Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-11 / 59. szám

1973. március 11. SZOLNOK MTOTFf NÉPLAP 5 Medveczky Jenő emlékkiállítása Szolnokon A képzőművészet barátainak érdeklődő részvételével nyílt meg tegnap délben a Szolnoki Galériában Medveczky Jenő festőművész emlékkiállítása. A tárlat felvo­nultatja a Magyar Nemzeti Galériában most véget ért retrospektív Mcdveczky-ki- állítás válogatott műveit, festményeket, metszeteket, rajzokat. A kiállítás látogatói jellemző kercsztmetszetet kaphatnak a négy évvel ezelőtt elhunyt, gazdag, kultu­rált életművet maga mögött hagyó művész munkásságáról. A megnyitó közönségét Pogány Ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója ismertette meg Medveczky Jenő festői világával. (Képünkön tárlatlátogatók a Nő­vérek című festmény előtt.) Szavalóversenyek, vetélkedők fesztiválok a — Népművelési Intézet márciusi programjából Magyar színházak — kubai szemmel Változatos, gazdag a kö­vetkező hetek közművelődé­si programja. Természetesen a legtöbb összeállítás, meg­emlékezés március 15-höz, az 1848-as szabadságharc és forradalom 125. évfordulójá­hoz fűződik. Ebből az alka­lomból március 12-én Orosz­lányban Petőfi-emlékkiállí- tás nyílik, s ugyancsak kiál­lítással emlékeznek még ä forradalmár költőről már­cius 14. és 24. között Kapos­várott is. a megyei Művelő­dési Központban. Március 12-én hirdetik ki Győrött a Petőfi Sándor képzőművé­szeti pályázat eredményeit, ugyanezen a napon avatják fel a pályázatra beérkezett tervekből készült bemutatót. Március 15-én a Csongrád megyei Sándorfalván fel­avatják a XIX. század nagy lírikusának szobrát. Március 14-én Kiskőrösön tartják az Irodalmi Színpadok ..Szólja­tok szép szavak Petőfi Sán­dorról” versenyének orszá­gos döntőjét. Már közelről hallani a tűzoltók szirénáit. Mi lesz, mire ideérnek. Most minden messze van, most messze van a délután, és a reggel, most messze a világ. Csak a mesz- sze van közel. A lángok se tudják elűzni a csillagokat és remegnek a felhők, mert a hőségtől remeg a levegő. Tűzijáték van. Mintha in­nen a portásfülkéből irányí­tanák, csak meg kell nyom­ni a gombot. Aki itt áll, ma­ga is láthatja, csak játék az egész. A világot egy gomb­nyomással fel lehet gyújtani egyetlen éjszakán. Aljától ég a raktár. A lán­gok felnőttek, mert a tűz­nek Is van gyerekkora. Az­tán, míg van miből táplál­koznia, fejlődik. Mint az em­beriség. A Nellit még dél­után lebeszéltem arról, hogy Idejöjjön. Jött más. A tűzoltóknak meg se koty- tyan. Nézz rá egy ilyen arc­ra. Pont olyan az arcuk a tűzvilágnál mint festett szent­képek a sekrestye falán. A diri odakeveredik mellém. Felnőtt ember tűz alatt nem beszél. Nem hiányzik a tervekből a Tanácsköztársaság kikiál­tásának 54. évfordulóiéról való megemlékezés sem. Körmenden március 21-én Forradalmi szerenád címmel idézik 1919 forradalmár fia­taljainak hősiességét. A kö­zelgő X. Nemzetközi Világ- ifjúsági Találkozó tiszteleté­re március 21-én Pásztón VlT-vetélkedöt rendeznek, ahol az eddigi ifjúsági fesz­tiválok ismeretéről, az NDK ifjúságának életéről, fejlődé­séről adnak majd számot a fiatalok. Amatőr filmfesztivál lesz március 23. és 25. között a Szolnok megyei Művelődési Központban, Munkásportrék címmel. A Nógrád megyei Magyamándoron az itteni Művelődési Házban már­cius 24-én adnak egymásnak találkozót a megyei Röpülj Páva-körök legjobbjai. — Mit látott előtte, Gás­pár? — Semmit — mondom. — Semmit? — Semmit. — Egyszerre csak kigyul­ladt a raktár? — Gondolom, már élőbb égett. — Maga akkor hol járt? — Nem aludtam. — Elhiszem. De miből lett ilyen nagy a tűz? — Gyorsan női. — Gyorsan? — Ha egyszer kiüt, kész. 11 Minden tűzfészek azért ve­szélyes, mert egytől is ki­gyulladhat az egész világ. — Ezt honnan veszi? — Olvastam az újságban. — Ügy... — mondja a diri — a jegyzőkönyvet azért majd maga is írja alá. — Én? Még virradatkor is fenn volt az egész környék. Ahogy világosabb -lett. szétnéztem. Nagy panoráma. A szem­közti hoszzú utca ablakát úgy lengette a sz'l. mintha egy bérháznyi óriásmadár KAZAHSZTÁNI KRÓNIKA Az idén is több tízezer pél­dányban jelentet meg az MSZBT színes képekkel il­lusztrált írásos kiadványokat, érdekes gyűjteményeket a Szovjetunió életéről. öt kötetes reprezentatív so­rozat készül a Szovjetunió 15 köztársaságának megismerte­tésére. Az egyenként 10 000 példányban napvilágot látó, 15 ív terjedelmű színes-képes kötetek első két darabja már tavaly megjelent. Ez év már­ciusában készül el a „Kauká­zuson túli szovjet köztársa­ságok” című kötet, amely Azerbajdzsán, Grúzia és Ör­ményország földrajzát, gaz­dasági életét, történelmét, művészetét mutatja be. Ezt követi a májusban elkészülő „Szovjet Baltikum” című ki­advány, amely Észtországról, Lettországról és Litvániáról öleli fed a legfontosabb tud­nivalókat. A színes képeikkel illusztrált sorozat utolsó da­rabját júniusban bocsátják ezekkel a szárnyakkal akarna felszállni. De ami nem megy, az nem megy. Az ablakban megismertem az öreg tanárt, felesége úgy könyökölt mel­lette a párkányon, mint Tölcsváry Andrienne oldalán a daxli. Most láttam először, hogy Richter úr hálósapkát visel. Legyen neki. Vajda úr, a KÖZÉRT-es, sálat tekert a nyakára, mert akárhogy is égett a gyár, annyira azért nem fűtötte az utcát, hogy legénykedni lehessen. Erdé­lyi úr. a festő külön ablak­ban állt. tőle jobbra, az er­kélyajtóban a család. Még tűz esetén se vállaltak vele közösséget. A Lipták úr re­zes orra illett legjobban a helyzethez. Megengedem, le­het, hogy csak a hajnali széltől volt. Egyedül Slezák- né, aki odajött hozzám és megkérdezte, hogy nem hoz­hatna-e nekem egy féldeci kevertet. Egyszer elmúlik minden tél. Ez a tél is elmúlt, sok­szor elmúlt, de visszajött. Csak a mucusokat kell fi­gyelni, hogy megtudjuk, mi­ként is áll a helyzet. Amíg felhajtott gallérral, behúzott nyakkal járnak, fejüket sál­lal kötik át. oldalt se néznek, csak műszak után megcéloz­zák a villamos megállót, ad­dig nincs tavasz. Hiába süt a nap, az semmi. A mucu- sok tudják, hogy visszajön a tél. és még siettükben is ösz- szeszorítják térdüket. Van ilyen. Ha ranglistát készítenének róla, hogy ki ismeri legjob­ban a magyar színházak idei évadját, csaknem biz­tosra vehető, hogy a hazai szakemberek, kritikusok és rajongók kénytelenek len­nének az „előkelő helyezé­sekkel” beérni. Az elsősé­get aligha lehet elvitatni egy kubai házaspártól, Carla Barrótól és Fabio Alonsótól. — Szeptemberben érkez­tünk Magyarországra, — mondja Fabio Alonso — azóta körülbelül száznegyven színházi előadást láttunk. Mindketten rendezők va­gyunk, elsősorban színházi rendezők, de Televíziónál és a Rádiónál is rendszeresen dolgoztunk Kubában, felesé­gem nevét mint íróét is is­merik. Hivatalos megbízás­ként tanulmányozzuk a ma­gyar színházi életet, sőt ezen túlmenően a kulturális élet minden jelenségét, amit csak módunkban van meg­ismerni csaknem egy éves magyarországi tartózkodá­sunk alatt. — Mi a megbízatásuk kö­zelebbi célja? Mire kíván­csiak elsősorban? — Szeretnénk minél ala­posabban megismerni a magyar színházkultúra és a művészeti élet struktúráját, hiszen a fiatal kubai szoci­alista államban még nin­csenek annyira kikristályo­sodott hagyományok, mint Magyarországon, sokkal for- rongóbb és formákat kere­ső a mi hazánk szellemi ar­culata, szívesen tanulunk más országoktól, azonos cél­jaink és rokon problémáink miatt elsősorban a szocialis­ta országoktól. A sokminden­re kiterjedő tanulmányozá­son kívül a kulturális kap­csolatok ápolásának a kö­zeljövőben megvalósítható gyakorlati lehetőségein is töprengünk. Nevezetesen: szeretnénk magyar együtte­seket megnyerni kubai ven­dégszereplésre, szeretnénk magyar szakembereket talál­ni, akik oktatást vállalnának a kubai művészeti főiskolá­kon. — Milyen alapvető kü­lönbségeket észleltek eddig a kubai és a magyar szín­házi kultúra között? — A legszembeötlőbb kü­lönbség nem is annyira a produkciók között, mint in­kább a közönség reagálásá­ban van. A kubai nézők sokkal aktívabb résztvevői az előadásoknak, lelkesedé­süket és nemtetszésüket egy­aránt jóval temperamentu- mosabban fejezik ki. A hű­vös, udvarias fogadtatás ná­Most már nincs sál a fejü­kön, a gallért csak divatból hajtják fel, hátul a csücs­két, pillognak jobbra-balra, hogy jobban hallják, ha va­laki kocog utánuk, akkor az­tán jól meghúzzák a lépést. Mert ha meghúzzák a lé­pést, jobban mutat a láb és ilyenkor már nem húznak fel olyan harisnyanadrágot, ame­lyen szalad a szem. És úgy indulnak neki az éjszakának, mintha soha nem akarná­nak ^felszállni arra a villa­mosra. Mégis felszállnak, mert fel kell szállni. Kite­kintenek a villamos ablakán a lámpafénytől sárgán viru­ló éjszakai tócsákra. Ilyenkor igazítják meg hajukat, de hátul igazítják. És ha jó he­lyen állnak a villamoson, akkor két utcai lámpa között, ahol egy villanásnyira tükör az ablak, belenéznek, hogy flörtöljenek az éjszakával. A mucusok tudják, hogy mikor van igazán tavasz, ne­kik valami jelez, ha beáll az idő. Nyáron a békák, tavasszal a mucusok. Vállalati buli van. Nyere­ség után minden évben bulit rendeznek a kultúrte­remben. Este fújni kezdik, kis szünetekkel hajnalig fúj­ják, és a nagy fújástól a gőz, meg a füst, meg a virsli párája kicsapódik az ablak­réseken. Az éjjeliőrnek szünnap az ilyen buli. A tolvajok nem szeretik, ha trombitával vár­ják őket. lünk ismeretlen. Mielőtt Ma­gyarországra utaztunk vol­na, láttunk Havannában egy Garcia Lorca-bemutatót, a Bernarda Álba házát. Zsú­folt nézőtérrel kezdődött, de a darab második felére ösz- szesen hatan maradtak, pe­dig a művet nagyon szere­tik nálunk. A nézők az elő­adás korszerűtlensége ellen tiltakoztak távozásukkal. — Hány színház van Ku­bában? — A fővárosban tizenket­tő, vidéken is ugyanennyi, mind a hat közigazgatási kerületben kettő-kettő. Ezen kívül van egy nagy, a ma­gyar Déryné Színházra em­lékeztető, az egész országot átfogó társulat, egy nemzeti folklóregyüttes és több, meg­határozott műfajra speci­alizált művészeti csoport: táncosok, pantomímművé- szek, bábjátékosok és így to­vább. A különböző együtte­sek csereforgalma Kubában jóval élénkebb, mint Ma­gyarországon. Ha igazi ér­deklődés van valahol egy havannai darab iránt, a szín­ház mindenképp vállalja a vendégszereplést, még ha szabadtéren kell fellépniük akkor is. Természetesen ez azzal is összefüggésben van, hogy Kubaszerte összehason­líthatatlanul szegényebbek a színházak műszaki-techni­kai feltételei, mint a magyar együtteseké. — Jóval fontosabb viszont nálunk az amatőr művésze­ti mozgalmak szerepe — kapcsolódik a beszélgetésbe Carla Barro. — Egész Ku­bát izgalomban tartják az évről évre megrendelésre kerülő, minden művészeti ágra kiterjedő fesztiválok. Ezek alapvetően különböz­nek a magyar „Ki mit tud?”-tól, amelynek — ha jól tudom — csak a televí­ziós szakasza vált ki erőtel­jesebb érdeklődést. A ml fesztiváljainknak már a munkahelyi döntői is népes és szenvedélyesen vitázó né­zősereg előtt zajlanak le. Körülbelül ötször annyian látják az amatőrök produk­cióit, mint a hivatásosakét, A legjobb amatőr művészek felkészültsége vetekszik a profikéval. Az amatőr mű­vészeti mozgalom Kubában igazi össznépi ügy, meggyő­ződésem, hogy óriási tudat- formáló jelentősége van. — Kérjük, Carla asszony, hogy saját írói munkásságá­ról is beszéljen. — Műveim többsége me­sejáték gyermek- és báb­színpadra. Eddig egyetlen, felnőtt közönségnek szóló Megkerülöm a kultúrter­met, belesek az ablakon. Figyelem a lányok csípőjét elöl hátul. Ha hosszabban nézhetném, még sok mindent tudnék erről mondani. De nemigen lehet ácsorogni az ablak előtt, mert a haver máris odaszól: — Gyere be Gáspár, fize­tek egy féldecit. — Nem lehet Szolgálat­ban csak a csapos iszik. — Féldeci az egészséged­re, az is valami? — Nem köhögök én — mondom. Megindulok, aztán mégis megállók a két homályos lámpa közt távolabb a kul­túrától. A haverok szeme ide már nem követ, nem lát­nak a homálytól, ami a gyár­udvaron kerülgeti az éjsza­kát. Az ablakréseken, mega szellőztető ventillátorok lyu­kain át kihallatszik. ahogy fújják, meg a csoszogás, ahogy lábuk nyüszít a par­kettán, meg a nagydob, ahogy belevág a trombitába, mintha a zenekar közé üt­ne. Aztán fújják, meg dobol­nak, és amikor újra fújják, újra csak hallatszik, ahogy a talpukkal surrannak, és mint a porszívók, úgy szip­pantják a virsli-gőzt, meg az illatot, amivel a lányok be­kenik magukat, a két mellük között. A büfében fröccsen a debreceni és a ódavíz. Van, aki konyakkal önti le magát. (Folytatjuk.) darabom szereplői boszorká­nyok, stílusában az abszurd drámákkal és az afro-kubai mitologikus népi játékokkal egyaránt rokon. Voltaképpen az Amerikában szervezkedő kubai emigránsok ellen irá­nyuló szatíra. Ez a munkám tavaly díjat nyert a latin­amerikai színházak fesztivál­ján. Valószínűleg rövidesen színre kerül Chilében, és szó van róla, hogy Francia- országban is. — Bőséges magyar színhá­zi élményeik közül melyek voltak a legemlékezeteseb­bek? — Nehéz lenne egy-két darabot kiválasztani — tű­nődik el — Fabio Alonso. — Rendkívül kidolgozott, nagy tudatossággal színpadra ál­lított előadásokat és tehetsé­ges, képzett színészeket lát­tunk mindenütt. Én nem ér­zek lényeges különbséget a fővárosi és a vidéki színhá­zak között. — Ez főleg a prózai elő­adásokra vonatkozik —- he­lyesel Carla Barro. — Az Operaház és a Fővárosi Ope­rettszínház egy-egy produk­ciója — az előbbiben példá­ul az Otelló, az utóbbiban a Don Quijote musical-vál­tozata — világviszonylatban Is nagyszerű. De prózai mű­veket Kaposvárott, Vesz­prémben és Szolnokon tisz­tább megfogalmazásúnak, póztalanabbnak éreztük, mint a fővárosban. Szolno­kon az utóbbi három elő­adást néztük meg, és külö­nösen a Székely Gábor által rendezett Moliere-vígjátékok gondolatgazdag, egyéni értel­mezése ragadott meg ben­nünket. — Ügy tudom, megbízatá­suk szerint javaslatot tesz­nek arra is, hogy milyen magyar darabok előadását vegyék tervbe a kubai szín­házak. — Valóban, de még sok­szor szeretnénk színházba menni ahhoz, hogy javasla­taink véglegessé váljanak. Egymás közti beszélgetése­inkben eddig Az ember tra­gédiája, Kertész Ákos Mak­rája, Csurka Istvántól a Döglött aknák, Németh Lászlótól a Nagy vizit ke­rült legtöbbször szóba mint olyan művek, amelyeket szeretnénk eljuttatni a ku­bai közönséghez. Örkény István Tóték című művének és a Jancsó-filmek kubai bemutatója óta művészeti közvéleményünk várakozás­sal figyel mindenre, ami magyar. Carla Barro és Fabio Alonso több napot tölt most egyfolytában Szolnokon il­letve a megyében. Magyar- országi tartózkodásuk alatt nem először, és remélik, nem is utoljára. Sz. J. Rajzoló pajtások Háramszázhuszonnyöle, vál­tozatos műfajú alkotás ér­kezett be Szolnok megyéből az Országos Úttörő elnökség által meghirdetett gy.rmek- rajzpályázatra. A zsűri az 5—6. osztályosok mezőnyé­ben Bíró László öcsödi tanuló munkáit ítélte legjobbnak, díjazták még a törökszent­miklósi Czeglédi Miklós és a szolnoki Győri Attila rajzait. A 7—8-osok között Gyenes Ta­más, a szandaszőllősi iskola tanulója és a mesterszállási Kovács Erika szerepelt leg­jobban. A pályázatra beér­kezett legjobb alkotásokból kiállítás látható Szolnokon a gyermekkönyvtárban. KEREKES IKRE: Este tíz után

Next

/
Thumbnails
Contents