Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-20 / 92. szám
1973. április 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az emberi jogok éve Ápoljuk, őrizzük, vigyázzunk rá! A MAGYAR NYELV HETÉNEK rendezvény- sorozata a TIT hagyományos programjainak egyike. Életképességét nemcsak az bizonyítja, hogy évről évre nagy érdeklődés mellett rendezik meg, hanem az is, hogy már három esztendeje átlépte a főváros határait és országos jellegűvé vált. Abban a közel ötven városban és községben, ahol mintegy százhúsz előadást tartanak április 16. és 21. között, megértették, hogy a magyar nyelv nem csupán nyelvészek, tanárok, írók, tankönyvírók. vagyis olyan szakemberek ügye. akik a nyelvvel hivatásszerűen fog’alkoznak, hanem mmdannyiunké. Mindannyiunk közös „alaptőkéje”: eszköz, amelynek segítségével felfedeztük a világot, megismertük környezetünket. Az ember születésekor védtelen, magatehetetlen. semmire sincs nagyobb szüksége, mint az anyára, az anyatejre. Későbbi élete során legalább ennyire rá van utalva a nyelvre, az anyanyelvre. Nem véletlen, hogy ennek a szóösszetételnek mély érzelmi töltése van, akárcsak a hozzá kapcsolódó állandó jelzőnek: „édes”. A NYELVMŰVELÉSNEK nemcsak érzelmi alapja van. Mindannyiunknak fontos, hogy gondolatainkat a maguk árnyaltságában, sokrétűségében közölni tudjuk. A nyelvújítás korában még úgy vetődött fel a kérdés, hogy alkalmas-e a magyar nyelv az árnyalatok tolmácsolására. Azóta már bebizonyosodott — nem utolsósorban nyelvújítóink segítségével —, hogy alkalmas. A ma nyelvművelőinek elsősorban az a feladatuk, hogy mindenkit megtanítsanak élni a nyelv eszközeivel. De ez a tanítás játékos, érdekes, szórakoztató legyen, száműzze módszerei közül a rosszul értelmezett komolyság leplébe burkolt nyelvtanórák unalmát. E szándék jegyében tartják meg Salgótarjánban a központi rendezvényeket, erről tanúskodnak az előadások címei is. Az iparváros munkásai bizonyára érdeklődéssel hallgatják majd az olyan előadásokat, amelyek a köszönés, megszólítás, valamint műszaki nyelvünk időszerű kérdéseivel foglalkoznak. Lőrincze Lajos nagy népszerűségnek örvendő sorozata, az ..Édes anyanyelvűnk” erre az alkalomra kiköltözik a Rádió épületéből a Salgótarjáni Kohászati Üzemek Művelődési Központjába. A MAGYAR NÉP ezer éve fejezte be vándorlását és telepedett le a Kárpát-medencében, nyelve azonban sokkal nagyobb utat járt bé: múltja háromezer éves. Az erről szóló igaz mesének minden bizonnyal sok hallgatója lesz, akárcsak az egyes nyelvjárások történetét ismertető előadásnak. Magyarul élünk, gondolkodunk, álmodunk, emlékezünk. Életünk minden rezdülésében hű társunk az anyanyelvűnk. Legmélyebben ez köt szülőföldünkhöz, társadalmunkhoz. A Magyar Nyelv Hete jelenti minden évben nyelvünk ünnepét, felhívja a figyelmet, hogy ápoljuk, őrizzük, vigyázzunk rá. V. 28a, 1973 az emberi jogok éve. Az ENSZ nyilvánította ezt az évet ünnepi esztendővé, mivel az idén van a 25. évfordulója annak, hogy a világszervezet közgyűlése — ellenszavazat nélkül — elfogadta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Az ENSZ legutóbbi közgyűlésének határozata értelmében minden országban megemlékeznek az évfordulóról. Magyarországon az Országos Béketanács és a magyar ENSZ-társaság az év folyamán számos rendezvényt, eseményt iktatott programjába az emberi jogok évének megünneplésére. A Magyar Jogász Szövetség is támogatja ezt a programot, és saját szervezetei szintén megemlékeznek az emberi jogok egyetemes nyilatkozata megszületésének negyed- százados évfordulójáról. Néhány évvel ezelőtt még pusztaság volt ss kunszentmártoni vásártér, A Sényf Albert lakásszövetkezet házai ma már szinte városias külsőt kölcsönöznek ennek a résznek. Az OTP, a KISZ közös akciója során 86 többemeletes és 120 földszintes családi lakóház épült, első sósban fiatal „fészekrakők” számára a nagyközségben Pályaválasztás Népszerűek a szakközépiskolák Háromszáz Szolnok megyei ▼óstul fel május elsőjén Moszkva utcáin Jászladányban ifjúsági és népművelési alap létrehozásáról döntött tavaly január elsején a nagyközségi tanács, a Petőfi és a Haladás Tsz, a Vegyes KSz és az ÁFÉSZ. A megállapodás értelmében évenként 46 ezer forintot fizetnek az OTP Szolnok megyei Igazgatóságánál az erre a célra nyitott számlára. Az így befolyt 230 ezer forintból a nagyközségi KISZ- bizottságot 15, az MHSZ nagyközségi szervezetét 10, a sportkört 75, a művelődési házat 70, az énekkart pedig 60 ezer forinttal támogatják egy évben. Ezenkívül a nagyközségi tanács a reá háruló összegen túl az évi költségvetéséből bérjellegű kiadások fedezésére, a művelődési ház részére 59 ezer forint támogatást biztosít. A megállapodás magában foglalja, hogy a pénzügyi támogatást negyedéves bontásban kell folyósítani, s olyan időben kelt átutalni, amikor a legszükségesebb. Az eltelt időszak e megállapodás helyességét igazolja. Újult erővel látott munkához az énekkar. A KISZ- fiatalok a kapott összeghez jelentős társadalmi munkát is felajánlottak, és hozzákezdtek az ifjúsági ház kialakításához, berendezést vásároltak, s a korábbiakhoz viszonyítva jelentősen fellendült a szervezeti élet is. Nyugodtan tervezhet, erősítheti, fejlesztheti szakosztályait a sportkör, bővítheti, színvonalasabbá teheti programját a művelődési ház, hatékonyabban működhet az pHSZ-szeiryeasfc, Jászladányban helyes kezdeményezés született. Megtalálták azt az utat, amely ösztönzést, előrelépést jelent a további munkához. Neves nőgyógyász-szülész szakorvosoktól kért tájékoztatást az MTI munkatársa a művi vetélések statisztikájának alakulásáról, a művi terhességmegszakítás egészségkárosító következményeiről. Elmondották, hogy Magyarországon az engedélyezett abortuszok száma 1970- ben 192 000. 1971-ben 187 500, 1972-ben pedig 178 400 volt. A fokozatos csökkenés feltehetően a védekezőszereb hatásának köszönhető. A koraszülések aránya az elmúlt öt esztendőben országosan évente 10—11 százalék körül alakult. Az említett számadatok arra figyelmeztetnek. hogy a nővédelmi tanácsadás, az egészségügyi felvilágosítás vonalán még bőven van tennivaló. — A terhesség művi megszakítása a születésszabá- Ivozás legkevésbé kívánatos média, az égvén és a társadalom számára egyaránt káros — mondották a szakorvosok. Méar a IwlnMi nvek v^»(i s». avatkozás !« számos lüi- vrtlen éi távoli jár. Fr£rt a legcélszerűbb aaecoldás a fogamzásgátló Az általános Iskolai tanulmányok befejezése jelentős állomás a „tizenévesek” életében, hiszen először kerülnek választás elé. Pályát kell választaniuk, Ebben az évben a beérkezett jelentkezési lapok arról árulkodnak, hogy tovább nőtt a szakközépiskolák népszerűsége megyénkben. A végző ötezer nyolcszázkét tanulóból kélezerötszázhatvanhét jelentette be továbbtanulási szándékát. Ebből ezertizen- kettő gimnázimba (39,4 százalék), ezerötszázötvenöt pedig szakközépiskolába (60.6 százalék) jelentkezett. örvendetes, hogy szép számmal jelentkeztek szakmunkásképző iskolákba is, kétezerhat- száznyolcvanhat tanuló. Néhány éve még szinte mindenki gimnáziumban akarta folytatni tanulmányait, A társadalmi igények éa természetesen az iskolatípus kínálta lehetőségek nagyban hozzájárultak az eddigi szemléletmód megváltoztatásához. A szakközépiskolák általános, minden szakmai ágazata érvényes célját az 1965. évi 24. számú törvényerejű rendelet a következőképpen állapította meg: „A szakközépiskola korszerű, általános műveltséget és középfokú módszerek, eszközök alkalmazása, minél szélesebb körben, a művi beavatkozás helyett. —- Ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy a terhességmegszakítás olyan sérüléssel jár, »mely miatt egy későbbi terhességnél az anya nem tudja kihordani magzatát, és koraszüiés következik be. Ez a szórványos jelenség azonban nem befolyásolja döntően a koraszülések számának alakulását. Egy másik tapasztalat — s ez gyakoribb velejárója a művi beavatkozásnak —, hogy az abortusz meddőséget idéz elő. Ezt már az első terhességmegszakítás is előidézheti. Egyébként az először végzett művi beavatkozás semmivel sem veszélytelenebb, mint az ötödik, vagy a tizedik, sőt. bizonvos vonatkozásban még veszélyesebb lehet különösen. ha vércsooort ösz- szeférhetetlenség áll fenn. A túl fiatal korban bekövetkezett abortusznál a károg következmények veszakmai képzést nyújt Növendékeit szocialista szellemben, sokoldalúan fejlett emberré neveli, olyan szakmai elméleti és gyakorlati ismeretekkel, jártasságokkal és készségekkel látja el, amelyek birtokában a képzés irányának megfelelő szakterületen a közvetlen termelőmunkától a részfolyamatok irányításáig terjedő és külön meghatározott munkakörök feladatainak megoldására képesek, továbbá előkészíti őket felsőfokú továbbtanulásra”. Az 1972—73-as tanévben 9 gimnázium — szakközép- iskolában, valamint 7 szak- középiskolában kezdődött el a tanítás. Az előző évekhez viszonyítva a tanulócsoportok száma tovább növekedett, 133-ról 144-re. Legszembetűnőbb az ipari tagozatú tanulócsoportok ugrásszerű növekedése. Az 1971— 72-es tanév 44 osztályához viszonyítva ebben a tanévben már 52 osztályban indult meg az oktatás. A korábbi évekhez képest sokkal kiegyensúlyozottabb ^ a jelentkezés. Még mindig túlságosan nagy viszont a túljelentkezés az óvónői (hatszoros) és a közlekedésgépészeti (hétszeres) szakközépiskolákban. szélye lényegesen nagyobb, mint bizonyos életkoron túl — mondották a szakorvosok. A fogamzás megelőzéséről pedig megemlítették, hogy hazánkban jelenleg a nők közül mintegy kétszázezren használják rendszeresen a különféle fogamzásgátlókat. Ennek a lehetőségnek a fokozott igénybevétele lényegesen tovább csökkenthetné az abortuszok számát. Fontos azonban, hogy a fogamzásgátló megválasztása előtt az érdekeltek feltétlenül forduljanak szakorvoshoz. Akinek például már volt petefészek-gvulladása. az nem használhat méhen belüli védekező eszközt. Annál. aki bármilyen trombózison esett át. nem alkalmazhatók a hormonális hatágú fogamzásgátló tabletták. Ezek közül a magvar Bisecurin — az Tnfecundin továbbfeUes7tett változata — j-pin^on Q'7ornr>onfV\/^1 q IriilföV rjf m<5r*ri vpI lliRfn! íövórp ocfv hoz forgalomba a Kőbányai Gyógyszeráruayár. A húsvéti és ® május elsejei kettős ünnep várhatóan megélénkíti az idegen- forgalmat; ezért az utazási irodák, szállodák is felkészültek a vendégjárásra. A turisták első idei „rohamát” a Hungarhotels korán nyitó balatoni szállodákkal állja. A külföldről érkező turisták közül különösen sok osztrák várható, aki nemcsak pihenni, hanem szurkolni jön Budapestre, a magyar- osztrák futballmeccsre. Így a fővárosi szállodák nagy része már foglalt, ezért Kecskemét, Székesfehérvár és Győr szállodái Is kisegítik a fővárosi hoteleket a külföldi szurkolók elhelyezésében. — Mindent, amit tudni kell a vaskereskedői szakmában tőle, Laci bácsitól tanultam, tisztességre és udvariasságra tanított, megszerettette velem a szakmát. Sajnáljuk, hogy itt hagy bennünket, mi és a vásárlók is szegényebbek leszünk egy jó kereskedővel. így nyilatkozik nyugdíjba vonuló főnökéről Fülöp Lászlóról, a jászberényi vasműszaki bolt vezetőjéről utóda Gömöri János. A hatvan esztendős Fülöp László csaknem félévszázados szolgálat után kezdi el megérdemelt pihenését. Még nem töltötte be 15. életévét, amikor kereskedő tanulónak szerződött, 1930-ban kapta meg a segédlevelét, 1936. óta dolgozik a boltban, ahonnan most nyugdíjba megy. Szorgalmas munkáját, az elmúlt években a Munka Érdemrend bronzfokozatával és a Belkereskedelmi Minisztérium Kiváló Dolgozója kitüntetéssel jutalmazták. Többször kapta meg a vállalat Kiváló Dolgozója jelvényt. Harminchét év megszakítás nélkül egy üzletben nem kis idő. Van mire emlékezni és Fülöp László szívesen beszél a munkában eltöltött évekről. — Nehéz az, amit mi csinálunk, — kezdte a beszélgetést — a kereskedelemben mégis o miénk a legszebb szakma. Sok mindent meg kell tanulni, hiszen egy mai vasboltban, az apró szögön és a lakaton kívül komplikált mechanizmusa fűtőberendezések, háztartási gépek és egyéb értékes, tartós fogyasztási cikkek vannak. Több mint ezerféle árut tartunk és nemcsak as Főként a belföldi üdültetés fellendítése érdekében a COOPTURIST jelentősen bővíti fizetővendég-szolgálatát Hajdúszoboszlón, Harkányban, Zalakaroson és » Balaton mellett. Május elsejétől már az egy évvel ezelőttinél összesen 5 ezerrel több férőhellyel várja vendégeit. Külföldre is szervez utat a COOPTURIST. Közreműködésével a május elsejei moszkvai felvonuláson például háromszáz Szolnok megyei szövetkezeti dolgozó vesz részi Az Expressz szervezésében pedig háromszáz magyar fiatal Leningrádba utazik a május elsejei kettős ünnepre. ” árakat, hanem ez áruk tulajdonságait, a háztartási gépek üzembehelyezésével, használatával kapcsolatos tudnivalókat is ismerni kell. Volt idő mindezt megtanulni és amire leginkább büszke vagyok: velem együtt munkatársaim is megtanulták. — Hogy milyenek a vevők? Vásárolni jönnek a boltba és elvárják, hogy pénzükért az áru mellé jé szót és hasznos tanácsot kapjanak. Jogos kívánság ez, s ha minden eladó tudomásul veszi, egyre kevesebbet kell beszélni a pult két oldaláról. A mi boltunkban nem is kerül szóba soha ez a téma. Aki benyitott hozzánk mi azt vásárlónak tekintettük, még akkor is, ha nem tudta azonnal és pontosan mit is akar venni. Gondoljuk nehéz szívvel válik meg munkatársaitól és attól a bolttól, ahol életének nagyobbik részét töltötte. — Mi tagadás nem köny- nyü búcsút mondani, szeretem a szakmát. A munka mindig öröm volt számomra és a szakmában eltöltött négy évtized alatt rájöhettem: a pult mögött volt az én világom. Nem lennék azonban őszinte, ha azt mondanám, hogy nyugdíjazásom elkeserít. Rám fér a pihenés, azonkívül meggyőződésem, hogy igy egészségesen érdemes nyugdíjba menni. Több időm lesz ezentúl olyasmire — a kertészkedésre és egyéb házi munkára — ami a szigorú bolti nyit- vatartás miatt eddig elmaradt.-i. ät,es ülés Fizeti az alap Abortusz helyett sz ületésszabályozás A pult mögött volt az én világom