Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-30 / 124. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. május 30. 8 1973. MÁJUS 30., SZERDA JANKA NAPJA A Nap kél: 3.53. nyugszik: 19.30 órakor. A Hold kél: 2.09, nyugszik: 17.47 órakor. Várható időjárás: Főként nappali felhőképződés, szórványosan kialakuló helyi záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, a nappali órákban megélénkülő keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. Voltaire 195 évvel ezelőtt, 1778. május 30-án halt meg — 84 éves korában — Voltaire (tulajdonképpeni nevén Fran- eois-Marie Arouet) francia filozófus és író, a francia felvilágosodás eszméinek kiemelkedő képviselője, terjesztője. Polgári családból származott, de rendkívüli műveltsége megnyitotta előtte az arisztokrata szalonokat is; élesen bíráló szatirikus eszméi, írásai miatt azonban ismételten összeütközésbe került e körökkel, két ízben is a Bastille-ba zárták, majd 1726-ban száműzték. Ekkor három évig Londonban élt. Az akkor viszonylag fejlettebb angol polgári viszonyok hatását tükrözik az itt írt Filozófiai levelek. Ezekben, majd hazatérése után publikált cikkeiben, röpirataiban szellemesen és sokoldalúan támadta a feudális intézményeket, ezek legfőbb támaszát, az egyházat, s a tételes vallások dogmáit. Filozófiai tevékenysége sok vunatkozásban materialista volt; sikerrel harcolt Descartes egyes nézetei ellen is. Színházi hírek Uúnius 8-án lesz a Szigligeti Színház évadzáró bemutatója: Lehár Luxemburg grófja című operettje kerül színre. A főbb szerepeket Bókay Mária, Szilvássy Annamária, Szabady József, Uj- laky László és Halász László játssza. Szolnokon egyébként június 30-án fejeződik be az évad, utána már csak néhány táj előadás lesz a megyeszékhelyen kívül a nyári szünet előtt Szombathy Gyulát kérték fel a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatandó zenés vígjáték, Bisson— iMarch—Tabi Válni sem érdemes című darabjának férfi főszerepére. A bemutatót július 6-án tartják. Szolnoki színészek film- és televízós szerepléséről érkezett még hír: Szilvássy Annamária a magyar— NSZK koprodukcióban készülő „Marica grófnő” című filmben, Polgár Géza pedig a „Sólyom a sasfészekben” című többrészes tv-játékban kapott szerepet Antológia a katonák életéről A Zrínyi Kiadó könyvheti u •donsás,ai Két újdonsággal jelentkezik a Zrínyi Katonai Kiadó a június 2-án kezdődő ünnepi könyvhéten. Az egyik N. V. Zaharov marsall és szerzőtársainak műve: Délkelet- és Közép-Európa felszabadítása 1944—1945. A másik könyvheti újdonság, az „Aranysörényű fellegek” című antológia. Szerzői neves íróink és költőink. Minden eddiginél sokszínűbb képet adnak néphadseregünk életéről, a tisztekről és a sorkatonákról, s feltárják, milyen is a haza védelmét ellátó ember korunkban, társadalmunkban. — „HÁZI muzsika Jászberényben” címmel sugároz műsort egyenes adásban ma este 21 óra 03 perckor a Kossuth Rádió. A házi muzsika vendégei: Sziklay Erika, Bakki József és Gyermán István, a Palotásy János zeneiskola volt tanárai, Bordás György, az Állami Operaház énekese és Jánossy István író. Közreműködik a jászberényi kamarakórus Bakki Katalin vezényletével. A házigazda Czigány György. — A MAGYAR Honvédelmi Szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából új kiképzési bázist hozott létre az MHSZ MÄV Járműjavító üzemi szervezete, a pártszervezet, a szak- szevezet, a KISZ és a gazdasági vezetés közreműködésével. Megverték a békítőt 1973. május 19-én éjjel a művelődési központ báljáról hazafelé tartott Kálmán Ferenc 24 éves és Kálmán János 22 éves Karcag, Pálya u. 22. szám alatti lakos. A Nagykunsági Étterem előtt a békésen beszélgető Benesócz- ki Balázs és Varga Lajos, szintén karcagi lakosokkal az erősen ittas állapotban levő Kálmán János vitát provokált. Kálmán Jánost báty- tya, Kálmán Ferenc figyelmeztette, és megpróbálta lebeszélni a verekedésről. A testvérek között verekedés kezdődött. A helyszínre érkező Fási Imre békítő szándékkal szét akarta választani őket. A két testvér békülés helyett a békítőt kezdte verni, majd rugdosni, akit ennek következtében a mentő nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel szállított a kórházba. A városi rendőkapitányság Kálmán Jánost — mivel hasonló szabálysértések miatt már két esetben volt 1000— 1000 forintra büntetve — 3000 forint, Kálmán Ferencet pedig 2000 forint pénzbírsággal sújtotta. motor A műszeres vizsgálat Bogdola Simon tatai postás négy éve gyűjti a régiségeket. Gyűjteménye több m int 2 ezer darabból áll Áz időszakos hatósági műszaki felülvizsgálattal egyidejűleg vezették be ezt a szolgáltatást az AFIT szervizállomásainál. Ennek a vizsgálatnak a lényege az, hogy ugyanolyan szempontok alapján történik, mintha a gépjármű időszakos felülvizsgálaton venne részt. Á gépjármű tulajdonosa, illetve üzemeltetője a vizsgálat eredményét erre a célra rendszeresített jegyzékben megkapja. A jegyzékben szereplő hibákat ha kijavítja, vagy javíttatja, a gépjármű a hatósági felülvizsgálaton megfelelő minősítést nyer. Úgymond ez elő- vizsgáztatás. A vizsgálat díja 90 forint, ugyanannyi, mint az időszakos vizsga díja. A vizsgálattal egyidejűleg lehet kérni a fényszórók beállítását is. Az utóbbi időben egyre többen kérik ezt a típusú átvizsgálást, nemcsak vizsgára való felkészülésnél, hanem hosszabb külföldi utak megkezdése előtt is. Igen helyesnek tartjuk ezt. mert sok bosszúságot kerülhet el a tulajdonos. A hatósági felülvizsgálatok 3 évenként vannak, ami igen hosszú idő. A 3 év alatt magántulajdonosok is átlagosan 30 ezer kilométert tesznek meg gépkocsijukkal. Nagyon ritka eset, hogy ennyi idő alatt kisebb-na- gyobb meghibásodás ne történne. A gépkocsi-átvizsgá- lási csekkfüzetben benne szerepel ugyan a 20—30—50 ezer kilométeres átvizsgálás szükség szerinti javítás, de ezt ma még elég kevesen igénylik. Igaz, az utóbbi időben egyre többen felismerik, hogy a gépkocsi karbantartása nemcsak a garanciaidő lejártáig szükséges olyan mélységben, ahogyan a gyár , előírja. A gépkocsi átvizsgálása legalább félévenként szükséges. A Merkur autószalon jelentése a gépkocsisorszámok állásáról. Trabant Limousine 48 199 Trabant Kombi 6 756 Trabant Hycomat 1176 Moszkvics 3Ü«55 Moszkvics Kombi 769 Polski Fiat 1500 5 127 Skoda 100 37 539 Skoda Sport Coupé 287 Wartburg Limousine 19 828 Wartburg de Luxé 16 619 Wartburg de Luxé tt 968 Zaporozsec 14 882 Zsiguli — Budapest 24 308 Debrecen 12 585 Skoda 110 L 2 081 Skoda 100 L __ 254 Z siguli Kombi 190 Alibi A feleség így szól férjéhez: — Honnan jössz haza ilyen időben? — Egy előadásról. — Hajnali négyig tartott az előadás? — Igen, mert az előadó dadogott. A Hajdú menyei R endőrlők apítán ysáq felhívása Május 28-án, körülbelül 23 órakor a Füzesabonyt Debrecennel összekötő 33-as számú úton a 102. és a 103. kilométer közötti szakaszon egy ismeretlen személy által vezetett, ismeretlen rendszámú jármű az elsődleges- adatok szerint személygépkocsi — elütött egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül továbbment. A baleset következtében a kerékpáros a helyszínen meghalt A gázoló gépkocsi feltehetőr en az első részén, különösen a jobb oldalán erősen megrongálódott fényszórója kitörött A Hajdú megyei Rendőrfőkapitányság kéri, hogy akik a balesetet látták, illetve azzal kapcsolatban valamilyen tájékoztatást, felvilágosítást tudnak adni. jelentkezzenek személyesen Debrecen Baksai Sándor utca 25. szám alatt vagy telefonon a 11-300/282-es mellékállomáson. — A BURGONYAKÉSZLETEK pótlására idejében felkészült a kereskedelem. A jó minőségű „Expess” burgonyapüré eddig is sok háztartás főzési gondjain segített. Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat június elején nagyobb szolnoki, jászberényi, törökszentmiklósi és martfűi boltjaiban kóstolóval és főzési tanácsadással egybekötött árubemutatókat rendez a korszerű, könnyen elkészíthető burgonyapótló termék általános megismertetése érdekében. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megvet Tanács lapla Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—obs. 12—321*. 1*—fl«. 11-932 Telex: 23 351 Index-szám: 25 069 Kiadía a Szolnok megyed Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok PL. 105 Igazgató: Vlrágb Iván Telefon: 12—094 Az előflze-V dl'a egy hónapra 20.— forint Terleszti a Magyar Pota Előfizethető minden oosta- hlvatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nvomda Vállalat Szolnok Máius 1. u. 19. 5001 Szolnok. Pf. 189 Felelős vezető: Kozák Ferene A tévé és a rádió írni műsorából ajánljuk MOZGOK, TEHÁT VAGYOK... A televízió és a rádió lakásunkba hozza a nagyvilágot, és közben nem vesszük észre, hogy egyre jobban helyhez kötődünk: ülünk az iskolában, a munkahelyen, a közlekedési eszközökön és otthon is. A környezeti, az élet- és munkafeltételek változásai közben nem vettük észre, hogy veszítettünk is: jó levegőt, természetes tájat és főleg mozgásélményt. A mozgásra pedig mindenkinek jut lehetősége, ha maga is úgy akarja — ahogyan az a filmből kiderül. A riportfilmet 17.55 órakor láthatjuk a tévében. r--------1 1 MOZI L .. J 1 Szolnok Vörös Csillag: Hideg pulyka. Kert: A kardforgató nő (14). Tisza: Üllő vagy kalapács I—n. Jászberény Lehel: A siker lovagjai. Kert: Mr. Tlbbs nyomoz (14). — Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Szabadság: Bartleby (14). — Dózsa: A szemtanú (16 évf., felemelt helyáron). Tiszafüred Tisza: szünnap. Törökszentmiklós Dózsa: A svéd asszony. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RADIO SZOLNOKI RÁDIÓ: Alföldi krónika... — Válaszol a jogász. — Az alföldi szimfonikus zenekari találkozóról. — Megfeneklett beruházások? — Csárdások. — Farmer és nyakkendő. Zenés ifjúsági magazin. KOSSUTH RADIO: ft.20: Hogyan veszett össze Iván Ivanovics Iván Nyikiforo- viccsal. Gogol kisregénye. 8.34: Guillotine térzenével. Zenés játék. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó-család. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz Dercben. 12.35: Tánczenei koktéL 13.30: Fehér Sándor népi zenekara játszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak t 14.05: Éneklő világ. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.50: Csárdások. 16.05: Atlasz. Világgazdasági figyelő. 16.25: Galina Visnyevtszkala és Giuseppe Vadlengo énekel. 17.20: Bemutatiuk új kórusfelvételünket. 17.37: Munkás-stúdió. 17.52: Lemezek közt válogatva... 18.32: Kotlári Olga és Béres Ferenc népdalokat énekel. 19.25: Richard Strauss: Halál és megdicsőülés — szimfonikus költemény. 19.50: Híres zenekarok albuma. 20.30: Adottságok, lehetőségek. 21.03: Házimuzsika Jászberényben. 22.20: A dzsessz világa. 23.20: Zenekari muzsika. 0.10: Dankó Pista nótáiból. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Mezők, falvak éneke 8.30: Világhírű karmesterek kórusfel vétel el bői. 9.03: Schumann: rr. szimfónia. 9.45: Sárga tavasz. Juan Ramon Jimenez Nobel-díias spanyol költő versei. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Mozart: Klarinétötös. 12.40: Házunk táia. 13.03: Unide. Részletek Lortzíng operájából. 14.00: Kettőtől—hatig... Horváth Jenő x táncdalaiból. 14.15: Orvosi tanácsok. Poéma UkrajnáróL 15.02: Utak forrásánál. 15.12: Pablo de Sarasate saját műveiből hegedül. 15.30: Hírek. 15.33: Kedvelt régi melódiák. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Csajkovszkij: Olasz capriccio. 16.52: A rózsa bimbóhoz. 16.57: Reklám. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.20: „Elértem, amit ember érhet el...” A Magyar Rádió nemzetközi Petőfi-vetélkedője. 19.54: jó estét, gyerekek I 20.25: Kis magvar néprajz. 20.33: Walter Giesseking Ra vei- fel vételei bői. 20.58: Eav asztal mellett... 21.25: A1ax—Juventus BEK döntő. TI. félidő. 21.28: Nótacsokor. 22.16: Petrovtcs Emil: Lüzisztráté — koncert vígopera. 23.15: Részletek Lehár operettjeiből. BUDAPEST: 9.30: Emberek az átlagok mögött. Riport film. ni—IV. r. (ism.) 18.10: Hosszú forró nyár. Ameri-» kai Tv-filmsorozat X. r.t A figyelmeztetés íism.) 11.00: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora üsm.) 17.20: Hírek. 17.35: Kuckó. 17.55: Mozgok, tehát vagyok. Riportfilm. 18.25: A forradalom kora és Magyarország. IL rész: „Az első kísérlet”. 19.10: Reklám műsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A nyaklánc. Magyarul beszélő angol Tv-film. 20.25: Aiax Amsterdam—Juventus. Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgó dőn- tőmérkőzés. — Közvetítés BelgrádbóL 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.1 MŰSOR: 20.00: Csiky Gergely: Buborékok. Vígjáték 3 felvonásban. A békéscsabai Jókai Színház előadása, felvételről. POZSONY: 8.25: Iskola-Tv. 10 55: Tv-híradó. 15.55: Bánik Ostrava—VSS Kosice labdarúgó kupa- mérkőzés. 18.00: öt perc önmagunknak. 18.10: Megtörtént, nem történt meg. 19.00: Tv-híradó. 20.25: Amsterdam—Juventus Torino labdarúgó mérkőzés* 22.20: Bratislava Lyra '73. 7. Nemzetközi pop- dalfesztivál. 2. MŰSOR: 20.05: Bratislava Lyra’73. 7. Nemzetközi potv dalfesztivál. BUKAREST: 16.30: Német nyelvoktatás. 17.40: A temesvári zenei 14.20: Rossini: Teli Vilmos — Amold áriája. IV. felv. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás, 14,35: Karéi Valdauf fúvóssene- kara játszik 14.50: Könyvgyűjtők Ötperce, 14-55: Alekszandrov; zenei fesztivál. 18.20: A legkisebbeknek, 19.05: Teleobjektív. 19.20. Szovjet film. 20.30: Ajax—Juventus Torino labdarúgó-mérkőzés. Európa Kupa döntő. Jó barát a gondban, támasz a bajban, « Szemek, hivatalok, Intézmények dolgozóinak korszerű biztosítása a CSEH A Biztosítást ét Ontegélytá Csoport szolgáltatásai: • életbiztosítás 30 000 Ft • balesetbiztosítás 100 000 Ft-lg • kárházi ápolásnál, a napok számátá! függően ápolást térít*» • Indokolt esetben segély Havi díjor 40 Ft NE LEGYEN BORÚLÁTÓ, CSAK ELŐRELÁTÓI ONT IS VARJA TAGJAI SORABA A