Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-30 / 100. szám
1973. április 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Űj megyei művészeti díjasok Gácsi Mihály és a szolnoki szimfonikus zenekar Az 1973. évi megyei művészeti dijakat dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnökhelyettese adta át tegnap Gácsi Mihály festőművésznek és a szolnoki szimfonikus zenekarnak. Az ötödik alkalommal kiosztásra kerülő díjakat megyénk művészeti életében kiemelkedő szerepet játszó művészek számára alapították. Gácsi Mihály 1956. óta él és dolgozik a szolnoki Művésztelepen, alakja, sajátos humora, emberábrázolása szervesen kapcsolódik az alföldi tájhoz, megyénkhez. Moszkva, Prága, Berlin, Tokióban elért kiállítási sikerek után most a művészeti díj odaítélése azt bizonyítja, hogy szőkébb hazájában is nagyra értékelik és becsülik munkásságát. A szolnoki szimfonikus zenekar kiemelkedő szerepet játszik megyénk kulturális életében, a klasszikus zene tolmácsolásában, az ifjúság zenei ízlésének alakításában. Képünkön dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnökhelyettese, Gácsi Mihály grafikusművész, és a szimfonikus zenekar képviselői, Báli József karnagy vezetésével. Negatív póluson Volt idő, amikor a hallgatók egy része miniszteri engedéllyel érettségi nélkül is bejuthatott a főiskolára. Mindenekelőtt a munkásfiatalok tanulását akarták ezzel elősegíteni és ösztönözni. Csábító, egyben embertszakí- tó lehetőség volt ez, kevesen tudták kihasználni. Jobban bevált az az út, hogy a munkások gyermekei előtt húzzák fel a sorompókat. Igenám, de hogyan alakul azoknak a fiataloknak az élete, akiket sorsuk a munkáséletbe vezérelt, s most szeretnének továbbtanulni, magasabb képzettséget szerezni. Milyen lehetőségek állnak előttük, s egyáltalán áhitják-e, hogy kinyíljanak előttük a főiskolák kapui? Ezekre a kérdésekre kerestem választ a MEZÖGÉPkisújszállási gyáregységében. Tóth János hegesztő levelező tagozaton végezte el a gimnáziumot, s egyetemre jelentkezett. Buktatókkal teli útja kicsit szimbólum is. — Amikor elvégeztem az első osztályt, nem szerveztek másodikat. Külön engedéllyel egy kalap alatt vágtam le a második és a harmadik osztályt. Emlékszem, az első negyedévi beszámolón már túl voltam a harmadikban akkor, mikor a másodikoshoz még hozzá se fogtam. Fizika szakos tanárom egyre dohogott: „ilyen még nem fordult elő a prak- szisomban”. Szegedre jelentkezett a jogtudományi egyetemre. — Vágom a műszaki dolgokat, mint az átlag, de valójában a humán tárgyak érdekelnek. Ezért jelentkeztem oda. Ponyokai Bálint gyáregységvezető szemöldöke felszaladt egy pillanatra, de emberségére jellemzően csak annyit mondott: — Elég nekünk a központi jogász, jobban szeretném, ha műszaki pályán képeznéd magad. Ennek ellenére mindenben segítelek. Tóth János a kelleténél egyetlen ponttal szerzett kevesebbet a felvételin. Hiába, a hegesztőpálca szemrontó fénye után nehezebb volt átolvasni, megtanulni a felvételi anyagát. Akaraterejét, szívósságát senki sem méltányolta. Az nem felvételi tantárgy. Csak azt nézték, ki mennyi pontot ért el. Pedig a rátermettséget, a rendíthetetlen szorgalmat, az átlagosnál rosszabb körülményeket is mérlegelni kellene. Nemcsak a vizsgadrukk izgalmában megállapítani, hogy ki hol tart, hanem azt is nézni, ki honnan jön, hová érhet, mennyi energia sűrűsödik benne, mivé lehet! Sok igazság van Tóth János szavaiban: — Olyan most az egyetem, mint a labdarúgó válogatott. Aki bekerül a keretbe, játszhat akármilyen rosszul. Aki meg kívülmarad, próbálkozhat újra. — ön is megpróbálja? — Később igen. Majd egykét év múlva. — Miért vár? — Most minden időmet, energiámat pénzszerzésre fordítom. Von egy tizhóna- pos kislányom. Albérletben szorongunk havi négyszázért. Érthető, hogy lakást szeretnénk mielőbb, arra kell a pénz ... Nem emlékszik arra, hogy munkatársai közül valaki jelentkezett volna főiskolára. A lehetőség — a levelező tagozat — kihasználatlan. „Testközelből” így ítél Tóth János: — Azért van ez, mert a technikai fejlődés nem hozta teljesen magával a szellemit. Műszak után a fiatalok csak azt nézik, mit játszik a mozi, milyen programot kínál az ifjúsági klub. Elenyészően kevés azoknak a száma, akik tanulnak. Melnikof Péter, a hordóüzem vezetője annakidején levelező tagozaton végezte el a gimnáziumot, majd a mezőtúri technikumot. A mostani fiatalokról szólva széttárja a kezét: — őszinte legyek? Kicsit vonakodnak a tanulástól. Ügy vannak vele, hogy ha valaki jó szakmunkás lesz, ugyanannyit, vagy még többet keres, mint egy technikus. Ráadásul a munka mellett tanulni nem a legideálisabb, — főleg akkor, ha föl is akar mutatni valamit az ember. Szerintem ha anyagilag érdekeltebbé tennék őket, jobban tanulnának. Nálunk egy fiatal szakmunkás 10—12 forint órabért kap, elégedett vele, inkább szórakozásra vágyik, mint tanulásra. Azt tartja: miért tanuljak, hiszen az külön megterhelést jelent, s előnyt nem biztosít. Majd, néhány év után rájönnek ők, hogy szükséges a tanulás, de míg fiatal az ember, két lehetőség közül a köny- nyebbiket választja. Ahhoz, hogy a fiatalok felsőfokú oktatási intézményekbe jelentkezzenek, bizonyos fokú ösztönzés is kellene. Monoki Lajos párttitkár szerint: — A gyáregységnek nincs igénye több felsőfokú képzettségű szakemberre, s lehetősége se ösztöndíj alapítására, vagy egyéb juttatásra. Így aztán csak a középiskola marad, a vállalkozó szelleműeknek. Keserű szájízzel csukom be a jegyzettömböt. Igaz, a MEZŐGÉP gyáregysége csupán egyik üzeme Kisújszállásnak, — de múltját és létszámát tekintve legjelentősebb munkásbázisa. Tudom, irreális elképzelés ma még az, hogy lehetőleg minden munkás végezzen középiskolát, s hogy tömegével iratkozzanak be főiskolára. Ez az elképzelés nem tükrözi a mai valóságot. De társadalmi viszonyainkat tekintve az is valószínűtlen, hogy egy nagy munkásgár- dából évtizedeken át senki se jusson főiskolára, esetenként azért, mert a felvételire való felkészülésben a negatív póluson vannak, s nincs meg a környezet inspiráló hatása sem. Meglehet, hogy a gyáregységnek pillanatnyilag valóban nincs szüksége több kvalifikált szakemberre. Később azonban lehet, s jóné- hány üzemünknek már van is. Ezért kicsit túl kellene néznünk saját vállalatunk kerítésén, nagy szavakat használva: társadalmi méretekben gondolkozni. Annak a társadalomnak méreteiben, melynek eleven éltető, vezető ereje a munkásságSIMON BÉLA Uj szobrok a megyeben Tizenhat új szobrot és a köztereket díszítő térelemet állítanak fel Szolnok megye székhelyén és településein a jövő év végéig. Tisza- földváron a gimnázium előtt hamarosan leleplezik az iskola névadójának, Hajnóczy Józsefnek a mellszobrát. Jászapátiban Velemi Endre mellszobrát állítják fel. Jász- ladányban és Tiszafüreden felszabadulási emlékművet építenek. Mezőtúron az új városközpontban Dózsa- szobrot avatnak ebben az évben. E«jy perces interjú Az észt nép Ősi láncait mutatják be Tegnap nagy sikerrel mutatkozott be Szolnokon, a Ságvóri Endre megyei művelődési központban a Tal- linni Művészegyüttes. Fellépésük előtt arra kértük Luule Mikket, a művészeti csoport vezetőjét, hogy mutassa be az együttest. — Csoportunk az Észt Baráti Társaságok kamarakórusából és a Tallinni Kul- lúrpark Leigarid Népművészeti Együtteséből tevődik össze. Kamarakórusunk tavaly Csehszlovákiában szerepelt, a Leigarid együttesnek ez az első külföldi útja. — Mi szerepel műsorukon? — Magyar barátainkna I ősi észt népdalokat és táncokat szeretnénk bemutatni. Csoportunk az Etnográfiai Múzeum programjában — főleg nyáron — rendszeresen fellép Tallinnban. Általában nem színpadon mutatják be produkciójukat, hanem természetes körülmények között, a nézők karéjától övezve. Sokszor a nézők is táncraperdülnek velük. Fellépnek családi összejöveteleken, különböző ünnepeken is. — Táncegyüttesünk 1968- ban alakult, kamarókusunk viszont régi. Egyébként országunk minden részén igen gyakran szerepelnek. A kórus műsorában az észt zene mellett a Szovjetunió többi köztársaságának és a magyar zenének is találhatók remekei. Ennyit előzetesként, a többit tolmácsolja a műsor. A tallinni művészegyüttes produkciójának méltatására még visszatérünk. Elutaztak a vietnami szakemberek Nguyen-Tron-Tám, a vietnami árvédelmi parancsnok helyettesének vezetésével két hétig Szolnok megyében tartózkodott a Vietnami Demokratikus Köztársaság vízügyi delegációja. A Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság felépítését, munkáját, ár- és belvízvédelmi tevékenységét tanulmányozta a csoport. Tegnap este a vízügyi igazgatóság szolnoki Tisza-parti épületében búcsúünnepséget tartottak. Ezen levetítették a vízügyigazgatóság filmjeit, amelyek többek között a vietnamiak látogatását is megörökítették, / Szövetkezeti versmondók megyei döntője Tegnap délelőtt Mezőtúron, stílusos környezetben, a városi könyvtár ízlésesen díszített olvasótermében tartották meg a Petőfi tiszteletére és szellemében meghirdetett országos szövetkezeti szavalóverseny megyei döntőjét, amelyen az előzetes meghallgatások után harminc versmondó mutatkozott be szakmai zsűri előtt. A színvonalas mezőnyben teljesen eredeti és ízes produkciójával a döntő egyik kiugró sikerét aratta Gál Sándor, a karcagi Május 1. Tsz fiatal tagja, aki a sikerhez megszerezte a verseny harmadik helyét is. A második helyre Kávási Klára mezőtúri versmondó került, az első helyet pedig Bozsik Pálnénak ítélte a zsűri kiérlelt, valóban ihletett Petőfi-tolmácsolásáért. A döntőből tizenöten jutottak tovább — beleértve az első három helyezettet is — az országos verseny területi döntőjébe. j Éhe a szépnek MINDEN I1IR vagy tudósítás, mely arról számol be, hogy a megyében itt és ott. Jászberényben, Martfűn vagy épp Szolnokon; a Hűtőgépgyárban, a cipőüzemben vagy a Járműjavítóban, ha nem is mindig világraszóló, de említésre méltó munkasikerek születtek vagy születnek felemelő érzéssel tölthet el bennünket. Az emt>eri akarat és képesség kimeríthetetlenségének távlatai villannak fel bennünk, és az ember önmagával és a világgal folytatott harcának újabb és újabb diadalát érezhetjük meg általuk. De legalább annyira felemelő. ha valahol azt olvashatjuk, akárcsak egy rövid hírecskében is, — hogy szocialista brigádok hónapok óta készülnek az üzemi szellemi vetélkedőre. Mint például a Tisza Cipőgyárban. Vagy arról szerzünk tudomást, hogy az üzem könyvtárából minden Petőfi-kö- tet „elfogyott”, s kölcsön kellett kérni a megyei központból, mert „most mindenki Petőfit olvas”. És vajon nem volt-e megható látná, hogy az üzemek, műhelyek kis közösségei nem is oly régen — alapos előtanulmányok után — maguk is odaálltak a közönség elé, s röpke műsorban mutatták be a Szovjetunió köztársaságainak színes és gazdag életét. Az egyik szocialista brigád forrásért még a főváros könyvtárait is megkereste. De hány és hány példát — pontosabban esetet sorolhatnánk — amelyben tetten érhető, hogy a szellem napvilága hogyan ragyog be egyre több ház ablakán. S nem boldogító érzés-e tudni, hogy egyre többen jönnek rá az ízére — munkások, dolgozó kétkezi emberek —, hogy ami jó és hasznos, az egyben szép és kellemes is lehet. Van aki, abban lelj örömét, hogy együtt énekel — kórusban — társaival, olyan is akad. aki szabad idejében ecsetet vesz a kezébe, vagy épp fúr-farag, szobrászkodik. De leggyakoribb, hogy könyv után nyúlnak. Láttam bejáró dolgozót, aki Mik- száthot olvasott az újszá- szi vonaton, — mint mondta. A fekete város a televízióban, az „adta kezébe” a kötetet. Beszéltem egy martfűi szakmunkással, a cipőgyár egyik szocialista brigádjának tagjával, aki bevallotta, hogy amíg a vetélkedőre készültek, és szabad idejében a könyvekkel társalgott, több mint háromezret „szalaj- tott el” — hívták ugyanis maszek munkára. De a veszteséget nem érzi. mert gazdagabb lett Petőfivel! Kirívó, egyedi esetek, párját ritkító példák? — Számokkal, adatokkal bizonyíthatnám, hogy a jelenségek. amelyre az említett példák utalnak, a kultúra demokratizálódási folyamatának jelzőbó- lyái. Hogy egyre többen lelnek rá a varázshídra, amely összeköti őket a tudománnyal, a művészetben testet öltött szépséggel — mindazzal, amit az emberi elme évszázadok szorgalmas munkájával megteremtett. — Olyan szomjúság hajtja őket, melyet nem olthat, nem enyhíthet csak a kultúra itala, mégha csak egy-egy kupicával hajtanak is fel belőle. A KULTÚRA asztalán megvan terítve, a szellemi táplálék finom falatjai sorakoznak r?;ta — ingyen lakoma — csak egy mozdulat kell, hogy bárki elérje őket. Egy mozdulat, amelynek megtétele azonban korántsem egyszerű. A szocialista brigádok meg-megúj uló szellemi versengésében, lett légyen az a termelő- szövetkezetek brigádjainak vetélkedője, vagy az ÁFÉSZ brigádjainak — többmenetes nagy csatája, esetleg csupán egy- egy üzem. mint például Martfű brigádjainál? hónapokon át tartó házi szellemi erőpróbája — épp az a nagyszerű — hogy ennek az egy mozdulatnak a megtételére Serkentenek. (V. M.) mpjus