Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-15 / 111. szám

1873. május 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Székely Mihály zenei napok A Székely Mihály zenei napok rendezvényeként ke­rült sor szombaton a „Jász­berény mai arca” elnevezé­sű képzőművészeti pályázat eredményének kihirdetésére és a kiállítás megnyitására. A pályázatra 53 alkotást küldtek be, a zsűri 36 mű­vet fogadott el, ötöt díja­zott Első díjat kapott Má­té G3Törgy „Szántóföld” cí­mű érme és Makkai József „Tanácskörút” című olaj- festménye. A zsűri ezenkí­vül egy második és két harmadik díjat adott ki. Fi­gyelemre méltó Máté György munkája. A fiatal képzőművész elsőként — és az első díj tanulságaként sikeresen — kísérletezett Jászberényben éremkészí­téssel. A zenei napok programja vasárnap, a Vándor Sándor munkás és ifjúmunkás kó­rustalálkozójával folytató­dott. A találkozón megyénk­ből 14 énekkar, vendégként pedig a IX. kerületi műve­lődési ház Bartók kórusa vett részt. A színvonalas bemutatón nyolc énekkar vívta ki ma­gának azt a jogot, hogy részt vegyen a június 3-án Szolnokon megrendezésre kerülő Vándor Sándor mun­kás és ifjúmunkás kórus­fesztivál megyei döntőjén. A találkozón a résztvevő kórusok közül különösen jól szerepelt a szolnoki ÁFÉSZ Kodály kórusa; a felhívásnak megfelelően, ritkán hallott kőrusművét tűzött műsorára. Külön dicséretet érdemelt •— és kapott — a jászberé­nyi Hűtőgépgyár madrigál, kórusa és a fesztiválra való felhívás nyomán alakult, a bemutatón mégis rutinos „öreg” énekkar benyomását keltő kisújszállási művelő­dési ház kam&rakőrusa. A dalostalálkoző méltó befejezése volt a város fel- szabadulási emlékművénél rendezett, a résztvevő kóru­sok egyesített karának szín­pompás hangversenye. Vers, eredj.­Szövetkezeti versmondók Tisza-parti seregszemléje Kulturális hetek Szolnokon Ahol versek hangzanak el, a^ol szép szavak tiszta ér­telemmel szólnak, ott a han­gulat emelkedettebb, a lel­kek megnyílnak, az ember emberségben gyarapszik. Egyszóval ott ünnep van — ezekkel a szavakkal üd­vözölte a megyei pártbizott­ság osztályvezető-helyettese, Jakatics Árpád szombaton délben a városi tanács dísz­termében azokat a versmon­dókat. akik a szomszédos megyékből — Bácsból, Bé­késből. Csongrádból és Szol­nok megyéből érkeztek, öt­ven versmondó a szövetkeze­tek színeiben. Hiszen szom­bat-vasárnap Szolnokon az országos szövetkezeti sza­valóverseny területi döntőjét rendezték meg ünnepi han­gulatban. A láznak ifjú se­rege adott találkozót egy­másnak Petőfi szellemében, a forradalmár költő tisztele­tére. És a 900. évéhez kö­zeledő város szeretettel vár­ta és örömmel fogadta őket, a szép szó önkéntes követeit. Külön örvendetes. hogy először a szövetkezeti sza­valóversenyek történ etében három szövetkezet testvéri összefogásával — a KISZÖV, a MÉSZÖV és a termelőszö­vetkezetek szövetsége — kö­zös égisze alatt jött létre es a tavaszi seregszemle; terü­leti döntője az országos mé­retű versenynek. Az emelke­dett hangulatú nyitány után — a Bartók Béla kamarakó­rus dallal köszöntötte a résztvevőket — a Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ dísztermében stílu­sosan díszített környezetben és emeleti termében egyszer­re hangzottak fel a költemé­nyek. Kötelezően Petőfi-ver- sek és szabad választással a magyar és a világirodalom lírájából, költemények ízlés és egyéniség szerint. Petőfi „rongyos vitézeit”, dalait fél­száz szövetkezeti fiatal in­dította útnak fennhangon feltámasztva őket néma pa­pírsírjukból. És milyen si­kere volt például a humor­ral teli költői levélnek, ame­lyet barátjának, Arany Já­nosnak szánt Petőfi (Kóvási Klára) és bizonyára sokáig emlékezetes marad a ke­vésbé ismert A hold elé­giája című költemény is, ahogyan Kerek Mária fris­sen. fiatalosan szólaltatta meg. Megérdemelt sikert aratott a jászapáti Kökény Gábor is Somlyó György a béke dicsőségét zengő költemé­nyének racionális felfogású, férfiasán tiszta tolmácsolá­sával. Ady. Babits, Radnóti és a maiak. Váci. Benjamin és külföldiek, például a szovjet Jevtusenko szerepel­tek a versmondók program­jában. Széles skála, bizonyít­va. hogy a vers barátai va­lóban jártasak a líra min­den táján. És mert verseny volt, tét­je az országos döntőbe ju­tás, helyezésekről és díjak­ról is döntött a zsűri. Első helyre került a sorban a Békés megyei Gera Jánosaié, aki letisztult, őszinte átélés­sel előadott Petőfi-versével előzte meg a többieket. Szép sikert hozott az elődöntő a rendező házigazda szövetke­zeteknek. Mindkét második hely — megosztva — Bozsik Pálné (Szolnok) és Kávása Klára (Mezőtúr) nékik jutott, sőt a harmadik helyezett is Szolnok megyéből került ki Kökény Gábor jászapáti versmondó személyében. Az országos döntőbe került ti­zenöt versenyző között még egy további szolnoki vers- mondó is szerepel, Váradi Szeréna. Nemes, szép és szívdobog­tató versenyt vívtak egy­mással a vers szerelmesei, a szövetkezetek versmondói jól vizsgáztak Petőfi előtt és ön­maguk előtt, a költő forra­dalmi gondolataival való azonosulásban, a szép iránti odaadó rajongásban. A Tisza- parti seregszemle bizonyára piros betűkkel íratik majd be a hatodik szolnoki kultu­rális hetek krónikájába. V. M. Tiszai Lajos: III. Óriás született Soha még ilyen furcsa utazást. Egy hatalmas bak­daru „nyergében” kelek át a Tiszán. A daru sínen gurul, hatalmas acélszár- nvaival terpeszkedik a fo­lyó fölé. Alattam 15—20 méter mélyen eszeveszett erővel forr. kavarog a víz, ahogy atbúvik a szegmen­sek. a vizelzárók alatt Pilótám, révészem, vagy hogy is nevezzem. Pádár József darukezelő, a Tisza- taj legerősebb embere. Sőt. — kevés ilyen erős ember van az országban. Pádár József ugyanis a 40 -f-10 tonnás daru ereié­vel emel. Száz tonnát is meg bír mozdítani, ha ösz- szekapcsolia a két bakdarut. A környék legerősebb em­bere Pusztataskonv lakosa, a Ganz-MÁVAG dolgozója. Harmincöt éves. hetedik esztendeje a vízlépcső adja a kenyerét, ő meg szívét- lelkét-eszét a vízlépcsőnek. Amikor én idejöttem, még csak' a tolölapos trak­toroké volt itt a világ, néz körül, majd hozzáteszi: la­páttal kezdtem én is... így indult ismeretségünk, amikor felkéredzkedtem a daru nyersébe. Bemutatta a „szerszámot”. Mozogtunk jobbra, balra, előre, hátra. Csak így kell csinálnom, ftűzta meg az indítókart aztán már megy is a dro- medárja. A dromedár, a bakdaru. Pádár József darukezelő amely direkt arra készült, hogy megfpg.ja. és megemel­je Kiskörén a nehezebbjét. Indulunk a jobb partról a másik oldalra. Megyünk vagy 20—25 métert, guru­lunk szép komótosan, majd az első és második pillér között megállunk. .Nézze meg azt a hatal­mas lemezt, a szegmenset, amelyik felfogja a vizet, mutat a mélybe. Látja? Látom. 24 x 11 méteres, ha jól emlékszem, mondom a szakirodalom után. Akörül, feleli, és rögtön súlyban gondolkozik: 36 tonnás! Azt én tettem oda be, a dromedárral. De mii-; . v*-- difiit»­liméter pontossággal kellett ám betenni, kiáltja. Csak bólintok, mert or­dít a víz habja, üvölt a szél a daru acélsodronyain. A dromedár elindul, majd megáll. Ojra a mélybe né­zünk. Ezt is, amazt is, mind, mindet én raktam a helyé­re, mutogatja a környék leg­erősebb embere. Büszkélkedik? Egy kicsit — és joggal. A harmadik szegmenstáblánál már érzem ezt az erőt. amely a bak­darunál is többre képes. Aki nem büszke arra, amit csinált, vagy csinál, saját munkája értéktelenségét vallja be. Az 5-ös, 6-os pillér között megint megállunk. Itt egy­szer nagyon melegem volt, hunyorog Pádár József. A legalsó felvizi elzáró úgy teli volt iszappal, hogy 100 tonna körül mozgott. Fel kellett szakítanom. Hogy le­kopogjam, sikerült, baj nélkül. A hajózsilip magasságá­ban járunk. A zsilipkapukat is én rak­tam le. meg a másik olda­lon két turbinát. Az álló meg a mo^ő rész együtt 100 tonna. Nem dekázunk. nevet. Hát nem. Ä daru önsúlya 127 tonna. A „lába” teli Van öntve betonnal A nagy­Húszmillió forintos beruházással korszerű művelődési házat építettek Rétságon Brigádok az úttörőkért (Tudósítónktól.) A társadalom igénye a sok­oldalúan képzett kommunis­ta erkölcsű ember. Ennek az alapvető igénynek a kielé­gítésében és az ifjúság szo­cialista nevelésében az is­kolának alapvető szerepe van. Ezt a munkát segíti az úttörőszervezet a maga sa­játos eszközeivel. A fokozot­tabb, eredményesebb nevelő­munkához azonban tárgyi, anyagi és egyéb feltételek is kellenek. Ugyanakkor kevés csapat rendelkezik otthon­ai, táborozási, turisztikai fel­szerelésekkel, több helyen hiányoznak a korszerű já­tékok. Nem kielégítőek az úttörőszakkörök működésé­nek tárgyi feltételei sem. Ezek előteremtéséhez szük­ség van a társadalom kü­lönböző szervezeteinek, in­tézményeinek és üzemeinek segítségére is. Tehát a tár­sadalmi akciók, amelyek egyre intenzívebben bonta­koznak ki, ma igen fontosak. A szolnoki Tallinn körzeti általános iskola 4581-es szá­mú Kilián György úttörő- csapatánál megalakulása óta hagyománya van a társa­dalmi erők nyújtotta támoga­tás felhasználásának. Erről beszélgettem a csapat veze­tőjével, Mihályi István ta­nárral. — Kezdetben csali a Ki­lián György Repülő Műszálai Főiskolává! és a Vízügyi Igazgatóság kollektíváival alakult ki ilyen irányú kap­csolatunk — mondja. — Majd a papírgyári és a mo­sószergyári szocialista bri­gádok következtek. Ók szo­cialista vállalásuk céljából kerestek meg bennünket. Ezekhez kapcsolódott ké­sőbb a MEZŐGÉP vállalat gépjavító, valamint a TI- GÁZ, a vízügy, a nyomda és a rádió 1—1 brigádja. A bri­gádok elsősorban tárgyi tá­mogatást nyújtottak, és se­gítettek a különböző munkák elvégzésében. A papírgyáriak ivókúttal, a film vetítőgép megjavításával, a MEZÖ- GÉP-gyáriak villanyszere­léssel, az AF1T brigádjaszé- kek javításával, védőrácsok felszerelésével és virágtar­tók elkészítésével támogatta az úttörőcsapatot. Míg a Vízügy a sportolási feltéte­lek jiavításában, addig a kertészeti vállalat az iskola udvarának parkosításában segített. Ezek mind jól szol­gálják az úttörőcsapat mű­ködésének anyagi, technikai feltételeit) — Az együttműködésnek fontos eleme a brígádkolléki tívák részvétele az ünnepé­lyes raj- és csapatösszejöve­teleken. Ilyenkor a pajtások érzik a figyelő tekinteteket, ezért nagyobb kedvvel és felelősséggel végzik mozsal- rnl munkájukat. A beszélge­téseik, a kirándulások. az üzemlátogatások, a közös ki­állítás. és tárlatlátogatások mind hasznos formái a szo­cialista kollektívák és az út­törők közös munkájának, a dolgozók és a tanulóifjúság kapcsolatának. A különböző területeken dolgozó kollektí­vákkal való kapcsolat sok esetben közvetlenül befolyá­solja a tanulók pályaválasz­tását, s jó alkalom arra is, hogy a pajtások kapcsolatba s-ferüíjénfek :ü '•|)él%iélői'iitínká- val. E rövid beszélgetés és tá­jékozódás, a teljesség igé­nye nélkül felsorolt példák alapján is megállapíthatjuk, hogy a szocialista brigádok és kollektívák által nyújtott tárgyi segítség különböző formái, a személyes kapcso­latok és a közös rendezvé­nyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az iskola úttö­rőcsapata jobb feltételek kö­zött, eredményesebben végez­hesse munkáját. T. Gy. kampó önmagában mázsa. Pádár József pedig 91 ki­ló. Pont ez a 91 kilő kell ennek a 127 tonnás daru­nak. hogy mindent tudjon — a kezelője eszével. •Mozog a bal oldali bak­daru is. A víz közepén ta­lálkozunk. Abban egy tanít­ványom ül, Nagy Lajos, kö­rei gyerek, int erős emberem a másik daru fülkéjére. Ha kiszáll a nyeregből, akkor is ilyen erős ember vajon? A nagyon erős emberek derűs, szelíd nyugalmával nevet rám: áh, dehogy. Ha­za biciklizem Taskonyba, van egy kis házam, meg kertem, aztán bíbelődünk az asszonnyal— Vegyesbrigád vagyunk, mondja rögtön bemutatko- ‘ záskor Tóth Béla brigádve­zető. Vegyesen vagyunk mindenhogyan, van köztünk cigány is. fiatal és öreg is. Mindent csinálunk, amit csak keik Zsaluzunk, vasat hajlítunk, kőmüveskedünk, szigetelünk, burkolunk. Pe­dig hát eredetileg kubiko­sok volnánk, de vegyesbri- gácl lettünk. Tizenheten dolgozunk együtt, de akár­milyen vegyesek is va­gyunk, a jószándékban, a becsületben, meg a munka megfogásában — egy is ez a kettő —. abban egyformák vagyunk. Mert ha ez nem így volna, a jó akaratú em­berek között, akkor nem lenne itt semmi, meg az or­szágban se sehol. Én ugvan mindig azt mondom, lehet .vitatkozni, .. morfondírozni ezen is, meg azon is, hogy miért lett drágább ez, vagy amaz, de csak akkor, ha megtette az ember, amit aznapra ráosztott az élet. •Mert kiabálni, azt könnyű. Dolgozni meg nehéz. De mégis dolgozni kell, mert abban van a holnapi ke­nyér. A hatodik éve va­gyunk együtt, megcsinál­tuk, a jászsági meg a kun­sági csatornánál, ami ránk esett. Talán nem is keve­set. Sarudiak vagyunk, meg tiszanánaiak. meg po- roszlóiak. meg újlőrincfalu- siak, mind dolgos helyről valók vagyunk. Most, április 4-én lettünk ezüstkoszorűs brigád. A keresetünk? Hát. nem igen panaszkodhatunk. Hogy már a magam pénzét mondjam: amikor megkezd­tem csinálni a Tisza Il-t — hát az igaz, hogy csak sár, pocsolya volt még akkor mindenfelé — csak öthatvan volt az órabérem, most meg 12 forint 10 fillér jön ki egy őrára. Merthát azóta sokat pendült az ország. Több jut. De adni csak a vanból le­het. Azt meg a munka hoz­za. Emberek, kiált oda a társainak, elmondjam-e, mire készülünk? Összenéznek a lapát fe­lett, bólintanak... Akkor elmondom, köszö­rüli a torkát. Tudja, van köztünk egy ember, a nevét nem is mondom nehogy megszégyenüljön, aki nem tud se írni, se olvasni. Hát most azt akarjuk, hogy legalább írni, meg olvasni, úgy. ahogy megtanuljon, ne analfabétául menjen nyug­díjba, magyarázza. Az abádi erdőkben szél kerekedik, talán a hűvös ájer fut végig rajtam, azért bizsergek... A „résriek” a brigád törzs­gárda tagjai a fénvképező elé állnak, konokul néznek a lencsébe: igen, úgy. ahogy megtanítják írni, olvasni az öreget.,j ",r (Folytatjuk) A dolgos falukból valók — Tóth Béla vegyesbrigádjá­nak törzstagjai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents