Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-06 / 104. szám
T 12 SZOLNOK MEG TEJ NSPLAF 1973 május 8. 1913, MÁJUS 8, VASÁRNAP FRIDA NAPJÄ Á Nap kél: 4,20, nyugszik; 19,02 órakor. A Hold kél: 7.05, nyugszik: 23.25 órakor. Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, főleg az ország nyugati felében szórványosan záporral, zivatarral. Mérsékelt, a nappali órákban megélénkülő, egy-két helyen átmenetileg megerősödő délkeleti, déli szét Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 23—28 fok között. Robespierrc 215 évvel ezelőtt, 1758. május G-án született, és 1794-ben 36 évesen vérpadon fejezte be életét Maximilien Robespierre, az 1789—94-i francia forradalom kimagasló alakja, a jakobinus diktatúra vezetője. Eredetileg ügyvéd volt: 1789-ben Arras megye küldötteként, mint a harmadik rend képviselője, a Rendi Gyűlés, majd az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja lett, ahol a politikai szabadságjogok kiterjesztését, általános választójogot stb. követelt. Elvhűsége és forradalmi elszántsága hamar népszerűvé tette a széles tömegek előtt. A monarchia megdöntése (1792. augusztus 10.) után a forradalmi párizsi községtanács és a Konvent tagjává választották. Itt Marat-val és más jakobinusokkal együtt a Hegy- párt vezetőjeként harcolt a girondisták ellen, akik a forradalom befejezésére törekedtek. Az 1793. májusjúniusi felkelések után, a jakobinus diktatúra idején a Közjóléti Bizottság tagja, majd vezetője lett. Kezében összpontosult a jakobinus diktatúra legfőbb hatalma. Forradalmi energiával, kérlelhetetlenül harcolt az el- lenforradalmárok és az intervenciósok ellen; ezért is érdemelte ki a megvesztegethetetlen jelzőt. A jakobinus blokkon belül a centrumot képviselte, a hébertisták radikalizmusa, valamint Danton és követői kompromisszumos magatartása között. Mi'Htán 1794 tavaszán kivégeztette e két csoport vezetőit, nem tudott kellő eréllyel fellépni az ellenforradalmi összeesküvőkkel szemben, akik 1794 július 27-én megdöntötték a jakobinus diktatúrát; Robes- pierre-t letartóztatták, és másnap huszonegy társával együtt kivégezték. Nem volt ötös a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 18. játékhetén öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 27 fogadó ért el, nyereményük egyenként 156 927 forint. A háromtalálatos szelvények száma 2835 darab, nyereményük egyenként 747 forint. A 96 254 darab kéttalálato's szelvényre egyenként 22 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. — A ZUGLÓI Szolnok park építőinek a „Társadalmi munkáért” kitüntető jelvényeket adott át tegnap délelőtt Soós István, a megyei tanács elnökhelyettese. Öten a jelvény arany fokozatát, hárman ezüst fokozatot kapták, a munkák egyik résztvevője pedig megyei tanácselnöki dicséretben részesült. Fakanalai Frici rács mögött Közismert személy Karcagon Fodor Ferenc, akit leginkább gúnynevén Fakanalas Fricinek ismernek. „Népszerűségét” különc viselkedésének, léhűtő, munkakerülő magatartásának köszönheti. Idejét csavargással, a város szórakozóhelyeinek látogatásával töltötte. Kedvenc helye, ha úgy tetszik a munkahelye a Szivárvány eszpresszó volt. Egy málna, vagy fekete mellett itt tartózkodott legszívesebben népes baráti körével. Szenvedélyesen totózott, s azt mondogatta, a nyereményből tartja fenn magát. Baráti társaságának azonban nem totótippeket adott, hanem egy-egy leány címét, esetleg szobakulcsot is mellékelt. A vidékről Karcagra érkezett férfiak alkották törzsközönségét. A város lakói előtt már régen nyílt titok, hogy Frici jövedelme aligha származhat tisztességes forrásokból. A rendőrség figyelmét is felkeltette, hogy 14—18 év közötti leányok igen gyakran látogatják Frici lakását, ahol esetenként több napot is eltöltöttek. Baráti beszélgetésre hívtam meg a lányokat — mondta Frici. — Irodalomról művészetről beszélgettünk, és néha szexuális felvilágosítást tartottam. Viszonzásképpen a leányok segítettek a ház körüli munkában. Valójában drága árat fizettek a néhány napos szállásért. Hosszasan ültek a cukászdában egy-egy cetlire várva, melyet Frici juttatott el hozzájuk rajta egy címmel, ahova a férfiak valamelyikével kellett elmenni. A lányok szolgálataikért pénzt kaptak, melynek jelentős százalékát az üzletkötő Fodor Ferencnek kellett leadni. Ha ez az állapot nem tetszett valamelyik lánynak, vagy felülkerekedett a józan esze, és tevékenységét szerette volna felszámolni, Frici azonnal közbelépett. Megfélemlítette a lányokat, kényszerítette a tevékenység folytatására, esetenként még a pofozástól sem riadt vissza. Szervezői tevékenységét igen körültekintően végezte. Bízott abban, hogy bűnös tevékenysége nem kerül napvilágra, vagy legalábbis nem lesz bizonyítható. A rendőrség azonban „lefülelte” és Fodor Ferenc 1973. április 29-e óta már a karcagi rendőrkapitányság fogdájának lakója. Tallinni vendégek a „Mini” klubban Igazi baráti hangulatú találkozónak volt színhelye pénteken a KlSZÖV-szék- ház, ahol a Mini ifjúsági klub tagjai látták vendégül a Tallinni Művészegyüttes kamarakórusának tagjait. Lukácsi, Huba különböző népek dalaiból összeállított műsora után a tallinniak rögtönzött kis műsorral köszönték meg a kedves fogadtatást, melyen további baráti kapcsolatok születtek a két testvérváros fiataljai között. — A FIATALKORÚAK szabálysértéseinek ' és bűn- cselekményeinek megelőzéséről tárgyalnak kedden Tiszafüreden a nagyközségi, községi vb-titkárok szakmai továbbképzésének keretében. — MODERN háztartás, kulturált életmód '73 címmel kiállítást rendez a karcagi ifjúsági házban a fogyasztási szövetkezet. A kiállításon a házimunka megkönnyítését szolgáló eszközök. modern konyhabútorok, elektromos háztartási és konyhagépek, korszerű mosó- és tisztítószerek, kdn- zervek, tejtermékek, mirelit készítmények szerepelnek. — A SZÍNÉSZV ADOGATOTT ma délelőtt Jászberényben, a városi pályán műsorral egybekötött labdarúgó-mérkőzésen szerepel. Ellenfele a Hűtőgépgyár öregfiúk csapata. — A FASIZMUS felett aratott győzelem évfordulójára emlékeznek szerdán délután 5 órakor a szolnoki Petőfi klubban. Előadást tart Sípos Barnáné, a Hazafias Népfront Nőbizottságának titkára. Kevés primőr Szegényes áruválaszték a piacon Szegényes felhozatal, kevés és drága primőr jellemezte a hétvégi szolnoki és jászberényi piacot. A legnagyobb keresletnek a burgonya — helyesebben — eladója — örvend. Már hat forinton alul Szolnokon nincs burgonya a piacon. Szép, rántani való csirke viszont volt s bőviben van már a szolnoki piac tojásnak, tejterméknek is. A tavaszt mindössze a retek, saláta, karalábé és a drága zöldpaprika jelzi. Jászberényben volt korai, friss paradicsom is — 80 forintra mondták kilóját. A zöldpaprika darabja 2,50, ugyanennyiért adták a retek csomóját is. A zöldhagyma Szolnokon és Jászberényben is 1,50-ért kelt csomónként. A kelkáposzta kilója 16, a paraj 7, a sóska 8 forint. A herényi piac szenzációja a földieper volt. Kerek százasért mérték kilónként. Legjobb a strandon — HUSZONKÉT lakásos, OTP-társasáhz alapozását kezdték el Karcagon, a Vöröshadsereg úton. Kivitelezője a nagykunsági Építőipari Szövetkezet. A társasház része annak a beruházási programnak, amelyben 120 OTP-lakás felépítését tervezik a Kossuth tér, Beloiannisz út, Vöröshadsereg út és a Püspökladányi úttal határolt területen. CASCO 15 nyugati országra A külföldi útra készülők — autósok és vonaton utazók — gyakran érdeklődnek, milyen biztosításra van szükségük. A CASCO-biztosítás automatikusan kiterjed Bulgária. Csehszlovákia, Lengyel- ország. a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió területére. Az 1972. június 1. után kötött új CASCO érvényes Jugoszláviára is, a régebbi kéthetenként 35 forint pótdíj ellenében érvényesíthető. A pótdíjat az Autóklub irodáiban lehet befizetni. A nyelvi nehézségek elkerülése végett a szocialista országokba való utazás előtt be kell szerezni az Állami Biztosító bármelyik fiókjától a CASCO-biztosítást igazoló formanyomtatványt. már 1.5_ ja&igaü országra is érvényes a külföldi CASCO-biztosítás. Ausztria, NSZK, Olaszország, Svájc, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Dánia, Svédország, Norvégia, Finnország, Spanyolország, Portugália és Törökország biztosítóival írt alá segítségnyújtási szerződést az Állami Biztosító. A külföldi biztosító társaság kb. 200 dollár összeghatárig fedezetet nyújt a javítás költségeire. Ha a kár olyan mértékű, hogy a helyreállítás ennél többe kerül, a külföldi biztosító megkeresi az Állami Biztosítót, és a nemzetközi gén járműbiztosítási osztály válasza alapján vagy felemeli a 200 dolláros összeghatárt, vagy gondoskodik a gépkocsi roncsainak eiszáUitasáioL Japán és Románia kereskedelmi kapcsolata A tokiói nemzetközi vásár alkalmával Románia képviselője bejelentette, hogy 1966 és 1972 között több mint 50 százalékkal növekedett Japán/ és Románia árucsereforgalma. Ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg Románia szempontjából kedvezőtlenül alakult: az említett 6 év alatt Japán megkétszerezte Romániába irányuló kivitelét. A külkereskedelmi mérleg egyensúlyának helyreállítása céljából tárgyalások folynak Japán és Románia képviselői között. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkásoárt Szolnok meevei Blzottsása és a Szolnok meevel Tanács laDla Főszerkesztő: Varsa József Telefon: 12—093 12—320. 12—069. U—932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadta a Szolnok mefivel LaDldadé Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 leazsató: Viráeh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés dfla eav hőnaDra 20.— forint Terlesztl a Maevar Posta Előfizethető minden oosta- hlvatálnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nvomda vállalat Szolnok. Málus 1. u, 19 SOM Szolnok. Pf 169 Felelős vezető: Kozák Ferenc :íNH A' Hétfő: este 7 órakort -Travíata (szegedi előadásié r i 1 _ MOZI i ___i r Szolnok Vörös Csillag: Á gátlástalanság lovagja (14 évi.) Hétfő: A gátlástalanság lovagja (14 évi). Tisza: A hét mesterlövés/, felemelt helyáron). — Két pisze meg az autóstop (délutáni előadás). — Csodatévő tűzszerszám (matiné előadás). Hétfő- A tigris (Olasz filmsorozat műsora). Jászberény Lehel: A svéd asz- szony. A beszélő köntös (matiné előadás). Hétfő: Brutus akció. — Kisújszállás Ady: A törvénysértő seriff (16 évf.) — Hajókkal a bástyák ellen (délutáni előadás). — Hétfő: Lányarcok tükörben. — Kunhegyes Szabadság: Búcsúzz a tegnaptól (14 évf.) — A varázsló (délutáni előadás). Hétfő: Ná- pol.vt látni és... (14 évf.). Kun- ’ szentmartól! Körös: Pisztol.vpár- bai (14 évf.) — A lovag végakarata (KlSZ-bérlet műsora). Hétfő: Menekülés I—II. (14 évf.) —- Mezőtúr Szabadság: Kincskereső kis ködmön. Hétfő: Közöny (16 évf.). Dózsa: És az isten megte- remté a kávéházi énekesnőt (14 évf.). Csipkerózsika (matiné előadás). Hétfő: Az utolsó betyár. Tiszafüred Tisza : A kegyelet pillanata. Hétfő: A vőlegény nyolckor érkezik. Egri csillagok I—II. (iskolamozi műsora). Törökszent- mi klón Dózsa: Különleges brigád. Hétfő: Kincskereső kis ködmön. Túrkeve Vörös Csillag: Brutus akció (14 évf.). — Hétfő: A svéd asszony. SZOLNOKI RADIO: 9—10 óráig: Vasárnapi magazin. 18.30—18.45-ig: Sport és muzsika. HÉTFŐ: Hétlói hullámhosszunk. Zenés aktuális riportműsor. KOSSUTH RÄDIÖ: Külpohtikai hegyedóra. .....szívemhez anyám közelít.. Az Ifjúsági Rádió műsora Anyák Napján. Vasárnapi koktél, öt ven évvel Petőfi előtt. VIII. rész. P uccini: Bohémélet. Ooerahangverseny a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével. Anyámnak. Versek Tisztelet az embernek. A Ciceró-trió felvételeiből. Pillantás a nagyvilágba. Magyar előadóművészek felvételeiből Faluról falunak — muzsikával Versek... Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. Nat King Colé énekel. A vasárnap sportja. Zaj. Hangjáték. A Magyar Rádió és TV néni zenekara látszik. Aranyhangok. Kubai ritmusok. Sosztakovics: I. vonósnégyes. 8.05: 8.20: 9.10: 10.50: 11.00: 11.05: 11.50: 13.15: 13.25: 13.40: 14.00: 17.05: 17.50: 18.00: 19.10: 19.30: 20.00: 20.53: 21.30: 23.10: 0.10: 8.00: 8.30: 9.00: 9.10: 9.20: 9.30: 10.00: 10.20: 11.00: 12 20: 13.11: 14.00: 14.56: 15.31: 16.05: 16.55: 18.05: 19.15: 19.25: 20.10: 21.00: 21.10: 21.30: 21.45: 22.00: 22.15: 23.10: PETŐFI RÁDIÓ: Miska bácsi lemezesládái a. Mit hallunk?... Zenei anyanyelvűnk. (I.> A Magyar Rádió és TV gyermekkórusa énekel. Az UNESCO konferenciájának napirendién. Havdn: B-dúr szimfónia. Külföldi Kulturális Híradó. Magyar múzsa. Közv. a Magyarország— Portugália Kosárlabda EB selei tező m érkezésről. Jó ebédhez szól a nóta... A boncidai kalamajka. Mesejáték (ism.) Táskarádió. Mit üzen a Rádió? Schubert* VTII ..Befejezetlen” szimfónia. Könnyűzene, tánczenei dzsessz. Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. A Magyar Rádió zongora- versenye IV. rész. Jó estét, gyerekek? A zongoraverseny folyt. Operettest. Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. Francia kórusmuzsika. Finnországi emlék. Könnyűzene Berlinből. Az MR zongoraverseny ered mény hirdetése. Ritmusturmix. Zenekari muzsika. hEtFÖ: KOSSUTH RÁDIÓ: 15.50: Bernsteiní West Side-4 történet — egyveleg. 16.00: A világgazdaság hírei 16.20; A Csehszlovák Néphadsas reg Központi Fúvószenekar ra látszik. 16.29; Egy csomagban. Lioovee* Iván jegyzete az amerikai kereskedelempolitikáról. 16.39: Beethoven: Karfantázia. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17,20: Veszprém Város Vegyem kara énekel. — vezényel* Zámbó István. — Tarján* Tóth Ida eimbalmozik. Sebestyén János csembalózik. Dittricb Tibor klari* néton játszik 17,30: A hét rádióhallgatója. Portré muzsikával. 17.50: 10x10 a tizedikre. A KISZ Központi Bizottsága, a Rádió és Televízió VIT vetélkedője. 19.30: A Rádió Kabarészínháza. Májusi műsor a 6-os stúdióból. 20.40: András Béla féld.: Szép Klára — népballada. 20.55: Mikrolánc. Petrfciss István műsora. 21.25: Aureliano Pertile opera- felvételeiből. 22.20: A XX. század Gondolatai. Az egyén és a közösség. Hermann István írása 22.35: Zenekari muzsika 23.15: Népdalok, néptáncok. 0.10: Régi olasz kórusmuzsika. hEtfo j 8.05; 8.17: 9.03: 10.00: 12.00: 13.03: 13.20: 14.00: 18.05: 18.20: 18.28: 19.50: 19.55: 21.20: 22.50: 23.15: PETŐFI RADIO: A Magyar Néphadsereg Mű vészeg vü trésének énekkara énekel. Kozák Gábor József népi zenekara játszik. Chrenkó Anna és Baibázy Árpád énekel Ezereay délelőtt. A zene hullámhosszán. Beethoven-mű vek. Ül tanár az iskolában.- Dr Zrinszky László riportja Operanégyesek. Kettőtől ötig... A Rádió kívápságműsorn. Kettesben* Rátonyj Róbert és Szilágyi János. Külpolitikai, figyelő (ism.) tJi könyvek (ism.) Kczv. a Magyarország—Törökország Kosárlabda EB s el el tező- m érk ő z és ről. Jő estét, gyerekek! KaposoHuk a 6-os stúdiót. A Csehszlovák Kultúra Hete. Zuzana Huzickova csembalóestje. Emlékek útián. Zene. kabaré. riport 90 percben — Rónai Tibor műsora. VI. r. Csárdások A itét zeneműve. Janacek: Szimfonletta. Emmv Deslim énekel. TELEVÍZIÓ 8.15: 8.50: 9.06: 9.30: 10.30: 12.20: 12.35: 13.20: 13.40: 14.04: 14.09: 14.17: 14.40: 15.101 Mit Üzen a Rádió?. A műsort Kerényj Mária és Sípos Tamás vezeti. Bódv József énekel. Prenn Ferenc hányatott élete. Lengyel József regénye folytatásokban VI. r. A hét zeneműve: Janacek: Szimfonletta. Zenekari muzsika. Ki nver ma? Játék és muzsika tíz percben. Tánczenei koktél. Fehér Sándor néni zenekara játszik. Ráduly Árpád gordonkázik. Válaszolunk h atl ga tői n kna k! Édes anyanyelvűnk. Ifjúsági dalok. Kamarazene. A Csehszlovák Kultúra Hete. Emil Böles!av Lukae szlovák költő versei. Iskolarádió, .* ; BUDAPEST: 8,50: Felső fokú. matematika. Végtelen sorok. 9.30: Síim John. Alapfokú an- Aneol nyelvtanfolyam. A repülőtéren. \ 9.45: Sprechen Sie Deutsch Német nyelvtanfolyam. Látogatás Goethénél. Weimarban 10.10: Tévé-ovi... Megmosdott a tulipán, iskolaelőkészítő tanfolyam 10.30: Csak gyerekeknek: 1. Mindent tudni akarok. 2. Csodálatos kert. 11.00: Magyarország—Portugália. Férfi kosárlabda EB selejtező 14.00: Pedagógusok fóruma. Aktuális kérdések. 14.40: Nótaszó 15.00: A halász fia. 5. rész; A falu neve Plowce. 15.55: Állatokról bizalmasan. 7 r.: ígv él az albatrosz. 16.20: Múzeumi séták 16.50: Bányamentők. Rioortfilm. 17.30: Műsorainkat aiánliuk! 17.35: Reklám. 16.00: Delta. 18.25: Bűvészettörténet V. rész. (színes!) 16.40: Esti mese. . 19.00: a Hét... 20.00: Hírek 20.n5: Sporthírek. 20.10: A férfi kedvenc sportja. Magvarul beszélő ameri** kai film. 22.10: Hírek. — Sporthírek. POZSONY: 8.35: Bábjáték. 9.05: A diszpécser és az autó. Jaroslav Dietl tv-játéka. 10,20: Mezőgazdasági magazin. 10.45: Dmitrij Sosztakovics: I. Cselló és zenekari verseny. 11.20: A sportka húzása. 11.30: Heti Tv-híradó. 14.00: Motorkerékpárverseny, 17.10: Gyermekműsor. 17.45: A 15. tavasz. Tv-játék.' 38.00: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.50: Költészet. 20.00: Intertalent. Tehetségkutató vetélkedő. 21.10: T-híradó. 21.15: Megváltoztatni a világot, összeállítás Marx és Engels műveiből. 2. MÜ30R: 18,50: Tv-híradó. 19.00: Maláj dzsungelben. Dokumentumfilm. ' 21.35: Személyiségek enciklopédiája: Galileo Galilei 2145: Vendégünk: Jovan Ko* lundzsia jugoszláv hegedű- művész 22,05: Tv-híradó. HETFÖ: 14.55: 15.10: .15.30: 16.00: 16.30: 17.40: 19.35: ?0 no: 21.10: rít ,40: 22.00; Dokumentum film. Tv-híradó. Pedagógusok mösoi'a. Beszédünk oroszul. Fair Play. Dukla Praha—VZL Ziline bajnoki labdarúgó mérk= A szünetben: esti mese, Tv-híradó. Tévéi áték. Három esztendő múlva, Riport. Tv-híradó Daj költészet ■=* t