Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-21 / 143. szám
1973. június 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Besenyszögön és Zagyvarékason megkezdődött az aratás (Folytatás az 1. oldalról.) már hetek óta a határt, hogy amint lehetséges indulhassanak, mert még sok vpr rájuk, aratnivaló. A besenyszögi elsőség ugyan megosztódik a közeli zagyvarékasi Béke Tsz-szel. Tegnap reggel Donkó János rendrearató vezető ott is levágta az első rendet a szolnoki út mentén. Nyomban követték társai; Tóth Imre és Szintai Gyula, sőt a szomszédos Szászberken is elindult két gép, ugyancsak a rékasi tsz földjein. Igaz a zagyvarékasiaké még nem olyan igazi aratás, mint a besenyszögieké. • ök előbb rendre vágjálj a gabonát, négy-öt napig így szárítják, aztán csépeli majd el a kombájn. Náluk 2200 hektár betakarítani való jut tizenhat gépre. Őszi árpát 337 hektáron termelnek, s nagyon jó a terméskilátás. 33—35 mázsás hozamban bíznak. A zagyvarékasi tsz-nek három szárítóüzeme van, maguk szárítják a terményt, sót saját keverőüzemükben készítik a takarmányt, amivel a jövő héten már kiszolgálják nagy szakosított sertéstelepüket. :— A legrátermettebb embe reket választottuk ki a gépekre — tájékoztat dr. Her- czeg István agrármérnök. — Igaz, három fiatalemberünk — Kovács Pál, Kovács István és Mészáros Gyula — még az idén arat először. Mozgó szerelőcsoport követi a határban a kombájnok útját, egy Csepel teherautóra mozgóműhelyt szerveztünk. A szövetkezét főzeti az aratásban résztvevők ebédjét, mintegy hetven embernek. A kombájnosok szép prémiumot is kapnak. A megye három községében tegnaptól már aratógépek járják a határt. / • — borzák — Bőr- és xtemibefegssgek Egészségügyi-munkaéiiekezlet Túikevén A bőr-, és nemibeteg-gon- dozó intézetek és kórházi osztályok dolgozói tegnap Túrkevén tartották idei első félévi munkaértekezletüket. Koszna Mihály tanácselnök üdvözlő szavai és Túr- kevét bemutató rövid ismertetése után dr. Lengyel Bertalan vezető főorvos beszélt a bőr-, és nemi betegségek elleni küzdelem helyzetéről és feladatairól. Elmondotta, hogy az ötvenes évek végétől ismét emelkedik a nemi betegségek száma.'Szolnok megye nem tartozik a szifilisszel legjobban fertőzött területek közé. A környező megyék többségében a betegek aránya nagyobb, mint nálunk. Tavaly a megyében új szifiliszes megbetegedés nem fordult elő, az idén is eddig csupán, egy. Nehezebb a gonorreaval való fertőzöttség tényleges arányának megállapítása, ugyanis a betegség könnyű kezelése miatt * az orvosok nem minden betegről szereznek tudomást. ^Szolnok megyében tavaly 322 eset fordult elő, s ez az előző évhez képest 17.5 százalékos emelkedést jelent, holott az országos emelkedés csak 3 százalék. A betegek' között Igen gyorsan növekszik a tizenévesek aránya: Szolnok megyében a férfiak körében elérte a 17.7 a nők körében pedig a 47.6 százalékot. Dr. Lengyel Bertalan fölhívta a figyelmet az ifjúsági bűnözés és a nemibetegségek terjedése közötti összefüggésre. Ugyanakkor megállapította, hogy megyénkben a közhiedelemmel ellentétben az idegenforgalomnak ebben alig van szerepe. Egy százalék körül van azoknak az aránya. akik betegségüket külföldiektől kapták. A bőrbetegségekről szólva az előadó elmondotta, hogy Szolnok megyében tavaly 25 470 új beteget vettek gondozásba, ez a szám a tavalyinál 8.4 százalékkal magasabb. Kifogásolta, hogy a foglalkozási ártalomként jelentAz idén a közlekedési fegyelemben, a közúti baleseti statisztikában az elmúlt évekhez viszonyítva figyelemre méltó változás tapasztalható a megyénkben. Tavaly 18, az1 idén 7-tel kevesebb halálos kimentelű baleset történt, és 107-ről, 80- ra csökkent a súlyos sérüléssel járó balesetek száma az év első öt hónapjában. Ez csak egy összehasonlító adat a megyei KBT tegnapi elnökségi ülésén elhangzott beszámolóból. Míg dr. Sarkadi Imre rendőrőrnagy tájékoztatóját megelégedéssel hallgatták a résztvevők, annál nagyobb vitát váltott ki kező bőrbetegségeket nem mindig jelentik be, bőven van tájékozatlanság ezen -a téren. Végül utalt a nevelés, a felvilágosítás fontosságára, amelynek különösen a betegségek megelőzésében van nagy szerepe. Dr. Debreczeny Sándor városi főorvos ismertette a túr- kevei Bőr-, -és Nemi beteggond ózó Intézet történetét és jelenlegi helyzetét, majd a résztvevők hozzászólásaikkal egészítették ki a_ hallottakat. a Szolnok útjainak forgalom- szabályozásáról szóló beszámoló. Köztudott, hogy a közelmúltban jónéhány forgalom- eltérés történt a városban. Ezeket azonban újabbak követik. Augusztus 20-án lezárják a Tisza Antal utcát, mert a közepén egy 10 emeletes ház épül. A Kolozsvári felüljáró átadása után pedig a November 7 felüljárón szünetel majd a forgalom, 10 legjobb esetben pedig 5—6 hétig. Előreláthatólag szeptember elejétől. Az 1970- ben felépített híd burkolata ugyanis tönkrement, mert a kivitelező vállalat munkája enyhén szólva nem volt tökéletes. A gazdasági döntőbizottság kötelezte a budapesti Műanyagtechnikai Vállalatot, hogy a másfél millió forintos munkát még egyszer, de mostmár ingyen és rendesen végezze el. És végül egy jó hír. Helt Lajos igazgató bemutatta az Eötvös tér pályadíjas rende- íési tervét. Megvalósításával, egyszerű, zökkenőmentes lesz majd a közlekedés a jelenleg eléggé zavaros és baleset- veszélyes forgalmi csomóponton. Huszonegy maoyar vállalat Pozsonyban A néhány nöp múlva megnyíló pozsonyi nemzetközi vegyipari vásáron, az „In- cheba ’73”-on a HUNGEXPO szervezésében 11 külkereskedelmi vállalat ég a VEGY- TEX összefogásával tíz ipari vállalat állítja ki legkorszerűbb termékeit. Tavaly ezen a pozsonyi vásáron Magyar- ország volt a legnagyobb kiállító. s most a múlt évi 383 helyett 671 négyzetméternyi területen nézhetik meg a vásár látogatói a magyar termékeket. • Ideiglenes barkácsbemutató-terem nyílt tegnap Szolnokon, a Hubay Ferenc utca sarkán, a Múzeum étterem mellett. A hamarosan lebontásra kerülő régi épületben a szolnoki Tempó Ipari és Szolgáltató Szövetkezet mutatja be két hónapon keresztül saját barkácstermékeit, 20—40 százalékos árengedménnyel vásárolható rádió, televízió alkatrészeket, villamossági szerelő anyagokat és egyéb szerszámokat. A kiállított mintegy 150 barkácsmunka és árucikk — közle a televízió II. programjának vételére alkalmas tévé-antenna Í " — olcsóbb, mint a KERAVILL üzletekben kapható. Képünkön is látható, sokan megtekintettek a bemutatót az első napon Kevesebb baleset — Több jorgal omsza báty ozás A túrkevei AFIT nagyjavító csarnokában az FA W—50-es tehergépkocsik sebesség* váltóit szerelik Nevet kapnak az utcák Jásziványi VIT küldött „...és elmondom, lio«y jó nálunk fiatalnak lenni” — Klári a közösségért munkálkodó fiatalok példaképe, büszkék vagyunk rá. Három évig osztálytitkár, az utolsó évben iskolánk KISZ- szervezetének helyettes titkára volt. Fáradhatatlanul dolgozott az Iskoláért és a tanulótársaiért. Mindezt úgy csinálta, hogy közben kitűnő tanuló volt. Sok szorgalmas diákja van az iskolánknak, "de a sok közül is őt találtuk legméltóbbnak arra, hogy részt vegyen ,a berlini Világifjúsági Találkozón. Jászapátiban, a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában mutatták be így Ur- bán Klárit, és hozzátették, hogy a mezőgazdasági szakmunkástanulók országos versenyén jeles eredményt ért el. így egy hónappal korábban kapta meg szakmunkásbizonyítványát. . A rokonszenves, mindig mosolygó, munkáját jókedvvel végző Klárival a jászivá- nyi Szabadság Tsz-ben találkoztam. így beszélt önmagáról, munkájáról és terveiről: X — A termelőszövetkezet küldött a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolába, és örülök, hogy szakmunkásként — a vártnál korábban — térhetek vissza. Fejőnő vagyok. Nem könnyű foglalkozás, mégis örömet szerez nekem, hiszen erre készültem. Terveimről? A telepen többen vagyunk fiatal szak- műnkások. Egy Ifjúsági brigádot akarunk létrehozni. Bizonyítani szeretnénk, hogy folytatni tudjuk és akarjuk azt a munkát, amit szüléink a tsz-ben elkezdtek. Arra is gondolunk, hogy együtt —- az ifjú szakmunkások — eredményesebben tudnánk gyümölcsöztetni, amit az iskolában tanultunk. Másik dédelgetett tervem, elvégezni a mezőgazdasági szakközépiskolát. Termelő- szövetkezetünkben rövidesen befejezik a dohányművelés gépesítését, remélem, azután a szakosított szarvasmarhatelep építése kezdődik. Ott pedig jól képzett, a korszerű állattenyésztésben jártas szakemberekre lesz szükség. — Milyen elképzelései vannak a VIT-ről, ha alkalma lesz, mit kérdez, és mit mond majd el annak a. sok száz fiatalnak, aktvei Berlinben találkozik? — A VIT-ről valóban csak elképzeléseim vannak, hiszen még mindig alig tudom elhinni, hogy nemsokára találkozhatott! a világ különböző részein élő fiatalokkal. Pontosan még fel sem tudom mérni, mit jelent személyesen beszélgetni velük, megismerkedni szokásaikkal és általuk azzal az országgal, ahol élnek és dolgoznak. Kérdezni, ha alkalmam lesz rá, azt fogom, ami bennünket fiatalokat leginkább érdekel. Milyen jogaik és kötelességeik vannak, hogyan élnek és hogyan szórakoznak. Amit pedig elmondok maid — természetesen azoknak, akikkel szót tudok érteni — hogy a mi utunk sem mindig síma, hogy a boldogulásért itt is meg kell küzdeni. Ezzel együtt mégis nagyon jó nálunk fiatalnak lenni. • — illés — VB-ülés Kunszentmártonban Egyre több új lákónegyed létesül Kunszentmártonban új utcák nyílnak, amelyek eddig még nem kaptak nevet. A nagyközségbe érkező idegeneknek sokszor gondot okozott a tájékozódásban a sok névtelen utca. .A nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága tegnap megtartott ülésén hangzott el az az előterjesztés, amely az új lakótelepeken kialakított utcák és terek elnevezéseiről szól. Az utcákat többnyire » magyar munkásmozgalom kiemelkedő alakjairól nevezték el. A vásártéri lakótelep ezentúl Kilián György nevét viseli majd. A Pozsonyi utca folytatása a Szabadság utca kereszteződésétől a Benkő Albert utcáig Szirom János nevét kapja, aki a nagyközségben született és az 1956- os ellenforradalom ideién áldozta életét a munkásosztály ügyéért. A Felszabadulás utca és a Nádor Utca környéki lakónegyed új utcái az Ady Endre. Mező Imre, Kun Béla, Károlyi Mihály. Május 1, Munkakör, Kállai Éva és Szamuely Tibor nevet kapják. A Múnkásőr és a Landler Jenő utca végénél épülő játszóteret Ifjúsági térnek nevezik el. Az előterjesztést a június 29-i tanácsülésen hagyták jóvá. Javult az egészségügyi ellátás a Hűtőgépgyárban A korábbi években a Hűtőgépgyárnak eg.v üzemi orvosa Volt. Most az OZemP orvoson kívül egv munkaegészségügy! szakorvos, egy fogorvos, május 1-tól pedig egv nőgyógyász szakorvos foglalkoztatásával biztosítják a megfelelő egészségügyi ellátást. Az idén jól felszerelt laboratóriummal korszerűsítették az üzemorvosi rendelőt. Azóta a szakképzett laboráns helyben végzi el a laboratóriumi vizsgálatokat. A dolgozók számának gyors- ütemű növekedése szükségessé leszi az üzemi rendelő bővítését, amelyet már az idén elkezdenek. A bővítés lehetővé teszi, hogy a jövőben a vállalat munkapszichológusa helyben végezze el az alkalmassági vizsgálatokat. Az epészséeügyi ellátás javítása érdekében szervezték meg valamennyi üzemben az elsősegélynyújtó szolgálatot. A veszélyes üzemekben különleges egészségügyi felszerelésekkel, védőitalokkal és ételekkel óvják a dolgozók egészségét. A vállalatnál működő rehabilitációs bizottság a csökkent munkaképességű dolgozók munkakörülményeit vizsgálja, munkába állításukról dönt. Hasonló intézkedésekkel gondoskodnak a dolgozók egészségügyi ellátásáról a vállalat többi gyáregységében is. — A jászárokszállási gyáregységben például rövidesen átadták az új üzemorvosi rendelőt. — Közvetve ugyan, de dolgozóinad egészségügyi ellátását szolgálja a Vállalat, — amikor jelentős anyagi támogatással segíti a helyi kórházban folyó tudományos munkát. \