Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-08 / 105. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. május 8. 1973. MÁJUS 8. KEDD MIHÁLY NAPJA A Nap kél: 4.17, nyugszik: 19.43 órakor. A Hold kél: 9.39, nyugszik: 0.05 órakor. A Legfelsőbb Bíróság Ítélete a h&lassagyermati ügyben A Legfelsőbb Bíróság fel­lebbezés folytán tegnap tár­gyalta a balassagyarmati ügyet. Helyben hagyta az első fokon eljárt megyei bí­róság ítéletét, amellyel a fiatalkorú Pintye Lászlót, a korábban megállapított bűn- cselekmények miatt 15 évi szabadságvesztésre, két tár­sát négy-négy évi, további két fiatalkorú társát pedig egyévi, illetve nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte. Vár ható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, szórvá­nyosan kialakuló záporral, zivatarral. — Megélénkülő, időnként megerősödő nyu­gati, északnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 20, máshol 25 jók körül. Hollósy Simon ötvenöt évvel ezelőtt, 1918. május 8-án — 61 éves korában — halt mep Técsön Hollósy Simon festőművész, a XIX. századi naturalizmus és realizmus egyik legkivá­lóbb magyar képviselője. Máramarosi örmény csa­ládból származott; apja az 1848—49-es szabadságharc hatására vette fel a Kor- buly helyett a Hollósy nevet. A fiatal Hollósy előbb Bu­dapesten, majd Münchenben tanult, s itt festette 1885- ben Tengerihántás című ké­pét (jelenleg a Nemzeti Ga­léria tulajdonában van), ymely külföldön és itthon is osztatlan tetszést aratott. Münchenben csakhamar szembefordult az akkori aka­démiai oktatással; 1886-ban magániskolát nyitott, amely­ben maga köré gyűjtötte az életszerűbb ábrázolásra tö­rekvő fiatalokat. E zidőtájt készült képei — a francia festészet új törekvéseihez igazodva — végleg eltávo­lodtak az akadémiai stílus­tól. Tanítványai, barátai (köztük Réti István, Thorma János) biztatására kísérlet­képpen — 1896 nyarán Nagybányára vitte iskoláját, amely a magyar festészet történetében, mint a nagy­bányai irányzat bölcsője, nagy szerepet játszott. Isko­lája a szabadtéri napfényes tájfestéssel évtizedekre meg­határozta a hazai festészet ■fejlődésének útját. — SIKERESEN ültette át egy kutya szaruhártyáját egy születése óta vak 21 éves férfi szemébe egy venezue­lai szemorvos. Amikor az ifjú szeméről vasárnap le­vették a kötést, sírva ölel­te át anyját és felkiáltott: ;,új élet kezdődik ma szá­momra”. Értesítés Értesítjük a lakosságot, hogy a Héki ÁG. alcsiszigeti kerületében 1973. május 7— 13-ig vegyszeres védekezést * végez répabolha ellen. A fel- js használandó szer erős mé- . reg, ezért e területre a fel- i használástól számított 12 na- , pig idegeneknek belépni ti- } los! A szer méhekre is ve­szélyes, ezért vándorméhé­S szek 5 kilométeren belül nem telepedhetnek le. Ha- * szonállatokat a területen le- I geltetni tilos! í Városi növényvédelmi fel­ügyelő, Szolnok Tömeges közlekedési baleset Pest megyében az autó­pálya törökbálinti elágazása és a budaörsi benzinkút kö­zötti részen egy veszteglő személygépkocsinak ütközött két autó. Ezt kö,vetően még körülbelül 18—19 személy- gépkocsi koccant össze. A baleset következtében egy ember könnyebben megsé­rült. A vizsgálat folyamat­ban van. — A SZEGEDI Nemzeti Színház vendégszereplése, Verdi Traviata című operá­ja a címszereplő Horváth Eszter betegsége miatt ma­radt el. Az előadást május 14- én tartják meg a szolnoki Szigligeti Színházban. — SZOLNOKON, a TVM művelődési otthonában tar­totta május 5-én idei ván­dorgyűlését a magyar se­bészszakcsoport gyermekse­bészeti szekciója. A megyei tanács egészségügyi osztálya, az Orvosegészségügyi Dolgo­zók Szakszervezete és a me­gyei tudományos bizottság által szervezett vándorgyűlé­sen 24 előadás hangzott el. május i5-tői útelzárás A 4-es FŐÚTVONALON A 4-es budapest—debre- cen—záhonyi főút 97,5—99,2 km közötti szakaszát (szol­noki bevezető szakasz) 1973. május 15-én 09 órától 1973. augusztus 19-én 24 óráig a közúti forgalom elől teljes szélességben elzárják. Az elzárás ideje alatt a közúti forgalom terelőút ja: szolnoki bekötőút (Landler Jenő út)—32. számú főút— November 7. felüljáró—Eöt­vös tér. A lezárt útszakaszon csak a megkülönböztető jel­zést viselő járművek (men­tők, tűzoltók, rendőrség) köz­lekedhetnek, de a hídon azok sem haladhatnak át. A gyalogosok a jobb oldali gyalogjárdát, a Kolozsvári híd jobb oldali lépcsőit és gyalogjárdáját vehetik igénybe. Szolnok megyei NÉPLAP A Masvar Szocialista Munkáspárt Szolnok meavei Bizottsása és a Szolnok meavei Tanács laDia Főszerkesztő) Varea József Telefon: 12—093 12—320. 12—069. 11—932 Telex! 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadta a Szolnok megyei Laokiadó Vállalat 6001 Szolnok. Pi. «05 Taszvató: Vlráeb Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés dlta eav hőnaora 20.— forint Teri esz ti a Maevar Posta Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nvomda Vállalat Szolnok. Mátus 1. u. 19. 5001 Szolnok Pf. 169 Felelős vezetői Kozák Ferenc — TÖRÖKSZENTMIKLÖS külterületén, a 46. számú úton szombaton délelőtt 11 óra 30 perckor Molnár Imre, Túrkcve, Kálvin út 3/b szám alatti lakos az IH 20—82 rendszámú személygépkocsi­val 100—110 kilométer se­bességgel közeledett Török- szentmiklós felé, amikor az úttesten levő kohóhabsalakon megcsúszott és áttért a menetirány szerinti bal ol­dalra. Molnár gépkocsija nekiütközött Sebők József fegyvernek! lakos munkagé­pének, majd az útszéli fal­nak vágódott és az árokba borult. Utasa, Tóth Endre, Túrkeve, Petőfi út 6/a alatti lakos a helyszínen meghalt, Molnárt pedig súlyos, élet- veszélyes állapotban szállítot­ták a kórházba. A baleset körülményeit vizsgálják. — TIZENÖT éve hozták létre Kisújszálláson az álta­lános iskola ének-zene tago­zatát. Az évforduló tisztele­tére a Kossuth Lajos úti ál­talános iskola és az Állami Zeneiskola közös hangver­senyt rendezett. A műsorban részt vettek az iskola kóru­sai, kamarakórusai hang­szeres szólisták, kamaracso­portok, az iskola irodalmi szakköre és a zeneiskola ze­nekara. — AZ IFJÜSÄG környe­zetvédelemben és fásításban végzett munkáját értékelte a KISZ Központi Bizottsága és a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter. Szol­nok megye KISZ-bizottsága az Alföld megyéi között a legjobb eredményt érte el. Az országos rangsorolásban az ötödik helyet ítélték a megyének, s ezzel a KISZ- bizottság kiérdemelte a mi­niszter dicsérő oklevelét, és hatezer forint jutalmat ka­pott. HIRDETMÉNY KÖLTSÉGVETÉSI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ közgazdászt vagy üzemgazdászt keres megyei szervezet belső ellenőri csoportvezetői mun­kakörbe szolnoki munkahely­re. Fizetés a szakmai gyakor­lat és az iskolai végzettség figyelembevételével. Jelentkezést: „Közgazdász” jeligére a kiadóba kérj'ük. HIRDETMÉNY A helyes értelmezés érde­kében közöljük, hogy az ed­dig megjelent BABETTA se­gédmotoros kerékpár hirde­tésünkben szereplő „jogosít­vány nélkül vezethető” kife­jezés értelemszerűen a gép- járművezetői engedélyre vo­natkozik. — Természetesen a BABETTÄ-val, közúti forga­lomban részt venni legalább érvényes segédmotoros kerék­pár vezetésére jogosító iga­zolvánnyal szabad. PROVINC KERESKEDELMI EGYESÜLÉS (x) Köszönetnyilvánítás Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a ro­Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­konoknak, ismerősüknek. — nak, ismerősöknek, jó barátoknak, a komlói Carbon munkatársaknak, akik a sze­Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, a szolnoki MÄV retett feleség, édesanya. Járműjavító Vállalat dalkarának, akik felejthetetlen drága' férjem, édesapám, nagyapánk, testvérünk, só­gorunk, KUCZORA PALNfi temetésén megjelentek, sír­BÁRÁNY ISTVÁN iára koszorút, virágot he­lyeztek. mély fájdalmunkat hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, virá­enyhíteni igyekeztek. gaikkal, koszorúikkal, részvétnyllvánításukkal, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, drága halottunkat utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család Kunszentmárton Ezrek strandoltak Felkészülve várták a me­gye strandfürdői az év első kánkulai vasárnapját. A lá­togatottság jóval nagyobb volt, mint tavaly ilyenkor, de azért elmaradt az igazi július—augusztusi forróság­ban lebonyolított forgalom­tól. A szolnoki Damjanich uszodában 2200 fürdőző él­vezte a vizet és a napsütést. A kifogástalan ellátás hoz­zájárult ahhoz, hogy a ven­dégek jól érezzék magukat. Ezerötszáz lángos fogyott el, iT a napozók „belső hűtését” pedig kétezer üveg hideg sör és sok-sok üveg üdítő­ital biztosította. A Tiszaligetben kétezren fordultak meg a strandon, s kezdetnek ez jó eredmény. Valamennyi vendéglátó egy­ség működött, s a fürdőzők itt is kívánságuk szerint fo­gyaszthattak ételt-italt. Berekfürdőn vasárnap 1700 vendéget fogadtak. Vala­mennyi medencét feltöltöt- ték vízzel, a fürdő „teljes üzemben” működött Bár nyáron gyakran ötezer für­dőző is keres enyhülést Be­rekfürdőn, most még ennyi vendégre sem számítottak. Délutánra elfogyott a fagy­lalt, a sör, az üdítőital, s a medencék vizén kívül más nem hűsítette a vendégeket. Cserkeszőlőn háromezer­ötszáz—négyezer vendégnek van hely, de vasárnap mind­össze ezerhátszázan váltot­tak jegyet. Tavaly ilyenkor ennél jóval kevesebben vol­tak. A vendéglátás jól sike­rült, éppen zárásra fogyott el a beszerzett étel-ital. Az uszoda egyelőre még „szá­raz” volt, de péntektől az is a vendégek rendelkezé­sére áll. A nyitást követő héten — május 1—6-ig — kétezeröt- százhatvanhat fürdőző ven­dég kereste fel a jászberényi strandot. Legtöbben — ezer- hetvenöten — vasárnap hű- söltek a medencében. A strand tavaly is május elsején kezdett, azonban az névleges nyitás volt. Bizo­nyítja ezt, hogy akkor a strand idény első hetében alig érte el az ötszázat a fürdőzők száma. Eszményi kezdetet köny­velhetnek a Jásznagykun Vendéglátó Vállalatnak a strandon működő büféjében is. Vasárnap — május 6-án — több mint 700 üveg hű­sítőital, 200 liter sör, 250 darab cukrászsütemény és mintegy 300 csomag cukorka és csokoládé fogyott el. Szí­vesen álltak volna sort a büfé előtt fagylaltért és lán- gosért is, sajnos az „alig” négy hónapig tartó tél rö­vidnek bizonyult ahhoz, hogy ez idő alatt felszerelhessék a fagylaltgépet, illetve lán- gossütőt. A tévé és a rádió mai műsorából ajánljuk Utazás a koponyám körül. Az író megszokott helyén ül törzskávéházában. Hirtelen vonatzakatolást hall. Máskor pedig minden elindul, mozog, majd megduplázódik körü­lötte. Furcsa! A fülspecialista fül járatgyulladást állapít meg, a pszichoanalitikus szerint a hallucináció lelki eredetű, az úgynevezett „elfojtás” következménye, a szemész pedig nem mond semmit, hanem a, leletet gondosan leragasztott borítékban adja páciense kezébe... A filmet 20.00 órakor láthatjuk a tévében. A hajnalok itt csendesek... Borisz Vasziljevics kisregé­nyét E. Gábor Éva fordítása nyomán rádióra alkalmazta Hámor János. A műsort 11.04 órakor hallhatjuk a Kossuth-adón. 1 r 1 I 1 MOZI I E ] 1 Szolnok Vörös Csillag: A gát­lástalanság lovagi a (14 évf.). Ti­sza: És az isten megteremté a kávéházi énekesnőt (14 évf.) — Jászberény Lehel: Brutus akció (14 évf.). — Kisújszállás Ady: Lányarcok tükörben. Kunhegyes Szabadság: Nápolyt látni ée... (14 évf.) — Kunszentmárton Körös: Menekülés I—II. (14 évf.). Mező­túr Szabadság: Közöny (16 évf.). Dózsa: Az utolsó betyár. Tisza­füred Tisza: A vőlegény nyolc­kor érkezik. Egri csillagok I—TT. (iskolamoziműsora). Törökszent miklós Dózsa: Kincskereső kis kedmön. Túrkeve Vörö6 Csillag: A svéd asszony. Pápa Relli meseiátéka. 15.10: Petőfi kalendárium. 15.18: Korda: Ünnepi muzsika rézfúvókra. 15.24: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Vörös Kálmán népi zenei- kara látszik. Horváth Ist­ván énekel. 16.29: A Kritikusok fóruma különkiadása. 17.05: Közv. a Magyarország— NSZK Kosárlabda EB seleltező mérkőzésről. 18.00: Könnyűzenei Híradó. 18.30: A Szabó-család. 19,35: Kapcsolluk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió zongora- versenye. (Élő!) 20.45: Gyötrődés. Batsányi János versel. 20.55: A hangvensenyközvetítés folytatása. 21.30: Az aku punktúrától a ho- lográfiáig. Beszélgetés dr. G reg üss Pál professzorral. 21.45: Virágénekek. 22.20: Tíz perc politika. 22.30: Áprilisban hallották elő­ször. Tánczene. 23.00: A Csehszlovák Kultúra Hete. 23.15: Verbunkosok, népdalok. PETŐFI RÁDIÓ: SZOLNOKI RÁDIÓ: , Alföldi krónika. — Népdalok. — Szemmértékkel. — A tehetség kötelez. —• A Swingle együttes énekel. — A tegnapi operaelő­adásról. — Szerkesztik a hallga­tók — közben: Üttörőhíradó. KOSSUTH RADIO: 8.20: Mezei Gyula népi zeneka­ra látszik. Endrédi Mimi és Menyhárt Pál énekel. 9.00: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 9.35: Mozart: A-dúr szimfónia. K. 201. 10.05: IskGlarádió. 10.30: Moldován Stefánia és Korondv GvÖrgv énekel. 11.04: A hainalok itt csendesek... Borisz VaszIHevtes kisre­gényét E Gábor Éva for­dítása nvomán rádióra al­kalmazta Hámor János. 12.20: KI nver ma? Játék és muzsika tíz percben 12.35: Melódiakoktél. 13.43: Torvénvkönw. Bűntett a csatád éc az ifiús^e ellen Dr Kovács Istvánnal, a Fővárosi Főügyészség osz­tályvezetőiével beszélget Kapás Irén. 13.58: Juliska király kisasszony. 8.05: Századunk zenéjéből. 9.03: Szirmai Albert operettjei­ből. 9.53: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Asszonyok a távcső mel­lett. If1. Bartha Lajos írása. 12.00: Zenekari muzsika 13.03: Két Carissimi oratórium. 13.31: A Pénzügyőr zenekar játszik. 14.00: Randevú kettőtől—hatig.« Tánczenei koktél. 14.45: Hírek. Körzeti időjárás. 14.50: Találkozás a stúdióban. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Csúcsforgalom... 18.00: Hírek. Időjárás. 18.00: Közv. a Magyarország— NSZK kosárlabda EB se- leltező-mérkőzésről. 18.20: Búzamező a felekben. Ke- rekasztalbeszélgetés monokultúrákról 18.45: Janacek: Szimfonietta. 19.09: Szemből—szembe anyanyel­vűnkkel I. rész: Fülei— Szántó Imrével beszélget Szilágyi János. 19.24: Mindenki könvvtára. Németh László: Gyász. 19.54: Jó estét, everekek! 20.25: Üi könyvek. 20.28: A Magyar Rádió és Tele­vízió népi zenekara játszik. Boross Laios vezetésével. Madarász Katalin énekel. 21.00: Néhány naD Bécsben. 21.30: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. 21.50: Operamúzeum. Richard St.rauss: A rózsaiovae. Háromfelvonásos opera. rELSlVÍZia BUDAPEST: 8.05: ITV Élővilág. (ált. iBk.. 8. oszt.) A nemi érés Biológiája ({luknak). 9.00: Környezetismeret. (ált. isk. 2. oszt.) Az erdő és a eviimölcsös- kert összefoglalása­9.55: Fizika (ált Isk. 6. oszt.) A fénytörés alkalmazásai. 10.20: VédőDatzsunk. — Átkelés. A Tv politikai tanfolyamá­nak adása a honvédség részére. 11.05: Történelem (ált. isk. 6.0.) A hazáért és a szabadsá­gért. 11.55: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 6—7—8. oszt.) Mennyibe ke­rül? A /izikai és szellemi munka megbecsülése c. témához). 13.10: Élővilág ilsm.) 14.00: Környezetismeret (ism.) 14.55: Fizika (ism.) 15.50: Történelem (ism.) 16.55: Hírek. 17.00: Magyarország—NSZK EB selejtező kosárlabda-mér­kőzés. Közv. Szombathely­ről. A szünetben • Reklám. 18.30: Játék a betűkkel 18.50: Csehszlovákia nemzeti ünnepén. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Utazás a koponyám körül. Magyar film (színes!) 22.15: XVIII. Eurovíziós dalfesz­tivál. Gálaest (színes!) 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Török Rezső: Nehéz ma férjhez menni Tv-iáték. (színes!) 21.05: Tv-híradó — 1. kiadás, (ism.) 21.35: Reklámműsor (színes!) 21.40: Műhely. Társadalomtudo­mányi műsor. POZSONY: 16.30: Hírek. 16 35: Sportmagazin. 17.05: Iflúsáei adás 18.00: Esti mese. 18.10: Tró iái felfedező. Dokumentumfilm. 18.40: Dalok. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Milliók zenéje. 22.00: Tv-híradó. 22,15: A csehszlovák TV 20. éve. *** Ballada Tv-film. 2. MŰSOR: 18.50: Tv-híradó. 19.00: Emberek a külvárosban. 19.30: Milbök zenéié 22.00: Tv-híradó. BUKAREST: 16 30: Orosz nyelvlecke. 17,40: Tudományos panoráma. 18.20: A legkisebbeknek! 19.20: Román színházi est. 21,50: A román opera prímabtífi-i) rinájának gálaestje. ...4

Next

/
Thumbnails
Contents