Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-29 / 99. szám
1978. április 29. SZOLNOK MEGÜT El NÉPLAP 7 A néprajztudomány negyedszázadának legjelentősebb tudományos kutatási programja Gondolatok az országos néprajzi lioníerenc^a után Budapestet nemcsak a közhiedelem tekinti vezető, irányító központnak az élet szinte valamennyi területén, de ma már az a szomorú gyakorlat alakult lei, hogy a legtöbb fővárosi intézmény a vele azonos szintű és státuszú vidéki intézményekkel szemben valamilyen önkéntes előreléptetés, kinevezés alapján magamagát jelentősebbnek, az ott folyó munkát komolyabbnak, rangosabbnak tekinti, mint vidéki társaiét. Pedig az értékek nem kizárólag Budapesten halmozódnak! Jól mutatta ezt a néprajzosoknak a közelmúltban Szolnokon rendezett országos továbbképzési konferenciája is. A szervezők: & budapesti Néprajzi Múzeum és a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályánál! munkatársai valami olyan elképzeléssel toborozták ösz- sze Szolnokra, a város új, országosan is figyelemre méltó kiállító csarnokába, a Szolnoki Galériába az ország néprajzos muzeológusait, hogy közösen beszámoltassák a helyieket az itt folyó munkáról. Hogy figyelmesen és segítőkészen végighallgassák a megyében folyó „regionális kutatások” címszóval minősített, szorgalomról és becsületes munkavégzésről tanúskodó, de véleményük szerint minden „magasabb szempontot és határozott koncepciót nélkülöző” munkáról szóló beszámolókat, hogy aztán — mintegy minden lényegi kutatás irányítására hivatott vezetőkként — atyai segítséget nyújtva leereszkedjenek, s távlatot adjanak a periférikus, bár jószándékU kutatásoknak. Csakhogy akármelyik Szolnok megyei néprajzi munkára terelődött a szó, kiderült, hogy nincs szükség az ilyen fajta leereszkedésre. Nincs honnan és nincs hova leereszkedni. A megyében folyó néprajzi munkálatoknak nemcsak a fővárosiak által nyújtható „távlatra” nincs szüksége, de éppen az itteni kutatások adnak az ő munkájuknak is segítséget és új utakra indító ösztönzést, s éppen szilárd koneepciózussá- gukkal szolgálhatnak mindenki számára követendő példaként. Dr. Bellon Tibor, a karcagi Nagykun Múzeum igazgatója és dr. Füvessy Anikó tiszafüredi múzeumigazgató előadásaikban egy olyan országos jelentőségű munka befejezéséről számoltak be, amely a későbbi viták és előadások folyamán mindig döntő súlyú érv volt a Szolnok megyei néprajzosok igazságai mellett. A Szolnok megyei Néprajzi Atlasz anyagának összegyűjtése és sajtó alá rendezési munkálatai zárultak ugyanis le, s ért ezzel a konferenciával érdemileg is véget egy, a magyar népraj tudomány utolsó huszonöt évében legjelentősebbnek tekinthető tudományos kutatási program. Az előadást követő vitában — dr. Kodolányi János, a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese, a konferencia elnöke bár megjegyezte, hogy ez a munka jóval később indult, mint akár a nagy atlasz (a Magyar Néprajzi Atlasz), vagy akár a Baranya megyei atlasz munkálatai, ám a Szolnok megyeiek elsőségét el kellett ismernie. Ő is elfogadta zárszavában dr. Takács Lajos kandidátusnak, a Néprajzi Múzeum tudományos főmunkatársának azokat az értékelő szavait, miszerint: „Lehet, hogy az említett atlaszok munkálatai korábban kezdődtek a Szolnok megyei gyűjtéseknél, s lehet, hogy a munka során mintául is szolgáltak, ám azt a „történelmi tényt’, hogy_ a Szolnok megyei Néprajzi Atlasz első kötete még^ erős nyomdai csúszás esetén is legkésőbb 1974-ben napvilágot lát, s ezzel megelőz minden más atlaszpublikációt, soha senki sem vitathatja el a szorgalmas Szolnok megyei néprajzosoktól. Ezzel az atlasszal ugyanis napvilágra kerül a felszabadulás utáni időszak legjelentősebb néprajzi publikációja, egy egységes szempontok szerint végzett olyan adatgyűjtés, amilyen Magyarországon nemhogy egy megyényi területről, de még egy kisebb egység: falu vagy tanyáról sem történt meg. A tanácskozáson dr. Szabó László aspiráns, a Szolnok megyei Néprajzi Atlasz főszerkesztőjének beszámolójából az derült ki, hogy az atlasz — jóllehet számunkra is rendkívül fontos és jelentős munkának számít — a megye kutatóinak munkásságában és programjában korántsem jelenti a csúcsot, a végállomást. Ez csupán egyik része az itt folyó munkának, de ezzel párhuzamosan olyan szervezett és összehangolt kutatások is folynak, amelyeket még a kukacoskodók sem tekinthetnek csupán anyagfeltárásnak. A palóc kutatások keretében végzett jászdózsai monografikus gyűjtés és az ebből ösz- szeállított és ugyancsak elkészült tematikus tanulmánykötet nyelvészeti, antropológiai, földrajzi, történeti, jogi és természetesen a néprajz szinte valamennyi területét és témakörét felölelő kutatásai nemcsak a legkorszerűbb módszerekkel végzett feltárásról tanúskodnak, hanem egy, a Szolnok megyei múzeumi szervezetben folyó olyan összehangolt és minden munkatársra kiterjedő kutatómunkáról, amely a konferencia résztvevőinek megítélése szerint is az egyetlen járható út. Ráadásul — mint ahogy ezt dr. Szabó László ismertette — ez a komplex vizsgálati módszer sajátosan a helyi lehetőségekből fejlődött ki. „Tudjuk, hogy megyénkben nincsenek olyan tudományos kutatóintézetek, vagy felsőfokú tanintézetek, amelyeknek tudományos kutatóit egy-egy ilyen közös vállalkozásba akár egy kisebb vagy nagyobb téma feldolgozásának erejéig is igénybe vehetnénk. Számunkra és az egész megye tudományos kutatása számára csak egy lehetőség van: múzeumi keretek között és múzeumi eszközökkel megvalósítani tudományos programunkat. Ezért végeztük Jászdózsán a témagyűjtéseket is mindig tárgycentrikusan, begyújtva így a múzeumba a tanulmányokban feldolgozott valamennyi téma lényeges és jellemző tárgyi anyagát is a családi iratoktól a sum- más életmóddal kapcsolatos használati tárgyakig, a viselettől a szövés-fonás esz- közanyagaig. S ez látható Gulyás Éva néprajzos muzeológus figyelmet érdemlő, ízléses és korszerű rendezésében a tanácskozás mintegy hangulati aláfestéseként is a Galéria teljes emeleti kiállító részen, mely egyébként azért is érdemel fokozott figyelmet, mert állandó, és szűkre méretezett néprajzi kiállításunk óta az első nagyméretű, néprajzi kiállítás is városunkban”. A tanácskozás résztvevői egy szervezett és átgondolt kutatás eredményeit, kész, befejezett munkáit láthatták a múzeumlátogatáson is. A raktárakban felhalmozott bő tárgyi anyag, a mintaszerű rendben tartott több tízezer néprajzi fotó és az elhangzottak alapján egyöntetűen az a vélemény alakult ki a múzeumról, hogy Szolnok megye kutatásainak alapját elsősorban a néprajzi kutatások jelentik,. JÚNIUS 80-IG 6—8—FÖ KÉSZÉRE ALKALMAS bútorozott szobákat KERESÜNK MUNKÄSSZÄLLÄSNAK. tisztálkodási lehetőséggel. „Nyíregyházi Mezőgép” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Részlet a néprajzi kiállításról Együttműködés a gazdaságosabb csőgyártásért Magyar.—szovjet együttműködési munkatér vet ír t alá Csató László, a Cseppl Művek vea.érigazgatója és G. A. Bibik Ukrajna vaskohászati mmiszterhelyettetfe, a csőgyártás automatizálásának, korszerűsítésének lkö- * zös kidolgozására. A csepe- j liek már két modern eső- ; gyárat szállítottak a Szov- j jetunióba, s még további j komplett berendezéseket ! rendelt tőlük a szomszédos I baráti ország. Ezért hatá- ! rozíák el, a kát ország szakemberei, hogy gazdasági és/ I műszaki-tudományos együtb- ! működéssel korszerűsítik tu '■ úgynevezett PUlger-rendäze- ! rű csőgyártás! technológiát. |. A közösen kidolgozott ! korszerű technológiával Cse- ; pelen lehetővé válik, *hogy ' a jelenleg évente gyártott i 170 ezer helyett 280 ezer i' tonna csövet állítanak: elő. A termelés fokozását sRirge- i ti az is, hogy a szénládrogé- I nek térhódításának cüaiami- : kus növekedési üteméve} arányosan emelkedik a nép- j gazdaság csőigénye is. Űj gépsor' a szolnoki bútorgyárban A Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyárában új gépsor szerelését kezdték meg. 1975-ben már hatvan- ötmillió forint értékű beépíthető konyhabútort készítenek vele, s attól kezdve a szolnoki gyárban készül majd a házgyári lakásokba kerülő konyhabútorok többsége. Gyöngy virágnyilás Kinyílott a gyöngyvirág a Bükk déli fekvésű hegyoldalain, többek között Harsány környékén és a Hór völgyében. Érdekes, hogy a tavasz e kései virágával egyidőben még mindig szinte lilás a rét az ibolyától, többek között Jávorkút, valamint a Lusta-völgy környékén. Így ezekben a napokban több mint két tucat féle virág nyílik a bükki erdőségekben. Az őshonos bükkösök szélein tavaszi pompába öltözött a Bükk egyik legjellemzőbb növénye, a farkasbogyó is. Kivilágítják a íővárosl A nemzetközi munkás- szolidaritás ünnepét, május elsejét az idén is méltó program köszönti Budapesten. A 29. szabad május elseje számos látványosságot kínál. Díszruhát ölt a főváros: vörös és nemzeti színű zászlókkal lobogózzák fel Budapest utcáit és tereit, lakóházait és intézményeit. Az ünnep egyik látványosságának ígérkezik a kivilágított esti Budapest, a fényárban úszó Halászbástya, a nagyerejű reflektorokkal megvilágított hidak, középülete^, emlékművek. Äz ünnep előestéjén katonai tiszteletadással vonják fel az Állami Zászlót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, a Magyar Népköztársaság nemzeti lobogóját, és a munkásmozgalom vörös zászlaját a Gellérthegyen. Másnap délben zenés őrségváltás lesz az Állami Zászlónál. Müanvagböl homokozó Egy dán peagógiai főiskola diákjai találták ki a „go- lyóshomokozót’-. amelynek rerídeltetése, hogy a gyermekek egyik kedvenc játékát, a homokozást egészségessé tegyék. A homok ugyanis nem tisztítható, így a benne játszó gyermekek könnyen fertőzhetik egymást, vagy kaphatnak betegségeket a szennyezett homoktól. A műanvaghomok' aorő golyókból áll. amelvek kb. as-'’tn:;+onic:7-iabda nagyságúak. hogy a gyerekek ne nyelhessék le. Űj villanymozdony Kiállta a próbákat a világ első — a Szovjetunióban gyártott — kollektor- nélküli, motorral hajlott vii- lanymozdonya. A 6 ezer tonnás kísérleti lokomotív óránként 86 kilométeres sebességet ért el. Az újtípusú hajtóművel ellátott mozdony 30 százalékkal nagyobb teljesítményre képeis, mint a szériában gyártott „VL—80 K” típusú: villanymozdony. A villanymozdonyok legsebezhetőbb része a vontatómotor, azon belül is az abban található szénkefe rendszerű kollektor. Ennek a gépegységnek az üzemeltetésére és javítására évenként 3 milliárd rubelt költenek. Az utóbbi években a hajtómű problémája a szó szoros értelmében megállította a villanymozdonygyár- tás fejlődését. A most léí- rehozott motorban a kollektort tirisztoroB berendezés helyettesíti, amelyben már nem találhatók surlódó alkatrészek. Ezzel jelentősen megnő a vontatómotorok élettartama. Az újítás ugyanakkor lehetővé teszi a vonatok átlagsebességének növelését a közlekedés biztonságának veszélyeztetése nélkül, ami viszont nagyban növeli majd a villamosított vasúti pályák áteresztő- képességét. Bunda lesz belőlük Kíméletlenül pusztítják j Indiában az ország legéríé- t kesebb vadállatait, és lelkiismeretlen üzletelés folyik a nemes szőrmékkel. Fiatal tigriseket méreggel terítenek le. A méreg különben magát a szőrt is tönkreteszi. Csupán 1968-ban 3000 tigrisbőrt juttattak külföldre, nagyrészt illegális utakon. A foltos gepárd már 1948- ban kipusztult, legalábbis azóta nem láttak belőle egyetlen példányt sem, A krokodilt kihúzzák a folyók parti mocsarából: ugyanis 100 dollárt adnak egy réti- külre való krokodilbőrért. A világ csak későn figyelt fel arra, hogy az orrszarvú és a királytigris már valószínűleg menthetetlenül kipusztul. Az indiai kormány ugyan már két évvel ezelőtt megtiltotta a bengáli tigris vadászatát, de a vadorzókkal szemben tehetetlen. 1973-ra megszervezik a „Tigrisakciót”, de sokat már ettől sem lehet remélni. negyven évvel ezelőtt kb. 46- ezer tigris élt Indiában, az utolsó számláláskor pedig 1900. Párizsban, New Yorkban 1300 dollárt fizetnek egy tigris bőréért, túlságosan nagy tehát a csábítás. De kipusztulóban van az oroszlán is, s még a rezervátumokban sincs biztosítva, számos ritka állatfaj fennmaradása. Teljesen kipusztult Indiában a vadszamár, a törpedisznó, a farkas, a himalájai hiúz, a vörös panda. Az indiai bivalyt elvitte a marhapestis, s eltűnt az oröszláníarkú makakó— majom is. „Sőarato” kombájn Az életfontosságú sóhoz sokféleképpen jut hozzá az emberiség. A természeti népek nagy sótartalmú növények elégetésével és a hamuból való kilúgozással, kiszegyűjlik, majd ' tisztítják, szeparálják. Ez utóbbi módszerrel Ausztráliában évenként kb! 1,6 millió tonna sót nyernek a tengervízből. Ennek csak kristályosítással nyerik a sót. Vegyipari műveletek mellék- termékeként is tetemes mennyiségű só áll rendelkezésre, ha nem is éri el a bányászás útján felszínre hozott volument. A tengervízből, lepárlással történő sónyerés régi, de még ma is gyakorta alkalmazott „technológia”. Az átlagosan 3,5 százalék sótartalmú tengervizet sekély, de nagy felületű medencékbe vezetik, ahol a napsugarak melege elpárologtatja a vizet, a visszamaradó sót pedig őszigen kis hányada szolgál élelmezési célokat, nagyobb részét a legkülönfélébb vegyipari folyamatok alapos segédanyagként használjál!. Ausztrália sókitermelésének kb. kétharmad részét a japán vegyipar veszi át. A napmeleggel való pár- lás nyomán visszamaradó fehér sóréteget újabban lánctalpas „sóaratő” gépekkel gyűjtik össze a képen látható módon. A gép használata gyötrelmes munkától kíméli meg az embereket, amellett gyorsabb és olcsóbb is ilyen módon a termelés. Mesterséges dohány Angliában Egy nagy angol dohánygyár és egy vegyipari üzem kutatásokat folytat olyan cigaretta készítésére, amely kevésbé káros, s főleg nincs [ rákkeltő hatása. 2 millió i font költséggel és egy évi j kutatómunkával felerészben 1 mesterséges dohányból ké- 1 szült cigarettát állítottak elő. Az NSM-nek elnevezett műanyag (New Smoking material — új dohány alapanyag) még a kormány és az egészségügyi hatóságok jóváhagyására vár, aztán 12 millió font költséggel új gyárat építene!!, amely majd megkezdheti az „egészséges cigaretta” gyártását
