Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-10 / 34. szám
1973. február 10. SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 9 Kunmadaras ■ «i»HHB«ia»~r,TrmrriiiwiiTwiiwrMiim i rfnirrnr^-xrinnfr^^ rnrr^rr*™ napjainkban Lassas bét esztendeje, hogy a módosított választási térvény alapján az urnákhoz járultak az emberek, szavazatukat adták az ál tahik legérdemesebbekre, megválasztották az új tanácsokat. A kéit évvel ezelőtti nagy esemény együtt járt egy másik, belpolitikai életünk kiemelkedő történésével: hozzákezd tünk negyedik ötéves tervünk valóra váltásához. Így az akkor, 1971. április 25-én megválasztott tanácsok egy új tervidőszakban láthattak munkához. Az idén esedékes az új tanács- választás. Elérkezett az ideje annak is, hogy tanácsaink számot adjanak mindarról, amit két esztendő alatt a tervekből valóra váltottak. Ez az összeállításunk ilyen t ámadás: Kunmadaras nagyközség Tanácsának két év alatt végzett tevékenységéről rövid beszámoló. Kunmadarason is elkészítette annakidején a nagyközségi tanács — a tervszerű munka érdekében — az ötéves pénzügyi és fejlesztési programot» Számba vették azokat a megoldásra váró legfontosabb feladatokat, amelyek a település további fejlődéséhez, a lakosság életkörülményeinek javításához feltétlenül szükségesek, ügyelem be vették azonban a már meglévő intézmények működésének további biztosítását, hogy ne legyen színvonalcsökkenés tevékenységükben. Kunmadaras negyedik ötéves tervében a költségvetés 33 millió 266 ezer, a fejlesztés 8 millió 280 ezer forint. A költségvetésben szereplő több mint 38 millió a meglevő tanácsi intézmények fenntartásának költségeit fedezi. A fejlesztés összegében, az 1 millió 200 ezer forint értékben már benne van az a társadalmi munkaérték is, amit a lakosságtól várnak saját községük fejlesztésére. Mit tervezett annakidején a tanáds a község fejlesztéfőiskolán, vagy egyetemen tanuló fiataloknak: hűtőkamra építése a húsbolthoz; segítségadás a nem tanácsi szerveknek ahhoz, ha azok építkezéseikkel a község arculatát kívánnák javítani; egyenruha az önkéntes tűzoltótestület tagjainak. Sorolhatjuk még hosszan az elképzeléseket, a földutak kezelésétől a vízlevezető árkok felújításáig. Hogyan váltak valóra * tervek? A nagyközség tanácsa a település negyedik ötéves tervét módosítás nélkül elfogadta. A munka jó ütemben kezdődött 1971-ben hozzákezdtek az orvosi rendelő bővítéséhez. A munkát a tanács vb építőipari üzeme végezte. Az új létesítmény 1 millió 83 ezer forintba került Új létesítmény, mert nemcsak az orvosi rendelő bővült, hanem elkészült a háromszobás, összkomfortos orvosi lakás is. A megszépült rendelő épületét — tavaly augusztusban már birtokukba is vették a betegek. Most azt tervezi a tanács, hogy a régi rendelőhelyiségeket átalakítják és benne helyezik el az eddig külön épületben lévő anya- és gyermekvédelmi tanácsadást Ezzel megoldódik, hogy egy központban lesz minden egészség- ügyi intézmény. Természetesen nem maradnák üresek a tanácsadó régi helyiségei sem: lakásoknak alakítják át, egészségügyi középkáderek részére. Ha már a lakásokról esett szó: tavaly adtak át Kunmadarason egy pedagógus szolgálati lakást, — amelyet ugyancsak a tanács építőipari üzeme épített. Épülnek azonban szép, modern társasházak is Kunmadarason. Az OTP megyei igazgatósága eddig egy hatlakásos társasházat létesített, s egy újabb 12 lakásos ház építtetését tervezi, Az OTP építtette ezt a szép kétemeletes társasházat. sáré? Csupán néhány kiragadott példa a legfontosab- bakk közül. Szeretnék megépíttetni a szennyvízcsatorna-hálózat első ütemét, három új orvosi rendelővel bővíteni a meglévő körzeti orvosi rendelőt, építeni hozzá szociális helyiségeket és egy Összkomfortos orvosi lakást. De szerepelt a tervben a település központjának részleges átépítése a V ATI által elkészített részletes rendezési terv alapján, új hely biztosítása az őregek napközi otthonának; szolgálati lakások építése; a víz-, villanvhálózat bővítése; a KISZ- és az MHSZ- szervezetek munkájának támogatása; a harmadik ötéves tervben megkezdett kez-éei sporttelep építésének befejezése; ösztöndíjak adományozása amelyhez a szükséges építési területet a kellő időben biztosítja a tanács. Magánerődből is épült két négylakásos társasház, míg ugyancsak egy négylakásos társasházat a Petőfi Termelőszövetkezet építtetett szakembereinek szolgálati lakásként. Már kibontakozóban van a terv szerinti új községközpont, amelynek előkészítér sére az elmúlt két évben a tanács 600 ezer forintot költött. A tervnek megfelelően épült meg az ÁFÉSZ új ruházati áruháza, amelynek létesítéséhez építési területet szintén a tanács adott. Bővült a nagyközségben a vízhálózat is. Több mint 2 ezer 400 folyóméter csövet fektettek le. s ezzel most már Kunmadarason 27 kilcr méter hosszúságban folvik a jó minőségű ivóvíz. A vízhálózat bővítésében régebben is most is számíthatott a tanács a lakosság társadalmi munkájára és külön pénzben! hozzájárulására. Külön említést érdemel a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat karcagi kirendetsé* géhek és kunmadarasi telepének munkásai által véglett társadalmi tevékenység. A vízművek dolgozói lelkes, odaadó, becsületes munkájukért elnyerték a Szolnok megyei Tanács alapította Társadalmi munkáért kitüntető jelvényt és plakettet. Nagyon sok településein gond, hogy nincs elegendő járda. Kunmadarason e tekintetben ma már nem panaszkodhatnak: a főutak mindkét oldalán, a mellék- utcáKnak legalább egyik oldalán betonjárda vezet. — Mindez azonban céltudatos, tervszerű munkának köszönhető. Annak, hogy a tanács erre nagy erőt energiát forr dított Most a régebbi gyalogjárdák felújítása van soron. Ebben az ötéves tervben erre a célra 279 ezer forintot terveztek, amelyből két év alatt már felhasználtak 97 ezer forintot. Ebben a munkában is közreműködött a lakosság: a társadalmi munka értéke mintegy 25 ezer forint A nagyközség arculatának szépítéséhez hozzájárul, hogy tavaly megkezdődött a községi pártbizottság új épületének létesítése. A régi épületet már gazdaságtalan lett volna felújítani, de az is az új épület létesítése mellett szólt, hogy az ÁFÉSZ új ruházati áruházát csak úgy lehet zavartalanul megközelíteni, ha ezt az öreg épületet lebontják. A pártbizottság épületének létesítéséhez a nagyközségi tanács 200 ezer forinttal járul hozzá. Teljesült az a terv is, hogy támogatják a különböző szervezeteket. A tanács az építőipari üzemnek 200 ezer forintot adott azért, hogy megnövekvő feladataik teljesítésére fel tudjanak készülni, és hogy javítsák dolgozóik munkakörülményeit. Az 1971- és 72-es években a fejlesztési terv végrehajtása során a nagyközségi tanács összesen 3 millió 93 ezer forintot fordított a település fejlesztésére, a lakosság különböző igényeinek kielégítésére, a kunmadarasi emberek életkörülményeinek javítására. S hogy a madarasiak jól tudták, a tanács valamennyiük érdekében dolgozik. bizonyítják a következő adatok: a lakosság, a társadalmi és a gazdasági szervek 1971-be?i 394 ezer. 1972-ben 742 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. 1— Kunmadarason az egy lakosra iutő társadalmi munka értéke 1971-ben 66 forint, tavaly pedig már 101 forint volt. E nagyszerű községfeilesz-^ tési eredményekről olvasva sokan gondolhatták: ezen a településen a tanács nem küzd anvagi gondokkal. Sajnos nem ínv van. Amint a tanács vezetői elmondták: ..Szeretnénk telenülésünket a követelményeknek megfelelő szintre emelni, de ezt jelenleg még a legszerénvehb keretek között sem bidhik megoldani.” MegemUtbotifík erre példának a vízhálózat fellaszió«ói- jTatatmns mnnP-a volt létrehozni a 57 kilométer bosszú vízhálózatot A lakosság tagosán igóorli. ha már van VÍZ„ énflOanoV az ói társas— ás ccoiáai tiázalz fi’rdóozot'áTrai V', fgy Tort' és helyes Am a Vele+Ve- ZÖ szenmryí zet irlelgteyes rregol^áseai az U-k,a—okon á*y+e++ •.pVnáVka Veil yezatnl és táreiri)_ ami ríOrmWSlo ben szennyezi a talajt, mert A kunmadarasi Nagyközségi Tanáes épülete, amelyben a község lakóinak ügyeit intézik nincs szennyvízcsatorna-hálózata a nagyközségnek. A tanács gondolt a létesítésére. Elkészíttették a terveket is. azonban a kiviteli költség megközelíti a 8 millió forintot. Ez. az összeg pedig több mint amenyit a negyedik ötéves tervben összesen fejlesztésre tudnak fordítani, igaz, a szennyvízcsatorna- hálózat építését társulati alapon akarják megoldani, de a tanács még a szükséges induló összeggel sem rendelkezik. Az építkezésről azért nem mondtak le: keresik annak lehetőségét, hogy a maguk elé tűzött feladatot maradéktalanul végre tudják hajtani. Van gondjuk, pontosabban volt a művelődési házzal is. A népművelési feladatok végrehajtásában problémát jelentett, hogy az 1961-ben létesített művelődési ház tulajdonképpen csak egy nagyteremmel rendelkezik és kisebb helyiség híján nem tud megfelelni a korszerű követelményeknek, a kiscsoportos foglalkozásoknak Elhatározták, hogy átalakítják a művelődési házat Tavaly a különböző gazdasági szervek támogatásával, a KISZ-fiatalok társadalmi összefogásával a művelődési házban klubhelyiséget és egy ifjúsági könv~ tár részére külön kis termet hoztak létre. Ezzel lényegesen javultak a népművelési munka körülményei, de korántsem oldottak meg minden problémát Kunmadarason két iskolában tanítják a gyerekeket. Az 1972/73. iskolai tanévre beírt általános iskolás tanulók száma nyolcszázkilenc- venéay. A gyerekek fele alsó. fele felső tagozatra jár. Hogy mi a gond? Az, hogy kevés a tanterem. Az 1. számú iskolában két váltásban folyik a tanítás és a tantermek egy része is szükségterem. Nyolc napközis csoportban kétszázhatvan gyermek ellátásáról, tanulószobai foglalkoztatásáról gondoskodnak. A- nagyközségben négy óvoda van. összesen kétszáz- tizennégy kisgyermeket tudnak elhelyezni. A jelentkezők száma azonban ennél lényegesen több. A tanácsnál most azt tervezik hogv a 2. számú óvodát toldalékénítés" sei bővítik: eev foglalkoztató termet hoznak létre. Az építkezéshez a tanács kérte a gazdasági szervek támogatását. Az ígéretekre hivatkozva ma űgv számítanak Kunmadarason. hogv az év végén egv óvodai csoporttal többet tudnak elhelyezni. Amikor a közelmúltban néhány tanácstaggal beszéltünk. — szinte mindáevikük szóvá tette: nincs elegendő munkaalkalom Kunmadarason. A nagyközségben öt nagyobb termelőegv-aég van: két termelőszövetkezet, az ÁFÉSZ, az énítő- tavi tó ktsz és a Közéntiszai Állami Gazdaság üzemegysége. A kJ- s°hb gazdáikodóai egységekkel együtt összesen ezek mindössze eaerötszáz—ezer" hatszáz embernek tudnak munkát adni. Ezért aztán sok az eljáró munkás kunmadarason. Számukat a tanácsnál ezerre becsülik. És sok az olyan, ma a háztartásában dolgozó nő, aki szívesen vállalna állandó munkát azért, hogy több jövedelem jusson családjának. — E családok problémájának megoldása érdekében a tanács vezetői több szervvel folytattak tárgyalásokat. — Gyárrészleget vagy üzemrészt szerettek volna telepíteni Kunmadarasra, de ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. — Próbálkoztak helyileg is megoldani a gondokat. Az ÁFÉSZ tésztakészítő üzemet létesített, a tiszafüredi Háziipari Szövetkezet fűzfeldolgozót hozott létre. — Mór tanulnak asszonyok, akik a feldolgozóban akarnak tevékenykedni. Sajnos azonban ezek az egységek aránylag kis létszámban tudnak foglalkoztatni munKáso- kat. Mindezek ellenére nem múlt ei nyomtalanul ez a két év a lakosság életszínvonalának alakulásában sem. Mint az országban, úgy Kunmadarason is ma már jobb anyagi körülmények között élnek az emberek. Ezt Igazol ia, hogy több a háztartásokban a mosógép, a hűtőszekrény, hogy 1470 rádió, és 995 televízió van a nagyközségben, hogy a kunmadarasi családok ösz- szesen 2700 példányszámban olvassák a napi- és hetilapokat. De talán ezeken túl még inkább mutatja a lakosság életszínvonalának növekedését az, hogy évente mintegy 20— 24 új családi ház épül. 1971-ben — amikor a téli magas talajvíz következtében sok épület megrongálódott — 53 új családi ház épült, tavaly 28. A kunmadarasi Nagyközségi Tanács igyekszik az ágazatpolitikai elveknek megfelelően dolgozni, azoknak figyelembevételével hagyja iővá éves munkaterveit Beszámoltatja a tanácsi és nem tanácsi szerveket végzett munkáinkról, meg- bat.áTvrrza a lakosság é-aoké- ben végzendő munkájukról, meghatározza a lakosság érdekében végzendő feladatokat. A végrehajtásban támaszkodik a községben lévő szervek segítőkész munkájára, a kölcsönösség elve alapján. Az együttműködés kölcsönös feltételeinek meghatározására megállapodáso kát kötöttek a különböző szervekkel. Néhány szót a tanácsrendeletekről is: a nagyközségi tanács az eltelt két évben rendeletileg szabályozta a tanács és szerveinek működését, a tanácsi rendelkezés alatt álló lakások bérleti viszonyait, a köztisztaság fenntartását. Ebben az évben a temető fenntartásával, a piaccal kapcsolatos feladatok szabályozását tervezik, valamint hogy felülvizsgálják meglévő hatályos tanácsrendeleteiket. Tovább akarják bővíteni az együttműködést a társadalmi és gazdasági szervekkel. Velük közösen az anyagi eszközök összeadásával fejleszteni az oktatási és művelődési intézményeket jobbá tenni az ott folyó tartalmi munkát Szükségesnek tartják s lakosság jobb tájékoztatását, a közügyekbe való fokozottabb mértékben való bevonását Széles körben ismertetni akarják a tanács előtt áljó feladatokat, hogy azok megvalósításához igényelni tudják a lakosság társadalmi munkában való közreműködését. A kommunális fejlesztés, feladatok közül a következőket szeretnék megoldani: javítani az utakat, a járdákat: megépíteni a szennyvízcsatornát és a tisztítótelepet: új óvodai, iskolai termeket létesíteni: föld gázfűtésre átszerelni a tanácsi intézményeket: folytatni a községközpont további építését: ú. építési telkeket biztosítani az új családi ház építésekhez; befeiezni a községi sporttelep létesítését. Az idén ismét urnákhoz járul a lakosság. a választó- polgárok bizalmat szavzanak maid az úi tanácsnak. Bízunk abban hogy négy év múlva az elhatsírozott feladatok végrehajtásáról számolhatnak be a nagyközség lakosságának; Kunmadaras legújabb büszkesége, az ÁFÉSZ új ruha zati áruháza