Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-20 / 116. szám
1973. május 20 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Jean-Pierre Chabrol: A cow-boy öv Nem tudom, jó apa vagyok-e, zsörtölődött Sylvin; vajon ismerem-e az igazságot? Hogyan szeretnéd, hogy megtanítsam a gyermekeimnek?... Apának lenni, ezt nem lehet megtanulni. Nincs hozzá iskola. Ez alatt én egyre csak a cow-boy övre gondoltam, melynek valamikor elmesélte a történetét; — Ismered Riquet, a fiamat? Most tíz éves. Az egyik héten állandóan azzal zaklatott, hogy vegyek neki egy cow-boy övét Láttad már te is ezeket az idióta izéket, műanyag bőrutánzatokat, töltényhüvelyekkel és egy hatalmas műanyag csattal... „De papa, hiszen csak tíz frankba kerül!” Az elcsépelt nóta. hogy; „nem kerül csak tíz frankba, papa!” — Nem, nem és nem! Nem fogod megvenni az övét! „Aztán az egyik nap, — el kell még mondanom, hogy a kölyök minden reggel kerékpárjával a faluba karikázik tejért — szóval az egyik nap éppen a kert végében lévő műhelyemben barkácsolgattam, mikor kétségbeesetten beront a feleségem: Sylvin, ez rettenetes! Tíz frankot adtam a kicsinek tejre. Az előbb jött vissza bömbölve: „Anya elvesztettem a pénzt!” Istenemre. — villant át a fejemben — a cow-boy öv! De Ginette csitítgat — ismered őt, ezek a kölykök sohasem hazudnak: „vigyázz, nehogy túl gyorsan Ítélj!” Mindezek után lehet hogy valóban elvesztette a pénzt! Nohát... Mit is mondott? Hogyan mentegette magát? — Zokogott... és azt mondta: elvesztettem tíz frankot. Aztán felment a szobájába, négyesével szedte a lépcsőket, és lefeküdt anélkül, hogy evett volna”. Ez a história megmérgezte az életem. Ilyenkor, hogy kivágjam magam, kapóra lyett lakókocsi vagy összerakható fnház szolgált — lakóhelyektől távol eső területen — szállásul, de eső esetén is nyugodtan lehetett ott dolgozni és a leletanyagot tárolni. Vagy amikor a Kisköre — Gát mellett megjelent az olasz réselőgép, s a nagy földmunkagépek kezdték mélyíteni azt a területet, amelyen a neolit temető került feltárásra, hogy ott épüljön majd a duzzasztómű. Hiteles ásatási rajzok, fotók, filmek, térképek, és a rendkívül jelentős régészeti leletek őrzik a Tisza vidéken megtelepedett népek emlékét. Mit jelentett a Tisza II. régészeti kutatása a megyei tudományos kutatás, a szolnoki múzeum számára? A restaurátor műhelyünket korszerű felszereléssel kifejleszthettük, ahol a feltárt anyag restaurálásának egy része folyt. A Magyar Nemzeti Múzeummal pedig kialakult egy igen egészséges munkakapcsolat, amely azt is eredményezte, hogy a feltárt anyag jelentős része gyűjteményünket gazdagította. A Nemzeti Múzeum czakkutatóinak egy része fél évtizedig a Közép-Tisza vidékén ásott, amely területen saját erőnkből — jelenlegi létszámunkat figyelembe véve — egy negyedszázad sem lett volna elegendő. S ha a feltárt anyag feldolgozása, publikálása megtörténik, nemcsak az országos kutatás nyer vele, hanem Szolnok megye is. Ezért tervezzük, hogy műjőn az első ürügy. Nem sok dohányom maradt. Biciklire pattanok. A dohányboltig vezető úton a farm előtt kell elhaladni. A tejes asszony magához hívott: „Nem a maga gyereke vesztett el véletlenül tíz frankot? — Igen? — Mindjárt gondoltam, amikor megláttam ezt a cukorkáspapírként összegyűrt bankjegyet. Neki szokása az, hogy becsúsztatja a pulóvere mandzsettája alá. RÉVÉSZ NAPSUGÁR RAJZA zeumi évkönyveinkben ezeknek a tanulmányoknak, monografikus feldologzások- nak helyet biztosítunk. Ami isedig a jövőbeni kutatásokat illeti. Eddig is a megyei múzeum feladata volt a Tisza II. öntözőcsator- náinak, a Jászsági és Nagykunsági Főcsatornának a régészeti kutatása. Ezek — mint magas vezetésű csatornák — a megye árvízmentes magaslatain húzódnak végig, amelyek régésze- tileg újabb eredményeket és Amit elvesztett, az Is pontosan ilyen...” Átvettem a tíz frankot, de nem tértem haza. Szinte tánclépésekben mentem fel a faluba. Egyenesen a nagy játékboltba: Adja a legszebb cow-boy övét, amivel csak rendelkezik. Igazi bőrből, valódi bőrből készült kellékkel! Hetven frankot fizettem érte. Olyan csomagot csináltattam, mint amilyet karácsonyra szoktak. Hazamentem teljes erőből hajtva a kerékpárt, és hívtam a srácot: „Figyelj rám, kicsim: édesapád és édesanyád elkövettek valamit, amiért meg kell nekik bocsájtanod. Csúnya gondolatunk támadt veled kapcsolatban. Nos. hogy megbocsáss ... íme!” A gyerek kinyitotta, leszedte az összes papírt... Könnyekre fakadt: „Mit akartál, hogy mondjak, papa, minden ellenem szólt!” Tegnap ismét találkoztam Syl vinnél: — Nos, mi van a fiaddal? És az öv? Sohasem Játszott vele. Felakasztotta egy szögre a szobájában az ágya fölé. Ott is maradt hosszú ideig... Még akkor is, amikor kem- pingezni ment — csak nagyon keveset hordta — a hátizsákja mélyén lapult... — És te még mindig nem tudod, jó apa vagy-e? Sylvin bizonytalan mozdulatot tett. Erősködtem: — Ezúttal, mégis! Sohasem beszéltetek később erről, a fiú és te? — Oh. igen! Nem Is olyan régen, és ... csali célzásképpen. Henry már 20 éves, tudod... Csupán ennyit mondott: „akkor látni valakit, amikor megalázkodik, kellemetlen...” Aztán másról kezdtünk el beszélgetni. leleteket hozhatnak. A kiépítésükkel párhuzamosan kell a szolnoki múzeumnak a leletmentő ásatásokkal haladnia. Egy évtizedig kiemelt régészeti feladatot jelent számunkra. A Tisza II. Vízlépcső és Tározó munkálatai nemcsak a mezőgazdasági fejlesztést eredményezik az életet adó víz biztosításával, de a régészeti kutatások nyomán feltámadt a Tisza vidékének múltja Is. Kaposvári Gyula mikor valaki megkérdi hivatásomat, mindenkor zavarban vagyok. Vörös lesz az arcom és dadogok, holott egyébként mindenki nyugodt és kiegyensúlyozott embernek ismer. Irigylem azokat, akik azt mondhatják magukról: „Kőműves vagyok. Vagy: „Könyvelő vagyok”. Irigylem a fodrászokat, sőt az írókat is: vallomásaik egyszerűségét» Az 6 hivatásuk magától értetődő, és nem követel hoszr szabb magyarázatokat Engem azonban arra kényszerítenek, hogy ilyen kérdésekre így válaszoljak: „Én nevető ember vagyok." Eme nyilatkozat természetesen továbbiakat követel, miután a második kérdésre HEWP1CH EÖLL: is mindig igennel, kell válaszolnom. S ez a kérdés így hangzik: — ön ebből él? Valóban, én a nevetésemből élek és meg kell őszintén mondanom, jól élek, mert nevetésem — hogy kereskedelmi módon fejezzem ki magam —, keresett cikk a piacon. Képzett nevető ember vagyok; senki más messze tájon nem nevet úgy, mint én. Senki más nem képes művészetem árnyalatait oly magas szinten művelni. Éveken át — hogy a számomra oly kellemetlen , magyarázkodástól megkíméljem személyemet —, színésznek neveztem magam, de mimikái és beszédkészségem oly csekély, hogy ez a meghatározás nem látszott igaznak. Szeretem az igazságot, és az igazság az, hogy — nevető ember vagyok. Nem vagyok bohóc, Se komikus; nem vidítom fel az embereket, hanem vidám hangulatot teremtek. Nevetek szívből, mint egy római im- perátor, vagy mint egy érzékeny érettségiző diák. A tizenhetedik század nevetése számomra ugyanúgy ismert, mint a tizenkilencedik századi kacagás, és értem a különféle századok önfeledt kuncogásait. Megtanultam nevetni úgy, ahogyan .. az ember megtanul cipőt talpalni. Amerika nevetése a mellkasomat feszíti, Afrika nevetése — tudom — fehér, vörös és sárga nevetés. És mindenkori, megrendelt nevetésem a megfelelő tiszteletdíj ellenében úgy bugy- gyan fel belőlem, amint azt vásárlóim óhajtják. Nélkülözhetetlen lettem, nevetek lemezekre, magnetofonszalagra és a hangjáték- rendezők is megtisztelőén kezelnek és foglalkoztatnak. Nevetek mélabúsan, mértékkel, hisztérikusan; nevetek mint egy villamoskalauz vagy mint egy kereskedő tanuló. Reggeli nevetés, esti nevetés, éjszakai nevetés, a szürkületi órák nevetése: mind megtalálható repertoáromban. Egyszóval: bárhol és akárhogy kell nevetni, engem szerződtetnek. Az emberek tisztelik bennem, hogy hivatásom erősen igénybe veszi szervezetemet. Specialitásom — ehhez is értek — a magávalragadó nevettetés beindítása. Nélkülözhetetlen lettem a harmad- és negyedrangú komikusok számára, akik joggal reszketnek poénjaik csattanóiért. Minden este a varietében ülök, mint megbízható bértapsonc és előnevető. Feladatom, hogy a műsorban elhangzó számok gyenge és erőtlen pontjain magávalra- gadóan nevessek, kacagjak, viho-'iak. Persze, mint hivtásos nevető, tisztában vagyok azzal, hogy munkám mindenkor ízlést és mértéktartást követel. Erős, harsány nevetésemnek nem szabad sem korán, sem későn robbannia, annak mindenkor a megfelelő pillanatban kell felhangzania; az előre megbeszélt ritmus szerint pukkadok ki) majd az egész nézőtér ordít, fulladozik, kacag velem. Az eredmény: egyetlen poén sem marad kellő visszhang nélkül. És ez óriási győzelem. Minden este ’-irnerülten settenkedek az öltözőbe, megelégedetten, hogy vége a munkaidőmnek. Otthon táviratok várnak: „Sürgősen szükségem van a nevetésedre, felvétel kedden,’! Néhány éra múlva egy túlfűtött gyorsvonatban gubbasztok és kesergek nevetéseimen. Ezek után mindenki megérti, hogy munkaidő után vagy szabadságom heteibe' nem lelkesedek a nevetésért A fejőgulyás gyakran akkor? vidám, ha a tehenet, a kőműves, ha a maltert elfelejthette és az asztalosnak többnyire olyan ajtói vannak a lakásában, melyek nem mi - ködnek, fiókjai, melyeit nehezen nyílnak. A cukrászok rajonganak a savanyú uborkáért, a mészárosok szeretik a marcipánt és a pék többre becsüli a kolbászt a friss, omlós kenyérnél; torreádorok szeretik a kapcsolatot a süketekkel, az ökölvívók elsápadnak, ha gyerekeiknek vérzik az orruk. Én merítem mindezt mert én sem nevetek munkaidő után. Halálosan komoly ember vagyok és mindenki joggal nevez pesszimistának. Házasságunk első éveiben azt mondogatta a feleségem: — Nevess egyet! Azután rájött, hogy ezt a kívánságát nem tudom teljesíteni. Annak örülök, ha túlfeszített arcizmaimat kifacsart lelkemet komolysággal pihentethetem. Mások nevetése Is idegesít ma már, mert hivatásomra emlékeztet. Békés, csöndes házasságban élünk, mert a neveté * a feleségem is elfeleitette. Néha rajtakapom egy-egy röpke mosolygáson és akkor én is ösztönszerűen elmosolyodom. Egymással halkan beszélünk, mert halálosan gyűlölöm a varieték harsogó , lármáiét, a stúdiók felvételeinek falakat rengető zajait kik nem ismernek, zárkózottnak tartanak. Bizonyára az is va- gvok. mert rendszeresen kell a számat nevetésre nyitni. Életem ma már fanyar arckifejezéssel töltöm el. r, bár időközönként még megengedhetek magamnak egy gyenge kis mosolyt néha arra gondolok, vajon nevettem-e életemben egyetlen egyszer jót, szívből, igazán? Azt hiszem: soha. Testvéreim elmondhatják, hogy mindig komoly kisfiú voltam. Nevetek százféle módon, de a saját nevetésem örömét nem ismerem. k Révész Tibor fordítása Tiszafüred — Majorosi-halom; középbronzkori kerámia A nevető ember PALICZ JÓZSEF RAJZA
