Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-29 / 99. szám
1973. április 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Családvédelem Véget ért a Magyar Vöröskereszt IV. kongresszusa. Küldöttek és meghívottak, külföldiek és hazánkbeliek most ha számba veszik mindazt, ami e nagy tanácskozáson — véleményem szerint munkamegbeszélésen — elhangzott, csak egy következtetést vonhatok le: hazánk milliós tagsággal rendelkező tömegszervezete — amely elsősorban az ember életének szebbé, jobbá, egészségesebbé tételéért, a szocialista egészségügyért dolgozik — hatalmas feladatokat oldott meg az elmúlt négy esztendő, a III. kongresszus óta eltelt idő alatt. Egy cikkben nincs arra lehetőség, hogy a Vöröskereszt sokirányú munkájának eredményéről egészében véve szóljak. Éppen ezért vegyük példának a családvédelmi munkát, annál is inkább, mivel az Egészségügyi Világszervezet is az idei világnapra ezt a jelmondatot tűzte a munka mottójául: „Az egészség a családban kezdődik”. Hogyan vett eddig részt e munkában a Vöröskereszt, mik a további tennivalói, hogyan járulhat hozzá a gondolat valósággá válásához? Mindezekről — más egyéb mellett — nagyon sok szó esett a kongresszus plenáris ülésein épp úgy, mint a szekcióüléseken. Milyen eredményeket mondhat magáénak e munkaterületeken a Magyar Vörös- kereszt? Íme néhány kiragadott példa: A kormány egészségügyi célkitűzése többek között a még mindig igen alacsony születésszám emelése (1972-ben 14.7 ezrelék volt); a koraszülések (10.8 százalék) és a cse- csecsemőhalálozások arányának (33 ezrelék) csökkentése, a mérhetetlenül elterjedt terhesség-megszakítások visszaszorítása, a megelőzés kultúrájának fejlesztése. Ebben a küzdelemben a családoknak nyújtott gazdasági segítség és más ösztönzők mellett nagy szerepe van a szemléletformálásnak, a felvilágosításnak és a gondozói tevékenység további szélesítésének. Ehhez nyújtottak nagy segítséget a Vöröskereszt-szervezetek, például a mi megyénkben is. A terhes kismamák életmódja, a gyermekvárás, a csecsemő- és kisgyermeknevelés kultúrájának elterjesztéséhez a leghatásosabb módszer az Anyák iskolája. Ilyen tanfolyamot Szolnok megye több településén épp úgy szerveztek a Vöröskeresztesek — hozzá kell tennem nagy sikerrel — mint például házasulandók iskoláját, vagy nagylányok iskoláját. A Vöröskereszt feladatai között jelentős helyet foglal el a gyermek- és ifjúságvédelem. Ma több mint 36 ezer gyermek van hazánkban állami gondozásban, ebből intézetben csaknem 25 ezer él, a többi nevelőszülőknél. Ugyanakkor a veszélyeztetett gyermekek száma megközelíti az ötvenezret Nagy gond a fogyatékos gyermekek helyzete a családban, akik számára hiányzik az intézeti elhelyezés feltétele is. A tömegszervezet aktivistái nagy erőfeszítéseket tettek a veszélyeztetett gyermekek felkutatására, az okok megszüntetésére. Az alkoholista szülőket elvonókúrára javasolták, ugyanakkor felhívták e kicsikre az iskola, a tanács, a gyermekvédelmi, a gyámügyi hatóságok figyelmét. A sok- gyermekes családokat segélyezésre javasolták. Amint azonban a mi megyénk egyik meghívott vendégének, Patkós Gyulának, a családvédelmi szekció ülésén elhangzott hozzászólásából is kiderült, a vöröskeresztes aktivisták még nagyon sokat tehetnek az ügy érdekében. Például segíthetnének újabb és újabb nevelőszülők felkutatásában, akik szívesen vállalkoznának arra, hogy magukhoz vesznek állami gondozott gyermekeket, és felnevelik őket becsületes, munkáját, családját szerető, értük felelősséget vállaló emberséges emberré. Részt vállalhat a Vöröskereszt a nevelőszülők képzésében; közreműködhet társadalmi pártfogók szervezésében olyan fiatalok mellé, akik már kikerültek az állami gondozásból. A Vöröskeresztnek is szorgalmazni kell — erre sokféle mód, lehetőség van — újabb gyermek- intézmények létesítését, ugyanakkor felhívhatják az érdekeltek figyelmét arra is, hogy az egészségügyi gyermekintézetek, intézmények nem eléggé differenciáltak kornak, képességnek megfelelően, nem utolsósorban, hogy fejlesztésük most már elengedhetetlen. Csupán néhány kiragadott példát említettem a kongresszuson elhangzottakból, és még sokat lehetne szólnom mondjuk az öregek védelméről. A Vöröskereszt aktívái most minden bizonnyal ismételten áttanulmányozzák a kongresszusi előterjesztéseket meghatározzák — a legkisebb alapszervezetekben is — a további feladatai. És munkához látnak, szerényen, de igaz szívvel, becsülettel. Ügy, ahogyan eddig tették: önzetlenül. Varga Viktória Tárhat a Damjanich Múzeumban Nyári színházi program Az idei nyár nemcsak Budapesten. hanem számos vidéki városban is színvonalas színházi eseményeket ígér. A következő hónapokban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a gyulai Várszínház, amelynek nézői Darvas József A törökverő c. regényének adaptációját láthatják, amelyet maga az író írt át színpadra. A játék azt nyomozza, hogyan vált Hunyadi valóban népvezérré. A 10. évfordulóra kiírt meghívásos pályázatra beérkezett művek között van Száraz György Nagyszerű halál című játéka is, amely 1849-ben játszódik és az aradi tizenhármak emlékét idézi eredeti dokumentumok, levéltári kutatások alapján. Vígjátékot te bemutatnak az idén Gyulán: ezúttal ismeretlen szerző Pathelin mester című műve kerül színre. Hubay Miklós előjátékával. A Szegedi Szabadtéri Játékok július 20-án Madách Imre Mózes című drámájának bemutatójával kezdődnek. Ezt három alkalommal láthatják a nézők. George Gershwin Porgy és Bess című operája mellett a Dóm- téren premiert tartanak Bellim Norma című operájából, — s felcsendülnek Borogyin Igor herceg-ének dallamai is. Felújítják Kacsóh Pongrác János vitéz-ét, 8 a tervek szerint Szegeden vendégül látnak szovjet táncegyüttest is, A szentendrei Teátrumban az idén Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiáját játsszák július 6-tól 22-ig. A szombat- helyi Iseumban július 30-án Sinkovits Imre szerepel önálló előadói esttel Augusztus 3-án és 4-én, Mozart Varázs- fuvoláját adják elő ismert művészek, míg augusztus 5- én a Musiea Hungarica együttes lép fel a hajdani szentélyben. A székesfehérvári Gorsiumban augusztus 25-én és 26-án a budapesti Madách Színház társulata vendégszerepei Szophoklész Oidipusz király című tragédiájával. Szeptember 6-án ugyanitt a győri Kisfaludy Színház művészei az Elektrát tolmácsolják. Álmok, látomások, víziók, komoly mesterségbeli tudás, — ezzel lehetne talán jellemezni Hídvégi Valériának, a szolnoki Damjanich Múzeumban tegnap megnyílt kiállítását. A falakról a részeire bontott és a műalkotásban sajátos egésszé összeálló világ, napjaink világa néz ránk. A kiállítóterem két része két különböző arcát mutatja be a fiatal művésznek. Az egyik elvont, kevésbé egyértelmű. Emlékezés, Sirató, A múlt című képek hántolt felületei, fénynélkiüli szürke, fekete színeinek eluralkodása vibráló feszültséget teremt A másikban a festészet adta lehetőségekkel arra vállalkozik Hídvégi Valéria, — hogy térben láthatóvá tegye a zenét, a nagybőgőn, trombitán, gitáron felharsanó megmeglóduló muzsikát (Zene; Allegro című képei) Mindezt kemény, férfias ecsetkezeléssel éri el, amely mögül azonban újra és újra ki villan a sötét tónusokat feloldó lí- raiság. A kiállítást Somogyi JózseS szobrász, Kossuth-díjas kiváló művész nyitotta meg. (Képünkön a művé"z Sirató című festménye előtt.) B. Gy. Szolnokról Kalocsára Úttörő tánccsoportok megyei versenye Kiállítás Mezőtúron A Szolnok megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya, a mezőtúri tanács vb művelődésügyi osztálya, valamint a mezőtúri Művelődési Központ rendezi az V. megyei képző-, ipar és népi díszítőművészeti kiállítást, melyet április 30-tól május 13-ig tekinthetnek meg az érdeklődők a mezőtúri kiállítási csarnokban. A kiállítást hétfőn délelőtt Bánszky Pál, a Népművelési Intézet osztályvezetője nyitja meg, aki a megnyitó után szakmai megbeszélést vezet a kiállító művészek számá- I rat A városi és járási úttörő néptánc versenyeken továbbjutott nyolc együttes találkozott tegnap Szolnokon a Ságvári Endre megyei Művelődési Központban, hogy a megyei bemutatón mérjék össze tudásukat. A népviseletbe öltözött fiúk és lányok sikkesen, ügyesen ropták a táncot. Néhány percre tanúi voltunk egy régi felvidéki leányvásárnak. A szolnoki Kassai úti általános iskola negyedikes táncosai Györgyfalvi Katalin Cicella című gyermekjátékát mutatták be. Pöttöm kalapos fiúk, tarka, bő szoknyás lánykák ismertették meg velünk ezt a régi északmagyarországi néptáncot. A túrkeveiek Ajkára, az öcsö- diek a Galga-mentére, a szolnoki Ságvári körúti iskola tanulói pedig a Palócföldre kalauzoltak el bennünket táncaikkal. Nagy tapsot kapott a karcagiak üvegestánca, a mezőtúriak; a tiszafürediek és a szolno- * ki Mátyás király úti iskola úttörőinek népi tánca. A gyerekek szeretik, ismerik és ápolják néptánc hagyományainkat. Ezt mutatta a szereplők végtelen lelkesedése, az érdeklődők nagy száma, a produkciók utáni vastaps. A zsűri a Kassai úti általános iskola tánccsoportját találta a legjobbnak, ő képviseli majd Szolnok megyét az augusztus 18—19— 20-án Kalocsán, a Dunamen- ti folklór fesztivál keretében rendezendő országos versenyen. Káplár József, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője, a zsűri elnöke minden résztvevő tánccsoportnak emléklapot és emlékplakettet adott át. Jarosláv Hasck:* Hogyan dolgozik a modern diplomata Gyakran szó esett róla, hogy a diplomatáknak nincs eszük. Ezt az állítást tökéletesen megcáfolja azonban Tevepúpy Rudolf gróf valóban klasszikusnak mondható diplomáciai tevékenysége. Volt esze neki, de még mennyi esze, mint az alábbiakból megállapítható. Tevepúpy Rudolf gróf ősrégi nemesi családból származott, amely az emberiséget a világtörténelem legdicsőbb idiótájával, Tevepúpy János úrral ajándékozta meg, aki kozmikus méretű hülyeségében könyvet írt arról, hogy a föld nem forog. Később osztrák nagykövet volt az orosz cári udvarnál, s amikor meghalt, aa ottani törtéi nészek így írtak róla: sza- mij bolsij idiot vszego mira, ami magyarul annyit jelent: a világegyetem legnagyobb idiótája. Tevepúpy János úr fia volt Tevepúpy Károly, aki abban a rögeszmében szenvedett, hogy udvarhölgy lesz belőle. Hideg zuhanyokkal gyógyították, míg sikerült kiverni fejéből a dámaságot. Egy fiúgyermeket hagyott maga után, Antal Józsefet, aki zsenge ifjúságában legurult a kastély lépcsőjéről, feje lágyára esett, koponyája behorpadt, aminek következménye később úgynevezett traumatikus neurózis lett. Nem is vitte többre tábornoknál; az ő fia történetünk hőse, Tevepúpy Rudolf gróf. Amikor a kis Rudolf megszületett, a családi tanács úgy döntött, hogy Rudolfká- ból diplomata lesz, hogy új fényben csillogtassa meg a Tevepúpy nemzetség dicsőségét a monarchia külügyeinek elintézésében. A kis Rudolf erre mit sem szólt, csak bömbölve tiszta pelenkát kért. Ez volt egyébként első diplomáciai cselekedete. Később kiderült, hogy sokáig fog tartani, míg megtanul beszélni — nyolcéves koráig mindent „papának” _ hívott, csak a mellényt, a kávét és a levest nevezte „mamának”. Mihelyt betöltötte tizedik életévét, fejlődésében nagyszerű fordulat következett be. Lassan, de biztosan megkülönböztette a tárgyakat, s hála hat házi tanítójának, tizenöt éves korában már idegen segítség nélkül le tudta írni a nevét, sőt, még el is tudta olvasni. A nagyszerű eredményen felbuzdult család további három friss házi tanítót fogadott Rudolfka mellé, s a kilenctagú nevelő- testület mindent megtett, hogy az ifjú Tevepúpyt előkészítse az életre. Rudolf gróf huszonöt éves koráig megtanulta valamennyi európai állam nevét, s harmincesztendős korában már állami szolgálatba lépett, miután megtanult makaózni és rulettezni. A külügyminisztériumba osztották be, ott ssokta tölteni a pihenés óráit átvirrasztott éjszakák után. Egy szép napon a külügyminiszter a vállára veregetett, s közölte, hogy titkos küldetésben a szomszédos birodalom szék- és fővárosába kell utaznia. A titkos küldetés egy ákombákomokkal sűrűn telerótt ív papíros volt, valami szerződés tervezete, amelyet a két ország egy harmadik ellen kötne — ez a harmadik állam az utóbbi időben valami ágyúk miatt illetlenül eladósodott. Tevepúpy gróf aktatáskájába tette a fontos diplomáciai okmányt, és halogatás nélkül elutazott a szomszédos országba. A székesfővárosba érve a pályaudvarról a szállodába hajtatott. Ekkor azonban különös hiányérzete támadt. Az aktatáskát tudniillik a vonatban felejtette. De a világ minden kincséért nem jutott eszébe, hogy tulajdonképpen mit is veszített el, mi hiányzik, s a szállodába érve hiába erőlködött, nem tudott rájönni, miért jött ide, mi keresnivalója van ebben a vadidegen városban. Telefonon felhívta a szálloda tulajdonosát, de az sem tudott szabatos választ adni kérdésére. Elindult a városba, s útközben nagyszerű ötlete támadt: ha már itt van, megkóstolja az itteni cigarettákat. Benyitott a legközelebbi boltba, és egy doboz legfinomabb cigarettát kért. — Bocsásson meg, uram — mondta barátságosan az üzletes —, a mi cégünk vasárubolt, nem dohányáruda. Szívesen szolgálunk mindenféle csavarral, szöggel, szerszámmal. esetleg teafőzővel, az utóbbiak közül őszintén ajánlhatom az olajfűtéses Creos védjegyűt. — Ez szemtelen sértés méltatlankodott Tevepúpy Rudolf gróf. — Maga nem hajlandó cigarettát eladni nekem. a szomszédos birodalom képviselőjének. — A Creos teafőző a legjobb — dodogta kétségbeesetten a boltos. — Drága uram, higgye el, ez itt vasárubolt. — Ebből háború lesz! — kiabált Rudolf gróf. — Kormányom nem vághatja zsebre az efféle sértéseket. Ronggyá verjük magukat, és ráadásul egymilliárd hadi kárpótlást fizetnek! Dühösen kiment az üzletből, az éjszakai vonattal hazautazott, és még az éjjel kiugrasztotta ágyából a külügyminisztert. A miniszter úr nagyon álmos volt, s amikor Tevepúpy Rudolf elmondta, hogy a szomszédos államban megtagadták tőle a dohányzás örömeit, nagyot ásított és azt mondtál — Küldjön nekik jegyzéket, kedves gróf, vagy ahogy a diplomáciai szolgálatban mondani szoktuk, nótázza meg őket. De minél élesebben! És most jó éjszakát, álmodjon szépeket. Rudolf gróf egész éjszaka ismételgette magában: „Meg- nótázom őket, élesen meg- nótázom őket, az ördögbe is, mi lehet az a nóta?” Reggel a külügyminisztériumba hajtatott, s ahogy töprengve nézelődött az utcán, látja, hogy egy bolt fölött ez áll: Notenhandlung, vagyis nótakereskedés. Tüstént megállította a kocsit, kiszállt, és berohant az üzletbe. — Sürgősen szükségem van valami nótára — esett neki az elárusítónőnek —, de minél élesebb legyen, a pokolba is! — A Rákóczi-indulő tesz a legmegfelelőbb — vélte a kisasszony. Rudolf gróf sietve fizetett, hóna alá csapta a nótát, hazasietett, sajátkezű- leg becsomagolta, s a csomagra ráírta a szomszédos kormány címét. Fogát csikorgatva maga Vitte el a csomagot a postára, s ajánlva adta fel a miniszterelnök címére. Ez volt diplomáciai pályafutásának legragyogóbb cselekedete. • Kilencven éve, 1883. TV. 30-án született a cseh irodalom mgy klasszikusa.