Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-17 / 140. szám

1973. június 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Miskolcon, az Avas déli lejtőjén új lakótelepet építenek. A közművesítés befejező­dött és megkezdték az első többszintes lakóház összeszerelését l Nők a gépek mellett Meg mérőszobák műsze­rei előtt, szabászasztaloknál, szerlőszalagoknál. Száz ipari foglalkoztatottból 44 leány vagy asszony. Száz munkás közül 42. A szakmunkások esetében, százból húsz. A népgazdaság keresőinek 42 százaléka, több, mint 2,1 millió fő a nő. A sokat em­1970. február 18—19-i ülé­sen átfogó határozatot fo­gadott el a nők helyzetének további javításáról a párt Központi Bizottsága. A X. kongresszuson — 1970. no­vemberében — Kádár Já­nos elvtárs megállapította: '„A Központi Bizottság a kérdés nagy társadalmi fon­tossága és a szocialista fej­lődés általános menetére va­ló hatása miatt, különös fi­gyelmet fordít a nők hely­zetére. „Minisztertanácsi rendelkezések, ágazati sza­bályozások sora bizonyítot­ta azóta a fokozott törődést. Nem árt visszatekinteni. 1949-ben kétmillió munka­képes korú eltartott nő volt az országban. Ma számuk a hatszázezret is alig haladja meg. Száz ipari foglalkoz­tatottból 21,5 volt nő 1949- ben, ma 44. A textilruháza­ti iparban a munkások 84, a kézmű- és háziiparban 80, a textiliparban 71, a nyom­daiparban 54, az élelmiszer- iparban 50, de még a vegy­iparban is 40 százalék a nők aránya. S hogy elosz­lassuk a tévhitet, ami sze­rint a nők csak a „női” iparcsoportokban vannak ott­hon, írjuk le: a híradás és vákuumtechnikai ipar min­den száz munkásából 57 le­ány vagy asszony. Jónéhány legetett nőkérdésnek nem­csak politikai, társadalmi jelentősége van. Hanem gaz­dasági is, egyenlő súllyal. Mert ma már túljutottunk azon, hogy elég munkát ad­ni. A munkával, a munka mellett ezer minden jár még az iparban dolgozó nők hatalmas seregének. S a legfrissebbet említve: a SZOT elnöksége május 28- án tartott ülésén kimond­hatta, hogy a március else­jén végrehajtott központi bérintézkedés legnagyobb mértékben a szakmunkás­nők keresetét növelte. A cselekvésnek sok réte­ge van, s mindegyiknek meghatározott jelentősége. Van, amit országosan kell megoldani. S még több, amit helyben, a vállalatok­nál, az üzemekben. Mert például a vállalati szociál­politikát nem lehet helyet­tesíteni semmivel. iparterületen tehát a nőkhöz kell igazítani a fejlesztési, technológiai terveket, épp úgy, mint a munkásvédel­met, a szociális gondosko­dást, azon egyszerű oknál fogva, hogy ők alkotják az ott tevékenykedők többsé­gét. Heti 44 óránál többet ma már csak az ipari munkás­nők négy százaléka dolgozik. Jó ez? Természetesen. Ám vegyünk szemügyre egy má­sik adatot: száz munkásnő­ből 60'betanított, 21 segéd­munkát végez, s csupán 19 érte el a szakmunkás ran­got. Rossz ez? Igen. Arra fi­gyelmeztet, hogy nem lehet, nem szabad a nők helyztét, a teendőket leegyszerűsítve megítélni. munkásnői aránya már a nyolc általános utáni to­vábbtanulásnál megsejthető. A szakmunkás tanulóknak pusztán negyede lány, a gimnáziumot végzettek csak „végső esetben” adják fejü­ket szakma elsajátítására, inkább — átmenetként — segéd- és betanított munkát vállalnak. Sűrűn, szándéka­ikkal ellentétben, nem át­meneti időre szól választá­suk. Mert vannak teendők — kiváltképp a szemlélet meg­változtatásában — ezen, az­az a lányok, asszonyok ol­dalán is. Ha már ipar, ak­kor legyen iroda; az admi­nisztratív alkalmazottak 78 százaléka nő... Mond ez is valamit. S a baj nem ez, hanem az, hogy nagyobb a becsülete — amint a szak­emberek mondják, társadal­mi presztízse — a műhely- ímokságnak, az anyagköny­velésnek, bérelszámolásnak, mint a szakmánál?, a köszö- rűsségnek, esztergályozás- nak, műszerészségnek, fo­násnak, szövésnek, szabás­nak. Bér és... Napjainkban már ritkán akad példa arra, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét a nők esetében ki­rívóan megsértsék. Kirívóan. Van itt még teendő — pél­dául az órabérbesorolási úgynevezett tól-ig határok kihasználásában, hogy ne- csak férfiak érjék el a ma­ximumot, — hiszen vizsgá­latok szerint a férfiak leg­alacsonyabb és legmaga­sabb órabére közötti különb­ség ötszörös, míg a nőknél csak háromszoros ... Ahogy, az ágazatok közötti bérkü­lönbségek is vizsgálatra szo­rulnak, majd — az ország teherbíró képességének meg­felelően — változtatásra. Központi és helyi teendők ötvözete szilárdítja és hosz- szabbítja azt az utat, amely az ipari munkásnők jobb helyzetéhez, megbecsülésé­hez vezet. Ám nagy hiba lenne úgy vélni, hogy ahol igazságosan megfizetik a nők munkáját, ott már meg­tettek mindent. A köteles­ségek közül is csupán egyet hajtottak végre. A többi még ott sorakozik, a köte­lességeken túli, de szükség- szerű cselekedetekről nem beszélve. M. O. A cselekvés rétegei Eltartottakból keresők Kellő fegyverzet birtokában naqyobb éberséqet Társadalmunk átmeneti korszak — jövünk a kapita­lizmusból, haladunk a kom­munizmus felé, s ennek alsó foka a szocializmus. Ez sze­mináriumi tételként hangzik, de felismerésének nagy je­lentősége van a társadalom világnézeti problémáinak he­lyes megítélése szempontjá­ból. Mert igaz. hogy politi­kánkban, kultúránkban, köz­nevelésünkben, világnéze­tünkben vezető szerepe van a marxista—leninista ideoló­giának. De nagyot tévednénk, ha nem vennénk tudomásul, hogy e mellett — vele ellen­tétes hatást kifejtve — je­len van társadalmunkban még a polgári ideológia né­zetrendszere is. A polgári ideológia — kü­lönböző hatások és csatornák útján — állandó injekciót kap a kapitalista világból az ú. n. „fellazító” taktika ma­nipulációi révén. Ha figye­lembe vesszük, hogy a külön­böző társadalmi rendszerek és országok békés együttélé­sének körülményei között a gazdaság mellett az ideológia, a nemzetközi osztályharc leg exponáltabb területe, ért­hető. miért fordítunk olyan megkülönböztetett figyelmet társadalmunk ideológiai-vi­lágnézeti állapotára, azokra a hatásokra, amelyek társa­dalmunkat szüntelenül érik. Ha. cselekedni akarunk, idő­ben fel kell ismernünk az új vonásokat e területen is, hogy azokat semlegesíteni és ha­tástalanítani tudjuk. Ennek érdekében — elsősorban a kommunisták körében — nemcsak az ideológiai felké­szültséget szükséges fejlesz­tenünk, de az ideológiai ér­zékenységet és igényességet is. Ehhez persze nemcsak marxista—leninista világné­zeti fegyverzetre van szük­ség, hanem arra is, hogy en­nek prizmáján át fel tudjuk ismerni a káros társadalmi jelenségek ideológiai követ­kezményeit. Most nem elsősorban a nyíltan ideológiai köntösben fellépő fellazító nézetekre, a konvergencia, vagy a marxiz­must burzsoá szájból ma­gyarázó ú. n. marxológia kü­lönböző irányzataira gondo­lunk, hiszen ezek hatásukat elsősorban az ideológiai tu­dományok és az irodalom szférájában próbálják ná­lunk kifejteni. Inkább az olyan ideológiai jelenségekre és hordozó tüneteire, ame­lyek milliókra hatnak anél­kül, hogy nyomban észre- vennénk, legfeljebb össze­függések egybekapcsolása ré­vén jelennek meg előttünk bizonyítékául annak. hogy igenis hat társadalmunkra a „fellazítás”. Ezt egyébként természetesnek is keÜ tekin­tenünk egy olyan — egyik politikusunk találó meg­jegyzésével szólva — „huza­tos” országban, mint a mi­enk, amely területe kicsiny voltánál fogva, s az egyre növekvő nyugati» idegenfor­galom révén a kedvező és kedvezőtlen hatások milliói­nak nap mint nap ki van téve. Ha valamiért háborog a sajtó, a pedagógusok, vagy mások, sokan azt mondják, hogy rémeket látunk. Mert például hogyan lehetne ideo­lógiai töltése mondjuk a vi­selkedési kultúrának. E mö­gött a kérdésfeltevés mögött is ideológiai tartalom van. Nevezetesen az a divatos nyugati „nézet”, hogy a tö­megeknek — úgymond — távol kell tartaniok magu­kat a közélet kérdéseitől, a közösség dolgaitól, az indi­viduum, az egyén élje a ma­ga életét, ebbe senki bele ne szóljon, de ő se szóljon bele más ember életébe, míg ha az bármily extrém magatar­tást is tanúsít. A társadalmi közösség helyett — egyes nyugati „tanítások” szerint — „el kell vonulni a hippi­társadalom”, a „nagy család” a sexkollektíva „közössé­gébe”. Kár lenne tagadni, hogy ifjúságunk kisebb réte­geiben is fel lehet fedezni a közösség ügye iránti közöm­bösség jelentkezését. A nyugatmajmolás a haj­dani magyar uralkodó osz­tályok magatartását jelle­mezte. Sajnos, ma a dolgozó osztályok fiataljainál, de el­sősorban a kispolgárság egyes köreiben divatoló ang- lománia és Amerika-majmo- lás képében ugyanez, de más formában megtalálható. (Min­den jó akár kocsidísznek, akár a lakásba, aminek an­gol a felirata, de lehetőleg az is legyen rajta, hogy „USA”, mert ez a sikk.) Illetékes főhatóságok is eltűrik, hogy a szálloda, a vendéglátó, valamint szóra­koztató „iparban” a cégeket zömében idegen hangzású ne­vekkel reklámozzák. Ha új termék születik, annak neve is csak akkor sikkes, egyes „kereskedelmi szakemberek” szerint, ha idegen hangzású. Hogy a beat együttesek ne­vére ne is utaljunk. A külföldiek, még a pén­zesebb nyugati tőkések is, nem azért jönnek Magyar- országra, mert itt a bár, a szálloda vagy a vendéglő neve angolos, vagy franciás. Nálunk éppen a sajátosan magyart keresik. Nem árta­na, ha mindannyian — fő­leg akikre ilyen döntéseket bíznak! — több nemzeti ön­tudatot, nemzeti önbecsülést tanúsítanánk, s nem esnének hasra a nyugati behatások előtt. Tisztában kellene len­niük azzal, hogy itt a Ma­gyar Népköztársaságban és nem más országban élnek. Csoda-e, ha ilyen példák lát­tán még a legeldugottabb ta­nyavilágban is disc jockey- klub-nak nevezik á művelő­dési ház tánczenét hallgató közösségét? Nehogy azt gondoljuk, hogy ezekben a torz jelenségekben az „ellenség keze” van ben­ne. Szó sincs erről. Akik ma ilyen anglománok, rendsze­rint csak műveletlenek. Nem gondolják végig vagy nem értik az említett jelenségek ideológiai következményeit. Csoda-e, ha annyi „hivata­los” hatás nyomán ifjúsá­gunk egy része vonzódik minden nyugatról származó extrém dolog iránt? (Az an­gol, francia feliratú légitás­kák, a topis öltözet, az ápo^ latlan külső, bizonyos diva­tos, de értéktelen zeneszá­mok, énekesek körüli őrjön­gés. a happening divatja stb,) Mindezek külső jelenségek, de rajtuk keresztül egy ide­gen világ, társadalmunktól idegen gondalatrendszere szüremlik be állandóan a magyar társadalomba, la­zítja azokat az erkölcsi nor­mákat, azoknak a szocialista erkölcsi elveknek a hatását, amelyet mi helyeseknek, kö-t vetendőknek tartunk. A másik megfigyelhető te­rülete a „fellazításnak” a gazdasági élet néhány szfé­rája is. Bizonyos körökben annyira eltompult az ideoló­giai érzékenység, oly nagy a kritikátlanság, hogy „egy az egyben” átvesznek bizo­nyos módszereket. Elfelejt­keznek arról a lényeges alap­tételről, hogy még ha hasz­nosítható módszerről is lévén szó, nálunk ennek egészen más a gazdasági-társadalmi bázisa, mint a kapitalizmus­ban. Az alábbi példa világosan mutatja, miről van szó. Ná­lunk terjed a „Dolgozz Hi­bátlanul”, azaz: a HD-moz- galom. Erre olyan írások lát­nak napvilágot, bizonyos saj­tóorgánumokban, hogy ez ugyanaz, mint az USA-bán a ZD, azaz: Zero Defects Prog­ram (Nulla hiba program), vagy az NSZK-ban az Alles ohne Fehler (Minden hiba nélkül). Azt az alapvető ideológiai-politikai különb­séget elhallgatják, hogy amíg az imperialista országokban ez a mozgalom a tőkés ext­raprofitot, a nagyobb • ki­zsákmányolást szolgálja, szo­cialista társadalmi7gazdasági viszonyaink között — ha át is vesszük a módszert. új ideológiai tartalmat keli hogy nyerjen még egy ilyen moz­galom is, nevezetesen: a szocialista építést szolgálja, mert a magasfokú szocialista öntudatot fejezi ki. Joggal vethető fel ezek után, hogy „na és, mit le­het csinálni?” Cikkünkben több vonatkozásban már cé­loztunk erre, amikor na­gyobb ideológiai éberségre (ez a szó mostanában elég rit­kán hangzik el, mert egy idő­ben eléggé lejárattuk, holott nem elvetni kell ezt a fogal­mat és magatartást, hanem elvi alapon, tisztán értel- mezni és alkalmazni!) van szükség. Igenis mindenütt na­gyobb éberség kell. S még valami: a marxista—leninis­ta ideológia szüntelen ter­jesztése, a szocialista maga­tartásforma, a szocialista nemzeti önérzet és büszkeség, a közösségi magatartásfor­mák, s az igazi értékek szün­telen képviselete, népszerű­sítése, és mindezek révén a „fellazító'’ jelenségek beszü- remlésének társadalmi hatás­talanítása. Rácz Lajos Határszemlén Szépen fejlődnek az öntözött dohány ültet vények Régen voltak ilyen szépek a dohányültetvények mint jelenleg — állapították meg a heti Szolnok megyei határ­szemléken a szakemberek. A szolnoki Dohányfermentáló és Beváltó Üzemhez tartozó tizenegy mezőgazdasági tsz 430 holdas dohányültetvénye már hat—tizenkét leveles ál­lapotban van. A növényzet ilyen szép fejlődésének egy­szerű a magyarázata. A gaz­daságok kihasználva a jó időt április végén, május elején kiültették a fólia alatt ne­velt palántákat. Ezt követő­en — a szárazság ellensúlyo­zására — öntözték a zsenge növényzetet, általában nyolc­van—száz milliméter csapa­dékot juttattak a palántákra. Á zagyvarékasi Béke nyolc­van, a tiszaföldvúri Szabad Nép Tsz ötven holdas Bur­ley és hevesi dohányültetvé­nye szinte hivalkodó, a szak­emberek úgy számolják, hogy július közepén megkezdhetik az első aljlevelek törését. A csépai Petőfi Tsz-ben — a megyében először — újsze­rű kísérletet kezdtek. A tsz kiöregedett és kivágott sző­lőjének homokos talaján ül­tettek dohányt. A beültetett területből tíz holdnyi kife­jezetten „posza” homok. A termelők arra keresnek vá­laszt. hogy az alacsony arany­korona értékű homokon meg­honosítható-e az értékes do­hány, termelése kifizetődő-e? Szolnok megyében egyéb-. ként a tervezettnél húsz szá­zalékkal nagyobb az idén a dohány termőterülete. A már kialakult törzsgazdaságok szí­vesen foglalkoznak a „füstöl­ni való” előállításával. Nem­csak azért, mert jövedelme­ző vállalkozás, hanem a mun­kafolyamatokat szánté telje­sen gépesítették. Tavaly há­rom, az idén már nyolc ka­nadai dohánykombájn segí­tette. illetve könnyíti a mun­kát. A dohány-kombájnon kí­vül fűző és varrógépekkel is felszerelték a termelőgazda­ságokat. A gépesítés jelen­legi szintjével egyszer s min­denkorra száműzték a ko­rábbi évek munkaerőgond­jait is. E. S. j A legfőbb utánpótlás öt év alatt a szocialista iparban 150 ezerrel bővült a foglalkoztatottak száma. Ebből mindössze 30.000 a férfi, a „megmaradó” 120.000 nő! A legfőbb utánpótlást ők adják, s bár a távlati ter­vek szerint arányuk az iparban jelentősebben már nem növekszik — ez az úgynevezett tercier ágaza­tokban, a szolgáltatásokban, a kereskedelemben, az igaz­gatásban, az egészségügyben, stb. megy végbe, — de számszerűen újabb tízezrek keresik majd kenyerüket gé­pek mellett. Nem mindegy, mekkora, milyen ízű ez a kenyér. A munkahelynek, a szű­kebb közösségnek döntő sze­repe van abba, hogy számot­tevően változik-e a nők helyzete. A műszakok he­lyes megosztása, a munka­idő alatti szakmai tovább­képzés lehetőségének meg­teremtése, a részmunkaidő- < ben való foglalkoztatás, a ; nehéz fizikai tevékenységek j gépesítése, az egészségtelen munkakörülmények fokoza- 1 tos fölszámolása, — egy-egy 1 állomás a járt és járandó j úton. Ezt „fentről” nehéz elérni, ha „lent” a tettekre hivatottak a vállukat von- ‘ ják. s c Kezdve j a képzéssel i i Segédmunkás az élelmi- s szeriparban dolgozó nők öt- , ven százaléka; 42 százalé­kuk betanított munkás, s s csak nyolc százalék a 1 szakmunkások aránya. Igaz, , a textilruházati iparban ez , utóbbi 53 százalékfa emel­kedett. Területenként tehát s nagyok az eltérések, de az 1 ipar egészének csekély szak-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents