos lengyelor­szági látogatáson tartózkodó dr. Bruno Kreisky osztrák kancellárt. W. Januirek, a lengyel kormány sajtószóvivője Ja- roszewicz miniszterelnök és dr. Kreisky osztrák kancel­lár hivatalos tárgyalásairól adott nyilatkozatában han­goztatta, hogy Varsó ki­LONDON Idi Amin ugandai elnök­nek és a három fegyver­nem vezetőinek részvételé­vel megalakult a legfelsőbb államtanács. Az államtanács ellátja az ország védelmi tanácsa végrehajtó bizottsá­gának funkcióit is. KAIRO Június 18. és 24. között lezajlott megbeszélések eredményeképpen Kairóban aláírták a Német Demokra­tikus Köztársaság és Egyip­tom gazdasági és műszaki együttműködési jegyzőköny­vi megállapodását. emelkedő jelentőségűnek tartja a lengyel—osztrák kapcsolatok további fej­lesztését. — A tárgyalásokon mind­két kormányfő állást foglalt az együttműködés bővítése, fokozása mellett — hangoz­tatta Janiurek — aláhúzták, hogy kölcsönösen támogat­ják a társadalmi, gazdasági, kulturális, tudományos szer­vezetek kontaktusainak erő­sítését. Három év kudarcokkal sű­rűn teletűzdelt politikájá­ból okulva a két nagy nyu­gatnémet ellenzéki párt, a CDU és a CSU vezetői az együttműködés új, hatéko­nyabb formái után kutat­nak. A két pártvezetőség Bonnban együttes ülést tar­tott, a harmadikat, amióta Rainer Barzel, az ellenzék vezetője lemondásra kény­szerült. Franz Josef Strauss, a CSU elnöke és a Barzel- utód Helmut Kohl (CDU) alkalommal sértette meg a párizsi megállapodást. A saigoni hadsereg 184 terü­letszerző hadműveletet in­dított, kettőt ezek közül hadosztály nagyságrendű erőkkel, 19-et ezred-, 86- ot pedig zászlóalj szinten. Légiereje 208 alkalommal hatolt be a felszabadított terület fölé, több bombázást hajtott végre. A tüzérség 135 000 esetben tüzelt a DIFK ellenőrzése alatt álló sűrűn lakott területekre. A lakosság emberéletekben és anyagi javakban súlyos ká­rokat szenvedett. Ceausescu Bonnban Tegnap délelőtt ötnapos hivatalos látogatásra az NSZK-ba érkezett Nicolae Ceausescu, a román állam­tanács elnöke és kísérete. A bonni repülőtéren a vendé­geket Gustav Heinemann nyugatnémet államfő, Wal­ter Sheel külügyminiszter és más vezető személyiségek fogadták. az együttes vezetőségi ülés után kifejezték készségüket egy új politikai irányvonal részletes kidolgozására. Fő céljuk, hogy „alternatívát nyújtsonak a kormánykoalí­ció programjával szemben”. Bonni megfigyelők szerint a CDU—CSU nehéz és né­hol fájdalmas út előtt áll, ha célját el akarja érni. El­sősorban meg kell változ­tatniuk a róluk NSZK-szerte kialakult képet, amely a belső szétszabd altság és erőtlenség félreismerhetet­len jeleit mutatta. Mezőgazdasági felhasználók FIGYELEM! Aratási felkészülésre raktárunkra érkezett; ZSRP-3.6 RENDREARATÓ Telj/ 2.5 ha/ó. Ára: 30 000. Ft. II báiakötőződrót bálázózsineg műszál gabonászsák gabonászsák 997.- Ft/q 2415.- Ft/q 21.- Ft/db 41.- Ft/db A zavartalan munka érdekében most szerezze be a Szolnok megyei AGROKER VÁLLALATTÓL. Brezsnyev és Pompidou pohárköszöntői • v MINDENFELŐL Uj politikai irányvonalat akar követni a CDU és a CSU

Next

/
Thumbnails
Contents