Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-22 / 68. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. március 22. 1973. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK IZOLDA NAPJA A Nap kél: 5.44, nyugszik: 17.19 órakor. A Hold kél: 22.17, nyugszik: 6.40 órakor. A ma estig várható időjá­rás: változó mennyiségű fel­hőzet, valószínűleg már eső nélkül. Mérsékeli, időnként élénk, helyenként átmeneti­leg erős északnyugati szél. Várható legmagasabb nap Va­li hőmérséklet 9—Í3 tok kö­zött. Duua—Tisza csatorna Huszonöt évvel ezelőtt, 1948. március 22-én meg­kezdték a Duna—Tisza csa­torna építését. Az ország két különböző viziút-rendszerének össze­kötésére évszázadok óta ter­veztek víziutat. A két vízi- út-rendszer között ugyanis csak rendkívül nagy — mintegy 700 kilométernyi — kerülővel létesíthető össze­köttetés; ezért a Duna—Ti­sza csatorna megépítését már régóta az ország gaz­dasági fejlődése elsőrendű érdekének tekintették. Az első javaslatok (1715, 1723) és az első tervek (1791) óta számos hidrológus foglalko­zott a csatorna tervével, hogy csak Vedres Istvánnak, a kiváló szegedi mérnöknek (1805) és Beszédes József­nek, a reformkor kimagasló vízimérnökének (1836) ter­veit említsük. E fontos gazdasági érde­keket szolgáló létesítmény már jónéhányszor (1840, 1867, 1905, 1919) közel állt a megvalósuláshoz, sőt 1948- ban építését is elkezdték; elkészítése azonban a jövő feladata maradt. Napjaink­ban a Tisza völgyében fel­lépő mind égetőbb öntöző­víz-hiány és az Alföld fej­lődő iparának növekvő víz­ellátása teszi még indokol­tabbá létrehozását. Legutóbb egy rendkívül gazdaságos, sokoldalú tárolóval és csúcs­erőművel egybekötött öntö- ző-hajózó csatorna építésé­nek terve került előtérbe. Helyesbítés Lapunk tegnapi számának 1. oldalán „A kora tavasziak már a földben” című tudó­sítás alcímében elírás tör­tént. Helyesen: „Hiányza­nak: növényvédőszerek, a nitrogénműtrágya”. A HÄZ7Ä3I BIZTOSÍTÁS Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonainknak. — szomszédainknak, jó bará­tainknak, akik szeretett térjem, édesapánk, nagyapánk BOR Hl ISTVÁN temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek. mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család Ma: je!ö!ő«yülések Szolnokon 2. számú választókerület: 18. Áchim A. u. iskola, 43. sz. vk.: 18. Hold u. óvoda, 50. sz. vk.: 18. Kertvárosi kulturház, 60. sz. vk.: 18. Verseghy F. Gimnázium 68. sz. vk.: 18 Rákóczi u. isko- Ja, 71. sz. vk.: 17.30 Közgaz­dasági Szakközépiskola, 73. sz. vk.: 17.30 Bajcsy Zs. u. isk., 76. sz. vk.: 17. József A. u. pártház. 85 sz. vk.: 17. Vö­röshadsereg u. pártház, 89. sz. vk.: 17. Bútorgyár. — TAPASZTALATCSE­RÉN voltak tegnap a Kili­án György Repülő Műszaki Főiskolán a Zalka Máté Ka­tonai .Műszaki és a Kossuth Lajos Katonai Főiskola ve­zetői és tanárai. Megtekin­tették a főiskola kiképzési bázisát, oktatástechnikai eszközeit, és megismerked­tek azok alkalmazásának módszereivel. Egy bátor háziasszony Egy 48 éves chicagói házi­asszony kedden férje védel­mében agyonlőtt két olasz gengsztert. Az asszony vásárlásból érkezett haza és feltörve találta lakását. Mielőtt se­gítségért kiálthatott volna, erős kezek ragadták meg és kötözték össze. A két álar­cos rabló ezután nyugodtan nekilátott a zsákmány be­gyűjtéséhez. Munkájukban az sem zavarta őket, hogy időközben hazaérkezett a férj is. A férfit a konyhába tuszkolták és módszeresen ütlegelni kezdték. A kétségbesett feleségnek időközben sikerült kioldoz­nia magát, az egyik fiókból 38-as kaliberű revolvert vett elő, majd benyitott a kony­hába és azonnal lőtt. Az egyik gengszter rögtön meg­halt, a másik még kitántor­gott az utcára és ott rogyott össze. Családi tévé-maci A május elseje előtti munkaidő-beosztás A közelgő április 4-ével és május elsejével kapcso­latos munkaidő-beosztásról a következő tájékoztatást ad­ták az MTI munkatársának a Munkaügyi Minisztérium­ban. — Mivel április 4-e az idén szerdára esik, tehát a megelőző vasárnaptól két munkanap választja el, a munkaidő-beosztás nem vál­tozik. Április 2-án, hétfőn és 3-án, kedden a szokásos munkarend szerint kell dol­gozni. Május elsejét — mivel keddre esik — csak egy munkanap választja el a megelőző vasárnaptól, ezért a heti pihenőnapot — az általános érvényű rendelke­zések értelmében — a köz­benső munkanápon, vagyis hétfőn kell kiadni. A mun­kaidő-beosztás tehát a kö­vetelőzőképpen alakul: Április 28-án, szombaton hétfői, 29-én vasárnap szombati munkaidő-beosztás szerint kell dolgozni. Április 30-a, hétfő, heti pihenőnap, május elseje, kedd munka­szüneti nap. Azoknál a vállalatoknál, ahol április 28-a szabad szombat lenne, ezt 29-én kell kiadni. Ezeknél a válla­latoknál a munkaidőbeosz­tás tehát a következő: áp­rilis 28-a, szombat, rendes munkanap, 29-e vasárnap, szabadnap, 30-a hétfő heti pihenőnap, május elseje, kedd, munkaszüneti nap. Az említett rendelkezések nem alkalmazhatók a meg­szakítás nélkül üzemelő és a munkaszüneti napokon egyébként is működő válla­latokra. A kereskedelmi, a közle­kedési és a lakosság ellátá­sát szolgáló más vállalatok működési rendjét, az illeté­kes miniszter, illetve tanács határozza meg. A Középületcpítő Vállalat három hónap alatt átképez kőműveseket, lakatosokat« segédmunkások at acélvázas cipszkaitonválaszlal­szeielőnek Jelentkezés a következő címen; 1373 Budapest. V. Molnár a. 19. — ORSZÁGOSAN EMEL­KEDETT a gépjárműkárok száma. 1970-ben 37 ezer kárra 143 millió, tavaly már 100 ezerre 400 millió forin­tot fizetett ki az Állami Biz­tosító. CASCO-ra és a fele­lősségbiztosításra, a számla nélküli kárrendezésnél tíz­ezer forinton aluli károkra még a javítás előtt, előre kifizeti a biztosító a kár­térítést. Tavaly az összes kárnak több mint a felét, az idén pedig a nyolcvan százalékát ily módon térí­tette meg az Állami Biztosí­tó. — ÉJJELIŐR-SZOLGÁ­LAT teljesítése közben, Rá- kóczifalván, a Rákóczi Tsz faiskolájában dohányzott Szalai Alfréd. Az égő ciga­rettát eldobta és a szalmá­val letakart facsemeték meggyulladtak. Az éjjeliőrt 300 forintra bírságolták. — KÉT KULTURÁLIS RENDEZVÉNY lesz ma es­te 7 órakor Jászberényben a fegyveres erők klubjában. Az Irodalmi Pódiumon „A teszt ördöge” címmel Mikes Lilla előadóestjére kerül sor; közreműködik Király József oszichológus és Vui- sits Tihamér zeneszerző. A rendezvényteremben a Ma­gyar Néphadsereg művész- együttese bemutatja „Köte­lesség munkálkodni a ho­nért” című. Petőfi Sándorról szóló emlékműsorát, össze­állította Jobba Gabi, ren­dezte Iglódi István. — ITTAS ÁLLAPOTBAN kerékpárt lopott Kántor Jó­zsef Szolnok, ugari lakos. A Városi Tanács szabálysérté­si előadója 1000 forint pénz­bírsággal sújtotta. — HAJDÚ, Heves és Szolnok megye építőipari szövetkezeti vezetőinek tart tájékoztatót a beszerezhető építőipari gépekről az Épí­tőipari Gépellátó Vállalat holnap délelőtt 10 órakor Szolnokon, a MÉSZÖV szék­házában. — KARCAGON, a Rá­kóczi úton az ÉPSZER Vál­lalat megkezdte a 28 laká­sos szövetkezeti ház alapo­zását. Az építkezést 1974. első felében fejezik be. Bírósági történet A bíró az alpereshez: — Azt hiszi, hogy el­fogadjuk a sületlen me­séit? Az alperes két tó­gát vesztette, ön pedig el akarja hitetni a ’' Sággal, hogy csak megle- gyintette a kesztyűiével! — Így is volt. tisztelt bíróság, bár lehet, hogy elfelejtettem kihúzni a kesztyűből a kezemet... Gyenge a kanada* búza A tavalyi kedvezőtlen időjárás következtében az 1972-es kanadai búza minő­sége lényegesen alacso­nyabb, mint az előző évben volt. A teljes búzatermés­nek mindössze 30 százalé­kát minősítették I. és II. osztályúnak. Szolnok megyei néplap A Maevar Szocialista MunkásDárt Szolnok rneevet B(znrn=íea 4a a Szolnok nneevet Tanács lapja F *1«?*» r'Ur *»« v tó ; Varsa József Telefon; 12—Oftí 12—320. 12—069 11—932 Tele* ««W Index-szám? ?5 069 Kiadia a meeve! lankiad- Vállalat 5001 c^ninok Pt. 105 T eazeató- Viráeh Iván Telefon 12—094 Az eJdfi-70.*« «f*» ®ev hónapra 26— forint Terleszn a Masvar Posta Előfizetheti minden posta­hivatalnál a kizb^^őknél Szolnok-1 N’^rrda Vállalat ßzotnok Málus 1 u. 19. 50Ó1 Sz-'ln-k y>* 166 Felelte vezetői Kozák Peren« ^ A tévé és rádió mai műsorából ajánljuk HOSSZÚ, FORRÓ NYÁR. Willom makacs és kitartó nyomozás eredményeként megtalálja Ben Quieket. A még mindig szép, fiatal és most már gazdag özvegy semmi aka­dályát nem látja kapcsolatuk felújításának. Ben iránt érzett szenvedélye változatlan, a fiú emlékezetében azonban még elevenen él az asszony számító', hideg, csak a pénzt imádó természete, a hűtlensége okozta fájdalom, és örül, hogy már minden ígéretével szemben érzéktelen tud maradni. Egy csónakkiránduláson az asszony — az italtól és indulataitól megrészegülve — jóvátehetetlen katasztrófát okoz. A IV. részt 20.20 órakor láthatjuk a tévében. AZ ÓRA ÚJRA INDUL. „Miénk a gyár!" — ezzel a vas­tagbetűs címmel köszöntötte 1948. március 27-én olvasóit a Szabad Nép. Két nappal korábban fogadta el a Miniszter- tanács azt a törvénytervezetet, mely kimondja, hogy a száz­nál több alkalmazottat foglalkoztató iparvállalatok államo­sítását az Országgyűlés elé terjesztik. Több mint háromszáz vállalat került a magántőke kezéből a nép tulajdonába. Az akkor háromesztendős magyar demokrácia ipari bázisát te­remtette meg ezzel az intézkedéssel. Emlékezések, élmények, a kor hangulatának elemei kerekednek egésszé ebben a do­kumentumműsorban. ■ Ezt a műsort 15.10 órakor hallhatjuk a Kossuth-adón. _____________________ S ZÍNHÁZ A Szigligeti Színházban Szolno­kon délután 3 és este 7 órakor: III. Richard. (A kecskeméti Ka­tona József Színház vendégsze­replése). a kísért' vendégjí Tiszafüreden: etek. A Szigligeti itéka. 17 órakor. Lilla és Színház r 1 máz 1 c j Szolnok Vörös Csillag: A tör­vénysértő seriff (16). Tisza: Uu- bov Járóval a. Bosszúállók újabb kalandíai (KISZ-bérlet). Jászbe­rény Lehel: Egymillió karátos ötlet. — Hétköznapi fasizmus (KISZ-bérlet). Kisújszállás Ady: A holnap lovasai iKlSZ-bérlet). Két pisze meg az autóstop. — Kunhegyes Szabadság: Kezed melegével. Kunszentmárton Kö­rös: Emberrablás magyar mód­ra. Mezőtúr Szabadság: A hölgy az autóban szemüveggel és pus­kával (16). Szoviet tájakon (kü­lön K1. ea.). Dózsa: Csajkovszkij I—n. (Másfélszeres helyáron). — Tiszafüred Tisza: Az ellopott vo­nat, Baltazár, az oroszlán (kü­lön ifj. ea.) Törökszentmiklós Dózsa: Föltámadott a tenger. — Túrkeve Vörös Csillag: Idő a magánéletre (14). — Bosszúállók (KISZ-bérlet). RÁDIÓ SZOLNOKI RÁDIÓ: Alföldi krónika. — közben az országgyűlésről lelentiük. — Ku­rucnóták. — Tiszaderzsl beszél­getések (Egv zárszámadási köz­gyűlés tanulságaiból). — Dzsessz. S. O. S. — papíráradat! — A Taurus együttes felvételeiből. — közben: Sport KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Mezők, falvak éneke. 8.4i: Rádió Szabadegyetem, (ism.) 9.06: A Rádió Operaazínnnda: Verdi — Az álarcosbál. Háromfe^onásos opera. 10 05: Tskolarádló. 10.20: A7 operaközvetítés folytatása. 11.44: Bolgár népláncok. 12.20: Ki nver ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.25 • Melódia koktél. 14.00: Mi vérbeli gyereknek fo­gadtuk... A Válaszolunk hallgatóinknak különki­adása. 14.20: Tamássv Zdenkő dalaiból. 14.27: Zenekari muzsika 15.10: Az óra óira indul. Rap- csánvt László dokumen- tumrnűsnrq «»z államosítás 25. évfordulóiéra. 16.00: A vtíáe<*?í7’dacáe hírei. 16.05* Mündel gvfli*ő-útop Bartók Béla nyomában XXIU. r. 16.30- T *ndv«v Kamilló: Kis szvit. 16.39* «»«hő Pál művészete. TT. rész 17.05: Karcoltuk a 6-0« stúdiót: Az MR TV pvom okkórusá­nak hangversenye. 17.35: Tror'^A'vefAgben őseinknél» VT rész. 18.05* wo*'r.vorgpnv Zieher műveiből. 18 48* *'*!*•-» 1 <-*r»ri ml őrt nem? ■7er* órő| — tír refrben. 19 00* «r-ő—'ír* Tudósítása P*> rí «mentből 19 25* KHHlri7«;'~k fóruma. 19 T emezműzenm *»n ni. fT-^vnbám Y*»órv Tibor. 20.26: Kritikusok fórum» «iratod István • Ne nézz hátra 20.36: p^rJHr opera­ári ókat énekel 20.54- Ma^nőcok figyelem! 21 20- H'-'lrvnr* kőZVe+ÍHÜk.^ 22 15; q north írek 22.20; Tíz nerc külpolitika. 22 30: Nótaesokor. 23.15; Az írnokok mezeje. Rés*. letek Héroid operáiéból. 0.10: A dtnlomás Rés-tíe^ek Simon filmzenéiéből. PETŐFI RADTÓJ 8.05! Beethoven zongoráművek. 9.03: Balogh László eimbalmozik. 0.15; Történelmi arcképcsarnok? Vitéz lábos. Az Iskol&rá« dió műsora, t J 10.00; A zene hullámhosszán. 11.50: Add ki a jussomat... Tóth Benedeie írása. 12.00: Könnyűzenei Híradó. 12.30: Schubert kórusműveiből. 12.43: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.03: Csajkovszkij: II. szvit. 14.00: Hiúsági randevú kettőtől—hatig... Zenei szerkesztő: Kom­játhy György. Szerkesztőd műsorvezető: Osgyáni 14.30: Hírek.* Körzeti időjárás. 15.30: Hírek. 15.33: Csak fiataloknak 1 Tánczene. 16.30; Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. Időjárás. 13.10; Meglelenés előtt. Bolond* óra. Goda Gábor regényé­nek rádióváltozata n. r. 18.55; Székely Mihály felvételeiből. 19.34: Belépés csak diplomával. Közgazdászok rádiós klubia. 19.54: Jó estét, gyerekekI 20.10: Ül könyvek (ism > 20.13; Iíiúsági könyvespolc a Galaktika c. folyóiratról. 20.23: Boross Lajos népi zenekara látszik. 20.55: Mit olvashatunk a Béka és Szocializmus c. folyó« Iratban? 21.03: A Magyar Rádió Sztra- vinszkij-ciklusárói. Hang- képek muzsikával. 21.10r Kamarazene. » 21.44: Veszendő tárgyak megmentése. 21.59: Sosztakovlcs: Vili. szimfónia. 23.15: Könnyűzene éjfélifi. * BUDAPEST: 8.05: Iskola-Tv: Történelem. (Ált. Isk. 8. oszt.) És ami a II. világháború után történt... 11.05: Kémia. Az üveggyártás. (Ált. isk. 8. oszt.) Tanulmányi kirándulás. 11.55: Földralz (Alt. isk. 7. oszt.) Az Amerikai Esvesült A1« lamok mezőgazdasága. 13.10: Történelem (ism.) 15.50: Kémia (ism.) 16.40: Földrajz úsm.) 17.28; Hírek. 17.35: Megemlékezés. Kopemis kusz emlékév és a len­gyel tudomány éve alkal­mából. 17.55; Reklámműsor. 18.00: Tízen Túliak Társasága. 18.25: A* 0**c-7<5eházból lelentiük... 19.15; Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szülővárosunk Budapest. Doku men tum film. ITT. rész; Nemzedékek. 20.20: Hosszú forró nvár. Ma­gyarul. beszélő amerikai filmsorozat. ív. rész* Görbe tükör. 21.10: A tv o^őHáia... Közv. Farkas Ádám szobrász- művész kiállításáról. 21.50; Mindenki kö-tíekedtk... 22.20: Tv-btrpdó — 2. kiadás. POZSONY: 14.25; Tátrán Presov—V<3<2 Kosice l8bdarúc,ő-mé’'kő-’éc A szünetben: Hírek. 16.15: A iégknronffo^ás hírei. 16.30; Horizont. 17.00: jfiű szemmel. 18.00: Fstl mese. 18.20: Pavlov akadémikus. Szoviet film. 10AO; Tv-hí»-»dó. 19.30: Könnyűzene 20.30: Tralanus oszlopa. Román történelmi film. 21.45: Tv-híradó. 22 00: Kulturális híradó. 22.05: Szovjet népek fesztivállá) Grúzia. 2. MŰSOR: 16.35: Csehszlovákia—Finnország 1 égkóron g-m érk Őz és. 19.20: Nyelvészeti műsor. 19.45: Vihar előtt. Tv-já*Ak. 20 55: Autósok—motorosok. 21.15: Hírek. BUKAREST: 14.30: A delta világa. 16.30: Magyar nyelvű adás. 18.20: A legkisebbeknek! 19.05: Szimfónikus hangverseny. 20.00: Ifiúsági műsor 21.00: A szocialista országokból. 21.30: Románia—Ausztria világ- bainoki jégköronfi-mórkör séa. üu-t«®*

Next

/
Thumbnails
Contents